Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-17 / 17. szám, csütörtök

Ismerjük meg szép hazánkat vevicsen leplic mull j a és jelene Az erdőborította, hegyekkel szegélyezett Teplička patak völgyében húzódik meg hazánk egyik kedves für­dőhelye: Trencsénteplic. Éppen úgy, mint legtöbb fürdőnk keletkezése, en­nek a története is a legendák ködébe vész. írásos emlékek ebből az időből nem maradtak fenn, csupán a szájha­gyomány él a nép ajkán, melyet az apák a fiúknak adnak át és mely nem­zedékről nemzedékre szállva a mai na­pig is fennmaradt. Az egyik ilyen le­gendát egy helybeli ember mesélte el nekem. — A legrégibb időben, — kezdte el­zományt Trencséntepliccel együtt el­adni. Az új tulajdonos 1835-ben Sína György lett. Ez a görög származású kereskedő a napoleoni háborúk alatt mesébeillő vagyonra tett szert. Meg­vásárolta az egész hitbizományt. Tőle fia, Sína Simon örökölte az óriási va­gyont, aki mint apja szintén bankár volt Bécsben. A következő örülcös Sína Simon 4 leánya közül a legfiatalabb, Iphigénia lett. Trencsénteplic fejlődé­se az ő személyéhez fűződik. Emlékét ma a nevéről elnevezett utca őrzi. Az egyik fürdő, egy utca és az ásványvíz A trencsénteplici Sina gyógyintézet beszélését, — amikor még semmiféle településnek itt nyoma sem volt, ide­vetődött legeltetés -közben egy pász­tor. Azt tapasztalta, hogy állatai ke­rülik azokat a helyeket, ahonnét kelle­metlen szagú gázok és gőzök szállnak fel. Ennek okát keresve megállapította, hogy ezeken a helyeken meleg víz csör­gedezik. Amíg a nyáj'békésen legelé­szett, ő tálán ösztönszerűleg fájós lá­bát áztatgatta a meleg vízben. Ezt mindennap megismételte és bizonyos idő elteltével társai meglepetéssel látták, hogy a fájós lábú visszanyerte egészségét. Eddig szól a szájhagyo­mány. Más adataink ebből az időből nin­csenek. A későbbiek az i. u. 2. szá­zadból, 179-ből válók. Ez idő tájban Trencsénben, vagy mint akkor hívták, Laugariciumban a II. római légió S85 főnyi embere állomásozott. Ennek pa­rancsnoka Constans legátus volt. A trencséni vár szikláján ma is egészen jól látható LAUGARICIUM felírást ö • vésette Marcus Aurélius és Comtnodus római császárok győzelmének emlékére. Ennek a felírásnak a hitelességét Mom­sen német történettudós hitelt érdem­lően megállapította. Tekintettel a rómaiak nagy fürdő­kultuszára, joggal feltételezhetjük, hogy a főhadiszálláshoz olyan közel eső trencsénteplici völgyet ismerték és a meleg 'forrásokból fakadó vizet fürdés­re használták. Ettől az időtől kezdve egészen a XIII. századig semmiféle adataink nin­csenek. Trencséntepliccel, mint tele­püléssel elsöízben az 1247-ik eszten­dőben találkozunk. Magáról a fürdő­ről az első írásos emlékünk csak a XVI. századból van. Nem más ez, mint Thomas Jordánus de Klausenburgnak 1580-ban Olomoucban megjelent, ócseh nyelven írt műve: „0 vodách hogitedl­ných, neb teplicech moravských." Ma­gyarul: Gyógyhatású vizekről, avagy a morva hőforrásokról. Értesülésünk sze­rint ennek a könyvnek két példánya a prágai egyetemi könyvtár tulajdoná­ban van. Ezt a művet Jordánus, mint a morva őrgróf ság területi orvosa és fizikusa adta ki. A trencsénteplici vi­zeken kívül, — amelyeknek 40 oldalt szentel — felöleli könyvében a Vág völ­gyének minden nevezetesebb forrás­vizét. A víz kémiai és fizikai tulajdon­ságainak ismertetésén kívül leírja az akkori „fürdőéletet". Abban az időben a mai értelemben vett fürdökultúráról beszélni