Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-10 / 41. szám, vasárnap

fkmuiéekmli 2 Me gnott. kitágult a falu határa. Több lett, nagyobb lett a föld. Egyes helyeken két­szeresére, sőt háromszorosára vagy még ennél is többszörö­sére nőtt a szántó, a termő­föld. De megvan minden fel­tétele annak is, hogy ez a helyenkénti földnövekedés ál­talánossá, országos jelenséggé váljék. Igaz, speciális útját -járjuk a termelőterület növe­lésének. Nálunk a megművel­hető termőföld korlátozott még akkor is, ha 'íozzászámítjuk azt a több mint kétszázezer hektárt, amely eddig még nem került szántóföldi müvelés alá de amelyet az elkövetkezendő években termőföldekké aka­runk változtatni. Ám ha szél­tében és hosszában, tehát ter­jedelmében nem is áll mó­dunkban növelni a mezőgazda­sági termőterületet, megvan rá a mód és a lehetőség, hogy — úgy mondjuk — mélységében, azaz termőerejében növeljük. Mennyit terem, milyen hasznot hoz a föld, — számunkra ez a döntő, és ozirányban igenis megvannak a lehetőségeink arra, hogy növeljük, sőt több­szörösére növeljük a termő­földet, illetve a föld hozamát, hasznát. Kétségtelen, hogy ma és a további években is elsődleges fontosságú, hogy mennyit te­rem a föld, milyen ütemben bírjuk a hektárhozamokat nö­yelni. Ám ha a mezőgazdasá­gi termelés intenzivitásának növeléséről beszélünk, vajon megoldottnak tekinthetjük-e ezt csupán a mennyiséggel, a ihozamok növelésével? Vajon a „mennyit terem?" mellé szük­ségszerűen nem kívánkozik-e oda a „mennyibe kerül?" is? Igaz, a termelési költségek alakulását döntő módon befo­lyásolja az elért termés meny­nyisége. Természetesen, minél nagyobb a termés, annál keve­sebb lesz az egy mázsa gabo­nára -eső termelési költség, annál nagyobb a haszon és for­dítva; minél kisebb a termés, annál nagyobb a métermázsán­kénti termelési költség és — szükségszerűen — annál ki­sebb a gazdálkodás jövedelme­zősége. Éppen ezért a termelő szempontjából egyáltalán nem lehet közömbös az, hogy meny­nyi a termelési költség. Az, hogy — a termelés, a hozamok növelésén túl — mennyibe ke­rül egy mázsa búza, mennyibe kerül egy kiló hús és mennyi­be kerül egy liter tej kiter­melése? Mennyit tesz ki a termelésbe fektetett érték? A vetőmag, a trágya, a munka, a takarmány? Világos, hogy a [tulajdonképpeni tiszta hasznot a termelési költségek csökken­tésével igen jelentős mérték­ben növelhetjük. Minél kisebb termelési költséggel, minél na­gyobb termelést elérni, — ez nemcsak a termelő jól felfo­gott érdéke, hanem igen fon­tos nemzetgazdasági érdek is. Haszon, jövedelem, terme­lési költség. Miket számit ezekbe bele az egyénileg gaz­dálkodó? Jövedelemnek tekint lényegében minden bevételt. Ami pénzt terményeiért kap, azt jövedelemnek, haszonnak tartja. Pedig hát nagyon jól tudjuk, ez egyáltalán nincs így, mivel a bevételből még le kell számítani a kiadásokat, a term jlés költségeit és -sak a fennmaradó részt tekinthetjük .tényleges haszonnak. Az egyé­nileg gazdálkodó sohasem te­kintette értéknek, nem szá­mította bele a termelési költség­be a saját és az igavonó mun­káját, holott éppen ezek tesz­nek ki legtöbbet. Éppen ezért az egyénileg ga dálkodó előtt gazdálkodása jövedelmezőségi­nek