Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-28 / 59. szám, csütörtök

HOL SZORÍT A CSIZMA? I öj koszíhhäz spisskä novä vesen (Elhangzott egy járási pártkonferencián) Az egyik szlovákiai járási partkonferencián hangzott el az alábbi vitafelszólalás, amely oktatásügyünk néhány igen fontos kérdését veti fel. Célzatosan megváltoztattuk a felszólalásban említett neveket és község elnevezéseket, mert úgy véljük, i a mondottakból sok minden érvénves összes járásunkra. Tegnap és ma a felszólalók közül többen emlegették az iskolát. Amíg a tavalyi járási konferencián csak 1—2 elvtárs pedzette, addig a mostanin jónéhányan foglalkoztak a neveléssel és tanítással, s végrehajtóikkal, a tanítókkal. * Mondtak róluk rosszat is. Ez azonban mégis jó jel mert azt jelenti, hogy egyre növekszik az érdeklődés az iskolai problémák iránt. A beszámoló is sokkal bővebben foglalkozott az oktatás és nevelés kérdéseivel, mint bármikor eddig, s több eredményről számolhatott be, mint bármikor eddig. Saját gyakorlatomból tudom, hogy a legjobb igyekezetü dolgozó is megtorpan, ha rendszeresen nem ellenőrzik és nem mutatnak kellő érdeklődést munkája iránt, s hogy bármenynyire is odaadóak a helyettesek és az osztályvezetők, ez nem jelenti azt, hogy az igazgató vagy a legmagasabb funkcionárius ne kísérje figyelemmel munkájukat. A mi járásunkban az iskolaügy vonalán ezen a téren szorít a csizma. Azt tartom ugyanis, hogy a járási konferencia mindaddig nem lesz megelégedve oktató és nevelő munkánkkal, amíg járásunk minden vezető funkcionáriusa nem fogja a saját ügyének tartani az ifjúság nevelésének kérdését. Távolról sem elegendő, ha az iskolaüggyel csak a JNB tanügyi ósztálya törődik. Az kell, hogy minden funkcionárius, minden párttao és pártonkívüli, minden szülő, minden társadalmi intézmény, minden üzem és hivatal összefogjon az új, szocialista nemzedék nevelése érdekében. Az összes kérdéssel most nem foglalkozhatom, csupán arról szeretnék beszélni, hogy a funkcionáriusok segítségét, törődését az iskolával hogyan képzelem el. Kiss elvtársat ismeri mindenki, ő a járási nemzeti bizottság elnöke, úgyis mondhatnánk, ő a járás apja — hiszen atyai gondoskodással kell törődnie a vezetésére bízott néppel, közöttük velünk, tanítókkal is. Tegye szívére a kezét itt a járási pártkonferencia előtt és őszintén mondja meg, vagy legalább töp-'engjen rajta, vajon hányadrendú kérdésnek tartotta az elmúlt évben az iskolaügyet. Ne féljen, nem akarom én ezt most kikiabálni, nehogy elpiruljon, döntse el inkább • csöndben önmagában. Csupán egy kérdést szeretnék hozzá intézni. Tudomásom van róla, hogy a múlt évben jóné'nány istállót meglátogatott s azokban sok borjút és kismalacot megnézett. Ez nagyon érdemleges tett. De egészen biztos, iskolák mellett is vitt el az útja. Vajon hány iskolába nézett be, hogy megtekintse ott is a kisdiákokat; higgye el, vannak azok is olyan aranyosak, mint az előbbiek. Hiszen van-e meghatóbb látvány, mint amikor tucatnyi tudásszomjas kisember tágranyitott őzikeszemekkel csodálkozva szívja magába a tudományt, s látni azt, hogyan alakul szinte a szemünk láttára a hatéves gyermekből olyan új ember, amilyenbői nagyon sokra volna szükség. Arra kérem azért most minden tanító nevében, falusi útjai alkalmával — nem eshet terhére, hiszen autón jár — nézzen be néhanapján az iskolákba is. Hátha rossz a tábla, hátha nincsen fája, hátha nem kap a HNB-től elég pénzt, hátha nincs a tanítónak megfelelő lakása, nincs-e gondja a koszttal, hátha egyik-másik iskola legalább kívülről istállóhoz hasonlít? Ne mondja erre Kiss elvtárs, hogy ez a tanügyi osztály gondja! Azt én tudom. Hogy ők mennyire teszik ezt, arról is beszélhetnénk. De azt hiszem, igazat ad nekem a konferencia abban, A vezénylőpálcáról Amit ma vezénylésnek nevezünk, azaz zenekart vezetni és zenemüvet vezényelni, az aránylag nem régi dolog. A világi zeneművek előadásánál régen a vzeneszerző hangszerénél (cimbalom) ült és vezette a zenekart. Vagy pedig az első hegedűs vezényelt. A karnagy rendszerint egyszemélyben zeneszerző is volt. Csak később született meg a vezénylőpálca. Ez rendes bot volt, mellyel a karnagy taktusban döngette a padlót. A mai vezénylőpálcát először C. M. Weber zeneszerző vezette be. Utána a híres karnagy, Hans v. Bülow használta és azóta elterjedt az egész vi lágon. hogy nem sok az, amire én most öt kértem. Legalább ennyi személyes tapasztalatszerzésre feltétlenül szükség van ahhoz, hogyha a JNB tanácsa iskolaügyet tárgyal, ne csak annyit tudjon róla, amennyit a tanügyi osztály, vagy az utóbbi időben a nőbizottság eléjük tár, hanem sokkal többet, hogy ne vezethessék félre a tanácsot. Kiss elvtársat értelmes és megértő embernek tartom, ezért bízom benne, hogy minden tanító örömére eleget tesz kívánságunknak, s mi szívesen fogjuk őt fogadni. Itt emlékeztetem arra. hogy tizenegyéves középiskolánk 1953-tól létezik, és ma már 1957-et írunk! A két tizenegyéves iskolában több mint ezer tanulót nevelünk. Méltán tartunk rá számot, hogy az iskola fennállásának ötödik évében az iskolában végre örömmel kezet rázhatunk vele. Ha már beszéltem a JNB elnökerői, úgy érzem, beszélnem kel! a JNB titkáráról, Nagy elvtársról is, nehogy megsértődjék, ha kihagyom a sorból. Lehet azonban, hogy most meg éppen ezért fog megsértődni. Nagy elvtárs kiváló titkár. Úgy mondják a JNB-n, ő ismeri legjobban a törvényeket, rendeleteket, előírásokat, s a legtöbbjét könyv nélkül tudja. Higgyék el az elvtársak, hogy ezt én elhiszem. Szinte határtalan munkabírásáért, sokoldalú tudásáért nagyrabecsiilöm és tisztelem is őt. Ne ráncolja azonban a homlokát és ne vonja össze a szemöldökét, ha azt merem állítani, hogy az iskolákhoz, a tanítókhoz való viszonyában valami nincs rendben, s bármennyire is tudós ember, az iskolaügyi kérdésekben olykorolykor mégis melléfog. Valószínű, sejti miről van szó: a helybeli tanítók étkezéséről. Pártunk Központi Bizottsága 1955. júni"-íban az iskolákról szóló határozatában kimondja, hogy a tanítók számára olyan anyagi feltételeket kell teremteni, hogv munkájukat sémi se gátolja. Ezért — egyéb üdvös intézkedésekről most nem beszélve — országos méretben lehetővé tették, hogy a tanítók az iskolai étkezdében étkezhessenek, -s étkeznek is azóta országszerte, csupán nálunk akadékoskodtak örökké egyesek, ki akarták túrni a tanítókat saját konyhájukról, az iskolai konyháról, s mintegy két héttel ezelőtt a JNB tanácsa és a nőbizottság jóvoltából ez csaknem sikerült is, mert. valam'ennyi rendelkezést és körlevelet összehordtak, de egyből sem tudták kiolvasni, hogy szabad volna a tanítóknak az iskolai konyhákban étkezni. A tanácsülésen Nagy elvtárs konferálta be az ügyet ily képpen: „Már éppen azon tanakodtunk, megtiltjuk a tanítóknak, hogy az iskolai konyhán étkezzenek, de...," a többit én mondom: de — isteni szerencsére! — egy nappal a tanácsülés előtt megkerült az Iskolaügyi Megbízotti Hivatalnak az engedélye — és csodák csodája — ez a papír megmentett bennünket. Mi a következtetés belőle? Fontosabb volt a papír, mint az ember. Ha most itt volna Nagy elvtárs, harciasan közbeszólna, kb. így: „Miért kell ezt éppen a járási konferencián előhozni, hiszen már rendben van az ügy?" Miért kérem? Tanulságként. Tanulságként az ő számára és minden funkcionárius, minden HNB-elnök és titkár .számára, hogy nem az emberek vannak a paragrafusokért, hanem a paragrafusok az emberekért, s hogy sokat érnek a rendeletek és körlevelek, de még többet ér az ember, s a tanító is ember, megérdemli azt a bánásmódot és megbecsülést, amellyel pártunk a tanítót övezi is, de a közigazgatási szervek még nem — tisztelet az olyan kivételeknek, mint Csordás elvtárs, a HNB elnöke, aki igazán mindent megtett, hogy tizenegyéves középiskolánk nyugodtan, zavartalanul működhessék! Bár minden HNB-elnök úgy törődnék az iskolával! Még egy nagyon fontos funkcióban levő embert szeretnék finoman megsimogatni: Fazekas elvtárs állomásfőnöket. Hát neki ás van köze az iskolához? Van kérem! Neki köszönhetjük, hogy nem kezdhetjük a tanítást reggel 8 órakor, mivel a környékbeli tanulókat szállító reggeli személyvonat csak akkor jön be idejében, ha meglepetést akar szerezni az utazóközönségnek. így az ő jóvoltából — mivel erről a vonalról sok tanulónk jár be vonattal — naponta félórával később kell kezdenünk a tanítást! Remélem, intézkedik. Nem vagyok megelégedve az autóbuszokkal sem. Fülük bojtját sem mozgatják. Van község, ahol 20—30 gyerek ácsorog sárban-vízben 7 órától 1Ó—11-ig, amíg behozzák az autóbuszok. Nem fáj a szívük a buszosoknak? Reagálni szeretnék még néhány vitafelszólalásra. Kertész elvtárs nagyon okosan azt mondta, hogy „ha a szülő nem nyújt segítőkezet az iskolának, ne' várjon jó eredményeket!" Ebben igaza! van! Fontolja meg jól minden szülő! De nem érthetek egyet azzal, amit a gimnazisták kártyázásáról mondott. / zt hiszem, nem tételezi fel rólunk, hogy mi tanítjuk őket kártyázni. Én megmondom neki mi annak az oka, hogy kártyáznak a vonaton (megengedem, hogy megteszik). A vonaton tanulják, mégpedig bejáró dolgozóktól. Felszáll a diák a vonatra, s azt mondják neki: add csak ide azt a táskát! — s már verik is rajta a bankot! S történetesen, ha egy kártyapartner hiányzik, leültetik a diákot — s megvan a partner Ki a hibás? — Mi duhajkodni, köpködni nem tanítjuk diákjainkat. A felnőttek egy részétől tanulják. Mi arra neveljük tanulóinkat, hogy az autóbusznál sorbaálljanak. Jön a felnőttek tömege — s a tanulók rendezett sorait felborítja, magával sodorja, nincs hatalom, amely a kavarodásban rendet teremtsen! Mi tanulóinkat "arra neveljük, hogy Íróink, költőink nyelvét tanulva választékosan, szépen beszéljenek. Nem rajtunk múlik, hogy a vonaton, az autóbuszban és máshol a keresztanyja térdekalácsától kezdve a magasságos mennyekben trónoló atyaúristenig mindent hall, csak nem szép szót! Nem folytatom tovább a példákat, csak ar(a akarom kérni az üzemek vezetőit, gyűléseiken gyakran foglalkozzanak ezzel a nagyon fontos kérdéssel. Neveljék alkalmazottaikat kulturáltabb magatartásra, s akkor nem lesz, ami az iskolai nevelés eredményeit lerombolja. Horváth elvtárs méltatlankodik, hogy až egyik érettségizett tanuló nem tud háromjegyű számmal osztani. Higgye el, afölött mi is méltatlankodunk. De gondolkodott-e Horváth elvtárs azon. ki ennek az oka? Megmondom. Nem azok a tanitók, akik az elmúlt három éven át tanították az illetőt. Azok megtették kötelességüket, megtanították őket a felső tagozat tantervében előírt követelményekre: tudnak logaritmussal számolni, ismerik a magas matematikát csaknem az integrálig. A hiba ott van, hogy azok a tanulók, akik tavaly elhagyták, s akik még 3—4 éven belül elhagyják a 11 éves iskolát, 1945—50. között kezdtek iskolába járni, s mindannyian tudjuk, milyen alapokat adtak akkor a tanulóknak. Mi mindent megteszünk, hogy az elmúlt évek hibáit kiküszöböljük, ez azonban csak pár éven belül érezteti majd teljés mértékben hatását. Ehhez azonban az kell, hogy amit a felszólalásomban kértem, mielőbb megvalósuljon. Február lerekán ú • állandó színház nyitotta meg kapuit Spišská Vesen. \ kultúra új templomát ünnepélyesen avatták fel. Nová ťúKdtwcálii hwkt. Poltáron új tizenegyéves iskola épül. Lónyabányán még az idén elkészül az új nyolcéves iskola. Lupocson tavasszal kezdik el az új nemzeti iskola építését. (S. L.) New Yorkban megjelent Az amerikai négerek illusztrált története című könyv. Szerzője Langston Hews. Dr. Vladimír Karbusický és dr. Václav Pletka népművészeti kutatók átadták munkásdal gyűjteményeiket az Állami Szépirodalmi, Zene- és Képzőművészeti Könyvkiadóvállalatnak. A gyűjtemény magában foglalja a múlt évszázad negyvenes éveitől a megszállás évéig költött munkásdalokat. A két kutató összesen 650 munkásdalt gyűjtött össze. A dzsakartai Pódium-moziban kultúresetet tartottak M. I. Glinka életművéről. Pekingben karikatúra-kiállítást rendeztek, melyen a legutóbbi két év folyamán folyóiratokban és lapokban közölt több mint 300 rajzot állítottak ki. Már a 10. kiadásban jelent meg a nemrégen elhúnyt Václav Ŕezáč cseh író Sorakozó címú híres regénye. A könyv több mint százezres példányszámban jelenik meg. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége Valentyin Petrovics Katajevet 60. születésnapja alkalmából a Vörös Zászló Mukaérdemrenddel tüntette ki érdemdús irodalmi munkásságáért. Megjelenik George Sadoul új könyve Párizsban Les merveilles du Cinéma címen, mely a film csodavilágáról szól. Kínai képzőművészeti dolgozók háromtagú küldöttsége Ostravában járt, hogy előkészítse egy nyugat-kínai barlangban talált falfestményeket szemléltető kiállítását. A falfestmények a kínai művészetnek a IV. századtól a XIV. századig elért fejlődését mutatják. A barlangban talált falfestményekről készült hatalmas méretű fényképeket az ostravai Művészet Házában kiállítják. Az idei Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztiválon Anglia, Ausztrália, Belgium, Bulgária, Franciaország, Hollandia, Izrael, Jugoszlávia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Lengyelország, Románia, Görögország, a Szovjetunió és Szíria művészei vesznek részt. A Prágai Tavasz díjnyertesének címéért 40 ifjú művész fog pályázni. A szovjet-finn kultúrejjyezménv keretében Szovjet képzőművészeti kiállítást rendeznek Finnországban. A finn szervezetek viszont könyvkiá'lításokat rendeznek a Szovjetunióban. A finn Operaház két balett-táncosa a jövő tanévben a leningrádi koreográfiai tanintézetben végez tanulmányokat. Szovjet művészek indulnak Hangversenykőrútra Finnországba, A szovjet-finn kulturális kapcsolatok napról napra szi'árdabbak. A művészi ízlés fejlesztéséért HA ÖSSZEGEZNI akarnók a népművészeti, de általában a művészeti nevelés kérdéseit fejtegető cikksorozatot, és summásan meg akarnók jelölni ez aggódó hangú írások végső mondanivalóját, azt így foglalmazhatnánk meg: ki kell fejlesztenünk dolgozó tömegeink, de elsősorban a felnövekedő nemzedék művészi ízlését. Sági Tóth Tibor e lapban a következőket írta: „Fiatalságunk a mambók, szambák és boogie-woogiek lelkes híve, nem ismeri, nem érti a klasszikus zene, vagy a népzene igazi értékeit." Mi fz oka e sajnálatos ténynek? / z összes művészetek magukban hordják a visszaélés, a selejt, ez álművészet lehetőségét. A kezdő műélvező, a fejletlen műpártoló és a művészi élmények felé induló ^önnyen esik bele keleooéjébe. Hisz ugyanazokat az eszközöket, ugyanazt az anyagot használja, mint az igazi művészet. Csak érzelmi tartalom helyett érze'cjést, élmény helyett hangulatot, élettükrözés helyett torzképet, valóságábrázolás helyett ábrándot ad, és a kez lő fokon lévők szemében gyakran művészetté avatja a giccset. Hogyan védekezhetünk az álművészet ellen' Védekezni* csak egy módon lehet: az ízlés fejlesztésével; az igazi szép megismerési képességével, a szépérzék kiművelésével. A művészi ízlés: ítélőképesség. Ez az ítélőképesség nzonban nem logikai formákban fejeződik ki, hanem érzelmi reagálásképpen jelentkezik. ,,A szépség felfogása feltétlenül magában foglalja z értékelő mozzanatot. Ebben van az egyik fő különbség a „szép" és a' egyszerűen „kellemes" özött... A művészi Ízlés nevelése — és ez egyike a művészeti nevelés legfontosabb mozzanatainak, — nem szorítkozik a^nak a képességnek fejlesztésére, hogy gyönyörködni 'udjunk a jó minőségű művész'" alkotásokban; ez értékelő viszony nevelése a művészi alkotásokkal .szemben bizonyos esztétikai értékelési rendszer kidolgozása." (Tyeplov: A művészeti nevelés lélektani kérdései.) Ez az ízlés tehát nemcsak azt jelenti, hogy az illető nem értékeli az alaktalan pítményt,*nem lelkesedik a giccsért, nem gyönyörködik a torzóban, nem olvas ponyvát, nem hallgat mambót. Sokkal többet jelent. A fejlett ízlés jelentkezik az otthon berendezésében, meglátszik »a ruházaton, a külső megjelenésen, árulkodik a a beszédmodoron, fémjelzi az olvasnivalót és a zenehallgatást. Kodály Zoltánt kell idéznem: „Aki ízléstelenül ruházkodik, testi épségét még nem veszélyezteti, de a művészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekművekkel való érintkezéstől és így a belőlük áradó éltető fluidumtól, amely nélkül a lélek sorvad, összezsugorodik s az ember egé^z lényege sajátos bélyeget kap." A népművészet — a magyar nép soksok évszázados ösztönös szépkeresésének, eredménye — is dolgozóink ízlését kell hogy fejlessze. És ha a művészeti nevelésnek az ízlés nevelésére való leszűk'tése a kérdés leegyszerűsítésének látszanék," az ízlésnevelés körének széles területe az ellenkezőjéről tanúskodik. Hiszen az ízlést kell, hogy fejlessze az olvasmányok megválasztásának helyes Irányítása, vagy a természeti szépségekben való tudat' gyönyörködés. Ezt a célt szolgálja az Ifjúság ránevelése a testi kultúrára, az öltözködés harmonik'is vitára, a tisztaság szeretetére a külső csí- igényére. Tovább haladva ezen az úton: a művészetek világába való bevezetés is az ízlés fejlesztésének útja és célja. ÉS ITT ISMÉT meg kell állapítanunk-. ? felszabadulá • tán felnövekvő magyar fiatalok zenei ízlése, igénye nagyon alacsony fokon áll. Hol á hiba? 7ele.(".-e ezért az Iskola, — kérdezi Sági Tóth Tibor. Hadd válaszoljak kérdéssel: emlékeznek a bratislavaiak SchleichT t.ás'z", magyarlatin szakos tanár nagyszerű gyermekkórusának koncertjeire? Emlékeznek az újváriak dr. Boris Géza énekkari matinéira, vagy Vars Károly zenekarának előadásában Kodály: Ráry szvitjére? Egyik tanár sem volt kimondott zeneszakos és olyan eredményeket értek el, amit mai középiskoláink ezen a téren nem tudnak felmutatni. Mi ennek a sajnálatos ténynek az oka? Érdtmes lenne keresni ezeket az okokat, mert azokat teljes egészében nem ismerve, nem érthetjük meg az okozatot: az értetlenséget, a közönyt, az álművészet iránti rajongást. Az ízlésnek, a szép iránti szeretetnek aktív, hatékony érzésnek, nem pedig a szépről szóló l'-es beszédnek kell lennie. Ezért elő kell segítenünk, hogy dolgozóink ts főleg az ifjúság valamely művészi területnek aktív művelője legyen. Mert ahogy igaz az, hogy művész csak az lehet, aki a művésze k valamelyik területén kiműveli magát művésszé, úgy Igaz az is, hogy fejlett ízlésű műfelfogó is csak az lehet, ak*. egy területen aktív módon is belekóstól a művészi formálásba. S azt hiszem, ez a kulcsa a művészeti, tehát a népművészeti nevelés kérdése megoldásának. A művészeti nevelés nem öncélú, mint ahogy d r..űvészet sem az és a dolgok szép volta sem öncélú. A művészetek nyújtotta élmények alátámasztják és felfokozzák az ember erkölcsi érzéseit, de ugyanakkor až ember magatartása, erkölcsi érzéseinek szépsége a művészetekből, esztétikai érzelmeinkből táplálkozik. A MŰVÉSZI NEVELÉS megszépíti az életet. Sokoldalúvá teszi múvelť- ségünket, nemesebbé. Igazabbá tesz bennünket, tegyen e munkának első állomása: népművészetünk felvirágoztatása és ezzel a művészi Ízlés széleskörű fejlesztése. MÓZSI FERENC O J SZ

O -] 1957. február 28. '