sem lehet. A források vize teljesen szabadon bugyogott a föld mélyéből. Az emberek sátrakban lak­tak. Orvosi kezelésről szó sincs. A for­rások megközelítése közlekedési alkal­matosságok hiányában, az utak jár­hatatlansága folytán körülményes, hosszadalmas és fáradságos, de emel­lett veszélyes is volt. Maga Jordánus említi idézett könyvében, hogy az el­hagyatott erdőkön keresztül vezető utak közbiztonság szempontjából rem voltak kielégítőek. Gyakran rabló csa­patok támadták meg az arra utazókat. A XVI. században, pontosabban 1594-ben a gróf lllésházy család bir­tokába kerül a trencséni vár. Ez a cyj­1 Iád 241 éven keresztül tulajdonosa a várhoz tartozó Trencsénteplicnek. A fürdő birtoklásában akkor áll be változás, amikor az utolsó lllésházy költekező életmódja miatt eladósodott lés így kénytelen volt az egész hitbi­pedig a Sína család nevét viseli. Iphigénia első férje Armande de Castris márki volt. Rövid özvegysége után másodszor gróf D'Harcourthoz ment 'felelségül. Talán éppen ezek a francia kapcsolatok vezettek a tren­csénteplici török fürdőnek 1888-ban való felépítéséhez. Ügy tudják, hogy Sina Iphigénia egyik párizsi kiállításon látta a Hatnam (török fürdő) modelljét. Annyira meg­tetszett neki, hogy engedélyt kért a ki­állító egyiptomi alkirálytol, hű másának felépítésére. A khedive készségesnek mutatkozott. Udvari építészét, Schmo­ranz Ferencet bocsátotta rendelkezé­sére. A csehországi származású Schmo­ranz a prágai képzőművészeti iskola igazgatója és a prágai Václav em­lékmű egyik tervezője volt. Itt kell megemlítenünk továbbá azt az érde­kes tényt, — bár nem tartozik szoro­san Trencsénteplic történetéhez, — hogy ugyancsak az ó tervei alapján készült az izmaili palota. Az utóbbi hónapokban a közvélemény érdeklődé­sének homlokterében álló és a nemzet­közi politikában olyan sokat emlege­tett Szuezi-csatorna megnyitásakor ebben a palotában adták elő először Aidát, Verdi világhírű olasz zeneszer­ző örökbecsű dalművét. De térjünk vissza a Hamamhoz. Meg­kíséreljük az Ezeregyéjszaka meséjét emlékezetünkbe idéző, maur stílusban épített fürdő leírását. Az épületben tevő minden fürdőkabin olyan, mint egy kis kápolna. A vesztibül, amelyikből ezekbe beléphetünk, dómhoz hasonló. Középen márvány fontána, ettől jobbra és balra ugyancsak maur stílusban ké­szült kályha áll. A kettős oszlopsoron gyönyörűen faragott kőballústrádok vannak, amelyek körülveszik az eme­leten lévő kabinokat. Felettük remek arabeszk díszítések láthatók egészen a hármas kupoláig. A terem felülről, a díszítésül szolgáló üvegezett nyíláso­kon keresztül kapja világítását. Az embernek az az érzése, mintha a csil­lagos ég ragyogna rá. A fehér lepedőbe burkolt fürdőzők és a reflektor fénye még csak 'fokozza a hatást. Valóban a Kelet csodás világában érezzük ma­gunkat. Ez a gyönyörű török fürdő, melynek Közép-Európában nincs párja, még ma is csodálatba ejti a szenüélöt. (Az épü­let a Szlovákiai Országos Műemlékvé­dő Intézet Védelme alatt áll.). Ebből a mesebeli teremből egy ajtón keresztül a tulajdonképpeni fürdőbe lépünk. Az egész kék csempével van burkolva. Itt fakad a fürdőtelep legmelegebb, 40,2 C fokos gyógyvizet adó hőforrása, mely már annyi reumás betegnek adta vissza egészségét. Trencsénteplic ter­málvizének az az előnye a többi für­dővel szemben, hogy nem kell hűteni, vagy melegíteni, mert a források vize 37—40 fok C között mozog és így »M WWMMW>WM Mt WtW Mt M