Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-28 / 240. szám, kedd

Bertolt Brecht testamentuma TAVALY ILYENKOR Thomas Mann sírfeliratait szövegeztük, az íróét, a férfiét, kiről mindig azt mondottuk: korunk legnagyobb élő írója. És most majdnem pontra, napra újra meghalt egy német író, kiről elmondhatjuk, hogy korunk egyik legnagyobb drámaírója és lírikusa volt. Bertolt Brechtet gyászoljuk, magyarok ismeretlenjét. kinek müvei, dalai, drámái, az egyetlen Koldusopera kivételével, sose* jelenhettek meg magyar színpadon és magyar nyelven. A halál pillanatában erre a lehetetlenségre döbbenünk először, és ez a szégyenítő tudat, akarva, nem akarva, rossz ízt lop a kegyelet adójába. A kapitalizmus és fasizmus egyik legpotenciálisabb leleplezőjéről van szó, a békegondolat legtömörebb fogalmazójáról, korunk egyik legizgatóbb szellemi jelenségéről, és magyarokhoz, magyarul nem ért el szava, "gondolata, sugallata. Thomas Mann goethei kort ért el, Bertolt Brechtet ötvennyolc éves korában ragadta el a halál. Életének eldöntő élménye a háború volt és maradt. Az imperialista háború, mely ellen mint forradalmár küzdött kezdettől végig. 1918-ban tagja volt az augsburgi munkás és katonatanácsnak és 1955-ben megkapta a béke világdíját. A két dátumot egyenes vonal köti össze: egy töretlen életmű egysége. A háború sok mindennek és sok mindenkinek nyitotta fel a szemét. A miért sokféleképpen és sok nyelven hangzott el 1914-óta. Aki kérdezni iudott, az meg is találta a feleletet. A kérdést sokan adták fel önmaguknak, de a feleletre kevesen vállalkoztak. A felelet egész munkát követelt: igazságot, végiggondolást, szókimondást, meg nem torpanást. A háború okát keresők a háborútól való távolodás arányában fogytak. A húszas évek első átkai és testvérhimnuszai után az írók kezdték elfelejteni a miértet és a felelettel legtöbben véglegesen adósak maradtak. Pedig a miértre pontosan és dallamosan egyetlen szó rímelt: kiért? Kiért, kikért volt a háború? A kevesekért, a hatalmasokért, a harácsolókért: a tőkésekért és fegyvergyárosokért, a részvényesekért és tábornokokért. A háború: gigantikus üzlet, felfokozott profithajsza, de ára a mások, a milliók halála és szegénysége. A háború a nagy gengszterek világméretű konkurrenciaharca és rablógyilkossága. BERTOLT BRECHT, akit halála pillanatában Arnold Zweig, Shaw utódjaként, a Nyugat lelkiismeretének nevez, e gengsztervalóság n^egmutatására vásári kikiáltói műfajt kreált, kosztümös rikító komédiát: a tizennyolcadik században iátszódó Koldusoperát, mely lényegében nem volt más, mint egy rablóhistória. És ez a rablóhistória lett a legaktuálisabb igazság: a pénz uralma és hatalma minden vonalon kis és nagy rablókat mozgat. Egy nagy és csodás képességű varázsló "bábszínházába játékra és lázításra akarta sűríteni a földi élet igazságtalanságait, és ez olyan jasszosan komiszul, olyan ordináré egyszerűen sikerült neki, hogy a komplikált lelkek és az unatkozó snobbok a gyönyörtől egyformán estek transzba. A forradalmi élményből dekadens élvezet lett. Brecht nem ezt akarta, és mert Brechtnek a Koldusoperával, más néven a Háromgarasos operával lényegesebb céljai voltak, évek múltán megírta e mondanivaló félremagyarázhatatlan regényváltozatát, a Dreigroschen románt, a Háromgarasos regényt, mely aztán a kapitalizmus leleplező tankönyve lehetett. A brechti tankönyv vezértétele enynyi: a kapitalizmus mindenkor és mindenben — rablógazdálkodás. Zsebmetszők és gengszterek, betörők és trösztfejedelmek közt nincs különbség. Ezt a tantételt Brecht persze nem statisztikákkal, filozofálással bizonyítja, hanem az emberi élet teljességével. A regény azt mutatja, hogy az emberek hogy élnek, súrlódnak, halnak, facsaroďnak és romlanak ebben a

