Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-12 / 316. szám, hétfő

A Lúčnicával Dél-Amerikában Repülőgépen Rio de Janeiro és Vitoria között IIHIitlIlllllilllllllllllllMIIL FÉL ÓRÁJA, hogy elhagytuk Rio de Janeiro Campos Dupont nevű repülőterét a Royal Repülőtársaság Dakota gépén, hogy még ma — ez alkalommal nyolcvanadszor — felléphessünk az ötszáz kilométerrel északabbra elterülő tengerparti Vitoria város színházának színpadán. Ritka eset egy együttes életében, hogy az előadások száma ennyire szaporodjon és nekünk az a kívánságunk — elérni a századikat. E vágyunk teljesülésére megvan nemcsak a remény, hanem minden előfeltétel is. A múlt hét folyamán a csehszlovák követnél, Kuchválek elvtársnál töltöttünk kellemes estét vidám társalgás hanglemezhallgatás közepette. Az esten felszólalt követünk. Gratulált eddigi sikeres szereplésünkhöz, meleg szavakkal megköszönte a népművészetünk. terjesztése terén folytatott tevékenységünket és végül egy örömhírt közölt: fellépéssorozatunk három héttel meghosszabbodik, hazafelé menet tizenhét fellépésünk lesz Olaszország különféle városaiban. Elképzelhető szavainak a hatása. Mindnyájunk számára nagy öröm olyan országban fellépni, mely oly gazdag kultúrmúlttal rendelkezik, mint Olaszország. DÉL-AMERIKAI PORTYÁNK lassan a vége felé közeledik. Már csak kilenc napot töltünk itt. Fellépünk az egyenlítőhöz közel fekvő tengerparti városokban. Á körülmények és feltételek itt már sokkal nehezebbek lesznek. Gátlólag fog hatni a trópusi meleg, az elszállásolási nehézségek, az egyes városok közctti nagy távolságok. (Annak ellenére, hogy repülőgépen fogunk közlekedni.) A Rio de Janeiro és Vitoria közti távolság több mint ötszáz kilométer. Vitorlában csak egy napot töltünk, majd két napra az ezerszáz kilométerrel északabbra fekvő Aracajuba megyünk. Dél-Amerika legészakibb és az egyenlítőhöz legközelebb levő városa — melyben fellépünk — Recife, Aracajutól kb. háromszáz kilométerre, kimondottan trópusi éghajlatú város. Salvador az utolsó délamerikai város, ahol előadjuk műsorunkat. Brazília első fővárosa volt, nevezetes háromszázhatvan templomáról és műemlékeiről. Itt veszünk búcsút október 25-én attól a kontinenstől, ahol sikerben, élményben és tapasztalatban gazdag négy és fél hónapot töltöttünk. Ez utolsó napjaink tervének rövid vázlata. Azonban adós maradtam a dél-brazíliai városokban töltött napok eseményeinek ecsetelésével. Külön fogok beszámolni Rio de Janeiróról, ahol két hétig szerepeltünk. A SAN PAULÖBAN töltött tizennyolc napos időszak gyorsan lejárt és szeptember tizenhetedikén két csoportban, két repülőgéppel nyolc napra leutaztunk Porto Alegro-ba, a Brazil Egyesült Államok Rio Grandé del Sul tartományának fővárosába. Szépségben és nagyságban elmarad San Paulo mögött; lakosainak száma fél millió, eléggé piszkos és rendezetlen, és végül mégis igen megkedveltük. Ha értékeljük portyánk eddigi menetét, meg kell állapítani, hogy itt értük el a legnagyobb sikereket és ebben a városban lettünk a legközkedveltebbek, éspedig nemcsak a színpadon aratott babérokért, hanem a lakossággal, diáksággal kötött ismeretségek révén is — ami kissé kuriózumnak számít — a sportpályán elért sikerekért, annak ellenére, hogy csupán erkölcsi sikerről van szó. Sokat írtak rólunk az újságok. A város napilapjai már az első fellépés előtt közöltek cikkeket és fényképeket, bemutató előadás után pedig hosszú kritikákban értékelték a műsor egyes számait és az együttes különböző csoportjait. AZ ÚJSÁGOKBAN még egy rovatban találkoztunk önönmagunkkal, de nem mint táncosokkal, énekesekkel és zenészekkel, hanem mint sportolókkal, a sportrovatban. Az eset