Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-02 / 02. szám, szerda

Még egyszer a proletár diktatúra történelmi tapasztalatairól (Folytatás a 3. oldalról.) Az emberek megkérdezik: Ha a Szovjetunió helyes úton haladt a forradalomban és az ország építésben, hogyan került tehát sor Sztálin hibára? Ezzel a kérdéssel ez év áprilisában közölt cikkünkben foglalkoztunk („A proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól"). Azonban a Kelet-Európában nemrégen lejátszódott eseményekkel és az ezzel kapcsolatos eseményekkel összefüggésben Sztálin hibái helyes megértésének és értékelésének kérdése nagyon fontossá vált, olyan kérdéssé, amely érinti számos ország kommunista pártjának belső fejlődését, a kommunista pártok egységét és az egész világ kommunista erőinek az imperializmus elleni közös harcát. Sztálin nagy mértékben járult hozzá a Szovjetunió haladásához és a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődéséhez. A „Proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól" címú cikkünkben ezt írtuk: „Lenin halála után Sztálin, mint a párt és az állam első vezére alkotó módon érvényesítette és fejlesztette a marxizmus-leninizmust; Lenin örökének megvédéséért a leninizmus ellenségeivel — a trockistákkal, zinovjevistákkal és a burzsoázia más ügynökeivel — vívott harcban Sztálin a nép akaratát és óhaját fejezte ki és megállta helyét, mint a marxizmusleninizmus kiváló védelmezője. Sztálin elnyerte a szovjet nép támogatását és elsősorban azért játszott fontos történe'mi szerepet, mert a Szovjetunió Kommunista Pártjának többi vezetőivel együtt a szovjet állam iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának lenini irányvonalát védelmezte. A Szovjetunió Kommunista Pártja ennek az irányvonalnak megvalósításában kivívta a szocialista rendszer győzelmét a Szovjetunióban és megteremtette a Szovjetúnió győzelmének előfeltételét a Hitler elleni háborúban. A szovjet népnek mindezek a győzelmei megfeleltek a világ munkásosztálya és az egész haladó emberiség érdekeinek. Ezért nyert Sztálin neve nagyfokú elismerést az egész világon." Sztálin azonban több komoly hibát követett el a Szovjetunió bel- és külpolitikája terén, önkényes munkamódszere bizonyos mértékben sértette a demokratikus centralizmus elvét mind a párt életében, mind pedig a Szovjetunió állami rendszerében és sértette a szocialista jogrendet is. Mivel Sztálin számos területen súlyos mértékben elidegenedett a tömegektől, személyes, önkényes határozatokat hozott számos fontos politikai kérdésben és szükségszerűen súlyos hibákat követett el. Ezek a hibák főleg az ellenforradalom elnyomásánál, valamint egyes külföldi országokkal való kapcsolatok terén nyilvánultak meg feltűnő módon. Az ellenforradalmárok elnyomásánál Sztálin egyrészt megbüntetett számos olyan ellenforradalmárt, akit meg kellett büntetni és áítalában véve teljesítette feladatait e téren, másrészt azonban méltatlanul járt el számos lojális kommunistával és lelkiismeretes állampolgárral szemben és ez komoly veszteségeket okozott. A testvéri országokhoz és pártokhoz fűződő kapcsolatokban Sztálin általában internacionalista álláspontot foglalt el, támogatta más nemzetek harcát és a szocialista tábor növekedését; egyes konkrét kérdésekben azonban hajlamosságot mutatott nagyhatalmi sovinizmusra és nélkülözte az egyenjogúságra való érzéket a tömegek és káderek szerénységre való nevelésében. Néha hibásan avatkozott be egyes testvéri országok és pártok belügyeibe. aminek komoly következményei lettek. Hogyan magyarázhatók Sztálinnak e súlyos hibái? Milyen összefüggés áll fenn e hibák és a Szovjetunió szocialista rendszere között? A marxi-lenini dialektikus tudomány arra tanít bennünket, hogy valamennyi termelési kapcsolatnak éppúgy, mint az ezen alapuló felépítményben levő kapcsolatoknak saját keletkezési, fejlődési és elhalás i folyamatuk van. 4 <; J szó 1957. január 2. II. Sztálin érdemei és hibái I

