Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-03 / 03. szám, csütörtök

Még egyszer a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól A Zsen^inzsipao, Kína Kommunista Pártja központi lapjának szerkesztőségi cikke magyar eseményeket ele­mezve Kardelj elvtárs nemcsak nem i A Zsenminzsibao szerkesztőségi t tdtt egyáltalán semmi különbséget kö- j cikkének első része lapunk tegnapi j zóttünk és az eiienség között, hanem • számában lel nt meg. Az alábbiak- i ezenfe.ül azt mondotta a magyar elv- 1 I •— " ' * táisakr.ak, hogy alapos változtatáso­kat keli eszközölni a (magyar) politi­kai rendszerben". Felhívta őket to­vábbá arra, hogy az államhatalmat teljesen adják át a budapesti mun­kástanácsnak és más megyei munkás­tanácsoknak „tekintet nélkül arra, mi történt a munkástanácsokkal" és ki­jelentette, hogy „nem kell erőfeszíté­seiket a kommunista párt felújítására pazarolniok. Még pedig azért nem — mondotta — mert a tömegek számára a párt a bürokratikus magtestesülését jelenti, ^ ban a cikk befejező részét közöl­! j ük. ezt a receptjét dolgozta ki a testvér­pártok számára. A magyarországi elv­társak Kardelj elvtárs e javaslatát elutasították. Feloszlatták a budapes­ti, valamint más megyei munkástaná­csokat, amelyek az ellenforradalmárok kezébe kerültek és tovább építik a szocialista munkáspártot. Ügy véljük, deSzpotizmus | hogy a magyar elvtársak teljesen he­Kardelj elv- | lyesen cselekednek, mert egyébként musé, hanem az ellenforradalomé vol­na. Világos, hogy a jugoszláv elvtársak túlságosan messze mennek. Jóllehet, a testvérpártra vonatkozó bírálatuk egy része jogos volt, mégis elvi ál­láspontjuk és módszerük sértik az elvtársi vita elveit. Nem akarunk be­avatkozni Jugoszlávia belügyeibe, de azok a tények, amelyeket felsorol­tunk, távolról sem belügyek. Ha meg lista demokrácia egészséges fejlődé­sét. A Szovjetunió Kommunista Párt­ja egészen helyesen helyrehozza Sztá­linnak e téren elkövetett hibáit. A szocialista demokráciának semmi esetre sem szabad ellentétbe kerülnie a proletariátus diktatúrájával; ugyan­csak nem szabad felcserélni ezt a bur­zsoá demokráciával. A szocialista de­mokráciának a politikai, gazdasági és kulturális téren egyetlen célja a pro­akarjuk szilárdítani a nemzetközi I letariátus és valamennyi dolgozó szo­!árs a „Sztálin-ellenes irányzatnak" ) Magyarország jövője nem a szocializ­kommunista pártok sorainak egységét és meg akarjuk akadályozni azt, hogy olyan körülmények alakuljanak, ame­lyeket az ellenség zavar és hasadás előidézésére használhatna fel soraink­ban, nem tehetünk mást, mint test­véri tanácsot adni jugoszláv elvtár sainknak. III. Harc a dogmatizmus és a revizionezmus ellen Sztálin hibáinak egyik súlyos kö­vetkezménye a dogmatizmus növeke­dése volt. Sztálin hibáinak bírálata folyamán a különféle országok kom­munista pártjai harcot indítottak a dogmatizmus ellen. Ez a harc na­gyon szükséges. Ha azonban negatív álláspontot foglalnak el mindazzal, ami Sztálinnal kapcsolatos és kitűzik a „desztálínizálás" helytelen jelszavát ezáltal egyes kommunisták elősegítik a marxizmus-leninizmus elleni revi­zionista irányzat támogatását. Ez a re­vizionista irányzat kétségtelenül tá­mogatja a kommunista mozgalom elle­ni imperialista támadásokat és az im­perialisták ezt az irányzatot