Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-24 / 328. szám, szombat

A szocializmus erőinek további tömörüléséért a marxista-leninista elvek alapján A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikke (Folytatás a 5. oldalról.) a történelmi tapasztalatok. A szovjet szocialista rendszer megdönthetetlen erejének alapja az, hogy a termelési eszközök tulajdonjogának szocialista formáin alapszik. A szovjet társadalmi rendszer valóban népi rendszer. Országunkban teljesen likvidáltuk a kizsákmányoló osztályokat. Kialakult és megszilárdult a társadalom erkölcsipolitikai egysége, még jobban megerősödött a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a Szovjetunió valamennyi nemzetének törhetetlen barátsága megedződött a szocializmusért folytatott harcban. Történelmileg rövid idő alatt, ellenséges kapitalista köriilzártságban, amikor országunk nem kapott kívülről semmiféle anyagi segítséget, hanem évtizedeken keresztül kitartóan nyílt és leplezett gazdasági, politikai és ideológiai harcot folytattak a szocializmus első országa ellen, ebben a történelmileg rövid időszakban hatalmas ipari szocialista nagyhatalom, a haladó szocialista mezőgazdaság 'országa fejlődött ki. Ez annak eredménye, hogy ez a rendszer bevált a gyakorlatban. Ezen eredmény reális voltáról a szemléltető tanulságok egész sora után a Szovjetunió ellenségeinek sincs semmiféle oka kételkedni. A szocializmus ellenségei az eddigi háborúk legnehezebbikének lángjaiban akarták kipróbálni rendszerünk szilárdságát. A szovjet politikai-gazdasági rendszer, amelyet országunk népei a kommunista párt vezetésével alkottak, ebben a legnehezebb időben derekasan megállta a próbát. A Szovjetunió győzelme a Nagy Honvédő Háborúban világtörténelmi jelentőségű, mivel megmentette a népeket a fasiszta leigázás veszélyétől, megnyitotta sok országban a szocializmus építésének útját, megteremtette hozzá a kedvező feltételeket. A szovjet rendszer igazolta erejét a háború által elpusztított gazdaság felújítása során, amikor nemcsak hogy nem támaszkodhattunk idegen segítségre, hanem mi magunk támogattuk a fiatal népi demokratikus államokat. Rendszerünk ereje kollektívizmusában, mély szocialista demokratizmusában rejlik. A szovjet rendszer a városok és a falvak dolgozó millióinak egyesülését jelenti az új társadalom építése során kitűzött nagy célok megvalósításában. A szovjet emberek dicső tetteit mindenki látja. A párt felhívására nemrégiben az emberek százezrei indítottak hatalmas mozgalmat a szűzföldek feltörésére és nehéz körülmények közepette is óriási eredményeket értek el. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek fogyatékosságaink. Vannak. Mi ezeket élesen és közvetlenül bíráljuk, rendszeresen munkálkodunk kiküszöbölésükön. Hiányosságainkat feltárta a párt XX. kongresszusa, amely megmutatta leküzdésük helyes útját is. Senki sem tagadhatja, hogy pártunk és szovjet államunk jelenleg kitartóan és következetesen megvalósítja a dolgozók életszínvonalának emelésére, a forradalmi törvényesség szigorú betartására és a szocialista demokratizmus tovább fejlesztésére irányuló kiterjedt intézkedéseket. Ilyen a szovjet rendszer, amelyet nem semmisíthetett meg sem a háború, sem a - gazdasági blokád, sem pedig a szocializmus ellenségeinek különféle ármánya. Nem semmisíthette meg természetesen a személyi kultusz sem, mivel ez a rendszer, a proletaritáus diktatúrájának szocialista rendszere, a munkásosztály és a kolhozparasztság szövetségén alapul, a társadalom történelmi fejlődésének törvényszerűségei hívták életre