Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-24 / 83. szám, vasárnap

MADARÁSZ JÓZSEF: A PORULJART ISZÁKOS Í .. TUDOD KOMÁM, az úgy volt, hogy az öreg Boros bácsi, aki erdőkerülő a Tisza vagy a Hernád mentén, a mesterségénél csak egyet szeretett jobban: a bort. — Jó a bor reggel, jó a bor délben, jó a bor este, sőt még éjszaka is — mondogatta az öreg megmegcsillanó szemekkel, annak jeléül, hogy bizony már kéthárom liter lefolyt az általa csapnak nevezett gégén. Olyankor aztán lophatta a fát, aki csak akarta, sőt még ó maga mutogatt, hogy melyiket vigyék. Természetesen másnap már semmire sem emlékezett, s ő maga ment keresni az általa odaajándékozott fát a gyanús személyekhez. Így ment ez nap nap után, s ki tudja hová nem fejlődött volna a dolog, ha a véletlen nem jön közbe valami, ami örökre elvette kedvét az állandó részegeskedéstől. Ott kezdem, hogy a felesége elhatározta: tehenet vesz. Mégiscsak jó, ha van az embernek tehene, az unokáknak is kell a tej. Boros néni addig beszélt, míglen Boros bátya magához vette a pénzt, útnak indult a szomszéd faluba, mivel hallotta, van ott valami eladó tehén. Kinézte a legjobb fejőstehenet. A gazdasszony kifejt előtte 10 liter tejet. „No ez derék tehén — mo.idogatta az öreg Boros —, megveszem. Tenyerébe csapott az eladónak, kifizette az árát, azután nekiültek az áldomásnak. A hatodik liter bor után a tehén volt gazdája útbaigazította és útnak indította az öreg Borost. — No, gyere lelkem, — biztatgatta maga után a tehenet. Ugyancsak megörül majd az asszony. Mire megérkezett falujába, úgy érezte, hogy a bor üdvös ereje kissé elpárolgott a fejéből. Üt ja a kocsma előtt vezetett; nem állhatta meg, hogy az ablakon be ne pislantson. Ott ült már. veres orrával a komája is. Hozzákötötte hát a tehenet az állás karfájához, aztán szépen betántorgott a kocsmába. — Egy litert a javából, kocsmáros úr — rendelkezett az öreg, majd a koma mellé letelepedve nekiláttak a nedűnek. — De jó kedve van Boros bátya — szólt hozzá a kocsmáros. Tálán csak nem a főnyereményt ütötte meg ? — — Barátja az erénynek, valóban a főnyereményt ütöttem meg, mert olyan kitűnő tehenet vettem, hogy ezután napi 30 liter tej lesz a háznál. Szép tehén, jó tehén. Tekintetével a tehenet kereste, s mivel maga körül sehol sem látta, jónak látta megjegyezni: ott van kint a kocsma előtt, megnézhetik. A kocsmáros meg a sógora kimentek a tehenit megnézni. Elég sokáig voltak kint, s mikor visszajöttek, nagyot nevettek. Az öreg Boros még egy litert bevett, azután elkezdett készülődni. A kocsmáros, a sógor, no meg a koma kikísérték az ajtóig, s ott elbúcsúztak tőle. Az öreg Boros ügyet sem vetett a tehénre, eloldotta a kötelet, s ide-oda tántorogva elkezdte vezetni maga után. Amint eltűnt a láthatárról, a három ember a kocsmában olyan nevetésben tört ki, hogy majd megpukkadt. AZ ÖREG LASSAN hazaténfergett. Már esteledett. Dalolva lépte át a kaput, már messziről kiabálva: — Hej, asszony, hozd ki azt a sajtárt, fejd meg a tehenet, de tüstént. Ha nem lesz tíz liter tej, akkor ne adj vacsorát. Az asszonu lassan előcammogott, hozta a gyertyát, meg a sajtárt. Még a szomszédok is átjöttek a nagy lármára: mindenki látni akarta azt a csoda tehenet, amily annyi tejet ad. Az asszony előkereste