Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)

1956-12-30 / 363. szám, vasárnap

ÜJ ÉV KÜSZÖBÉN Hamar beköszönt az új év, az új remények, tervek esztendeje. A kalendárium utolsó lapjának leszakitásával múlttá válik az 1956-os év, melyet n'ég gyakran fogunk emlegetni, mint olyan évet, mely sok örömet, békés sikert hozott országunk népének. Szokás szerint, amikor újévi köszöntőre emeljük poharunkat akaratlanul is visszatekintünk az elmúlt esztendőbe és előttünk felsorakoznak mindazok az események, meiyek hazánk népének új korszakát ielentették. Legyen az a pohárköszöntő meghitt családi körben, vagy barátok társaságában, kint a határ Ján Švárny újító munka közben. lyeket már meg is valósítottak a gyárban. Pl. az SHA-220 félautomata eszterqapadnál eoy biztosító szerkezettel megelőzte a gép idő előtti megrongálódását. A SU-50-es gépnél egy szerkezet segítségével kiküszöbölte a csapágyak törését. Egy tisztítőhengert is szerkesztett, melyet nemcsak a Vihorlát-gyárban, hanem az Adamovi Gépgyárban is alkalmaznak. A fiatal újítót a gyár vezetősége többször elismerő oklevéllel tüntette ki és pénzjutalomban részesítette. De ez a dolgozó nem elégszik meg elért sikereivel. Beiratkozott a műszaki tanfolyamra, hogy bővítse szaktudását. Otthonában szakkönyveket olvas és gyakran éjszakákat gondolkozik valamilyen probléma megoldásán. ízlésesen berendezett 2-szobás lakásában látogattam meg, ahol vasárnap éppen 6-hónapos kislányával játszadozott. A rádióból tánczene hallatszott. Fiatal felesége éppen a vacsorát készítette. Az asztalon nyitott szakkönyv, gazdája nemrég tehette le kezéből. Elmondották, hogy 7300 koronás kölcsönből nemrég vásároltak bútort és hogy ezt a kölcsönt már le is törlesztették, hiszen havonta 1500— 2000 koronát is megkeres a gyárban. — Mondja, Švarný elvtárs, mit hozott magának az elmúlt esztendő és mit vár a jövőtől — fordultam hozzá kérdésemmel. — Ami életem végéig emlékezetes lesz számomra, az a pártba való felvétel. Három hónapnal ezelőtt igazoltak át pártaggá az üzem kommunistái. Az elmúlt év sok jót, sikert hozott nekem, de mégis azt a napot véstem legjobban emlékezetembe, amikor párttaggá lettem. A jövőtől várom hogy még jobb lesz életünk. A munkás most már újra a jövőn gondolkozik. Tanul, tervez, gondolkozik, hogyan járulhatna hozzá ő is reménye megvalósításához. H. S. OO0O0OOOOOOOOOOO©OOO^^ szélen, vagy távoli tengereken úszó 'egjobb munkása lett. Annak ellenére, hajón, népünk fiai mindenütt egyfor- hogy 8 elemin kívül semmilyen iskoma jókívánságokkal üdvözlik az új év lai képzettsége nem volt, munkáját kezdetét. Hozzon az új év még több annyira elsajátította, hogy már eddig sikert és győzelmet békés építőmun- sok újítási javaslatot adott be a kánkban, hogy Ismét gazdagabbakká, munkatermelékenység növelésére. A erősebbekké váljunk a szocialista tá- gépek karbantartásánál dolgozik, bor országai körében. Munkájának legjobb kiértékelése abA sninai Magurič-hegy aljában is ban nyilvánul meg, hogy 1956-ban az sok száz család ünnepli kényeimes, ó szakaszán gépjavítás miatt fennközponti fútčses lakásokban az új esz- akadás nem volt. 1956-ban összesen tendőt. Azon a helyen, ahol valamikor 1