z atmoszférában s hogy akarvanem akarva mint engedelmeskednek valami láthatatlan akaratnak. Ha Brecht a regényben újra megreked az opera romantikusra színezhető különös figuráinál, akkor a játék ördöge magával ragadja, Brecht épp azért új és tiszta tenyészetü alakokkal dolgozik, többek közt bizonyos Coax-szal, a minden hájjal megkent igazi siberrel, hogy ez a teljes együttes most máiképességei teljére futhasson és nyíltan dokumentálhassa a tőkés világot legsajátosabb területén: a háborús uszítás és hadiszállítás lerén. A végbizonyítás, a végsző- a háború. A háború nem a politika folytatása más eszközökkel, de „egy üzlet folytatása más eszközökkel". És ez az üzlet mindenképpen véres. Nem véletlen, hogy ezt az amerikai milliomos mondja abban a darabban, mely a chikágói vágóhidak világában játszódik. (A vágóhidak Szent Johannája). A darab végbölcsessége ennyi: „Emberek csak ott segíthetnek, ahol emberek vannak". A kapitalista üzlet lebonyolításakor békében és háborúban minden — áru. Aru az ember mint munkás és mint katona: kalkulációs tétel a profit stratégiájában. Brecht rovancsoló kimutatása kivédhetetlenül feltárta e könyvelés képtelenségét, kimutatta a tőkés háborúk szélhámosságait és az áru- és számtételek vétózón lázadó és lázító jogát. BRECHT AZ ÉVEK folyamán egyre jobban a változni és változtatni muszáj tudatosítója lett: „A hús sorsáról, mely a konyhából hiányzik, nem a konyhában döntenek". A kizsákmányoltak, a szegények harc nélkül, ellenállás nélkül nem változtathatnak sorsukon. Ha hagyják magukat, a nagy gengszterekhez hasonulnak és csak a lumpenproletariátus sorait növelik, mert a szegénység a szennykitermelö rossz. A vágóhidak Szent Johannája, akit a szegényekhez küldenek, hogy égi malaszttal tartsa őket távol a harctól, mindent látva és tudva, visszaadja megbízatását: „Ha a szegények rosszasága mérhetetlen, akkor ez csak azért van, mert szegénységük is mérhetetlen. Nem a szegények rosszaságát láttam meg, de a szegények szegénységét". Aki szegény, tűr, az gerincbe roppan, és a szolgaiélek mindenre kész és mindenre kapható. Az imperialista háborúk „hősei" a deklasszáltak, az öntudatlan munkások és a kispolgárok tömegéből kerülnek ki, a fasizmus minden szemfényvesztése az ö testalkatukra van szabva. Bertolt Brecht művei a mindenre felhasználható nyárspolgár és az öntudatlanok változásra-képtelenségét mutatják be az egész vonalon, békében és háborúban egyaránt. Brecht keserű szatírája drámában és lírában egyformán pellengérezi a nyárspolgárt és a tőkést, a mindenre kész és mindenre kapható ágyútölteléket és a veszett tábornokot. Amikor aztán Hitler lett a szolgalelkek főhőse és a tábornokok reménye, Brecht hazátlanná vált, könyveit elégették, de nyelvét ki nem vághatták. És ez a nyelv elkezdett beszélni. Minden szava vitriol volt és minden sora tanítás. „A Harmadik Birodalom félelme és nyomorúsága": ez a kőbevésett rövid huszonnégy jelenet az egész -hitleráj történelmi okmánytára. Minden szava telitalálat, bizonyíték: így volt, mert csak ilyen lehetett. KAPITALIZMUS, háború, fasizmus: Brecht életműve ezt a hármas elválaszthatatlanságot sugallja és magyarázza: A legfontosabb tanúság: e hármas egységgel szemben nincs struccpolitika, nemtörődömség. Háborúban, fasizmusban nincs senkiföldje. Egyik darabjának főhőse, Kurázs mama, a harmincéves háború idején a miközömhozzá álláspontjára helyezkedik, egy másik főhőse, Carrar asszony, a Franco-fasizmussal szemben