igen humoros. Ügy indult, hogy kezdtünk elfásulni az egyhangúvá vált napi programtól és miután a közelben felfedeztünk egy sportpályát, elhatároztuk, hogy szabad időnkben kimegyünk egy kicsit „mozogni és ugrálni". A pálya egy sportegylet tulajdona és tagjai közül mindig akadtak nézők, akik még jobban beleélték magukat a játékba — annak ellenére, hogy azt csak a vonalon kívülről követték — mint a mieink, akik játszottak. Elmúlt néhány nap, közben többször kint voltunk a pályán, míg egyszer csak odajöttek egynéhányan a fiúkhoz és felkérték őket, hogy a sportegyletük csapata másnap nem játszhatna-e a mi válogatottunk ellen. A női csapatok három, a férficsapatok négy órakor mérkőznének. Szabad délutánról lévén sző, könnyen megegyeztünk. Másnap reggel jött azután a meglepetés. Porto Alegro naponta megjelenő sportlapja az utolsó oldalon szenzációként közli, hogy aznap délután ekkor és ekkor, itt és itt találkozik az INCA és a Lúčnica kézilabda-csapata. Majd a Lúčnicával- foglalkozik, hogy nemcsak a színpadon jó, hanem tagjai kitűnő kézilabdázók is, akik „a hálónál magasra ugranak és erősen beleütnek a labdába." Továbbá méltatja a csehszlovák válogatott ez évi sikereit a világbajnokságon. Ezt követően megült a Lúčnicára tér viszsza és a végén úgy összekeveri a dolgokat, hogy nem tudni — a Lúčnica nyerte-e a világbajnokságot, vagy a válogatottak. A cikken kívül három képet is közöltek a műsorunkból. Aznapra a Porto Alegro-i főiskolások menzájába voltunk hivatalosak ebédre: A főiskolások megmutatták konyhájuk berendezését és megajándékoztak apró zászlócskákkal. Már ők is tudtak a nagy eseményről és egyesek megígérték, hogy részt vesznek a mérkőzésen. Megérkezett a nagy mérkőzés pillanata. Először a női csapatok mérkőztek. Az ellenfelet 14—16 éves diáklányok képezték. Sötétkék rakottszoknyás és fehérblúzos egyenruhájukban igen önfeláldozóan játszottak. A nézők megtapsolták minden jól sikerült vagy nem sikerült labdamenetüket, a játékosok hangosan buzdították egymást. A játék elején igen idegesek voltak, látszott rajtok, hogy respektálják „nagynevű" ellenfelüket és az első játszmát el is veszítették. A játék folyamán azonban megmutatkozott, hogy nem rosszabbak a „Lúčnica válogatottjánál", megnyugodtak, felülkerekedtek és a további két játszmát meg is nyerték. A férfiak mérkőzése előtti bemelegítőnél megijedtünk. Ellenfelünk nagytudású, jőlképzett és főleg összeszokott csapatként mutatkozott be. Azonban a mérkőzés maga igen kiegyensúlyozott volt és végül az INCA csapata színvonalas játék után 3:1-re győzött. A sportújság másnap másfél oldalt szentelt a nagy eseménynek, kezdve a torzított nevű összeállítással, végezve négy nagy fényképpel a női csapatokról és a női mérkőzések egyes mozzanatairól. A fiúk bosszankodtak, hogy róluk egyetlen képet sem közöltek. A fényképészek, úgylátszik, spóroltak( ?), mert csak a fürdőruhában és rövid sportnadrágban játszó „táncosnőknek és énekesnőknek" szenteltek figyelmet. Ezek a sikerek is hozzájárultak ahhoz, hogy fellépéseink népszerűek lettek, telt ház előtt játszottunk, sőt az utolsó előadás alkalmával a rendőrségnek is közbe kellett lépnie, hogy a túlzsúfolt öreg színházban ne történjen semmi baj. Porto Alegro-i tartózkodásunk első napján szabad napunk volt. Tagliavini, a híres olasz tenorista, aki jelenleg a világ legdrágább énekese a színházban önálló dalestet adott. Ezért a kon-, certjéért több mint nyolcezer dollárt kapott. Ha operában lép fel, a jelzett összeg dupláját kapja. Annyi azonban bizonyos, hogy a honorárium nem ok nélkül ilyen magas. A szünetben hárman felkerestük öltözőjében. Autogramot kértünk tőle. Elbeszélgetett