Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-09 / 128. szám, csütörtök

KESERVES MÚLT — BOLDOG JELEN galántai járásban Gány köz­ségben egy nemrég felépült házba látogattunk él. Szép, villaszerű épület, mellettte nyári konyha. Előt­te szépen gondozott virágoskert. Estére járt az idő. A háznépe otthon volt. Az asszony a vacsorát készí­tette. A család három emberpalántája játszással töltötte idejét. A családfő külön helyiségben nyomtatványok kitöltésén szorgoskodott. Jol érti az írásbeli munkát. Az ember szinte kétségbevonja, hogy csak 12 éves koráig járt iskolába. Pedig úgy volt,. Gyermekkorában a Diószegi Cukorgyár birtokán dol­gozó cselédek fiai nem vihették sokra. Különösen ő nem. Boldogult édesapja az első világháború rok­kantja volt. Nem tudott dolgozni. Ezért neki, a család nyolc gyermeke közül a legnagyobbnak édesanyjával kellett látástól-vakulásig dolgoznia, hogy megéljenek. — A mai fiatalság nem tudja — mondja beszélgetés közben, hogy mennyit kellett szenvednie egy ura­sági cselédnek. Hagymán és egy da­rab kenyéren egész nap dolgoztam. Tizenkét éves koromtól... Négy év­vel később, 1932-ben, mikor már emberesedni kezdtem, gabonahor­dáskor baleset ért. Térdtől levágták az egyik lábam. Az orvosi kezelésnél is megéreztem, hogy szegény vol­tam. Nehezen láboltam ki bajomból, mert a néhány koronás betegsegély­bői, amit csak egy évig kaptam és az anyám szűkös keresetéből nehe­zen élt meg népes családunk. Bal­esetbiztosításra nem jelentettek be a cukorgyári urak. öt évig peresked­tem velük, hogy fizessenek valamit, mert a nekik végzett munkában csonkult meg a testem. A galántai járási bíróság 375 korona kárpótlást ítélt meg nekem. Ennyit kellett vol­na kapnom elvesztett lábamért. Az urak, kik három ügyvéddel álltak velem szemben a törvényszék előtt, sokallták ezt az összeget. A kerületi bíróságon fellebbeztek. Itt 210 koro­nára csökkentették járandóságomat. A vádlottak még mindig ellene vol­tak az ítéletnek. Ismét fellebbeztek, most már a Legfelsőbb Bírósághoz. A könyöradományból itt azonban már nem vontak le. Végül nagy nehezen megkaptam rokkantságomért a né­hány koronát. Jelenleg, habár ren­desen dolgozom, mégis 720 koronát kapok évente az államtól. Közvetlenül a rokkantságom után nehéz éveket éltem át. Csak 1938­ban jutottam állandó foglalkozáshoz. Éjjeli őr lettem a brakonyi birtokon. Amikor a szovjet hadsereg felszaba­dította hazánkat és az azt követő három évben is ott dolgoztam. A fel­szabadulás után azonban gyökeresen megváltozott az életem. Nem voltam párttag. De a párt törődik a ma­gamfajta emberekkel is. 1918-ban a Tallósi Állami Gazdaságban az állat­tenyésztési csoport vezetője lettem. A gazdaságban annak idején három és fél liter volt a napi átlagos tej­hozam. Azonban rohamosan a két­szeresére emelkedett. Mikor 1952­ben Munkaérdemrenddel tüntettek ki, mint köztársaságunk legjobb állattenyésztési csoportjának vezető­jét, már olyan tehenünk is volt, mely naponta 48 liter tejet adott. Fele­ségem is velem dolgozott. Fejőnő volt. Keresetünk egy részét rendsze­resen félreraktuk. így takarítottunk össze 60 000 koronát családi ház építésére. Mivel az építkezés az öt­ezres-akció keretében történt, az építkezési anyagot nagykereskedelmi áron kaptam. Bizony, ha kapitalista rendszer volna, nem is álmodhatnák ilyen szép ház felépítéséről. A mi rendszerünkben azonban jól él, aki lelkiismeretesen dolgozik. • * * A Munkaérdemrenddel kitüntetett Jurina József lelkiismeretesen dol­gozik. Jelenleg is mint a Nebojsai Ál­lami Gazdaság brakonyi majorjának vezetője. Nem hoz szégyent magas állami kitüntetésére, mert becsüli a jelent és utálja a régi rendszert. DRÄBEK VIKTOR Jó világ ez a ma! • • • z erdőgazdálkodás és a faipar dol­gozói a kassai kerület­ben május elseje és a győzelem napja tiszte­letére tett vállalásaikat gyönyörű eredmények­kel váltják valóra. A revúcai Lesostavban a szocialista verseny nagy segítséget jelent a termelés tervének telje­sítésében, ami a gazda­ságosság eredményeiben nyilvánul meg. Tervü­ket 294 ezer koronával szárnyalták túl s az ön­költségen 184 ezer ko­ronát takarítottak meg. A poprádi Tatranské Píly májusi kötelezett­ségvállalásának értéke 1 millió 108 ezer 420 ko­rona. Az első negyed­évben a termelés túltel­jesítésével, az önkölt­ségek csökkentésével s a béralap megtakarítá­sával 1 millió 20 ezer 206 korona terven felüli értékkel dicsekedhetnek. Spišská Nová Ves No­vý domov üzeme az első negyedév 408 ezer 797 korona értékű vállalását 711 ezer 691 koronára teljesítette. Ebben az üzemben versenyt indí­tottak a „legjobb újító" cím elnyerésére a ter­melés hatékonyságának érdekében. A műszakok a legjobb minőség és gazdaságosság elérésé­ben versenyeztek egy­mással. Az üzem mint védnök versenyre hívta ki a hrabušicei szövet­kezetet, mely szerint a szövetkezetben 19 koro­nát kell elérnie a mun­kaegység értékének. Az üzem ezzel szemben vállalta, hogy legalább egy ízben elnyeri a mi­nisztérium vörös zász­laját. A Nový domov­üzemben 245 ezer 41 koronát takarítottak meg, s 23 újítójuk 51 javaslatot nyújtott be, A FELSZABADD!ÁSI ÜNNE P TISZ TELETÉRE túlszárnyalták felajánlásaikat melyeknél az évi meg­takarítás mintegy 140 ezer koronát jelent. Az üzem újítóinak jutalmul 15 és félezer koronát fizettek ki. / Hrabušice erdőüzemé­nek dolgozói 62 ezer 261 korona egész évre szóló, terven felüli ősz­szegre tettek ígéretet. Az első negyedévben ebből 20 ezer 319 koro­nát teljesítettek. A szo­cialista verseny a kassai Drevonában is hozzáse­gíti a dolgozókat terveik teljesítéséhez. A kassai kerület er­dőgazdaságainak és fa­ipari dolgozóinak má­jus 1. és 9-i tiszteleté­re vállalt kötelezettsé­gei 1 millió 727 ezer 641 korona értéket kép­viselnek. ígéretüket túlszárnyalták, vállalá­sukat 2 millió 249 ezer 475 korona értékben teljesítették. (m) Nyomdaüzem épül Banská Bystricán 111) anská Bystrica keleti részén egy új üzem épül: a Garammenti Nyom­da. Nem is olyan régen volt az, amikor még csak tárgyaltak, számoltak, méregettek a szakemberek az asztalra fektetett tervrajzok fe lett. Röviddel azután megkezdődött az élet az építkezés színhelyén. Ma már befejezés előtt áll a IV. számú csarnok. Ez egyötöd része az egész 9 és félmilliós hatalmas építkezésnek, amely­nek 1959 végéig kell elkészülnie. A Banská Bystrica-i nyomda négy üzemcsarnoka még ez év végére el­készül. Azután kerül sor a négyemeletes irodaépületre és a többi, szociá­lis célt szolgáló részlegekre. A hatalmas építkezést egyrészről a Banská Bystrica-i építkezési igaz­gatóság, másrészről pedig az Oceľostav Brno breznói üzeme végzi. (Tudósítónktól) ép setneki Károllyal a szövetkezet tU irodájában találkoztam. Ma­gastermetü, szépnóvésü, akár az át­menti jegenye, ez a somorjai. Azt mondják róla, nem szereti a sok be­szédet, de annál jobban a munkát, a gépet. A brigádvezetö Szerencsés Sándor is ott ül a szövetkezet irodájában, ó is bíztatja: — Ne huzakodj Károly, hisz van mi­ről szólnod. Csetneki csak