Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-22 / 53. szám, péntek

Világ fnvletdriai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1837. február 22. péntek 30 fillér X. évfolyam, 53. szám, Ä gyarmati rendszer bomlása korunk megmásíthatatlan törvénye Kilenc éve úgy határozott Dél­kelet-Ázsia haladó ifjúsága, hogy február 21-ét a gyarmatosítás el­leni nemzetközi harc napjává ki­áltja ki. Ezen a napon emlékerik a világ ifjúsága a hös bombayi tenge­részek felkelésére és az egyiptomi fiatalok angolellenes zendülésére. E két esemény a gyarmatosítás el­leni harc szimbóluma lett. Egy-két évtizede még a nemzeti függetlenségért, a szabadságért, a gyarmati elnyomás ellen kibontott zászló merész kezdeményezésnek számított és a gyarmatosító hatal­mak elég erősek voltak, hogy tűz­zel-vassal irtsák, elfojtsák a nem­zeti törekvéseket. Ma már merőben más a helyzet. Napjainkban az im­perialista gyarmati rendszer szét­hullásának vagyunk szemtanúi, amit semmiféle eszközzel nem ké­pesek megálíítani, a legalaposabb spekulációkkal, fenyegetésekkel sem tudják visszafordítani a tör­ténelmi fejlődést. A gyarmatosítás elleni harc nap­ján tartsunk szemlét azon ragyogó győzelmek felett, amelyeket a va­laha végtelenül kizsákmányolt és elnyomott gyarmati népek arattak az imperializmus felett. . A legutóbbi kilenc esztendőben mennyit változott a világ térképel Micsoda nagyszerű győzelmeket arattak a haladás erői. Kilenc év nem nagy idő még egy ember éle­tében sem, hát még nemzetek, né­pek történetében. A gyarrr»atosÍtás ellen küzdő népek mégis olyan csapást mértek kfienc év alatt az évszázadokig épített, erősített gyarmati rendszerre, melyet az már soha ki nem hever, melyet semmiféle mesterkedés, diplomáciai' bölcsesség és doktrína nem tesz életképessé. Mint tavaszi napsu­gártői a hótakaró, úgy olvadnak szét, zsugorodnak össze a gyarma­tok. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom a gyarmati rendszer bom­lásának kezdetét jelentette, a má­sodik világháború pedig gyors széthullását hozte magával. A má­sodik világháború óta összesen 1,3 milliárd ember rázta le a gyarmati és félgyarmati jármot és mindösz­sze 160 millió ember él még gyar­mati sorban. De holnap már ezek a népek is sírásói lesznek a gyar­matosításnak. A gyarmati felszabadulás győzel­mes harcából Kelet régi gyarmati területein 23 új ország keletkezett, amelyek többsége ma már tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének is, néhány pedfg a szocializmus építésének útját járja. (Kínai Nép­köztársaság, Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság, Vietnami De­mokratikus Köztársaság). Ázsia történelmében fordulópontot jelent az Októberi Forradalom óta a leg­jelentősebb győzelem — 1949-befi a Kínai Népköztársaság megalaku­lása. India. Indonézia. Burma, Egyip­tom, Szudán és más országok ne­héz küzdelemben vívták ki az ál­lami függetlenséget, országaikból elűzték az idegen katonaságot és önálló külpolitikát folytatnak. Ha a kapitalista gazdasági és termelési viszonyok meg is maradtak ezek­ben az országokban, politikájukkal mégsem támogatják az imperializ­must, elítélik az agresszív katonai tömbök politikáját és más orszá­gokkal való kapcsolataikat az 1955­ös bandungi konferencia ismert A komofanyi IL villanyerőmü építői csökkentik az önköltséget alapelveire építik. Ezek a nemzetek az imperializmussal szemben erős békeövezetet alkotnak, amely el­lenáll az imperialista háborús elő­készületeknek, nem