Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)
1957-04-11 / 101. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. M "-« április 11. csütörtök 30 fillér X. évfolyam, 101. szám. Ismerkedünk a Nemzeti Front jelöltjeivel E napokban hazánk lakosai a városokban és falvakon ezer és ezer gyűlést tartanak, melyeken megismerkednek a Nemzeti Front jelöltjeivel. Ezen összejövetelek fő tulajdonsága, hogy a választók közös megegyezésre jutnak abban, ki képviselje majd őket az újonnan megválasztásra kerülő nemzeti bizottságokban. Dolgozó népünk, mint a tapasztalatok is igazolják, ki tudja választani a legjobbakból is a legjobbakat. Fontos és komoly dologról van szó. Három esztendőre választjuk most a nemzeti bizottságok új tagjait és joggal elvárjuk tőlük, hogy a rájuk bízott komoly feladatokat becsületesen teljesítsék. A Nemzeti Front jelöltjei pedig, akiket a Nemzeti Front szervei, a pártok, a dolgozók tömegszervezetei ajánlottak, olyan emberek, akik eddigi munkájukkal, akár munkahelyükön, vagy a közéletben érdemelték ki a tömegek bizalmát. A jelöltek között újra ott látjuk a nemzeti bizottságok eddigi bevált, érdemes munkát végzett tagjait, ott látjuk szintén a nőbizottságok, a CSISZ, a többi tömeg szervezetek tapasztalt funkcionáriusait, a szövetkezeti mozgalom úttörőit, a fegyveres alakulatok képviselőit, technikusokat, tanítókat, dolgozó értelmiségünk kiváló tagjait. Ott találjuk a jelöltek között pl. Farnadon Dudás Istvánt, a HNB eddigi titkárát is. Dudás Istvánt nem azért jelölték újra, mert ő a zselízi járás egyik legjobb HNB-titkára, hanem őt a falu lakosai jelölik újra, akik azt mondják róla: — Ilyen titkárunk még sohasem volt! Bizalommal fordulnak hozzá, lelkiismeretesen intézi a falu lakóinak ügyeit és dicséretre méltó szervezőmunkát végez. Az ő nevéhez is fűződik, hogy Farnadon felépülhetett az új kultúrház. S ilyenek a Nemzeti Front többi jelöltjei is. Mindegyikük nevéhez A csehszlovák kormányküldöttség visszatért Távol-Keletről valami érdem fűződik, amiért a lakosok bizalommal vannak irántuk, bíznak bennük, hogy a nemzeti bizottságokban nemcsak eredményesen fogják képviselni őket, hanem sikeresen vezetik, irányítják majd őket az akcióprogramtervek teljesítésében is. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy egyes nemzeti bizottságokba kevés nőt jelölnek. így van ez a breznói járásban is, ahol idegenkednek a nők jelölésétől. Pedig rosszul teszik. A nemzeti bizottságokban igen hasznos munkát tudnak végezni dolgozó asszonyaink, akik igen lelkiismeretesen szívükön viselik a lakosok ügyeit. Erről tanúskodik a nőbizottságok munkája is. A nők különösen a helyi gazdálkodás terén fejthetnének ki tevékeny munkát. A nők nemcsak mint a nemzeti bizottságok tagjai, de több helyen mint a nemzeti bizottságok elnökei is derekasan megállták helyüket. Példa erre a losonci járásban levő Točnica község, ahol Kud'elová elvtársnő, mint a HNB elnöke, három év alatt igen sokat tett a község fejlődése érde-. kében. Megemlíthetjük Aurélia Blahovát is, aki eddig a Bratislavai Központi Nemzeti Bizottság tagja volt és az elmúlt választási időszakban olyan sikeres tevékenységet fejtett ki a választók érdekében, hogy most egyszerre két választási körzet lakói kardoskodnak amellett, hogy legyen az ő jelöltjük. A mostani választási gyűléseknek az a nagy jelentőségük, hogy a választók már most egységesen állást foglalnak a Nemzeti Front jelöltjei mellett és ismételten hitet tesznek amellett, hogy a nép egységében, a Nemzeti Frontba tömörült népünk szilárd egységében rejlik boldogabb életünk forrása, szocialista építőmunkánk győzelmének záloga. Az imperialista hatalmak új agressziót készítenek elő a Közép-Keleten New York (ČTK) — Az ENSZ jól értesült newyorki köreiben az utóbbi napokban az a hír kelt szárnyra, hogy a közeljövőben összehívják a biztonsági tanácsot, melynek feladata a Szuezi-csatorna jövő statútumának megtárgyalása. A biztonsági tanács összehívására irányuló javaslat francia és ausztráliai kormánykörökből indul ki, azonban e