a fejőszéket, aztán leült a tehén alá, hogy megfejje. Alighogy leült, rémülten ugrott fel és kiabálni kezdett! — Ember, mit vett maga, hiszen ez nem tehén, hiszen ez ökörtinó, — közben olyan keserves huszármiatyánk félét húzott az öregre, hogy az alig állt a lábán. — Részeg disznó, kiabált az asszony. Elmegy fejőstehenet vásárolni, aztán ökröt vett helyette ... Csúffá teszi magát vénségére. — Hallgass asszony, előttem fejték meg ezt az ökröt, vagy mi az istencsudáját, no csak vigyázz! Értesz is te a fejéshez. Majd én megfejem. S ezzel cHáült az ökörnek. — Kutya teringette ... Te asszony ... Ez csakugyan ökör. Hogy a ragya verje meg, aki eladta, no maid adok én neki. Még most azonnal vissza viszem —, s a szomszédok nevetése és az asszony szitkozódása között vezette vissza az ökröt. — No gyere beste lelke, hogy a gazdád... És hasonlóan cifrázta az öreg. Mire azonban újból a kocsma elé érkezett, alább szállott a haragja. Az ökröt kikötötte a karfához, aztán ismét betért a kocsmába, hogy új erőt szedjen a további útra. — Rettenetesen mérges vagyok — kezdte bevezetőül az öreg Boros. Képzeljétek el, az a piszok ember ökröt adott el fejőstehén helyett. Nézze meg korcsmáros úr, itt a passzus, itt van ni beleírva, hogy verestarka tehén. Az asszony majd kivert vele. No, ez már mégsem járja. — Hát Boros bátya — mondotta a kocsmáros, vigye csak vissza, aztán mossa meg alaposan a fejét annak a cudar embernek. Az öreg szépen beszedegette az esedékes liter bort. Míg azt iszogatta, a kocsmáros, a sógor, no meg a koma kimentek megcsudálni a- ökörré változott tehenet. Kisvártatva mosolyogva bejöttek. Boros bácsi már szedelőzködni kezdett: bizony olyan rózsás volt a hangulata akkorra, hogy nem igen bírta •xilna már megkülönböztetni a tehenet a szamártól. Elköszönt. Fogta az ökör láncát és húzta, maga után, vezetgette, ló sokára érkezett vissza a tehén eredeti gazdájához. Berúgta köszöntésképpen a kaput, majd nekiesett az ablaknak és teljes erejéből verni kezdte. — Hé... — kiáltotta. — Nyissák ki az ajtót. Adok én magoknak, csak jöjjenek ki. — A HÁZIAK kijöttek a nagy lármára. Az öreg Boros azonban szóhoz sem hagyta jutni őket. — Mit adtak el magok nekem tehén helyett? Engemet akarnak becsapni? Hol a tehenem, adják elő azonnal vagy csendőrt hívok. — Nem tudták elképzelni a háziak, mi van az öreggel, nem zavarodott-e meg hirtelen. Lámpát gyújtottak, s a lámpa világánál megállapították, hogy a tehén csakugyan tehén és nem ökör. Bizonyság gyanánt a gazdasszony egy félliter tejet ki is fejt. — No tehén-e vagy ökör? Az öreg Boros nagyon röstelte a dolgot. Nem is tudott szóhoz jutni. Megfogta a tehén láncát és azt sem mondotta, hogy jó éjszakát, húzta a tehenet maga után. Egész úton morgott magában: — Ennek az átkozott bor az oka. Nem iszom többet! Szavát meg is tartotta, egészen addig, amíg újból be nem ért a falujába. Az idő már éjfélre járt. A kocsmában még pislogott a lámpa. Fogadalom ide, fogadalom oda, az öreg Boros olyan szomjúságot érzett, mikor a kocsmát meglátta, hogy netovább. Ojból kikötötte llllllllllllllllllllllllHÍSI1lllltllllllllllll:9;J!li:tD'!lľ' Kehéz problétrát oldottak meg sikerrel a gottwaldovi filmesek A gottwaldovi filmműterem dolgozói a világon elsőnek vezették be a 16 