és megtestesülése a dolgozó nép milliós tömegei alkotó energiájának. Hogyan magyarázzuk ebben az esetben Tito megjegyzéseit rendszerünkről másképp, mint arra irányuló kísérletet, hogy árnyékot vessen a szovjet emberek társadalmi rendszerére? Önkéntelenül feltesszük a kérdést, vajon ez nem a Szovjetunió ellen a múltban divatos támadások megismétlése, amelyek elrontották a Szovjetunió és Jugoszlávia közti kapcsolatokat? A jugoszláv nép és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének dolga, hogy milyen formákat és módszereket alkalmaznak a szocializmus építésében. De vajon helyes-e gyalázni , más országok szocialista rendszerét és az egekig magasztalni saját tapasztalataikat, azokat univerzálisoknak és a legjobbaknak hirdetve? Lehetetlen észre nem venni, hogy a jugoszláv sajtóban mind gyakrabban felmerül az a gondolat, hogy „Jugoszlávia útja a szocializmus felé" a leghelyesebb, sőt az egyedüli U .1 S Z Ô 1956. november 24. lehetséges út, majdnem a világ valamennyi országa számára. Ugyanakkor nem beszélnek a szocialista országépítés pozitív oldalairól és vívmányairól a többi országgal kapcsolatban. Az ilyen álláspont eszünkbe juttatja a régi közmondást: „Nélkülünk még a nap sem kel fel!" • * * A szocialista fejlődés egyedüli útjának alkotó sokoldalúságát a különféle országokban a konkrét objektív feltételek határozzák meg. A nagy Kínai Népköztársaság figyelemreméltó tapasztalatokat szerzett a szocialista országépítésben. Kína Kommunista Pártja, amely bonyolult történelmi feltételek közepette folytatja munkáját, óriási mértékben hozzájárul a szocialista társadalom felépítéséinek elméletéhez és gyakorlatához. A világ kommunista mozgalma joggal büszke lehet arra, hogy a kínai elvtársak művésziesen meg tudják találni és sikeresen alkalmazni tudják a megoldások új módszereit az emberek százmilliói életét érintő legbonyolultabb problémákban is. A kínai elvtársak azonban állandóan azt mondják, hogy nem támasztanak semmiféle igényt az irányban, hogy módszereiket a szocialista országépítés mindenütt alkalmazható módszereinek ismerjék el, habár azok országukban teljes mértékben beváltak. Kína Kommunista Pártja vezetőségének bölcsesége megmutatkozik abban is, hogy a szocialista országépítésben elért saját tapasztalatait nem állítja szembe más országok tapasztalataival, hanem ellenkezőleg ügyesen felhasználja valamennyi szocialista állam tapasztalatait, hogy sikeresen megoldhassa Kínában az új társadalom építésének feladatait. A szocializmus építése különféle kérdéseinek megoldásában sok sajátosság van az európai népi demokratikus országokban is. Lengyelország, Románia, és Albánia gazdasági és kulturális fejlődésének tapasztalatai, a mezőgazdaság szövetkezetesítésének tapasztalatai Bulgáriában, a Csehszlovákiában elért jelentős sikerek, az ipar és a mezőgazdaság fellendülése ebben az országban — mindez és sok egyéb gazdagítja az új társadalmi rendszer építésének tapasztalatait. A szocialista országépítésnek Jugoszláviában is vannak sajátos formái, az irányítás és a gazdálkodás új módszereit és módjait próbálják ki a gyakorlatban. Jugoszláviában aránylag csak nemrégen létesültek a munkástanácsok, évről évre változnak funkcióik, de már most világosan megnyilvánulnak ennek a formának egyes pozitív oldalai. Ez nem állítható egy másik újdonságról, amely kedvezőtlen eredménnyel jár, a tervezés szakaszán megtett néhány intézkedésről, amelyek csökkentették a jugoszláv gazdaság tervszerűségét, megerősítették a piaci kapcsolatok hatását, amiről a jugoszláv sajtó is