valóban tevékenyen felhasználják. Ha határo­zottan szembe szállunk a dogmatiz­mussal, ezzel egyidejűleg erélyesen szembe kell szállnunk a revizionizmus­sal is. A marxizmus-leninizmus azt tanítja, hogy az emberi társadalom fejlődésé­re közös alaptörvények hatnak, azon­ban minden államnak és minden nem­zetnek egymástól eltérő vonásai van­nak. így minden nemzet átmegy az osztályharc szakaszán és végül a kom­munizmushoz jut el olyan utakon, amelyek lényegükben egyformák, spe­cifikus alapjukban azonban eltérők. A proletariátus ügye egy országban csak akkor győz, ha a marxizmus-le­ninizmus általános érvényű igazságát helyesen alkalmazzak, tekintetbe véve az Illető ország sajátos nemzeti voná­sait. És amig ez így lesz, a proletariá­tus új tapasztalatokat fog gyűjteni. Ezzel támogatja más nemzetek ügyét s gazdagítja a marxizmus-leninizmus közös kincsestárát. A dogmatikusok nem tudják megérteni, hogy a mar­xizmus-leninizmus éltalános igazsága a reális életben kizárólag a specifikus nemzeti jellegzetes vonások útján nyilvánul meg konkrétan és válik ha­tékonnyá. Nem hajlandók részletesen tanulmányozni saját országuk és nem­zetük szociális és történelmi vonásait vagy gyakorlatilag alkalmazni a mar­xizmus-leninizmus általános igazságát ezeknek a vonásoknak tekintetbe vé­telével. Ezért nem vihetik a proleta­riátus ügyét győzelemre. Mivel a marxizmus-leninizmus a kü­lönféle országok munkásmozgalma ta­pasztalatainak tudományos összefogla­lása logikus, hogy fontosságot kell tu­lajdonítani annak, hogyan érvényesülje­nek az előrehaladott országok tapasz­talatai. Lenin „Mi a teendő?" című müvében azt írta: „A szociáldemokrata mozgalom lényegében nemzetközi. Ez nemcsak azt jelenti, hogy harcolnunk kell a nacionalista sovinizmus ellen. Azt ls jelenti, hogy a fiatal országban keletkező mozgalom csak akkor lehet síkeres, ha a gyakorlatban felhasznál­ja más országok tapasztalatait." Lenin itt arra gondolt, hogy az orosz mun­kásmozgalomnak, ameiy a kezdetnél tartott, fel kell használnia a nyugat­euróoal munkásmozgalom tapasztala­tait Ez a nézet ugyancsak érvényes arra Is, hogy a fiatal szocialista or­szágok felhasználják a szovjet tapasz­talatokat. Kell azonban, hogy a tanulás helyes módszerét válasszuk. A SzovjotUňió összes tapasztalatait — belessám^va, az alapvető tapasztalatokat ls — kor­látozzák bizonyos jellegzetes nan'of vonások keretei és egy országnak sem szabad géplesen utánoznia őket. S ezen­felül — amint már fentebb hangsú­lyoztuk — a szovjet tapasztalatok között vannak olyanok is, amelyek nibákból és kudarcokból szerzett ta pasztalatok. Azok számára, akik tud ják, hogyan kell a legjobban ta-iulni másoktól, e tapasztalatoknak, sikerek­nek és kudarcoknak összessége mér­hetetlen segítséget jelent, mert sogí'­ségükre lehet abban, hogy elkerüljék a tévutakat fejlődésük során es ve~z teségeiket a legcsekélyebb mértékre korlátozzák. Másrészt azoknak a tapasztalatok­nak gépies u'ánozása, amelyek a Szovjetunióban sikert hoztak — nem is beszélve a sikertelen tapasztalatok­ról — nem vezethet sikerre más or­szágokban. Az idézett fejezet utáni szakaszban Lenin a következőket írta: „Ehhez azonban (más országok ta­pasztalatainak felhasználásához ­szerk. megj.) nem elegendő csupán is­merni e tapasztalatokat vagy •isupán lemásolni a végső