próbália ezt a magatartást megismételni, de a struccpolitika mitsem használ: az anyák, kik fiaikat távol akarták tartani a harctól, egy szép nap arra döbbennek, hogy férjeiket, fiaikat holtan hozzák haza. Carrar asszony az igazságra eszmélve, kiássa az eldugott fegyvereket és egyetlen életbenmaradt fia kezébe nyomja és maga is vállára csapva a puskát, elindul harcolni a fasizmus ellen... A fasizmus történelmi merénylet: a kultúra megsemmisítője. Amikor 1935ben a kultúra védelmére Párizsba öszszehívott írókongresszuson Brecht szót kért, senki nálánál világosabban nem mondhatta meg, miről van szó, mit és hogyan kell tenni, hogy az ember ember maradhasson: „Miért kell a kultúrát megsemmisíteni? Miért milliók életét megnyomorítani vagy elpusztítani? Azt mondják, ezt nyers brutalitás hozza magával. A brutalitásra való hivatkozásra a fasizmus azonban a brutalitás fanatikus dicséretével felel. Én nem hiszek az önmagáért való brutalitás meséjében. A kegyetlenséget nem a durvaság szüli, de a háborús üzletek, melyeket ezek nélkül nem lehet megvalósítani". A kultúra védelme Brecht szájában nem platonikus szépszó, de a humánum szocializmusából kiinduló elemi igazság: „Könyörüljünk meg a kultúrán, de előbb könyörüljünk meg az emberen. A kultúrát megmentjük, ha az embereket megmentettük". EMBERMENTÉS: mi más célja lehet korunkban az írott szónak? Embermentés. mely ésszerűen és szociálisan van megalapozva — ésszerűtlenségek, embertelenségek, antiszocializmusok ellen. Brecht Gallileije ezt vallja: „Hiszek az emberben és az azt jelenti, hogy hiszek az értelemben. Mert az emberi nem legnagyobb élvezete: a gondolkodás." B. Brecht a gondolat élvezője, ami nem jelent mást, mint az igazságkeresés precíz munkáját. Ez a szabatosság van meg minden Brecht-mondanivaló mélyén, de e szabatos pontosság sose zavarja az olvasót vagy hallgatót. A végigqonaolás pascali eretnekmélysége adja itt a költészet varázsát, a szatíra, a fintor, a fricska formájában is, mely legtöbbször a korál vagy zsoltár hangján énekel. Bertolt Brecht, protestáns prédikátorok utóda, az elfojtott parasztfelkelés zsoltárait és gúnyverseit formálta újjá. Az összekötő vonal önmagától adódik: a protestantizmus nem véletlenül lett a kapitalizmus legtöményebb valósága (lásd anqoiszász fellegvárait) és a német protestantizmus sem véletlenül élte ki magát hivatalosan Hitler dicséretében és igenlésében. Itt a prédikátorok ükunokája csak ostorozó szatirikus, és az újra — a változásra tanító prédikátor lehetett, a Münzer Tamások szellemi rokona, kit annak idején Luther áldásával a Vilmosok, Hitlerek és Adenauerek ősei végeztek ki. Brechtre gondolva Villon és Tyl Eulenspiegel is eszünkbe jut, kik vaskos szemnyitő tréfáikkal rontották a gazdagok és vérszomiazók pozícióját és kedvét. B. Brecht nem máról holnapra jött. Ez a legmodernebb német iró, ki keleti bölcseket, hazug császárokat és cinikus vagányokat mozgat, ki térben Amerikától Indiáig, a kínai pagodáktól a futószalagig mindenütt otthon van, a térnek és időnek ez a globális virgonca, lényegében a legősibb és legemberségesebb német szabadsághagyományok jogutódja. Tekintélye, súlya a német veszélyponton ezzel magától adódik. Bertolt Brecht német, de embermentő szolgálata az egész világot illeti. Halála hírére egy fiatal német költő, Georg Maurer, ezt írta: „Az emberszerető nem hal meg emberek között, mert szükségük van rá és ezért nem hagyják őt meghalni". Az embereknek, a világnak szükségük van Brechtre: a béke egyik legfőbb szószólója nem halhat ki közülük. Brecht, a gondolat igaza, csak a béke igazaként halhatott