MI Mt M Mt ttl N. Hikmef a Szlovák író­szövetség tagja A Szlovák írószövetség elnöksége felvette rendes tagjaá közé Nazim Hik­met írót és drámaírót, a Nemzetközi Békedíj birtokosát. Nazim Hikmet még ebben az évben hoszabb tartóz­kodásra Budmericébe, a Szlovák Írók Háziba jöft. közvetlenül használható. Ugyancsak előnyösnek mondható az a körülmény, hogy a források fölé épített medencék feleslegessé teszik a csöveken való ve­zetést. A padlózattól számítva 20—30 cm-nél végződik a furat és innét tör elő a brómot, mangánt, ként tartalma­zó gyógyvíz. Ezenkívül tartalmaz ún. szabad kénhidrogént (H, S), melyből a Sína forás egy liter mennyiségű vizé­ben 3.74 mg, az I. 'forrás vizében pedig 5.4 mg van. Az egyik forrás, amelyik­nek vizéből a szabad ként elvonják, szénsav hozzáadásával kellemes, üdítő italul szolgál. Légcsőhurutos bántal­maknál ajánlják az orvosok. Ami a gyógykezelést illeti, ta­pasztalhattuk, hogy kiváló orvosgárda és megfelelő egészségügyi személyzet áll rendelkezésre, mely felhasználja az orvostudománynak a balneológia terén elért minden eszközét. A konzervatív gyógykezelést, mely jóformán csak a fürdő használatában látta és kereste a reumatikus megbetegedésekre a gyó­gyulást, rég élvetették. Ma kizárólag a komplex gyógymódot alkalmazzák. Ez abban áll, hogy a fürdő jótékony hatását rövidhullámú sugarakkal, gal­vanizációval, besugárzássál, rehabiliti­Cióvál, különféle orvosságokkal stb. egészítik ki. Trencsénteplicet 1950-ben a legszo­rosabb értelemben vett szocialista für­dővé építették ki. Hiszen a fürdők iga­zi hivatása szocializált formájukban rejlik. Azokat az értékeket, amelyek­kel a természet megajándékozta az em­bereket, a dolgozók javára kell fordí­tani. Ma már összes fürdőink, üdülő­helyeink ennek a magasztos célnak a szolgálatában állnak. Az 1956-os esztendőben az üdülő­központokat, gyógyintézeteket és az FSZM szanatóriumait a nyári idény folyamán a dolgozók ezrei keresték fel, hogy kellemesen töltsék szabad­ságukat. A dolgozók üdültetéséről való gondoskodás tekintetében Cseliszlová kia a világ élenjáró országai közé tar tozik, s a gyógyfürdő-kezelés terén a A gyógyintézet előcsarnoka világ első helyén áll. Az 1956-os évben az FSZM üdültetése keretében csak a nyáron összesen 650 000 dolgozó és családtagjai vettek részt, ezek közül fürdőhelyeken és szanatóriumokban 158 000 dolgozó teljesen ingyenes ke­zelésben részesült. Természetesen ezeken az üdülő- és fürdőhelyeken nemcsak a testi jólétről és gyógykezelésről gondoskodnak. Ma­gától értetődő, hogy amikor megszűnt a fürdő kizárólag a kiváltságos osztá­lyokat szolgálni, megváltoztak a régi társadalmi szokások és szórakozások is. Vitathatatlan, hogy a fürdőélet ma is víg. Szórakozásra van bőven lehetőség Nem volna teljes a kép, ha éppen ez­zel kapcsolatban nem említenők meg a „zenei nyár" elnevezés alatt ismert fesztiválokat. Ezek a zenei események a hír szárnyaira kelve az összes mű­velt európai államokban fennen hirde­tik Trencsénteplic nevét, mint a zene­művészet csehszlovákiai Salzburgját. El nem mulaszthatjuk Trencsénievlic még egy érdekességét megemlíteni A Královec hegy oldalán létesült épí­tészeti csodáról van szó, melyet „Zele ná žaba" (zöld béka) néven ismernek Ez egy hegyoldalba épített erdei strandfürdő termálvízzel töltve. Ez a létesítmény Közép-Európában egye diilálló. Rövid cikk keretében teljes, ki merítő képet adni Trencsénteplicről lehetetlen. Amennyiben