Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-19 / 109. szám, péntek

Aláírták a szovjet-albán okmányokat Berlini tudósításunk: Moszkva (ČTK) — Április 17-én este Moszkvában a nagy Kremlpalotában közös szovjet-albán nyilatkozatot írtak alá. Szovjet részről N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és albán részről M. Sehu, az Albán Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke írta alá a nyilatkozatot. N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára és E. Hodzsa, az Albán Munkapárt Központi Bizottságának első titkára nyilatkozatot írtak nlá a Szovjetunió Kommunista Pártja és az Albán Munkapárt küldöttségei között folyt tárgyalásokról. Az Albán Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely Moszkvában baráti látogatáson tartózkodott, április 17-én este Moszkvából Kijevbe utazott, Ukrajna fővárosában és Ogyeszában, történt látogatása után a küldöttség hazautazik. A nyilatkozatban a két fél megállapítja, hogy a szovjet-albán kapcsolatok a népek közötti új típusú kölcsönös kapcsolatok mintaképei, amelyek teljes mértékben megfelelnek a két állam és minden szocialista ország érdekeinek. A nemzetek hatalmas szocialista társadalmában az Albán Népköztársaság egyenjogú állam. A nyilatkozat a továbbiakban így hangzik: „A Szovjetunió és az Albán Népköztársaság kormányai kijelentik, hogy nemzeteik azon forró óhajával összhangban, hogy békében és barátságban éljenek minden nemzettel, továbbra is intézkedés-ket fognak foganatosítani a világbéke és á nemzetközi biztonság megőrzésére és megszilárdítására, és külpolitikájukban az államok békés egymás mellett élés lenini elveiből fognak kiindulni, tekintet nélkül azok társadalmi és gazdasági rendszerére. A két kormány kijelenti: hogy a nemzetközi reakció erőinek fokozott bomlasztó tevékenysége a szocialista államok ellen halaszthatatlanul megköveteli a nemzetek rendszeres éberségét, a szocialista országok egységének védelmét, a szocialista tábor országai közötti testvéri kapcsolatok lankadatlan fejlesztését, és megszilárdítását. A Szovjetunió és az Albán Népköztársaság kormányai kijelentik, hogy országaik népeinek őszinte érdeke valamennyi Balkán nemzet között a sokoldalú kapcsolatok kibővítése és a bizalom elmélyítése. Jelenleg megvannak a szükséges előfeltételek az Albánia és Görögország közötti rendszeres diplomácia' kapcsolatok felvételére, Görögországgal és egy további szomszédos állammal, Olaszországgal ápolt kapcsolatok javítására. A Szovjetunió és az Albán Népköztársaság kormányai megerősítik azon kívánságukat, hogy az őszinte barátság szellemében javítsák és sokoldalúan fejle^zék kapcsolataikat a Jugoszláv Szövetségi Népköztársasággal és kifejezik azon meggyőződésüket, hogy ugyanerre fog törekedni Jugoszlávia is, amelynek szintén érdeke a kapcsolatok javítása. A két kormány kijelenti, hogy a balkáni tömb, valamint három állam — Jugoszlávia, Törökország és Görögország — katonai csoportosulásának fennállása nem járulhat hozzá a nyugodt légkör megteremtéséhez a Balkán-félszigeten és szükségképben más balkán népeknél bizonyos KW fokú bizalmatlanságot kelt az említett tömb tagállamainak terveivel szemben. Megállapították, hogy a két ország k zötti gazdasági együttműködés a proletár internacionalizmus, a testvéri barátság, egyenjogúság és kölcsönös segélynyújtás szellemében fejlődik. A két fél megerősítette azon elhatározását, hogy továbbra is erősíteni és fejleszteni fogja a gazdasági kapcsolatokat a Szovjetunió és az Albán Népköztársaság között. A Szovjetunió kormánya — a testvéri barátság elvétől vezérelve — az albán néo életszínvonala további emelésének és az ország gazdasági élete fellendítésének érdekében elhatározta, hogy az Albán Népköztársaságot felmenti a 348 millió rubel összegű adósságok fizetése alól, ami megfelel a Szovjetunió számlájára Albániában