Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-21 / 21. szám, hétfő

MIHAIL SOLOHOV, (Jiilmkéftek (Negyedik folytatás) A németek hátulról tüzeltek ránk, a nagy lövöldözésre a mieink is figyelmesek lettek és megszólaltatták a géppisztolyaikat. A szélvédő üveget négyhelyütt érte golyó, a hűtőt is kilyukasztották ... De máir elértük a tó melletti erdő szélét, a mieink odarohannak az autóhoz, én besur-anok a masinával az erdőbe, kinyitom az ajtót, leborulok a földre és csókolom, a nagy örömtől a lélekzet is belém szorul... Elsőinek egy fiatal legény ért hozzám, a zubbonya fölött terepszínű védőöltözetet visel amilyet azelőtt soha nem láttam rám néz és a fogát vicsorítja: „No, csak, ördönadta Fritz eltévedtél ?' Letéptem magamról a német el megírni, hogy az ezredes fel akar terjeszteni kitüntetésre ... Két hétig mást se tettem csak aludtam és ettem. Lassacskán szoktattak hozzá a rendes ételhez, gyakran adtaik enni, mert ha annyit kapok, amennyit akarok, belepusztulhattam vol na, legalább is ezt mondta az orvos. Hamarosan visszatért a régi erőm. De két hét múlva már olyan nyugtalan voltam, hogy egy falat nem sok, annyi se ment le a torkomon. Hazulról nem jött válasz, aggódtam, mit tagadjam, rettegtem. Eszembe se jutott az evés, álom 'iem jött a szememre, a fejemben mindenféle ostoba gondolatok kavarogtak ... A harmadik héten levelet kaptam Voronyezsből. De nem Irina írta, ha\ mundért, rátaposok a tányérsapkára és azt mondom neki: „Drága kis mamiaszom te!" Egyetlen fiac-kám! Még hogy én fritz volnék, született voronyezsi létemre? Foglyul ejtettek, érted? Most pedig oldozzátok fel azt a hájast, aki a kocsiban ül, szedjétek el az irattáskáját és vezessétek a pa nem a szomszédom, Ivan Tyimofejevics, az asztalos, őrizzen ( meg az isten mindenkit az ilyen m

e9

in

t- A parttalan világot, amely a ta-'mást. Meg is lett a viszontlávasz nagy csodáira készült, az tás ... Pontosan május kilenceeleven élet örök bizonyságtételére. Súlyos volt a hallgatás, kérdeztem: megdikén, a győzelem napjának reggelén egy német mesterlövész agyonlőtte a fiamat... Aznap délután magához hivatott a századparancsnok. Egy ismeretlen tüzéralezredes volt nála. Bemegyek, s az idegen tiszt föláll előttem, mintha a . — Mi volt aztán? — Aztán? — válaszolt kelletlenül a társam. — Egy hónapos szabadságot kaptam az ezredestől és egy hét múlva már j fölöttese volnék. A századpa Voronyezsben voltam. Gyalog rancsnokom azt mondja: „Te mentem el az állomásról oda, hozzád jöttek, Szokolov", — ahol valamikor nagyon régen a

z ablakhoz fordul. Rossz sejtés fogott el, remegés futott végig a testemen, bajt éreztem. Az családostul éltem. Piszkos vízzel teli mély gödör, köröskörül derékig érő dudva ... Süket csend, mint a halottak kertjében. Nehéz volt, testvér, nehéz! Megálltam, emlékezve és gyászolva alezredes odalép hozzám, csendesen mondja: „Rossz hírt hozok, bajtárs! A fiad, Szokolov aztán visszamentem a pályaud- kapitány ma elesett az ütegévarra. Egy órát nem lettem vol- nél. Tudom, nagy a fájdalmad, na képes eltölteni azon a he-:de végy erőt rajta. Gyere velyen. Még aznap visszautaztam lem." a hadosztályhoz. Vagy három hónappal később olyan váratlanul mosolygott rám az öröm, mint a felhőből elővillanó napsugár: megkerült AnaMegtántorodtam. Még ma is úgy emlékezem rá, mintha álmodtam volna: amint az alezredessel együtt utazunk egy nagy gépkocsin, törmelékekkel, rotolij. Levelet küldött nekem a m

