Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-21 / 171. szám, péntek

MAO CE-TUNG-nak, a Kínai Népköztársaság elnökének beszéde a népen belüli ellentmomlá (Folytatás a 3. oldalról.) bontsák az egységet, szétforgácsolják a népet, zavart keltsenek összeesküvő céljaik elérése érdekében. A magyarországi eseményeknek ez a tanulsága figyelmet követel tőlünk. Sok ember nyilvánvalóan azt hiszi, hogy a népen belüli ellentmondások demokratikus módszerekkel való kiküszöbölésére irányuló javaslat új kérdés. Ez valójában nincs így. A marxisták mindig azt a nézetet vallották, hogy a proletariátus ügyét csak úgy támogathatjuk, ha a nép tömegeire támaszkodunk, ha a kommunisták a dolgozók között kifejtett ténykedésükben a meggyőzés és a nevelés demokratikus módszereit alkalmazzák és semimiese.tre sem a parancsolgatást és a nyomást. Kína Kommunista Pártja hűen betartja ezt a marxi-lenini elvet. Mindig védtük azt a nézetet, hogy a népi demokrácia diktatúrájában két különböző módszert, a diktatúrát és a demokráciát kell felhasználni az ellentmondások két különböző fajtája, a köztünk és az ellenség közötti, ellentmondások, valamint a népen 'belüli ellentmondások kiküszöbölésében. A párt dokumentumai újra és újra magyarázták ezt a gondolatot és hasonlóképpen a párt számos vezető tényezőjének beszéde is. „A nép demokratikus diktatúrájáról" című, 1949-ben írt cikkemben ezt mondottam: „A demokrácia a nép számára diktatúra a reakciósok felett, e két szempont egybekapcsolása képezi a nép demokratikus diktatúráját". Rámutattam arra is, hogy a népen belüli problémák megold*-"- a demokratikus módszerek, vagyis a meggyőzés, nem pedig a nyomás módszerei szolgálják. 1950 júniusában a kínai Népi Politikai Tanácsadó Gyűlés Összállami Bizottságának második ülésén mondott beszédemben ezt mondottam: „A nép demokratikus diktatúrája két módszert alkalmaz. Az ellenséggel szemben a diktatúra módszerét, vagy az ellenségnek megtiltja, hogy amíg a szükség megkívánja, részt vegyen a politikai tevékenységben, arra kényszeríti, hogy tartsa tiszteletben népi kormány törvényeit, dolgozzon, és a munka folyamatában új emberré formálódjon. A nép irányában azonban nem alkalmaz nyomást, hanem demokratikus módszereket, vagyis lehetővé teszi, hogy a nép kivegye részét a politikai tevékenységből, nem kényszerítheti a népet ennek, vagy amannak a megtételére, a nevelés és a meggyőzés demokratikus módszereit kell alkalmaznia. Ez a nevelés a népen belüli önnevelést jelenti. Az önnevelés alapvető forrása a bírálat és az önbírálat. A múltban számos alkalomból beszéltünk a népen belüli ellentmondások kiküszöbölése demokratikus módszereinek alkalmazásáról és lényegében ezen elv alapján jártunk el. Ezzel sok káder, sok ember a gyakorlatban egyetértett. Miért vélik most néhányan, hogy ez új kérdés? Ennek oka az, hogy a múltban éles harc folyt köztünk, és belső, valamint külső ellenségeink között, úgyhony a népen belüli ellentmondások nem vonták magukra annyira figyelmünket, mint ma. Csak kevesen nem értik világosan az ellentmondások e két különböző típusa közötti eltéréseket, és hajlamosak arra, hogy felcseréljék a köztünk és az ellenség közötti ellentmondásokat a népen belüli ellentmondásokkal. Be kell ismernünk, hogy ennek összekeverése néha könynyű. Munkáikban a múltban ilyen esetek előfordultak. Az ellenforradalom elnyomása idején gyakran a jó állampolgárokat tévedésből rosszaknak