következtetéseket. Ehhez az szükséges, hogy kritikai ál­láspontot tudjunk elfoglalni e tapasz­talatokhoz és önállóan felülvizsgálni őket. Ha elképzeljük, mily óriási mér tékben gyarapodott és mily szétágazó­vá vált a mai munkásmozgalom, meg­értjük, hogy az eméleti erőknek va­lamint a politikai (és forradalmi) ta­pasztalatoknak mily nagy készletére van szükség e feladat teljesítéséhez." Nyilvánvaló, hogy azokban az orszá­gokban, ahol a proletariátus hatalom­ra került, a probléma még bonyolul­tabb, mint ahogy arról Lenin beszélt. Kína Kommunista Pártjában az 1931—1934-es években voltak olyan dogmatikusok, akik nem voltak hajlan­dók elismerni Kína sajátos jellegét és géplesen utánozták az orosz forrada­lom egyes tapasztalatait s ezzel sú­lyos károkat okoztak országunk for­radalmi trőlnek. Ezek a károk pártunk­nak nagy tanúiságul szolgáltak. Az 1935. évi cunjiszki konferencia és az 1945. évi VII. pártkongresszus közötti időszakban pártunk ezt a mérhetetle­nül káros dogmatikus irányvonalat tel­jesen kiküszöbölte, egybetömörítette valamennyi tagját, azokat is, akik hi­bákat követtek el, kibontakoztatta a népi erőket és ezáltal elérte a forra­dalom győzelmét. Ha nem ezt tette volna, nem vívta volna ki a győzelmet. Pártunk csupán azért követhetett el kevesebb hibát a Szovjetunió és más testvérországok tapasztalatainak átvé­telénél, mert véget vetett a dogmati­kus irányvonalnak. És ezért most is teljesen meg tudjuk érteni, hogy len­gyel és magyar elvtársainknak meny­nyire szükséges és sürgős ma helyre­hozniok a mult dogmatikus hibáit. Ki kell küszöbölni a dogmatizmus hibáit, forduljanak elő bármikor és bárhol. Továbbra is kijavítjuk a mun­kánkban előforduló ilyen hibákat és megelőzzük őket, a dogmatizmus elve­tésének azonban semmi köze sincs ahhoz, hogy engedékenyek legyünk a revizionizmus iránt. A marxizmus­leninizmus elismeri, hogy a különböző országok kommunista mozgalmának szükségszerűen megvannak saját nem­zeti jellegzetes vonásai. Ez azonban nem jelenti azt. hogy e mozgalmaknak nincsenek közös alapvető vonásai vagy pedig, hogy eltérhetnek a marxizmus­leninizmus általános igazságától. Az antidogmatizmus jelenlegi hullámának időszakában akadnak nálunk is és a külfö'dön is olyan emberek akik a szovjet tapasztalatok géples utánzása elemzSsé.nsk ürügys alatt tagadni akarják a Szovjetunió alapvető tapasz­talatainak jelentőségét és akik a marxizmus-leninizmus alkotó fejleszté­sének örve alatt tagadni . akarják a marxizmus-leninizmus általános Igaz­ságának jelentőségét. Mivel Sztálin és egyes szocialista országok volt vezetői elkövették a szo cialista demokrácia megsértésének súlyos hibáját, a kommunisták sorai­ban egyes ingadozó emberek a szocia­lista demokrácia fejlesztésének ürü­gye alatt megkísérlik gyengíteni vagy felszámolni a proletariátus diktatúrá ját, a szocialista állam demokratikus centralizmusét és a párt vezető szere pét. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a proletariátus diktatúrájában az ellen­forradalmi erők felett gyakorolt dik­tatúrának szorosan össze kell függnie a legszélesebb népi vagyis a szocialista demokráciával. Hogy a proletariátus diktatúrája erős, hogy le tudja győz­ni a hatalmas belső és külső ellensé­get, ennek oka abban rejlik, hogy ez dolgozók diktatúrája a kizsákmá­nyolók felett, a többség diktatúrája a kisebbség felett és a dolgozók szé­les tömegeinek olyan demokráciát ad, amely egy burzsoá demokráciában sem érhető el. Ha nem sikerül szoros kap­csolatot teremteni a dolgozók töme­geivel és elnyerni lelkes támogatásu­kat, akkor nem lehet felállítani a pro­letariátus diktatúráját és egyáltalán nem lehet azt megszilárdítani. Minél élesebb az osztályharc, annál inkább szükséges, hogy a proletariátus a leg­határozottabban és a legteljesebb mér­tékben a széles néptőmegekre támasz­kodjék és teljes mértékben kibonta­koztassa a nép forradalmi lelkesedé­sét az ellenforradalmi erők leverése érdekében. Azokban a szívós és véres tömegharcokban szerzett tapasztala­tok, mely harcok a Szovjetunióban folytak az Októberi Forradalom és a polgárháború idején, teljes mértékben megerősítik ezt az igazságot. Pártunk éppen az ebből az időszakból szerzett szovjet tapasztalatokból vonja le a „tö­megek vonalának" következtetését, amelyről ma annyi szó esik. A Szov­jetunióban vívott heves harcok első sorban a néptömegek közvetlen akciói­tól függtek és természetesen csekély lehetőség volt arra, hogy töké­letes demokratikus módszerek fejlőd jenek ki. Jóllehet a kizsákmányoló osztályok kiküszöbölése és a fő ellen­forradalmi erők felszámolása után to vábbra ls szükség volt arra, hogy a proletariátus diktatúrája harcoljon az ellenforradalom maradványaival — ezeket a csökevényeket nem lehet tel­jesen kiküszöbölni addig, amíg fenn­áll az imperializmus — a proletárdik­tatúra harcának főleg a külföldi impe­rializmus agresszív erői ellen kellett irányulnia. Ilyen körülmények között fokozatosan kellett kibontakoztatni az ország politikai életében a demokra­tikus módszereket és tökéletesíteni őket, tökéletesíteni kellett a szocia­lista jogrendszert, hatékonyabbá kel­lett tenni a népnek az államszervek felett gyakorolt ellenőrzését, fejleszte­ni a demokratikus módszereket az állam és a vállalatok irányításában, szorosabb kapcsolatokat teremteni az állami szervek s az egyes vállalatokat igazgató szervek valamint a széles néptömegek között, meg kellett szün­tetni az e kapcsolatra ható zavaró mo­mentumokat és erélyesebben kellett kiküszöbölni a bürokratikus irányza­tokat. Az osztályok mjgszüntetése után nem kellett volna tovább hangsúlyozni az osztályharc kiéleződését, amint azt Sztálin tette, ami késleltette a szocia­clalista ügyének megszilárdítása, ak­tivitásuk fejlesztésének lehetővététe­le a szocializmus építésében és ener­giájuk teljes kifejlesztése az összes szocialistaellenes erők ellen vívott harcban. Ha létezik valamilyen de­mokrácia, -amely felhasználható szo cialistaellenes célokra és a szocializ­mus ügyének gyengítésére, ez határo­zottan nem a szocialista demokrácia Egyes emberek azonban nem így te­kintenek erre. -Ezt világosan megmu­tatta az, ahogy a magyarországi ese­ményekre reagáltak. A múltban a ma­gyar nép jogai és forradalmi lelkese­dése korlátozva voltak, míg az ellen­forradalmárokra nem mértek olyan csapást, amilyet megérdemeltek volna és ennek következtében az ellenforra­dalmároknak könnyű volt 1956 októ­berében felhasználnlok a tömegek elé­gedetlenségét és megszervezni a fel­kelést. Ez arról tanúskodott, hogy a múltban Magyarországon nem állítot­ták fel valóban a proletariátus dik­tatúráját. Amikor