Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-10 / 129. szám, péntek

LÉPJÜNK EGYET ELŐRE! Aki figyelemmel kiséri a cseh és a szlovák sajtót, megfigyelhette, milyen féltő szeretettel veszik körül a prágai és a bratislavai központi lapok a kerületi színházakat. Rendszeresen beszámolnak életükről, munkájukról, írnak gondjaikról, figyelemmel kísérik bemutatóikat, részt vesznek azokon és segítőleg bírálják a vidéki dramaturgiát, rendezést, egyesek és az egész együttes játékát, regisztrálják fejlődésüket, esetleg egy helyben topogásukat. A színházi szakembereknek a sajtón, tehát a nyilvánosságon keresztül való támogatása még nagyobb jelentőséget nyer most, amikor a színházak a nemzeti bizottságok hatáskörébe kerültek. A napokban Olomoucban jártam és bár más dolgom volt, kihasználtam az alkalmat és részt vettem az ottani kerületi színház bemutatóján. Hacsaturján világhírű balettjét, a Gajánét adták elő. Bátran mondhatom, hogy világhírű, mert még aki nem nagy zeneértő, az is ismeri a mester szívetleiket felderítő kard-táncának pezsdítő muzsikáját. A pompásan sikerült bemutató talán túlnőtt a házi ünnepség keretén, mert Rudolf Macharovský, a színház koreográfusa és rendezője akkor ünnepelte művészi pályafutásának 30 éves jubileumát. Nem szándékszom most sem a balett tartalmát ismertetni, se a zenéjét, a kiváló szólótáncosak, a balettés zenekar teljesítményét méltatni, hiszen az örmény, kurd, orosz és ukrán táncokat felölelő balett a napokban a bratislavai Nemzeti Színház műsorára került és olvasóink egy részének alkalma van gyönyörködni benne. Különben is Kassán már évekkel ezelőtt játszották. Kellemes meglepetésemre arról szeretnék számot adni, hogy mennyi kiváló színházi szakember, a Színiakadémia tanárai, színházak művészeti vezetői, karmesterek, táncosok, színházi kritikusok vettek részt a bemutató előadáson és milyen kedvező visszhangja volt a fővárosi sajtóban. A bemutató után alkalmam volt elbeszélgetni a prágai érdeklődőkkel, Reimoser professzorral és másokkal. Szóba került természetesen a Komáromi Területi Színház is. Közismert tény, hogy A. M. Brousil, a Színiakadémia rektoťa, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválok főrendezője szlovákiai látogatásakor szívesen megtekinti a komáromiak játékát és már többször elismerőleg nyilatkozott művészetükről. Ez azonban nem elég Mások is szívesen részt vennének színházi berkekből, cseh újságírók közű! a komáromi bemutatókon. Nem tudják mikor van, mit játszanak, nem kapnak meghívót. Dicséretes ez az érdeklődés, ne hagyjuk a jövőben elsikkadni. A szlovákiai magyar színjátszás nem kizárólag magyar, vagy legfeljebb szlovákiai esemény. Kulturális tevékenységüket kissé merészebben kell kiemelnünk a provincionalizmus szorító zubbonyából. Van mivel büszkélkednünk. Bár magam is — sajnos — csak Az anya figyelemre méltó előadását láttam, úgy hailom, hogy a Néma levente előadása magas színvonalú művészi esemény. Élmény annak, aki látta. Tegyen a Komáromi Területi Színház igazgatósága egy további lépést előre, hasznosítsa a cseh színházi világ érdeklődését, hogy a legközelebbi, forrónak ígérkező színházi estén a szlovák és magyar érdeklődőkön kívül a cseh színházi szakemberek is megjelenjenek. Mindnyájunknak csak előnyére lenne. SZILY IMRE Járási irodalmi értekezlet Dunaszerdahelyen Dunaszerdahelyen a JNB kultúrügyi oszálya és a Csemadok-szervezet járási irodalmi értekezletet rendezett, amelyre több mint száz könyvtárost, tanítót, és más kultúrmunkást hívtak meg. Az értekezleten értékes előadást tartottak a Bratislavai