ezzel a néhány ecsetvonással a múlt felvázolásán ' ke­resztül a mai fejlődéshez sikerült él­vezetni kedves olvasóinkat, akkor címünkben kitűzött célt: „Ismerjük meg szép hazánkat", — elértük. Vörösmarty Géza TELEN jöj Emlékszel kedves? Nyílt virágok égtek a fűszálak között és teljes boldogságunk felett madárdal, s napfény őrködött. | Emlékszel még? Némán megálltunk i s válladra hajtottam fejem; i alkonyat lobogott a tájon, | s bennünk égett a szerelem. — Tél lepte be a kedves tájat, tündöklő, hideg hólepel, és a kis kis pad hívó szavára északi, fagyos szél felel. De nincsen tél, mely kiolthatná szerelmedet s szerelmemet. — Vidám kacajunk cseng repülve a néma hólepel felett. Petrik József. 1fôf&íteá/w hixM A Neues L eben könyvkiadó „Az NDK könyv-kiadóvállalata 1956. évi Antológiája" címmel gyűjteményes kiadásban megjelentette Kelet- és Nyugat-Németország kb. 30 ifjú író­jának lírai műveit. tM A Fodborany vidékén elterülő Lu­benec lakói 12 000 brigádóra ledol­gozásával kultúrházat építettek, me­lyet Vrchlický Karlsteini éj című da­rabjának előadásával nyitottak meg. • * * A GottwaMovi Kerületi Nemzeti Bi­zottság Gottwaidovský kraj elneve­zéssel január 1-től űj, kéthetenként megjelenő folyóiratot ad ki a nem­zeti bizottságok funkcionáriusai és munkatársai számára. * * * A Pardubice kerületbeli Holice la­kói a maguk erejéből kulfcúrotthont épí­tenek, amelyben elhelyezik nagy szü­löttjük, Entíl Holub, a híres Afrika­utazó gazdag gyűjteményeit. • * • A varsói Teater Polski nagy s'ker­rel mutatta be Karel Čapek Anya cí­mű drámáját. » • * A levéltári dolgozók kollektívája szorgalmas munkájának eredménye­képpen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának kü­szöbén megjelenik a „Lenin a forra­dalmi 1917-es évben" című mű, mely részletesen foglalkozik Lenin 1917-ben kifejtett forradalmi munkájával. * * * Az ázsiai írók Delhiiben értekezle­tet tartottak. 1100 év telt el Rudakinek, a tád­zsik és iráni költészet kiváló klasz­szikus képviselőjének halála óta. * * » A Csehszlovák Hadsereg Központi Színháza felújította Rostand Cyrano de Bergerac-ját. * • • G. Sadoü!, francia filmtörténész Moszkvában sikerrel megvédte az Al­talános filmtörténet című doktori ér­tekezését. c * » A zágrábi könyvvásáron több mint ötven jugoszláv és számos külföldi könyvkiadóvállalat vett részt. • • • Januárban külföldi művészek ven­dégszerepelnek a Szlovák Filharmó­nia hangversenyein. Bratislavába ér­kezik Witold Rowiczki lengyel és Ri­chard Austin angol karmester. Austin első ízben lép fel hazánkban. A Szlo­vák Filharmóniával fog még vendég­szerepelni Jörg Demus osztrák és Ri­chard Cooper angol zongoraművész és Jeanine Andrade francia hegedű­művésznő. Önállóan fog vendégszere­pelni Ida Haendel híres angol hege­dűművésznő, aki első ízben látogat el hozzánk és Joseph Hallis délafri­kai zongoraművész, aiki utoljára 9 év­vel ezelőtt járt Csehszlovákiában. * * * AÍekszandr Mihajlovics Rodcsenkö, neves szovjet képzőművész életének 66. évében elhúnyt. Halálával na.gy veszteség érte a szovjet képzőmű­vészetet és irodalmat. Véletlen interjú | élután három óra lehetett. Gondolataimba mélyedve sétálok a Vencel téren, vigyázok magamra és a járókelőkre, hogy egy­másba ne ütközzünk. Néha félreállok a gyerekkocsik elől, aztán ismét bandukolok tovább. Hirtelen furcsa szófoszlányok ütik meg a fülemet. Az egyik kirakat előtt többen is állnak, odalépek és hallgatódzom. Egy idősebb, fekete táskás hölgy, két jól öltözött férfi, egy hatvan év körüli, pedrett bajszú bácsi, mellette szőke, középmagas lány barna kabátban. — Szép, de igen világos, valami sötétebb kéne — mondja a mellette álló Ilánynak. Magyarok s talán földiek is — gondolom és közelebb lépek hozzájuk. Bizonyára vásárolni szeretnének — és én is nézem a barnásszürke öltönyt, mely bizony a bácsi korához kissé világos. Nézem a kirakatot, sötétebb színt keresek a szememmel, de nem találok. Köz­ben azon töröm a fejemet, hogyan is szólítsam meg őket. — Tessék az üzletben megnézni, ott biztos, hogy lesz — mondom, mire mind a ketten hátrafordulnak. Kicsit furcsán néznek rám s te­kintetük szinte azt kérdi: Hát maga is magyar? — Igen, én is magyar vagyok, Szlovákiából. Nyújtom a kezemet és bemutatkozunk. — Korpás István Mátyusföldről — tudja, merre van? Mondom, hogy igen és sorolom az ismerős falvakat. A lánya is kezet nyújt s csak ennyit mond: Ilonka. — Itt tanul Prágában, most volt a szalagavatója. Tanárnő lesz. Az anyja beteges, nem igen járhat ki szegény teremtés, azért én jöttem el. Most a szövetkezetben sem olyan égető a munka, ráérek, úgysem jártam még ilyen városban, — beszéli István bácsi és szeme oda-oda téved a kirakatban pihenő ruhára. Nézem őt, arcán megszámolhatatlan sok a ránc, melyekből beszéd közben előbújik a mosoly. Bemegyünk az üzletbe é|s nézzük a sok-sok ruhát, válogatunk a szí­nekben. A lánya, Ilonka, tolmácsol, mert az édesapja csak az anya­nyelvén tud. Nézi a sötét ruhákat, de azt veszem észre, hogy csak néz és nem akar választani. Egyszer csak vállamra teszi a kezét és meg­szólal: — Öcsém, nagyon öregnek nézek én ki? — Kérdőleg tekintek ra. — Nagyon öreg vagyok ahhoz a barna ruhához? — ismétli meg a kérdést, hozzátoldva a magyarázatot. Elmosolyodom az öreg furfan­gosságán s látom, megtetszett neki a ruha. Mondom is az elárusítónő­nek, aki mosolyogva kiveszi a kirakatból az utolsó barnásszürke öltönyt. Felpróbálja a kabátot — mintha csak rá szabták volna. Be is csoma­golják és az öreg nyolcszáz egy néhány koronát fizet a pénztárnál. Tréfásan rám hunyorog és azt mondja: — Morzsája az éwégi el­számolásnak. A csomagot Ilonka veszi kézbe, de Istváta bácsi utána nyúl és a hóna alá szorítja. Kérdem tőle, milyennek találja a várost, az embereket. Először a bajszát pödri, aztán csak ennyit mond: — Öcsém, én négy elemit vé­geztem s az apám csizmájában jártam oskolába! öt gyerekem van; a két legidősebb ipart tanult, Ilonka itt van ebbe' a nagy városba' s a többi kettő szintén iskolába jár. — Kissé elhallgat és néz, hogy megértettem-e. Bólintok s a városra terelem a szót. — Falusi embernek az egész világot jelenti. A nagyapám csak akkor volt túl a falu határán, amikor bevonult. Azóta kettőt fordult a világ kereke. Ilyen tréfásan és érdekesen beszélt s szinte fájlaltam, hogy búcsúz­nunk kellett. Amikor a kezét nyújtotta, gondolataiba merülten még annyit mondott: — Szeretem a várost, mert itt tanul a lányom. Ha nem lennék ennyire idős, még talán én is eloskoláznék egynéhány évet. Mennyire más lehet az ö szemében egy város és általában a városi élet, mint egykor — gondoltam, ő már érzi, hogy a falut és a várost nem választja el szakadék. Egyik a másikáért él,'dolgozik, mint ahogy egy családban apa a gyermekeiért ég viszont. I Kovács Miklós, Práas. " .' .1. — .^UJ^rt-l T jL - ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents