Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-02 / 33. szám, szombat

/Q modem alomelmélet atyja Ma ötven éve, hogy Dimitrij Ivanovics Mengyelejev, az egyik legnagyobb orosz természettudós meghalt. Tudományos öröksége első sorban a kémiai elemek általa felfedezett periódusos törvénye, messze túlnő az átlagos tudományos felfedezések körén Mengyelejevet joggal tekinti az egész világ az elemekről és az atomról szóló mai tanok szellemi atyjának. Dmitrij tvanovics Mengyelejev 1834ben született Tobolszkban, NyugatSzibéria akkori központjában. Pétervárott és Heidelbergben végzi tanulmányait, 1867-től a pétervári egyetemen a szervetlen kémia tanára. 1869ben adja ki értekezését a periodikus rendszerről, amely — miután tudományos előrelátásai két-három évtized alatt rendre beigazolódnak — Mengyelejevnek egyre fokozódó világhírnevet szerzett. A külföldi tudományos akadémiák és intézetek egymás után tagjaikká választják és fő tudományos müvét, A kémia alapjait, minden kultúrnyelvre lefordítják. Odahaza viszont nehézségei vannak s a cári kormány kultuszminiszterével való nézeteltérései miatt 1890-ben elhagyja egyetemi katedráját és a pétervári mérési intézetnek lesz a vezetője egészen 1907. február 2-án bekövetkezett haláláig. Mengyelejev, Lomonoszov mellett a klasszikus orosz természettudományi gondolkodás és kutatás nagymestere. Magát „realistának" tekintette, lényegében materialista volt, ami egész tudományos kutatásának szelleméből kitűnik. Tudományos tevékenységében olyan módszereket alkalmazott, amelyek a dialektikus gondolkodás iskolapéldái lettek, jóllehet nála a dialektika ösztönösen nyilvánult meg. Hirdette és tőle telhetően megvalósította az elmélet és a gyakorlat egységét, ami konkréten iparfejlesztési terveiben nyilvánult meg. ő volt az első, aki felvetette a kőszén földalatti gázosításának gondolatát. Mengyelejev tudományos munkásságának kezdetén, a múlt század közepén az anyagról, az elemekről és az atomokról való ismereteink nagyjából nég azok voltak, amelyeket a görög materialisták két évezreddel azelőtt mondtak ki. A tudomány ugyan már nagyobb számú elemet, vagyis tovább már fel nem bontható anyagot ismert, de ezek az ismeretek rendszertelenek, a belső összefüggések és törvényszerűségek ismeretének hiánya miatt töbsé-kevésbé véletlenszerűek voltak. Ebben az időben ezért számos vegyész és fizikus foglalkozott az .elemek rendszerének kutatásával: a német Meyer, ä francia Chancourtois, az angol Newiands, — de az orosz Mengyelejev /olt az. aki 1809-ben, munkájában alapvetően ismerte fel az elemek fizikai is kémiai tulajdonságai alapján a köíöttük fennálló összefüggéseket, isnétlődő — periodikus — törvényszerűségeket Mégis, nem az elemek periodikus rendszerének összeállítása Mengyelejev legnagyobb tudományos érdeme. Ö ugyanis magán a rendszer megállapításán túlmenően — ellentétben korának többi, ezen kérdéssel foglalkozó fizikusával és kémikusával — felismerte az elemek atomsúlyán és vegyi tulajdonságain alapuló periodusos rendszerből következő minden lényeges következményt és összefüggést, amelyek aztán az elkövetkező évtizedekben döntő módon irányt szabtak a fizikai kémia, majd a jelen század kezdetétől kezdve, az egész elméleti atomkutatásnak. Mengyelejev — rendszere alapján — kiszámította és „megjósolta" különböző, addig ismeretlen elemeknek, nevezetesen a germániumnak, a scandiumnak és galliumnak legfontosabb fizikai és kémiai