Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-09 / 128. szám, csütörtök

Mit kapott tizenkét év aiatt Tl/J ég egy ember életében sem sok 12 esztendő, nemhogy egy város történetében. Mégis, szinte lehetetlenségnek látszik egyetlen cikkben mindazt a változást, mindazt az újat és nagyszerűt felsorolni, ami ez idő alatt e Duna menti városkában született. Emlékszünk még az alkotnyatkor sötét éjszakába zuhanó zegzugos komáromi utcákra? A várfal oldalába fúrt fecskefészkekre? A „verkekben" lakókra? Hová lettek ezek a sebek utolsó évtizedünk alatt? Igen, öreg Komáromunkban is f}á zerdök nőttek ki a semmiből. Európahírű nagyszerű üzem épült fel. Üjból virul, újból él, szebben, mint bármikor ezelőtt Jókai híres városa ... 12 éves visszapillantásunkat folytassuk most azoknak az építményeknek a felsorolásával, amelyek legméltóbbak Jókai városához, a kulturális építmények számbavevésével. Ilyenek közé számíthatjuk a régiből átépített A hajók, a hajóépítők városának nevezzük ma már Komáromot. Hogy milyen óriási és korszerű hajógyárat emelt a régi szigeti ha jó javítóműhely helyén az alkotó emberi erő, hogy mennyi hírt és dicsőséget szerez nemcsak Komáromnak, de egész hazánknak Európa egyik legnagyobb folyami hajógyára, tudja azt ma már felnőtt és gyermek egyaránt. Büszkék vagyunk 12 évünk egyik nagy eredményére, a Steiner Gábor Üzemre, de büszkék vagyunk arra is, hogy nem álltunk meg egyetlen üzem felépítésénél. Ha kisebb méretekben is, de ugyancsak Komárom fejlődését, iparosítását hirdeti a csak nemrégen épült oxigéngyártó részleg, a régi gázgyár új kokszolója, a-mezir-> gazdasági gépeket javító és gyártó nagy lakatosüzem és az asztalosüzem is. Magyar Területi Színház épületét, és nem utolsósorban azt a testkultúrát szolgáló, teljesen korszerű stadiont, amely 14000 embert fogad majd magába, s- melynek építését már meg is kezdték. Ilyen háztömbökkel helyettesítjük ma a korhadt tetejű, megaggott oldalú öreg házakat. A Lenin-parki lakóházakat mutatja be képünk. 1400 új lakás épült fel Komáromban az utolsó évtizedben, 159 lakásegységen folyik ezenkívül még a munka, nem is beszélve azokról az építkezésekről, amelyek, ha nem is lakhelyek, de a város polgárainak szükség'eteit szolgálják. Ilyen pl. az úi állomásépület, az új vasúti híd, a különféle üzletek, a járási vérátömlesztó állomás, az injekciós pavilon, a kórház új kibővített Természetesen nagy gondot fordítottak az utolsó évek alatt Komáromban iskolaépítésre is. A képen látható modern 8 éves iskolán kívül egy új bölcsődét, egy óvodát is kapott Komárom városa. Ezenkívül átalakították a zeneiskola és a pionírház épületét is. Felépült már a szép gyermekjátszótér is, amelyet felszereltek minden hozzávalóval. Az utcai forgalomtól elrésze, az új traktorállomás, a sertéshizlalda, és még soJi_ olyan épület, amelyeket újáalakítottak. zárt játéktéren megtalálják a gyerekek mindazt, ami örömet szerez nekik. (U. J.) Mennyire hasonlít egymáshoz . sok ember élete és mégis gyakran úgy tűnik, hogy különkülön minden ember életéről, sorsáról köteteket lehetne írni. Itt van például Bacsó István. Zömök, vállas alakját 10 év óta minden áldott nap ott lát-, ják a gömörhorkai cellulózegyárba igyekvő munkások az üzem kapujában. Tíz év óta őrzi a munkások vagyonát, amelynek megszerzéséért sok dolgozó társával évtizeden át kemény harcot folytatott. Bacsó István múltja, jelene, élete, gondolkodásmódja, munkája sok mindenben azonos a hasonlókorú, hasonló életkörülmények között élő emberekhez. A gyárban dolgozó kommunisták mégis azt mondták: róla írjon, megérdemli. Sokat tett azért, hogy ma emberhez méltó életet élhetnek a gömörhorkai munkások! A falu legszélén, zöldelő gyümölcsfák között, az enyhelejtésű domboldalon álló ház három nagy ablakából szép kilátás esik a községre. Itt lakik Bacsó István. Itt lakott a felszabadulás előtt is, csakhogy akkor a mostani új ház konyhájánál kisebb, egyetlen helyiségből álló szalmafedeles viskóban kellett meghúzódnia kilencedmagával. Öt gyerek, férj, feleség meg a nagyszülők. Az új ház konyhájában ülünk a ház gazdájával, az asszony, hat gyerek anyja a reggelit tálalja fel, mert Bacsó István csak most jött meg, éjjeli szolgálata volt. Szalonna, kenyér, meg egy üveg pálinka kerül az asztalra. A legkisebb lány, az ötödikes Erzsike iskolába készül, könyveit rakosgatja a táskába. — Az utolsó gyereknek már több jutott, mint a többi ötnek együttvéve, — mondja az apa és meleg pillantással végigsimogatja az induló lánykát. Erzsike szerencsés volt. Ö már a népi demokráciában született. A többi öt gyerek látta a nyomort ő csak hallomásból ismeri. — Talán el sem hiszi — vélekedik apja. Mert a mai fiatalok előtt sok minden hihetetlennek tűnik, ami régen keserű valóság volt. A múlt, a Bacsó család múltja bizony nem volt örvendetes. Milyen körülmények között tudott öt gyereket felnevelni a falusi proletár, akinek két kezén kívül úgyszólván semmije sem volt, azt csak az tudja igazán, aki végigélte ezt az életet. Mert a dolgos kezek nem mindig találtak munkát akkor, A harcos proletár, a jobb életért küzdő kommunista pedig még gyakrabban veszítette el kenyerét az elbocsátás, bebörtönözés miatt. Már pedig Bäcsó István harcos ember volt, az üldözés nem tudta megtörni bátor kitartását; a munkanélküliség, a börtön csak megerősítette hitében, hogy annak a világnak meg kell változni. A kommunista pártban már a húszas évek közepétől dolgozott. 1928-ban, a gömörhorkai munkások sztrájkja idején mint tizesbizalmit elbocsátották munkából. Azt mondja, úgy került ki az utcára, hogy levegőhöz is alig jutott. Éveken keresztül nem kapott állandó munkát. Még amikor 1932-ben felvették a kőbányába, a horkai főmérnök akkor is átüzent, hogy minek adnak munkát a lázító kommunistának. • Tizennégyéves Erzsike, bizony előtted, jneg a többi hasonlókorú gyermekek előtt hihetetlennek tűnhet, hogy volt idő, amikor ritka volt a kenyér az asztalon, amikor örülni kellett ánnak, ha krumpli került az asztalra, testvéreid pedig hagymával a tarisznyában mentek kapálni. Apádat, meg a többi munkásembert pedig csendőrszuronnyal űzték viszsza, amikor a járási székhelyre indultak, hogy tüntető szavukkal tiltakozzanak az embertelen élet ellen. Tudod-e, hogy apád és sok más apa valamikor éhségcédulára kapott kis élelmiszeradagokból tengette családja életét, amikor pedig ezt sem akarták megadni, akkor koldulási engedélyt követelt többedmagával a tornaijai járási hivatalban, hogy testvéreid éhen ne haljanak. Amikor új, barna egészcipődet fűzöd, egészen biztosan nem gondolsz arra, hogy amikor édesapád 1944 őszén elindult a partizánok közé sok gömörhorkai munkatársával, az egész családot egyetlen pár cipő nélkül hagyta háttá. Mostani életünkben ma már elképzelhetetlennek tűnik mindez, pedig akkor 'mindennapi életsors volt. Bacsó Istvánt nem törte meg a nélkülözés, az üldözés. Évek során át mint öntudatos kommunista harcolt a munkások jobb életéért, 1944 októberében pedig hetedmagával elindult a partizánok közé, hogy fegyverrel a kezében küzdjön a fasiszták ellen, a munkásosztály felszabadításáért. Több mint féléves hősi harc emlékei elevenednek fel elbeszélése nyomán. Orosz, szlovák, magyar partizánok küzdelme a szabadságért, a partizánokat élelmező szlovák falvak lakosságának áldozatkész helytállása az igaz ügy mellett. A jelenről azt mondja Bacsó István: — Amire szükségem van, minden megkerül, elértem azt, hogy nincsenek gondjaim. Majd még annyit tesz hozzá: El is vártuk mindezt, mert sokat szenvedtünk érte. Igen. Elvártuk mindezt, tudtuk, hogy így lesz attól a perctől kezdve, amikor 12 év előtt, azokban a vérzivataros napokban szemünk először Igtta meg a vöröscsillagos szovjet katonát, a népek szabadságának jelképét. Harc folyt azóta is, kemfeny munka, de ez a harc már azért folyt, hogy biztosítsuk mindazt, amit elnyertünk, biztosítsuk azt, hogy Bacsó Istvánnak, családjának, minden egyes dolgozó embernek és családjának egyre szebb legyen az élete ebben az országban, hazánkban. GÄL LÁSZLÓ. Személyautó-járvány A

