Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)
1957-02-28 / 59. szám, csütörtök
Ä Nemzeti Froni Központi Bizottságénak elnökségi ülése A Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége február 25-én ülésezett Prágában. A tárgyalásokat Viliam Široký miniszterelnök, a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke vezette. Az elnökség a nemzeti bizottságokba valö választások előkészítésének második időszakáról és a nemzetközi nőnap ünnepségeiről tárgyalt. Dr. Václav Skoda miniszter beszámolójában értékelte a választások előkészítésének eddigi menetét. Pozitívan értékelte, hogy a választások előkészítésének első időszakában megszervezték az agitátorok széles aktíváját. Minden kerületben, járásban és községben megszervezték a Nemzeti Front bizottságait, amelyekben a Nemzeti Frontnak mintegy 62 ezer funkcionáriusa tömörült. A Nemzeti Front bizottságai segítették a nemzeti bizottságokat azok minden fokán a nyilvános gyűlések megszervezésében és előkészítésében, amelyeken a nemzeti bizottságok tagjai beszámoltak az elmúlt választási időszakban végzett tevékenységükről. A következő hónapokban a Nemzeti Front bizottságai a nemzeti bizottságokba javasolt jelöltek jeoyzékeit készítik elő, megismertetik a lakosságot a megválasztásra javasolt jelöltekkel és kampányt indítanak a nemzeti bizottságokba való megválasztásukért. A Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége úgy határozott, hogy a Nemzeti Front további munkájának súlypontja a városok és falvak lakóival való széles, élő kapcsolatban legyen. Az egész Nemzeti Front mindennapos aktív munkájának a nemzetközi és belpolitikai kérdések magyarázatára, az ipar és mezőgazdaság feladatainak teljesítésére kell összpontosítania a figyelmet. A Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége a továbbiakban március 8., a nemzetközi nőnap ünnepségeiről tárgyalt. Az idei nemzetközi nőnapot „Az egész világ asszonyaival és leányaival együtt a békéért és a nemzetek boldogságáért, szocialista hazánkban népünk örömteli életéért" jelszó jegyében fogjuk megünnepelni. 'A nemzetközi nőnap az utóbbi évekhez hasonlóan egyszersmind az anyák ünnepe is lesz. A nemzetközi nőnap alkalmából a kerületi és járási nemzeti bizottságok elnökei sok nőt kitüntetnek példás munkájukért. Az üzemek, a mezőgazdaság, a kereskedelem és az egészségügy legjobb női dolgozói közül kétszázat a köztársasági elnök fogad. Sikeres számadás a komáromi járásban Hároméves sikeres munka mérlegével lépnek választóik elé a választások előtti kampányban a komáromi járás nemzeti bizottságának funkcionáriusai is. Mintegy 305 beszélgetést rendeztek a lakossággal. A választók a beszélgetések során érdeklődéssel hallgatták a beszámolót a nemzeti bizottságok egyes tagjainak munkájáról és megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar nemzetiségű lakosság sokoldalú támogatásban részesül a nemzeti és kulturális élet fejlesztése terén. A nemzeti bizottságok igyekezete a lakosság követelményeinek érvényesítésében tevékenységük minden szakaszán megmutatkozott. Az elmúlt működési időszakban Komáromban járási pionlrotthont létesítettek, két óvoda épült és a népművelési ház mellett tánc-, színjátszó, bábszínház, műkedvelő és zenei kör létesült. Komárom lakossága az 1954—56. években 544 j modern lakásogységet kapott. Guta községben a népművelési ház j mellett önképzőköröket létesítettek, a helyi nemzeti bizottság tagjainak j j kezdeményezése folytán a népművelési otthont rendbehozták, a kultúrházat megjavították. Nagykeszi községet és Felsöaranyost bekapcsolták a villanyhálózatba, Őrsújfaluban megjavították a magyar népiskolát. Keszegfalva lakói köszönettel fogadták, hogy a helyi nemzeti bizottság