tulajdonságait, amelyeket aztán két évtized leforgása alatt ténylegesen fel is fedeztek. Hasonló módon „jósolta" meg a kémiailag inaktív, vegyületeket nem képező, úgynevezett nemes gázok egész csoportjának a létezését, amelyeket pontosan az általa megadott tulajdonságokkal fedeztek fel. Mengyelejev 1869ben hasonló módszerrel megállapította, hogy az urán atomsúlyának, amelyet akkor a tudomány 120-szal tartott nyilván, kb. 240-nek kell lennie. Mint ismeretes, utólag bebizonyosodott, hogy az urán tényleges atomsúlya 238. Ugyancsak Mengyelejev volt az, aki — az addig az atomok oszthatatlanságáról uralkodó newtoni elmélettel szemben — azt hirdette, hogy maga az atom is összetett, bonyolult szerkezetű, még kisebb részekből álló egység. Még megérte, hogy ez a tudományos „jóslása" is bevált és a századforduló felfedezi egyes elemek, elsősorban az urán természetes bomlását, a radioaktivitást. A rádioaktivitás okainak és törvényszerűségének kuta tása, Plank és Einstein elméleteinek, a kvantum- és a reletivitás-elméletek nek hathatós segítségével az atom szerkezetének megismeréséhez és a felismerések gyakorlati felhasználásához: a mesterséges atomromboláshoz az első tudományos célokat szolgáló atomreaktorhoz, az első " atombombá hoz és e fejlődés eddig elért Iegma gasabb fokához — az 1954. évben a Szovjetunióban üzembe helyezett atomelektromos műhöz vezet. Ezek az összefüggések világosan mutatják, milyen döntő része volt a modern fizikai-kémia megalapítójának, az elemek periodikus rendszere első felismerőjének és az abból következő tudományos következtetések hirdetőjének, Dmitrij Ivanovics Mengyelejevnek modern fizikai világképünk kialakításában, az emberiség eddigi legnagyobb és legjelentősebb találmányának, a magerők tudományos és gyakorlati felhasználásának megalapozásában. Sz. L. ár J* J^W éii* <-*> Ut&tor. PHÉMU »M? A* Az elemek periodikus rendszerének első foqalmazványa Emlékezetes hány ászgyőzelem A

véres 1931-es év után, a világtörténelem legnagyobb tőkés /álság írtak mélypontján, a Duchcovban. <osútin, Dolná Lipován annyi áldozatot •cöveteiő véres terror, 1932. elején nég jobban kiéleződtek az ellentétek. \z észak-csehországi bányavidéken a Dányabárók tömeges elbocsátásokra és íagy bérleszállításokra készültek. Feleletül — éppen 25 évvel ezelőtt — tört ki a mosti Humboldt-tárnában i sztrájk, ahol 340 bányász tette le i munkát. A sztrájkoló bányászok, feleségei és ayermekei tárnáról táraára mentek ezzel a hírrel és két nap alatt már az egész bányaterületen 25 äzer bányász sztrájkolt. A sztrájknegmozdulás alatt a bányatulajdonosoknak nem sikerült egy sztrájktörőt ,em szerezniök. A vörös szakszerveletek és Csehszlovákia Kommunista Pártja állt a sztrájk élére. A

z a hatalmas megmozdulás, mely öt hétig tartott, felvillanyozta i köztársaság valamennyi bányászát, vlás bányavidékek is csatlakoztak: a dadnóiak, ostravaiak, a handlovaiak, žs csakhamar 50 ezer bányász tette le a munkát. A mosti járásban munkások, parasztok, sőt kiskereskedők is :ámogatták a sztrájkot Szegényparasztok, akik a szájuktól vonták meg a falatot, élelmiszereket hordtak a aányászcsaládoknak, a kiskereskedők pedig pénzhitelt nyújtottak, hogy a legszükségesebbeket megvásárolhassák. Az egész országban, a dolgozók, az értelmiség és a haladó gondolkodású lakosság körében gyűjtéseket szerveztek a bányászok megsegítésére. Gyönyörű példája volt ez a szolidaritásnak. A burzsoázia megkísérelte