velünk, majd mikor elmondtuk, hogy esetleg Rómába is eljutunk, névaláírása alá odaírta telefonszámát is, hogy majd keressük fel. Nem tudom, udvariasságból tette-e, de eljárása mindenesetre jól esett. PORTO ALEGROBÓL Joinvileba repültünk, innen pedig autóbuszokkal Curitibába mentünk. Ez alkalommal kezdtük megismerni a dél-amerikai, természetet minden szépségében és bizarságában. A rossz állapotban levő utak egyes helyeken sűrű őserdőkön vezetnek keresztül, majd hirtelen meredek emelkedőkkel ezer méter magasságba kapaszkodnak fel, majdnem kétszer olyan magas csúcsok között vízeséseket, szakadékokat hidalnak át. Emberek is laknak itt-ott az utak mentén és valószínűleg ennek karbantartása a fő foglalkozásuk. Szörnyű körülmények között élnek. Hajlékuk egy minden oldalról lyukas faviskó, öltözékük foszlányokká koptatott ruhadarabokból áll. Mindenütt sok a gyerek. Pucéran vagy rongyokba bugyolálva álltak az'út mellett, nem messze hajlékuktól és bámulták az előttük autóbuszokon elhaladó világos bőrű idegeneket. A NEGYVENEZER LAKOSÚ JOINVILE mindnyájunkat meglepett. Mintha egy kis európai városban lennénk. A város rendezett, az utcák tiszták, a házak ízlésesek. A lakosság nyolcvan százaléka a portugál nyelven kívül németül is beszél, többnyire németországi kivándorlók leszármazottai. Egyesek elődei száz évvel ezelőtt is itt éltek már. Nyelvüket féltve őrzik és ragaszkodnak szokásaikhoz. CURITIBA, Parana tartomány fővárosa, már nagy és modern iparváros, saját egyeteme van, igen fejlett a faipara. Ebben a városban négy napig tartózkodtunk, és szerencsénk volt látni a „Brasiliana" hivatásos táncegyüttest. Tagjai majdnem kizárólag négerek, kitűnő tánctechnikával rendelkeznek. Az egyes bemutatott számok igen eredetiek voltak. Közölték velünk, hogy a jövő tavasszal Csehszlovákiába is ellátogatnak. Már előre meg lehet állapítani, hogy egzotikus műsorukkal nagy sikert fognak aratni. Curitibából Sao Pauloba repültünk, hogy az itthagyott poggyászainkkal másnap továbbmehessünk portyánk legszebb állomására, a kikötővárosok gyöngyébe, Rio de Janeiróba. Erről a városról és élményeinkről egy további riportban fogok beszámolni. Farkas Zoltán Olvasni, tanulni szeretnek A hangszórókban férfihang szólal meg. A járókelők felfigyelnek, az udvarokon és kertekben szorgoskodók néhány percre abbahagyják a munkát. A kultúrotthon igazgatója könyvekről beszél. Felsorolja a népkönyvtárba érkezett könyvújdonságokat, ismerteti rövid tartalmukat. Hvaňban, a trebišovi járásnak ebben a kis falujában szeretnek olvasni az emberek. De nem olvasnak ám akármit. A szövetkezeti tagok, a kis- és középparasztok főleg a politikai és mezőgazdasági irodalom ránt érdeklődnek. S meg is van a lehetősége annak, hogy tudásszomjukat kielégítsék. A falu népkönyvtárában nagyszámú és értékes könyv áll rendelkezésükre. A tavalyi 1333 kötetes könyvtár az idén 339 kötettel gazdagodott. A kultúrotthon igazgatójának nagy érdeme, hogy a könyvek nem hevernek olvasatlanul a könyvtár polcain. Kíváncsiak voltunk, milyen módszerekkel dolgozik, hogy annyi olvasót nyert meg az értékes irodalomnak? Megtudtuk, hogy aktivisták segítenek munkájában, akik sorra látogatják a házakat, s mindenüvé eljuttatják a könyveket. A kultúrotthonban a népkönyvtár kötetein kívül folyóiratok és napilapok is vannak. A 11 folyóiratot nagy érdeklődéssel olvasgatják naponta a falu öregei, fiataljai. A könyvek és folyóiratok között számos szovjet kiadás van. Ezek népszerűsége és rendszeres olvasása nagyban hozzájárul a csehszlovákszovjet barátság hónapja rendezvényeinek sikeréhez, a falu szocialista építéséhez. M. Gy. <S 2 Ü I Ő I ö l d \z erdők bársonya