megfelelő mennyiségű anyagot biztosított a kisebb lakásépítkezésre. A kavai szövetkezeti tagok baromfiólat, hizlaldát, istállót és dohányszárítót építettek. Az Ékeli Helyi Nemzeti Bizottsá'i aondoskodott a kultúrház felépítéséről és a községi út kikövezéséről. (ČTK) Az ENSZ közgyűlése jóváhagyta a gyámsági tanács határozatait New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlésének plénuma február 26-án a gyámsági tanács által megszavazott és előterjesztett több határozatot hagyott jóvá. Ezek között vannak azok az határozatok, amelyek felszólítják Nagy-Britanniát. Franciaországot. Belgiumot, Ausztráliát és Oj-Zélandot, határozzák meg azt az időpontot, ameddig önrendelkezési jogot, vagy függetlenséget adnak azon területeknek, amelyek fölött gyámsági közigazgatási joguk van. Jóváhagytak több határozatot, am felszólítja a Délafrikai Uniót, vess véget a délkelet-afrikai faji megkú lönböztetésnek és elnyomásnak. Négy arab államfő értekezlete Kairó (ČTK) — Kairóban február 26-án folytatták az arab államok értekezletét, amelyen Nasszer egyiptomi elnök, Kuvatli, Szíria elnöke, Szaud király, Szaud Arábia uralkodója és Husszein, Jordánia királya vesz részt. Az arab államférfiak már két ülést tartottak, amelyeken megvitatták a közép-keleti helyzet legfontosabb problémáit. Egyúttal folytatták az értekezlet egyes résztvevőinek szűkebbkörű üléseit is. Az Al-Ahram kairói lap közlése szerint a tanácskozások tárgyát két fő kérdés képezi. Az elsó kérdés az arab országok állásfoglalása az úgynevezett Eisenliower-doktrináva! szemben, a második kérdés az arab államok álláspontja Izrael magatartásával kapcsolatban. A lap hangsúlyozza. hogy az értekezlet résztvevői a megtárgyalt kérdésekben egyöntetű nézetet vallottak. A lap beszámolt arról is, hogy külön bizottság létesült, amelyben valamennyi résztvevő állam képviselve van és amely előkészíti a határozati javaslatot. Az értekezlet folytatja munkáját. Megalak ult az új len gyel kormány Varsó (ČTK) — Február 26-án folytatták a lengyel szejm első ülésszakának munkáját. A mandátumbizottságnak a választások érvényességéről szóló beszámolója jóváhagyása után J. Cyrankiewicz, a minisztertanács elnöke beszámolt a kormány javasolt összeállításáról és tevékenységének programjáról. Ezután a szejm elé terjesztették a Lengyel Népköztársaság új kormányának javaslatát. A minisztertanács elnöke Jőzef Cyrankiewicz. a minisztertanács alelnökei: Z. Nowak, S. Ignat, P. Jarosiewicz. Nemzetvédelmi miniszter M. Spychalski, belügyminiszter W. Wicha. Építkezési és építészeti ipari miniszter Sz. Pietrusiewicz, pénzügyminiszter T. Dietriech, belkereskedelmi miniszter M. Minor, kulturális-művészeti miniszter K. Kuryluk, munka- és szociálisügyi miniszter S. Zawadzki. Ezenkívül meg betöltöttek 19 miniszteri tárcát. J. Cyrankiewicz, a minisztertanács elnöke az új kormány programjáról szóló beszédében utalt a Népfront választási programjának megvalósítására, amely program a választásokon a lengyel nép széleskörű támogatására talált. A minisztertanács elnöke nyilatkozatának lényeges részében Lengyelország jelenlegi gazdasági helyzete elemzésével foglalkozott. J. Cyrankiewicz a munkástanácsok funkciójára nézve kijelentette, hogy azok legfontosabb feladata, hogy a jobb, fokozottabb és olcsóbb termelésért harcoljanak. A minisztertanács elnöke foglalkozott azokkal az intézkedésekkel, amelyeket az adott lehetőségek keretében 1957-ben a lakosság életszínvonalának Nemzeti bizottságaink versenyben a lakosságnak nyújtott szolgáltatáso . fokozásáért A tábori, Liptovský Mikuláš-I és tŕebiči JNB-k tanácsa felhívással fordult köztársaságunk összes járási nemzeti bizottságainak tanácsaihoz, hogy kapcsolódjanak bele abba az akcióba, melynek célja fokozni a lakosság érdekében történő szolgáltatások terjedelmét, kihasználva a helyi anyagforrásokat a fogyasztási cikkek termelésére. A nyitrai kerületben elsőnek a prievidzai JNB tanácsa válaszolt. Ján Gros elvtársnak, a KNB tagjának javaslatára 36-féle szolgáltatás bevezetését irányozták elő. Ezek közül a handlovai lakótelepen borbély- és fodrászüzemet, Felsőhandlován a dolgozó nők kívánságára pedig kozmetikai szalont létesítenek. Magában a járási székhelyen minden időben rendelkezésre álló taxiszolgálatot, porszívókölcsönzőt, fafűrészelő szolgálatot vezetnek be. Ezenkívül egész sor további szolgáltatás bevezetését szorgalmazzák. Prievidza kezdeményezésére a hlohoveci JNB tanácsa is foglalkozott a felhívás jelentőségével. S mivel mind a járási székhelyen, mind környékén gazdag, eddig kihasználatlan anyagforrások rejlenek, melyek kiaknázása révén tovább javul majd a lakosság anyagellátása, a JNB-n csatlakoztak a felhíváshoz. A Vág medrében például igen sok felhalmozódott homok található, amely sok családi ház építéséhez szolgálhat nyersanyagul. Ardanovce községben a kőbánya üzembehelyezése ugyancsak nagy mennyiségű olcsó építési anyagot nyújt majd a falubelieknek. Nincs a járásnak olyan községe, ahol ne lenne valamilyen kihasználatlan nyersanyagforrás. E nyersanyagokból járásszerte több épület felépítését igyekeznek megvalósítani. Ezenkívül további szolgáltatások bevezetésével fokozzák a lakosság igényeinek kielégítését. A lakosságnak nyújtott szolgáltatások és a nyersanyagok kiaknázásából származó jövedelem az 1957-es év végéig közel 4 millió 235 ezer koronát eredményez. -thA Íöídművas termelőszövetkezetek V. ériekez ete az ND*-ban Rostock (ČTK) — Február 26-án kezdődött Rostockban a Német Demokratikus Köztársaság földműves termelőszövetkezeteinek V. értekezlete. A „Neptunwerft" hajógyár kultúrházában az NDK több mint 6200 földművesszövetkezetét képviselő mintegy 700 küld tt, elnök és kiváló dolgozó jött össze. A gép- és traktorállomások képviselőivel, az egyénileg gazdálkodó parasztokkal, az NDK mezőgazdasági tudományának és népi képviseleti szerveinek megbizottaival a szövetkezeti tagok kicserélik tapasztalataikat. Az értekezlet előkészíti az NDK földműves termelőszövetkezetei további fejlesztésére és megszilárdítására irányuló intézkedéseket és javaslatokat. emelésére foganatosítanak. Ezzel kapcsolatban nagy jelentőségű a széntermelési terv teljesítése és az üzemekben folyó pazarlás problémájának megoldása. J. Cyrankiewicz hangsúlyozta, hogy az utolsó hónapok során nagymértékben növekedett a Lengyel Népköztársaság nemzetközi jelentősége, elsősorban azért, mert Lengyelországban szocialista építés folyik és Lengyelország elmélyíti barátságát és együttműködését a szocialista államokkal, főképp i a Szovjetunióval. Kiemelte a szocialista országok egységének fontosságát. Kifejezte azt a meggyőződésér, hogy a szocializmus további építése Lengyelországban hozzájárul a szocialista tábor egységének elmélyítéséhez. Beszédének befejező részében a lengyelországi társadalmi élet problémáival foglakozott. Rámutatott a kormány azon szilárd elhatározására, hngy minden erejével küzd az antiszemitizmus ellen és a nemzeti kisebbségek megkülönböztetésére irányuló kísérletek ellen. A képviselők tapssal fogadták a minisztertanács elnökének zárószavait, amelyekkel kijelentette, hogy a kormány nem engedi, hogy bárki is akadályt gördítsen Lengyelországnak a szocializmus felé vezető útjába. Az ENSZ közgyűlésének döntése Ciprus kérdésében New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlése 55 szavazattal, — egy küldött tartózkodott a szavazástól —, jóváhagyta a politikai bizottság által előterjesztett Ciprus kérdésével kapcsolatos határozati javaslatot. A nyugati hírügynökségek hozzáfűzik, hogy több küldöttség nem vehetett részt a szavazáson, mert az elnök a kérdést röviddel az ülés megkezdése előtt szavazásra bocsátotta, még mielőtt megérkeztek volna az összes küldöttek. A politikai bizottságban e határozatot az egyeztető indiai javaslatok alapján dolgozták ki. A határozati javaslat „azt az őszinte óhajt" fejezi ki, hogy Ciprus kérdését „békés, demokratikus és igazságos" módon oldják meg. A javaslat kifejezi azt a .reményét, hogy e célból felújítják a tanácskozásokat és hangsúlyozza, hogy a tanácskozások sikeres befejezése érdekében szükséges, hogy azokon „békés légkör és szólásszabadság uralkodjon". NÉHÁNY HETE CSAK, hogy szerkesztőségünk Levéllel fordult az Oj Szó úgynevezett heti előfizetőihez s arra hívta fel figyelmüket, hogy a mai politikailag és gazdaságilag lényegében megváltozott helyzetben és népünk mai életszínvonala mellett senkit sem elégíthet ki a napilap heti egy számának olvasása. Mind az iparban, mind a mezőgazdaságban úgyszólván naponta vagyunk tanúi a különféle újítások messzemenő következményeinek, — a tudomány gyakorlati beállítottsága, az eddiginél sokkal szorosabb kapcsolata a mindennapi élet kérdéseivel, állandóan új problémákat vet fel, amelyeknek megoldása minden esetben egy-egy lépéssel közelebb visz mindnyájunkat célunkhoz, a jólét fokozása útján a szocializmushoz. Vagy lehetünk-e közömbösek a külpolitika ké-dései iránt, amikor népünk oly egységesen, oly lelkesen harcol a béke megszilárdításáért? Heti előfizetőink és olvasóink általában teljes megértéssel fogadták említett levelünket, szükségét érzik a mindennapi újságolvasásnak, szívesen vállalják is a rendes havi előfizetést, de ugyanakkor arra kérik a postát, hasson oda, hogy a kézbesítől szolgálat lényegesen megjavuljon. Olvasóink kívánsága jogos és indokolt, főleg ami a vasárnapi szolgálatot illeti, s mi is elvárjuk a Posta Hírlapszolgálattól, hogy a sajtó rendkívülien fontos szerepének ismeretében tegyen sürgős javító intézkedéseket. MOSZKVÁBAN február 26-án az 1957. évre árúcsereforgalmú jegyzőkönyvet írtak alá a Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköitársaság között. (Č1K) KOCSA POPOVICS jugoszláv külügyi állam.itkár a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Szövetségi Népi Szkupstinuja szövetségi tanácsának és termelési tanácsának együttes ülésén a nemzetközi helyzetről beszélve hangsúlyozta, hogy a béke nemcsak lehetséges, hanem múlhata.lanul szükséges is. Az államtitkár nagy figyelmet szentelt a Jugoszlávia és a Szovjetunió vezette demokratikus tábor között fennálló kapcsolatoknak. (ČTK) A FRANCIA 'ÖZTÁRSASÁG elnöke a Fehér Ház hivatalos közlése szerint elfogadta Eisenhower meghívását és ez év június elején az USAba látogat. (ČTK) A SZOVJETUNIÓ, és a Mongol Népköztársaság közötti barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 11. évfordulója előestéjén, február 26-án Moszkvában szovjetmongol barátsági estet rendeztek. (ČTK) A SÍNAI-FÉLSZIGETEN működő technikai szakemberek küldöttsége az egyiptomi mezőgazdasági minisztériumnak jelentette, hogy a visszavonuló iziaeli csapatok a Sinai-félszige„ről elhurcoltak az egyiptomi lakosság és szervezetek 'ulajdonát képező mezőgazdasáai felszereléseket. (ČTK) A HOLLAND dolgozók február 25én ünnepelték az amszterdami munkások 1947 évi hősi februári sztrájkjának 16. évfordulóját. Akkor Hollandiát a hitleristák tart itták megszáll va. Ez volt a dolgozók első tömeges fellépése Nyugat-Európa megszállott részében éí jeladás volt a munkásságnak, hogy fokozzák ellenállási mozgalmukat a •ntlerista betolakodók ellen. ČTK) K. J. VOROSILOV, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke a helsinki egyetemnek egy 3000 kötetet tartalmazó könyvtárt adományozott. (ČTK) DAMASZKUSZBAN befejezték a pert azon összesküvés 47 részvevője ellen, melynek célja a szíriai kormány megdöntése és Szíriának a Bagdadi Paktumba való bevonása volt. Tizenkét vádlottat halálra ítéltek, további 30 vádlottat börtönbüntetéssel sújtottak, 5 személyt felmentettek. A bünp_ri eljárás folyamán igazolást nyert, hogy a széleskörű összeesküvés szálai az USA-ba, Nagy-Britanniába, Franciaországba, Izraelba, Irakba és Töiökországba vezettek. (ČTK) SZUKARNO indonéz elnök programját, amely a politikai helyzetnek és az ország nemzeti egységének megszilárdítására törekszik, Indonézia íépe lelkesen támogatja. Indonézia minden tájáról küldöttséqok érkeznek dr. Ahmad Szukarno elnökhöz, hogv egyetértésüket nyilvánítsák az elnök programjával. (ČIK) AZ OSZTRÁK kancellári hivatal postaosztálya — az ADN sajtóügynökség közlése szerint — rendeletet kapott, hogy a Béke Világtanács titkársága tevékenységének betiltása elleni valamennyi tiltakozást küldje vissza a feladóknak. (ČTK) CROYDONBAN, London elővárosában a városházán viharos jelenetekre került sor a lakbéremelés javaslatának tárgyalásakor. Több mint ezer bérlő behatolt a városháza épületébe hogy felelősségre vonja í, városi tanács tagjait. A tanácstagok rendőri védelem alatt a mellékbejáraton titokban távoztak. A városháza előtt a rendőrség a bérlők nagy tömegével harcolt, hogy meggátolja őket az Ipületbe való behatolásban. A rendőrség a felbőszült lakosság ellen rendőrkutyákat is alkalmazott. (ČTK) Speidel tábornok nyugatnémet egységek közel-keleti bevetéséről tárgyal Berlín (ČTK) — Speidel volt hitlerista tábornok, az Északatlanti Tömb közép-európai szárazföldi haderőinek parancsnoka a hatodik amerikai hadiflotta földközi-tengeri hadgyakorlatai idején magasrangú amerikai katonatisztekkel a nyugatnémet Wehrmachtnak a Közel-Keleten való bevetése lehetőségeiről tárgyalt. Ezt a hírt a Neues Deutschland athéni politikai körök tudósítása alapján közölte. A hatodik amerikai hadiflotta hadgyakorlatain jelen volt dr. Rust bonni hadügyi államtitkár is, kinek fő feladata volt a bonni hadsereg szerepének megtárgyalása az Eisenhower-doktrinában megszövegezett amerikai terjeszkedési tervek megvalósításánál, amelyek a Közép-Kelet államai között oly nagy felháborodást keltettek. Hollandia-ellenes harc Nyugat-lriánban Dzsakarta (ČTK) — Az Oj Kína sajtóiroda tudósítása szerint a NyugatIriánból menekült személyek kijelentették, hogy a sziget e részének lakossága aktívan küzd a holland uralom ellen. Csaknem az összes nagyobb városokban minden éjjel röpiratokat osztanak szét, amelyek a holland hadsereg távozását és Nyugat-Iriánnak Indonéziához csatolását követelik. A kubai helyzetről New York (ČTK) —' A New York Times közölte több cikkét tudósítójának, Mathewsnek, aki e napokban tért vissza Kubából. Matthews cikkei cáfolják azt a hírt, hogy a Fulgencia Batista elnök diktátori rendszere ellen 1956. november 30-án Fidél Castro vezetésével kitört lázadást már teljesen felszámolták. A tudósító beszámol arról, hogy Castro csapataival „keményen és eredményesen" harcol a Sierra Maestra hegyek között a kormánycsapatok túlereje ellen. A cikkíró hozzáfűzi, hogy „a férfiak és asszonyok ezrei szívvel-lélekkel Castro hivei". A szigeten uralkodó felforqató tevékenységről az a tény tanúskodik, hogy Kuba legnagyobb városában Santiago de Cubában egy napon 15 időzített bomba robbant A New York Times lap tudósítója a továbbiakban arról ír, hogy a kubai kormány terrorista módszerei még jobban felkeltik a Batista elleni gyűlöletet. Kuba szigetén a Batista diktátori rendszere elleni ellenszenvvel együtt növekszik az USA elleni gyűlölet is.