növelésére n -m volt -nás út. mint csupán a hozamok növelése, feltéve, hogy ez nem kívánt külön kiadásokat ha­nem célját, d termelésre for­dított munkával elérhette. "eészen ás a helyzet a nagyüzemi szövetkezeti gazdál­kodásban. Itt a termelési költ­ség döntő tényezővé válik és pénzben kifejezhető értékké yálik minden a termelésre for­dított munka, az emberi mun-szer jóvoltából a termelő ki­ka, a tagok munkája is. A le- téve a piaci versengés ember­dolgozott munkaegységek nem- telen törvényének, ha ma szí­tsak an.iak meghatározói, hogy lárd begyűjtési é állami sza­egy-egy tag munkája arányá- bad felvásárlási árak vannak ban mennyiben részesül' a és emellett a termelés koránt­tiszta haszonból, hanem kife- sem tudja kielégíteni a szük­jezik a termelési költségek ségleteket, a fogyasztást, azt egy igen jelentős részét is. jelenti-e ez, hogy a földműve­És minél kisebb az egy mun- lő számára most már kozöm­kaegységre eső termelési költ- bős a er-nelési költség alaku­ség, vagyis minél több érté- lása? Éppen az ellenkezőjét ket áll't elő az a munka, ame- kell, hogy jelentse. Azt kell, lyet egy munkaegység kifejez, hogy Mentse annál a legele­annál nagyobb az egy munka- mibb okná! fogva, hogy a tér­egységre eső jövedelem, a melési költségek csökkentését tiszta naszonból való részese- ma nem a piac vak és ösztö­dés. A szövetkezet gazdálko- nos alaku Msa teszi szükséges­dása, a tagok jövedelme szem- sé és nem az erősebb, a te­pontjáből tehát egyáltalán nem hetősebb. a qazdagabb érdekeit közömbös a termelési költség szolgálja, hanem éppen ellen­nem mindegy ntmtsak az, kezőleg a termelő zsebében hogy az egy munkaegységre ""Wad meg az, amennyivel ol­eső munka miiven értékeket csóbban termelt és a nép, az termel ki, hanem az sem, hogy e" šs z társadalom életkörül­a termelésre fordított munka ményeinek megjavításához je­és költségek mennyit tesznek le nt igen jelentős hozzájáru­ki. Vagyis saját érdekük az a l ást. Mily nagyjelentőségű és törekvés, hogy minél olcsóbban, hasznos volna, ha az EFSZ-ek, minél többet termeljenek. valamint az állami gazdaságok Ám, ha bármilyen logikus ' között versen és indulna m é9 is a mezőgazdaságban a ter- ^mcsak a termelés, a hek­melési költségek csökkentésé- '"hozamok és az állatok hasz­nek szükségessége, sajnos nem nosságanak noveléseben, ha­rnondhutjuk el, h^gy a szövet- nem ezze l párhuzamosan a kezetekben arra megfelelő gon- termelési költségek csökken­dot fordítanának. De nemcsak ősében is- Ki tud olcsóbban, a szövetkezetek hanyagolják kevesebb költséggel termelni? ezt el, és fosztják meg ma- Mennyit tesz ki egy mázsa hú­gukat ez által igen jelentős za, egy kiló hús, egy liter tej összegektől, hanem nem fordít termelési költsége? Szükséges erre kellő figyelmet mezőgaz- itt nagyon hangsúlyozni, hogy dasági propagandánk sem, és egy mázsa, egy kiló és egy a mezőgazdaság irányító szer- liter, nem pedig például egy vei sem. Az a helyzet, hogy hektár termelési költsége. Mi míg az ipari termelésben a ebben a különbség? Igen nagy! többet, jobbat mellett oly erő- Mert nem az az érdekes és teljesen hangsúlyozzuk az ol- nem hZ a döntő, hogy egy csóbbant, addig a mezőgazda- h ektár búzaföld termelési költ­ságban a hangsúly csupán a sége mennyit tesz mivel többön van. szinte mellőzve az ebb ő, üyenformán kimarad a olcsóbban t. Pedig ne mis oly döntő ténye2Ö ; mennyi, hány rég, a szövetkezeti mozgalom .,„ . . . „ kezdetekor, de még ma is, ha metermázsa buza terem azon arról van szó, hogy egyénileg » «?