Új Szó, 1956. szeptember (9. évfolyam, 244-273.szám)

1956-09-10 / 253. szám, hétfő

fi ÜJ HAZAI FILMEKRŐL Mi készül Barrandov műtermeiben S Husz-film emlékezetes nagy siketre után hónapok óta nem került elénk olyan hazai film, amelyről hasonló elragadtatással beszámolhattunk volna. Ellenkezőleg, mindazok a cseh és szlovák filmek, amelyeket az utolsó hónapokban 'áthattunk, erősen lehangoltak, csalódást okoztak. Csak egy példát ragadunk ki. A IX. Nemzetközi Filmfesztivál utolsó napján Václav Gajer Vladimír Olmer vétke című filmje került bemutatásra — sajnálatosan a teljes sikertelenség jegyében. Azóta ez az új cseh film már filmszínházainkban is vetítésre került és a közönség igazolta a Karlovy Varyban összegyűlt szakemberek ítéletét. Elsodort, bűnöző fővárosi fiatalság A sikertelenség egyébként hasznos figyelmeztetőnek bizonyulhat. Arra int, hogy az írók legsürgősebb bevonásával kell megkeresni a megűjhódás, a fejlődés útját, ahogy ezt a magyar film dolgozói teszik. A magyar film előretörése a legprognánsabban igazolja, hogy ahol elsősorban az íróké a szó, és írókezektől megalkotott jó forgatókönyvek alapján indul meg a munka, ezzel a megújhodással és fejlődéssel komolyan számolhatunk. Van-e kilátás arra, hogy a közeli jövőben jobb hazai filmeket kapunk? Ügy hiszem, a kérdésre már némileg pozitív értelemben felelhetünk. A múlt mulasztásait egyszerre felszámolJelenet Nazim Hikmet „Legenda a szerelemről" című filmjéből. Vlasta Fialová Mehmene Banu és Jana Rybárová Sirin szerepében életéről akart számadást adni a film, amely képeiben technikailag jelesre vizsgázott, ám művészi tekintetben semmiképpen sem tudott kielégíteni. Kiagyalt, eröszakok mese, lehangolóan erőltetett jelenetek egv sodródó paszszív főhőssel, akinek úgyszólván egyetlen önálló tette sincs, pedig nyilvánvaló, hogy író és rendező rokonszenvesnek akarták bemutatni és alakítója, Eduard Cupák rokonszenvesen is mutatkozott be. Hol volt a hiba? Mindenekelőtt ott, hogy ezeknek a sodródó fiataioknak sorsa nem köt le bennünket. Amilyen forrón érdekelnek bennünket az Egy pikoló világos egyszerű hősei, amenynyire aggódunk azért, hogy Juüka ne zülljön el és Kincse Marci oldalán találja meg a tiszta boldogságot, aimyira nem érdekelnek minket ezek a vagányok, akik közé Olmer sodródik. Mi volt a sikertelenség oka? Az írói kéz hiánya. Ügy érezzük mindvégig, hogy csak ügyes szakemberek csinálták íz egész filmet, akik tételesen be akartak bizonyítani valamit, de a valóságban igen keveset, vagy csak felületesen ismerik ifjúságunk igazi prob'émáit. Jánošík halála (SZLOVÁK NÉPBALLADA.) Jelenet Ota Šafránek „Hová, merre?" című filmjéből. Jaroslav Marvan, Irena Kačírková, Jiŕí Sovák és Gollová a főszerepekben ni lehetetlenség, de a barrandovi műműtermekben folyó munka a javulás örvendetes jeleit mutatja. Egy rövid seregszemle arról tanúskodik, hogy a legtöbb új film regények vagy -égebbi nagyobb sikerű színdarabok alapján készül. Így film készül Jirásek Mindenki ellen című regényéből, melynek forgatókönyvét M. V. Kratochvil, né- j Marié Majerová „Robinsonka"' című filmjének fiatal hősnője (Jaroslava Tvorníková) hány sikeres történelmi regény írója írta. Otaka" Vávra rendezőnek és Zdenék Stépánek Husz alakítójának neve biztosítékai, hogy ez a Jirásek-film érdekes lesz. Hasonló sikerrel bíztat Jarmila Glazarová Advent című regényének megfilmesítése. A cseh írónőnek ez a Móricz Zsigmond Árvácskájára emlékeztető