Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-07 / 38. szám, csütörtök

Még egyszer: Hogyan tovább? Nagyon régen lapozom már újságjainkat, folyóiratainkat és olyan cikkre várok, amely megvilágítaná, hogy hogy is állunk a népművelődés terén, hogy az itteni magyar dolgozók kulturális élete fejlődésének tükrében milyen eredményeket láthatunk. Várom azt a cikket, amelyben szó esne arról is, hogy az iskolából kikerült felnőttek műveltségét és szaktudását milyen fiépművelési munkaformával sikerül nagyobb ütemben fokoznunk. Várom azt a cikket, mely arról is beszélne, hogy egyáltalán jók-e ezek a forrnak és hogy a népművelési dolgozók képesek-e a felnőttek művelődése eme fontos kérdésének megoldására, amelyet úgy nálunk, mint a többi népi demokratikus országokban, sőt még a kapitalista államokban is olyan gondosan kezelnek. Már bizony jó pár éve várok ilyen cikkre; várom, hogy majd csak akad valaki kulturális éietünk vezető tényezői közül, aki felveti és elemzi ezt a kérdést, és hogy fontos javaslatokat tesz az előrehaladás ütemének meggyorsítására. Sajnos, eddig még nem olvastam erről a kérdésről, de annál többet a népművelési munka egyik ágáról, a népművészetről. Nem vagyok ellensége a népművészetnek, de valahogy túlzottnak tartom azt, hogy minden más fontos népművelési kérdést félretéve hosszú időkön keresztül kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. A népművészeti munka az általános művelődés (felnőttek művelése) egy bizonyos részét képezi, de amennyiben nem elemezzük a felnőttek művelődésével kapcsolatos általános kérdéseket, addig a népművészeti munkáról szóló vitatkozásunk meddő, eredménytelen marad, és a tanácsok is keveset érnek. Ebben az esetben egész igyekezetünket annak az orvosnak a munkájához hasonlíthatjuk, aki egy tüdőbajban szenvedő embernek csak a lábát gyógyítgatja. Ennek valódiságát, vagyis az általános művelődés jelenlegi helyzetét az utóbbi időkben megjelent népművészeti cikkek elemzéseinek tükrében szeretném igazolni. Dobos — ú<5y mint sokan mások — ismét a népművészetről írt. A Hogyan tovább? című cikke utolsó bekezdéseben, ahol népművészeti kincsünk átmentéséről beszél,' azt javasolja, hogy fejlesszük mozgalommá a népi kultúra hagyományainak gyűjtését. Gyűjtsenek, kutassanak a kultúrcsoportok. Nagyon nagy szavak ezek, de tájékozatlanságra vallanak és zavaros értelműek. Ugyanis nagyon érdekes, hogy Dobos ugyanennek a cikknek előző fejezetében azon kesereg, a iosortci szemle arról tanúskodott, hogy a felszabadulás után felnövő fiatalságunk (beleértve a csoportok tagjait is) nem ismeri a zenét, nem tud muzsikálni. Hát akkor ki gyújtson, ki mentse át népdalainkat? És ha még hozzáteszem Ág Tibornak a Népmüvelés legutolsó számában megjelent cikkét, melyben arról panaszkodik, hogy a losonci szemle énekkari mozgalmunk alacsony színvonalát igazolja és, sajnos, azt bizonyítja, hogy énekkaraink tagjai nem ismerik a kottát. Ezek után még hangsúlyozottabbban kérdezhetem Dobostól: Hát ilyen énekkarok tagjai gyűjtsék a népdalokat? Vajon képesek ezek a népdalgyűjtésre? Azt hiszem, választ nem kell adnom, így is kiviláglik a Dobos által tett javaslat alaptalansága és helytelensége. Most vizsgáljuk meg Gyurcsó kitételét. Ű a Népi kultúránk jövőjéről című cikkében azt javasolja annak átmentésére, hogy elsősorban is az Akadémia irányítása mellett a tanítók gyűjtsék össze ezeket a népi hagyományokat. Ez már értelmesebb javaslat. No jó, de ha megkérdezzük a pedagógiai középiskola szakembereit arra vonatkozólag, hogy az onnan kikerülő tanítók képesek-e népdal, népi hagyomány gyűjtésére, bizony azt a szomorú választ kapjuk, hogy egy-két kivételtől eltekintve, nem alkalmasak erre a munkára. Hát akkor ki gyűjtsön? Ki mentse meg népi hagyományainkat? Ki gondoskodjon népi kultúránk jövőjéről? Az egy-két szakember? A fenti analízist elvégezhetném