azonban Magyaror­szág válságban vergődött, amikor az ország a forradalom és az ellenforra­dalom, a szocializmus és a fasizmus, a béke és a háború mezsgyéjén állt, egyes országok kommunista értelmisé­gének tagjai vajon hogyan tekintet tek erre a problémára? Nemcsak nem vetették fel a proletariátus diktatúrá­ja megvalósításának kérdését, hanem szembeszállva a Szovjetunió jogos akciójával, amely a magyarországi szocialista erők segítségére sietett, azt kezdték hangoztatni, hogy a ma­gyarországi ellenforradalom „forra­dalom" volt és követelték, hogy a for­radalmi munkás-parasztkormány ter­, essze ki a demokráciát az ellenforra­dalmárokra. Néhány szocialista or­szágban egyes lapok még a mai napig is nyíltan nemtetszésüket nyilvánítják a magyar kommunisták forradalmi intézkedéseivel szemben, akik súlyos körülmények között hősiesen harcol­nak és emellett ezek az újságok úgy­szólván egy szót sem írtak a kommu­nizmus, a nép é6 a béke ellen irányuló reakciós nemzetközi kampányról. Mit jelentenek ezek a furcsák tények? Azt jelentik, hogy ezek a „szocialisták", akik elhajlanak a proletariátus dikta­túrájától és „demokráciáról" fecseg­nek, a valóságban egy síkon állanak a burzsoáziával, a proletariátussal szem­ben. Tulajdonképpen kapitalizmust követelnek és szembehelyezkednek a szocializmussal, habár talán közülük sokan ezt nem is tudatosítják. Lenin számtalanszor hangsúlyozta, hogy a proletariátus diktatúrájának elmélete a marxizmus leglényegesebb alkotó része, a proletariátus diktatúrájával való egyetértés vagy ennek az egyet­értésnek hiánya az a tényező, „mely a legmélyebb különbséget alkotja a marxisták és a közönséges kis- (és nagy) polgárok között." Lenin 1919­ben felhívta a magyar proletárkor­mányt, hogy „könyörtelen, s<:gorú. gyors és erélyes intézkedéseket" fo­ganatosítson „az ellenforradalmárok elnyomására." „Aki ezt nem értette meg — mondotta — nem forradalmár, azt meg kell fosztani a proletariátus vezető vagy tanácsadó funkciójától." Amikor tehát egyesek elutasítják a proletárdiktatúra alapvető marxi-le­nini elveit, amikor rágalmazó módon ezt az elvet „sztálinizmusnak" és „dogmatizmusnak" nevezik csupán azért, mert látták azokat a hibákat, amelyeket Sztálin élete utolsó évéi­ben elkövetett, és amelyeket Magyaror­szág volt vezetősége elkövetett, akkor olyan úton haladnak, amely a mar­xizmus-leninizmus elárulásához vezet és amely eltér a proletárforradalom ügyétől. Azok, akik elvetik a proletárdikta­túrát, tagadják a centralizmus szük­ségességét is a szocialista demokrá­ciában és a proletárpárt vezető szere­pét a szocialista országban. A marx­isták-leninisták számára természete­sen ezek a gondolatok nem jelentenek újat. Engels már régen, amikor az anarchisták sllen harco'+, rámutatott arra, hogy amig fennáll bármilyen szociális szervezet közös akciója, kell b'zonyos tekintélynek és alárendelt-! ségnek lennie. A tekintély és az autonómia közötti kapcsolat relatív és ezek alkalmazásának méretei változ­nak a társadalom fejlődésének külön­böző szakaszaiban. Engels azt mon­dotta, hogy „értelmetlen a tekintély elveiről mint teljesen -ossz elvekről és az autonómia elveiről mint teljesen jó elvekről beszélni „és mindazok, akik ragaszkodnának ehhez az abszur­dumhoz, a valóságban a „reakciót*' szolgálják. Lenin a