* fw ^ h6k tf gazdálkodók ;iőtt bizonyítsuk folde t, m e9 ^et nagyon ol­a szövetkezeti gazdálkodás elő- c s™' k« vé s költséggé * mu­nyeit, milyen meggyőző érvek- vel l»' de mit é r. milyen ha­kel és tényekkel tudtuk bizo- szonnal jár az alacsony terme­nyítani a termelési költségek les i költség, ha a termés, a csökkentésének nagy jelentő- hektárhozam nem emelkedik? ségél a mezőgazdasági terme- Ne m szabad szem elől tévesz­tésben, a dolgozó parasztság ten" hogy a hektárhozamok, életkörülményeinelv alakulásá- valamint az állatok hasznossá­ban. Mily meggyőző erejű ada- gá ük a növelése és az ön­tokkal bizonyítottuk például az költség csökkentése párhuza­egyéni és a szövetkezeti nagy- most út. Csakhogy az egyik­termelés termelési költségei nek az előbbinek állandóan közötti óriási különbségeket, felfelé ívelő vonalat kell mu­Hogy az egyénileg gazdálkodó- tatnia, míg az utóbbinak, az nak jóformán a föld felszántá- ellenkezőjét, iz&z lefelé tar­sa annyiba kerül, mint a nagy- tó irányzatot kell követnie, üzemi termelésnek ugyanolyan ^ legf0űt0saű(J u terukten az egesz evi termés- » tc nek a termaléái költsége. Ami tele e s egyben eszköze a ter­igaz is, hisz fehéren feketével, melés i költségek csökkentésé­a számok megdönthetetlen ere- ne k? A termelés kulturáltsága! jével lehet ezt elvitathatatlan Miné l magasabb színvonalú a ténynek bizonyítani. Dehát ho- termelés kultúráltsága, annál gyan, a mezőgazdasági terme- kisebbeké válnak a termelés lés költségei csak az egyéni költségei, de egyben annál na­gazdaságban érdekesek, a szö- gyobb a föld hozama az állat­ve t keze t i ben már nem? Hát tenyésztés hasznossága is. Ezt nem érdeke a közös gazdálko- éppen az egyéni kisparaszti és dást folytató földművesnek is a szövetkezeti nagyüzemi gaz­a minél többet, minél olcsób- dálkodás közötti különbség bi­ban? Hisz minden mázsa ga- zonyítja a legjobban. Arra kell bona, amellyel több terem és most már törekedni, hogy élve minden korona, amellyel a é s kihasználva - nagyüzemi termelés kevesebbe kerül, gazdálkodás adta lehetőségeket, szövetkezete és végső soron a ^^^ ^^ha maga zsebére megy. Ahogy nS VgJ^magUn' S a termelés és ahogy csökken ja a termelö k i át6körének és a termelési költség úgy nö- szakismeretének bővítését épp­vekszik a munkaegyséa érté- úgy, mint a munkafolyamatok k e. további gépesítését és a gé­pek jobb kihasználását, az A kapitalista viszonyok észszerűbb munkaszervezést között a piaci versengés, a kí- éPP ú9V ; mint a helyi adottsá­" . . v,„, goknak legmegfelelőbb terme­nálat - kereslet datálta hu - » kialak ( y ásá t y lámzó árak arra kényszeritet­ték a termelót. még a legkiseb- . Most folynak a szövetkezete bet is. hogy a termelési költ- J^J* <^űflseken fi ségeket a minimumra csök- •-•» ^ ko^yuléseken^ tgen kentse, meg akkor is ha ez köIt s^ ekröl> arnM hog an l e_ a termelési koltsegcsokkentes hem € . gabona m ét ermázsá­olykor a legelemibb befekteté- j ät) a hú s kilóját és a tej li­sek, — műtrágya stb. — és te rj é t minél olcsóbban kiter­végsö soron a termelés meny- melni. Ám ha a szóvetkezetek nyiségének a rovására is ment tagjai okos szóval, a körülmé­Ki tud kevesebb termelési nyek alapos felmérésével ar­költséggel termelni és a minél .