Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-25 / 237. szám, szombat

^ /ehet asszony. Olvasóink va'ó-.zínüleg a lőcsei fehér asszonyra gondolnak. Pedig nem szán­dékozom írni erről a nemes rangbéli asszonyról, akinek története ismere­tes. Bizonyára kevesen tudják, hogy Bratislavának is megvan a maga fehér asszonya. Noha sokkal szerényebb, mint a lőcsei, de ezért megérdemelné, hogy hazánk történelmében érdefnes, őt megillető helyet foglaljon el. Fran­tiška Hrubiškováról van szó, ő a mi „fehér asszonyunk". Ezt az elnevezést ősz haja miatt az illegalitásban, a Szlo­vák Nemzeti Felkeiés előtt kapta. Már mint fiatal leány katonai kór­házban dolgozott, s Przemysl várának ostroma után fogságba került. Felkerestük Hrubišková elvtársnöt otthonában, és elmondtuk neki, hogy rövidesen kedves vendégeket kapuriK: a francia szabadságharcosok küldött­ségét. A küldöttség egyes tagjai a Szlovák Nemzeti Felkelés idején ná­lunk harcoltak. Akkori parancsnokuk, Lanurien őrnagy, a kairói francia kö­vetség katonai kiküldöttje is eljön. Megemlítettük azt is, hogy e napokban StreOnón jártunk és láttuk a francia partizándk emiekére felállított gyönyö­rű emlékmű építését. Eljön-e Strecnóra az emlékmű le­leplezésére? Meghatottan bólint, hogy igen. Meghatottságát és az emlékezés fájdalmát azonban enyhíti a nagy öröm, hogy kedves barátait viszontlát­hatja. — Mit tudna mesélni a francia par­tizánokról, emlékeiről? — ezzel a kérdéssel szakítjuk meg a mély csen­det. fgx ideig hallgat, ir.ajd emlékei­nek mély forrásából merít. — Emlékeimben sok helyet foglal­nak el Franciaország hős fiai, akik részt vettek a mi harcainkban. Sok komoly és mulatságos élményt tudnék mesélni róluk, hiszen legtöbbjüknek én viseltem gondját. Voltak közöttük fiatal fiúk, akik még alig nőttek ki a gyermekcipőből, de voltak olyanok is, akiknek az élet ráncokat szántott arcukra. Világnéze­tük, foglalkozásuk különféle volt. Akadt közöttük katolikus, istentagadó, pesszimista és optimista, de abban egyek voltak, hogy a fasizmus által mélyen megalázott, agyongyötört Franciaországot meg kel! bosszulniok. Ezért csoportosan menekültek a fo­goly- és koncentrációs táborokból, a német hadigépezet gyáraiból Keletre, Szlovákiába, mert megtudták, hogy a hegyekben elszánt emberek szervezked­nek, hogy az ellenséget hátba támad­ják. Nálunk Szlovákiában a földalatti mozgalom egy része arról gondosko­dott, hogy a határátkelésnél ne esse­nek az ellenség kezébe. Nagy részük Magyarországról jött Galántára, illetve az akkori magyar-szlovákiai határra, Seredre. Akár egy kalandos regény. — Néhányunkát azzal bíztak meg, hogy ezeket a becsületes fiúkat elhe­lyezzük, összegyűjtsük, felöltöztessük, gondoskodjunk élelmezésükről és kellő okmányokról és eljuttassuk őket a partizántáborokba. Azt hiszem — emlékezik az asszony — 1944 június havában az illegális szervezet egyik tagja felkeresett, és közölte velem, hogy Martinba kellene bizonyos embereket eljuttatnunk. Bratislavában, a T'tra-szállodában már vártak rám, innen aztán sikerült el­kísérnem négy franciát, élükön Lanu­rien kapitánnyal. A Martin feletti er­dészlakba vezettem őket. Utánunk következett a többi csoport. Trnaván Jirman Rudolf nyomdásszal voltak összeköttetésben, s ő küldött Seredre, ahol aztán a franciákat Stoklas péknél helyeztük el. Itt megmosakodtak, et­tek és mentünk tovább. Stoklast és feleségét később a németek agyohlőt­ték. 1944-ben egy forró júliusi napon megint egy huszonhárom tagú fran­cia csoportot vezettem Martinba, ahonnan tovább kellett menniök a par­tizántáborba. A fiúk tele voltak har­cias lelkesedéssel. Žilinán a vonatcsat­lakozásra sokat kellett várni. Mind­nyájunkat kínzott a szomjúság, és ezért elhatároztuk, hogy frissítő italt