a tánckultúra és a népművészeti munka más szakaszán is és hasonló képet kapnánk. De most, hogy megvilágítsam a cikkem elején felvetett tétel helyességét — vagyis azt, hogy a részletkérdések megoldása előtt elsősorban az általános helyzetet kell elemezni —, a speciális szakképesítés kérdésének elemzése után a népművelési dolgozók általános oktatásának kérdéseit is megvizsgáljuk. Azt hiszem, mindenki előtt ismeretes, hogy falvainkon az általános művelődés lelke s irányítója többnyire a tanító. Neki kell előadásokat tartania, azokat megszerveznie, szakköröket vezetnie, tanfolyamokat irányítania, színdarabokat betanítania, tánccsoportot megszerveznie stb. (a népi hagyományok gyűjtéséről már nem is beszélünk). Most feltesszük a kérdést. Képes-e erre a tanító? Megkapja-e az idevágó szakképzést? Megint csak kérdezzük meg a bratislavai pedagógiai középiskola szakembereit. A válasz: — A tanterv szerint négy év alatWnindössze 15 órán át foglalkozunk a népművelési munka egyes kérdéseivel. No tessék, a tanító ilyen népművelési szaktudással áll a falu kulturális irányításának élén. Ilyen tudást kap az általános művelődés irányításához és az ezzel kapcsolatos kérdések megoldásához. Igen, ez így van. Most nézzük még, hogy az ilyert szaktudással rendelkező és a népművelési munka terén tevékenykedő tanító, vagy más népművelési dolgozó továbbképzéséről ki gondoskodik. Központilag az Iskola- és Kulturális Ügyek Megbízotti, Hivatala népművészeti, valamint népművelési osztályára tartozik ez a gondoskodás. Mit tesznek ott a magyar népművelési dolgozók továbbképzésének érdekében? Megadják-e a lehetőséget ahhoz, hogy a népművelési dolgozók olyan ismereteket szerezhessenek, amelyek alapján aztán jobban dolgozhatnának a falu kulturális életében és hogy viszszatérjünk a Dobos által felvetett problémákhoz, melyek alapján a népi hagyományokat is össze tudnák gyűjteni. A népművelési intézet még nem gondoskodott a magyar népművelési dolgozók iskolázásokon történő szakképzéséről. A népművészeti intézetekben kerületenként egész éven át tartó levelező-tanfolyamok megszervezésén dolgoznak, és igy próbálják kitölteni a szakoktatás terén fennálló nagy űrt. Természetesen ez az igyekezet messziről sem elegendő. Nos, kedves cikkírók, ez a helyzet az általános népművelési munka terén. Ilyen szakképzettségű népművelési dolgozók irányítják a kultúrmunkát, a felnőttek művelődésének ügyét falvainkon, városainkban. És mi azt várjuk ezektől az emberektől, hogy munkájukat tökéletesen végezzék el, hogy az előadásokat szakszerűen vezessék, a színjátszókat szakszerűen irányítsák, sőt mi több, hogy népi kultúránk megmentése érdekében még a népi hagyományokat is összegyűjtsék. Azt hiszem, szemléltetően, világosan és érthetően sikerült bemutatnom népművelésünk jelenlegi helyzetét. Azt hiszem, ezek után nyugodtan kijelenthetem, hogy a cikkírók nem jól fogták meg a dolgot. Nemcsak a fájó lábat kell gyógyítani — hogy visszatérjek a cikk elején felvetett példához —, hanem á fő betegséget. Jelen esetben a népművelési dolgozók szakképzésének kérdését kellene orvosolni. Ezzel aztán párhuzamosan megoldódik az összes részletkérdés is, a népművészeti munka, valamint a népi hagyományok összegyűjtésének kérdései. Most már, a helyzet ilyen elemzése után feltehetjük a kérdést: Hogyan tovább? Véleményem szerint elsősorban a népművelési dolgozók szakképzése terén kell megkezdeni munkánkat. Ez azért fontos, hogy az életbe kikerülő népművelési dolgozók irányítani tudják a magyar dolgozók kulturális életét és meg tudják oldani a népművelés kérdéseit, és ha arról van szó, szakképzettségük alapján még népi hagyományokat is tudjanak gyűjteni. Véleményem szerint első és legfontosabb lépés lenne ezen a téren, hogyha a külföldi példák nyomán nálunk is a pedagógiai közép- és főiskola mellett népművelési önképzőköröket szerveznénk. Ezekben