mm-es keskeny színesfilmek címezését. A keskeny színesfilmet eddig sehol sem látták el címfeliratokkal. Egyedül Svédországban kísérleteztek a címfelírások bevésésével a színes filmanyagba, ámde ez csökkentette a filmmásolatok technikai értékét. František Horáček, a gottwaldovi filmműterem kísérleti osztályának vezetője munkatársaival együtt ^megoldotta ezt a problémát és optikailag, (ént segítségével másolja rá a ^".felírásokat a keskeny színes filmszalagra. a tehenet a korláthoz, azután belépett az ivóba. — Adjon már egy fél lityit, az Isten áldja meg, úgy kiszáradt a szám a gyaloglásban. — Mindjárt hozom Boros szomszéd — ajánlkozott készségesen a kocsmáros. Nem állhatta meg, hogy meg ne kérd zze az öreget, hogy hát az ökröt visszavették-e? — Ne is kérdezze, kocsmáros, szomszéd. Mikorra odaértem, akkorra az ökör visszavedlett tehénnek. Már én csak amondó vagyok, hogy ez a tehén nem jó szerzet. — Hát erre már én is kíváncsi vagyok, — mondotta a kocsmáros és a sógor kíséretében ismét kimentek megnézni a varázstehenet. Kisvártatva • isszajöttek. — Nem láttuk jól, sötét van, fekete a tehén. — E&en, — hümmögött dz öreg Boros, — éjjel minden fekete. A zárórát már erősen túllépték, az öreg Boros azonban fáradhatatlanul oltogatta égő szom ját. Utoljára a kocsmáros, meg a sógor kivezették, kezébe adták a tehén láncát, aztán elköszöntek tőle. Csendben ténfergett haza. Az asszonyt már nem akarta felkelteni. No majd megörül reggel. Gyufát sem gyújtott, csak úgy a sötétben kötötte be a tehenet. Azzal ő maga is bement a házba, s csak úgy ruhástól végigdőlt a díványon. Pár pillanat múlva a jól végzett munka tudatában már aludta is az igazak álmát. Nagyon furcsákat álmodott. Legédesebb álmát a felesége kiabálása zavarta meg. — Hogy az istennyila csapja meg azt a szédült fejét, — cifrázta az asszony — mit vett maga megint. Nézze meg az ember, lovat hozott haza tehén helyett. Az öreg egy pillanat alatt kijózanodott. Rohant az istállóba, majd kővé meredt, amikor meglátta, hogy egy sánta ló éktelenkedik a tehén helyén. — No, asszony, ezt már te vidd vissza. — Viszi a mennydörgős istennyila. Idehozta a falu csúfjára ezt a sánta lovat, vigye is vissza. Az öreg Borost most már komolyan kezdte az eset fog la'.koztatni. Pokrócot tett a ló hátára, gondolván, hogy felnyergelve viszi vissza. Nyergelését a kisbíró zavarta meg, éppen akkor érkezett a háza elé. Dobolt a kisbíró, majd hivatalos hangon rákezdte : — Közhírré tétetik. Értesítjük a lakosságot, hogy az éjjeli órákban ismeretlen tettesek ellopták Soma Gábor vendéglős lovát. A tolvajok a ló helyett egy verestarka tehenet kötöttek az istállóba. Akár szándékosan, akár véletlenül cselekedte ezt valaki déli 12 óráig szolgáltassa vissza és vigye el a tehenet. Ellenkező esetben a hatóságot értesítjük. Az öreg Borost majdnem kilelte a hideg. Az is furcsának tűnt előtte, hogy a kisbíró sehol ,sem dobol máshol, csak az ő háza előtt verte meg a dobot és mintha mosolygott is volna hozzá. Felült a lóra és a ' kertek felől, ahol még senki sem jár ilyenkor, megközelítette a kocsmáros istállóját. S csodák csodája, ott találta a tehenet. Gyorsan elvégezte a cserét, aztán usgyi haza. — No csakhogy hazaértem, — mondogatta magában — legalább nem látott senki. Verje