rendelünk. Alig, hogy leültünk, az ijedtségtől majd megdermedtem. Is­mert és rettegett UŠB-detektivek jöttek a helyiségbe. Leültek velünk szemben, és kihívóan méregettek bennünket. A fiúk mindjárt észrevet­ték nyugtalanságomat, és megérezték, hogy veszély fenyeget. Nyomasztó csend uralkodott ebben a rettenetes feszült helyzetben. Csak pillantásaink­kal igyekeztünk egymást megértetni. Máig sem tudom, hogyan sikerült nyu­godtan kifizetni a számlát, és látszó­lag minden zavar nélkül mosolyogva kimenni a fiúkkal együtt a detektívek mellett. Arra még emlékszem, hogy csak Martinban engedett fel bennem a feszültség, amikor az én kedves fran­ciáimat biztonságba helyeztem. Egy más alkalommal Sereden a csendőrök tartóztattak fel. Az ígyik azt kérdezte: „Hallja, asszonyom, mit keres maga itt tulajdonképpen?" Olyan választ adtam, amit elhitt. Igy történt a vasútállomáson is, amikor egyszerre 35 jegyet vettem. A pénz­tárosnak feltűnő volt, hogy egysz:rre annyi jegyet vásárolok. Nem vesztet­tem el a lélckjelenlétemet és így fe­leltem: „Ez egy lengyelországi szlo­vákokból álló szállítmány, amelyet kí­sérek. Én a Vörös Kereszt alkalma­zottja vagyok." A kabátomra termé­szetesen kitűztem -a nagy Vörös Ke­reszt-jelvényt. .-összesen legkevesébb 100 franciát kísértem, akiket vagy Sklabinába, Velicsko szovjet őrnagy csoportjába, vagy később a francia osztag törzsparancsnokságára juttat­tam. — Mit csinált a felkelés alatt? — kérdezem. — Otthon már forró volt a talaj a lábam alatt. Banská Bystricára mene­kültem, ahol szociális vonalon dolgoz­tam. Később részt vettem a visszavo­nulásban Prašiván keresztül. Ott el­fogtak a németek. Először Korytnicára szállítottak, később a ružomberoki börtönbe. Innen nagynehezen kiszaba­dultam és visszatértem Bratislavába. — Hallottuk, hogy a franciákon kí­vül a Szlovák Nemzeti Felkelés más kiváló egyéniségén is segített. Kérem, beszéljen erről is. — Igen, többek között Kukorelli elvtársat, a Csapajev partizánbrigád parancsnokát Bratislavából Kelet­Szlovákiába kisértem. Közben két he­lyen volt elrejtve. Ugyanígy sok ju­goszláv partizánt is átsegítettem, de erről szívesebben egy más alkalom­mal beszélnék. Köszönjük a mondottakat, az érde­kes elbeszélést. — A viszontlátásra Strečnón, fran­cia hőseink emlékműve leleplezésénél és a Szlovák Nemzeti Felkelés ünnep­ségein — búcsúzunk a fehér asszony­tól. GREK IMRE AZ ADRIA K EK TÜKRÉNÉL Nyaralási jegyzete k JUgoszláviából Tengerről nézve a partmenti válto­zatos táj még jobban elgyönyörködtí­ti a szemet, mint partról • a tenger. Messziről csodaszépnek tűnő falvak mellett úszunk el. apró kikötők beton­mólóit hagyjuk magunk mögött. , Jó órai út után a víz mind keskenvabbé válik, egyre közelebb kerül a parthoz a bal kéz felöli sziget kopár mcredr>'. használta ki a beesó napsugarakat az üveglapra festett keresztrefeszített Krisztus természetes megvilágítására. Nagyon prózaian hat azonban a torony tövében a templcin falához épített mészárszék, amelyben csattogó bárd­dal szeleteli egy fiatalasszony az orr.i­saljiak ebédjéhez szolgáló húsdarabo­kat. Ojpatija fürdőváros látképe Az első félévben 42 új iskola épült Az iskola- és kulturális ügyek mi­niszterének kollégiuma e napokban értékelte a tervteljlsítés eredményét ez év első félévében. A beruházási építkezés egész évi tervét 41,7 száza­lékra teljesítették. 14 40U koronát nem használtak fel. Ez azt jelenti, hogy az építkezés átlagosan egy héttel le­maradt. Január 1-től június 30-ig 42 új is­kolaépületben kezdték meg a tanítást 6480 tanulóval. Ezek közt 10 óvoda van 810 férőhellyel. 6 népi iskola 440 tanuló. 