meg. íme testamentuma, végszava: „Minden emberi ténykedésnek, minden teljesítménynek, minden művészetnek, sőt magának az élet művészetének is alfája és ómegája a béke... A népek, kik egy szocialista rendet küzdöttek ki maguknak, a békét illetően csodálatos pozíciót foglaltak el. Az emberi impulzusok ezáltal békéssé válnak". Bertolt Brecht mulhatatlanságát, halhatatlanságát az emberség önkifejezése: a béke igaza biztosítja. FÄBRY ZOLTÁN KULTURÁLIS HÍREK Ä bécsi Operaház karnagyának közreműködésével a Columbia londoni hanglemezgyár a közeli hetekben hosszanjátszó hanglemezre veszi fel Szabó Ferenc magyar zeneszerző két művét, a Ludas Matyi szvitet és a Memento (Emlékeztető) című szimfóniát. A Columbia szimfonikus zenekarát a világhírű Herbert von Karajan, a bécsi Operaház, valamint a nyugat-berlini filharmonikusok vezető karnagya dirigálja. • • * A Die Tat hírt ad erről, hogy Henny Porten-t, a két világháború közötti idők nagy német filmsztárját, idős orvos-férjével egyi'tt, ki akarják lakoltatni kétszobás lakásából a holsteni Ratzenburgban. • • • A velencei nemzetközi filmfesztivál befejezéséhez közeledik. A Tibetbe vezető út című csehszlovák dokumentáris film, mely közös csehszlovák-kínai produkció, nagy elismerést váltott ki a fesztiválon. Sii.erük volt a Túlélték a történelem előtti kort és a Földek tánca című francia filmeknek. Nagy érdeklődésnek örvendett a Leningrád című szovjet t'ilm és az Élet a hó alatt című tudományos japán film. Átlagon felüli sikert aratott a Tretjakov képtár című orosz film és a Chi Pej-che kínai festőről készült film. A Szovjetunió' ól új kiadású, orosz nyelvű bibliák étkeztek a New York-i könyvesboltokba — jelenti a bécsi Arbeiter Zeitung. __ A budapesti Déryné Színház szeptember 11-én díszelőadással ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. ^Tjöhbí meg, n t álLf! így kezd: szépről szépet, s jót a jóról, S az ízetlenre ne mond, hogy ízes, ÉS ne hazudj a jelenvalóról, Mi látható, — hiteled veszíted! Mond meg a valót; jót és a rosszat, Hogy a nép bízzon tebenned, s lássa: Kezdettől az ő nyomát tapostad, S őt irányítod boldogulásra ... Bátran szólj, s érezd: néked adatott, A sötétségen keresztül látni, És a házakon minden ablakot, Világosságra néked kell tárni! A jövőbe nézz, s a láthatatlant Tedd láthatóvá, s hallja meg lépted, Kinek börtönén nehéz zár kattant: Azért jősz, hogy lakatját letépjed! így kezd, s azután ott folytathatod, Hol hazugság fojt, s ember-vér ered: Villám-fütykösöd ki kell bontanod, S világrengetőt kell csördítened! Többé meg ne állj, — s a riadt sereg 'Nyomában száguldj, dörögj, háborogj! S ha átviharzott a földön szeled: Csendesedj el, s rá békét mosolyogj! CSONTOS VILMOS A Magyar Állami Operaház vígjátéka elé Nemzeti Színházunk meghívására a budapesti Magyar Állami Operaház szeptember elején Bratislavába látogat, ahol 3-án a Kultúra és Üdülés Parkjában — kedvező idő esetén a Vár szabadtéri színpadán — Kacsóh Pongrácz János vitéz című daljáték-t, 4én pedig Verdi Trubadurját mutatja be köaönségiünknek. A budapesti Operaház vendégjátékának különös jelentőséget ad az a körülmény. hogy a nagynevű magyar Operaház a felszabadulás óta először játszik külföldön több mint kétszáztagú együttesével. Voltaképpen a kulturális kapcsolatoknak egy egészséges, új formájáról, nagyarányú művészcseréról van szó: a budapestiek vendégjátéka viszonzásául Nemzeti Színházunk operaegyüttese szeptember 22-én Dvorák Sellőjét (Rusalka), 23-án pedig Eugen Suchoň örvény (Krútňava) című operáját mutatja be Budapesten. Értesüléseink szerint mind a János vitéz, mind a Trubadúr