írt. Kétségtelen, hogy a jó tapasztalatok, ha az idők során beváltak és kedvező eredményekkel jártak, hívekre és követőkre találnak. Ezzel szemben nevetséges rosszain) más országokban azt, ha az egyik országban alkalmazott ezt, vagy amazt a módszert a másik ország számára meg nem felelőnek tartják. Mik az előnyei „a szocializmus jugoszláviai útjának", amelyekről a jugoszláv szerzők beszélnek? E kérdésre felelve a jugoszláv cikkszerzők többnyire ilyen vagy amolyan politikai jellegű újításokra hivatkoznak. A szocializmus, az fij társadalmi rendszer azonban feltételezi a gazdaságnak, az egész társadalmi élet alapjának átépítését. Jugoszláviában ez az átépítés megkezdődött, de amint jól tud iák maguk a jugoszláv elvtársak is, az átépítés befejezése érdekében még igen sokat kell tenniök. ismeretes, hogy a jugoszláv gazdaságban nagy szerepe van a mezőgazdaságnak és a gabonaneműek természetesen mind ez ideig méq a háború előtti színvonalat sem érték el és a falu szocialista kapcsolatainak ayőzelme sajnos még a meszsze iövő kérdése. Ismeretes az is, hogy Jugoszláviában a búzahiány évente körülbelül 600—650 000 tonna. Egészen világos, hogy a jugoszláv gazdaság számára nagy jelentőségű a kapitalista államok, elsősorban az USA segítsége. Az akkoriban kialakult helyzet következtében Jugoszlávia számára lehetővé vált néhány éven keresztül kihasználni az imperializmus és a szocialista államok közötti kiélesedett ellentéteket. Habár gazSasánának lényeges részét alkotia a tőkés orszáooktól kanott segítség, nem ismerhetjük el, honv ez az út valamilyen különös előnyökkel iár. Hiszen erre a segítségre nem támaszkodhat a szocialista tábor valamennvi országa, nem folytathat az imoerialisták segítségére támaszkodó politikát. Az ilyen út tehát nyilvánvalóan nem univerzális. Ismeretes, hogy az imperialista körök nem azért segítették Jugoszláviát, mintha rokonszenveznének a szocializmussal és a szocializmus építésével Jugoszláviában. Az imperialista tábor politikusai beismerték, hogy tervük az volt, hogy minden áron ellentéteket szítsanak a szocialista országok között. Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy a szocializmus ellenségei most is szeretnék bármiféle eszközzel megbontani a szocialista országok szövetségét és gyengíteni a köztük levő kapcsolatokat. Tito elvtárs beszédében a „függetlenség" jelszavát hangoztatja, oly értelemben, hogy a szocialista országoknak és a kommunista pártoknak függetleneknek kell lenniök a Szovjetuniótól és az SZKP-tól. Általánosan ismert dolog azonban, hogy a Szovjetunió senkitől sem követeli meg, hogy feladjs függetlenségét és alája rendelje magát. Mindezt igen határozottan kifejtette az SZKP XX. kongresszusának határozata. Ez újra igazolást nyert a Szovjetunió kormányának 1956. október 30-i nyilatkozatában, „a Szovjetunió és a többi szocialista állam közötti barátság és együttműködés fejlesztésének és továbbszilárdításának alapjairól". Pártunk és kormányunk határozottan kiküszöböli az -e téren elkövetett hibákat. Erről tanúskodnak Jugoszláviával való kapcsolataink az utóbbi években. Jugoszláviával való kapcsolatainkban bátran megkezdtük a múlt minden hibájának felszámolását, nem törődve a presztízs kérdésével, elsőknek nyújtottunk kezet a jugoszláv kormánynak és a kommunisták szövetségének. Senki sem tagadhatja, hogy az SZKP mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy a marxizmus-leninizmus eszmei alapjain kölcsönös kapcsolatok létesüljenek a testvéri jugoszláv néppel való barátság és együttműködés megszilárdítása, a békéért és a szocializmusért