Pedagógiai Főiskola magyar szakos tanárai három könyvről. Dr. Turczel Lajos előadásában elemezte és értékelte Mikszáth Kálmán „Két választás Magyarországon" című regényét. A fő hangsúlyt arra fektette, hogy megértesse a hallgatókkal a múlt választások valóságát, a korteskedést. a hazugságot. A hallgatók, akik a könyvet eddig talán csak érdekessége és szórakoztató volta miatt olvasták, most mélyebben megértették és megtalálták mondanivalója összefüggését a jelennel is. Hasonlóan tanulságos volt Vadkerti Katalin elődása, aki Ján Kalinčiak, „Restuaráció" című regényét elemezte, hozzáértéssel rajzolva meg a könyv tárgyának történelmi hátterét is. A harmadik könyv, amelyről dr. Csanda Sándor tartott előadást, Peter Jilemnický „Garammenti krónika" című regénye. Énnek a tartalma ugyan nem függ közvetlenül össze a választásokkal, azonban mégsem volt felesleges beszélni róla, mivel olyan történelmi eseményről szól, amely hozzájárult ahhoz," hogy jelenünk ilyen lehessen. Az értekezlet az előadások után vitával folytatódott, amelyen sokan felszólaltak. Közülük említésre méltó például Kiss Mihály felszólalása, aki mint a múlt választások tanúja, szemléletes és érdekes párhuzamot vont a múlt és a jelen választások között. Arra kérte a csehszlovákiai magyar írókat, igyekezzenek ébren tartani az emberek tudatában a múltat, és hasonlítsák össze a mával, hogy a mát ennek alapján mélyebben tudják érteni és szeretni. Az értekezleten legjobban egy idős asszony, Szalai Matild felszólalása ragadott meg mindenkit. Szalainénak nem volt lehetősége tanulni, azonban úgy éreztem, ő az életben többet tanult mint egyesek az iskolákban. Először egy kis szelet papírosról olvasta mcndanivalóját, de aztán félretette azt, és szabadon beszélt életéről, munkájáról a szövetkezetben és arról a meggyőződéséről, amely harmincnegyven nehéz, munkás évén át alakult ki benne. Ezek a felszólalások tanulságosak voltak mindenki számára, de különösen sokat adtak a tizenegyéves iskola diákjainak és más fiataloknak, akik jelen voltak, A vita után Egri Viktor néhány szóval kidomborította a három könyv időszerűségét és jelentőségét napjainkban, majd megkérte a résztvevőket, ha visszatérnek falvaikba, adják tovább a lakosoknak mindazt, amit az értekezleten hallottak és tanultak. P. J. SÉTA A DUNA PARTJÁN Simul lábunk alatt a zöld pázsit, aranysugárban fürdet a nap, fénylő tükör most a Duna fodra s felette szép kék az ég-kalap. Virágillatot röpít a szellő s a légben madárének lebeg. Virágtól dús ágai a fáknak ránk édes mosollyal intenek. A holnap szép tervét szőjük, fonjuk életünk tavaszának reggelén. — Szívünkben rózsabimbók fakadnak s virágba szökken száz meg száz remény. Sándor Károly Romeo és Júlia Shakespeare örökszép tragédiáját filmesítette meg az angol filmgyártás. A két legtekintélyesebb veronai család: a Capuletik és a Montecchik ádáz gyűlölete és örökös viszálykodása festi alá a két film két főszereplőjének, a két fiatalnak, Capuleti Júliának és Montecchi Rómeónak tragikus szerelmét. Shakespeare a tragédia megtörténte után a doge személyén keresztül fejezi ki éles bírálatát a két kevély, makacs nemessel szemben: Íme lássátok engesztelhetetlen gyűlöletetek és bosszúvágyatok gyümölcsét — a két szerelmes fiatal letarolt életét! Hálás, de nehéz feladat Beethoven életének megfilmesítése. Grandiózus mű illik a nagy zenetitán emlékének megörökítéséhez, s ezért az osztrák filmgyártás vállalkozása különösebb anyagi lehetőségek hiányában kockázatos volt és kudarcot vallott. Shakespeare műveit színpadon vagy filmen