épített vállalatok teljes értékének. . Ezenkívül a Szovjetunió felmenti az Albán Népköztársaságot azon kötelezettségétől, hogy 1957. január 1-től törlessze a Szovjetunió által 74 millió rubel értékben szállított különféle berendezés és anyag bevásárlására nyújtott hitelt. A Szovjetunió Albániának az előző hitelek keretében teljes berendezést szállít a vízierőművek építésének befejezésére, a kőolajipari, a talajjavítási munkák elvégzésére, továbbá traktorokat és mezőgazdasági gépeket szállít. Megtárgyalták és kölcsönösen előnyös feltételek mellett elintézték a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat érintő valamennyi kérdést. A két fél megegyezett abban, hogy szerződést ír alá a kereskedelemről, a tengeri hajózásról, az állampolgárságról, a kölcsönös jogsegélyről, büntető és polgári ügyekben és< a konzuláris kérdésekben. Lengyel kormányküldöttség Illan Batorban A lengyel kormányküldöttség Józef Cyrankiewlcznek, a Minisztertanács elnökének vezetésével április 17-én délután repülőgépen Ulan Batorba, a Mongol Népköztársaság , fővárosába érkezett. A lengyel vendégeket a repülőtéren a mongol kormány és a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetői valamint az Ulan Bator-i dolgozók képviselői fogadták. Adenauer ügyekszik elterelni a figyelmet a bonni hadsereg atomfegyverrel való felszereléséről Adenauer kancellár szerdán hat órán át tanácskozott bonni palotájában öt nyugatnémet atomfizikussal, akik 13 más társukkal együtt figyelmeztető nyilatkozatot adtak ki a bonni hadsereg atomfegyverrel való felszereléséről. Ez az öt tudós: Hahn, von Laue, Riezler, Gerlach és von Weiszäcker profesz szorok. Adenauer ezzel a tanácskozással akarta megnyugtatni a felháborodott közvéleményt. A kancellár arról szóló nyilatkozatával, hogy a bonni kormány is állást foglal az atomleszerelés mellett, el akarta terelni a figyelmet a nyugatnémet hadseregnek atomfegyverrel való felszereléséről. E tanácskozásra nézve jellemző, hogy Adenauer Strauss hadügyminiszteren, Hallstein és Globke államtitkárokon kívül segítségül hívta Speidel és Heusinger tábornokokat is, akiknek stratégiai argumentumokkal kellett volna meggyőzniök a tudósokat arról, hogy a Nyugat és a Kelet közötti „katonai egyensúlyt" csakis azáltal lehet elérni, ha a nyugatnémet hadsereget atomfegyverekkel szerelik fel. Adenauer még szombaton indulatosan kijelentette az atomtudósokról, hogy „külpolitikai ügyekbe avatkoznak be, melyek megítélésére nincs meg a kellő politikai tudásuk." Hogy most mégis egy asztalhoz ült a tudósokkal, azért történt meg, mert a professzorok nyilatkozata lavinát indított el. A Nobel-díjas Hahn professzor íróasztalán tornyosulni kezdtek a Németországból és külföldről érkező egyetértő táviratok százai. Bajorország és Nyugat-Berlin szakszervezeti értekezletein a küldöttek rendkívüli szakszervezeti kongresszus összehívását követelték, amely szembehelyezkedne Nyugat-Németország atomfegyverkezésével. , A göttingeni professzorok felhívása olyan hatalmas mozgalmat indított el a német közéletben, amelyet évek óta senki sem tartott volna lehetségesnek — állapította meg a Sűddeutsche Zeitung. Az új indiai kormány letette az esküt A közelmúltban lefolyt parlamenti választások alapján megalakított új indiai kormány április 17-én letette az esküt Radzsendra Praszad elnök kezébe. Dzsavaharlal Nehru miniszterelnök az új kormányban átvette egyúttal a külügyminiszteri és az atomenergiaügyi miniszteri tárcát is. Üj nemzetvédelmi miniszterré V. K. Krisna Menőn eddigi államminisztert nevezték ki. A többi miniszteri tárcát nagyobb részt úgy töltötték be, mint az eddigi kormányban. Nigéria önállóságot követel Lagos (ČTK) — Nigéria keleti, nyugati és északi területeinek elnökei április 17-én közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben egyhangúlag követelik, hogy Nigériának 