folytatott harc érdekében. Tito alapjában véve pozitívan értékeli a szovjet-jugoszláv kapcsolatok fejlődését, a Szovjetunió és Jugoszlávia között kötött egyezményt, kifogásolja azonban a szovjet vezetőkben, hogy nem akarják más szocialista államokra is kiterjeszteni az ezen egyezményekben felsorolt elvek érvényét. Tito ezt a furcsa és egíszen koholt állítását arra használta fel, hogy a Szovjetunió számlájára írja a népi demokratikus országok szocialista erői iránti „elégtelen bizalmát". A tények megdöntik ezt az állítást. Létezik a Belgrádi deklaráció, a Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányainak közös nyilatkozata a szovjet-jugoszláv kapcsolatokról, valamint egy deklarácii a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Szovjetunió Kommunista Pártja közti kapcsolatokról. Létezik a Szovjetunió kormányának deklarációja, a Szovjetunió és a többi szocialista állam közti barátság és együttműködés fejlesztéséről és továbbszilárdításának alapjairól. Létezik egy közös nyilatkozat, amelyet abból az alkalomból adtak ki, hogy tárgyalások folytak az SZKP KB és a Szovjetunió kormányküldöttsége, valamint a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttsége között. Ezek az okmányok visszatükrözik a szocialista államok közötti kapcsolatok lenini elveit. És Tito elvtárs még mindig valamiféle „sztálinista irányzatról" beszél a népi demokratikus országokkal való kapcsolatban. Az SZKP KB 1955 júliusi teljes ülése még a XX. kongresszus előtt éppen a szovjet-jugoszláv kapcsolatok kérdésének megvitatása alkalmával egyhangú határozatot hozott, amely a többi között ezt mondja: „A szovjet- és pártszerveknek, minden külföldön tevékenykedő dolgozónknak a népi demokratikus országokkal, valamint a testvéri kommunista és munkáspártokkal fennálló minden kapcsolatukban szigorúan követniök kell a szocialista nemzetköziség, a teljes egyenjogúság, az egyes országok nemzeti szuverenitása és nemzeti sajátosságai tiszteletbentartásának lenini elveit. A szovjet kommunistáknak a proletár internacionalizmus elveinek betartásában példát kell mutatniok. ahogy ez egy olyan sok nemzetiségű szocialista ország képviselőihez illik, amely a marxista-leninista elmélet alapján következetesen megoldotta a nemzeti kérdést. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok történelmi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy egységesen járva el abban, ami a szocializmus győzelmének biztosítása szempontjából a fő és lényeges, az egyes országokban a szocialista országépítés konkrét problémáinak megoldásában különféle formákat és módszereket lehet alkalmazni, tekintettel a történelmi és nemzeti sajátosságokra." . Az SZKP XX. kongresszusa, amint ismeretes, nagy figyelmet fordított pártunknak valamennyi többi testvéri kommunista és munkáspárttal való helyes kapcsolatára. Ezeknek a kapcsolatoknak a marxizmus-leninizmus nagy fontosságú elveiből kell kiindulniok. Ma, a XX. kongresszus után valamiféle „sztálinistákról" beszélni az SZKP-ben, akik állítólag a testvéri pártok maguk alá rendelésére törekednek, annyit jelent, hogy behunyjuk a szemünket azon politika előtt, amelyet az SZKP a szocialista országokkal való kapcsolatában valóban folytat. Ez a politika a teljes egyenjogúság elvei, a területi sérthetetlenség, az állami függetlenség és szuverenitás tiszteletbentartásán, a belügyekbe való kölcsönös be nem avatkozáson alapul és áthatja a nemzetek közti barátság megszilárdításának, a szocialista proletár nemzetköziségnek a szelleme. Ezt a politikát áthatja a szocialista tábor