3 újítási javaslatot adott be, amesovány burgonyatermő földecskék lapultak a hegyek tövében, egy új, hatalmas nehézipari gyár épült fel, a sninai „Vihorlát". Snina és környéke felismerhetetlenül megváltozott. Oj háromemeletes 11 éves iskola, bölcsődék, óvodák, kultúrház, több száz család részére lakás épült itt. Ezt adta egy pár év alatt az itteni népnek a népi demokrácia. Jólétet, munkát, új életet. A régen nyomorgó munkások százával özönlöttek az új gyárba. Ol'káról hattagú parasztcsaládból jött ide 1952-ben Švarný Ján is feleségével együtt. Az egyszerű géplakatosból pár év leforgása alatt a gyár ... és otthon. huzam alátámaszthatja-e a szocializmusnak a kapitalizmusba való növekedéséről szóló nem marxista tézist? Amikor a társadalmi osztályok egyensúlyáról beszélünk, rá kell mutatni, hogy ez az egyensúly miben rejlik és milyen történelmi momentumban lehetséges egyáltalán. A kapitalizmus valóban a feudalizmusból növekedett, mert a kapitalisták fokozatosan bővítették tulajdonukat a feudális rendszer keretében. A burzsoá forradalmak ezt a folyamatot politikailag betetőzték. Az abszolút monarchiák valóban a burzsoázia és a feudálisok bizonyos ideiglenes egyensúlyát fejezték ki az átmenet történelmi szakaszában. Azonban egy tény sem bizonyítja ezt az analógiát az állami kapitalizmus időszakában. A proletariátus a kapitalizmus keretei között nem vívhat ki olyan gazdasági helyzetet, amely jogossá tenné ezt az analógiát. Abban az esetben sem, amikor a munkásosztály és a dolgozó tömegek bármilyen erős befolyást gyakorolnak a tőkés rendszerre, nem változhat meg a kapitalista állam tevékenységének alapvető irányzata és lényege mindaddig, míg a munkásosztály nem valósít meg szocialista forradalmat'és nem sajátítja ki a burzsoáziát, nem változhat meg addig, míg a munkásosztály nem teszi társadalmivá az alapvető termelőeszközöket. Ez azonban nem jelent semmilyen maximalista forradalmárságot, amely általánosan elutasítaná a részleges reformokért vívott harcot, mint pl. a burzsoá-nacionalizálást, esetleg a burzsoá állam egyéb beavatkozásait a népgazdaságba, amennyiben ezek a munkásosztály szervezeteinek nyomására jobbá teszik a dolgozók helyzetét. Már bevezetésül rámutattunk, mily nagy veszély származik a munkásmozgalomra olyan nézetek népszerűsíté|éj)ől, mint amilyeneket a „Váltoáíft-e a kapitalizmus?" cikk tartalmaz. Nem vezethetnek semmi máshoz, mint téves illúziókeltéshez, ahhoz, hogy türelmesen várják a kapitalizmus magától való megszűnését. Emellett a cikket, amelyről írunk, szerzője alkotó marxizmusnak tünteti fel. A cikk általános következtetéseit végső fórumként Marx következő idézetével bizonygatja: az új, magasabb termelési kapcsolatok sohasem lépnek fel előbb, mint ahogy létezésük anyagi feltételei magának a régi társadalomnak kebelében kialakulnak." Valóban furcsa, miért választotta a cikk szerzője ezt az idézetet. Hisz Marx, amikor a termelési viszonyok materiális feltételeiről beszélt, minden kétségen felül a termelőerőkre gondolt, tehát a termelőeszközök és munkaerők fejlődésének bizonyos fokéra, nem pedig azon tulajdon-formákra, amelyeknek feltételei között ez a fejlődés végbement. Semmit sem szól arról, hogy a tőkés társadalom kebelében létrejöhet szocialista tulajdon. Érthetően azok a termelőerők, amelyeket a kapitalizmus fejlesztett ki, a társadalmat a szocializmus felé hajtják. Ahhoz, hogy a társadalom szocialistává váljék, nem elegendő csupán a termelőerők fejlesztése, hanem szükség van új szocialista tulajdonformák kialakítására, új termelési kapcsolatokra és ezek semmiképpen sem jöhetnek létre a tőkés rendszeren belül a burzsoázia gazdasági és politikai uralmának feltételei között. Ezek a kapcsolatok csupán a munkásosztálynak