1959-ig adjanak teljes függetlenséget. Nigéria három területe minisztereinek felhívása rendkívüli jelentőségű. A tárgyalások Londonban május 23-án kezdődnek. Miként tudta meg Modráček, hogy ki volt Mayer Jó néhány évvel a háború kitörése előtt meglátogatott egy Prágában élő lengyel elvtárs — frissíti fel emlékeit Modráček. — Bemutatkozott és azt mondta: — Azért kerestem fel, hogy átadjam önnek Lenin elvtárs üdvözletét. — Kiét? — csodálkoztam el. — Lenin elvtársét. Bizonyára tudja, ki az. — Persze, hogy tudom. Az orosz párt balszárnyának a vezetője. De személyesen nem ismerem őt. Most a lengyelen volt a csodálkozás sora: — Nem ismeri? Egyenesen Krakkóból jövök (de lehet, nogy Varsót mondott, nem emlékszem tisztán) és Lenin így búcsúzott tőlem: — Ha visszamegy Prágába, okvetlenül látogasson el Modráček elvtárshoz és köszöntse őt nevemben. — Nagy nyomatékkal kötötte ezt a szívemre. Mit volt mit tenni, megköszöntem a látogató fáradozását, de a titok nyitját nem találtam, mert sohasem láttam Lenint, s az is kizárt dolog volt, hogy ő hallott volna rólam, mert a cseh párton kívül másutt sohasem szerepeltem. Egy esztendővel rá hazaérkezett Némec elvtárs Brüsszelből az Internacionálé kongresszusáról és ezzel lepett meg: — Te Modráček, Lenin elvtárs meghagyta nekem, hogy szívélyesen üdvözöltet. Az ügy még titokzatosabb lett. Irta: EGCN E^V/IN KISCH Ugyanis ugyanabban az évben, 1912ben, a két üdvözlet közötti időben az orosz bolsevikok a mi pártközpontunkban tartották országos konferenciájukat, s tudtam, hogy azon Lenin is részt vett. Ha nem tévedek, a Myška szállodában lakott, Žižkov előváros peremén. Biztos nem is sejtette, hogy a rendőrség nagyon rajta tartotta szemét ezen a szállón, ha erkölcsrendészeti okokból is. Ha tehát Lenin ismételten üdvözöltet. akkor miért nem látogatott meg prágai tartózkodása idején? Semmiféle választ nem találtam erre a kérdésre. Aztán jött az orosz forradalom és kiemelkedett Lenin alakja. Azé az emberé, akinek személyes ismeretségére a legjobb akarattal sem tudtam emlékezni — pedig jó emlékezőtehetségem van! — és aki baráti köszöntéseit küldi. Egyszer elémkerült Lenin képe és akkor csodálkozva kiáltottam feleségemnek: — Teringettét, tudod ki ez a Lenin? Nem más, mint a mi Mayerünk! Az asszony is megnézte az újságot és megállapította: — Persze, hogy az. Bizonyságot akartam szerezni és azért — bár a háború alatt minden gyanúra okot adó anyagot elégettem — felforgattam a régi papírokat, hátha megtalálom köztük Mayerrel folytatott levelezésem maradványait. ... Míg az öreg Modráček átlapozza a régi leveleket, hogy Mayer és Lenin azonosságát megállapítsa, forgassuk vissza kissé az idő kerekét 1900 márciusának egyik napjáig, arnikoris Minusszinszk környező falvaiból minden politikai száműzött a körzeti központba gyülekezett, hogy búcsúzzon ifjú vezérétől. Szibériai számkivetettségének öt éve letelt, s most Minuszszinszkba jött, hogy kezet szorítson elv- és sorstársaival, majd tovább siessen. Hazatért: „haza", ami számára (és ezt valamennyien tudták) a szocialista szervezetben végzendő munkát jelentette. Mindannyian megcsókolták, mert minden reménységük benne volt: Vlagyimir Iljicsben. Aztán tovább vezetett útja. A szán jeges, metsző széllel szemben 300 kilométert vágtat a Jenyiszej partja mentén. Nappal és éjszaka megállás nélkül. A fagy sebeket éget a testre, de Lenin kihajtja a bundáját, mert melege van. Lázban volt, mert a lovak minden lépésükkel közelebb vitték a célhoz. A célhoz, ahol hozzáláthatott a Susenszkojeban kidolgozott tervek megvalósításához, elsősorban is a központi orosz pártlap, az Iszkia megteremtéséhez, amelyről átpattan majd a szikra és lángra lobbantja a cári lomtárat. A szán Ufában megszakította útját. Leninnek ott búcsút kellett vennie a hűségnek leghűbbjétől, a Krupszkájától, akinek száműzetése még nem