Amikor a régi termelési viszonyok lényegükben már nem feleltek meg a termelőerőknek, amikor ugyanis a termelőerők már elérték a fejiődés bizonyos fokát és a régi felépítmény már elvben nem felelt meg a gazdasági alapnak, vagyis mikor ez az alap már elért bizonyis fejlődési stádiumot, akkor elkerülhetetlenül alapvető jellegű változásoknak kell bekövetkezniük. Aki e változásokkal szembe akar szállni, azt a történelem elsöpri. Ezt a törvényt különböző formákban alkalmazni lehet a társadalom minden típusára, ami annyit jelent, hogy ez érvényes a mai szocialista társadalomra és a jövő kommunista társadalomra is. Vajon Sztálin hibáit az a tény okozta-e, hogy a Szovjetunió szocialista gazdasági és politikai rendszere elévült és nem felelt meg többé a Szovjetunió fejlődési követelményeinek? Egyáltalán nem. A szovjet szocialista társadalom még mindig fiatal. Még negyven éves sincs. Az a tény, hogy a Szovjetunió oly rohamos gazdasági fejlődést ért el, azt bizonyítja, hogy gazdasági rendszere lényegében megfelel termelőerői fejlődésének és politikai rendszere lényegében szintén megfelel a gazdasági alap szükségleteinek. Sztálin hibái tehát nem a szocialista rendszerből származtak; ebből következik, hogy nem szükséges ..korrigálni" a szocialista rendszert e hibák helyrehozása céljából. A nyugati burzsoáziának nincs joga Sztálin hibáit arra felhasználni, hogy bizonygassa a szocialista rendszer „hibás" voltát. Egyáltalában nem hatnak meggyőzően azok az érvelések, amelyek Sztálin hibáit a gazdasági ügyeknek a szovjet szocialista államhatalom által történő irányításában látják és akik azt állítják, hogy mihelyt a kormány veszi kezébe a gazdasági ügyek intézését, szükségszerűen „bürokratikus gépezetté" válik, mely akadályozza a szocialista erők fejlődését. Hisz senki sem tagadhatja, hogy a szovjet gazdaság óriási felvirágzása éppen annak a következménye, hogy a dolgozók állama tervszerűen irányítja a gazdasági ügyeket. Azoknak a fő hibáknak, amelyeket Sztálin elkövetett, nagyon kevés közük volt azon állami szervek fogyatékosságaihoz, amelyek a gazdasági ügyeket irányították. De ott is, ahol az alapvető rendszer megfelel a szükségleteknek, még mindig fennállnak bizonyos ellentétek a termelési kapcsolatok és a termelőerők között, a felépítmény és a gazdasági alap között. Ezek az ellentétek kifejezésre jutnak a gazdasági és politikai rendszer bizonyos láncszemeinek fogyatékosságaiban. Ha nincs is szükség alapvető változtatásokra, ezen ellentétek kiküszöbölése érdekében idejében meg kell tenni néhány intézkedést. Biztosíthatjuk-e, hogy ne kerüljön sor hibákra, ha olyan alapvető rendszerünk van, amely megfelel a szükségleteknek és ha elsimítottuk az e rendszerben szokásos ellentéteket (hogy dialektikus kifejezéssel éljünk, a „mennyiségi változás" stádiumában levő ellentéteket)? A dolog nem ilyen egyszerű. A rendszereknek döntő fontosságuk van, de maguk a rendszerek még nem mindenhatók. Semmilyen rendszer, még a legjobb sem óvhat meg bennünket munkánk komoly hibáitól. Ha helyes a rendszerünk, a fő kérdés az, vajon helyesen tudjuk-e alkalmazni, helyes lesz-e politikánk, helyesek lesznek-e munkamódszereink és stílusunk? Mindezek nélkül jő rendszerben is lehetséges, hogy az emberek súlyos hibákat követnek el és a jó államapparátust rossz dolgokra használják fel. Hogy az említett problémákat megoldjuk, összegyűjtött tapasztalatainkra, a qvakorlat felülvizsgálására kell támaszkodnunk, nem várhatjuk, hogy egyik napról a másikra eredményeket érjünk el. Az állandóan változó körülmények között állandóan új problémák merülnek fel, mihelyt a régi problémákat megoldottuk és nincs olyan megoldás, amely örökérvényű volna. Ebből a szemszögből nézve nem meglepő, hogy a szilárd alapokon épült szocialista országokban is még állandó zavarok mutatkoznak a termelés és a felépítmény kölcsönös kapcsolatainak bizonyos láncszemeiben, ilyen vagy amolyan fajta elhajlások fordulnak elő a párt és az állam