okkal teliszórt utcákon, mint0 íronto

njha ködből lépett volna elém a szom- katonák sorfala és egy vörös bársonnyal letakart koporsó. De levéltől! Azt írta, hogy a németek még negyvenkettő júniusábarí* lebombázták a repülőgépgyárat és egy nehéz bomba egyenesen a mi házunkra esett. Irina msg a két lányom éppen odahaza volt... Azt írta a rancsnckotokhoz." Odaadtam szomszéd, hogy nyomukat sem nekik a pisztolyt és ettől fogva

1 találták, a viskó helyén nem íézről kézre adtak, míg vé-1 maradt más, csak egy mély jül estére eljutottam a isztály parancsnokához, ;zredeshez. Közben magetettek had- gödör... Elsőre nem olvastam egy: végig a levelet. Szemem előtt e'sötétedett a világ, szívemet verekedett. A címemet szédunktól, Ivan Tyimofejevicstől tudta meg. Kiderült, hogy előbb tüzértiszti iskolába került; ott aztán hasznát vette a nagy matematikai tehetségének. Egy esztendő múlva kitüntetéssel elvégezte az iskolát, a frontra került, most meg már azt írja, hogy kapitányi rangot szerzett, egy negyvenötös ütegnek a parancsnoka, mellét hat kitüntetés díszíti. Egyszóval mindenben túltett az apján. Hej, micsoda büszke voltam rá fiam kapitány és negfürdet ek, kihallgattak, fel-1 görcs szorította, mozdulni nem ruháztak, úgy hogy az ezredes bírtam, mintha az életem elszállt 'edezékében már illendőképpen, i volna. Ledőltem az ágyra, pies t ben, lélekben megtisztulva, bentem egy keveset, aztán véradomatúj egyenruhában jelen- gig olvastam az írást. em meg. Az ezredes felállt az asztal mellől, elém jött. A öbbi tiszt szeme láttára még- váro

sban volt. Este (lelt és azt mondta: „Meg kell teleprei me

gállt a ütegparancsnok! Nem tréfa ez! Kitüntetései is vannak. Az apja meg Studebaker kocsin muníciót szállít meg másféle hadianyagot. Én már megettem a kenyerem javát, de kapitány fiam előtt ott áll még az egész élet! Éjszakánként öregemberes álmokat láttam: véget ér a háború, megházasítom a fiamat és én Anatolijt úgy látom, mint most téged, testvér. Odamentem a koporsóhoz. Az én fiam fekszik benne és mégsem az enyém. Az én fiam mindig mosolygó képű, vékony dongájú legényke volt, sovány nyakából éles vonallal ugrott ki az ádámcsutkája, a koporsóban pedig egy vállas, szép fiatal ember fekszik, a szeme félig lehúnyva, mintha valahova nézne, ismeretlen messzeségbe. Csak a szája sarkában maradt meg a régi fiam mosolya, azé a Tolkáé, akit egykor ismertem... Megcsókoltam és a koporsó mellé álltam. Az alezredes beszédet mondott, az én Tolkám bajtársai könnyeiket törlik, az én elsiratlan könynyeim a szívemre peregnek. Talán azért fáj, egyre fáj. Idegen német földbe temettem utolsó örömömet és reA szomszédom megírta, hogy ' Anatolij a bombázás idején a hazatért a í bombavájta :öszöranöm neked, katona, a>mi-|

gödör mellett s még az éjszaka irt ilyen drága vendéget hoztál visszam

ent a városba. Eltávozása t németektől. Az őrnagyod és e,

őu azt mondta a szomszédnak> rattáskája húsz nyelvnél öbbet ér nekünk. Javasolni folom a főparancsnokságnak, logy érdemeid elismeréséül Szívem •endjellel tüntessenek ki." Meg- |

dobo,t a vér iatottak.a szavai, a kedvessége,! z ajkam remegett, csak annyit i iírtam kinvöani: „Kérem ezreles bajtárs, osszanak be a löészek közé." Az ezredes elmosolyodott, legveregette a vállam: „Misoda lövész lenne belőled, hisz lig állsz a lábadon! Még ma órházba küldlek. Meggyóg/imak, felhizlalnak, aztán egy ónapra haza mész a családod1