meg a ragya azt a ronda bort. Az volt az oka mindennek. Lovat vezettem el a tehén helyett. AZ AZONBAN nem fért sehogysem a fejébe, hogy a korlátja a kocsma előtt van, az istálló meg a ház mögött, hogyan kerülhetett akkor mégis a tehén a ló helyére. Azóta azonban szentül tartja a fogadását. Nem iszik. A kocsmárossal ha néha találkozik az utcán, mindketten mosolyognak. Boros bácsi azon moso'yog, milyen ügyesen vitte haza a lovát, hogy a kocsmáros a mai napig sem tudta meg. A kocsmáros pedig azon mulat, hogyan sikerült Boros bácsit ezz a ki tréfával megmenteni az alkohol ragadozó karmai közül, mert Boros bácsi egyébként igen rendes ember. KULTURÁLIS HÍREK A Csemadok szervezetei a tornaijai járásban a farsang ideje alatt 17 községben szorgalmas munkát fejtettek ki, hogy esténként szórakoztassák a falu dolgozóit. Bemutattak 17 darabot, közte három zenéset. (S. L.) A Nagy lány c. új olasz film Duse Eleonorának, a nagy olasz tragikának életét örökíti meg. Az idén lesz 100. évfordulója Duse Eleonora születésének. A clochemerlei munkanélküliek, a címe Fernandel francia komikus legújabb filmjének. A forgató könyvet Gabriel Ctievalier, a már megfilmesített Botrány Clochemerle-ben szerzője írta. A „20-th. Century" Fox amerikai filmtársaság 12 hittudományi tanácsadót és egy szép papnövendéket keres Jézus életéről szóló új filmjéhez, amely az utóbbi idők legköltségesebb filmje lesz. Ősszel Berlinben megnyílik a Huszita Forradalmi Mozgalom elnevezésű prágai kiállítás. Egyidejűleg Prágában A középkori német városok fejlődése elnevezéssel német történelmi kiállítás nyílik. A magyarországi Európa könyvkiadó Hemingway Akikért a harang szól és a Búcsú a fegyverektől című műveit még az idén megjelenteti. Ismerkedjünk a cseh népművészettel Prágában a Vencel téren tekinthetők meg a szlovákiai népművészet remekei. Nemrégiben Iratislavában, a Molotov-utcán nagyszerű berendezett üzlethelyiség nyílt meg, ahol a cseh népművészet alkotásai kaphatók. A népművészet hajlékában AHOL A KERÁMIA KÉSZÜL Szlovákia keleti részén húzódik meg az 1600 lelket számoló Pazdics (Pozdišovce) község. Takaros, ízléses népi motívumokkal díszített házai szinte elvesznek a reggeli ködben Miért érdekel bennünket ez a kis község? Lakóira vagyunk kíváncsiak, akik a mai napig megőrizték az ősök művészeételt és egy Rhenes forintot le tevén tisztességesen tractálni a Társaságot tartozik." Megtudjuk, hogy a község fazekasai a Szirmay család jobbágyai voltak, de nagy kiváltságokat élveztek és szabadoknak számítottak. Eredetileg csak használati tárgyakat: cserépedényeket, korsókat kéI19HS19H& H pl •F * jk ^ j pite; WBr 'TJľMtjHiK f' tét, ápolják a már négyszáz éves hagyománnyal bíró népművészeti ágat — a kerámiai fazekasipart. Ma a község hajdani urainak, a nemes Szirmayaknak kastélyában dolgozik a kerámiaipari termelőszövetkezet, továbbfejlesztve az apákról fiúkra öröklődő művészi érzéket, művészi formákat. De pillantsunk kissé vissza. A község több száz éve fennáll és a hagyomán szerint máinégyszáz évvel ezelőtt német fazekasok telepedtek itt le és megteremtették a mai virágzó kerámiai ipar alapjait. A fazekas céhről szóló első írott emlékeket a szlovákiai múzeumokban lelték fel. Itt látjuk például alapszabályait, melyek lengyel, cseh és magyar nyelven írattak és így kezdődnek: „In nomine. Jesu. Mi alább meg írtak Pazdicsi Hellysígnek örökös Földes Urai adjuk tudtára mindenekk az kiket illet ez Levelünk rendiben hogy ezen T. Nemes Zemplény Várgyében Pazdics nivő Hellységben lakozó Jobágy Fazekas Mester Embereinek alázatos Instantiájokra s kérésére alább meg írt rendeléseket aprobáltuk, roboráltuk és confirmáltuk, kikis következnek e szerint. Primo Mindenek előtte, ha ki az mi Mestersígünkben kíván bi állani az egy Hordó Sert, hat szítettek, amivel a földművelő nép és az uraság szükségleteit elégítették ki. Apáról fiúra szállt a művészi hagyomány. Nyáron földet műveltek, ősszel, a termés betakarítása után nekiláttak a munkának. Tavasszal kiszárították, kiégették az agyagedényeket és mehettek a kirakodóvásárra árulni. A krónika megemlíti az alapító híres mesterek nevét: Kristowczik János, Král István, Mucskulik János, Csenszarik István stb. A kerámiai ipart házi termelés keretében űzték minden családban és maguk gondoskodtak termékeik értékesítéséről. így folyt ez egészen 1947-ig, amikor hivatásos művészek, különösen Kováčiková szobrászművésznő felkarolták a pazdicsi kerámiai ipart és szervezni kezdték a fazekasokat. 1948 februárja után 37 fazekas tömörült össze és alapította meg a kerámiai kisipari termelőszövetkezetet és vetette meg a mai üzem alapjait. Akkor még mindegyikük maga gondoskodott a kitermelt áru eladásáról. 1949. fordulatot jelentett életükben, mert a szövetkezet anyagi ellátását átvette a Népművészeti Központ, s ezzel fizetett alkalmazottakká váltak, és megrendeléseket eszközöltek. Érdeklődünk Pollaško elvtárstól, a szövetkezet egyik vezető dolgozójától, mi mindén került ki a nép fiainak ügyes keze alól. — Elsősorban művészi, díszítésű használati tárgyakat és apró kerámiafigurákat készítünk. Csupán hamutartóból 350 fajtát gyártunk, rendszerint állatkák figuráival kombinálva. Nagy kelendősége van a művészi kivitelű vázáknak, különösen Csehországban és a külföldön. — Hogyan ? Külföldön is ismerik a pazdicsi kerámiaipar termékeit? — Bulgáriába, Angliába, Ausztriába, Egyiptomba, Belgiumba, stb. kértek mintaárut, s egyedül Bulgáriával 27 000 korona értékű üzletet kötöttünk. Érdekelnek jövő terveik és termelési technológiájuk. — Különleges iszapos agyagot fejtünk községünk közelében, mely nagyon alkalmas a kerámiai ipar céljaira, csak, sajnos, nagyobb figurák készítésére nem alkalmas, mert törik. Az agyagot megőrlik, vizezik és kétszer áthengerlik, majd a pépszerű anyagot köbökbe rakják a pincékben. Innen visz aztán minden keramikus magának anyagot. Fazekaskoronggal dolgoznak. A megformált nyers mintát szikkadni hagyják, majd kifestik és kiégetik. — Milyen festékanyagot használnak? — Agyaggal kevert burelt. Kék, barna és piros színnel dolgozunk. A nyers árut öt villanykemencében és két házikemencében szárítják ki. A jövőben bővíteni és modernizálni kívánják berendezésüket. A szövetkezet dolgozói normára dolgoznak. Van úgy, hogy 1800 koronát is megkeres havonta egy dolgozó. A jövőben új művészi formák keresésére akarják ösztönözni a szövetkezet harmincnégy alkalmazottját azzal, hogy a legjobb mestereket továbbképeztetik, és rávezetik őket a művészi alkotás továbbfejlesztésére. Lőrincz László