terrorral és egyéb eszközökkel megtörni a sztrájkolók forradalmi lelkesedését és egységét. Két ezred csendőrt összpontosítottak a mosti bányakörzetbe, akik a tüntetések folyamán a Koh-i-noor-tárnában két bányászt agyonlőttek. Végül is öt heti harc után a dolgozók győztek. A bányabárók kénytelenek voltak beszüntetni az elbocsátásokat és bérleszállításokat. De nemcsak ez volt az eredmény. A győztes mosti sztrájk jó tanulság volt a dolgozók számára. Megmutatta, hogy a sikert egyedül a törhetetlen egységnek köszönhették és meggyőződhettek arről is, hogy a burzsoázia még sem volt oly erős, mint amilyennek hirdette magát. A bányászokat a sztrájkba az éhség, a nyomor és a féktelen kizsákmányolás hajtotta. 1921-ben a feketeszénbányákban 75 893, 1931-ben már csak 53 856 bányász dolgozott. A barnaszénbányákban az 1921. évi 51 440 bányász helyett 1931-ben csak 33 893 dolgozott. Tíz év alatt összesen csaknem 40 ezer bányászt bocsátottak el a munkából. Ezenkívül sokan hetenként csak néhány műszakban dolgoztak, úgyhogy gyakorlatban a szénbányászoknak egynegyede volt kenyér nélkül. Az átlagbér naponta 37 korona volt heti három műszak mellett. Ezt a teljesítményt a bányászok fele sem érte el, a többség még ennyit sem keresett. 1930-ban — a hivatalos statisztikák szerint — az észak-csehországi barnaszénbányakörzetben 40 millió koronával, az ostravai körzetben 64 millió koronával csökkentek a bérek. Ezzel szemben a bányabárók nyereségei — a válság ellenére is — Észak-Csehországban 235 millió, Ostravában 409 millió koronát tettek ki. Persze, ezzel nem elégedtek meg és azért vették tervbe, hogy a dolgozó bányászok egyharmadát elbocsátják és bérüket is egyharmaddal csökkentik. C ok éven keresztül sok tárna és ^ bánya munkássága elszigetelten harcolt a bányászok követeléseiért. 1923 óta ez volt az első sztrájk, amikor a bányászok széles frontban és összeforrt egységben támadtak a burzsoázia ellen. A mosti sztrájk nemcsak a burzsoá köztársaság munkássága részére volt óriási jelentőségű, de erősítette egész Európa munkásságának harcát is, a hitlerizmus uralomra jutásának előestéjén. g-k. Szerzőavatas• Mondtuk már hogy a decentralizáció hatásaként a színigazgatók merészebben nyúlnak darabok után. És ez az új szerzők, új időket éneklő úi dalaira is vonatkozik. Pavel Pásek és Lev Spáči! neve írói körökben nem ismeretes. Annál inkább színházi körökben. Mindketten prágai színészek és „Én nem vagyok ő" című szatirikus komédiájukhoz a Realista Színház színpadán kapták a keresztvizet. HoJ vannak már azok az idők, amikor csak jól ismert, rég bevált, patinásnevű írók darabjait tűzték műsorukra a színházak, nem nyújtván ajkaimat a tehetséges újaknak az érvényesülésre! A darab rámutat az emberekben lappangó másik én — a rossz létezésére, amely az anyagi haszon és egyéb előnyök reményében hazugságra, csalásra, korrupcióra, zsarolásra, sőt árulásra is képes. Az erős és kifogástalan jellem ellentáll a rossz sugalmainak és karrierista vágyait leküzdve, megmarad a becsületes dolgozók útján. František, a darab főszereplője szerény tisztviselője az üzemnek, akit megbíznak súlyosan megbetegedett főnöke helyettesítésével. Felesége, mint általában az asszonyok, szerénytelen és szeretné férje számára tartósan biztosítani ezt a magas állást. Ezért összeköttetéseket keres, vagyis a háttérből irányít. František becsületes lélek, eszébe sem jutott volna hasonló fogáshoz folyamodni, de az asszony