3 hogy önkéntesen jelentkezni fog a frontra. Ez volt minden, felsajdult. fülemben s arra gondoltam, milyen nehezen vett búcsút tőlem Irina a pályaudvaron. Aszszonyi szíve már akkor megsúgta neki, hogy e világon nem látjuk többet egymást. Én meg ellöktem őt magamtól... Családom volt, házam, hosszú évekig ápoltam, gondoztam s egy pillanat alatt minden összeomlott, magam maradtam. Arra gondolok: „Hogy lehet az, hogy még álmomban sem rémlett fel előttem a balsors? Hisz fogságom oz szabadságra és ha majd. jdején majdnem minde

n éjszaka isszatérsz hozzánk, - meglát- ^ s g ekeimme

I ik, hova osztunk be. 'beszélgettem, vigasztaltam, bízAz ezredes és a többi tiszt. ta

ttam őket, hazamegyek még, r-. is ott fogok élni a fiataloknál, | ménységemet, a fiam . „ _ „ ( „ _ ütege ki ott volt a fedezékben, mind kedveseim, ne sirassatok, ke- barkácsolgatok s dajkálom az utolsó sortűzzel kísérte messzi fíľ^ľf^" !-°

l

eľ„' mé

ny ember v

a9y°

k. túlélem s ^ unokáimat. Amolyan öregembe! útra parancsnokát, s bennem res szamárságok. Ezek az álmok mintha megszakadt volna vala. mi... Mintha nem is én lettem kezemet szorongatták és én jsmét együtt Ies

zünk ... Hát két!,„ „ tg találtam a helyem a mégha- , halottakkal beszélgettem?,

meddők maradtak A köve

t. >ttságtól, hogy két év múlva * „ !

ls meQQ0

K maradtak, A Követ éqre emberségesen bánnak ve-' Társam e9y Percre elhallga- ke

ző télen szinte pillanatnyi j volna már az az ember, aki a & ** *- 4- «-»+- A wi äp Konn /-,v« r>f nn Hű- • • , ? H-M , - . . . ». x a. e. .. .. A. .í _ _ • ±. e _ f Gondold meg, testvér,,

tot

t- aztán má

s hangon, csendeogy még jó ideig, ha felette- j

sen é

s szaggatottan szólt: ?mmel kellett szót váltanom : — Gyújtsunk rá, testvér, vankéntelenül behúztam a nya-jlami a torkomat szorongatja, fojtogat. szünet nélkül támadtunk, nyo- temetés után visszatért a szá| Berlin közelében jártunk Rágyújtottunk. Az ^elárasztott regg

ei levelet írtam Anatolijnak

; pinszkben él egy barátom, még ; 1 s másnapra már meg is érkezett , a télen sebesülten elbocsátották j am, mintha attól félnék, hogy íegütnek. Ilyenek lettünk a faszta lágerben mind ... erdőből messzehangzón hallat A kórházban első dolgom volt, szőtt egy harkály kopácsolása. velet írni Irinának. Egy-két A langyos szélben lustán rezegróval elmondtam, mi történt tek, zizegtek az égerfák aszú mir

wii,»tt

0n oH,n-«t »lem a ."ogságban, hogyan

! barkái. A magas kék égen még * utakon m.ndketten ejutottöktettem meg a r.émet őrna- mindig nagy fehér vitorlások- tunk a nemetek foyárosaba s yot Magam -e tudom, honnét ként úsztak a fellegek, de a most valahol a közelemben van imadt bennem ez a gyerekes: hallgatásnak e néma perceiben ; a gyerek. Alig bírtam kivárni, csekvés. Azt se mulasztottam! már egészen másnak láttam aj mikor látjuk végre viszont egymultunk előre, nem jutott időnk zadomhoz. Nemsokára leszerel a levélírásra, egyszer aztán a

1 tem. Hová menjek ? Voronyezsháború vége felé, — már valahol'be talán? Nem, csak oda nem! Eszembe jutott, hogy Urju- j a válasz. Ebből megértettem, hogy a fiammal együtt különböa hadseregtől, — akkor meghívott magához, — rája gondol- j tam és elutaztam Urjupinszkba. j Fordította TÓTH TIBOR Illusztrálta MILAN KOPŔIVA (Folytatása következik) Nagyméretű orosz és szovjet színművészeti kiállítás hazánkban MM Külföldi művészek az 1957. évi Prágai Tavaszon Teljes ütemben folynak az 1957-es „Prágai Tavasz" nemzetközi zenefesztivál előkészületei. A szovjet művészeket Dávid Oisztrah hegedűművész, Emil Gilelsz zongoraművész és J. A. Mravinszkij, a Leningrádi Állami Filharmónia vezető karmestere képviselik. A karmesterek közül Konwintschny (NDK), Scrowaczewski (lengyel),' C. Silvestri (román) és I. Markewisch (Német Szövetségi Köztársaság) érkéz nek hazánkba. Tárgyalások folynak a Cleveland Orchester szerepléséről. Karmestere G Széli, aki betegsége miatt tavly nem tudott részt venni a fesztiválon. Az énekművészek közül gyönyörködhetünk Z. Doluhanovában (SZSZKSZ), D. Uzunov és Giaurov (bolgár), D. Fishera — Diskaj (NSZK) és Susane Dance (Hollandia) művészétében. A kerékpáros halála clmü, nagy

t sikerrel játszott olasz film egyik jelenete. Jelenet a Riadalom Kappeshausenban című német filmalkotásból. Marija Pavlovna Csehova A Szovjet írók Szövetségének elnöksége közölte, hogy a Viapokban Jaltában elhúnyt Marija Pavlovna Csehova, az OSZSZK érdemes művészeti dolgozója, A. P. Csehovnak, a nagy orosz írónak huga és közeli munkatársa. Marija Pavlovna 1863-ban született Taganrogban. Tanulmányait Moszkvában végezte, majd történelmet és földrajzot tanított a leánygimnáziumban. Festészettel is foglalkozott és I. I. Levitán nagyra értékelte müveit. Támogatta bátyját irodalmi és társadalmi munkájában. Segített iskolák építésében, a melihovkai parasztoknak adott orvosi segélynyújtásban stb. A. P. Csehov halála után nagy munkát végzett kéziratainak és leveleinek összegyűjtésében. Kiadásra készítette elő Csehov leveleinek első hatkötetes gyűjteményét. , Marija Pavlovna nagy érdeme, hogy gondoskodott az orosz kultúra egyik értékes emlékéről — Csehov jaltai otthonáról, amelyben 1920-ban múzeumot rendeztek be. Marija Pavlovna évtizedes munkájával nagyban hozzájárult a szovjetország kulturális alkotásaihoz. A szovjet kormány nagyra becsUlte érdemeit, és a Vörös Zászló Munkaérdemrenddel tüntette ki. Tavasszal Prágában és sok más városban „A forradalom előtti orosz és a szovjet színművészet' elnevezéssel kiállítás nyílik, mélyen a színművészet kedvelői megismerkednek a Bohrusinról elnevezett moszkvai Központi Színművészeti Múzeum legértékesebb gyűjteményeivel, a Tretyjakovszkij Képtár, a leningrádi Ermitázs, a Puskin Múzeum és a legnagyobb szovjet színházak anyagával. Értékes, ritka hangfelvételek örökítik meg Saljapin, Kacsalova, Nyezsdanova, Moszkvin monológjait, jeleneteit és áriáit. A kiállítás rendezői nagy figyelmet szentelnek a csehszlovákorosz színművészeti kapcsolatoknak..