a körökben a diákok alapos ismereteket szerezhetnének a népművelési munka irányításáról, szervezéséről és specializálhatnák magukat a népművelési munka egyes szakaszaira. Másik javaslatom pedig az, hogy úgy, mint a szomszédos népi demokráciákban (nálunk is működik már szlovák népművelési közép- és főiskola), a bratislavai pedagógiai középiskola mellett népművelési középiskolát nyitnánk, ahol aztán tökéletes szakembereket képezhetnénk ki, akikre nyugodtan támaszkodhatnánk a népművelési munka egyes feladatainak megvalósítása terén. Dobos által feltett Hogyan tovább? kérdésre az én mondanivalóm egyelőre csak enriyi. Remélem, hogy ehhez a kérdéshez hozzászólnak a többi népművelési dolgozók is, s főleg a pedagógiai középiskola előadói. Dr. Kocka István Kulturális élet Bején A 600 lakosú Beje község közepén fekvő volt Szentiványi-kastélyban elhelyezett kulturház fiataloktól népes esténkint. Vidám fiatalság táncol és szórakozik itt. Bartók Erzsi néni már 55 éves, de önfeláldozóan tanítja a gyermekeket a népszokásokra és hagyományokra. Az egyik teremből dalok és táncdobbanások üteme szűrődik ki, míg a másikban a nagyobbak színdarabot tanulnak. Surányi István, Tornaija. Születésnapi gondolat Az ember nem csak addig él, • amíg mozog a lába, születésnapokra jár,— ünnepel. Az ember addig él, amíg két szemében, a kék vagy fekete tóban egy hattyú, az értelem madara énekel. Addig él az ember, és azon is túl még, mert nem halhat meg a tett, s ha az ember remél, bízik, teszi a dolgát, joga van hinni a születésnapok után is a- holnapot, az életet. Aki nem hiszi, hsrrxkban babrált, és az első piciny szél elfújja lábnyomát, hiába ünnepelt. Gyurcsó István »1J • • U.» •»•••••»» f t «• « t • • iii • t . . r. t m« A kis Robinson MÁRIE MAJEROVÁ a kis Robinson című, regénye, melyet Jaromír Pleskot megfilmesített, a serdülő kor problémáit, az érett lánnyá serdülő gyermek lelki átalakulását, a kamaszéletben beálló viharokat, a külső eseményeknek, az élet rideg valóságának az ábrándozó, fejlődő leánygyermek lelkivilágára gyakorolt hatását érzékelteti. Ki ne olvasta volna közülünk lélegzetfojtva Defoe Robinsonját, Robinson és Péntek kalandjait a puszta szigeten. A Robinsón-történetbe éli be magát a gyermeki lélek, midőn a rideg sors megzavarja ábrándozásában. Robinson sorsára jut 6 is: a puszta sziget — a háztartás, melyet meghall édesanyja után át kell vennie. Ügy kezdi a tapasztalatlan iskoláslány, mint Robinson a lakatlan szigeten: elölről kell megismernie mindent, el kell sajátítania a főzés ábécéjét. Szerencsére neki is akad Péntekje, a szomszéd építész szolgálójának személyében, aki segít neki a háztartási gondokban, végül második anyja lesz. A filmtörténet közvetlen meleg hangon boncolgatja az ifjú lélek vroblémáit. A kis Robinson egyik lábával a serdülő kor illúzióinak, ábrándjainak világában él, a másikkal pedig kilépett a való. életbe Most kezd emberré válni, most kell neki a jóságos segítő kéz, melyet végül is megkap. Mind az író, mind a rendező számára kényes témájú film sikere azt bizonyítja, hogy alkotói jól oldották meg feladatukat. Sikerült fel • tárniok azokat a problémákat, melyek ebben a korban minden fiatalt foglalkoztatnak. A két legjobb alakítás a most feltűnt J. Tvrzníková Blaženkája. Szerepében csodálatos élethűséggel, művészi átérzéssel játszott. Rokonszenves alakja bevésődött a néző szívébe. A film sikerét Tvrzníková mellett Ladislav Pešek alakítása biztosította az apa szerepében. Jó alakítás volt még L. Havelková Tonická ja. JAROMÍR PLESKOT filmje változatosságot visz filmgyártásunk té mstikájába és bővíti i nálunk ritka, jó ifjúsági filmalkotások sorát. 