befolyása felébresztette benne a karrierizmus ördögét, mely azt súgja, hogy „miért ne, ha egyszer rámmosolyog a szerencse". Az asszony közbenjárásával megismerkedik egy kis színésznővel, akinek édesapja vállalati igazgató; azé a vállalaté, melyhez František üzeme tartozik. A kezdő színésznő minden vágya, hogy főszerephez jusson. František személyes jó barátja a színigazgató, akinek viszont gyógyíthatatlan „bogara" a film. Eddig minden próbálkozását kudarc kísérte. František beszélgetés közben sejteti az igazgatóval, hogy a filmnél jó öszszeköttetései vannak az unokabátyja révén, aki „magas helyen" — értsd a 4. emeleten ül. Az igazgató sokatjelentően átadja egyik filmscenáriuma kéziratát Františeknek és viszontszolgálatul a már elígért főszerepet a kis színésznőnek — František pártfogoltjának ajánlja fel. zek után csak természetes hogy František karrierje szépen halad előre. Drága nejének azonban mindez még nem elég. Egy ismeretlen látogatót — Páleničeket, aki férje távollétében a lakásán felkeresi és akiről azt hiszi, hogy a minisztériumból jött, mert az „igazgatók rémeként" lép fel a futó bemutatkozásnál, meghívja vacsorára, sőt éjjeli szállást ajánl fel neki, férje további karrierje reményében. Pálinícekről kiderül, hogy a vállalat ellenőre, aki látszólag ugyim nem megvesztegethető, de azért egy tál lencséért ő is eladná becsületét, néhány százasért hajlandó a sokat bírált Františeket pártfogásba venni. De ez még mind semmi. Szövetkeznie kell az üzem egyik gyengejellemű, nagyratörő funkcionáriusaival sőt a titkárnőjével is. František mindegyiküknek ígér valamit. Az egyiknek nagyobb állást, a másiknak magasabb fizetést, a titkárnőnek szerelmet. Hazugságokhoz is folyamodik, arra céloz, hogy rövid időn belül avanzsál, a vállalat központjába kerül. Akad-e oly jellemes ember, aki ennyi csábításnak ellent tudna állni? Bizonyára akadna, ha csupán egyéni érdekről volna szó. De František közérdeket emleget és ezért természetes, hogy a három funkcionárius megbékül igazgatójával és a közérdekre való tekintettel várja az események kedvező fejleményeit. František nagy tehetsége, mióta félredobta jobbik énjét, a minisztériumban is figyelmet kelt. Hűséges felesége éppen fehérneműjét csomagolja, mert másnap a fővárosba utazik, hogy elfoglalja új állását. Persze, feleségére ott nem lesz szüksége, nem elég előkelő a viselkedése, az öltözködése, meg aztán nem is érdemes feladni a jó lakást, ki tudja, mit hoz a jövő? Titkárnőjére s'ncs már szüksége, annál kevésbé annak szerelmére. Mindezt könyörtelen őszinteséggel vágja mindkettőjük fejéhez, mint aki azt mondja: „A mór megtette kötelességét, a mór mehet." Miután sikeresen leszámol eddigi életével, megszólal a telefon és Františeknek tudomására adják, hogy minisztériumi állása megingott. " mert fény dérült egyik tisztázatlan uyysre. František a hír hallatára összeroppan. Ebben a pillanatban csengetnek az előszobában. Az időközben elsötétedett színre František felesége lép, aki a karosszékben alvó férjét rázza fel álmából. Kiderül, hogy František az egész esetet csak álmodta. Boldogan veszi tudomásul, hogy a lepergett eseménysorozat távol áll a valóságtól, de jó tanulság számára. A komédia minden mozzanata villámgyorsan pereg a néző előtt. A jobbnál jobb, szellemes bemondások váltják egymást. A helyzetkomikumoknak, szóvicceknek, groteszk fordulatoknak köszönhető, hogy a közönség remekül szórakozik egész este. František szerepét két színész alakítja. Az egyik František Doubrava, aki a szerény kis tisztviselőt, František jobbik énjét adja, a másik — a rossz énje — Ivo Gübel. A két színész teljesen egyforma öltözékben jelenik meg a színen, egymással szemben áll az ajtó keretében, mintha tükörbe nézne, még a mozdulataik is pontosan megegyeznek. Vitatkoznak egymással, miközben a rossz többnyire legyőzi a jót (ezért ér el František olya magas karriert), sokszor pedig egymagában csak a jó, vagy a rossz jelenik meg a színpadon. Mindkét színész igen teheséges, mert gondoljuk csak meg, mily nehéz egy szerepet .valóban jól alakítani, élethű illúziót kelteni, hát még ezen túlmenően úgy, hogy az alakítás minddenben megegyezzék a másik színé-* szével, anélkül, hogy lényeges eltérés lenne a két teljesítmény között. Mindkét színésznek annyira fejlett a humorérzéke, hogy nehézség nélkül éli bele magát a szerzők gondolatmenetébe és a két különböző jellemű szerepbe, mely azonos mozdulatokat és hang-hordozást követel. Rudolf Vedral ötletes rendezése érdeméből a többi szereplő is jól megállta a helyét. Az ötletes díszletek az államdíjas Jan Sládek képzőmövész kifinomult ízlését dicsérik. Kardos Márta. ADOLPH HALLIS ZONGORAESTJE Bratislava zenekedvelőinek a január sok szép élményt hozott. Zenei életünk ebben a hónapban nagyon mozgalmas volt, csupa külföldi vendég, csupa érdekes műsor, ahány hangverseny, annyi ritka zenei csemege. Kiváló muzsikusok látogattak el hozzánk a világ minden tájáról, hogy művészetükkel gyönyörködtessenek. Yorg Demus, fiatal osztrák zongoraművész, Witold Rowiczki, lengyel karmester, Ida Haendel, lengyel származású hegedüművésznö, Richard Austin, angol dirigens és Joseph Cooper, angol zongoraművész, Janine Andrade, francia hegedüművésznö, akit egyébként már tavalyról ismerünk — szép, dús program egy hónapra, a Szlovák Filharmóniának köszönet és elismerés jár érte. A hónap jól zárult, az utolsó januári hangverseny is különlegességgel kedveskedett nekünk. Adolph, Hallis, dél-afrikai zongoraművész, — hirdetik a falragaszok — és a közönség feszült várakozással tekint a hangverseny elé. Várakozásunkban nem csalódtunk. A hangverseny két első száma — Haydn variációi és Bach eredetileg orgonára komponált Toccatája Busoni hatásos átdolgozásában — a klasszikus és amellett életteljes játékstílus magasiskolája. Felcsendül a következő műsorszám, már a romantikus zene világában vagyunk Schumann sokszínű Karneválja elevenedik meg előttünk. A műsor második részének első felében a modern zenéből kapunk ízelítőt. Tehetséges fiatal zeneszerzőnk, Štépán Lucký Szonatínájának és Bartók Béla Svitjének tökéletes interpretálásával Adolph Hallis megmutatta, milyen sokoldalú művész. Chopin-Liszt Chant polonais című kis kompozíciójának álomszerű előadása ismét lírai hangulatot teremt. Chopin Desz-dúr keringője, f-moll Balladája és bmoll Scherzoja, három kis gyöngyszem — a műsor fénypontja. A ráadások is kedves, derűs pillanatokkal ajándékoznak meg minket. Goossens angol zeneszerző három kis jellemképe, Bartók Béla „Spiccem van" című burleszkje elragadóan szellemes. Adolph Hallis érdekes módon egész este beszélgetett a zongorával, a zongora pedig hozzánk beszélt, szinte megszólalt az ujjai alatt, a zongora a zene nyelvén mesélt és énekelt, sírt és nevetett, örült és szomorkodott. Gyönyörű, meleg este volt, Adolph Hallis zongoraművészt sokáig nem fogjuk elfelejteni. Havas Márta