Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-24 / 55. szám, vasárnap

MICKIEWICZ UTCA. Alig 2-3 üzlet, még déltájban sem látni errefelé 5—6 lézengő járókelőnél tő' '°t. Jaj, hát nem szerencsétlen ötlete ilyen helyre tenni egy antikváriumot? Nézem a 10/a házszám alatt felém ásító kirakatokat. Egyikben tudományos és különféle szakmabeli könyvek — szlovák német, még francia nyelvűek is. A középső kirakatban csupa német nyelvű szépirodalmi mű. No, gyerünk a harmadik kirakathoz, talán ez csábítgatja a néhanéha erre vetődő bratislavai magyarokat. Csakugyan, a zsúfolt polcokon sikerül felfedeznem magyar nyelvű regényfélét is. Benyitó' a félhomályos, nappal is villanyfénnyel megvilágított üzlethelyiségbe. Kedves arcú kicsiny asszonyka lép elém valahonnan a könyvfalak közül. — Kérem, beszélnek itt magyarul? — teszem fel a kérdést anyanyelvemen. Tökéletes magyarsággal, hibátlanul hangzik a felelet: Nálunk kérem. minden alkalmazott legalább három, négy nyelven beszél. Jómagam szlovákul, magyarul, németül, és angolul beszélek tökéletesen. Persze, kolléganőim e nyelveken kívül csehül, oroszul és franciául is meg tudják értetni magukat a vevőkkel. Gombos Hajnalka — így hívják a kedves elárusítónöt — e meglepetés után hamarosan még •nagyobb meglepetésekkel is szolgál. Válaszaiból kiderül ugyanis, hogy ez az eldugott kis üzlet Szlovákia egyik legjobban menő könyvesboltja. 1956-ban például az összes könyvüzletek közül ez a bolt teljesítette legjobban az előírt tervet. — Az eladás terén pedig a szlovák nyelvű könyvek után a magyar könyvekből van legtöbb forgalmunk, legnagyobb bevételünk. Főképpen a magyar klasszikusok: Jókai, Móricz, Móra, továbbá Petőfi, Arany. Ady müvei fogynak — közli Gombos elvtársnő —, de ezeken kívül is minden magvar könyvünket elkapkodta a közönség. Persze, mennek azért a külföldi írók könyvei is — jegyzi meg aztán mosolyogva —, dehát azok között inkább már az ismertebb nevűeket; Gorkiit, Erenburgot. Zolát, Sinclairt. Dreissert keresi az olvasók többsége. — Dehát, ha ennyire fogy á magyar könyv — bököm ki, ami a begyemet fúrja —, mi az oka annak, hogy a rengeteg német könyvvel szemben alig látni magyar könyvet a kirakatban? — Az. hogy kevés a magyar könyvünk — adin meg a választ sóhajtva az elárusítónő. — Könyvkiadótól — az olvasóig III. Ha kiteszünk egy-két keresettebb könyvet órákig sincs kint, máris bejön érte a vevő. Nézze csak — mutat a helyiség egyik ssögletében levő 8—10 polcból álló könyvfalacskára —, most is alig van 200—250 magyar kötetünk, elviszik ezeket kirakatba rakás nélkül is. Bár a nagy „német fal" könyvei fogynának annyira, mint ennek a szerény kis „magyar saroknak" a kötetei. poéták 20 költeményével. Kérdem az elárusítónőt, mibe kerül ez a három könyvi Gombos Hajnalka kezébe veszi a könyveket, s azok belső lapjairól olvassa az eladási árat. A filmszalag útja 30 korona, a novelláskötet 12 korona, az antológia 2 korona. Elhűlve nézek rá. De hiszen — mondom — Petrőczi Bálint legújabb novellásköt e' • 9 koronáért. Kukučín: Ház a hegyoldalon 19.90 koroMAGAM IS BELETURKÁLOK a magyar könyvek közé, s találomra kiemelek közülük három darabot. Az egyik egy 3ii oldalas keménykötésű szakkönyv, Lohr Ferenc: A filmszalag útja, a másik 256 oldalon egy novelláskötet, Szlovenszkói magyar elbeszélők címmel, a harmadik egy 40 oldalas kis brosúraszerű füzetecske, angol náért kapható a Magyar Könyvesboltban, nem is beszélve a