1 4 Lőrincz László A SZOCIALISTA ISKOLÁÉRT Az országos pártkonferencia óta közismert és sokat hangoztatott fogalommá vált a decentralizáció, amely állami és társadalmi életünk valamennyi szakaszán most új, a további fejlődést elősegítő intézkedések sorozatában nyilvánul meg Az országos pártkonferencián, pártunk -Központi Bizottságának és kormányunknak nem egy ülésén felvetődött már iskoláink helyzetének, a tanítás színvonalának, az iskola és a gyakorlati élet kapcsolatának a kérdése. Megállapítást nyert, hol vannak hézagok és hibák iskolarendszerünkben, hogyan lehetne célszerű intézkedésekkel, az 1948-as Iskolareform tökéletesítésével kiküszöbölni a hibákat és odahatni, hogy iskolánk valamennyi fokon a szocialista hazaszeretet forrásává, a fiatalok új, szocialista emberré formálásának tűzkohójává váljanak. Iskolarendszerünk mai állapotát elemezve, megállapíthatjuk, hogy a hibák két irányban mutatkoznak. Egy részük azért fordult elő, mert a túlzott centralizálás következtében a népi igazgatás szervei vajmi csekély szerepet kaptak az iskolaügyl kérdések megoldásában és azzal, hogy minden csekélységgel az IskolaUgyi Minisztériumhoz, vagy a megbízotti hivatalhoz fordultak, sokszor nagy kerülőutat tettek, ami nehézkessé tette az ügyek intézését. Itt főleg gazdasági jellegű kérdésekről van szó: iskolaépítés, iskolák felszerelése, anyagi támogatás stb. kérdésekről. A hibák másik része szakmai. Több szempontból vizsgálhatjuk okaikat. Egy azonban bizonyos: voltak a régi tantervnek is hibái, melyek íöleg a tantárgyak túlzsúfoltságában és abban nyilvánultak meg, hogy a régi klasszikus iskolák példájára nem annyira a gyakorlati életre, mint inkább a főiskolai tanulmányok folytatására készítették elö az ifjúságot. De a tanulók sokszor alacsony fokú tudásának oka maguknak a tanítóknak hiányos felkészültségében Is rejlik. Ez viszont hatásosabb öntudatosító, nevelőmunkával és szakmai képzettségük fokozásával való érdekeltségükkel orvosolható. Az új év iskolapolitikánkban a pártés kormányhatározatok következetes teljesítésére irányuló aktivitás jegyében kezdődött. A fokozatosan végrehajtandó decentralizáció következtében az iskolaigazgatást, a személyi kérdésekben való döntést a kerületi, illetve járási nemzeti bizottságok vették át. Tehát az adott beruházási terv keretében a kerületi vagy járási nemzeti bizottság engedélyezi új iskolák építését, vagy pedig szünteti be a már meglevő iskolákat, ha ezt célszerűnek tartja. A nemzeti -bizottságok jogkörük kibővítésével ily módon operatívabban nyúlhatnak be az Iskolai életbe; a helyzet pontos ismerete alapján mindenütt kielégítő döntést hozhatnak. Jobban érvényesülhet dolgozóink részvétele a problémák megoldásában. A felsőbb szervek, a minisztérium és a megbízotti hivatal viszont mentesül sok gondtól, és kizárólag az iskolák ideológiai és pedagógiai szakirányításával fog foglalkozni. Az iskolaigazgatás terén foganatosított decentralizáló intézkedések nagy felelősséget ruháztak a járási tanfelügyelőkre és az iskolaigazgatókra. A tanfelügyelők az eddiginél nagyobb mértékben lesznek felelősek az iskolai munka ellenőrzéséért, az észlelt hibák azonnali jelentéséért és javaslatok tételéért mind személyi, mind szervezési kérdésekben. Az iskolaigazgató joga lesz a jó tanulók kiválasztása és ajánlása a főiskolai tanulmányok folytatására, ösztöndíj javaslására stb. Iskoláink életében nagy problémát jelent az általánosan kötelező középiskolai oktatás és a politechnikai nevelés bevezetése. Pártunk e kérdésekre vonatkozó jelenlegi és jövőbeni intézkedéseiben abból a marxista elvből indul ki, hogy a szocializmust művelt, sokoldalúan képzett emberek építhetik fel, és ezért minden feltételt biztosít ifjúságunk szellemi és technikai képességeinek fejlesztésére. Az általánosan kötelező középiskolai oktatás bevezetése — ami a kapitalista társadalomban elképzelhetetlen — természetesen bizonyos anyagi feltételekhez van kötve, a gazdasági körülmények alakulása szerint oldható meg. Tehát a termelési viszonyoktól függ. Az ötéves terv szerint 1960-ig lényegében befejezzük a szocializmus gazdasági alapjainak felépítését hazánkban. A termelés fokozott gépesítése és automatizálása egyre több szakképzett kádert igényel és ez teszi szükségessé a tankötelezettség korhatárának meghosszabbítását. Természetesen ahhoz, hogy a kötelező középiskolai közoktatas bevezetése megvalósulhasson, több iskolára, tanteremre, tankönyvre és egyéb dologra van szükség, ami szintén gazdasági kérdés. Iskolapolitikánk kitér erre is és ennek alapján évről évre. fokozatosan több tanuló felvételét veszi tervbe, 1960-ig például 15 000-rel növekszik a középiskola 9. osztályába felvett diákok száma. A másik égető probléma, mely a középiskolák jellegének megváltoztatásával függ össze — a politechnikai oktatás bevezetése. Már többször felmerült ez a kérdés, de érdemleges megoldását anyagi nehézségek késleltették. Márpedig gazdaságunk rohamos gyarapodása egyre sürgetőbben követeli megvalósítását, hogy a középiskola padjait elhagyó diákok egy része nyomban érvényesíthesse szaktudását a gyakorlatban. Az új intézkedések értelmében az iskolák első öt osztályában bevezetik a kézimunkát, a középiskolák 6—8. osztályában a műhelygyakorlatokat, 9—11. osztályában pedig a gépipari, elektrotechnikai és mezőgazdasági munkagyakorlatokat. Ez természetesen csak úgy lesz megvalósítható, ha az üzemek és más gazdasági szervek segítenek az iskolai műhelyek berendezésében, anyaggal és gépekkel szerelik fel az oktatási műhelyeket. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdasági üzemekre is. Fontos tényező még az ember munkaviszonya, eszmei és szakmai fejlődése. Kormányunk igyekezett orvosolni a pedagógusok régi sérelmeit. Ősszel rendezte fizetésüket, és a jövőben intézkedni kíván lakásviszonyaik, életkörülményeik megjavítására a városokban és falvakon egyaránt, így akarja lehetővé tenni, hogy a tanítók és különösen a nem szakképzett tanerők továbbképezhessék magukat a pedagógiai főiskolák mellett létesült távtanulási szakosztályok vagy pedig egyéb különleges tanulmányi formák keretében." Ez annál inkább fontos, mivel a nem szakképzett tanerők száma a másodfokú középiskolákon eléri az ott tanítók számának háromnegyed részét. Iskolapolitikánk e kérdésben odairányul, hogy az eddigi pedagógiai iskolák leépítésével a 11 éves iskolák végzett növendékei egyéves kurzusok, továbbá a pedagógiai folsőiskolák, vajamint a bratislavai és a még az idén létesítendő pedagógiai főiskolán szerezzék meg pedagógusi képesítésüket. Ezek azok az intézkedések, melyeknek célja magasabb színvonalra emelni iskoláink nevelő- és oktatómunkáját, tökéletesíteni a szocialista nemzedék nevelését. Megvalósításuk távlati terv keretében történik. Már ebben a tanévben megkezdtük végrehajtásukat, és a gazdasági alap fejlődéséhez mérten folytatjuk. Nagy tényező még a szülők és az iskola együttműködése, melynek elmélyítése, a szülők fokozott aktivitása nagymértékben elősegíti iskoláink munkájának megjavítását. KULTURÁLIS HÍREK Thomas Mann halála előtt befejezte a Volk uhd Welt könyvkiadóban megjelent „Ne égessen benneteket a láng" című könyve német kiadásának előszavát. A kivégzett európai antifasiszta harcosok utolsó leveleit és feljegyzéseit tartalmazó 600 oldalas gyűjteményt eredetileg Pierno Malvezi és Giovanni Pirelll adták ki Oroszországban. Prešovban irodalmi múzeum létesült. A kerület kultúrmunkásai anyagot gyűjtenek a prešovi kerületben működött irodalmi nagyságokról, főleg Záborskýról. Az Academie Francalse új tagjává választotta Róbert Kempet, a Le Mond színházkritikusát és Jacques Chasteret történészt. Kemp legutóbbi művében a Comedie Francaise moszkvai szereplésével foglalkozik. Kalkuttában kiállítás volt ,felső ölttatás a Szovjetunióban" elnevezéssel. Kalkutta lakossága nagy érdeklődést tanúsított a kiállítás iránt, melynek több mint 5000 látogatója volt naponta. OJ SZO 1957. február 7. 7