politikájában, munkamódszereiben és stílusában. A szocialista országokban a kommunista párt és az állam feladata, hogy a tömegek és a kollektíva erejében bízva idejében módosításokat eszközöljenek a gazdasági és a politikai rendszer különféle területein és idejében feltárják és helyrehozzák a munkájukban előforduló hibákat. Természetesen nem lehetséges az, hogy a kommunista párt és az állam vezető tényezőinek nézetei teljesen megfeleljenek a valóságnak. Ezért elkerülhetetlen, hogy munkájukban szórványosan helyi és bizonyos ideig tartó hibák fordulnak elő. Ameddig azonban szigorúan ragaszkodnak a dialektikus r aterializmus, a marxizmus-leninizmus elveihez és ezen elvek fejlesztésére törekednek és ameddig a demokratikus centralizmus rendszerét a pártban és az államban pontosan betartják, valóban a tömegekre támaszkodnak, addig elkerülhetik azokat a tartós és súlyos hibákat, amelyek kiterjednének az egész országra. Alinak :-ka, hogy Sztálin élete késő éveiben elkövetett egyes hibái oly súlyosakká, országosakká és tartósakká váltak és hogy nem hozták helyre e hibákat idejében, éppen abban rejlett, hogy Sztálin egyes területeken bizonyiois mérték'g elszigetelődött a tömegektől és kollektívától és megsértette a demokratikus centralizmus elveit a pártban és az államban. A demokratikus centralizmus ezen részleges megsértésének okai bizqiyos szociális és történelmi körülmények voltak: A pártnak még nem voltak kellő tapasztalatai az állam vezetésében; az üj rendszer még nem konszolidálódott megfelelően, hogy ellenállhatott volna a régi korszak minden befolyásának (az új rendszer konszolidációja és a régi befolyások elhalása nem folyik egyenletesen, hanem a történelmi szakaszokban gyakran hullámvonalat képez). Kedvezőtlen befolyást gyakoroltak az akut belső és külső harcok a demokrácia fejlődésének bizonyos szempontjaira stb. Ennek elleniére ezek az objektív körülmények nem lettek volna elegendők ahhoz, hogy a hiba elkövetésének lehetősége valóban hibává váljék. Lenin, aki sokkal bonyolultabb és súlyosabb feltételek között dolgozott, mint Sztálin, nem követett el olya^i hibákat, mint Sztálin. Ebben döntő tényező az ideológiai színvonal. A győzelmek sorozata és a dcshirrmuszok élete utolsó éveiben Sztálin fejébe szálltak. Részben, de durva módon elhajlott a gondolkozás dialektikus materialista módszerétől és szubjektivizmusba esett, Kezdett vakon bízni saját eszébefii és tekintélyében; nem akarta komolyan megvizsgálni és tanulmányozni a bonyolult körülményeket vagy meghallgatni elvtársa:

:|.iak nézeteit és a tömegek hangját. Ezért egyes politikai határozatai és intézkedései gyakran ellentétben állottak az objektív valósággal. Sokszor hosszasan és csökönyösen ragaszkodott e helytelen intézkedések megvalósításához s nem volt képes idejébe|.i helyrehozni hibáit. A Szovjetunió Kommunista Pártja intézkedéseiket tett Sztálin hibáinak helyrehozására és e hibák következményeinek kiküszöbölésére. Ezek az intézkedések miár meghozzák elsó gyümölcseiket. Az SZKP XX. kongresszusa nagy határozottságot és bátorságot tanúsított azzal, hogy véget vetett a Sztálin iráfrti vak bizalomnak, feltárta Sztálin hibáinak súlyosságát és kiküszöbölte következményeit. Az egész világ marxistái-len'nistái és a kommunista üggyel rokonszenvezők mindi.iyájan támogatják a Szovjetunió Kommunista Pártjának a h

;bák helyrehozására irányuló törekvését és remélik, hogy a szovjet elvtársak igyekezete teljes s'kerrel jár. Mivel Sztálin hibái nem voltak rövid tartamúak, nyilvánvaló, hogy helyrehozásukat sem lehet egyik napról a másikra elémi, hanem hosszas törekvésre, alapos eszmei nevelésre van szükség. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunó nagy kommunista pártja, amely már számtalan nehézséget leküzdött, győzelmeskedik eze|.i nehézséaek felett is és eléri céljait. Természetesen nem várhatjuk, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának a hibák helyrehozására irányuló törekvése támogatásra talá" a nyugati burzsoázia és a jobboldali szociáldemokraták körében. A nyugati burzsoázia és a jobboldali szociáldemokrácia ama törekeuésében, hogy ezt az alkalmat felhasználja arra, hogy Sztálin művébői kitörölje azt is, mi helyes volt, — a Szovjetunió és az egész szocialista tábor óriási sikereit is — és zavart, hasadást idézzefi elő a kommunisták soraiban, Sztálin hibáinak szándékos helyrehozását „desztálinizálásnak" nevezi és a dolgokat úgy állítja be, mintha harc fo'yna a „sztálinpártiak" és a „sztálinellenesek" között. Rosszakaratú szándékaik azonban eléggé világosak. Sajnos, az ilyenfajta nézetek tért hódítottak a kommunisták körében is. Mérhetetlenül ártíHmasnak tartjuk, ha kommunisták vallanak ilyen nézeteket. Jól ismeretes, hogy bár Sztálin súlyos hibákat követett el életének utolsó éveiben, élete a nagy marxista-leninista forradalmár élete volt. Sztálin ifjú korában a cárizmus ellen és a marxizmus-leninizmus terjesztéséért harcolt. Amikor tagja lett a párt központi irányító szervének, részt vett abban a harcban, amely előkészítette az 1917-es forradalom talaját. Az Okőberi Forradalom után a forradalmi vívmányok védelméért harcolt, Lenin halála után csaknem harminc éve)i keresztül a szocializmus felépítésén dolgozott, a szocialista haza védelméért és a kommunist/a világmozgalom fejlesztéséért küzdött. Általában véve Sztálin mindig a történelmi fejlődés éíéin állott, irányította a harcot, könyörtelen ellensége volt az imperializmusnak. Tragédiája abbaj.i rejlik, hogy éppen abban az időben, amikor helytelen dolgokat cselekedett, azt h'tte, hogy ezek szükségesek a dolgozók érdekednek megvédésében az ellenséggel szemben. Sztálin hibái megkárosították a Szovjetuniót és e hibákat meg lehetett volna akadályozni. Enjnek ellenére a szocialista Szovjetunió Sztálin vezetése idejében haladást ért el Ez a megcáfolhatatlan tény nemcsak a szocialista rendszer erejéről tanúskodik, hanem rr^gmutatja azt is, hogy Sztálin mindennek ellenére jó kommunista volt. Ezért ha összefoglaljuk tevékenységét és mérlegeljük tevékenységének pozitív oldalait éppúgy, mint a negatívumokat, latba kell vetnünk s'kereit éppúgy, mint hibáit. A kérdést általános szemszögből nézve, hí> az emberek beszélnek is „sztá_ linizmusról", ez elsősorban csak kommunizmust és marxizmust-leninizmust jelenthet, ez a fő szempont és csak második helyen állnak bizonyos mérhetetlenül súlyos hibák, amelyek ártanaik a marxizmus-leninizmusnak és amelyeket alaposan helyre kell hozni. Ha szükség is van arra, hogy e hibákat néha hangsúlyozzuk, hogy kijavíthassuk őket, szükséges az is, hogy helyes megvilágításba helyezzük őket, hogy helyesen értékelhessük és megakadályozzuk azt, hogy az emberek tévhitbe essenek. Nézetünk szerint Sztálin hibái csak másodlagos helyen állanak sikerei mögött. Csupán akkor értékelhetjük helyesen Sztálint és mindazokat az elvtársakat, akik befolyása alatt hasonió hibákat követtek el. ha tárgyilagos és elemző álláspontot foglalunk el és csak íav teremthetünk rendet e hibák terén. Mivel e hibákat kommunisták követték el munkájuk folyamán, arról van szó, helyesen vagy helytelenül jártak-e el a kommunista párt sorain belül, nem pedig arról, hogy ellenséggel állunik szemben az osztályharcban. Ezért ezeknél az embereknél elvtársi álláspontra kell helyezkednünk és nem szabad velük ellenségként bánnunk. Meg kell védelmeznünk azt, ami munkájukban helyes, amikor hibáikat bírálják és nem szabad egyszeriben elvetnünk mindazt, amit tettek. Hibáiknak azociális és történelmi hátterük van és e hibákat főleg eszmei i színvonaluk és öntudatosságuk rovására kell írnunk. Hasonlóan ilyen hibák fordulhatnak elő más elvtársak munkájában is. Ezért mihelyt a hibákat felismertük és megkezdtük kijavításukat, komoly tanulságnak kell őket tartanunk, olyasvalaminek, amit felhasználhatunk valamennyi kommunista politikai öntudatának emelésére és ezáltal megakadályozhatjuk, hogy