javaslattal szemben Nagy-Britannia és az USA sem helyezkedik elutasító álláspontra. Az USA most Egyiptomra közvetlen tanácskozással akar nyomást gyakorolni, amit Kairóban Raymond Hare amerikai nagykövet folytat az egyiptomi kormány képviselőivel. Az USA kormánya e tárgyalásokon azt akarja elérni, hogy a Szuezi-csatorna igazgatásában főképp azon államok vegyenek részt, amelyek e vízi út legfőbb használói, vagyis, hogy ezáltal a Szuezi-csatornát ténylegesen nemzetközivé tegyék. Az egyiptomi kormány azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a Szuezi-csatorna igazgatása a szuverén egyiptomi állam ügye és ezért az amerikaiegyiptomi tárgyalások mindeddig nem vezettek eredményre. (Folytatás a 3. oldalon.) Szerdán visszatért hosszú és sikeres útjáról a csehszlovák kormányküldöttség, amely Viliam Široký miniszterelnök vezetésével bejárta a Távol-Kelet baráti országait és több mint egyhónapos távol-keleti tartózkodása idején ellátogatott a Kínai Népköztársaságba, a Vietnami Demokratikus Köztársaságba, a Koreai Népi-Demokratikus Köztársaságba, a Mongol Népköztársaságba, visszafelé vezető útján pedig rövid időt töltött Moszkvában. A meleg tavaszi nap alkonyán a szél lengeti a csehszlovák állami zászlókat a ruzyni repülőtéren. A repülőtér épületének bejárata előtt nagy az élénkség. Autó autó után érkezik a párt és kormány képviselőivel. Itt vannak a nemzetgyűlés, a Nemzeti Front képviselői, a prágai diplomáciai testület tagjai, valamint közéletünk számos más jelentős személyisége. Több száz prágai dolgozó is eljött a kormányküldöttség fogadtatására. A díszalakulat már felsorakozott a repülőtéren. 17 óra 40 perc. A repülőtér felett megjelenik a TU-104-es szovjet gép és a repülőtér épületének közelében száll le. Ablakainál látod a •csehszlovák kormányküldöttség tagjainak mosolygó arcát. A repülőgépből elsőnek Viliam Široký miniszterelnök lép ki a jelenlevők lelkes örömteli felkiáltása és tapsa közepette. A küldöttség tagjai szívélyesen üdvözlik egymást a párt és a kormány képviselőivel és a fogadtatásukra érkezett személyiségekkel. Az öröm zaja elcsendesül és felhangzik a csehszlovák államhimnusz. Viliam Široký miniszterelnök fogadja a díszalakulat parancsnokának jelentését és szemlét tart. A pionírok virágcsokrokkal halmozták el a kormányküldöttség tagjait. Azután a díszszázad elvonul a kormányküldöttség előtt, majd Viliam Široký miniszterelnök mond beszédet, amit a jelenlevők tapsa gyakran megszakít. A csehszlovák kormányküldöttség tagjai és az üdvözlésükre összegyűltek örömteli hangulatban hagyják el a ruzyni repülőteret. Bonn újabb fasiszta lépése: Betiltották a Saar-vidék Kommunista Pártját Bonn (CTK) — A nyugatnémet hatóságok április 9-én a Saar-vidék Kommunista Pártjának betiltásával betetőzték a német kommunisták elleni brutális és alkotmányellenes támadásukat. A DPA hírügynökség közlése szerint „a szövetségi alkotmánybíróság április 9-én utasította a Šaarvidéki országos belügyminisztériumot, hogy „oszlassa fel", vagyis tiltsa be Saar-vidék Kommunista Pártját. ' A hírekből kitűnik, hogy a Saar-vidék Kommunista Pártja elleni bírósági és rendőrakciókat Németország Kommunista Pártja betiltásához hasonlóan, „nagyon jól előkészítették". A Saar-vidéki belügyminisztérium már kedden délután „minden szükséges rendőrségi intézkedést" megtett a párttitkárságoknak, a „Neue Zeit" szerkesztőségéinek és nyomdájának betiltására, valamint Saar-vidék KomA Rimaszombati Állami Gazdaság dolgozói a Nagy Október 40. évfordulója i iszteletére A Rimaszombati Állami Gazdaság dolgozói a CSKP KB-nak a hatékonysággal kapcsolatos határozatát megtárgyalva, főleg a farmok és gazdaságok állattenyésztési termelése fejlesztésével, s a költségek csökkentésiével foglalkoztak. Lehetőségeik és a munkakészség alapján a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója tiszteletére 21 kollektív és 61 egyéni kötelezettségvállalást tettek csaknem 200 ezer korona értékben. Ennek az értéknek kétharmadát az állattenyésztési termelésben terven felül termelt termékek