valamennyi országa barátságának, testvéri együttműködésének és egységének megszilárdítására, a világbéke megerősítésére irányuló törekvés. Mire hív t'el tulajdonképpen beszédében Tito elvtárs? Arra, hogy mindenki a saját útját kövesse? Vajon megkérdezhetjük-e, hogy mit ígér ez az út, milyen előnyöket ígér a szocialista országoknak? Ilyen előnyök nincsenek. A szocialista társadalom felépítésének javát nem szolgálja a többi szocialista államtól, a szocialista államok egységes családjától való elszakadásra bíztató felhívás. Nagy művünk sikerének legfontosabb feltétele a szocialista nemzetköziség zászlajához való hűség, a szocializmus valamennyi harcosának tömörülése és egysége. A szocialista internacionalizmus kö veteléseinek világában kell, hogy csodálatot keltsen az a hangnem, amelyet Tito elvtárs használ ott, ahol a kommunista pártokról és vezetőikről beszél. A Nyugat és Kelet testvéri pártjai valamennyi olyan vezető tényezőjét, aki nem ért egyet az ő nézetével minden indokálás nélkül „a sztálinisták" közé sorolja és negatív tulajdonságokkal ruházza fel. Nem beszél róluk máskép mint „makacs" sztálini elemekről, vagy mint a különféle kommunista pártok felelőtlen elemeiről'' stb. A kommunista tényezők elleni ilyen támadásoktól hemzseg egész polai beszéde. Tito beszédének tárgyául a kommunista pártok közötti kölcsönös kapcsolatok kérdését választotta, azonban lényegében nem alkalmazta az elvtársi polemikát, nem vitázott, hanem oktatta a kommunista és munkáspártok egyes vezetőit, vagy jobban mondva szid almákkal illette őket. A beszédnek egyáltalán nem volt egyenjogúak közötti vita vagy társalgás hángneme, a különböző nézetek tiszteletben tartásával. Egyáltalán nincs ok arra, hogy sztálinistákról vagy sztálinizmusról beszéljünk, mert pártunk, mint a többi kommunista párt, a marxizmus-leninizmus forradalmi elveit védelmezte és védi. Nem engedhető meg, hogy lenézzünk egy olyan országot, mint amilyen Albánia és annak vezetői, ahogy ez a beszédben megnyilvánul. Amikor Tito az albán elvtársakról beszélt, durva és sértő kifejezéseket használt. Azonban ismeretes, hogy a jugoszláv vezetők gyakran védelmezik a nagy és kis nemzetek közötti egyenjoqúság tételét, azt a jogot, hogy mindenkinek saját nézete lehessen és védelmezhesse azt; rendszerint azt kívánják, hogy senkinek se lehessen kizárólagos joga az igazság meghatározására. Azonban most, amikor Enver Hodzsa elvtárs alig írta meg cikkét, amely nem volt inyére a jugoszláv elvtársaknak, rögtön szidalmakat zúdítanak rá. Lehetséges, hogy a cikket másképp írhatta volna meg. De miért ne lehetne Hodzsa elvtársnak saját nézete, saját igénye a bírálatra, amelyre a jugoszláv elvtársak is jogot formálnak? Tito elvtárs beszédében beavatkozott nemcsak az Albán Munkapárt ügyeibe. Hasonlóképpen beavatkozott Franciaország Kommunista Pártjának és más kommunista pártoknak és a mi pártunknak ügyeibe is és megkísérelte apodiktikusan értékelni e pártok helyzetét és vezetőségük tevékenységét. „A vezető dolgozók ki választása minden pártnak belügye és az ilyen ügyekbe való külső beavatkozás, mint ahogyan azt a múlt igazolta, csakis árthat a munkásmozgalomnak, mint egésznek" — írta erről a Humanité Franciaország Kommunista Pártjának sajtószerve. Ezzel a jogos hozzászólással egyet kell értenünk. Mindazok után, amit elmondott, nem lehet csodálkozni azon, hogy a külföldi burzsoá körök Tito elvtárs beszédét örömrivalgással fogadták. Akaratlanul is eszünkbe jutnak August B e b e 1 n ek, a munkásmozgalom régi harcosának szavai, aki azt ajánlotta: Gondolkozz