a szocializmusért vívott forradalmi harca eredményeképp jöhetnek létre. Tehát ismét arról van szó, hogy a cikk írója tagadja e harc szükségességét, durván, revizionista módon kiforgatja Marx gondolatait. A „Nasa stvarnost" szerkesztősége nem elégedett meg csupán R. I. említett cikkével. A folyóirat ugyanazon j számában helyet adott R. Ratkovics fejtegetésének, aki feladatul tűzte ki, hogy felújítsa a hírhedt austro-marxista vezetőknek, a marxizmus renegátjainak, Bauernek és Rennemek nézeteit. R. Ratkovics cikkének „Bauer és Renner nézetei az átmeneti időszakról" címet adta. Szélesen boncolgatja, miben egyezik meg s miben különbözik nézetük a kapitalizmus fejlő- i désében beállott változások jellegének értékelésében, a tőkés társadalom osztályfelépítésének értékelésében. Az egész magyarázat támadásban végződik a szocialista állam alapvető feladatai ellen a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában. A cikk szerzője ugyan úgy tesz, mintha csupán idegen nézeteket tolmácsolna. Csak terjedelmes cikkének befejező részében foglal el kritikai álláspontot Renner konzervativizmusához. Polemikáját azonban nem irányítja Renner nézetének opportunista lényegére, hanem csupán mellékes kérdésekkel foglalkozik. Amint látható, nyilvánvalóan kedvére van a kérdések „magyarázatának" az a módja, ahogyan azt Bauer és Renner tették, amikor a bürokratizmus elleni harc ürügye alatt elutasítják teljes lényegében a szocialista állam és a proletárdiktatúra egész korszakának nélkülözhetetlen szükségességét a szocialista országépítésben. Felesleges volna részletesebben foglalkozni a kérdéssel. A történelem eltemette a renegátok álmodozásait a szocializmusnak a kapitalizmusba való növekedéséről, valamint a szocialista állam osztályfeletti szerepéről s bizony nagyon rosszúl állhatnak az elméleti fegyverek terén ott, ahol célszerűnek tartják a holtakat feltámasztani. A „Nasa stvarnost" 10. számában megjelent két cikk bármennyire is eltér egymástól, tárgykörénél és érvelési módjánál fogva közös irányt: reformista vonalat követ. Ez mindig veszélyes volt a nemzetközi munkásmozgalom fejlődésére. S ez a fejlődés különösképp ma, az SZKP XX. kongresszusa után, amikor a kommunista mozgalomban megújhodási küzdelem folyik a személyi kultusz és az elméletben levő dogmatizmus káros következményei ellen, megköveteli, hogy a nemzetközi forradalmi erők következetesen leleplezzék az opportunista elemek minden kísérletét, amelyekkel visszaélést akarnak elkövetni e küzdelemmel szemben és kell, hogy visszaverjék a marxizmus forradalmi lényege elleni revizionista támadásokat. R. Kotrč A LELKEK K0VACSAI Ha az író a lélek mérnöke, a tanító annak kovácsmestere. Merészívű acélhidakat terveznek mérnökeink a mélységek fölé, de a mesterek kovácsolják tartóssá e hidak pilléreit. Ugyanígy tesznek a pedagógusok is gyermekeink lelkével, az ö munkájuktól függ, támaszkodhatik-e az új nemzedékre hazánk jövendője? Nézzünk hát most el egyik ilyen „lelkeket formáló" műhelybe, s lessük el, milyen módszerekkel alakítják itt a holnap emberét. Vezessen útunk Bratislava egyik magyar tannyelvű iskolájának falai közé... Zsibongás, újjongás, hancúrozás fogad a 7,