képviselik. így például Valent Topor feleségével együtt vállalta, hogy a sobot-y kai gazdaságban az év végéig 50 malacot választanak el, tehát többet, mint amennyit a terv megszab. Peter Kosolín sertésgondozó az év végéig terven felül 39 000 korona értékű sertéshúst termel ki. munista Pártja vagyonának lefoglalására. Az „alkotmánybíróság" egyidejűleg úgy döntött, hogy a kommunista párt két képviselői mandátumát — amelylyel a Saar-vidéki országos parlamentben rendelkezett —, megsemmisíti. A demokratikus alapon megválasztott kommunista képviselők tehát egyszerű bírósági és rendőri határozat folytán nem képviselhetik tovább választóikat. Saar-vidéki Kom(Folytatás a 2. oldalon). A Mladá Boleslav-i Auto iiobil-üzemben 45 MILLIÓ koronát takarítanak meg A Mladá Boleslavi Automobil-üzemben befejezték a technikai-szervezési intézkedések üzemi tervének kidolgozását. A terv realizálásával 45 millió koronát takarítanak meg. Ujabb megtakarításokat a terv pontosabb kidolgozásával, valamint annak az üzemi kötelezettségvállalásnak teljesítésével akarnak elérni, amely az anyagfogyasztás csökkentésére és az új technika bevezetésére irányul. HAJÓ AZ UTCÁN Lapunkban már hírt adtunk arról, hogy első alumíniumból készült hajónkat, amelyet a Magyar Népköztársaságtól vásároltunk a vranovi gát feletti tavon helyezik forgalomba. A vranovi gátra a hajót kocsikon viszik. A szárazon, kerekeken vontatott hajó nagy feltűnést keltett az utcákon. K. Bocek felvétele. Az építészet nagyobb hatékonyságáért A Prešovi Magasépítészeti Vállalat dolgozói egész sor intézkedést dolgoztak ki, amelyek segítségével növelni akarják a termelés hatékonyságát és már ez év folyamán az egy építkezéshez szükséges határidőt az 1956-ik évben elért eredményhez viszonyítva 34 százalékkal lerövidítik. A legfontosabb intézkedések egyike az építkezések rugalmas anyagellátása és a gépesítési eszközök legnagyobbmérvű kihasználása. így pl. a malter és beton gyártásánál kiküszöbölik a nagy időveszteségeket központi betonés malterkeverők berendezésével Prešovon és Homonnán. így kiküszöbölik a kis betonkeverő készülékek használatát és az építkezéseken csökken a betongyártásra fordított munka menynyisége. Hogy olcsóbbá tegyék az építkezést, minden építkezésen intézkedéseket foganatosítottak, hogy az anyagfogyasztást 1 százalékkal csökkentsék, ami évente 2 350 000 korona megtakarítást jelent. Minden építkezés megkapja a szükséges anyagmennyiség pontos limitjét, amivel nagyobb gazdaságosságot érnek el. Az anyaggal való takarékosságban a dolgozók kezdeményezését nagyban támogatja a prémiumrendszer, melyet április 1-től vezettek be. E hó elejétől a Prešovi Magasépítészeti Vállalat dolgozói a lakásépítkezéseken bevezették a földmunkák komplex gépesítését, amit már 95 százalékban gépek végeznek. Ezenkívül Prešovon, Homonnán és Vranovban az előgyártott betonalkatrészek termelőüzemének kiépítésével 80 százalékban biztosították az alagsorok, balkonok és homlokfalak kész alkatrészekből való szerelését. • A sučanyi v?ii villanyerömü a Krpetany—Sučany—Lipovec vízi-lépcső részét képezi. Az építkezés jól halad. Május elsejéig megkezdik a turbinák szerelését. Képünkön az épülő vízi villanyerömü látképe. V. Pfíbyl (CTK) j elv. Uj nevek a legjobbak között A szüntelenül mélyülő szocialista munkaverseny légkörében új, példás munkakollektívák születtek a Kékkőt Szénbányákban. Ondrej Dulaj Munka-érdemrendes és Rudolf Špring kiváló csoportjai mellett, akik a Bukovec-bányában végzik a falfejtést, a Háj-bánya munkaszakaszain Gáspár László csoportja is túlteljesíti feladatát 145 százalékban. A legjobbak közé került Tóth Tibor ifjúsági csoportja is: a Slatinkabányában a tervezett feladatokat 63 százalékkal szárnyalja túl. Az előkészítő munkák végzésében, de főleg a gyorsfejtésben František Ondrejka kollektívája tűnik ki, amely az utóbbi két hónapban 277 méter folyosót hajtott ki. A körzetfelügyelők versenyében a legjobb eredményt Tóth Antal érte el, aki a műszaki feladatokat az év elejétől átlag 124 százalékra teljesíti.