Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-25 / 56. szám, hétfő

Szegfű János, a szövetkezet számadó juhásza pipát szortyogtatva ül az akol sarkában. Kint csipás a tél, de bent eléggé tűrhető. Itt az ellés ideje. A juhásznak ilyenkor az akolban a helye. Igy tanulta az apjától, igy cselekszik ö is. Szortyog a pipa, de a csutorából nem jön füst. Nagyol köp a juhász, dühösen mordul. — Vacak ez a dohány. Ogy ellobban, akár a szalma. Zsebkendőt húz elő. Gondosan megtörölgeti a szép barnára érett tajtékot. Bebugyolálja, aztán a ködmön zsebébe csúsztatja. Kétfelé simítja deresedő bajszát, megemeli báránybőr kucsmáját. Beletúr kender hajába, aztán feláll. — Joózsi — ereszti meg a hangját. Magastermetű fiú tűnik fel az akol másik végén. Józsi, a „bojtár". Nagy fekete szemeit kérdően függeszti a számadóra. — Vané még abrak, hé... — kérdi a számadó. — A má nincs, tennap se vöt... A számadó megcsóválja a fejét, aztán igy szól. — Beugorhatnál az elnökhöz. Addig én vigyázok ... Aztán mondd meg neki, hogy ellik a juh. Abrak kell... A legény nem szól semmit. Magára kanyarítja nagykabátját s máris talpal a falu felé. A számadó végigballag az aklon. Megnézi a bárányokat, van-e alattuk szalma Meg ne fázzanak. Amikor a legnagyobb rendben talál mindent, elröppenti a szót. u— Jó juhász lesz ebből a Józsiból. Tovább ballag. Az anyajuhok felett tart szemlét. Sokáig időzik egy tarka, töröttszarvú jerkénél. Az ügyet sem vet a számadóra. Nedves orrával szorgalmasan turkál a jászolban. Ez a töröttszarvú tarka jerke Szegfű János kedvenc jószága. Ő nevelte fel, mert hát árván maradt a szegény kis pára. Az anyja ellés után elpusztult. A számadó a többi juhtól kapta számára a tejet. — No, te sem éred meg a holnapot egy darabban — mosolyodik el a számadó. Az akol ajtaja csikorogva nyílik. Jóska tért meg az elnöktől. Jólábú a gyerek, gyorsan járt, pedig ide, oda az út vagy két kilométer. — No, mit mondott — fogadja a számadó. — Semmit. — Van abrak? — Van is, meg nincs is. — A meg hogy lehet? — Ügy, hogy abrak vóna, de az elnök azt mondta, hogy ami van. az kell a lúnak ... A számadó fején emelkedni kezd a haj. Arca felfúvódik, bajusza előre mered, mint az öklelni szándékozó bitka szarva. Fúj egy nagyot, aztán kirobban belőle a harag. — A ménkő csapjon az összes lúba. Hát elsőbb az, mint a birka. Annak van abrak, ennek nincs... No hát majd beugrók én. Te addig vigyázz a jószágra. 4 szárnybontogató alkonyattal egyidóben kiszakadt az angyalok dunnája is. Nagy pelyhekben hull a hó. A szövetkezet irodájában lámpát gyújtottak. Berki Béla, a szövetkezet elnöke az íróasztal fölé hajolva valamilyen hivatalos papírt tanulmányoz. Egészséges, fiatal arcbőre szinte fénylik a fényben. A szomszéd asztalnál irógép billentyűivel hadakozva ül Perényi bácsi, a mindig jókedvű könyvelő Kopogtatnak. — Tessék — szól az elnök. Szegfii János kissé hunyorog, mikor az irodába lép. Ködmönéről, kucsmájáról lesepri a, havat, aztán megáll az elnök előtt. Az elnök hellyel kínálja, ó azonban állva marad. Hangja reszket az indulattól, amikor megszólal. — Hallode Béla! Ellik a nyáj. Abrak kell' — Ejnye János bácsi, hát nem üzentem meg Jóskától... Ha nincs, hát nincs — mondja bosszúsan az elnök. A számadó nem tudja tovább fékentartani hangját. Kérges kezével az asztalra csap. — Nincs? Hát a lúnak meg van? Az elnök meghökkenve néz Szegfűre. Még nem látta ilyennek. Szeretné rendre utasítani, hogy így meg úgy, itt ne verje az asztalt, de jobbnak látja, ha pórázra fogja indulatát. Csendesen válaszol: — Küszöbön a tavasz. Szántani, vetni kell. A lovaknak abrak kell. — Azír van az a ménkű sok gép, hogy szántson-vessen. A gebéket meg adjátok virslinek — vág szavába a számadó. — A ló kell — pattan fel az