mosolyog, hol rám, hol a brigádvezetöre pillant. — Mit mondjak? Dolgozom, oszt hát aki dolgozik, annak van is. A brigádvezetö most felém jordul. — Jól beszél a Karcsi. Ö csakugyan dolgozik, igazán szorgalmas traktoros és lássa, ma már autón jár. Mikor is vetted? — kacsint ravaszkásan Cset­nekire. — Az idén, februárban. — A gép szerelmese ez a fiú. Ügy tudom, mióta traktoros, már volt vagy öt motorbiciklije. — Hat — szólal meg Csetneki. —Most meg autótulajdonos. Mond csak, Karcsi, hogy gondoltál ar­ra, hogy autót vegyél? Csetneki arcán újból mosoly fut ke­resztül, aztán kicsit tréfásan így szól. » MMtM »» M< MM» M> nM» »t M»MMMM»U MIRE AZ ÜSTÖKÖS VISSZAJÖTT i ódis Béla, U bratislavai Vistra-üzem kar­bantartója török­ülésben gubbaszt az utcán. Saját háza előtt. Bealkonyodott már, dús orgonaillat árad a kertek felől. Egy csapat szurtos gyerek kergetödzik, sivalkodik. Először mintha nem értené a kér­dést, Aztán hirtelen hozzám hajol. — Nézze, elvtárs, ha éjjel jövök az állomásról, sokszor elnézem a csillago­kat. Különösen most, hogy feltűnt ez az üstökös. Csak úgy szórakozásból. Hát valamikor néztem az eget, ha akartam látni, ha nem. Lyukas volt a viskón a fedél és még csak zsúpot sem tudtunk keríteni rá. Pedig csak akkora volt, mint a tenyerem. Most a két gyerekem nagyobb helyiségben alszik, mint akkor mi tizenkilencen. Ha hiszi, ha nem, annyian. Négy csa­lád. Éjjel nem lehetett megfordulni. — Miért nem dolgozott? — Dolgoztam, ha volt hol. Arattam, kapáltam gazdag parasztoknál, ha el­hívtak. Jártam egyiktói a másikig, fa­luról falura. Volt, hogy tíz napig nem kerültem haza. De csak ennivalóért, meg rongyos, eldobott ruháért. Azt is csak nyáron. Télen összebújva hallgat­tuk a szél meg a gyomrunk zenéjét. — Hogyan járta a falukat? — Gyalog. Egyszer ugyan vettem bi­ciklit, muzsikálásból spóroltam rá, de két nap múlva el kellett adnom, még hozzá Olcsóbban, mert nem volt egy fillérünk se, a nyolc gyerek meg úgy sírt, mint a templomi orgona. — Találkozik néha azokkal a parasz­tokkal, akiknél kapálni szokott? — Találkozunk néha, de hát mi kö­zöm hozzájuk? Magam embere vagyok. Hazajövök a gyárból, aztán már csak a kertemben dolgozgatok. Tavaly vet­tem, hogy legyen zöldség meg gyü­mölcs. — Két lányom is keres már. Any­nyi ruhájuk van, hogy el sem fér a szekrényben. Matracos ágyon alszunk, s ünnepnapon tizedmagammal öt kiló húst is megeszünk. Valamikor egy hó­nap alatt se jutott ennyi. Pedig mi a gyomortól mérjük az életet. — Szokott még most is muzsikálni? — Már csak otthon, hogy el ne fe­lejtsem. Azt is ritkán, a bőgőt feltet­tem már a padlásra. Keserű kenyér volt az, amit vele kerestem. Csak a hangján érzem, milyen bol­dogan dicsekszik. Arca nyugodt, mint­egy közönyös marad. Később azonban rejtett mosolyt sugároz. — Bizony, tizenöt éve, amikor a csillagos eget néztem, nem gondoltam volna arra, hogy ilyen életem lesz. P. I. — Ne faggassanak már annyit. — Szólj csak, ne szégyenkezz ... — Egyik barátommal a múlt évben a gútori búcsúba voltunk hivatalo­sak ... Autóval mentünk... Ütközben a volán mellé ültetett. Akkor vezettem először személykocsit. Ekkor jutott eszembe, miért ne lehetne nekem is ... Beadtam az igénylést, februárban meg is vettem. — Pénzed volt — mondja mosolyog­va a brigádvezető. — Volt hát. Tudja, nem szórom fö­löslegesen, s manapság aki dolgozni szeret... Talán maga nem vehetett volna? — Venni vehettem volna, ha nem építkezem. De én inkább a házat vá­lasztottam, nekem már három gyer­mekem van. Ház kellett, szép, jó, vi­lágos, egészséges lakás. Ötvenhárom­ezerbe került. Nyikorogva nyílik az ajtó. Olajos ruhájú fiatalember lép be. Valacsai Tibor a neve. Mint gépjavító dolgo­zik a brigádon. Egy darabig csendben hallgatja a beszélgetést, aztán ő is megszólal. — Jó világ van ma, akárki mit mond. A brigádvezetö veszi át tőle a szót r aztán tudtomra adja, hogy Valacsai a múlt ősz óta dolgozik a traktorállo­máson. Aztán meg a fiúra kacsint. — Hát te mikor veszel autót? — kérdi tréfásan. Tibor összehunyorítja szemét, aztán így szól. — Még nem tartok ott. De ... nem is az a tervem. — Hát? — Egy Jáwa, egy 250-es Jáwa. Azt veszek. — Az sem rossz — szólal meg Csetneki... Nekem is volt. Ojból elmerül a hallgatásba. Tekin­tetét az asztal lapjára függeszti. Ar­cán furcsa játékot űznek az érzelmek. Tekintete hirtelen elborul, de pillana­tok múlva újból nevetnek meleg barna szemei. Most ö töri meg a csendet. — Valamikor a magunkfajta ember­nek még biciklire sem jutott. Ma meg motorkerékpár, autó. — Jó világ ez a mai... Mintha megbánta volna, hogy oly sokat beszél, újból elhallgat, csak sze­me beszél. Ez a tekintet mindennél beszédesebb. SZARKA ISTVÁN Ha felismerik, mi van az emberben ura j Kaliák negyvenötben a Bratislavai Gázgyárban vállalt munkát. Vezetői felismerték tehetsé­gét, ügyességét, kezdeményező javas­latait, felkarolták és minden oldalról segítségére voltak. Rövidesen olyan újításokat dolgozott ki, amelyekkel a nehéz, fáradságos testi munkát gép­pel helyettesítette. így a kokszkatlanba azelőtt nagy hő mellett kézzel rak­ták a kokszot. Juraj Kaliák egy jól ki­dolgozott újítási javaslatával az egész munkamódszert megváltoztatta. A kat­lant most automatikusan töltik meg. A munkás csak távolról ellenőrzi a munkamenetet. Kiváló munkájáért, újításáért, a munkához való példás vi­szonyáért meg is jött a megérdemelt elismerés. Munkaérdemrenddel tün­tették ki, de még becsesebb volt számára az a pillanat, amikor az üzemi pártszervezet tagjává lett. Ma ő vezeti a gázgyár javítóműhelyét. A főrévi Hribova utcán találjuk meg saját, kétszobás takaros családi házá­ban. Ha két-három évvel ezelőtt jött volna erre az utcára a látogató, még egy házat sem látott volna itt. Ma már kilenc kétszobás T 116 típusú családi otthon áll sorban a nemrég még puszta utcán, öt közülük a gáz­gyári munkásoké. De a patronkai ne­gyedben is építettek három új családi házat a gázgyárban dolgozó munká­sok. A gyárból tizenketten, köztük Juraj Kaliák is kapott az államtól 36 000 korona építkezési kölcsönt Juraj Ka­liák kétszobás, központi fűtéses csa­ládi háza mellett még garázsépületet is láthatunk. — Kényelmesen akarok élni, ezért központi fűtést is szereltettem laká­somba. 1954-ben kezdtem el és ma már mondhatom, teljesen be van fe­jezve. A garázst a múlt hónapban építettem fel — mondja büszkén Ju­raj Kaliák elvtárs. — Van egy Opel-Kadett személy­autóm. Eddig családommal keveset jártam rajta kirándulni, mert a köz­ponti nemzeti bizottság tagja vagyok és nagy az elfoglaltságom, de az idén már családommal együtt megyek sza­badságra. Most újra jelöltek a köz­ponti nemzeti bizottságba, a 61-es választási körzetbe. — Hogy van megelégedve az élet­tel? — Csak nézzen körül, elvtárs, nézze meg a lakásomat, autómat, családo­mat, vagy a fizetési lapomat, amelyen havonta 1600 korona tiszta keresetet írnak és akkor azt hiszem, hogy nem kell válaszolnom kérdésére. Horváth Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents