Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-30 / 334. szám, péntek

Fizessenek az agresszorok! Az ENSZ Ülésein és folyosóin j tak." Mit mondanának üzemeink dol­mostanában gyakran hallani ezt a kérdést: Ki fizeti meg az egyiptomi agresszió következ­tében felmerülő károkat és költségeket? Valamennyien úgy gondoljuk, hogy az agresszoroknak kell megfizetnie. Az eddigi tárgyalások azonban arra mu­tatnak, hogy az ENSZ-ben ez a tény távolról sem magától értetődő. Éppen e napokban fogadtak el egy határozatot, amely szerint az ENSZ egyiptomi fegyveres erői kiadásainak fedezésére külön számlára egyelőre tíz millió dollárt kell átutalni. Emel­lett olyan javaslatok merültek fel, hoqy ezt az összeget az. ENSZ vala­mennyi tagállama között olyan arány­ban osszák fel, amilyen lesz ezen országok 1957. évi hozzájárulása az ENSZ kiadásaihoz. Az eddigi ajánlatuk alapján a következő fizetési fokozat­ban például a Szovjetuniónak 13,96 százalékot, míg Nagy-Britanniának és Franciaországnak együttesen 13,51 százalékot kellene fizetnie. Ez any­nyit jelent, hogy az agresszió követ­keztében felmerült kiadások fedezé­sére a Szovjetuniónak többet kellene fizetnie, mint annak a két nyugati hatalomnak, amely az agressziót Iz­raellel együtt elkövette. Ez természe­tesen lehetetlen, és ezért a Szovjet­unió képviselője az ENSZ közgyűlésén világosan kijelentette, hogy a Szov­jetunió nem vállal magára semmi kö­telezettséget olyan határozatból ki­folyólag, amely ellen ő és más or­szágok is ellene szavaztak. Hasonló álláspontra helyezkedik Csehszlovákia is. „Az összeg valamennyi tagállam­ra valő felosztásának elfogadása azt jelentené, — mondotta az ülésen Dá­vid miniszter —, hogy az ENSZ az agresszorokat felmenti a felelősségtől azokért a következményekért, ame­lyeket a béke megszegésével okoz­gozői, akik újítási javaslataikkal min­den egyes fillér megtakarítására tö­rekszenek. ha másképp határoznánk? Lehetetlen meg nem látni azt is, hogy az a bizonyos tíz millió dollár csak az első betétet jelenti. Ma még senki sem tudja, mennyi lesz a vég­leges összeg. Az ügy logikája emel­lett az, hogy valószínűleg annál töb­bet fog kelleni fizetni, minél jobban elodázzák az agresszorok a közgyű­lésnek a katonaság visszahívására vo­natkozó határozata teljesítését. A tíz millió dollár összegről történt szavazásnál az egyes küldöttségekre hatottak azok az aggodalmak, hogy a határozat elfogadása nélkül nem lebPí az ENSZ alakulatait Egyiptom­ba!; fenntartani, és ezért adták bele­egyezésüket. Ez a tényező azonban már nem fog hatni, hogyha arról lesz szó, kinek keil megfizetni pl. a Szuezi-csatorna kitisztításának költ­ségeit, ahol a hajózás azok hibájá­ból szakadt félbe, akik Egyiptomot megtámadták. Az agressziót megelőző három hónap alatt — amíg a csator­nát Egyiptom kezelte — a csatornán zavartalanul háromezer hajó haladt át. Jelenleg több hajó fekszik a csa­torna fenekén, és az üzembehelye­zésre belátható időn belül nem le­het számítani. A szuezi víziút fel­szabadítása a szakértők becslése sze­rint hatalmas összeget, mintegy negy­ven millió dollárt fog felemészteni. Ebben az esetben is kétségkívül rrieg­nyilvánul az a törekvés, hogy a költ­ségek fedezését felosztják az ENSZ valamennyi tagállama között, tehát azok között is, akik élesen szembe­helyezkedtek az agresszióval, vagy pe­dig, akiket az agresszió közvetlenül sújtott. Arra a kérdésre, kinek kell meg­fizetnie az agresszió következtében felmerült kiadásokat, csak egy a vá­lasz: fizessenek az agresszorok! Pfemysl Tvaroh. KOMMENTÁRUNK Mi történi Lengyelországban ? Az utóbbi hónapokban sok sző esett a lengyelországi változásokról, amelyet röviden októberi eseményeknek neveznek. Ezen események alatt a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának VIII. teljes ülése körül kialakult szenvedélyes vitákat értik és,azokat a változásokat, ame­lyeket a határozat kimond. A külső- és belső reakció igyekezett kihasznál­ni a tömegek elégedetlenségét és abban reménykedett, hogy a hibák el­távolításának jelszavával sikerül döntő csapást mérnie a szocializmus építésére, és ahogyan a nyugati sajtó remélte „visszavezetni Lengyelor­szágot a nyugati világ családjába". A lengyel pártvezetés a munkásosz­tályra támaszkodott, az itt-ott felbukkanó nacionalizmus, szovjetellenes­ség, az értelmiség egyes rétegeinek liberális-burzsoá tendenciájú meg­nyilvánulásának leküzdésére törekedett. A lengyel dolgozók örömmel fogadták a párt intézkedéseit, amelyek leszámolnak a múlt hibáival. Angol katonai előkészületek Líbiában Rőma. (ČTK) — Líbiából a na­pokban Rómába érkező személyek kö­zölték, hogy az angolok katonai elő­készületeket tesznek Líbia területén. Az 1U53. évi brit—líbiai szerződés alapján, Líbiában mindeddig brit ka­tonai egységek tartózkodnak és brit légitámaszpont áll fenn. Amikor az Egyiptom elleni brit—francia agresz­sziő kezdődött, Líbia kormánya Nagy­Brittaniától kezességet kért arra, hogy a líbiai támaszpontot és egy­ségeket nem használja fel egy arab állam elleni hadmüveletekre sem. A brit kormány akkor azt ígérte, hogy eleget tesz a líbiai kormány kívánsá­gának. A valóságban azonban az an­golok Líbiában nagymérvű katonai előkészületeket tesznek. Utakat javí­tanak és további hadianyagot szállí­tanak Líbiába. Tovább tartanak a zavargások Irakban München. (ČTK) — A nyugatnémet­országi amerikai leadóállomás novem­ber 28-án jelentette, hogy Irakból további hírek érkeznek az ottani za­vargásokról. Bagdadban az összetű­zések során 22 személyt meggyilkol­tak és 60-at megsebesítettek. A me­nekülők közölték, hogy nagyon sok személyt tartóztattak le, ezek között olyan tiszteket, akik az Egyiptom el­len irányuló brit—francia támadás idején nem voltak hajlandók hajtó­anyagot és felszerelést adni az angol repülőgépeknek. KAMMHUBER altábornagy, a nyu­gatnémet Luftwaffe főparancsnoka e napokban Párizsba utazott, hogy a ka­tonai repülőgépek nyugatnémet-fran­cia közös gyártásáról tárgyaljon. NÉHÁNY SZÓ A SZOCIALISTA DEMOKRATIZMUS ELMÉLYÍTÉSÉRŐL Amint a LEMP Központi Bizottsága megállapította, a szocialista demokrá­ciának néhány fontos elemét erősen háttérbe szorították egyes elavult in­tézkedések. A háború után az ország­ban tevékenykedő fasiszta bandák el­len hozott rendszabályok sok bürok­ratikus, a népnek kellemetlen intéz­kedést eredményeztek, amelyeket meg kellett szüntetni. Ugyancsak elterjedt egyes felelős személyeknek megfonto­latlan, nem a meggyőzés módszerével kiadott egyéni rendelkezése. A pártban érvényesíteni kell a teljes demokrati­kus centralizmust. A szocialista demokrácia érvényesí­tése a pártmunkában és a szocializmus építésének minden területén semmi­esetre sem jelent visszatérést a bur­zsoá demokráciához, ahogyan a reakció szeretné. A lengyel munkásosztály éberen őrködik afelett, hogy az ellen­séges elemek ne használják ki saját céljaikra a szocialista demokrácia el­mélyítésének ügyét. A francia külügyminiszter beismeri az Egyiptom elleni brit-francia agresszió céfjainak kudarcát Párizs, (ČTK) — Christian Pineau francia külügyminiszter a Francé Pres­se tudósítása szerint a köztársasági tanácsban nyilatkozott az Egyiptom elleni brit-francia agresszióról. Pineau rámutatott a francia-brit invázió céljaira és kijelentette: „Be kell ismerni, hogy mindezeket a célokat nem értük el. Meg akartuk szállni az egész csatornát". A fegyverszünetet, Ünnepi ülés Plehanov születésének 100. évfordulójára Moszkva. (ČTK) — A Szovjetunió Tudományos Akadémiája a moszkvai Tudósok Házában november 28-án ünnepi ülést tartott G. V. Plechanov születésének 100. évfordulója alkal­mából. K. V. Osztorityanov, az Akadémia alelnöke megnyitó beszédében meg­állapította, hogy Plechanov születé­sének 100. évfordulójáról megemlé­kezik a Szovjetunió Kommunista Párt­ja, a szovjet nép és az egész haladó emberiség. Plechanov nagy érdemeket szerzett mind az orosz, mind a nem­zetközi forradalmi mozgalomban; a marxista eszmék első terjesztője volt Oroszországban és megalapította az első orosz marxista kört. Az ülésen négy előadás hangzott el. Isiiül