ól is tanácskoznának, hogy olcsóbban termelt termékeivei miként csökkenthetnék a ter­a piacon versenyképessé vál- melési költségeket, akkor an­ni - ez volt a kapitalizmus ^ jövő ilyenkor, a zárszá­Irgalmat nem ismerő, aki bírja. ™ ad áf ko r' J9 e, n j e' en t® s f * marja ordas törvénye. Ám ha kézzelfogható hasznát látnák. pia a népi demokratikus renjd- Bátky László A munkaversen y növeli a munkatermelékenységet Két testvér párosversenye Rybárpolei Lenin Tex­til-üzem ma már mű­ködésének hat évtizedes múlt­jára tekint vissza. Ebbe a gyár­ba, mely nemcsak hazánk, de Európa egyik legnagyobb tex­tilüzeme is, jöttek évekkel ez­előtt dolgozni az Optulovič­testvérek. Előbb a legidősebb fiú. majd öccsei. Évek múltán lettek szak­munkások az egyszerű ha­vasi emberekből, s ma a három testvér közül, akik az üzemben dolgoznak, ketten fo­nóműhelyek vezetői. De amíg idáig jutottak, sok víz folyt le a Vágón, sok millió méter kész kelme, batiszt, flanell, kanavász. Helena Machnáčková, a szö­vőműhely legjobb dolgozója. krepp, gumotext, puplin, lepe­dővászon hagyta el a gyárat. Ha ezeket egybekötnénk, há­romszor érne fel egészen a holdig, meg vissza a földre. ézzünk be előbb a ne­gyedik fonóműhelybe, ahol a fiatalabbik Optulovič dol­gozik. Ez a műhely hazánk leg­korszerűbb v jpekkel berende­zett és leggazdaságosabban dol­gozó fonómühelye. Itt a legna­gyobb az egy normaóra aiatt gyártott fonal súlya. Már a be­járatnál megüti fülünket a szárny onsó, csévéző, gyűrűs fonógé­pek meg nem szűnő zaja Fehér, vattaszerű gyapot rakódik le mindenüvé. A hosszú műhely­ben a gépek mellett lányok, asszonyok szorgoskodnak, hol itt, hol ott igazítanak valamit a gépen, mely fon, nyújt, csé­véz és orsóz Itt keressük a fiatal Optulovič Alojzot, akire mindjárt az első sorban lévő gépnél akadunk rá. Belemele­gedve magyaráz két szerelő­nek, mutogatva az egyes alkat­részeket. Mozdulatairól, arcáról ráismerünk Szlovákia egyik leg­jobb játékvezetőjére, aki szabad idejét, vasárnapjait a sportnak szenteli. De itt most „civilben" van. A műhely rendjéről, a terv teljesítéséről megállapíthatjuk, hogy itt is jól vezeti a terv teljesítésére irányuló minden­napi nagy mérkőzést. Mert di­cséretre méltó az a tény, hogy a negyedik fonóműhely — ha­zánk 57 fonóműhelye között — jól megállta helyét. — Milyenek az idei kilátá­sok? — kérdem a fiatalabbik Optulovictól. — 1957 végéig a műszaki szervezési intézkedések kereté­ben az összes szárnyorsó gépe­ket átszereljük. A középszárny­orsó gép végzi majd azt a mun­kafolyamatot is, melyet eddig az előfonó gép végzett. Ezek a jelzőlámpák a gép hátsó oldalán pedig azon a részen gyúlnak ki, ahol a gépen üzemzavar, fonalakadás, vagy kifutás tör­tént. A kezelő munkás itt azon­nal észreveszi a hibát — ma­gyarázza Optulovič elvtárs. — Máshol is alkalmazzák már ezt a módszert? — Nem, eddig még csak ná­lunk. Itt adtuk be az újítási ja­vaslatot. próbáltuk ki a gyakor­latban és magunk végezzük a gépek átszerelését is. — És mit jelent ez majd a termelésben ? — Elsősorban a munkaterme­lékenység növelését. Ugyan­annyi munka- és villanyenergia fogyasztással egyharmadával nő a termelés. Most az első Rie­ter-gépen végezzük az átszere­lést, de ugyanígy átszerelhetők a régi Dobsan-Barlov típusú szárnyorső gépek is, mert már azokon is kipróbáltuk az új módszert, mégpedig jó ered­ménnyel — mondja mfg a mű­hely irodájában a fonóműhely vezetője, miközben egy csomó iratot vesz elő a verseny érté­keléséről. — Látja, mennyi kiváló dol­gozónk van? — és spAa ol­vassa a neveket. Štef^jpri^cko, Ján Syrota, Amália Sedliäková, Terézia Krpelanová, Mária bud­roňová, Emília Homolová az orsózó, nyújtó, csévéző gépek dolqozói, akiknek nev% mellett ott vannak a terv, b minőség és a kötelezettségvállalás mu­tatószámai. — Minden hónap végén érté­keljük a munkaversenyt és a legjobbakat negyedévprfkint ju­talomban is részesítjük. Műhe­lyünk dolgozói mindoyájarf be­kapcsolódtak a muiíka|fc\seny­be, és ez a magyarámm an­nak, hogy mindig határidő előtt teljesítjük a tervér Tavaly 550 000 korona ér«kű áruval termeltünk többet, mint ameny­nyit a terv előírt.' — És a bátyja? Hallottam, hogy maguk a legnagyobb ve­télytársak. — Menjen el hozzá is. Én nem akarok az ő munkájáról beszélni — mondja búcsúzóul Optulovič elvtárs. • * * z idősebbik Optúlovičot Józsefnek hívják. Sza­bad idejében vadász-szenvedé­lyének él. Igy kezdi a beszélge­tést. — Könnyű az öcsémnek az új műhelyben dicsekedni. Oj gé­pekkel. tiszta,; egészséges kör­nyezetben a munka is jobbat^ halad. De próbálná csak meg' ebben az öreg műhelyben elér­ni ugyanazt az eredményt. A több mint ötven éves gépek­ből ugyanannyit kell kihozni, mint az újakból. — Haragszik rá? — kérdem az öreg mestert. — Nem haragszom, csak gyakran felbosszant. A múlt­kor is például a negyedévi ér­tékelésnél mindenáron azt bi­zonyította, hogy ő érte el a jobbik eredményt. — „Hát a mellék mutatószámok a ver­senyben csak parádénak van­nak!? Hisz te csak túlórákkal érted el a műhelyben a terv túlteljesítését, mert túllépted a tervezett túlórák számát. És a mellék mutatószámokkal rosszul állsz!" — mondtam akkor neki. De ő csak, hogy övé és övé az igazgató vörös zászla­ja. De aztán az üzemvezetőség eldöntötte a vitát. Igaz, hogy az ő műhelyük túlteljesítette a tervet, de mivel a túlórák ter­vezett számát túllépték, Így i miénk lett a zászló. És még ma is nálunk van. Az elmúlt ne­gyedévben azonban mi is túl­léptük a termelési költségeket, így valószínűleg hozzájuk ke­rül vissza a zászló. Persze, nem hosszú időre — teszi hozzá. zt, hogy a régi fonómű­hely még ma is lépést tart az újjal, a pégi szak­munkásoknak köszönhető. Az öreg Mišura elvtárs már 33 éve dolgozik ezen a helyen és úgy ismeri a gépek csínját-bínját, hogy újítási javaslataival több esetben fokozta a gépek ter­melékenységét. Most pl. egy különleges felfogó berendezést szerkesztett. Ezzel felfogják a hulladékot és ezt a gép fonállá fonhatja. Tehát nem kell a hulladékot újra tisztítani, mert így nem is képződik