drótkerítésre egy icipici madárka száll. Vidám énekszóval köszönti a reggelt, a munkába siető embereket. Forró Géza fülét megüti a szokatlanul szép madárdal. — Ejnye, de szépen énekelsz ... — veti felé tekintetét. A kis madár mintha zokonvette volna elismerő szavait... uccu neki, úgy elillant, mintha ott sem lett volna. A drótkerítésen belüli tehénistálló tetejére szállt és néhány másodperc múlva már onnan folytatta trillázását. Géza boldogan lépett be az istállóba. Hangos „Jó reggelt!" köszönt a tehenészek felé, akik szaporán végezték munkájukat. A tehénistállóban sokszor megfordult napjában. Nemcsak arra ügyel, hogy a tehenészek betartsák az előirányzott takarmányadagot, meg hogy tisztaság legyen benne, de más valami v.Onzza őt ide. Szeme nem győz betelni a szebbnél szebb tehenekkel. — Kezdetben nagyon silány állatállománnyal indultunk. 908 állatot hoztunk- a közösbe. Ma 3572 állatunk van. Ebből 175 fejőstehén, — mondja Forró Géza, zootechnikus. A tehenek között nem megy ritkaságszámba az olyan, amelyik 27—28 liter tejet is ad naponta. — Áldott jó tehenek ezek — veregeti meg a Blanka nevű tehén hátát a zootechnikus. Szavait mosolyogva fűzi tovább: — Az a „rossz szokás" azonban bennük van, hogy ők is csak úgy adnak sok tejet, ha mi sem fukarkodunk a- jó takarmánnyal. Mi azonban nem sajnáljuk tőlük a jó abraktakarmányt, meg a hereszecskát. Van belőle elegendő! Szántóterületünk 20 százalékán lucernát, lóherét termesztünk. Dömény János, a szövetkezet elnöke az első látásra szigorú, határozott embernek néz ki. Példásan irányítja a másfélezer hektáros gazdaságot — A munkaegységekre járó jutalmat évről évre emeltük, — mondja Dömény elvtárs. A múlt évben csak készpénzben 19 koronát fizettünk agy munkaegységre. • Itt modern istálló, 25 vagonos gabonaraktár, víztorony, hídmérleg található. Az istállókban minden munkafolyamatot gépesítettek. — Ez sem született magától! Hogy megalapozzuk gazdaságunkat, népi demokratikus államunk 3 millió koronával sietett segítségünkre. Ezt 40 év alatt kellene visszafizetnünk, de mi évről évre iparkodunk többet törleszteni, úgyhogy pár év múlva már semmi adósságunk sem lesz. Az elnök szavaiból derűlátás, a jövőben való bizakodás csendül ki. Hogy honnan van ez a bizakodásuk, azt is megmondja: — Ma már 7 és félmillió korona értékű vagyonunk van és már sokat visszafizettünk államunknak is. "Forró Géza jelenleg még nádfeA deles házban lakik a nyárasdi faluvégen. Udvarán azonban már ott piroslik a sok tégla. Lehet vagy 12'000 egy nagy rakásban. De már a faanyag is gyűlik. Nem ő az egyetlen Nyárasdon, aki nemsokára új házba költözik. — Fele a községnek már új házakból áll — mondja büszkén — a másik fele pedig ezután épül újjá. Nagy szavak, szinte hihetetlenül hangzó szavak! Pedig igazak! Az öszszefogás, a szorgalom, a szocializmus gyümölcsei ezek Nyárasdon., Tovább faggatom, mondjon még valamit a tagság életéről. Mi újságot tud még mondani ? — Mi újságot?!... esik gondolkodóba, írja meg akkor azt is, hogy már nálunk is felütötte fejét a személyautó járvány! — Hát ezt meg hogy értsem?.., nézek rá tanácstalanul. — Hát úgy, hogy a mi tagjaink is személyautót akarnak venni. — Manapság már ez sem tartozik a lehetetlenségek sorába szövetkezeteinkben. A z Ifjúsági Faluban 17, Alsó Sze^siben 7 szövetkezetes tulajdonosa egy-egy személykocsinak. A zétényi szövetkezet könyvelője is új Spartakon robog vasárnaponként családjával kirándulásra. S ki tudja ... talán még ez évben, de a jövő években, hogy Forró Géza szavaival éljek, biztosra vehető, hogy a nyárasdi út porát is felverik majd a szebbnél szebb Spartak kocsik kerekei. F. K.