tartották. Ilyen esetek történtek azelőtt és történnek rrég ma is. Hibáinkat azonban bizonyos korlátok közé tudtuk szorítani, mivel politikánk az volt, hogy válaszvonalat húzzunk népünk és ellenségeink közé és ott, ahol tévedésekre került sor, megtehettük a helyrehozásukra irányuló megfelelő intézkedéseket. A marxista filozófia szerint az ellentétek egységének törvénye a világmindenség alapvető törvénye. Ez a törvény érvényesül mindenüt a természetben, az emberi társadalomban és az emberek gondolkodásában. Az ellentétek egysége és kölcsönös harca kikényszeríti a mozgást és a változást. Ellentmondások mindenütt léteznek. Azonban éppen úgy, amint az egyes dolpok jellege különböző, különbözők az ellentmondások is. Bármely adott jelenségben avagy bárm ÜJ SZÖ 1957. jýniui 21. mely tárgyban feltételezett, ideiglenes, átmeneti és ezért viszonylagos az ellentmondások egysége. Az ellentmondások közötti harc azonban abszolút. Ezt a törvényt igen világosan kifejtette Lénin és országunkban mind többen megértik. Egyesek számára azonban az ezen törvénnyel való egyetérted nem jelenti a problémák vizsgálásánál és megoldásánál való alkalmazását. Sokan félnek nyíltan beismerni, hogy még mindig vannak népen belüli ellentmondások, amelyek éppen a társadalom előrehaladásának a mozgató erejét jelentik. Sokan nem akarják elismerni azt, hogy a szocialista társadalomban még léteznek ellentmondások és amikor azután társadalmi ellentmondásokba ütköznek, félénkekké és tehetetlenekké válnak. Nem értik meg, hogy a szocialista társadalom mind jobban tömörül és szilárdul éppen azzal,, hogy folyamatosan és, állandóan helyesen oldja meg az ellentmondásokat, és helyesen küszöböli ki őket. Ezért kell magyaráznunk e problémát népünknek, elsősorban kádereinknek, hogy segítséget nyújtsunk nekik megérteni a szocialista társadalomban levő ellentmondásokat, megtanítsuk őket, hogyan kell helyes módon kiküszöbölnünk az ilyen ellentmondásokat. A szocialista társadalom ellentmondásai lényegükbon eltérnek a régi társadalmak, mint például a tőkés társadalom ellentmondásaitól. A tőkés társadalom ellentmondásai éles antagonizmusban, konfliktusokban és éles osztályharcban jutnak kifejezésre, amelyet nem oldhat meg a kapitalista rendszer, csupán a szocialista forradalom hivatott reá. Ettől eltérően a szocialista társadalom ellentmondásai nem antagonisztikusak, a szocialista rendszer folyamatosan kiküszöbölheti őket. A szocialista társadalom alapvető ellentmondásai közé még mindig a termelési viszonyok és a termelőerők, a felépítmény és a gazdasági alap közötti ellentmondások tartoznak. Ezek az ellentmondások azonban alapvetően eltérő jellegűek és más vonásaik vannak, mint a régi társadalmakban a termelési viszonyok és a termelőerők, valamint a felépítmény és a gazdasági alap közötti ellentmondásoknak. Országunk jelen legi társadalmi rendszere sokkal magasabbfokú, mint a régi idők társadalmi rendszerei. Ha ez nem lenne így, nem lett volna megdöntve a régi rendszer, nem született volna meg az új. Ha azt mondjuk, hogy a szociális ta termelési viszonyok jobban igazodnak a termelőerők fejlődéséhez, mint a régi termelési viszonyok, akkor arra gondolunk, hogy a szocia lista termelési viszonyok lehetővé teszik a termelőerők oly ütemű kibontakozását, amelyre nincs példa a régi társadalmakban, úgyhogy a termelés állandóan fejlődhet, és fokozatosan ki lehet elégíteni az embe rek állandóan