telt le. A kivetkező állomást Pszkovban tartotta, hogy a híres pszkovi tanácskozáson megnyerje a legális marxistákat az Iszkra és a Zarja Valóban az a tény, hogy 18 bátor férfiú tudományos személyiségének teljes súlyával szembehelyezkedett az atomfegyverkezés bonni politikájával, Adenauer politikájára súlyos csapást mért. Aligha volt valaha olyan nagy szakadék a nyugatnémet nép és a kormány véleménye között, mint most, az atomfegyverkezés kérdésében. Csaknem az egész nyugatnémet közvélemény egyöntetűen állást foglalt a 18 tudós mellett a bonni kormánnyal szemben, amely megengedte, hogy Nyugat-Németországot az amerikai atomfegyverek európai főtámaszpontjává alakítsák át és amely az USA-val egyezményt kötött a bonni Wehrmacht.nak atomfegyverrel való ellátásáról. Ezek a tudósok — akiknek többsége közelebb áll Adenauer pártjához, mint az ellenzéki pártokhoz — tudatában voltak annak, miiyen visszhangot kelt majd nyilatkozatuk. Erre a lépésre csak akkor szánták el magukat, amikor meggyőződtek róla, hogy Adenauer és hadügyminisztere ném törődnek figyelmeztetésükkel és Nyugat-Németországot egyenesen az atomkatasztrófába sodorják. A Welt közlése szerint az atomfizikusok bizottságának 13 tagja 1956. november 16-án Strauss miniszterhez levelet intézett, amelyben komoly ellenvetésekkel éltek az ellen, hogy a bonni kormány minden eddigi biztosítással ellentétben szemmel láthatólag a szövetségi hadseregnek atomfegyverrel való felfegyverzését tervezi. Csak január végén került sor az atomtudósok találkozására Straussal, aki arról igyekezett őket meggyőzni, hogy semmi olyasmi nem történik, ami okot szolgáltatna aggodalomra és ezért arra kérte őket, hogy ne tegyenek további lépéseket. Azonban a bonni kancellár legutóbbi nyilatkozata, amelyben nyíltan beismerte, hogy a nyugatnémet, hadsereget atomfegyverekkel szerelik fel és amelyben igyekezett csökkenteni az úgynevezett taktikai atomfegyverek veszedelmét, arra kényszerítette őket, hogy nyilatkozatukkal a nyilvánosság elé lépjenek. Az a hatalmas visszhang, amelyet a nyilatkozat keltett, Adenauert mesterkedésekre kényszerítette. Az atomtudósokkal folytatott tanácskozással azt a benyomást igyekszik kelteni,, hogy a bonni kormány és a tudósok között nincsen lényeges nézeteltérés. Azonban az a tény, hogy a tanácskozások résztvevőinek megtiltották a tárgyalások lefolyásáról tájékoztatni a sajtót, és hogy a sajtóértekezleten, amelyen az atomtudósok nem is jelentek meg, von Eckhardt, a bonni ügyének. Utjának végcélja a külföld volt, az öreg barátok után akart menni: Plehanovhoz, Akszeldrodhoz és Vera Zaszuiicsovához. De a cári ohranka a sarkában volt és Szentpéterváron letartóztatták. Nála volt a lap alapításához szükséges pénz, kétezer rubel, s egy ív papír, rajta a külföldi összeköttetések. Ezeket tejjel jegyezték fel rá, egyébként a papírra tintával egy ártatlan levelet írtak. A rendőrbiztos van dühvel vetette magát a veszedelmes embertől elkobzott írásra. Nem talált semmilyen nyomot, amelyből arra következtetethetett volna, hogy a levélnek valamilyen kulcs alapján titkos értelme is van, ezért az aktához csatolta. Másfél héten át várta Lenin a cellájában, vajon eszükbe jut-e a papírt felmelegíteni. De nem jutott eszükbe és a tizedik napon elővezették Uljanov letartóztatatottat, visszaadták neki az elszedett holmikat, köztük a kétezer rubelt és egy magánlevelet és jól az eszébe vésték, hogy maradjon távol mindennemű forradalmi tevékenységtől, meg ne kíséreljen külföldre szökni aztán elbocsátották. Lenin külföldre távozik, ahová kerek egy év múlva élettarsa is követi, miután visszatért számúzetéséből. Krupszkája „Emlékezések Ltninre" című könyvében elmondja, hogyan jutott el Prágába abban a hitben, hogy Lenin ott tartózkodik Modráček néven. Erre a címre küldette ugyanis postáját. Csakhogy Krupszkája nem kapta meg Lenin