hulladék. •A fonál egyenletessége is fi­nomsága is javult. Ha kiszámít­juk a megtakarítást, ügy 34— 40 ezer korona jön ki évente. Mišura és Guth eddig 15 újítási javaslatot nyújtottak be, melye­ket már fel is használtak a ré­gi gépek jobb kihasználására. Ezek az újítási javaslatok az üzemnek évente 70—80 ezer korona költségmegtakarítást és árutöbbletet jelentenek. Ilyen emberekkel tehát öröm dolgoz­ni. Régi párttagok ők, akiket még az első köztársaság mun­kásokat elnyomó törvénye taní­tott meg küzdeni a dolgozók érdekeiért. Műhelyük becsü­letéért, a terv teljesítéséért most is mindent megtesznek, ifjú szívvel harcolnak a jobb eredményekért. I p urópa egyik legnagyobb & textilüzemében így ha­lad a munka. A szocialista munkaverseny az a lendítőke­rék, mely a dolgozókat jobb, hatékonyabb termelés elérésőre ösztönzi. Igy kellene csinálni ezt hazánk többi gyáraiban is, mert éppen ezzel érték el ta­valy a Rybárpolei Lenin Textil­üzem dolgozói a terv határidő előtti tejesítését, s már decem­ber 22-ére készen voltak az évi Dropa mester, a második fonó­műhely kiváló dolgozója. tervvel és az év végéig még 2 400 000 borona értékű áruval gyártottak többet a tervezett­nél. A legjobb munkások meg­jutalmazására tavaly 71 000 ko­ronát fizettek ki. A munka jó megszervezésével érték el gyá­rukban azt is, hogy 1948 óta már háromszorosra emelték a termelést és ma csaknem száz­ezer méternyi napi termelést érnek el a régi 30 ezerrel szem­ben. Horváth Sándor Bányászok barátsága A szovjet bányászok leveleznek bányászainkkal A Csehszlovák Köztársaság küldöttségének szovjetunióbeli látogatása még jobban megerő­sítette népünk testvéri kapcso­latait a Szovjetunió népével. Hogyan mélyül el évről évre együttműködésük, ezt azok a levelek is tanúsítják, melyeket a szovjet bányászok váltanak a mi bányászainkkal a bányász­nap, az Újév, vagy más jelen­tősebb évforduló alkalmából. E levelekben tükröződik vissza a legjobban az a közös eltökélt­ség. hogy a szénfejtésben elért új sikerekkel hozzájárulunk a két ország további fejlődéséhez. Bányászaink ebben az évben is már sok levelet kaptak szov­jet kartársaiktól. így például a Brno melletti zastávkai Július­bánya bányászai levelet kaptak a Neszvetaj-antracit tröszt Gorkij bányájának bányabizott­ságától. Azt írják ebben, hogy a bánya tavaly sikeresen teljesí­tette tervét és a bányászok sok sikert kívánnak a Július-bánya dolgozóinak az 1957-es évben. A Lenin renddel kitüntetett Ogpu bánya dolgozói, szívélyes levelet intéztek az ostrava-kar­vinai bányakörzet Petr Cingr bányája dolgozóinak. Bejelentik a levélben, hogy a bánya tavaly már december 8-án teljesítette az évi tervet és 17Ž 000 tonna szenet fejtett terven felül. Az üzem már nyolcszor elnyerte a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak és az össz-szövetségi köz­ponti szakszervezeti tanácsnak vörös zászlaját. A novákyi Béke-bánya kol­lektívája szívélyes elvtársi üd­vözletet kapott A. A. Abbrosz­szimov bányamester kollektí­vájától a Moszkvougol kombi­náthoz tartozó Zubovszkaja 3. számú bányából. A kollektíva a levélben köszönetet mond a jó­kívánságokért, és jelenti, hogy jól teljesíti feladatait.

Next

/
Thumbnails
Contents