el azon, mit követtél el, hogyha ellenségeid dicsérnek. Ellenségeink most siettek azzal a megállapítással, hogy ez a beszéd komoly ellentétek oka lesz a szovjet és a jugoszláv kommunisták között és a szovjet-jugoszláv kapcsolatok romlására vezet. Ki előtt nem lenne világos, hogy a kommunista pártok közös ügyének érdekében nem engedhető meg ellentétek szítása, kölcsönös támadás, viszszatérés az egyenetlenségek légkörébe, ami a közös törekvés eredményeképpen már a múlté. A munkásosztály felsőbb érdekei, a szocializmus ügye sürgősen megkívánja a kölcsönös megértést és minden olyannak kiküszöbölését, ami kedvezőtlen következményekkel járhat a szocializmus erőinek a marxista-leninista elvek alapján való további egyesítésére. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége közötti együttműködésnek, mint ahogy azt „a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti kapcsolatokról" szóló deklaráció megállapítja, a teljes önkéntességen és egyenjogúságon, a baráti bírálaton és a pártok közötti vitás kérdésekről való elvtársi véleménycserén kell alapulnia. Ismeretes, hogy a múltban a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének dolgozói egy részénél helytelen nézetek terjedtek el a szocialista építés egyes fontos kérdéseiről, amely nézetek ellentétben álltak a marxista-lenini elmélettel, annyira, hogy elhajlások következtek be a proletár internacionalizmus elveitől. Amikor pártunk közeledni kezdett a Jugoszláv Kommunisták Szövetségéhez, tudatában volt annak, hogy a nézetek egységének eléréséhez a fontos eszmei kérdésekben sok időre lesz szükség, mert a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége között sok ideológiai problémában különböző nézetek uralkodtak és uralkodnak most is. A Szovjetunió Kommunista Pártja továbbra is a marxista-leninista elvi alapon nyugvó együttműködés politikáját fogja megvalósítani a Szovjetunió és Jugoszlávia testvéri nemzeteinek pártjai között, a béke, a demokrácia és a szocializmus védelmének érdekében. Meg vagyunk győződve arról, hogy a vitás kérdéseket most is nyugodt baráti légkörben kell megtárgyalni és elvtársi eszmecsere útján megvilágítani. Mind a Szovjetunió kommunistái, mind a világ valamennyi országának kommunistái tudatosítják, hogy abban a helyzetben, amikor a reakció dühös kampányt indított a szocializmus és a demokrácia erői ellen, amikor az imperialista és fasiszta elemek sok országban dühödten támadják a kommunistákat és a nemzetközi kommunista mozgalomban szakadást akarnak előidézni, múlhatatlanul szükséges a szocializmus valamennyi erejének további összefogása a marxi-lenini elvek, a szocialista internacionaiizmus alapján. Kik kérlek menedékjogot a budapesti fugosiláv nagykövetségen Belgrád (ČTK) — A TANJUG jugoszláv sajtóiroda tudósítása szerint csütörtökül este Nagy Imre és egyes volt magyar vezető tényezők elhagyták a budapesti jugoszláv nagykövetséget és visszatértek otthonaikba. A jeleintést a belgrádi külügyi államtitkárság közölte. A budapesti jugoszláv nagykövetségen Nagy Imre volt miniszterelnökön kívül Losonczy Géza, volt államminiszter, valamint a Magyar Szocialista Munkáspárt előkészítő bizottságának volt tagjai: Szál.itó Zoltán, Donát Ferenc, Lukács Görgy, Táncos Gábor, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Fazekas György, Szilágyi János, Erdős Péter, Vas Zoltán, Rajk Júlia, Nádor Ferenc és mások tartózkodtak. Vas Zoltán, Erdős Péter Lukács György, Szántó Zoltán és Nádor Ferenc saját elhatározásukból már November 18-án elhagyták a jugoszláv nagykövetség épületét.