Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)
1956-11-18 / 322. szám, vasárnap
ratú kölcsönöket nyújt. A közös berendezések létesítésére közvetlen pénzügyi segélyt ad. A GTÁ-k szolgáltatásait igen kedvező árakon számolják el. A szövetkezetek műtrágya vásárlásánál 30 százalékos engedményt kapnak. Kedvezményekben részesülnek a szövetkezetek a begyűjtési normák megállapításában és az adózás terén is. Azáltal, hogy az állam a mezőgazdasági szakiskolák és tanfolyamok kiterjedt rendszerét létesíti, lehetővé teszi valamennyi dolgozó parasztunk számára, hogy gyarapítsa szaktudását és azt a szövetkezeti nagyüzemi termelésben teljes mértékben fel is használja. A szövetkezeti tagoknak előnyeik vannak a betegbiztosításban, baleset és öregség esetében egyaránt. Az állam^ezen segítségének az a célja, hogy a szövetkezeteknek kezdeti nehézségeik leküzdésében, a közös berendezések létesítésében, megfelelő vetésforgók megvalósításában mindjárt gazdálkodásuk elején kellő segítséget adjon. Földművesek, szövetkezeti tagoki Azok a feladatok, amelyek ránk második ötéves tervünk további éveiben várnak, nem csekélyek. Munkásosztályunk, pártunk és kormányunk meg vannak győződve arról, hogy a legközelebbi hetekben, amikor az EFSZ-ek országos kongresszusát fogjátok előkészíteni, jól megfontoljátok, milyen irányban kell most elindulnotok, hogy tényleg elérjétek a mezőgazdasági termelésnek átlagosan 30 százalékos növelését, amint azt népgazdaságfejlesztő második ötéves tervünk irányelvei előírják. Ez a kongresszus már csak azáltal is, hogy arról fog tárgyalni, miképpen fokozzuk egész mezőgazdasági termelésünket, hogyan biztosítsuk hazánk egész lakossága életszínvonalának tartós emelkedését, nemcsak a szövetkeze|i tagok ügye, hanem minden egyes paraszté, mezőgazdaságinak valamennyi dolgozójáé. A kormány ezért minden egyes dolgozó paraszthoz, valamennyi szövetkezeti taghoz, az állami birtokok, traktorállomások valamennyi dolgozójához, a nemzeti bizottságok valamennyi funkcionáriusához és hazánk összes polgárához azzal a felhívással fordul, hogy falvaikban, munkahelyeiken alaposan megtárgyalják a kongresszus egész anyagát, amit e célból idejében nyilvánosságra hozunk. Tárgyalják meg és valósítsák meg mindazokat az intézkedéseket, amelyek alkalmasak a mezőgazdasági termelés fokozására, a mezőgazdasági szövetkezeti mogalom további nagy14