folyik. Működik a gyár, a gye­rekek iskolába járnak és villanyfény­ben úszik az utca. Klrovszkban novem­berben és decemberben esik a legtöbb hó, nagyon gyakori a hóvihar. Hatalmas hófúvások akadályozzák a vasúti közle­kedést - és zárják el az országutat. A szovjet ember azonban erősebb a a szeszélyes természetnél is, és mi­helyt megszűnik a hóvihar, rögtiS.i hely­reállítják a forgalmat, megtisztítják az utakat. Kirovszktól 150 km-re északra fekszik Murmanszk kerületi város, a Szovjetunió legjészakibb tengeri kikötője. A hónapokig tartó éjszakában a jól ki­világított Kirovszkban fennakadás nélkül folyik az élet. képünk a kirovszki zene­iskolában készült A Szovjetunió legészakibb részén a Kola-félszigeten fekszik Kirovszk vá­rosa. melynek környékén a szuper­foszfát készítéséhez szükséges nyers­anyagot, az apatitét bányásszák. Itt van a világ leggazdagabb apatit-bá­nvája. Az 54 napig tartó nyári nappali viláoosságot, a'mikor a nap nem nyugszik le. több hónapig tartó sötétség váltja fel. Beköszönt az északi éjszaka és sötétség csaknem egy fél évre. Na­ponta 22 órát világítanak az utcákon, gyárakba'.!, isko Iákban és máshol, mert csak két óra hosszat tart a szür­kületi nappal. Az emberek már hoz­zászoktak a zord északi éghajlathoz és az állandó sötétséghez. Otthonaikban, munkahelyelken villanyfény mellett szó­rakoznak, pihennek. Az élet itt a hosz­szantartó éjszaka ellenére is zavarta­amelyet a világ közvéleményének nyo­mására és a Szovjetuniónak az ENSZ közgyűlésén elfoglalt szilárd álláspont­ja következtében kötöttek, Pineau „idő előtti beavatkozásnak" minősítette és hozzátette, hogy „a francia kormány ezt egyöntetűen sajnálja". Pineau beszédének további részében közvetve beismerte, hogy a francia politika célja az volt, hogy megdöntse Nasszer elnök uralmát. A francia külügyminiszter beszédé­nek befejező részében kijelentette, Franciaországnak csalódást okozott az Egyesült Államok álláspontja az Egyip­tom elleni brit-francia katonai akció­val kapcsolatban, azonban Franciaor­szágnak ezért nem szabad „lemondania sem az amerikai barátságról, sem az atlanti szövetségről." K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke üdvözlő táviratot intézett Tito elnökhöz Moszkva (ČTK) — K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnök­ségének elnöke november 28-án J. Broz Titohoz, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökéhez táviratot intézett, amelyben a Szovjetunió né­peinek és a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének nevében Jugo­szlávia elnökének és népeinek a Ju­goszláv Szövetségi Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából szívélyes üdvözleteit és jőkívánatait fejezi ki. N. Sz. Hruscsov fogadta Ch. Stoicát Moszkva. (ČTK) — N. Sz. Hruscsov, a. Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára november 28-án fogadta Chivu Stoi­cát, a Román Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnökét, a Román Mun­káspárt Központi Bizottsága politikai irodájának tagját. A szívélyes és elvtársi légkörben lefolyt beszélgetés során megvitatták a Szovjetuniót és a Román Népköz­társaságot érdeklő kérdéseket, külö­nösen a szovjet—román kapcsolatok megszilárdításának és további fej­lesztésének kérdéseit. A beszélgetésnél jelen volt Ale­xandru Birladeanu, a Román Népköz­társaság Minisztertanácsának alelnö­ke, N. Sz. Patolicsev, a Szovjetunió külügyminiszterének helyettese és A. A. Jepisev, a Szovjetunió romániai nagykövete. A szovjet-lengyel kapcsolatok Nem titok, hogy nacionalista elemek többször kísérletet tettek szovjetelle­nes tüntetések szervezésére Lengyel­ország különböző városaiban. Az csak természetes, hogy az ellenség legjobb barátjától akarja megfosztani a len­gyel népet. A vérmes nyugati remé­nyek azonban korainak bizonyultak. A lengyel dolgozók jól tudják, hogy hazájuk nyugati határait a nagyhatal­mak közül csak a Szovjetunió ismerte el és Adenauer kancellár, a nyugat­német Wehrmacht újjáélesztője éppen az októberi napokban tett célzást ar­ra, hogy igényt tart „a lengyel igaz­gatás alatt álló területekre". A nemrégi moszkvai szovjet-lengyel tanácskozásokról kiadott kjjrös nyilat­kozat újra leszögezi a két ország közötti baráti szocialista viszonyt a szuverenitás és egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján. Egy­ben szabályozza a Lengyelországban tartózkodó szovjet csapategységek kérdéseit is. A szovjet államférfiak üdvözlő­táviratot küldtek az albán népnek Moszkva, (ČTK) — Albániának a fasiszta járom alól való felszabadu­lása 12. évfordulójának alkalmából K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke, N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnöke és N. Sz. Hruscsov, az SZKP KB első titkára november 28-án üdvözlő táviratot küldtek Had­zsi Lesinek, az Albán Népköztársaság Népi Gyűlése elnöksége elnökének. Mehmet Sehunak, az Albán Népköz­társaság Minisztertanácsa elnökének és Enver Hodzsának, az Albán Mun­kapárt Központi Bizottsága első tití kárának. Az Albán Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmával D. T. Sepilov, a Szovjetunió külügyminisztere üdvözlő táviratot intézett B. Stillhez, az Albán Népköztársaság külügyminiszteréhez. A Francia Kommunista Párt nyilatkozata a tagsági igazolványok kicseréléséről Párizs. (ČTK) — A Francia Kom­munista Párt politikai irodája nyilat­kozatot adott ki a tagsági igazolvá­nyok 1957. évi kicserélési kampányá­nak megkezdésével kapcsolatban. A nyilatkozat rámutat a Francia Kom­munista Párt ez évi sikereire. — A legutóbbi év során 52 000 űj tag- lépett a pártba és több mint 1500 új szervezet létesült — hangzik a nyilatkozat. Csak november havában több mint ezer új tag jelentkezett a munkások és az értelmiség sorai­ból, akik ezzel adtak választ a fasisz­ta és reakciós erők támadásaira. A Don-medence munkásai a magyar dolgozóknak Moszkva, (ČTK) a Don-medence bá­nyái, üzemei és élelmiszer-gyárai több mint 1500 vagon különféle árú­cikket, — szenet, kokszot, fémet, ce­mentet, üveget, húst és teavajat küld­tek már Magyarországra. Bővül az árucsere Lengyelország és Jugoszlávia között Belgrád (ČTK) — A Lengyel Nép­köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság képviselői Belgrádban november 27-én aláírták az 1957. év­re vonatkozó árucsere jegyzököny­vét. A jegyzőkönyv szerint a két or­szág közötti kölcsönös árucsere értéke eléri a 30 millió dollárt, ami további lényeges fejlődést jelent a lengyel­jugoszláv gazdasági kapcsolatokban. NÉHÁNY SÔTBÍN N. A. BULGANYIN, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke ebédet adott a Román Népköztársaság jelenleg Moszkvában tartózkodó kormánykül­döttsége tiszteletére. (ČTK) AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK és Dél-Korea Szöulban barátsági, Ke­reskedelmi és hajózási szerződést kö­töttek. (ČTK) A BAGDADI egyezmény muzulmán hatalmainak, vagyis Törökországnak, Iránnak, Iraknak és Pakisztánnak mi­niszterelnökei háromhetes tanácsko­zásra jönnek össze, hogy megvitas­sák a közép-keleti helyzetet. (ČTK) ' FROSSOLONE olaszországi községben földrengés volt, mely a lakosság kö­zött pánikot keltett. Mintegy ezer sze­mély elhagyta lakóházát és a szom­széd községbe menekült. A község textilgyárának csarnoka összedőlt, több munkás megsebesült. (ČTK). SAMI SOLH, Libanon új miniszter­elnöke a parlament ülésén hangsúlyoz­ta, hogy az új libanoni kormány min­den erejével támogatni fogja Egyipto­mot a szabadságért és függetlenségért vívott harcában. A parlament az űj kor­mánynak 38 szavazattal kettő ellenében bizalmat szavazott. (ČTK) MAGYARORSZÁGON a közeljövőben rendeletet adnak ki, amely amnesztiát biztosít minden olyan magyar polgár­nak, aki 1956. október 23-ä után ille­gálisan elhagyta az ország területét. A rendelet mindazon személyekre vo­natkozik, akik ez év végéig önként visszatérnek Magyarországra. (ČTK)." BAR JEHUDA, IZRAEL belügyminisz­tere kijelentette, hogy Gaza térsége Izrael elválaszthatatlan részét képezi és hogy az izraeli haderőket nem szabad e területről kivonni. (ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents