Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-17 / 136. szám, péntek

Egységesen szavazunk a Nemzeti Front jelöltjein MIRE SZAVAZUNK kékkői járás dolgozóinak múltjáról is sokat lehetne Imi. Itt is, mint hazánk más mezőgazdasági jellegű járásaiban a kapitalista időszakban csak nyomorgás volt a kisparasztok sorsa. 1925-től 1935-ig a járásban 377 érverést hajtottak végre, mivel több mint 300 ezer korona adóssága volt a népnek különféle bankoknál. Az akkori kapitalista állam nem törődött a lakásépítéssel, a íakók kulturális életével, nem épített utakat, iskolákat s munkalehetőséget is csak külföldön lehetett találni. Ma 1957-et írunk. Gyönyörű tavaszi napsütésben járom végig a kékkői járást. A nagymúltú Kékkőben mintha új élet éledt volna fel az ősi kastély alján. Szép kétemeletes kultúrház fogad a kis téren, ahol csoportosan várakoznak a járás különféle irányaiba közlekedő autóbuszok. Bent a takarosan berendezett kultúrházban ma agitációs központ van. Itt jönnek össze a választók, hogy megismerkedjenek jelöltjeikkel, hogy összefoglalják azokat a nagy sikereket, amelyeket a népi demokratikus rendszerünk fennállása óta értünk el. . Az egyik helyiségben, ahova belépek éppen előadást tartanak. — Járásunkban már nincs munkanélküliség — igy kezdi beszédét az előadó. A felszabadulás óta felépült a Kékkői Szénbánya, amely nemcsak a mi járásunknak, hanem az egész kerületnek is büszkesége. Bányászainknak új lákótelepet építettünk Nagykürtös mellett, mely csakhamar várossá nő majd fel. Több száz korszerű lakás, kultúrház, orvosi rendelő, bölcsőde, iskola, üzletek mind, mind a bányászok és családjuk jólétét szolqália. Munkahelvükre autóbusz visz? őket a járás összes falvaiból. Az évtizedek alatt elmaradt mezőgazdaság fellendítése érdekében is sokat tett kormányunk. 1956 végéig 15 millió 700 ezer korona értékű építkezést valósítottak meg a járás falvaiban. A szövetkezetekben 33 új tehénistálló, 43 tyúkfarm, 11 dohányszárító, 22 sertésistálló és más épületek nőttek fel az utolsó három év alatt. 1 E

l gy sorolja tovább hallgatóinak • az előadó, de van is mivel dicsekedni. Az utolsó három év alatt tizenhárom községbe vezették be a villanyt, és ma már majdnem minden Egy üzemből 10 nemzeti bizottsági jelölt A Tátraaljai Svit iparváros lakóinak választás előtti jelszava „Példás dolgozókat a nemzeti bizottságba". Erről tanúskodik az a tény is, hogy a munkaranddel kitüntetett Tatrasvitüzemnek csupán egyik kollektívájából tíz példts dolgozót javasoltak a nemzeti bizottságodba. A jelöltek munkások. technikusok, mesterek és nevelők. A helyi nemzeti bizottság jelöltjei között vannak Varga Károly és Ján Dojčansky példás dolgozók, akik sikeresen ellátták funkciójukat a helyi nemzeti bizottságokban már az elmúlt választási időszakban. További nemzeti bizottsági tagjelöltek a Tatrasvit üzemből: Mandula Erzsébet és Dugó Erzsébet nevelőnők, Jozefina Hlošková és Amalia Švarzbacherová munkásnők, Varga Károly technikus. Jozef Dojčansky házfelügyelő, Andrej Roško, a harisnyaosztály mestere és Štefan Pajung vízvezetékszerelő. A Tatrasvit és az egész város dolgozói, akik az összes jelölteket szorgalmas és jól dolgozó emberekként ismerik, a választás napján manifesztációs módon fognak rájuk szavazni. „Kis után .. Nagy ablakok nyílnak egymás ablakok nyílnak, és igy tovább. Így szólt a nóta. Hogy ki költötte, muzsika-e, vagv a nép ajkáról röppent fel, nem tudom. De igaz volt, kicsik voltak az ablakok, hunyorogtak, mintha szégyenkeztek volna. És társtalanok is. Ahol már párjával kémlelték a nappalt meg az éjszakát, ott a sorslétra valamilyen módon új fogat kapott, hogy gazdája felfelé léphessen rajta. Különösen a Csallóközben volt ez így. S ha ma megnéz az ember egy-egy sor új házat, hirtelen az jut az eszébe — körülötte nem lévén vityilló —, ugyan Petőfi honnan szerezne -*

,ost hasonlatot. x) magam is ilyen gondolatokba elmeri'' ballagtam a múltkor Csenke egyik utcáján. Házkedvelő ember létemre most is végignéztem az egymás után sorakozó épületeket. Még a villanyvezetékeket is megbámultam. Valami csomócska akadt a dróton. Gondoltam, a háztetőről meg a kintről jövő vezetéket kötötték össze. Azt bámultam kitartóan, pedig igazán semmi néznivaló nincs rajta. Csapongó tekintetem rátapadt egy igen szép ablakra; nagy ablakra, nagyablakos házra. Az ablakban jó szemmértékkel beállított függöny, mellette egy csinos virágváza — és virág. — Ki lakik itt? — kérdezem egy asszonytól, aki kosarat cipel a kezében. — Füssiék. — Megköszöntem, aztán elhatároztam. megnézem a ház lakóit. Bemegyek, történjen bármi is. Persze most úgy illene, ha most fiatal lány fogadná a köszönést. És... valóban. így is történt. — Szólok az édesanyámnak — és már ment is keresni a mamát. Fússi Lajosné testes asszony. Csodálkozik, ki keresheti őket. — Nincs otthon az uram. Éjjeliő: a szövetkezetben. — Nem baj. Azért elbeszélgethetünk. Közben bejön Füssiné asszonytestvére is, és a gyerekek. A történet kedvéért el kell mondanom, hogy a Füssi-családban hét gyerek él. Már nem kicsik, az igaz, de ilyen család mellett ilyen házat építeni... az nem kis dolog. Dicsérem a házat, meg őket is — elsősorban. Füssiné eihárítőlag, mosolyogva mondja, hogy: „Van, van ..." De még azt is hozzáteszi, szeretné, ha mindegyik gyerekének ilyen háza lenne. Közben kiderül, hogy lakodalomra készülnek. Gyúrják a tésztát ügyesen, asszonymódra, s ilyenkor pörög a nyelv, a hangulat is könnyebben feloldódik, egyre jobban. Lekerül a feledés fátyla arról, ami letűnt; embersorsra, az övékére terelődik a szó. — Cseléd volt az uram Décsy úrnál. Előfordult, hogy mikor bérünket kértük, nem fizetett. Most kapunk gabonát a munkaegységre. Mit mondjak a látottak után? Tollasodik a nép, nem a Décsyk. És az új gazda nem rossz gazda, fizet. — Nem mondhatom, hogy rossz sorunk van — mondja Füssiné—, olyan közepes. Egészséges, őszinte igényesség. — Kell ez is, az is. A lányok szeretik a bált. Eddig a házra kellett. — S az a homok ott — s az udvarra mutatok. — Még egy szobát ragasztunk. Nagy a család, kell a hely. — Kié volt ez a házhely? — Decsy úré. Hogy a két gazda közül melyik adott többet, azt Füssiné testvére dönti el: — Egész utcasor épül. Valóságban versengenek az emberek a házépítéssel. Aztán nagyon szerényen bevallja, hogy bizony már ők is építhetnének, pénzük is van rá. Nem rossz dolog, ha a pénz szorít, nem pedig a csizma. Gérecz Árpád. házban rádió is található. A járás útépítésére és útjainak javítására húszmillió koronát kaptak a költségvetésből. A felszabadulás óta, mint eső után a gomba, úgy nőttek fel a falvakban új szövetkezeti épületek, kultúrházak, bölcsődék, gyógyszertárak és más közérdekű intézmények, öt új iskolát építettek és hetet hoztak rendbe. Az állam ebben a járásban is milliókat szentel a fiatalság, a gyermekek nevelésére. Három év alatt több mint huszonkét millió koronát fizettek ki az állam pénztárából csak különféle segélyekre, járadékokra. Olyan bizonyítvány ez, amilyenhez hasonló egy kapitalista országban sem létezik. Mindaz, ami néhány év alatt felépült, a kapitalista rendszerben egy évszázad alatt sem valósulna meg. A városka kultúrházától Pótor felé vesszük utunkat. A város szélén a JNB új kétemeletes épülete néz szembe az ugyancsak nemrég épült autójavítómühellyel. A betonországúton autóbuszok, motorbiciklik és autók egymást követik. Valamikor csak gyalogosan, vagy szekéren jártak erre az emberek. Kis-Zellőn, Nagykürtösön, Zsélyben, vagy a járás bármely más falujában újonnan épült családi házak virítanak felénk. A falu lakóinak, különösen ott, ahol szövetkezet is létezik, telik ma új házra, rádióra, motorbiciklire és sok másra, amit azelőtt csak nagygazda vehetett meg magának. A szövetkezetesek keresete évről évre nő. 1955-től a járás EFSZ-ei növénytermelésének értéke kétmillió harmincötezer koronával nőtt. ^Olyan biztató, olyan örvendetes számok ezek, amelyeket most, a választások előtt érdemes megemlíteni a lakóknak, hogy lássák, mi mindent ad számunkra a népi demokratikus rendszer. t

lj| a tavaszi sétád végén a kékkői ni járásba betérsz, a pótori bányászok nagykürtősi lakótelepére és az agitációs központ helyiségében fellapozgatod a jelöltek névsorát, mind-mind becsületes bányászok, dolgozók neveit láthatod. A jelöltek listájára az egész járásban a legjobb dolgozók, kiváló szövetkezeti tagok, munkások kerültek, akik az elkövetkező időszakokban is kell, hogy aktívan vegyenek részt a közigazgatásban. Amikor szavazócéduláinkkal az urnákhoz lépünk, ne felejtsük el mindezt, hanem azzal a tudattal adjuk le szavazatunkat, hogy népünk jólétének növelésére szavazunk. Horváth Sándor. Hogyan dolgoznak a cérnagyáriak agitátorai ? Amikor felkerestem a bratislavai Cérnagyár igazgatóságát, hogy felvilágosítást kérjek a gyáriak választásokkal kapcsolatos tevékenységéről, két eredményt is szerettem volna tlérni. Olyan dolgozót kértem néhány perces beszélgetésre, aki tökéletesen tisztában van az agitációs munkánkkal, s akiben a gyár egyik képviselőjelöltjét is megismerhetem. — Zsabka Ilona lesz erre a legalkalmasabb! — válaszolták epre a gyári vezetők szinte gondolkodás nélkül. Egyrészt, mint központi nemzeti bizottsági tagjelölt vesz részt a választásokon, másrészt az üzemi szakszervezeti bizottság tagja is. A Március 8. Üzem 01-es részlegüzemének egyik képviselőjelöltjét mutatja be képünk. A 21 éves Gubic Ilona nemcsak mint kitűnő munkás érdemelte ki az üzem dolgozóinak bizalmát, de mint lelkes CSISZ-tag is nagy népszerűségnek örvend. Jelenleg is, mint mesternő, ő iránvítja a gyár