megörökíteni nagy művészet, nagy művészi igényeket támaszt a rendezővel és a színészekkel szemben. Hogy az angol filmgyártás a legjobbakat szemelte ki a Romeo és Júlia megfilmesítésére, azt a film sikere is bizonyítja. Megragadja a nézőt a bájos Júlia kecses alakja, romlatlan, üde, fiatal lelkivilága, melyben nemes érzései szárnyra kapnak és a két család közötti régi gyűlölködés fölé emelik. A szeretni vágyó és kora ifjúságában bohó Romeo alakja, később szerelme szenvedélyének tüze a néző Eroica A film a fényképezési technika tökéletlenségétől (túlnyomóan sötét képek) eltekintve töredéket mutat csak be abból, ami Beethoven életében a legfontosabb — zenealkotásából és forradalmi géniuszának megnyilatkozásából a zeneirodalomban. Ezenelé varázsolja az ifjúról alkotott shakespearei elképzelést. A néző együtt érez a szerelmesekkel, akik áldozatul esnek családjaik konokságának, s halálukkal pecsételik meg szüleik reibékülését. A két szerelmes szerepét elragadó bájjal és élethűen alakította L. Harwey (Romeo) és S. Shentall (Júlia). Egyedül Tibald alakításában kifogásolhatjuk, hogy nem fejezte ki eléggé a hetvenkedő, verekedő, sötétlelkű lovag jellemét, félelmetes alakját, mint azt a szovjet balett filmben láttuk. A film kitűnő rendezésének érdeme Renato Castellanit illeti. kívül a rendezés hibája, hogy a filmben nem a Beethoven-életrajzregényekből ismert zenei óriást látjuk. A film nem tükrözi vissza híven Beethoven korának és a kor nagyjainak szellemét. A nagy zeneköltő emléke maradandóbb értékű filméposzt kívánt volna. Incselkedés az ördöggel Jan Drda államdíjas író megfilmesített szatirikus mesejátéka az em berek gyöngeségeit: a álszenteskedést, a fenn héjázást és egyéb rossz tulajdonságokat, pécézi ki. Célba vesz mindenkit: az önző remetétől a szájhős erdei rablóig, a királykisasszonyig és a perszonifikált ördögöket sem kíméli: emberi tuaz lajdonságokkal ruházza fel őket. Kétfajta ördöggel találkozunk: maradi és modern ördöggel, aki „új módszerekkel" igyekszik leikecskéket szerezni a „sátán birodalmának." A film hőse a fenegyerek Kabát Martin, obsitos katona, aki senkitől sem fél és „rendet akar teremteni ördögök és emberek között", hogy mindenki biztonságban élhessen. Közben mátkáját is megtalálja. A film rendezője, Josef Mach államdíjas, vissza tudta adni Drda finom humorát és szatíráját, mellyel szívderítőén vidám jelenetekben gúnyolja ki gyöngeségeinket. A prágai Nemzeti Színház felújította K. Čapek Fehér kór című anti-' fasiszta darabját. A Bhavans book university könyvkiadóban megjelent A. D. Pusalker „Az époszok és puránok kutatása" című könyve. A könyv nagy ^feltűnést keltett Indiában s a Hindustan Times és a Pen című lapok nap- jelentőséget tulajdonítanak e tudományos munkának méltatásaikban. A könyvpiac válságáról számolnak be a spanyol lapok. A Diarió Montagnes megjegyzi, hogy a spanyol dolgozók kénytelenek kevés pénzüket élelemre és ruházatra költeni. Értékes irodalmi művekre már nem futja, mert azok igen drágák. A lapok katasztrofálisnak jellemzik a helyzetet, midőn a spanyol dolgozó a spanyol nyelven megjelenő aránylag olcsó amerikai comicsok vásárlásával kénytelen kielégíteni könyvszomját. A dramaturg tiltakozik Érdekes szópárbaj zajlott le az elmúlt hetekben a Kultúrny život hasábjain J. Bobok, a jótollú színikritikus és J. Rozner, a bratislavai Nemzeti Színház drámai együttesének dramaturgja között. J. Bobok egyik cikkében igen tárgyilagosan elemezte a színház játéktervét, az idény folyamán eddig előadott darabokat és arra a megállapításra jutott, hogy a