och utcai iskola széles folyosóján. Éppen óraközti szünet van. Jaj de jól esik egy kis vérpezsdülés, egy kis futkározás! Egy szökefürtű, karbunkulusszemű leánykát csípek el az egyik osztály ajtaja előtt, s megkérdezem, merre van e nyolcéves iskola igazgatói szobája. A kisleány udvariasan megmutatja az irányt, de aztán nem állja meg, hogy könnyen kiérezhető büszkeséggel utánam ne szóljon: Bácsi kérem, a mi iskolánk nem nyolcéves már, hanem tizenegy éves középiskolai Igen, ez az újdonsült öröm, ez a biiszkélkedés jellemzi ma a Zoch •utcai magyar iskola növendékeit, tanitókarát egyaránt. Ezzel dicsekszik legszívesebben az iskola igazgatója is, hiszen még a nehézségeket is tompítani igyekszik nagy-nagy örömében: — Hirtelen jött, az igaz, — kezdi az iskolavezető, — mindössze egy hónapval a tanév kezdete előtt tudtuk meg. Elképzelheti a szülök, a gyermekek örömét és a mi örömünket, hiszen nem volt Bratislavában tizenegyéves magyar iskola. Galántára, Somorjára, vagy Dunaszerdahelyre kellett járniok azoknak a gyermekeknek, akik tovább akartak tanulni. Ez az áldatlan helyzet változott meg 1956 szeptember első napjaiban. Hogy akadtak nehézségeink is, az csak természetes; de akik az örömöt okozták, gondoskodtak a nehézségek enyhítéséről is. Egyelőre, amíg nagyobb iskolát kapunk, (mert ezt is megígérték!) — egy-egy pót-tantermet kaptunk a két szomszédos szlovák iskolában. Jövőre képzett szaktanárokat biztosítottak iskolánk felsőbb tagozata számára, s addig is a bratislavai pedagógiai iskola több tanára segít ki bennünket. De a tanítás terén máskülönben elég jól állunk, hiszen tanáraink közül többnek megvan a harmadfokú végzettsége, mások pedig a legközelebbi jövőben igyekeznek elnyerni ezt a képesítési fokozatot. Persze, anyagi téren is segített bennünket a központi nemzeti bizottság — folytatta szavait az igazgató. A betervezett pénzügyi járandóságon kívül 25 000 korona gyorssegélyt kaptunk beruházási célokra, kaptunk egy rövid zongorát majdnem 8000 korona értékben, továbbá egy vadonatúj varrógépet, — s végül teljesen berendezték az eddig bizony eléggé üresen álló tornatermünket! — Nos, örüljünk neki, hogy felsőbb hatóságaink ilyen testvéri jóindulattal kezelik a magyar gyermekek iskoláztatásának ügyét, — veszem elejét az igazgató további dicsekedésének, — hanem hát nem is ez a kérdés hozott engem ide, hanem az, hogyan oldja meg az iskola azokat a feladatokat, amelyek a nagy eszmei céllal, a gyermekneveléssel állnak összefüggésben? — Célunk természetesen az, hogy a kijelölt tananyag megtanításán kívül talpig embereket neveljünk tanítványainkból — válaszolja mosolyogva az igazgató, — hanem hát ezt a feladatot a mi iskolánkban nem csupán tantestületünk tagjai végzik. Nálunk a tanárokon kívül részt vesznek ebben a munkában nemcsak a szülők, de maguk a tanítványok is. Az iskola vezetősége által irányított szülői és tanulói önkormányzatok segítenek nekünk. Nálunk mindjárt a tanév kezdetén mind a szülök, mint a gyermekek megválasztják önkormányzati képviselőiket s az önkormányzat felsőbb tanácsának tagjait. Minden osztályból két-két gyermek képviseli ebben a szervezkedésben osztálytársait, s ugyancsak osztályonként két-két szülő a szülői ön kormányzatot. Ezek az önkormányzati szervezetek állandó összeköttetésben állanak egymással és az iskola vezető-• ségével, a képviselők előre megkapják munkálkodásuk főbb irányelveit, s ezek az irányelvek teljesen egy célért küzdő nagy családdá forrasztják az iskola t a* nulóit, tanítóit és a tanulók szüleit. Az egyes osztályok képviselői felügyelnek például osztályuk rendjére, osztálytársaik előmenetelére. Ellenőrzik a házi feladatok elvégzését és jó elvégzését. Tanulmánysegítő brigádokat szerveznek s figyelmeztetik a tanárokat azokra a fogyatékosságokra, amelyeket a tanár máskülönben talán nem is vett volna észre. Havi és negyedévi gyűléseiken megvitatják az osztályok problémáját, egyesek előmenetelének esetleges akadályait és segítési módjait s határozatokat hoznak a hibák kiküszöbölésére. Egyszóval a tanári kar irányítása mellett kisebb államokat építenek ki az iskola nagy-nagy államában, s önmaguk igyekeznek saját államukat minél tökéletesebbre fejleszteni! De a szülők önkormányzata is óriási mértékben segíti az iskola problémáinak megoldását s az iskola tanulóinak nevelését. Képviselőik révén úgyszólván állandóan kapcsolatban állanak az iskolával és a növendékekkel, tudnak a hibákról, s a közös gyűléseken megbeszélik a segítési módozatokat. Jellemző például a szülői önkormányzat helyes szellemére, — fejezi be végül szavait az igazgató, — hogy a művész* szülők nyilvános matinékat rendeznék a gyermekek kirándulásainak anyagi elősegítése érdekében, a szakmunkások saját maguk oktatják a szakköröli diáktagjait, mások olvasóköröket alakítottak a gyengén olvasó tanulók gyakoroltatására, sót magát az iskola gyakorló műhelyét is a szülők építették fel és rendezték be. Nos, kedves olvasó, hát ilyen módszerekkel igyekeznek a Zoch utcai, immáron tizenegyéves magyar iskolában embert faragni gyermekeinkből a lelkek kovácsai. S hogy e módszerek milyen eredményeket gyümölcsöznek, hadd mutassam ezt még be befejezésül, az iskola életéből kiemelt egy-két kisebb példán keresztül: A Komenský-napok alkalmával az iskola két tanítóját, Havas Máriát és Huszák Lászlót felsőbb helyről kitűnő munkájukért kitüntették. A diákok által készített szemléltető eszközök kerületi kiállításán a Zochutcai diákok III. ďijat nyertek. S végül az új IX. osztály első negyedévi tanulmányi eredménye a következő két adattál fejezhető ki: Kitüntetett tanulók száma — az osztály 11,5 százaléka, bukott tanulók száma — semmi! Neumann János Össz-szövetségi Képzőművészeti Kiállítást szerveznek a Szovjetunióban A moszkvai Pravda beszámol a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója megünneplésének előkészületeiről. Az írók és művészek már készülnek erre a nagy jelentőségű eseményre. Bizottság létesült az 1957. évi Össz-szövetségi Képzőművészeti Kiállítás rendezésére. A bizottság foglalkozott az akció előkészületeivel. Megfelelő intézkedések történtek új kiállítási csarnokok építésére. Az Állami Tretyjakov-Képtárat áthelyezik új, modern épületbe. Ezenkívül a bizottság határozatában leszögezte, hogy a közeljövőben nagyobb figyelmet kell szentelni az alkotási vitának és a bírálat kifejtésére. Felszólítja a művészeket, maradjanak hívek a kommunista eszmeiességhez és a pártosság elvéhez. A bizottság határozata megállapítja: „A szocialista realizmus változatlanul a szocialista képzőművészek alkotási módszere, széleskörű lehetőségeket teremt a szovjet képzőművészet fejlesztésére és színvonalának emelésére. A kommunista pártosság, mély eszmeiesség a szovjet festészet, szobrászat és grafikai művészet fejlesztésének ihlető ereje és alapelve. Minden igyekezet, mely művészetünk pártirányításának meggyöngítésére, a művészetet az állam es a párt politikájához fűző szálak lazítására irányul, végeredményben aláássa művészetünket és kultúránkat. A szovjet művészet fejlődésének pártirányítása — hatalmas erejének forrása, sikereinek és szüntelen fejlődésének záloga" — szögezi le a határozat. OJ SZÓ p. 1956. december 30.