parádés szereposztásban kerül színre. A János vitézben, melynek muzsikáját Petőfi költeményeinek m«qzenésltésével Kenessy Jenő egészítette ki és szövegét Karintthy Ferenc dolgozta át. Kukorica Jancsit a népszerű Sárdy János, Iluskát Gencsv Sári. Bagót dr. Palló Imre Kossuthdíjas kiváló művész, a francia királykisasszonyt Páka Jolán, a mostohát Lőrincz Zsuzsa énekli. Nincs kizárva azonban, hogy Iluskát Gyurkovlcs Mária, a világhírű magyar koloratúrénekesnő játssza, amennyiben másirányú lekötöttsége ezt megengedi. A zenekart Kuíka János vezényli. Verdi dallamgazdag Trubadurját a viláo kevés dalszínházában tudják olvan hatásosan előadni, mint Budapesten. A bratislavai előadáson a főszerepeket Simándv József Kossuth-dfjas, Papp Júlia érdemes művész, Szonyi Olga és Palócz László éneklik. A zenekart Kőrodi András vezényli. Az Operáház műszaki személyzete már szeptember elsején Bratislavába érkezik, hogy előkészíthesse az előadások technikai részét. Tárgyalások folynak, hogy a színházi évad folyamán a budapesti Operaház hasonló cserealapon Prágába és Bukarestbe is ellátoaathasson. Különösen nagy az érdeklődés Bartók Béla Csodálatos mandarinjának előadásB iránt. Ezt a táncjátékot az Operáház az elmúlt évad végén kivételes nagy sikerrel újította fel Harangozó Gyula koreográfiájával, teljesen új felfogásban, a nagy magyar zeneköltő örökbecsű muzsikájának szellemébert. A Magyar Állami Operáház kót előadását, de különösen a János vitézét közönségünk nagy érdeklődéssel várja, öntevékeny színjátszócsoportjaink sokszor és szívesen játszották Kacsóh daljátékát, melynek varázsos daüamai, a Kék to, tiszta tó, az Egy rózsaszál vagy az Én, a pásztorok királya a magyar műdalnak olyan gyöngyei, me-. lyekkel nem győz betelni a hallgató. Ismeretes azonban, hogy egyes helyeken a nézők egy része helytelenül reagált a daljáték egy-egy jelenetére. Ezt a tényt annak idején lapunkban szóvá is tettük. A Magyar Állami Operaház vezetőségének erről alkalmasint tudomása lehetett, mert a budapesti Esti Újságban olvashatjuk dr. Nyári László elvtársnak, az Operaház üzemigazgatójának erre vonatkozó észrevételét. Szószerint idézzük sza- ' vait: „Ma már aligha kell attól tartani, ami a felszabadulás előtt, vagv még néhány évig azután is óhatatlanul bekövetkezett volna. Attól, hogy soviniszta elemek Petőfi János vitézének a daljáték nyelvére lefordított poétikus és zenei mondanivalóját egészségtelen és bűnös eszközül használhassák fel. Véleményünk és a csehszlovák elvtársak véleménye szerint is, rég eljött az ideje, hogy ezekről a problémákról nyíltan és őszintén beszélhessünk. Az egyre szélesedő kultúrkapcsolatoknak ez az új formája is — két óriási létszámú művészegyüttes cseréje — erre az őszinte és barátian forró légkörre vall." Nyáry elvtárs helyesen látja a problémákat és reméljük, hogy a budapesti Operaház várva várt és örömmel fogadott vendégjátéka népeink barátságának újabb erős láncszemévé válik. Mindkét vendégjáték során Bratislavában és Budapesten a zeneköltészetnek magasfokú szemléjéről, az énekművészet kölcsönös ünnepi bemutatójáró! lesz szó, amely népeink közt megértést, az őszinte barátság elmélyítését eredményezi. Reméljük azt ts, hogy dalszínházainknak ezt a termékeny és ösztönző cseréjét a színpadi költészetnek, a hídverő okos szónak, a tartalmas színházi estéknek, a szlovák és magyar drámának, a képzőművészetnek, festők és szobrászok alkotásainak cseréje is követi, hogy a lelkek minden zárja felpattanhasson és a művészet eltéphetetlen szálaival szorosabbra fűzhessük népeink barátságát. E. V. 0 J S / 0 1956. augusztus 28.