dramaturgiai terv összeállításából hiányzik a koncepció. Bobok foglalkozva az előadott darabokkal, — amelyek egy-két kivételtől eltekintve tényleg csak átlagos, vagy átlagon aluli színvonalúak — különösen azt bírálta, hogy a színház a repertoár összeállításánál nem ad a kívülálló szakemberek szavára. Bobok cikkéhez, amellyel nagy vonalakban egyetértünk, hozzáfűzhetjük még azt, hogy míg a kerületi színházak egymásután mutatják be a drámaírás világklasszikusainak műveit, addig a Nemzeti Színház, amelynek, mint Szlovákia első színházának ez egyik fő feladata lenne, teljesen megfeledkezik erről. Ez annál is inkább szembeütköző, mivel sajnos ebben a színházi idényben Szlovákiában csak három eredeti hazai darabot mutattak be. Bobok kritikájára J. Rozner válaszolt a Kultúrny život 15. számában. Ogy látszik a bírálat érzékeny ponton érintette, mert visszautasítja Bobok cikkének minden szavát, ahelyett, hogy igyekezne jobban körülnézni a saját portáján és rendbehozni azt, amiben a dramaturgia kétségtelenül nem ártatlan. Még ennél is meglepőbb cikkének hangja, Maró gúny, irónia van szinte minden sorában; a sértett sérthetetlen hangja ez. Olyan hang, amely ŰJ szö 1957. május 10. semmiképpen sem alkalmas bármily kérdés eredményes megvitatására. Bizonyára sokan hasonló hangú választ vártak. De ez nem következett be. Éppen ezért élvezet olvasni J. Bobok válaszát a Kultúrny život május elsejei számában. Fenntartja benne első cikkében kifejtett véleményét és igen udvarias, de határozott hangon, Roznertől eltérően minden sértegetést és személyeskedést mellőzve, a többi között megállapítja: „Nem válaszoltam volna Rozner cikkére, mivel leközléséig úgy vélekedtem, hogy a Nemzeti Színház repertoárjának hibáit és fogyatékosságait nagyrészt a véletlen és a körülmények összejátszása okozta. J. Rozner cikke azonban meggyőzött arról, hogy valami másról van szó, mégpedig a játékterv célzatos összeállításáról. Ez már véleményem szerint sokkal komolyabb dolog, mivel az ilyen játékterv pártfogolása nyilvánvaló komoly tévedés." Cikke zárórészében J. Bobok ezt írja: „J. Rozner cikkében ironikusan és gúnyolódva beszél. Irányvonala védelmére azonban nem hoz fel egy érvet sem. Számomra ez teljesen érthető: Nincsenek ugyanis sem érvei, sem helyes irányvonala. Távol áll tőlem, hogy Rozner szemére vessem cikkének hangnemét.. . Csak attól félek, hogy fennhéjázó és felületes hangja a Nemzeti Színházban gyakorolt dramaturgiai tevékenységét is jellemzi". Lehet, hogy e vita után — amelyben véleményünk szerint J. Bobok a győztes — a közeli napokban kezdődő Színházi Aratás fog pontot tenni. Hiszen a kerületi színházak legjobb darabjaikkal jönnek el Bratislavába és válogatásuk tanulságos lehet még J. Rozner számára is. Szlovák kritikusok Egri Viktor új művéről Egri Viktor, államdíjas drámaírónk Ének a romok felett című színmüve legutóbbi komáromi bemutatójáról az Oj Szón kívül kritikát közölt a Pravda és a Práca is. A Pravda a többi között kiemelte a mű lirizmusát, szép költői nyelvét, a darab romantikus színezetű központi gondolatának mélyenszántó szentenciáit. A kritikus rámutat arra, hogy az alapgondolat — az elpusztított ország újjáépítése — ma már nem hathat olyan mozgósítólag és időszerűen, mint ahogy közvetlenül a háború utáni években hatott volna. Kifogásolja azt is, hogy történelmi szempontból a szerző egyes helyeken eszmeileg hibátián mondanivalót nem megfelelő személyek szájába tesz. A cikkíró hosszadalmasnak tartja a dráma bevezető részét és nem eléggé dinamikusnak a zárójelenetet. Hangsúlyozza, hogy ezek a hibák még jobban kidomborodtak a rendezés fogyatékosságai következtében. így nem jut teljes mértékben kifejezésre a darab drámai és költői mondanivalója, a színészek pedig a szilárd vezetés híjján többnyire véletlenszerűen formálták meg szerepüket. A bíráló kiemeli Konrád József, Fazekas' Imre és részben Ferenczy Anna alakítását, végül pedig megállapítja: „A komáromi magyar együttes továbbfejlődésének alapvető kérdése megmutatkozott ezen a jól látogatott premieren: Elsősorban feltétlenül szükség van egy kiváló állandó rendezőre, aki nevelné az együttest, rendszeresen foglalkozna vele a színészi technika alapvető fogyatékosságainak kiküszöbölése érdekében... Ez életbevágóan fontos kérdés az egész együttes számára." A Práca hangsúlyozza, hogy a darab figyelemre méltó irodalmi mű, mivel színházainkban ritka a jó eredeti verses dráma. Ez a cikk is érinti az időszerűség kérdését, de kifejezetten aláhúzza, hogy a mű mondanivalója a mához is szól. A cikk írója megemlíti, hogy a dráma felépítésének van néhány kompozíciós hibája, de mélyebb elemzésbe nem bocsátkozik, mivel — véleménye szerint — ezek a hibák a pozitívumokhoz viszonyítva kevésbé jelentősek és tapasztalt dramaturg, rendező, fejlettebb együttes kiküszöbölheti őket. A továbbiakban foglalkozik a rendezés hibáival, hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a komáromi színház együttese tehetséges és törekvő.' A szereplők közül kiemeli Ferenczy Annát és Hatvani Lászlót. Az írás ezekkel a szavakkal zárul: „A mű, amelyet eddig eredetiben csupán a MATESZ mutatott be, fordítójára és más színházakban való bemutatására vár..." Érettségi előtt Az Učiteľské novínyban Juraj Kouton az évzáró vizsgák és az érettségik igen fontos problémájával foglalkozik. Iskoláinkon ebben az utolsó negyedévben éppen ezekre a kérdésekre összpontosul a fő figyelem. Ezzel kapcsolatban igen komoly feladatok állnak tanítóink előtt. Elsősorban a tanterv által előírt anyagot kell átvenniök és ezen kívül ismételni kell az elmúlt évek, vizsgakérdésekkel kapcsolatos anyagát is. Természetesen főleg azzal az anyaggal kell foglalkozni, amelynek elsajátításában fogyatékosságok voltak. Ki kell küszöbölni az ismétlésnek még ma is gyakran alkalmazott helytelen formáját, hogy csupán a vizsgakérdéseket veszik alapul. A tanítónak ehelyett arra kell törekednie, hogy tanítványai összefüggéseiben megértsék és elsajátítsák az egyes tantárgyak anyagát. A cikkíró a továbbiakban az érettségik és írásbeli vizsgák előkészítésének kérdésével foglalkozva hangsúlyozza az írásbeli dolgozatok mélyreható elemzésének fontosságát. Az írásbeliket távolról sem elég csupán nyelvtani szempontból értékelni, bár e téren is nem egy tanítónál még komoly hiányosságokkal találkozunk. Az idei iskolai évben kéť hét áll a tanítók rendelkezésére ahhoz, hogy behatóbban elemezzék az írásbeliket és ennek alapján a jövőben ki tudjak küszöbölni az egyes tanulók ismétlődő hibáit. A tanítónak igen lelkiismeretesen kell felkészülnie a vizsgakérdések kiválasztására is. A tanulóknak a vizsga során nemcsak gépiesen reprodukálniuk kell a tananyagot, hanem bizonyságát kell adniok annak is, hogy értik az összefüggéseket, gondolkodnak és nem csak „magolnak". Sok függ az érettségi kérdések megszövegezésétől is. A kérdésnek nem szabad túl sokat felölelnie, mert különben a tanuló válasza nem lesz eléggé konkrét. Nem egész egy hónap választ el minket az érettségiktől és alig két hón-^ íz évzáró vizsgáktól. Ezekre a vizsgákra nemcsak a tanulóknak, hanem a tanítóknak is szorgalmasan kell készülniök. G. I.