úgy, mint a Fülöp-szigetek, Dél-Vietnam, Dél­Korea, amelyek Amerika háborús terveit szolgálják. A nemzeti önállóságot kivívott országok elé most a gazdasági fej­lődés és megerősödés óriási fel­adata tornyosul és a sokéves gyarmati uralom átkos következ­ményeit kell eltávolítaniok. A leg­sürgősebben emelni kell ezen or­szágok lakosságának életszínvona­lát; e népek a gyarmati uralom idején az éhhalál határán tenget­ték életüket. Képzeljük csak el, hogy a dúsgazdag Kínában a XIX. században csaknem 100 millió em­ber halt éhen, Indiában pedig a múlt század utolsó 30 évében 20 millió pusztult éhen. Az imperializmus karmaiból ki­szabadult országok jól tudják, hogy a teljes függetlenséget és szabadságot el nem érhetik, amíg az idegen tőke kezében van gazda­ságid életük. A gazdasági függőség elleni harc semmivel sem köny­nyebb és egyszerűbb, mint az ál­lami függetlenségéit vívott küzde­lem. A gyarmati rendszer még ét és minden eszközt megragad, hogy a gazdag országokat hatalmában tartsa, olcsó nyersanyagforrásul használja és kiszipolyozza. Az imperialisták gazdasági pozí­ciók védelmében nem rettennek vissza a legelvetemültebb kegyet­lenkedéstől sem. Példaképp elég említeni Guatemalát, Kenyát, Al­gériát, Ciprust stb. A gyarmatosí­tók legutóbbi egyiptomi véres ka­landja pedig arról tanúskodik, hogy ma már nem rabolhatnak büntet­lenül a gyarmatosítók. De az egyiptomi kalandból egy másik fon­tos tanúiságot is levonhatunk, mégpedig azt, hogy a szabad népek legőszintébb barátja, támogatója és segítője a szocialista tábor és vezetője, a Szovjetunió. A Szovjet­unió segítsége nem csorbítja meg más államok önállóságát, szuvere­nitását és politikai feltételek nél­kül segíti gazdasági kibontakozá­sukat. Napjainkban szemtanúi vagyunk annak, hogy az imperialista gyar­matosító hatalmak élére Amerika került. A két klasszikus gyarma­tosító, Anglia és Franciaország szerepét most az USA veszi át. Világuralmi terveinek megvalósí­tásában nemigen válogat az eszkö­zökben. Ma már amerikai uralom alatt csaknem 200 millió ember él (tehát több mint Amerikában). Az úgynevezett Eisenhower-dokt­rina sem más, mint a dúsgazdag Közép-Kelet amerikai járomba való hajtásának terve, vagyis az ameri­kai monopóliumok, milliomosok világuralmi terve. Rockefellernek Eisenhowerhez intézett titkos le­vele a napnál is világosabban bi­zonyítja ezt. Nem lehet kétséges, hogy ez a gyarmatosító terv is a többiek sor­sára jut, mert a világ szabad né­peit nem lehet még egyszer a gyarmatosítás jármába hajtani. Legyen az imperialisták mesterke­dése bármilyen agyafúrt, bármi­lyen körmönfont, korunk megmá­síthatatlan törvénye, hogy a gyar­mati rendszer feltartóztathatat­lanul szertehull. Ae utóbbi hetek kedvező időjárása lehetővé tette a ko­moranyi hőerőmű építőinek, hogy fo­kozott Ütemben folytathassák a munkát. Már eddig kéthónapos előnyt szereztek a terv teljesítésében. A tervteljesítésen kívül a r. önköltség csökkentésére is gondolnak. A beru­házási költségeket eddig 800 000 ko­ronával csökkentet­ték és most további hárommillió koro­nás csökkentésről tárgyalnak. Képün­kön a hatalmas építkezés egyik részét láthatjuk. V. Lomoz felv. | Földgáz alkalmazásával | évi 60 000 ionná szenet takarítanak meg A Stupavai Cementgyár még 1951-ben az egyik rotációs kemen­cénél kísérletképpen bevezette tt földgázzal való fűtést Nem értek szonban e? kedvező eredményeket és ezért a további kísérletezésről letettek. Most a Stupavai Cement^ gyárban előkészületeket tesznek arra, hogy a földgáz alkalmazásával necsak csökkentsék, hanem telje­sen beszüntessék a kőszén fo» gyasztását és így az Üzem a leg­nagyobb mértékben gazdaságossá váljék. A Stupavai Cementgyár azáltal, hogy mindkét -otáefós kemencét földgázzal fogják fűteni, naponta 170 tonna és évente 60 000 tonna kőszenet takarít meg Érdemes voH jól dolgozni Jól gazdálkodtak tavaly a karvdt szövetkezeti fagcik. Részesedésre munkaegységenként 15 koronát kap­tak. Szép eredményeket ért el Benyó József és Brúszik Kálmán tehenész, akik a részesedésen kívül még 3000 korona prémiumot is kapták. Senkár Ferenc, Komáron^ KIS HÍREK ­NAGY EREDMÉNYEK (A rimaszombati járás szövetkezeteiről) A szövetkezeti termelés előnye kis- és középparasztajaink előtt egyre világosabb. Napról- napra gya­rapodik a szövetkezeti tagok szá­ma, s több faluban új szövetkezetek alakultak. A rimaszombati járásban 1956-ban hét új szövetkezet ala­kult. * * * Az egységes földmüvesszövetke­zeték évről évre erősödnek. Mutat­ja ezt az állatállomány gyarapodá­sa ts. A fúrásban például az állat­állomány darabszáma 195i óta több mint 50%-al növekedett. A szövetkezetek egyre nagyobb értéket termelnek ki, s így emel­kedik a munkaegység értéke is. Járási méretben a szövetkezeti ta­goknak 1954-ben 7 millió 72 ezer koronát, 1955-ben 9 millió 81 ezer koronát, 1956-ban már 10 millió 940 ezer koronát fizettek ki. Hogy a stövetkezeti tagok élet­színvonala emelkedik, bizonyítja az is, hogy a járásban két szövetkezeti tagnak van személyautója, és to­vábbi tíz szövetkezeti tag adta be kérvényét személyautó vásárlására. A szövetkezetek közötti verseny­ből a múlt évben a tamásfalai EFSZ került ki győztesen. Második hely­re a martinovói, és a harmadik helyre a Veľké Terikovce-i Egy­séges Földművesszövetkezet került. A járásban 2 S szövetkezeti mun­kaiskola működik, s ezeket 570 hallgató látogatja. Az iskola legsi­keresebben Tamásfalán és Cseren­csényben teljesíti hivatását. Cse­rencsényben például a Szövetkezeti munkaiskola elősegítette a tejhozam emelését. » * * Kötelező beadásukat 1957 első negyedére a járás következő szö­vetkezetei teljesítették — marha­húsból: a pápcsai, belíni, kocihai, lipoveci martinovói, és a mojimi — sertéshúsból: a feisöpokorágyi, jánosi, belíni és a martinovói. A bratislavai főpályaudvar mozdonyvezetői növelik munkájuk hatékonyságát Ä jbratislavai főpálya­udvar mozdonyvezetői ebben az évben figyel­müket a tüzelőnyag le­hető legjobb kihaszná­, lására összpontosítják. A mozdonyvezetők és a fűtők jő együttműködé­se a pályán, valamint az enyhe tél, már sok tonna tüzelőanyag megtakarí­tását tette lehetővé. Az év elejétől az úgyneve­zett nyerstonnák telje­sítménytervét 103 szá­zalékra teljesítették és emellett kétezer tonna szenet takarítottak meg. A bratislavai moz­donycsarnok dolgozói a napokban kollektív kö­telezettségvállalást tet­tek, amely szerint az első negyedév tervét túlteljesítik. A felajánlás szerint jobbá teszik a motoros mozdonyok ja­vításainak ellenőrzését és tanfolyamokon növe­lik a technikusok szak­tudását. A szakképzett­ség növelésével és az üzemen belüli önállő el­számolás módszerének hatékonyabb érvényesí­tésével az első és a má­sodik negyedévben S múlt év ugyanezen idő** szakaival s:remben 50 százalékkal csökkentik & mozdonyok üzemzava­rainak számát. A mozdonyvezetők, akik új munkaerőket gyakorolnak be, munkán jukat a legjobb tépasz-í talatok terjesztésére, á tüzelőanyaggal való gazw daságosságra fogják irá-i nyítani. Ezzel is hozzá­járulnak ahhoz, hogy az első negyedévre terve-' zett szénfogyasztást egy százalékkal csökkentsék ÖSSZEFOGÁS, A MEGÉRTÉS EREDMÉNYE A zétényi szövetkezet tagjai a műit •asitendőban - ' .rvezeti 20 korona helyett 26 koronát értek el munka­egységenként. Az évzáró közgyűlésen 700 000 koronát osztottak szét a tagok között. Minden szövetkezeti család átlag 10 000 korona részesedést ka­pott az év végén. De voltak olyan csa­ládok is, mint például Simkó Gyöc­gyék, akik kerek 27 000 koronát, a Bukus testvérek pedig 32 000 koronát vittek haza. Sok családban összesei 24-ben, rádiókészülékeket, bútorokat vásároltak Pludko András, a szövet­kezet könyvelője, Spartak személy­autót vásárolt. Kívüle még többen ter­vezik, hogy a közeljövőben személy­gépkocsit vásárolnak. Zétényben a valamikor nyomorban sínylődő, kisem­mizett emberek ina emberhez méltó KETTŐS ÖRÖM T&rincsen február 5-én gyúlt ki először a villany, s ekkor tartot­ták meg a szövetkezet évzáró gyűlését is. — A falu népe már várta ezt a napot — mondotta Ott már Sá­muel, a szövetkezet elnöke. — Vil­lanyfénynél fizettük a részesedést a tagságnak. Ötvenkét szövetkezeti tag mint­egy 25 000 munkaegységet dolgo­zott le, s munkaegységenkint 3—3 koronát kapott, ami 75 000 koro­nát tett ki. S. L„ Losonc. ééé&éé**** életet élnek s mindezt úgy érték el, hogy összefogtak, szövetkezetben dol­goznak. Farkas K, A pardubicei Tesla új televízora A gépipari alkalmazottak V. kong­resszusán kiállították gépiparunk új­donságait is. XSbb üzemünk próbatí­pusokat és modelleket is kiállított. Képünkön a pardubicei TESLA tele­víziós vevőkéssülékét láthatjuk, ataely képtükrének átmérője 53 cm. A ve­vőkészülék prototípus és még tovább fogják fejleszteni. A próbák befejezése után e nagy képtükrű csehszlovák televíziós vevő gyártását rövidesen megkezdik. K. Medvald felv. (CtK) Üj modern gátat építenek Liptovská Marában A zilfnaí kerületben megkezdték a Lipt. Mara mellett építendő nagy víztartály tervének kidolgozását. A Lipt. Mara-i duzzasztógátnak hasonlóképpen, mint az oravai gátnak, az a feladata, hogy a Vág felső folyásánál nagy mennyiségű vizet duzzasszon fel és ezáltal megjavítsa a Vág egész évi vízállását. A Lipt. Mara-i duzzasztó­gát a Felső Vág-menti völgy legalkalmasabb geológiai részén terül el mintegy 2500 hektár terjedelemben. A duzzasztógát mellett vizierómüvet építenek. Ezenkívül egy kiegyenlítő víztartály építését tervezik Bešeňován, ahol szintén vízierőmüvet építenek. Az új v isi erőmű nagy nye­reséget jelem energiaforrásaink bővítése szempontjából. Tizenhat autót javítanak meg terven felül A žilinai ás ružcmberoki Csehszlovák Automobil Javí-' tomu helyekben, ahol a teher- és mentőautók fő javítá­sait végzik, a Győzelmes Február 9. évfordulóját a dol­gozón szocialista muftk&felajánlásokkal üdvözlik. A ziünai autójavítók, a Közlekedésügyi Minisztérium, és a Szakszervezeti Szövetség Központi Bizottsága vörös zászlajával kétszeresen kitüntetett dolgozók a februári győzelem évfordulójának ťsztpletére a negyedévi tervet a nyerstermelés értékének 11 százalékával túlteljesítik. Ugyanezen idosrak alatt terven fe'ül 11 Praga R\' te­herautót és öt Skoda-típusú mentőautó fő' javításait végzik el. 442 960 korona értékben termelnek árucikke­ket terven felül és az önköltségek csökkentésével terven felüli akkumuláció alakjában 198 000 koronát utalnak át az állampénztárnak.

Next

/
Thumbnails
Contents