sötét, a szélben csupa sóhaj, t pásztorok sípján rezeg, zokog az altatódal. laj, messze jártam, elszórtam gyermekségem, most jelold ez a dal, a jöldre hajlik értem. Sincs menekvés. Minden út visszavezet, szívemre szorítom a zöld erdő-rengeteget. Itt törpe a puszta szó, csak az érzelem ver az égig, innen jutottam el a szenvedésig. Megtérni jó. Gyógyít ez a föld. Szeret. Elszakadni tőle örökre — nem lehet. Enyém. Kenyeret adott, gyümölcsöt elégszel és csillogott, mint mesebeli ékszer. Ö, álmok kútja: tündér messzeség, a mese meghal, elszürkül az ég, s megtérni milyen szent öröm, igaz, véges életben, végtelen vígasz. DÉNES GYÖRGY Komenský halálának évfordulójára Az emberiség legnagyobb jótevői azok, akik az. igazság és a kultúra fáklyáját hordozták a múlt évszázadok sötétségében, s akik előkészítették az emberiség jobb, boldogabb jövendőjét. Az emberiségnek ilyen nagy fáklyavívője, az egyetemes emberi haladásnak egyik legnagyobb képviselője a cseh Comenius-Komenský. A nemzetek tanítómesterén-'- is nevezik, mert egész életével és bámulatosan gazdaq és értékes tudományos működésévél mindmáig csakugyan az egész viiág iskolaügyének legelső tanítója, és mert az ö munkái szolgálnak a mai modern pedagógia alapjául is. A művelt világtól 1892-ben kapta Komenskv az eisö nagy hódolatot, ez az év volt ugyanis születésének 300. évfordulója. Az ekkor alakult Comenius-társa ,ágba Európa minden részéből nagy számban jelentkeztek tisztelői. Csehországon kívül Anglia, Ausztria. Francia- .és Magyarország, Németország. Olasz-, Orosz- és Svédország. Románia és más európai államok tudósai jelentkeztek nagy számban felvételre ebbe ai társaságba, sőt Amerika' és Afrika pedanógusai -sem hiányoztak Comenius tisztelőinek sorából. Igaza v-n a nagy mester egyik magyar életrajzírójának, Iványi Edének, mikor azt mondja, hogy semmi sincs, ami a tudományban a régi évszázadok távlatából annyira modern maradt volna, mint Comenius pedagógiája. Még az induktív módszer alkalmazását is megtaláljuk nála! Ki volt tehát ez a Comenius, miért tiszteljük méq haló poraiban annyi évszázad határmezsgyéjéről is? És mi közünk van hozzá nekünk, magyaroknak ?" C

seh származású volt s a nemzetek tanítója lett. 1592-ben március 28-án született Magyarbródban, Morvaországban. Szülei korán elhaltak. s ezért meglehetősen mostoha viszonyok között kellett ifjúkori éveit töltenie. Csak 16 éves korában került a latin iskolába, de mint általában véve a tanulók, ő sem fejtett ki tanulmányaiban túlságos buzgalmat. Komenskv azonban jóvá tette mulasztását. szorgalmasan tanult a latin iskolában, utána pedig a németországi egyetemeket látogatta. Tanulmányai befejezése után, 1614-ben gyalog vándorolt haza szülőföldjére. Nemsokára Fulneken találjuk, a cseh testvérek középponti városában, s itt már az iskolák felügyelőségét is rábízták. De csak 3 évig működhetett ebben a tisztségben, mert a szerencsétlen fehérhegyi csata után Ferdinánd csapatai elfoglalták Fulneket, kirabolták és felgyújtották. Komenský földönfutó lett, sőt a háború nyomában járó pestis megfosztotta feleségétől és két gyermekétől. Nemsokára . el kellett bujdosnia és soha többé nem térhetett vissza hazájába. Messziről ő is láthatta egyszer hazája földjét, mint az erdélyi havasokat a magyar Mikes, mikor hosszú számkivetésében egyedül hallgatta a tenger mormolását nagy Törökorszáaban, de>- hazájába ő sem térhetett vissza többé soha. 1628-ban Komenskyt már Lengyelországban, Lissában találjuk. Már eddig is gazdag tudományos munkálkodást fejtett ki. azonban külföldi tartózkodása alatt még nagyobb mértékben tevékenykedett irodalmi téren. Híre-nevei- eljutott mindenfelé, fejedelmek csalooatják. híviák magukhoz, keresik barátságát. Örök dicsősége marad a Rákócziaknak, hogy rá tudták venni ezt a nagy férfiút arra, hoqy éveket töltsön Sárospatakon, megszervezze a magyar iskolát és meqvesse alapjait a magyar nemzet művelődésének. 