mensevikek ellen vívott harcban teljes világossággal hangsúlyozta a párt szervezett vezetőségének jelentőségét a pro­letariátus ügyére. Amikor Le­nin 1920-ban bírálta a német kommunista „baloldalt", hangsúlyozta, hogy a párt vezető szerepének taga­dása a vezetők szerepének tagadása és a fegyelem elvetése egyenlő „a pro­letariátus teljes _ lefegyverzésével a burzsoázia érdekében. Ez egyenlő az-! zal a k'spolgárl szétforgácsolódással, ingadozással, a kitartás hiányéval, az egybetömörülés és az együttes eljárás hiányával, amelyet ha eltűrünk, elke­rülhetetlenül megsemmisít minden proletár forradalma mozgalmat." Va­jon elévültek-e ezek az elvek? Natn lehet ezeket érvényesíteni bizonyos országok sajátos feltételei között? Vajon érvényesítésük folyamán meg­Umétlődnek-e Sztálin hibái? A felelet nyilvánvaló: Nem. A marxizmus-len!­nizmusnak ezek az elvei megállták helyüket a nemzetközi kommunista mozgalom és a szocialista országok fejlesztésének történelmi próbájában és eddig nem fordult elő egyetlen eset sem, melyről azt mondhatnánk, hogy kivételt képez. Sztálin hibái nem rej­lettek az állrmi ügyekben levő gya­korlati d mokrat'kus cent.-alizmusban, sem pedig abban, hogy megvalósult a párt vezető szerepe: éppen abban rejlettek, hogy Sztálin bizonyos te­rületeken és bizonyos mértékig alá­ásta a demokratikus centralizmust és a párt vezető szerepét. A demokratikus centralizmus helyes gyakorlata az állami ügyekben és a párt vezető szerepének helyes érvényesítése a szocializmus ügyében alapvető b'ztosltéka annak, hogy a szocialista tábor országa ké­pesek lesznek egybetömöríteni népü­ket, legyőzni az ellenséget, leküzdeni a nehézségeket és hatalmasan fejlőd­ni fognak. Éppen ezért az imperialis­ták és az összes ellenforradalmárok, akik ügyünk ellen támadnak, mindig azt követelték, hogy „liberalizáljunk", erejüket mindig arra összpontosítot­ták, hogy megsemm'sítsék harcunk vezető szerveit és megsemmisítsék a kommunista pártot, a proletariátus magvát. Nagy elégedettségüket fejez­ték ki egyes szocialista országok je­lenlegi „szilárdság hiánya" te ett, amely a párt és az állami fegyeem megsértéséből ered, és ezt szabotázs tevékenységük tokozására' használták fel. Ezek a tények megmutatják, mi!y nagy fontossága van a demokratikus centralizmus tekintélyének és a párt vezető szerepének a nép alapvető ér­deke' szempontjából. Nem kétséges, hogy a centralizmusnak a demokrati­kus centralizmus rendszerében a de­mokrácia széles alapjain kell nyugod­nia és a párt vezetőségének szoros kapcsolatban kell állnia a tömegekkel. Az e téren előforduló hiányos-ónokat erélyesen Wrélnunk kell és le kell őket i küzdenünk. A bírálatnak azonban ki­zárólag a demokratikus centralizmus megszilárdítását és a párt vezetó sze­repének megerősítését kéül Semmi esetre sem szabad dew^öJii­záciőhoz, zavartkeltéshez vezetni® i proletariátus soraiban, amint azf *i­lensége'nk óhajtják. Azok között, akik megkísérlik a marxizmus-leninizmust a dogmatiz­mus ellen vívott harc ürügye alatt revideálni, vannak egyes emberek, akik egyszerűen letagadják, hogy van de­markációs vonal a proletár és a bur­zsoá diktatúra, a szocialista és a tő­kés rendszer között, a szocialista és az |F M'tn. <> H i'dnlftn 1 u J s / r­1957. január 5. Balázs Bálint, Torna

Next

/
Thumbnails
Contents