utolsó levelét, amelyet egy politikamentes könyv fedelébe kötve küldött neki és melyben megírta müncheni címét. így azután Prágába táviratozta megérkezése időpontját és mérhetetlenül meglepődött, amikor nem látta a pályaudvar peronkormány sajtófőnöke csupán a tárgyalások eredményéről kiadott hivatalos közleményt olvasta fel, arról tanúskodik, hogy Adenauer nem érte el azt, amit akart és hogy az atomfegyverkezés körül támadt vihart Nyugat-Németországban nem sikerült lecsendesíteni. A közlemény ugyanis csak annak kijelentésére korlátozódik, hogy a bonni kormány nyomást akar gyakorolni a nagyhatalmakra, hogy egyezményt kössenek az atomleszerelésre vonatkozólag, azonban egy szóval sem tesz említést arról, hogy Bonn le akar mondani a nyugatnémet hadseregnek atomfegyverrel való felszereléséről. Csak annyit állít, hogy nincs szándékában Nyugat-Németországban atomfegyvereket gyártani. Ezzel kapcsolatban jellemző, hogy a bonni hadügyminisztérium egyik magasrangú tisztje beismerte, hogy a 18 atomtudós nyilatkozata felborította a bonni kormány tervét a NATO tanácsának május 2—4-1 tervezett ülésével kapcsolatban. A tanácsülést állítólag azért hívták össze Bonnba, hogy Adenauer kormányának lehetősége nyíljék a párizsi szerződések revíziójának megszavaztatására. Bonn azt szeretné elérni, hogy a III. pótjegyzőkönyvből hagyják ki azt a részt, amely szerint Nyugat-Németországnak nem szabad atom-, biológiai és vegyi fegyvereket gyártania. Az USA kormánya állítólag megígérte, hogy támogatja Bonnak ezen követelését, miután a bonni kormány kötelezettséget vállalt, hogy az amerikai monopóliumoknak „ellenőrzési és közös döntési joga lesz" azokban az üzemekben, amelyek az atomfegyverek gyártása terén tekintetbe jönnek. Azután azonban, hogy az atomtudósok nyilatkozata annyira felkavarta a német és a világ közvéleményét, kétséges, előáll-e Bonn a NATO értekezletén ezzel a követeléssel. Bizonyos, hogy Adenauernek az atomtudósokkal folytatott tanácskozásáról kiadott közlemény nem vet véget a Nyugat-Németország atomfegyverkezéséről szóló vitáknak. Ha a második világháború után a német tudósoknak joggal tettek szemrehányást, hogy a nácista rendszer gaztettei idején hallgatásba burkolóztak, most a világ közvéleménye köszönettel elismerheti, hogy a német tudósok idejében figyelmeztettek a Németországot és Európát fenyegető veszedelemre, amely a bonni hadseregnek atomfegyverrel való ellátásából származik. Ezt a figyelmeztetést Adenauernek a szerdai értekezésen a legkevésbé sem sikerült elfojtania. KAR EL DOUDERA ján Vlagyimir Iljicset. Egy darabig várt még. Zavarban volt, hogy mitévő legyen, végül egy fiákért fogadott és arra felrakatta a poggyászát. A kocsi egy munkásnegyed szűk sikátorában, sivár bérkaszárnya előtt állt meg, amelynek ablakaiban mindenféle ágynemű szellőzött. Nagyezsda Konszantyinovna felsietett a negyedik emeletre, ahol egy szőke cseh nő nyitott neki ajtót. — Modráček, Modráček úr — lihegte Krupszkája. Egy munkás jött az ajtóba: — Én vagyok az, Modráček. — Nem — rebegte Krupszkája meghökkenve — Modráček az én férjem. A munkás rögtön rájött, kit keres az asszony: azt az oroszt, akinek leveleit ő továbbítja Münchenbe. Éppen ma tett postára egy táviratot. Krupszkája így írja le a találkozást: „Modráček egy egész napot szentelt nekem. Én az orosz mozgalomról beszéltem neki, ő pedig nekem az osztrákról. A felesége megmutatta horgolt csipkéit és megvendégelt cseh gombóccal ..." » * * Pedig nem a gombóc volt ennek az emlékezetes prágai étkezésnek a fénypontja. Krupszkája jobban emlékezett volna a főételre, ha csak sejti is, mit tálaltak elé Prágában. Az ugyanis nem volt más mint gulyás lóhúsból, bár gombócot adtak hozzá, mint majd minden húsételhez szoktak Csehországban. Hogyan kerül szóba e rég elfogyasztott ebéd részlete, mikor arról ÜJ S

ZÖ 1957. április 20. J