'omenskv azért is örömmel ment Magyarországra, mert 1648-ban a westfáliai békével véget ért a 30 éves háború, s ez a béke keserű kiábrándulást jelentett a cseh K emigránsoknak. A svédektől nem re-i mélhették ügyük további megsegítését, a hazájukba való visszatérés re-1 ményének most már a végső foszlánya is elszakadt. A menekültek mégis hittek ügyük sikerében. Rendületlenül hitték, hogy azt a bibliai bes-1 tiát amely szerintük a Habsburg-? házat jelenti, a Rákőcziak legyőzik, ők lesznek Magyarország királyai, megsegítik a protestantizmust, és a cseh testvérek visszatérhetnek hazájukba. Ezért is indult Komenský Sárospatakra; a Rákócziak támogatását akarta megszerezni üldözött testvéreinek. 1650 húsvétiát már Szakolcán töln tötte, innét ment Púchóra. Patakon az 58 éves Komenskyt kivételes tisztelettel fogadták, s a Rákóczi-család kérésére, azonnal kidolgozta az iskola tanítástervezetét. Ebbeň a szemléltető oktatás hívének vallja magát, megköveteli a tanulók öntevékenységét és a tanulmányi előmenetelben á fokozás elvét hirdeti. Az iskolát hét évfolyamúnak tervezte. De még mindig nem volt bizonyos, hogy Komenský Patakon le is telepszik, mert maradásét több feltételhez kötötte. Egyebek közt azt is kívánta, hogy a Rákőcziak vegyék pártfoaásukba a cseh-morva testvéred ket és néhány morva tanulónak adja-, nak ingyenes ellátást. Bár a Rákócziak Komenský valamennyi feltételét el-' fogadták, újabb akadályokba ütközött a letelepedés, mert külföldi barátai nem akarták elengedni Komenskyt. Csak nagy nehezen sikerült kieszközölnie, hogy elengedjék a magyarokhoz, és huzamosabb időt tölthessen közöttük. Magyarországi tartózkodása alatt annyira megkedvelte a magyaro-? kat. hogy valóságos testvéreinek teí kinteí-te őket. Komenský irányítása alatt á sárost pataki iskoia színvonala nagyon emelkedett. Az ő hatására kezdték tanítani a földrajzot és történelmet, ő hirdette először az általános tankör telezettség szükségességét, s a tanításbeli eredményt a tanítók módszeres eljárásától várta. Cajnos. nem maradt élete vé.qéiq ^ magyar földön, mert külföldi hívei is nagyon vágyakoztak utána-. 1654. június 2-án búcsúzott el a patakiaktól és visszavándorolt Lengyel-*? orszáqba; onnét pedig később Ámsz-"! terdamba költözött. Egész haláláig, 1670. november 15-ig lázasan buzgólkodott az emberi művelődés fejlesztésén, a lelkek sebeinek gyógyításán. Müveit csaknem minden művelt nép nyelvére lefordították. Joggal mondhatjuk, hogy nemcsak a saját nemzetének, hanem az eiész emberiségnek is eqyik legnagyobb fia volt. Mintegy húsz könyvet írt Magyart országon; írásaiból lépten-nyomon kitűnik, mennyire szerette a magyar népet, mennyire óhajtotta boldogulását. Jónak, nagynak, boldognak akarta látni ezt a sokat szenvedett országot, figyelmeztette hibáira, tévedéseire, ellátta jó tanácsokkal, s rá akarta beszélni az ország népét arra, tanuljon mesterséget, mint pl. a fém- és' üvegipart, porcelángyártást, a kovácsvagv nyomdászmesterséqet, ötvösséget, Szomorúan állapította meg, hogy qazdagok vagyunk, de csak koldusokbari és korai halálesetekben. Minél messzebbre távolodik az emberiséq Komenský korától, annál nagyobb tisztelettel és szeretettel tekint a nagy mester működésére, annál nagyobb lelkesedéssel, törhetetlen buzqősáqqal tanulmányozza, írásait és annál jobban igyekszik eszméit megválód sítani. Orbán Gábör. ÜJ SZO C1956. november 12.