ezek a hibák megismétlődjenek és így a kommunizmus ügyét szolgáljuk. Ha azonban azokkal az elvtársakkal szemben, akik hibáztak, teljesen ne-: gatív álláspontot foglalunk el, ha rosszul bánunk velük és diszkrimináljuk őket azáltal, hogy ilyen vagy amolyan nevet adunk nekik, akkor nem leszünk segítségükre abban, Hogy levonjál- a tanulságot hibáikból. Sőt ezen felül, mivel ez annyit jelentene, hogy egybekapcsolnánk az ellentétek két teljesen eltérő fajtáját (a saját sorainkban levő ellentéteket* s a közöttünk és az ellenség között fennálló ellentéteket), ez csupán az ellenséget segítené a kommunisták elleni támadásaiban és a kommunista pozíciók szétbontására irányuló kísérleteiben. Azt az álláspontot, amelyet Tito elvtárs a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének más vezető elvtársai Sztálin hibáihoz és az ezzel összefüggő kérdésekhez elfoglaltak, amint ezt nemrégen közzétett nézeteik mutatják, nem tarthatjuk kiegyensúlyozott vagy objektív nézeteknek. Érthető, hogy a jugoszláv elvtársakat különösen felháboríthatják Sztálin hibái. A múltban csodálatraméltó erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy súlyos körülmények között hűek maradjanak a szocializmushoz. A gazdasági vállalatok demokratikus irányításával, valamint más szocialista szervezetek demokratikus irányításával folytatott kísérleteik nagy figyelmet keltettek. A kínai nép üdvözli a Szovjetunió és más szociálist,, országok, valamint Jugoszlávia között beállott enyhülést éppen úgy, mint ahogy üdvözli Kína Jugoszlávia baráti kapcsolatainak felvételét és fejlődését. Éppúgy, mint a jugoszláv nép, a kínai nép is reméli, hogy Jugoszlávia egyre nagyobb jólétnek fog örvendeni és erősödik a jóléthez vezető haladása folyamán. Egyetértünk Tito elvtárs beszédének egyes pontjaival is, például azzal, ahogy elitélte a magyar ellenforradalmárokat és egyetértünk azzal a támogatásával, amelyben a magyarországi munkásparaszt forradalmi kormányt részesíti. Egyetértünk azzal, ahogy elitélte iNagy-Britannia, Franciaország és Izrael Egypitom elleni agresszióját és ahogy elitélte a francia szocialista párt agresszíós politikáját. Furcsálljuk azonban, hogy beszédében megtámadta úgyszólván az összes szocialista országot és számos kommunista pártot. Tito elvtárs „megrögzött sztálinista elemekről beszélt, akiknek különböző pártokban még mindig sikerül megmaradniok helyükön és akik konszolidálni szeretnék uralmukat és sztálini irányzatukat rá akarják kényszeríteni saját népükre, sőt más népekre is." Ezért — jelentette ki — „a lenayel elvtársakkal együtt harcolnunk kell az ilyen irányzatok ellen, amelyek különböző más pártokban megnyilvánulnak akár a keleti országokban, akár a Nyugaton." Nem hallottunk a Lengyel Egyesült Munkáspárt egyik vezető elvtársától sem olyan nyilatkozatot, amely azt állította volna, hogy ily ellenséges álláspontot kell elfoglalni a testvérpártokhoz. ügy véljük, hogy Tito elvtárs ezen nézeteivel kapcsolatban ki kell jelentenünk, hogy helytelen álláspontot foglalt el, amikor támadásai tárgyául a „sztálinizmust"' „sztálinista elemeket" stb. választotta és amikor azt állította, hogy most az a kérdés, vajon az az irányvonal győz-e, „amelyet Jugoszlávia kez dett" vagy pedig az úgynevezett „sztálinista irányvonal". Ez csupán szakadást okozhat a kommunista mozgalomban. Tito elvtárs helyesen hangsúlyozta, hogy ha a „jelenlegi magyarországi eseményekre abból a szemszögből tekintünk, szocializmus vagy ellenforradalom, védelmeznünk keli Kádár kormányát és segítenünk kell neki." Azonban aligha minősíthetjük a magyar kormánynak nyújtott segítségként és a magyar kormány védelmezéseként annak a hosszú beszédnek értelmét, amelyet a magyar kérdésről Kardelj elvtárs, Jugoszlávia Szövetségi Végrehajtő Tanácsának alelnöke mondott a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Szövetségi Népi Szkupstinájában. (A cikk befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.)