elnök. — Abrak kell a juhoknak! — Nincs! — Ha nincs, én sem leszek tovább számadó. Kilépek még a szövetkezetből is. Az elnök látja, hogy túlfeszítette a húrt, s tréfával akarja egyenesre köszörülni a csorbát, azért hát mosolyogva ereszti a szót. — Senkit sem tartunk vissza. Aki menni akar, mehet. Juhász is akad ... Sánta Samu Kerekrétröl akár holnap is jönne ... A tréfának szánt parittyakö elrepült. Repült, repült, és úgy ütötte szíven a számadót, hogy felhördült a fájdalomtól. — Hát csak ennyibe vesztek. A Sánta Samu kell nektek, akinek a keze alatt százával hull el a birka. Rendben van. Akár holnap is hozhatjátok. A számadó után dörrenve csapódik be az ajtó. Még kucsmáját is elfelejti feltenni. Csak akkor tér kissé magához, amikor arcába csap a februári fagyos szél. Csizmája kopogását felfogja a frissen esett hó, amint szinte futva az akol felé tart. Az irodában először a könyvelőnek jött meg a szava. A mindig tréfáskedvű Perényi bácsi most nem mosolyog. Szokatlan komolvsúggal cseng a szava, amikor megszó'.al. — Hallod Béla! Kár volt így bánni vele. Igaza van a bacsónak. Olcsóbb a gép, mint a ló. Kár azokkal etetni az abrakot.' Ha legalább a felét eladnánk, a juhoknak is jutna abrak. Az elnök szótlanul hallgatja a könyvelöt. Homlokán verejték gyöngyözik. Az ablakhoz lép. Kinyitja és tekintetét belefúrja a sötét éjszakába. Szegfű János némán ül a szénatartó szélén. Jóska többször is elmegy mellette. Rá-rá veti tekintetét, de nem akarja kérdésekkel zavarni. A számadó pedig csak ül, mint a szárnyaszegett madár. Még most is fülében cseng az elnök szava. — Aki akar mehet. Juhász is akad ... Sánta Samu akár holnap is jön ... Hát csak ennyire becsülnek? Sánta Samuval vesznek egy kalap alá, aki tolvajaki nem való juhok mellé. Akinek a nyájat minden évben megtizedeli a lábfájás... • Nagyot, mélyet sóhajt, mintha álomból ébredne, aztán a közelben (zöszmötélö Jóskához fordul. — HcUlod-e, Jóska. Mától kezdve te vagy a számadó. En meghaltam ... Maradj itt éjszakára is. Azt hiszem, a tarka juh is megellik. No, jó éccakát ... Jóska értelmetlenül néz a számadó után. Négy éve dolgoznak együtt, de ilyennek még nem látta. — Ügy látszik, felöntött a garatra — gondolja magában. Még egyszer körülnéz az akolban, aztán fekvőhelyet készít puha szénából ... Rövid idő múlva az éjjeliőr is bekukkant az akolba. Szegfű Jánosnak ezen ai estén nem ízlik a vacsora. Bár kedvenc étele — bableves füstölt hússal — párolog (iz asztalon, még sem nyúl a kanálhoz. Felesége aggódó szemekkel nézi, aztán halkan, szelíden kérdi. — Jani! Tán beteg vagy? A számadó nem válaszol. Báránybőr kucsmájáért nyúl, aztán beteszi maga mögött az ajtót. Nagyot szippant a friss levegőből, majd a kapu felé indul. Űtközben mintha meggondolta volna magát, megáll. Körülhordozza tekintetét' a behavazott udvaron. Ügy legelteti tekintetét, mintha most járna itt először, pedig már 25 éve jár reggel ki, este be a kivénült kapun. Hosszan nézi az öreg házat, melynek apró ablakain át az udvarra szökken a fény. Aztán tovább siklik a vizsla szem. Az öreg, rokkant házacska mögött új házba botlik. Ügy áll ott, mint az ígéret, csábítóan, hívogatóan. A számadó megkerüli az öreg házat. Lába alatt ropog a töretlen hó. Az új lakás felé tart... Már ott ál! az épület előtt. Hosszan elnézi a sötét, fénytelen ablakokat. Közelebb lép. Megérinti a meztelen falat. Megrázkódik, mint akit áramütés ér. A fagyos, érdes fal érintése hideg zuhanyként hat rá. Mozdul az agy. Csapong a gondolat. — Nem ház ez — motyogja. Palota. Világos szobák, takaros konyha, fürKIS FEJTÖR

Ö nagyoknak döszoba... A ház végében magtárnak is megfelelő éléskamra. Az enyém. En szereztem a rávalót, mióta szövetkezeti tag vagyok... A gondolat fullánkja lelkébe szúr. Már nem tag. Nem számadója a szövetkezetnek. A bőre szabott éléskamrára sem lesz jövőre szükség ... Megremeg ... A parádésan épített ház falai pedig komoran néznek rá, mintha azt mondanák: Kár volt, számadó, nagy kár... — Kár volt elhamarkodni a szót. A számadó már didereg, pedig rajtafeszül a ködmön. Harc dúl a lelkében, kegyetlen küzdelem. Csatát vív a higgadt, józan ész, a hirtelen harag, a sértődöttség vak dühével. Borzasztó ez a harc. Szívszorongató. Őrjítő. A számadóné már leszedte a vacsorát, amikor az ura újból a konyhába kerül. Egy szava sincs a feleségéhez. Előkeresi a csizmahúzószéket. Levetkőzik, lefekszik. Kezeügyébe teszi a tajtékpipát meg kostökzacskót... Az óramutató már közel jár az éjfélhez. A kostökből is kifogyóban a dohány, amikor a számadó szemére ráröppen az álom. A szeszélyes tündér azonban nem hagyja nyugton. Megtréfálja az alvót. A nyáját varázsolja elé. De milyen az a nyáj. A fele sánta. A legtöbbnek csak csont jh és bőre ... és utána Sánta Samu lépeget. Hajnalra kukorékolnak a kakasok. A számadó arra ébred, hogy valaki zörget az ablakon. Felül. Végigsimítja verejtékes homlokát. Vár, Kop, kop, dobol valaki újból az ablakon. — Ki az? — mordul a számadó. — En — hangzik kívülről. Keljék fel János bácsi. Ellenek a juhok... Szegfű János kinyitja az ablakot. Reszkető hangon szól az ablak alatt tapiskáló Józsira. — Megmondtam, hogy én már nem vagyok számadó, meghaltam. Jóska mintha nem is hallaná, újból kezdi. — A töröttszarvúra is rájött... oszt a bárány már megvan, de valami nyavalya lelte azt a birkát... , — Hm — mordul a számadó. Beteg a tarka juh? No csak inalj vissza. Mindjárt oft leszek... A számadó kedvetlenül mászik ki az ágyból. Most veszi csak észre, menynyire megizzadt... Szaporán kapkodja magára a gúnyát. Eszébe sem jut. hogy igy megizzadlan nem tanácsos kint járkálni... Csak arra gondol, hogy ellik a nyáj. Beteg a töröttszarvú birka ... Neki menni kell. Menni, minél előbb... Az akolban tompa fényt áraszt a lámpa. A tarka birka mozdulatlanul fekszik. Törött szarva az alomszalma közé fúródott, Nincs már benne élet. A számadó felemeli mellőle az árván maradt kis bárányt. Friss szalmából helyet csinál neki az akol sarkában, aztán maga is mellé telepedik. Simogatja a didergő kis jószágot, aztán mintha csak az árván maradt állatkához beszélne, halkan megszólal. — Ne félj, vigyázok rád. Nem pusztulsz éhen... A számadó forgolódik a puha szalmán. Nem találja a helyét. Az a tudat, hogy elpusztult a töröttszarvú, marja a lelkiismeretét. Ogy érzi; ó a bűnös. Hogy is hagyhatta ott a nyájat elléskor ... Ólomsúlyként nehezedik rá a gond. Tépi, marcangolja az önvád. A reggel is 0tt találja az, akol sarkában. Ülve szundikál. Jóslta ébreszti fel. — Ébredjék mán... Abrajíot hoztak. Egy egész fuvart... A számadó hirtelen ébred. Öklével törli ki szeméből az álmot. — Hogy mondtad? Abrakot hoztak? — Hát... Szegfű János arcán halvány mosoly fut keresztül. Feltápászkodik a szalmáról és az ajtó felé siet. Csak egy pillantást vet a zsákokkal megrakott szekérre, aztán elindul a falu felé. Siet az elnökhöz, hogy megmondja neki, él még a számadó. Ugye kíváncsi most, Ki e képet látja, S azt kérdi: mi szösz ez, Tán egy néger háta? Vagy így találgatják: — Hej, üsse a ragya! Fogadjunk, hogy ez egy Bürokrata agya! Persze, olyan is lesz, Ki úgy tartja jónak, Hogy versnek vélje, vagy Televíziónak. Nos, rendben van. E kép Sok mindenre pászol, Ám. olvasó, mégis, Most rossz húron játszol. Mert anny't mutat be Ez a kis kép csupán, Milyen egy-két utcánk Estenként — hat után. Hogy pedig miért van Lámpa is e képen? Hát ott felejtettem, Mikor a múlt kedden, Lámpással kerestem Egy-két lámpát éppen! Neumann János VIRRADAT A hét legsikeresebb filmje Luis Bunuel olasz-francia gyártású Virradat-ja. Szociális tárgyú, társadalmi dráma: egy orvos hivatásés emberszeretetén'ik filmregénye, mely megmutatja, hogyan találja meg az ulat az elnyomottakhoz, a gyökeres társadalmi reformokért küzdő szegénység rétegeihez. Mindezt egyéni sorsok ecsetelésén, intim érzelmi kapcsolatok és tragédiák ábrázolásán keresztül látjuk. A film főhőse dr. Valerio orvos, a szegénység jótevője, az ipari város elesettjeinek gyámolítója. Két nő között vergődik: az egyik a felesége, aki nem érti meg férje szociá'is érzelmeit, hozzá van szokva gazdag szü'ei kényelmes otthonihoz, a másik pedig egy fiatal özvegy: Clára, aki IPHMÉI HH IHN 11 m> 'A. |H - ; FThasonló érz< lrneket táplál a társadalom eleinyomottjai iránt s a házastársak között beállott' szakadás után megosztja a férfivel a sorsát. Bunuel filmje egyike azoknak az olasz filmeknek, i elyek az utóbbi időben hű képet adnak a nyugati cfrszágok társadalmi életéről. Mély realista Berlini románc A kettészakított Néme ország fiataljairól szól Wolfgang Kohlhaas Berlini románc című filmje, melyet Gerh3rd Klein nemzeti díjas rendezett. A rózsaszín álomképeket hajszoló, érvényesülni vágyó fiatalok életéből veszi történetét. Mindegyiknek van valami titkos várendezésávil türwwK ki, A női főszerepet Lucia Bosé, a jól ismert olasz filmszínésznő alakítja. Elemében érzi magát a szerelmes, forrószívü asszony szerepében. Partnere, Genere, Georges Marchal rokonszenves megjelenésével és hálás szereDének hiteles alakításáva' nyeri meg a néző rokonszenvét. gyá, de Nyugaton a legpiszkosabb munkát is vállalniok kell, s kegynek vehetik a magánvállalkozótól, ha valami munkaalkalmat ad nekik, míg a nép államában megvan minden lehetőség a tisztességes úton való érvényesülésükre. Fiatalok és szeretnének élni. Ahol a nénz az út, ahol nagyon meg kell dolgozni a mindennapi kenyérért, ott a szerelem is háttérbe szorul. A létkérdés a legfőbb probléma. Amellett sok a rosszra csábító alkalom, mely a fiatalokat könnyen mel- lékösvényre vezeti. Hoqyan alakul egy nyugatberlini fiú és egy keletberlini lány sorsa —

; ez mondja e! a filmtörténet bájos szerep-lője, Annakatrie "ürger és partnere, Ulrit Theill játéka. ŕ** A vígjátékírás nagy olasz mestere "Y<F odenában született 250 évvel •L'

1 ezelőtt, 1707. február 25-én Carlo Goldoni, a nagy olasz vígjátékíró. Először orvosnak készült, majd az ügyvédi pályánál kötött ki. Később a velencei Medelbach-színház drámaírója lesz és szakít ügyvédi pályájával. Üj formát visz a vígjátékírásba, ö az elindítója az ún. jellemvígjátékírásnak. Vígjátékaiban korának hibáit, aWmesi osztály és a gazdagok ostobaságát, az emberi gyarlóságokat pellengérezi ki és ostorozza. A Két úr szolgája című vígjátékából nagy sikerű, hazánkban is bemutatott szovjet vígjátékfilm készül. A négy házsártos című vígjátéka állandóan a bratislavai Hvlesďoslav Színház műsorán szerepel és derűt kelt a nézőben azzal, hogy a fukar, végtelenül önző és csökönyös gazdag polgárt kigúnyoló darabban, a leleményes fiatal szerelmesek diadalmaskodnak. Goldoni összeütközésbe került kora második vigjátékírójával. Gozzával aki a „tündéries" vígjátékírás irányzatának híve volt. Gozza nyerte el a közönség kegyét és Goldoni elkedvetlenedve Párizsba költözött, ahol a francia udvar olasz nyelvmestere lett. 1947. január 8-án halt meg Párizsban. ÍL.) A prágai Nemzeti Színház bemutatta Csajkovszkij Pik dáma címú operáját. Az Állami Szépirodalmi, Zene- és Képzőművészeti Könyvkiadóvállalat bibliofilkiadásban megjelentette Majerová Bányászballadáit. A „Bolgár író" Könyvkiadóvállalat cseh költők címmel gázdag antológiát adott ki. A bécsi Józsefvárosi Színház bemutatta Turgenyev Egy hónap a falun című darabját. OJ szo 1f

)"7 '"Hruár 25. 5