Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)
1957-06-17 / 167. szám, hétfő
A pártoktatási év értékeléséhez Egyetlen oktatási évben sem hárult oly felelősségteljes feladat a pártoktatásra, mint a múlt évben, amelynek eredményeit éppen e napokban értékelik a pártalapszervezetek. Az SZKP XX. kongresszusa és pártunk országos konferenciája egész sor komoly problémát vetettek fel, amelyeket az előadásos propaganda útján, tehát a pártoktatás folyamán is alaposan meg kellett magyarázni. Olyan problémák voltak ezek, amelyek egyaránt vonatkoztak a belföldi és a külföldi helyzetre. A pártoktatás során ezeket a kérdéseket új módon, a dogmatizmus mellőzésével, a mindennapi életben felmerülő kérdésekkel szoros összefüggésben kellett megmagyarázni. Az SZKP XX. kongresszusa és a CSKP országos konferenciája következtetéseinek szellemében pártunk Központi Bizottsága a múlt év októberében, az új tanév első napjaiban kiadta a pártpropagandáról szóló ismert határozatot. Ez a határozat fő irányelvvé vált az elmúlt pártoktatási évben. Ezért ma, amikor eredményeit értékeljük, fontos, hogy mindenütt összehasonlítsák a pártoktatás menetét a CSKP KB-nek a pártpropagandáról szóló említett határozatában foglalt alapelvekkel. Az említett határozat legjelentősebb elve a dolgozók ökonómiai nevelésének hangsúlyozása volt, ami fontos feltétele a párt és kormány gazdasági politikája megvalósításának. Ennek az elvnek betartását elsősorban a népgazdasági körök nagyobb számban való megszervezése, valamint a politikai gazdaságtan esti iskolái bizonyítják. Az elmúlt pártoktatási évben 8037 népgazdasági kör működött, amelyekben több mint 160 ezer hallgató tanult. Az 1955/56-os oktatási évvel szemben a körök száma 4426-tal, a hallgatók száma pedig több mint 110 ezerrel gyarapodott. Ezenkívül a politikai gazdaságtan és közgazdaságtan problémáit 195 járási és esti iskolában több mint hatezer hallgató tanulmányozta. Az ökonómiai jellegű körök ily nagy számának megszervezése jelentős segítség volt a határozat ama részének teljesítésében, amely a marxizmusleninizmus gazdasági részének tanulmányozását hangsúlyozta. De a népgazdasági körök ilyen nagy számú megszervezése válasz volt arra is, hogy a pártpropagandát közelebb kell vinni a mindennapi élethez. A népgazdasági körök nagy számú megszervezésének azonban gyenge oldalai is voltak. A propagandisták-ökonómusok nagy számának szükségessége a pártszervezeteket arra vezette, >oqy számos gazdasági dolgozót bízzanak meg ezzel a funkcióval. Ez nagy siker volt a párt részéről. Hiszen ezzel ä" lépéssel kezdték megvalósítani tulajdonképpen a pártpropaganda és a gyakorlat közötti szoros összefüggést. De azt a tényt, hogy a propagandisták funkcióját számos olyan szakember töltötte be, akik ilyesmivel azelőtt nem foglalkoztak, minden alapszervezetnek tudatosítania kellett volna. Éppen ott, ahol erre nem gondoltak, ahol a szakemberek soraiból kikerült propagandistákat magukra hagyták, az oktatás gyakran termelési tanácskozások jellegét vette fel, ami a politikai-ökonómiai kérdések magyarázatának kárára ment. Sok helyen — és ez volt a nagyobb hiba — a népgazdasági körökben a propagandista feladatát olyan elvtársakra bízták, akik nem rendelkeztek kellő politikai-gazdaságtani és közgazdaságtan ismeretekkel. Ezért gyakran előfordult, hogy az ilyen propagandisták az oktatás résztvevőivel együtt tanulták a politikai gazdaságtan és közgazdaságtan alapismereteit, ami a színvonalat, de főleg az oktatás eredményességét gyengítette. Ezeket a hibákat minden alapszervezetben figyelembe kell venni és a jövő pártoktatási évre vonatkozóan olyan következtetéseket kell belőlük levonni, hogy az egyes munkahelyeken csak annyi népgazdasági kört létesítsenek, ahány képzett propagandistával rendelkeznek, vagy amennyit még a nyár folyamán ki tudnak képezni. A népgazdasági körök mellett értékelni kell az iskolázás menetét a többi pártoktatási körökben