regénye erős dramaiságával, kitűnő emberábrázolás Sva! és megragadó poézisével mindenképpen a film vásznára kívánkozik. A legnagyobb érdeklődéssel várjuk Názim Hikmet Legenda a szerelemről című költői játékának filmváltozatát. Ez a film a bolgár filmdolgozókkal együtt két nyelven készül, a _külső felvételeit Bulgáriában, a műtermieket pedig Barrandovban forgatják. Film készül Milan Jariš Legyőzhetetlenek című színdarabjából, Ján Drda Játék az ördöggel című komédiájából, Jayqglav Hfilek Svejkjé-ből, Márie Majerová Rohinsonka című regényéből és befejezték már Ota šafránek Hová-merre? című komédiájának filmváltozatát. Az elkészült és készülő filmek forgatókönyvei íróinak nevei közt még Ján Neruda, Jirí Marek, František Kőzik, Václav Krš- Beneš, Svätopluk Turek neveit találjuk. Örvendetes jel ez, amely azt a hitet kelti, hogy hazai filmgyártásunk rövidesen behozza lemaradását és játékfilmjeinkben a realizmus és humanizmus szava művészibb formában íog kicsengeni. E. V. Verik Liptón a harangot, El kell fogni Jánošíkot. Szólnak Liptón a harangok, Megfogták már Jánošíkot. Viszik is az utcán által. Szeretői a nyomábart. Egyik jajgat, sír a másik, A harmadik sóhajtozik: „Jancsi, Jancsi, szívem szentje. Lásd, mi vár az életedre!" Boldogtalan akasztófa, Rajta leszek virradóra. Hogyha én ezt tudtam volna, Hogy majd rajta leszek lógva, Szépen kifestettem volna, S arannyal verettem volna. Legalját csak tallérokkal Tetejét meg dukátokkal, A közepe szikla lenne, O.dahajtom a fejem le. Kiss Károly fordítása -mooacsoR k <ji Mogorva emberek a kovácsok, Jj" nem kenyerük a sok beszéd. K Ha megemelik a kalapácsot, ' j csillagok futnak szerteszét. Szerettem nézni, ha esti-nyárban ráfot húztak, s a tűz fölött úgy forogtak körbe mind a hárman, mmt bőrkötényes ördögök. Mogorva emberek a kovácsok,. de szívükben sok-sok nóta él. Csak ők tudják, hogy a vörös lángok között miről dalol az acél. Ozsvald Árpád § Szalóci levelezőlap ka, K. J. naiiainiiniiiiaiiiiiiiiininiinimiiinimiitininininnianniininiiiariiiiiniiiioaniiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiitninaiiiii* •iraniniiiiiiiitiiiiiitMiiiiiiifmiininiHiTiaiinianiiiiiiiniiiiHdiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii == NYOLC ÉS FELEDIK == Néhány napja szerkesztőségünk érdekes levelet kapott. íme a levél: „Tisztelt szerkesztőség! Levelemet azzal kezdem, hogy semmi jót nem kívánok Önöknek. Én kérem haragszom Magukra. Mi az, hogy haragszom? Gyűlölöm Önöket! Tönkretették az életemet! Lapjukban egy meggondolatlan fiatal riporter hírt adott arról, hol Kukurikú János szövetkezeti sertésgondozó egy anyakocától nyolc és fél kismalacot fog elválasztani. Hát kérem, én vagyok az a nyolc és feledik kismalac. Mert én megszülettem! Megszülettem, annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt a dologhoz, de Kukurikú János, aki mindig becsületes, szavatartó ember volt, kegyelem nélkül világrakényszerített engem. Könyörögtem neki, hogy halasszuk el az eseményt jövőre, amikor a másik felemnek is joga lesz világra evickélni, de ő nem engedett. Azt mondta, nem tehet semmit, az önök riportere már beharangozta szereplésemet az élet színpadán és nincs mentség. Gondolkozzanak kissé a helyzetemen. Nekem kérem egy fülem van, egy szemem és két lábam, a farkamról nem is beszélve. Szóval gyászos karikatúrája vagyok egy becsületes kismalacnak. Kérdem én Önöket, miért nem lehet nekem ugyanúgy két fülem és négy lábam, mint nyolc testvéremnek? Továbbá, hogyan alakul ki az én jövőm? Hogy serdülök fel gusztusos, százhúsz kilós hajadonná? (Mert én kérem nőnemű vagyok). És miiven kilátásaim vannak a családi életet illetően? Ki vesz el manapság egy egyfülű, egyszemű nőt? Tisztázzuk a dolgokat. Nem veszem rosszindulatnak a velem szemben tanúsított, nyilvánvalóan hanyag és felületes magatartásukat, még csak a mezőgazdasági szakértelmüket sem vonom kétségbe. Azonban a leghatározottabban kérem önöket, tegyék jóvá nyilvánvaló ballépésüket és valamilyen módon szolgáltassanak nekem az elszenvedett sérelmekért elégtételt. Ellenkező esetben, mint gyanús szándékú és megrögzött bürokratákkal szemben, kénytelen leszek erélyesebb lépésekhez folyamodni és feljelenteni Önöket, hogy a jobbfelemet egyszerűen elszabotálták, amivel közellátás

1 inknak 20 kg szalonna, 15 kg zsír, nagyobb mennyiségű hurka, kolbász és töpörtyű erejéig terjedő kárt okoztak. Vigyázzanak kérem, nagyon vigyázzanak! Haragom fönntartása mellett maradok tisztelettel Kukurikú János nyolc és feledik kismalaca." Mit szólnak hozzá, kedves olvasóim? Sajnos, az eset reménytelen. Bizony, Kukurikú János nyolc és feledik kismalacának sorsa megvan pecsételve. Igy kell leélnie életét, ahogy van! Keserű sorsa elviselésében vigasztalja a remény, hogy a jövőben hasonló eset talán nem fordul elő! Duba Gyula Délutánba hajlik az idő. A falu csendes. Ügy tetszik, mintha bóbiskolna a nagy melegben. Ha feltekint az ember a fazsindelyes torony magasába, megkönnyezik a szeme, olyan tüzes, olyan ragyogó \az ég kékje. Az utca üresen ásít, mintha kiseperték volna, csak ittott bukkan fel egy-egy ember és lassan, komótosan ballag a porban. A falu két felén magas hegyek húzódnak. Balról, talán két kiáltásnyira erdős hegyhát; jobbról, egészen a falut érintve kopasz mészköhegy némi cserjével, bokorral tarkítva. Betekintenék a községházára. Zárvacsukva. Senki. — Ünnepelnek? Vagy a mezőn dolgoznak ? Kiállók az utcaközbe, emberre várok. Álig percen néhányat az óra, ballagdál is egy ösztövér paraszt. '— Merre van a falu népe? — Mulat. — Mulat? — Aratóünnepet ülnek az iskolában. Csakugyan cincog valami hegedű, indulok arrafelé. Asszonyok, emberek kibejárnak az iskola megroggyant kapuján. „Lőre, lőre, de savanyú lőre" — kurjant valaki tréfásan a cigány muzsikájába. ~ Az udvaron nagy ponyva alatt ülnek az ünneplők. A ponyvát földbe vert cölöpökre feszítették ki. Előterében egy dobogóféleségen: cigánybanda. Húzzák, húzzák a nótát, mintha sohase akarnák abbahagyni. Éppen ebédhez terítenek. A fehér abrosszal' fedett asztalokon csillog a tányér. Pálinkás fiaskó jár kézről kézre. Jóféle kisüsti. Koccintanak az emberek, az arcuk megpirosodik. Telnek, ürülnek a kupicák, zsong a szóbeszéd. Ismeretlenül keresgetem az elnököt. — Ott van ni — mutatja egy suhanc — ott ül az asztalfőn, a cigány előtt. Hogy mehetnék most oda. Illetlenség volna. Egyszerűen elébe állítani és megkérdezni. — Kedves Zsúdel bácsi, hogy is állunk a szövetkezettel? Legalább megnézem, hogyan mulatnak. Emberek jönnek felém. Tessékelnek az asztalhoz. Cserzett arcú szövetkezet esekkel koccintok. Hegedűszó csobog körül bennünket. Hozzák a finom disznóhúslevest. Májasgalushával. A szalóciak sertést öltek le erre az alkalomra. Térülnek-fordulnak a kipirult fiatalasszonyok, a felszolgálók. A leves után hurkát, kolbászt hoznak. Felséges étek. Csúszik is rája a borocska. Megpihennek a rágóizmok, a test elernyed. Opálos fénnyel csillog a szőlő leve, a nyelv megered. Szemben velem őszbe csavarodott hajú bácsika mosolyog. Tömöl Laci bácsi. Hetvenegy éves. — Jut még az erőből, Laci bácsi? — Bizony, már nem lehet hetvenkedni. Lassan csak, okosan. Hiába, esi' korog a csukló, sajdul a derék. Laci bácsi megalakulásától tagja a szövetkezetnek. 1949. óta. Hat holdas gazda volt. — Pihenni kéne már. — Kéne, dehát, ha a vérében van az embernek a munka. Ráérek pihenni odale'. Hiába na, kemény ember a magyar paraszt. Élete-halála a föld, a munka. Sok idős parasztember dolgozik még a szövetkezetben. Szabó Sándor bácsi is 67 éves már, Bene Lajos bácsi meg 65. — Kik a legjobbak, a legszorgalmasabbak? — Mindenki jól dolgozik — vágja rá Pázmány László. Többen még most is kint vannak a földeken, csak este jön-, nek a mulatságra. — Ki az a bqrna képű ember? — Csunyocska László. Zsákoló volt a cséplésnél. Tizenhét vagon életet fogott zsákba társaival. Hajnali 4-től sokszor éjfélig gyűrték. A szalóciak 13-án fejezték be a cséplést, az aratást egy héttel előbb. Nyugodtak. Az állammal már rendezték tartozásukat. Forog a szó, zsong a beszéd. Nótáznak is innen-onnan. Az egyik ember kiböki. — Hiába, a mi szövetkezetünk a legelsők közé tartozik a rozsnyói járásban. A többiek nevetnek, bólogatnak. A zenekar elhallgat. Zsúdel Béni, a szövetkezet pirospozsgás, ezüstös hajú elnöke emelkedik szólásra. Megköszöni a szövetkezetesek odaadó munkáját és jó mutatást kíván. A lányok hozzák a búzakoszorút. Felemelő percek. A nyár lelke mesél, a termékenység istenasszonya érinti meg az emberek szívét. Rögtönzött műsort adnak a fiatalok. Szavalat, ének, tánc. Utána bokázik, forog, aki ép. Alkonyatra egészen benépesül a ponyvasátor és környéke. Sok vendég érkezik a járásról, kerületről, traktorállomásról és isten tudja még honnan. Ez nem is lenne baj, hiszen elférnek, jut egy falat étel is, egy korty ital is. A hiba abban rejlik, hogy a vacso-'. ránál atnyira kiszolgálják a vendégeket, hogy a szövetkezeti tagokról las-. san meg is feledkeznek. Egy fiatal ember ül mellettem a fe-. leségével. Mindkettő szövetkezeti tag. A férfi estig dolgozott, csak az imént érkezett a mulatságra. A vendégek már régen falatoznak, ő is vacsorát kér: egyszer, kétszer, háromszor. Semmi válasz. Vár még egy félórácskát, de a felszolgálónők csak mellözgetik. A fiatal ember káromkodást szűr ki foga közt. Felemelkedik és elballag. A felesége marad, de már mindenki megtörölte a száját, amikor megkapja a va-. c sor át. Borért megyünk. Két fajtát mérnek, demizsonból és kishordóból. A jobb bor a „jobb" emberekhez kerül, a rosszabb a szövetkezeti tagokhoz. Hát kedves szalóci szövetkezeti vezetőség! Vajon kiket ünnepeltünk? Ugye az aratókat, cséplöket, akik éjt nappallá téve dolgoztak? Ugye a szövetkezeti tagokat, akik csuromra izzadtak a nap hevében? Szép dolog a vendégség, dehát a saját tagságunkról sem szabad azért megfeledkezni. Mert isten bocsá', mégis csak ők aratták le a termést, nem pedig a kerület, járás hivatalnokai. Bizony több figyelmet érdemeltek volna az egyszerű tagok, a derékhad, a munkás-hangyák, a kérgeskezűek. Érzékeny a falusi ember szíve nagyon, olyan kicsinység is tud neki fájni, hogy teszem azt, legutolsónak kapja az ünnepi vacsorát. Máskülönben jól végződött a mulatság. Előkerültek a szép, régi magyar népdalok, hogy belekönnyezett a lélek. Dénes György ÚJ SZÖ 1956. szeptezqbqgr 10. I