több mint 300 oldalon megjelenő Olcsó könyvekről, melyeknek egy-egy kitűnő írótól írt kötetét újonnan bárki megveheti — 3 koronáért. Nem túlzott egy kissé ez az árkalkuláció? Gombos Hajnalka kissé elkedvetlenedik érdeklődésem e kényesebb útra terelődése miatt, nuiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuniiiiiiiiiii!iaiiiiiiiiiiiniiiiiiikMini!iiiiiiii!!iiii[!i!iiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiui Vallok magami ól j íme vallok magamról szépen, 1 önvádló, dacos, átkos szóval, § megvert ez a gyönyörű élet I betegséggel, hamiskás csókkal. | Furcsa mosollyal, undok dühhel ~ | tört fen sok gyáva legény, i | bánt, szaggat fojtó szóval g | s az utolsó szó mégis enyém. = Hiszem, hogy tudok széppé válni s visszafogad a meggyógyult élet, e s ha eltérek a szebbik útról | ezernyi átok, állok elébed! | FECSÔ PÁL iii • i • • i • • i i i • i mii. i • :• l i l l Iliiül:.l ífe azťiň Fefrcmis IriirybSl is hangzottak már el ilyen fajta megjegyzések. Igaz, hogy körülbelül csak egyharmaddal adjuk olcsóbban a könyveket, mint ennyibe újonnan belekerülnének — mondja —, hasznunk is nagyobb, mint amenynyit az új könyvek eladásánál fel szoktak számítani az üzletek, nálunk a helyzet is sokkal -endkívülibb. Mi készpénzért vásároljuk könyveinket, s bizony néha hónapokig benne fekszik a pénz az eladatlan könyvekben'. A ve-"

uörről, a kiszolgálási módról és a hiányosságokról érdeklődöm ezután. Gombos elvtársnő így válaszol: — Legtöbb vevőnk az értelmiségiek és a munkások közül kerül ki. Természetesen gyakran előfordul az is, hogy falusi ember kukkant be egy-egy meséskönyvért, vagy Jókaié-* Gárdonyiért, dehát ók leginkább új könyveket vásárolnak. Aki könyvet akar vásárolni, maga keresi ki a neki legmegfelelőbbet. Könyveinket csoportosítjuk, mindenki könynven böngészgethet tehát. Ha azonban valaki megmondja, milyen faita könt/vre lenne szüksége. magunk is szívesen ajánlunk könvveket. Aki kéri, postán is megkaphatja a kiválasztott könyveket, vagy ha később akar fizetni, félre is teszszük. Külön eladási módszerünk az is, hogy — főképpen szakkönyvünkről — jegyzékeket állítunk össze, és ezeket postán elkiildiük vevőinknek. Hibának azt említhetem meg — fejezi be végül szavait Gombos Hajnalka — hogy több, sokkal több könyvre lenne szükségünk. Főképpen a gyermekirodalomban van kétségbeejtő hiányunk. Emellett vidám könyveket. to

: vábbá útleírásokat keresnek, s nem nagyon találnak olvasóink. HÁROM ÖRA IS ELMÜLT már, amikor végre elköszönök az antikvárium dolgozóitól. Az utcán szemereg az eső, munkából hazafelé szállingózó asszonyok, férfiak tapodják a tükörré fényesedett aszfaltot. Az emberek arca fámdt. némelyüket talán az ebéd is ezután várja még, a szem

o élő eső sem nagyon alkalmas ilyenkor a felesleges ácsorgásra — • mégis majd mindegyik "áll egy-egy pillanatra a tízes zámú ház üzletének kirakatai előtt. Szlovákok, maauarok, német anyanyelvűek, orvosok, munkások, diákok nézegetik trí"i nem változott-e teanap óta a kirakat? Könyveket néznek a mellékutcában. •. i NEUMANN JÁNOS Greiner Szibill tárlata Kevés specializált művészünk van, aki szűkebb témakört választ magának azzal a szándékkal, hogy művészi készségét egy meghatárolt téren tökéletesítse. Ilyen specializált művészek közé tartozik Greiner Szibill, kinél mind az érdeklődési kör, mind az ennek megfelelő kife1 jezési mód élesen meghatároz' ható. A szűkebb specializálódás azonban néhány veszéllyel is szokott járni. Megtörténhet az, hogy a művész egyoldalúvá válik, szűkül látóköre. csak egyetlen mozdulatot rög^ zítene. Greiner Szibilkiek különös tehetsége van arra, hogy minden táncból kiválassza ép« pen a legjellegzetesebb mozdul latsort, amelyben sűríti az egésa tánc lényegét. Képein épp oly kitűnően ábrázolja a klaszikus balett mozdulatait, mint a legkülönfélébb népi táncokat. Rajztechnikája rendkívül lendületes és könnyed. A népi tánccsoportok színpompás forgataga alkalmat nyújt ahhoz, hogy nemcsak mozgásban, hanem szív • *'^ SE*. % L ,

m , wi ; i 5 »JÍt# ; • - • • < 4^tvfevf Pli^ Í H'tí-M}'" U --. ;w . li Í'J Vizsgáljuk meg a kiállítás alapján, hogy fennáll-e ez a veszély a jelen esetben. A művésznő azt a témakört választotta magának, amely talán legszélesebb lehetőségeket nyújthat a figuralista festő számára. Érdeklődését a tánc, a lendületes mozdulatok kifejezése felé fordította. Igyekszik megragadni az emberi testet a legkülönfélébb helyzetekben, fejlett vázlattechnikája segítségével a mozdulatok egész sorát fejezi ki egy-egy képében. Ez a körülmény a jelen esetben rendkívül fontos, hiszen egy tánc jellegzeteségeinek megörökítéséhez nem lenne elegendő a pillanatfelvételszerű rajz, ami nekben is pompás kompozíciókat alkosson. Néhány kiállított olajfestménye a korábbi évekből való. Érezni rajtuk a kezdeti tapogatózást, a kifejezés biztonságának hiányát, amit csak a későbbi évek során küzdött le. A látottak alapján azt hiszem megállapíthatjuk, hogy a jelen esetben helyénvaló \z említett specializálódás és nem kell félni az ellaoosodás veszélyétől. Éppen ellenkezőleg, a művésznő a témakört olyan szerencsésen választotta meg, hogy ez maga biztosítja az új ötletek s a legkülönbözőbb változatok végtelen sorának keletkezését. Jankovich Imre ©ooooooeoeo00oooo<^^ G(£KÍ>GOOOSOOOOOOOOOOOO^ E

gy amerikai költő szübtésének 150. évfordulója esik 1957. február 27-re. Henry Wadsworth Longfellow ez a költő, és tegyük hozzá mindjárt, hogy magyar írók is vállalkoztak verseinek tolmácsolására, így Kosztolányi Dezső közvetlenül az első világháború előtt az ő nyelvi és verselési virtuozitásával ültette át magyarra Longfellow Excelsior című költeményét. Ennek hőse egy fiatalember, akit se a meleg családi otthon, se a szerelmes leány, sem a józan figyelmeztetés nem tud eltántorítani jelszavától: — Excelsior! Mindig magasabbra! —s mint rettenthetetlen turista a svájci gleccserek egyikének megmászása közben betemeti a jeges hó, fehér halált hal. Az önfeláldozó szívósságot, az ilyen szívósság halhatatlan példaadó erejét Longfellow sajátságos művészi szűkszavúsággal és jelképes elmélyítéssel fejezi ki. A szűkszavúság azonban nem jelent nála homályt, forrása az érzések lefékezésére való hajlam, a hangulatok és megindultságok megszűrése a tuda-j ton át. Longfellow a 19. század derekán egyaránt népszerű költő volt az óceánon túl és az óceánon innen, hazájában épúgy mint Angliában, sőt más országokban is. Együttérzése az elnyomottakkal, humanizmusa tisztelőket szerez neki a demokratikus gondolkozású orosz olvasók soraiban is a 19. század 50-es és 60-as éveiben. 1855-ben megjelent, indián folklórral átszőtt eposza micsoda himnusz a törzsek békés együttélésére; milyen nyomatékos intelem elvadultságból eredő súrlódások megszüntetésére A békepipa című ének. A Springfieldi arzenálról szóló versében elítél minden véres agressziót, megbélyegzi pusz— ,'f.

f 't SAS ANDOR: Longfellow amerikai költő pályájának összképe és summája 150 év távlatából: csendes és megbecsült alkotómunka hányódás nélküli polgári életűton tító fegyverek használatát s végül kimondja, hogy ha felvilágosító munkára, pacifikáló nevelésre felét fordítanák a katonai táborokra fordított őszszegeknek, akkor nem volna szükség arzenálokra és erődökre. („There were no need of arsenals and forts"). Ezt a fontos passzust a költemény magyar fordítója. Szász Béla 1897-ben kiadott Longfellow kötetében nem azzal a világossággal és egyértelműséggel adja vissza, mint amilyent a vers eredeti szövegében találunk. Longfellow 1842-ben „Költemények a rabszolgaságról" című verssorozatával odaállt a? USA déli államaiban meglevő rabszolgaság eltörtéséért harcolóknak, az abolicionistáknak táborába. Ilyen kapcsolat a társadalom reális feladataival azonban erre az egy esetre szorítkozó kivétel Longfellow költészetében. A múlt és a múlttá váló jelen melanchőliával, valami szelíd merengéssel szerepel nála, példa erre „A lábas órá"-ról írt költeménye. Ez a régi bútordarab végignézi nemzedékek jövetelét és távozását, tanúja örömeiknek és szomorúságaiknak s mindezt lemondó refrénnel kíséri: „Soha többé — mindörökké!" Mintha a költő a múlt és a jelen mellett az időnek harmadik dimenzióját, a jövőt kevéssé ismémé, a társadalomban élő ember jövőjének alakulása konkrét módon nem foglalkoztatja. Longfellow teljesen ment attól a romantikus elragadottságtól, melyet Edgár Poe képvisel verseivel és nem vállalkozott olyan szókimondó kritikára, amilyennek megtestesítője Walt Whitman. ö a rend és nyugalom benyomását kelti müveivel a maga korának amerikai és angliai polgárvilágában. Innen a népszerűsége. S mit bizonyít ez a két országra szóló kedveltség társadalomtörténeti szempontból? Longfellow Új-Angliából származott, ahova puritán elődei az első települőkkel mentek át Angliából a XVII. század elején. Az ősök egy későbbi nemzedéke hajtotta végre a XVIII. század 70-es éveiben az elszakadást az anyaországtól és a köztársasággá alakulást. Azonban e forradalmi hagyomány nem gátolta Longfellow műveinek elismerését a monarchista Angliában. Viktória királyné korában történt ez, amikor az angol királyság ugyanazon társadalmi fejlődési fokra ért, mint az északamerikai köztársaság. A kapitalizmus bontakozik ki itt is, ott is, kedvezményezettjeinek minden általuk remélt előnyt meghozva, s a gyárosok és kereskedők úgy érzik, hogy bennük testesül meg a fejlődés értelme. Azonban a tőkés koncentráció és expanzió nem fokozódott még annyira, hogy szűk lett volna számukra a föld és a kapitalista érdekeltségek érdekszféráinak olyan súrlódására került volna a sor, mint a XX. században. Az óceánon túl a szúzföldeket feltörő farmerek és a prerik Amerikája ekkor kezd átformálódni a trösztök és a felhőkarcolók későbbi Amerikájává. A romantika mint szelíd kívánkozás élt Longfellowban egy meseszerúség által megszépülő világ után. A XIX. század derekán a polgári olvasóközönség szívesen engedte magát esztétikai álmokba ringatni regényes költői elbeszélésgkkel, mint amilyenek találhatók Victor Hugó „Századok legendájá«-ban és Viktória királynő babérkoszorús udvari költőjének, a Longfellowra erős hatást gyakorló Tennysonnak király-idilljeíben és g tengerészéletböl merített Ard&n Enochjában. Az is megfelelt a polgári ízlésnek, hogy Longfeliowban nincs lírai hév, nincsen elégedetlenséget gyújtó szikrázás, de vannak reflexiók olyan erkölcsi követelményekről, mint a szerénység, a szorgalom és a hivatatásszeretet, amelyek a fennálló társadalmi rendbe való beleilleszkedésre, a kapitalizmussal való megbékélésre irányítottak és neveltek. Longfellow 75 éves korában 1882-ben halt meg, ugyanabban az évben, mint Arany János, és átélte azokat a csaknem évszázaddá tömörülő évtizedeket, amelyek alatt a magyar irodalom keretében Vörösmarty, az őserejü romantikus s Petőfi és Arany, a népi realizmus nagyszerű úttörői alkották műveiket. Ezeket az irodalmi irányokat Longfellow kifejezetten nem képviseli. ő több ízben hosszasan tartózkodott Európában, elsősorban irodalmi tanulmányokat végez és ezeknek eredményét mint fordító is közvetíti az óceánon túlra. Nagyjából ugyanakkor, európai írók is járnak hazájukon kívül, külföldön, azonban mint emigránsok, így a francia Victor Hugó angol földön, a német Heine Franciaországban, hogy a sort folytassuk az orosz Gercen, a lengyel Mickiewicz, a magyar Jósika Miklós és Teleki László emigrációs példájával. Amerikában a haladás híveinek nem kellett viaskodniuk a feudalizmus letűnni nem akaró erőivel, Amerikának nem voltak a középkorból fennmaradt várkastélyai s így nem került a sor amerikai írók emigrálására a feudális ellenforradalom elől. Megvolt azonban egy szégyenletes társadalomtörténeti csökevény: a rabszolgatartás, de ezzel azután elbántak. ámulatosan zavartalan volt Longfellow életútja. Apja régi család sarja, megbecsült ügyvéd és az amerikai törvényhozásnak, a kongresszusnak tagja. A költő az USA északkeleti sarkában fekvő Maine állam atlanti kikötővárosában, Portlandben született s gyermekkori élmény hatása a vonzódás a tenger látványát és életét bemutató leírásokhoz Kitűnő eredménnyel végezte tanulmányait a szülővárosától mintegy 30 km-re eső főiskolai jellegű Bowdoin kollégiumban s miután 1826-tól 1829-ig Franr ciaországban, Spanvolországban és Itáliában nyelvi és irodalmi tanulmányokat végzett, 22 éves korában az említett tanintézet a modern nyelvek professzorának alkalmazza. Olyan kiválóan B

é működött, hogy 1834-ben a nagyhírű Harvard egyetem hívta meg a román és germán filológia előadására. Ekkor másodszor kelt át Európába és felkeresi Svédországot, Hollandiát, Németországot és Svájcot. Ezen az úton felesége Rotterdamban megbetegedett és meghalt. E veszteségnek visszhangja van számos költeményében. Longfellow első versgyűjteménye 1839-ben jelent meg. Egyszeriben az akkor legnépszerűbb és legszélesebb körben ismert amerikai költővé tette ez a gyűjtemény. 1842-ben harmad ízben járt Európában meglátogatta Angliában Dickenst, a regényírót. 1854-ben visszavonult a Harvard egyetemen betöltött tanárságtól: egy igen szép vidéki helyen él második feleségével, akit 1861-ben tragikus módon veszített el. Az történt ugyanis, hogy egy eldobott gyufától az asszony ruhája meggyulladt s égési sebeibe belehalt. Felesége halála után írői pályája már nem emelkedik, ír ugyan drámákat is, amelyek telve vannak bölcselő gondolatokkal, de nem előadásra, hanem olvasásra valók. Két legfontosabb költeménye: a kanadai francia emigránsok megpróbáltatásairól szóló Evangelíne (1847) és a Hiawatha, indián rege (1855). longfellow kedvvel művelte a rövidebb terjedelmű történelmi és mondai tárgyú elbeszélő költeményt, vannak azután szonett jei, halk szavú és moralizáld élú lirai alkotásai s az eposzra és a drámára is van művei kőzött példa. Nemcsak költő volt. hanem fordító és irodalomtudós. Lefordította Dantét, továbbá német, spanyol és skandináv irodalmi alkotásokkal ismertette meg hazájában az európai irodalmakat. . . i