is. Főleg a párt időszerű politikájának tanfolyamairól van szó. A pártoktatás e körei a kerületi és járási pártbizottságok rátermettségének próbaszakaszát képezték. Egész Szlovákiában mintegy ötezer ilyen kör működött több mint 75 ezer hallgatóval. Feladatuk az volt, hogy operatívan megmagyarázzák a bel- és külpolitikai jellegű legújabb események lényegét. Ezért a CSKP KB határozata teljes lehetőséget nyújtott a kerületi és járási pártbizottságok kezdeményezésének érvényesítésére a témák meghatározásában és kiválasztásában. Annak ellenére, hogy az időszerű pártpolitika tanfolyamain lényegében teljesítették feladatukat a pártoktatás módszerében, mégis sok fogyatékossággal küzdöttek. Az egyik fogyatékosság az volt, hogy az iskolázásban nem vettek részt annyian, amennyire számítottak. Az időszerű pártpolitika tanfolyamaiban az iskolázás színvonalára káros hatással volt az a tény is, hogy a járási pártbizottságok nem küldték ki lektoraikat, ahogyan ezt a CSKP KB határozata megszabta. Mert hiszen ezekben a pártoktatási körökben az iskolázással nem tudtak megbirkózni minden alkalommal ugyanazok a propagandisták, mivel egyszer gazdasági kérdésekről, máskor jelentős párthatározatokról, majd pedig a legújabb nemzetközi helyzetről kellett beszélniök és e feladatoknak nem voltak képesek megfelelni. Ezekből a hibákból a pártszerveknek és az alapszervezetek bizottságaiknak tanulniok kell a jövő oktatási év megszervezésében. A következő pártoktatási évben már nem az a legfőbb feladat, hogy az időszerű pártpolitika újabb tanfolyamait szervezzük meg, hanem az, hogy az eddig működő körök színvonala a párt járási lektorainak kiküldésével emelkedjék.A magasabbfokú pártoktatási körökben a pártoktatás menete a hallgatók szempontjából lényegében már ki van értékelve, csupán a járási és kerületi pártbizottságok irodáinak értékelését várják. Komoly dolog ez, hiszen a ma gasabb fokú körökben társadalmi életünk fontos szakaszainak dolgozói, és a pártfunkcionáriusok tanultak. Ezért a pártszerveknek, de főleg a járási pártbizottságoknak nagyon részletesen kell érdeklődniök az iránt, hogy milyen volt ezeknek a köröknek a színvonala, valóban lehetővé tették-e az iskolázás résztvevőinél a politikai át tekintés kiszélesítését. Ha az iskolázás értékelése ezekben a körökben nem érné el a kellő színvonalat, akkor újból ismétlődnének a múlt hibái A pártszerveknek elsősorban azt kell figyelembe venniök, hogy ezekben a körökben nem következtek-e be olyan irányzatok, hogy csökkenteni kell a hallgatókkal szembeni igényeket, gyűlések számát, az előadások tartamát, ki lehet-e hagyni egyes szemi náriumokat és beszélgetéseket. A pártoktatás múlt évében hiba volt, hogy jelentős mértékben elhanyagol ták a marxizmus-leninizmus, a párttörténet, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalatainak tanulmányozását. Bár a CSKP KB határozata a pártpropagandáról javasolta a járási pártbizottságoknak, hogy szervezzék meg a Szovjetunió Kommunista Pártja történetét tanulmányozó köröket, Szlovákiában egyetlen járási bizottság sem tett eleget ennek a feladatnak. A pártoktatás új rendsze rének javaslata orvosolja ezeket a hibákat, igaz, nem szűnik meg közben hangsúlyozni a marxizmus-leninizmus gazdasági részének nagy jelentőségét sőt elsőrendűségét. Az új oktatási évben az eddigi körök mellett megszervezik a marxizmus-leninizmus alapjait tanulmányozó köröket is. Ezekben a marxizmus-leninizmus alap kérdéseit, így pl. az osztályharc, szocialista forradalom, a proletárdiktatúra, a munkás-parasztszövetség, a proletár nemzetköziség kérdéseit fogják tanulmányozni. 4 03 SZÔ 1957. június 17. Az előzetes javaslat szerint a jövő pártoktatási évben megszervezik a CSKP történetét tanulmányozó köröket is. Ezeket a köröket egyelőre korlátolt számban szervezik meg. Nagyon fontos, hogy főleg ifjúságunk tagjait vegyék be ezekbe a körökbe. Elsősorban meg kell ismerniök kommunista pártunk dicső történetét, amely mostani és jövő boldogságuk megteremtője. A Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalatainak tanulmányozására is szerveznek köröket. Nagyon fontos lesz ez, mivel a Szovjetunió Kommunista Pártja tapasztalatainak ismerete nélkül, amely már 40 éve vezeti a szovjet népet győzelemről győzelemre, és amely évtizedeken keresztül rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtött össze, nem lehet sikerrel építeni a szocializmust hazánkban sem. Ezekben a körökben főleg az lesz újdonság az oktatásban, hogy az iskolázás résztvevői elsősorban V. I. Lenin műveiből tanulnak. A már említett körök mellett a járási pártbizottságok és az alapszervezetek bizottságai más köröket is szervezhetnek, pl. a nemzetközi kérdéseket, a világ politikai térképét tanulmányozó köröket. Az egyénileg tanulók szemináriumait is lényegesen bővítik, mégpedig a politikai gazdaságtannak és közgazdaságtannak, a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi tapasztalatainak, a CSKP történetének, a nemzetközi kérdéseknek stb. tanulmányozásával. A pártoktatás során az egyes körök számának növelése az önkéntesség elvének lényeges kiszélesítését jelenti. Hiszen ma már az iskolázás minden résztvevője olyan kört választhat, amelyben az őt legjobban érdeklő kérdéseket tanulmányozhatja. Ha a járási pártbi zottságok és az alapszervezetek bi zottságai helyesen fogják fel a párt oktatás körei számának növelésével kapcsolatos kérdést, akkor várható az iskolázás vonzóerejének növekedése is, ami újból fontos lépés ahhoz, hogy a pártoktatás a dolgozók kommunista nevelésében egyre nagyobb szerepet játsszon. A pártoktatás szakaszán a'különböző körök számának növelése feltétlenül több gondoskodást követel, a pártszervektől mint az elmúlt években. A járási pártbizottságokra az a feladat vár, hogy sokkal több szemináriumot szervezzenek, mint a múltban, sokkal több szakképzett propagandistával kell rendelkezniük az egyes témakörök ma gyarázására. Ezt a tényt már most kell teljes mértékben tudatosítaniok a pártszer veknek és az alapszervezetek bízott ságainak. Már most, a pártoktatási év végén behatóan fel kell készülni az új tanévre. Az összes járási pártbizottságoknak főleg azt kell tisztázniok, hogy a járásban hány és milyen kört kell létesíteniök. Határozottan szükséges lesz törődni azzal, hogy ne következzék be az egyes körök gé pies és meggondolatlan szervezése, miközben más köröket elhanyagolnak. A pártoktatás során a következő tanév sikeres elvégzéséhez minden feltéte lünk megvan, mivel az utóbbi 8 év folyamán a pártoktatás bevezetése óta nagyon sok értékes tapasztalatra tettünk szert, a tehetséges propagandisták ezreit neveltük. A pártoktatás a párttagok és pártonkívüliek nevelése mellett társadalmi életünkben is elfoglalta az őt megillető szilárd helyet. Ezért tegyünk meg mindent hogy a pártoktatás a jövő évben még jobban teljesíthesse feladatát, mint eddig. Ján Riečan Poprád — a Magas-Tátra kapuja Poprádról úgy beszélnek, mint köztársaságunk legszebb hegységének kapujáról. Évente sok ezer látogató fordul meg ebben a városban nemcsak honfitársaink közül, hanem külföldről is, hogy a Tátra természeti szépségeiben gyönyörködjenek. Poprád rendezésében és szépítésében eddig is sok mindent csináltak a város lakói. Az utóbbi években megváltozott a város külseje. De még mindig nem olyan, hogy méltón fogadhassa a Tátra látogatóinak ezreit. Ezért kezdtek hozzá a házak homlokzatainak javításához, amiben az Inštalatér, a Járási Építövállalat és a Dekora dolgozóinak van nagy érdemük. Hogy a Magas-Tátra kapuja — Poprád — még szebb, még rende zettebb legyen, ahhoz a háztulajdonosok akciójára is szükség van. Sokan vannak közöttük, akik megértették az épületek javításainak szükségességét. s kötelezettséget vállaltak hogy azokat teljesítik. Poprád főterén a lakóházak javítását már megkezdték. Reménytkeltő kezdeményezés ez, amely bizonyára iciterjed a város minden utcájára. így válik a város szebbé, a poprádiak és a várost látogató idegenek nagy örömére. (Tudósítónktól) 80 ORSZAGBA szállítunk megmunkáló gépeket A z utóbbi időben hírek jelentek meg a sajtóban arról, hogy Argentínában San Nicolasban épül a világ legnagyobb szeszgyára, amelyet csehszlovák gépekkel rendeznek be. Szíriában Homsában 460 000 négyzetméternyi területen épül egy komplett kőolajfinomító. A szükséges berendezéseket a Technoexport külkereskedelmi vállalat szállítja. DélAfrikában New Lands, Salisbury és Port Elisabeth városokban, valamint Észak-Afrikában Hornsbergben, GavIeben és Hardwertben is csehszlovák gyártmányú gépek működnek. Gépiparunk ugyanis jelenleg a csehszlovák kivitel gerince; fontossága és terjedelme állandóan növekedni fog. A háború előtti időszakhoz viszonyítva már ma négyszer több gépet gyártunk, 1960-ban pedig Csehvákia hatszor annyi gépet fog szállítani külföldre, mint a háború előtt. A csehszlovák gépipari kivitel legjelentősebb cikkei a megmunkáló gépek, a kőolajmotorok, és szivattyúk. A megmunkáló gépek gyártásának színvonalával Csehszlovákia világviszonylatban az ötödik helyet foglalja el az Egyesült Államok, a Szovjetunió, a Német Szövetségi Köztársaság és Anglia után, miközben gyártmányainak körülbelül háromnegyed részét külföldre szállítja. A kivitelben is az ötödik helyet foglalja el, mert ma körülbelül 80 országba szállítunk megmunkáló gépeket. Nagy termelési sikert ért el például a plzeni Lenin Üzem gyártmánya, a W. D. 250-es horizontális fúrógép, amely 9 méter magas és 0,02 milliméteres pontossággal dolgozik. Fémmegmunkáló gépeinkkel stabil helyet biztosítottunk magunknak a délafrikai piacokon, Argentínába pedig háromszor több megmunkáló gépet szállítunk, mint Svájcba, Brazíliába pedig annyit, amennyit Svájcba és Franciaországba együttvéve. A kőolajmotorok kivitelében Csehszlovákia a vüágon az ötödik helyen áll. Mostani termelésünk harmincszor magasabb, mint a háború előtti években a legnagyobb konjunktúra idején volt. A csehszlovák gyártmányú Diesel-motorok és Diesel-agregátok kiváló minőségükkel világviszonylatban a negyedik helyet foglalják el, ami hiztosítéka annak, hogy üzemzavar nélkül -működnek. A S-igma-Lutin nemzeti vállalat Közép-Európában- a legnagyobb szivattyúszállító külföldi viszonylatban. Különösen nagyméretű agregátorokat szállítottak az utóbbi időben Pakisztánba, Brazüiába és Vietnamba. A Pakisztánba szállított 50 agregát teljesítőképessége megfelel a Vltava vízrendszerének a nyár folyamán. Világhírűek a kézi szivattyúk is. Hollandia például évente körülbelül 12 000-et rendel belőlük halászhajói részére. Az Orient típusú szivattyúk gyártásával Egyiptom keresletének teljes 95 százalékát fedi és hasonló a helyzet a Közel- és Közép-Kelet más országainál is. TTogy általános képet nyerjünk arról, milyen óriási fejlődést ért el a csehszlovák gépipar, közöljük, hogy a csehszlovák üzemek ma a legnehezebb óriás kotrógépeket gyártják egészen 1200 tonnáig, amelyek órán-kint 1000 köbméter földet rakodnak -és szállítanak rendeltetési helyére. Ezenkívül gyártanak széniparunk részére bány-akombájnok-at és mozdonyokat, nagyolvasztókat, hengerelt berendezések alkatrészeit, hőhajtású és vízhajtásu villanytelepek üzembehelyezéséhez szükséges gépeket, többek között a Kaplan-f-éle turbinákat, amelyek közül egyiket, a világon a legnagyobbat, az orlí-ki vízi villanytelep részére készítették és bemutatják a brüsszeli világkiállításon is. Csehszlovákia ma kőolajf-eldolgozásához szükséges berendezéseket, magas nyomásra működő préseket gyárt, amelyek segítségével 200 tonnás kovácsolt anyagot is f-el lehet dolgozni. A csehszlovák ipar -technikai tökéletesítéséhez hozzájárultak a Szovjetunió nagy megrendelései is. Szovjet vegyiüzemek részére olyan berendezéseket gyártottunk, amelyeket a víznek a széndioxidtól való megtisztítására használnak fel. Ezek a megrendelések lehetővé tették a V. I. Lenin Üzem dolgozóinak, hogy komoly versenytársává váljanak a világ vegyi berendezéseket gyártó üzemeinek. Csehszlovákia a világkereskedelemben, főleg bizonyos körzetekben, a gépek és ipari berendezések legfontosabb szállítói közé tartozik. A Szovjetunió után Csehszlovákia a második helyen áll a vízi- és hőhajtású villanytelepek berendezéseinek szállításában, amelyeket az európai népi demokratikus országokban és Ázsiában építenek. Csehszlovákia szerelte fel például a Balkánon a legnagyobb gőzhajtású villanytelepet, Bulgária gőzhajtású villanytelepét. Szibériában az Angaťa folyón épülő, a világon legnagyobb villanytelep építkezésén csehszlovák kotrógépek, építészeti gépek dolgoznak. India tropikus vidékén, Burmában, Egyiptomban és Kínában n-agy az érdeklődés az 1500 kilowattos hordozható áramfejlesztő központok iránt, amelyeket teherautókon lehet szállítani. Csehszlovákia síneken futó villanytelepeket, energovonatokat is gyárt, amelyeket a szocialista országok közül csak a Szovjetunióban gyártanak, a kapitalista államokban -pedig csak néhány üzemben; így például az amerikai General Electric és a svájci Brown Boweri koncernben. Az ilyen síneken futó villanytelep 11 szerelvényből álló vonatra van szerelve és teljesítő képessége megfelel egy város áramszükségletének. /gépipari termelését Csehszlovákia az utóbbi 10 évben minden szakaszon bővítette. De nézzük csak a legközelebbi távlatokat. A második ötéves tervben, vagyis 1960-ig az iparban a nyerstermelés terjedelmét felével kell növelni, miközben a gépipari termelés, mint az ipar fő oikke, 83 százalékkal nő. Ez visszatükröződik majd a kivitelben is. Arra számítanak, hogy 1960-ban Csehszlovákia hatszor több gépet szállít majd külföldre, mint a háború előtt, 1937ben. F . Šulc Fiatalok a VIT előtt 1956-ban a J. V. Sztálin-üzemek CSISZ-fiataljainak XV. üzemi szervezetét négy ízben tüntették ki példás munkájáért. Ők voltak a vándorzászló boldog birtokosai is. A szervezet négy jól bevált tagját küldte a bányák segítségére. Az idén a fesztivál előtti előkészületekben ugyancsak alapos munkával tűnnek ki a fiatalok. Lelkiismeretesen teljesítik kötelezettségvállalásaikat, tekintélyes összeget gyűjtöttek a szolidaritási alapra s kiszélesítik a szocialista munkaversenyt. A VIT zászlaját is már másodízben érdemelték ki ebben az évben. A szervezet elnöke, Jozef Macháöik elvtárs példás vezetésének nagy érdeme van a fiatalok szép eredményeiben. Munkasikereik elérésében annak a szoros együttműködésnek is nagy szerepe van, ami az üzemrészleg gazdasági vezetői és az ifjúság között fennáll. Az üzemrészleg fiataljai valamenynyien a CSISZ-szervezet tagjai. Közösen az idősebbekkel ígéretet tettek arra, hogy népgazdaságunknak tetemes összeget takarítanak meg. A fiatalok a tagsági bélyegek átvételében is példát mutatnak a többieknek. A Losonc melletti Poľana textilüzemben, Opatován ötventagú ifjúsági csoport a fesztivál előtt lelkes munkát végez, hogy termelési tervét teljesítse és túlszárnvalja. A takácsműhelyben 110 CSISZ-tag a nyersanyag gazdaságos felhasználásával 80 000 koronát takarít meg a fesztiválig,' s a második félév tervét hét naopal előbb teljesíti. Az üzem fiataljai a moszkvai Világífjúsági Találkozó tiszteletére 318 ezer koronát takarítanak meg. * * * A CSISZ tagjai Prenčov községben elhatározták, hogy segítsége* nyújtanak a szövetkezetüknek a rétek és legelők tisztításában, rendezésében, ígéretüknek helytálltak és 65 hektár területet hoztak rendbe, amivel a CSISZ-szervezet járási vándorzászlaját érdemelték ki. Banská Bystrica kerületében a fiatalság 24 364 hektár területen végezte el a legelők és rétek rendezését. Ez az akció különösen az új falusi CSISZ-szervezetek életrevalóságának volt próbaköve. Veľké Zlievce CSISZszervezete is most a'akult meg, s máris a legjobbak közé tartozik a 'cékkőí járásban. A kerületben 111 CSISZ-tag jelent'•'wstt az egységes földmüvesszövetkeze'.be. (Tudósítónktól)