tanoncainak munkáját. Néhányperces beszélgetés után feltettem jövetelem fő kérdését: hogyan dolgozik a cérnagyáriak agitációs központja? — Ne haragudjon — mondta Zsabka Ilona vidáman mosolyogva, — de két dologban is ki kell javítanom kérdését. Először is január 1én végleg összeolvadtunk a volt Danubius-gyárral, s ma már a Március 8 Üzem nulla egyes részlege a hivatalos nevünk. Másodszor: seholsem dolgoznak ma már az agitközpontok, május 15-én befejezték tevékenységünket. A beszélgetés folyamán megtudtam, hogy a cérnagyáriak (Március 8. tizem 01-es részlege!) lelkesen kapcsolódtak be a május 19-1 választás előkészítésébe. Gyönyörű üzemi ebédlőjüket agitációs központtá alakították át, zászlókkal, virágokkal, a legjobb dolgozók arcképeivel díszítették fel. Itt tartották esténként úgy a maguk, mint a környék jelöltjeinek bemutatkozóját. Igen tevékenyen vett részt a propagációs munkában a gyár ének- és táncegyüttese ls. Hétszer léptek fel a választási kampány Ideje alatt, hétszer szereztek kellemes perceket a különféle agitációs központokban összeügyúlt nagyszámú közönségnek. Emellett a gyár a többi dolgozója is kivette részét az agitációs tevékenységből. Húsz nő és 15 férfi, munkások, hivatalnokok vegyesen járták munkaidejük letelte után a környék lakásalt, hogy személyesen hívják meg polgárokat részint a jelöltek bemutatkozó estélyeire, részint magára a választásra. Igen, az volt a gyáriak tevékenységének legértékesebb és legdicsé'retesebb vonása, hogy nemcsak a gyár jelölte 7 képviselő érdekében fejtettek ki agitációt, de bekapcsolódtak az egész környék választáselőkészítő munkájába is. Sőt még azok a dolgozók sem maradtak ki a kampányból, akik vidékről járnak be munkahelyükre. Ezek falujukban bizonyították be, hogy a cérnagyári munkás öntudatos polgára államának. Igen, befejeződött már a Március 8 üzem dolgozói agitációs központjának tevékenysége, méltó volt ez a gyár régi jó hírének. Reméljük, hogy nemcsak az üzem jelöltjei: Helena Gubicová, Vilma Vranovská, Adolf Sopik, Anna Svitková, Kondrc József, Eduard Vlček és Zsakba Ilona jutnak be a nemzeti bizottságokba, de a gyár környékének minden polgára szintén lelkesen választja majd képviselőivé munkásjelöltjeit. (N. J.) ! áska János már a hetvenkettedik évét koptatja. Arcán megfonnyadt a bőr, haját, szemöldökét meglepte a dér, de az élet, a tenniakarás még virágzik benne. Öreg párjával kis földecskéjüket művelik. Ezenfelül Sáska bácsi a közös ügyek intézéséből sem vonja ki magát. Kora ellenére a választás előtti időszakban is „felcsapott" agitátornak. Nehézkes már a járása, de azért megy, megy a szomszédba, a harmadik, a negyedik házba, hogy elmondja azt, amit érez, amit gondol. Beszél a múltról, beszél a máról és különbséget tesz a kettő között. Most, hogy véletlenül Garamkicsindre vetődtem, felkerestem, hogy pár szót váltsak vele. Éppen ebédközben zavarkodtam, de Sáska bácsi mosolyogva kínált hellyel. Míg az ebédet fogyasztja, egy szava sem esik, csak akkor szólal meg, amikor felesége elviszi előle az üres tányért. — Hát így élünk, kettecskén, öregesen... Sáska héni a világért le nem ülne, pedig ugyancsak biztatjuk. Nem, ö nem, inkább csak az ósdi tűzhelyre támaszkodva hallgat. Szelíden, öregesen nézi a férjét, s néha-néha megmozdul fonnyadt ajka. Mikor aztán Sáska bácsi egy kis szünetet tart, kicsit restelkedve ő is megszólal: Jobb is lehetne — Mind a ketten nyugdíjat kapunk. — Majd a múltban is adtak volna, he ... koldusbotot — de ezt a mai fiatalok nem is akarják hinni. Emlékszel még, asszony, menynyit nyomorogtunk valamikor. Sáska néni emlékszik. Velük bukom én is a múlt homályos vizébe. A húszas évek végén feljajdult a falu népe. Nem kapott munkát a garamkicsindi munkás, megperdült a dob a törpe birtokok fölött. Munka nélkül volt akkor Sáska János is. Nyögtek, tűrtek a kicsindiek, segítségre vártak, s mi történt? Egyik reggel a bíró és az esküdtek szekérrel kezdik járni a falut. A papnak járó párbért szedik. Szedik? Csak szednék. De nincs, aki fizessen. Könyörög a nép, de nem fizet. A bíró meg az esküdtek tétováznak, elmennek a paphoz, hogy jelentsék neki: a nép nem tud fizetni. Várjon talán egy kicsit azzal a párbérszedéssel. A válasz azonban kurta, parancsoló. — Aki nem fizet, annak húzzák ki a feje alól a párnát is. Ojból indul a szekér, egymásután dobják rá az erőszakkal elvett párnákat papjuk parancsa, utasítása szerint. Jajszó, átok kísérte a szekeret. Hiába, az „isten szolgája" könyörtelen. S egyszerre egy éles asszonyi hang kiált a zajba: — Ne engedjük! Nt engedjük a magúnkét! hang úgy fut végig a falun, akár a tüzet jelző, félrevert harang szava. Röpült a hang, s egyre erősebb visszhang formájában tért vissza. — Ne engedjük, ne engedjük — harsogta egyszerre száz asszonyi torok. Es nem engedték, megvédték a magukét. — Nohát, így volt nálunk valamikor — tesz pontot az elmondottak után Sáska bácsi. Manapság meg mindenkinek megvan mindene. Építkeznek a fiatalok, aggkori járadékot kapnak az öregek. — Más községekben talán még jobban is megy, mint nálunk — szólal meg újból Sáska néni. A*z öreg nem válaszol mindjárt. Hosszú ideig gondolkozik, csak aztán szólal meg. — Ami a legfontosabb, ami mindennél többet ér, az megvan. Mindenki dolgozhat. Nincs munkanélküliség. Az, hogy jobb is lehetne? Hát van benne valami igazság. Valóban így igaz. Bár a múlthoz viszonyítva a kicsindiek is összehasonlíthatatlanul jobban élnek, de mégsem tudják megengedni maguknak például azt, amit a búcsiak, ebediek, karvaiak megengedhetnek. A felsorolt falvakban már virágzó a szövetkezeti gazdálkodás, a kicsindiek pedig még ma is a régi gazdálkodási formánál tartanak. Szűkebb markú az ő keskeny parcellájuk, mint a gépekkel jól megdolgozott, hatalmai szövetkezeti tábla. Sáska bácsi mosolyog, föláll az asztaltól. Málnaszörpöt tölt magának, aztán csak úgy, mintha nem is hozzánk szólna, azt mondja: — Lassan, de biztosan érik nálunk is a helyzet. Ma már senki előtt sem kétséges, hogy a közös a jobb. Csakhát még várnak... Nem tudnak határozni a gazdák. | ost már csak az a kérdés, hogy meddig várnak még, meddig elégszenek meg a kicsindiek a kevesebbel is. Mert kevesebb jut nekik, üresebb az ő magtárjuk, mint a szövetkezeterseké. Kevesebb új ház épül a faluban, mint ott, ahol már szövetkeztek. Vékonyabban csordul a pénz, kevesebb a mosógép, a motorbicikli. Szarka István.