növekvő szükségleteit. A régi Kínában a termelés az imperializmus, feudalizmus és bürokratikus kapitalizmus idején igen lassan fejlődött. Kína több mint 50 évvel a felszabadulás előtt csak néhány tízezer tonna acélt gyártott évente, nem számítva az észak-keleti tartományok termelését. Ha beleszámítjuk ezen tartományok termelését, akkor is országunkban az évi legnagyobb acéltermelés csak valamivel volt na gvobb, mint kilencszázezer tonna, 1949-ben Kínában valamivel több, mint százezer tonna acélt termeltek Most, alig hét évvel az ország felszabadítása után acéltermelésünk meghaladja a négymillió tonnát, régi Kínában gyakorlati szempontból nem létezett említésre méltó gépipar, Egyáltalán nem létezett gépkocsi- és repülőgépipar sem. Ma vannak ilyen ipari ágazataink. Amikor a nép megtörte az imperializmus-feudalizmus és a bürokratikus kapitalizmus ural- j mát, sokan nem láttak világosan, hogy Kína melyik irányban indul el <— a kapitalizmus vagy 9 szocializmus felé. A tények adnak erre választ. Kínát csakis a szocializmus mentheti meg. A szocialista rendszer gyors fejlődésre serkentette országunk termelőerőit és ez olyan tény, amelyet külföldi ellenségeink is kénytelenek voltak elismerni. Szocialista rendszerünk azonban csak most alakul. Még teljesen nem alakult ki és nem is konszolidálódott. A vegyes állami és magánkézben levő ipari és kereskedelmi vállalatokban a tőkések még mindig szilárdan meghatározott százalékot kapnak tőkéikből, úgyhogy azt mondhatjuk, még mindig létezik kizsákmányolás. Ami a tulajdon kérdését illeti, ezek az üzemek jellegüknél fogva még nem egészen szocialista üzemek. Egyes földműves- és kisipari szövetkezeteink még mindig félszocialista jellegűek, sőt a szocialista szövetkezetekben is meg kell még oldani a tulajdon egyes problémáit. Iparunk különféle ágazataiban a termelési vizonyokat fokozatosan hozzáidomít; ák a szocialista elvekhez, állandóan keresik a megfelelő formákat. A felhalmozás és a fogyasztás közötti helyes viszony kérdésének megoldása szocialista gazdaság szakaszán, amelyben a termelőeszközök az egész nép tulajdonát képezik és azon a szakaszon, ahol a termelőeszközök kollektív tulajdonban vannak, valamint ezen két szektor egymás közti viszonya kérdésének megoldása bonyolult probléma. Nem könnyű feladat egyszerre kidolgozni e probléma megoldásának helyes és tökéletes módját. Általában azt mondhatjuk, hogy* kiépítettük a szocialista termelési viszonyokat. Ezek lehetővé teszik a termelőerők fejlődését, azonban távolról sem tökéletesek és éppen ezért ellentmondásban állnak a termelőerők fejlődésével. A termelési viszonyok és a termelőerők fejlődése között egyrészt egység, másrészt ellentmondás van, és ugyanez a helyzet a felépítmény és a gazdasági .alap viszonyában. A felépítmény (a nép demokratikus diktatúrájának állami intézményei és törvényei, a marxizmus-leninizmushoz igazodó szocialista ideológia) pozitív szerepet töltött be a szocialista változtatások győzelmének megkönnyítésében, a munka szocialista megszervezésének bevezetésében és összhangban áll a szocialista gazdasági alappal, vagyis a szocialista termelési viszonyokkal. A burzsoá ideológia maradványai,- állami gépezetünkben a bürokratikus eljárás csökevényei és állami szerveink bizonyos láncszemeinek hibái azonban ellentmondásban állnak a szocializmus gazdasági alapjával. Az ilyen ellentmondásokat a sajátos feltételek szem előtt tartásával kell kiküszöbölnünk. Természetes, hogy ezen ellentmondások kiküszöbölése után új problémák és új ellentmondások merülnek fel, amelyek ugyancsak megkövetelik a megoldást. így például a termelés és a társadalom fogyasztása közötti ellentmondásnak — amely még sokáig kisérni fog bennünket, — kiküszöbölése megköveteli, hogy az állami tervezés módszerét kövessük. Államunk minden évben kitűzi a gazdasági tervet, hogy helyes arányban álljon a felhalmozás és a fogyasztás, hogy egyensúly legyen a termelés és a társadalom szükségletei között. Az „egyensúly" fogalma alatt az ellentmondások ideiglenes, aránylagos egységét értjük. Minden év végén az ilyen egyensúlyt, mint egészet megbontja az ellentmondások harca, az egységben változásokra kerül sor, az egyensúly felbomlik, az egység megszűnik és újra ki kell dolgozni ezt az egyensúlyt és egységet a jövő évre. Ezen alapul tervgazdaságunk fölénye. Ez az egyensúly és egység gyakorlatilag havonta és minden negyedévben is felbomlik és ilyenkor részleges rendezés szükséges. Néha, amikor ez a rendezés nincs összhangban az objektív valósággal, ellentmondások keletkeznek és felbomlik az egyensúly. Ezt hívjuk hibának. Ellentmondások állandóan keletkeznek és állandóan megoldjuk őket. Ez a fejlődés dialektikus törvénye. Ilyen a helyzet ma. A forradalmi időszakot jellemző, a tömegek által széles méretekben vezetett viharos osztályharc lényegében befejeződött, de teljesen nem szűnt meg. A nép széles tömegei ugyan örömmel fogadják az új rendszert, de még nem szokták meg egészen. A kormányhivatalnokoknak nincs elég tapasztalatuk és tovább kellene vizsgálniok és keresniök a politika sajátos kérdései megoldásának útjait. Más szavakkal kifejezve időre van szükség ahhoz, hogy szocialista rendszerünk fejlődjék, szilárduljon, a tömegek jobban egybeforrjanak az új rendszerrel, a kormánytényezők tanulmányozhassák azt és gyarapíthassák tapasztalataikat. Rendkívül szükséges a fejlődés ezen' időszakában felvetni a népen belüli ellentmondások és a köztünk s az ellenség közti ellentmondások közötti különbség, valamint a népen belüli ellentmondások helyes kiküszöbölésének kérdését, úgyhogy országunkban a valamennyi nemzetiséghez tartozó népet egyesítsük az új harcra, amelyet a természet ellen, gazdaságunk és kultúránk fejlesztéséért folytatunk, hogy lehetővé tegyük egész népünknek ezen átmeneti időszak lényegében zökkenőmentes leküzdését, hogy biztosítsuk új rendszerünket és felépítsük új államunkat. 2. Az ellenforradalom elnyomása Az ellenforradalmárok elnyomásának kérdése a közöttünk és az ellenség között levő ellentétek harcának kérdése. Vannak olyan egyének, akiknek egy kissé eltérő a nézetük erről a kérdésről. Kétfajta ember van, akiknek nézete különbözik a miénktől. Azok, akik jobboldali módon gondolkoznak, nem tesznek különbséget közöttünk és az ellenség között, s az ellenséget a mi emberünknek tartják. Barátuknak tartják éppen azokat az embereket, akiket a széles néptömegek ellenségüknek minősítik. Azok, akik „baloldali" módon mérlegelnek, túlozzák a közöttünk és az ellenség között levő ellentéteket oly mértékben, hogy a népen belüli bizonyos ellentmondásokat összetévesztik a közöttünk és az ellenség közötti ellentétekkel és ellenforradalmároknak tartják azokat is, akik a valóságban nem azok. Mindkét nézet hibás. Egyik iem teszi lehetővé számunkra, hogy helyesen oldjuk meg az ellenforradalom elnyomásának kérdését, vagy helyesen ítéljük meg az e téren elért eredményeket. Ha helyesen akarjuk értékelni az ellenforradalom elnyomására irányuló törekvéseink eredményeit, lássuk, milyen következményekkel jártak hazánkban a magyar események. Ezen események következtében az értelmiség egyes tagjai kissé elvesztették egyensúlyukat, de országunkban semmilyen Megrendülésre sem került sor. Meg kell mondani, ennek egyik oka az volt, hogy sikerült teljesen elnyomnunk az ellenforradalmat. Államunk viszonyainak rendeződése természetesen nem csupán az ellenforradalom elnyomásának következménye. Elsősorban annak érdeme, hogy kommunista pártunk és évtizedes forradalmi harcban megacélozódott felszabadító hadseregünk van, s a dolgozó népet ís megedzette ugyanez a harc. Pártunk és fegyveres erőink a tömegekben gyökereznek. Megedződtek a hosszú, forradalmi harcok tüzében. Erősek vagyunk és tudunk harcolni. Népköztársaságunk nem egyetlen éjszaka született. Lépésről lépésre fejlődött forradalmi alapokon. Egyes vezető demokraták szintén többé kevésbé megedzőttek a súlyos időkben vívott harcokban és velünk együtt haladtak. Az értelmiség egyes tagjai megacélozódtak az imperializmus és a reakció elleni harcban. A felszabadulás óta sokan közülük ideológiai átalakuláson mentek át, amelynek célja volt, hogy világos különbséget teayen közöttünk és az ellenség között. Államunk megszilárdulása továbbá annak köszönhető, hogy gazdasági intézkedéseink alapjában véve egészségesek, a nép életszínvonala biztosítva van és egyre emelkedik, a nemzeti burzsoázia és más osztályok iránti politikánk szintén helyes stb. Ennek ellenére azonban az ellenforradalom elnyomásában elért sikerünk kétségtelenül fontos oka államunk konszolidálódásának. Mindezen okok folytán jóllehet számos főiskolai hallgatónk nem származik munkáscsaládból, mindnyájan, kevés kivétellel hazafiak és támogatják a szocializmust; ezért nem váltak nyugtalanná a magyarországi események idején. Ugyanez érvényes a nemzeti burzsoáziára és természetesen a munkások és parasztok alapvető tömegeire. A felszabadulás után számos ellenforradalmárt ártalmatlanná tettünk. Egyeseket halálra ítéltünk, mert súlyos gaztetteket követtek el. Ez teljesen szükséqes volt, a nép követelte. Azért történt így, hogy a tömegek felszabaduljanak az ellenforradalmárok hosszúéves elnyomása és a mindenféle helyi önkényurak elnyomása alól. Más szavakkal azért volt erre szükség, hogy felszabaduljanak a termelőerők. Ha ezt nem tettük volna meg, a tömegek nem emelhették volna fel fejüket. 1956-tól azonban sarkalatos változás állott be a helyzetben. Országszerte kiirtottuk az ellenforradalom fő erőit. Legfőbb feladatunk most már nem a termelőerők felszabadítása, hanem megvédése és bővítése az új termelési viszonyok keretében. Ebesek nem értik meg, hogy jelenlegi politikánk megfelel a jelenlegi helyzetnek, előző politikánk pedig az előző helyzethez idomult. * Ezek az emberek szeretnék felhasználni a jelenlegi politikát arra, hogy megváltoztassák az előző esetekben hozott döntéseket és tagadják az ellenforradalom kiirtásában elért nagy sikereket. Ez teljesen hibás nézet és a nép ezt sohasem engedi meg. Ami az ellenforradalom elnyomását illeti, fontos az, hogy sikert értünk el. Előfordultak %zonban hibák is. Egyes esetekben felesleges túlzásokra került sor, más esetekben viszont kevés figyelmet szenteltek az ellenforradalmároknak. Politikánk azonban az, hogy „az ellenforradalmárokat el kell nyomni, »bárhol is mutatkozzanak, a hibákat ki kell javítani, akárhol fordulnak is elő." Az az irányvonal, amely szerint e munkánkban igazodtunk, a néptömegek irányvonala volt, az ellenforradalom nép által való elnyomásának irányvonala. Természetes, hogy ez irányvonal elfogadása után is munkánkban még mindig előfordulhatnak tévedések, ezek azonban mind kevesebbek és könnyebben kijavítjuk őket. A tömegek e harcokban tapasztalatokat szereztek. Abból, hogy amit helyesen cselekedetünk, levonták a tanulságot, hogyan kell cselekedni. Abból, amit helytelenül cselekedtünk, hasznos tanulság származott arra, hogy miért került tévedésekre sor. Történtek vagy történnek lépések azon hibák kijavítására, amelyeket már az ellenforradalmárok elnyomása során megállapítottunk. Azokat a hibákat, amelyeket még eddig nem állapítottunk meg, mihelyt napfényre kerülnek, kijavítjuk. A felmentést és rehabilitációról szóló határozatokat épp úgy nyilvánosságra kell hozni, mint az eredetileg hibás döntéseket. Javasolom, hogy az idén vagy a jövő évben dolgozzanak ki teljes áttekintést az ellenforradalom kiirtásáról, hogy így összefoglalják a tapasztalatokat, megerősödjék az igazságosság szelleme és elfojtsuk az egészségtelen irányzatokat. Országos viszonylatban e feladattal a Népi Képviselők összkínai Gyűlése állandó bizottságának és a népi politikai nemzetgyűlés állandó bizottságának kell foglalkoznia; egyes helyeken pedig a tartományi és községi néptanácsoknak és a népi politikai tanácsadói ülés bizottságainak. Ebben az áttekintésben segítséget kell nyújtanunk annak a nagy számú funkcionáriusnak és aktivistának, akik részt vettek a munkában, nem szabad őket visszariasztani. Nem helyes elvenni bátorságukat. A hibákat helyre kell hozni, mihelyt nyilvánvalóvá válnak. Ilyen álláspontot kell elfoglaniok az összes közbiztonsági szerveknek, az ügyészségeknek és a törvényszéki hatóságoknak, a fogházaknak és javító intézeteknek. Reméljük, hogy mindenütt, ahol lehetséges, lesz, a Népi Képviselők összkína Gyűlése állandó bizottságának és a népi politikai tanácsadó ülésnek tagjai, valamint a népi képviselők részt vesznek ebben az áttekintésben. Ez hozzájárul jogi rendszerünk tökéletesítéséhez, valamint az ellenforradalmárokkal és más gonosztevőkkel való helyes bánásmódunkhoz. Az ellenforradalmárok kérdését jelenleg a következő szavakkal lehet kifejezni: ellenforradalmárok még mindig vannak, de már nem sokan. Elsősorban tudnunk kell, hogy még mindig vannak ellenforradalmárok. Egyes emberek azt mondják, hogy nincsenek többé és teljes nyugalom következett be; most már nyugodtan álomra hajthatjuk fejünket. Ez azonban tévedés. Az igazság az, hogy ellenforradalmárok még mindig vannak (ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenütt, minden szervezetben megtaláljuk őket), és folytatnunk kell ellenük a harcot. Meg kell értenünk, hogy a rejtőzködő ellenforradalmárok, akik még mindig szabadlábon vannak, nem nyugszanak, hanem biztosan minden alkalmat kihasználnak nyugtalanság előidézésére, és tudnunk kell, hogy az Egyesült Államok imperialistái és a csangkaisek-' klikk szüntelenül ügynököket küld, hogy hazánkban kártevő működést fejtsenek ki. Még akkor is, ha az öszszes meglevő ellenforradalmárokat ártalmatlanná tettük, feltűnhetnek újak. Ha lankad éberségünk, keserves lesz csalódásunk és ezért nagyon meg kell (Folytatás az 5. oldalon.)