21 iskolaépület 31 tante­remmel, 2480 tanuló és' 5 nyolcéves középiskola 2760 tanuló részére. A főiskoláknak 199 négyzetmé_:rnyi kiterjedésű tantermet és 33 lakást adtak át. Az internátusok és kollégiu­I mok befogadóképessége 340 férőhely­lyel bővült. A féléves terv teljesítésé­hez még 2610 férőhely, a szakiskolák­ban 90 négyzetméternyi kiterjedésű tanterem, a főiskolákon pedig 655 négyzetméternyi kiterjedésű tantersm, 26 lakás, az internátusokban pedig 160 férőhely hiányzik. Ezeket az épít­kezéseket még az új iskolaév megnyi­tása előtt befejezik, mivel nagyrészt csupán terepjavításokról, az iparos­munkák befejezéséről van szó. A kul­túra szakaszán a beruházási építke­zés évi tervét 36,7 százalékra teljesí­tették. A kisebb beruházásokon kívül Karlovy Varyban és a bratislavai Kultúra és Pihenés Patkjában feszti­válmozit nyitottak meg. sziklafala. Tisztán kivehetővé válik rajta néhány nyaktörő helyzetben a kő között sarjadt gyér füvet legelésző feketegyapjas juh. A tengerbe nyúló veszélyes szirti,gkokra apró világító­tornyok figyelmeztetik mindkét oldalon a - hajósokat. Néhány fával, deszkával 'megrakott délről-északnak igyekvő motorost, megelőzünk, integecüilk a szembejövő személyhajó utasainak, hajónk meglibegteti a halászok egy helyben veszteglő csónakjait. Az in­gó-bongó járművön egy kézzel e osjn a korlátba kapaszkodva távcsövei szemléljük a partot, hogy el ne sza­lasszunk egyetlen érdekes latnivalót sem. Ezen a vidéken csaknem minden használható földdarabkát kőből rakott kerítés közé szorítanak. Távolról néz­ve úgy tűnnek fel az ilyen részekre szabdalt hegyoldalak, mintha azokon különös mértani ábrákat szerkesztet­tek volna. A falvak közelében a part­menti öblök szélén a víz fölé nyúló óriási létrákat figyeltünk meg, ame­lyek mint később megtudtuk, halászati célokat szolgálnak. Odább haladva megkerüljük a ten­gerszoros vizét kettészelő lakatlan, kopár szigetet, majd hajónk éles ka­nyart írva le. befut egy széles tenger­öbölbe és mintegy negyedóra múlva hozzás.mul a kikötő betonmolojához. Omisalj község az öböl szélén emel­kedő magas sziklabércre épült, akár­csak a mi középkori váraink. A felfelé kanyargó köves szerpentin is hasonlít a régi várakhoz vezető úthoz. Ki tud­ja miért építkeztek az őslakók ilyen magasra, amikor odalent is találtak volna elegendő helyet. Valószínűleg meg volt rá az okuk. A falu elég nagy, nem is gondoltam volna, hogy az emberek ilyen arány­lag szűk helyen ennyi házat tudnak felépíteni. Igaz, az utcákkal itt is ta­karékoskodtak. Vannak itt olyan siká­torok, hogy két ember csak oldalt for­dulva haladhat el egymás mellett. Ha a hellyel takarékoskodtak is, az építő­anyaggal azonban annál kevésbé, nem csoda, annyi itt a kő, mintha az egész sziget egy óriási kőbánya lenne. Földszintes ház alig egy-kettő akad, legtöbb a kétemeletes hullámcseréppel fedett, nagyon keskeny ereszú épület. Ügy látszik, errefelé bővelkednek az emberek régi templomokban. Omi­salj község közepén is XII. századbeli katolikus templom tornya emelkedik magasra. Falai terméskőből készültek, belépésemkor az ajtó csikorgásával fiatal asszonyt zavartam meg ájtatos­kodásában, aki térden csúszkált a hű­vös kőpadlón. Belülről a templom elég szép. Hajójában a padok ugyan egy­szerű deszkából készültek, fafaragású megbarnult oltára azonbarl nagyon ré­gi lehet. A falakat a kálvária egyes állomásai díszítik. Az egyik mellék­oltárnál az építész nagyon ügyesen Az utcák ilyenkor eléggé kihaltak. A lakosok behúzódtak a nap tüzó su­garai elől a zöldre festett fazsaluk mögé a hűs szobákba, vagy az apró szőlő-lugaspK árnyékába. Csupán a bérc szélén mozgalmasabb az élet. A régi kerek őrtorony tövében tenyérnyi játszótéren nagy csoport gyerek rúoia a 'ab^át. fittyet .'lánvva a forróságnak. A magasba repülő lab­dával időként tiszteletlenül megkon­dítják az apró kőkápoina pici tornyá­ban függő parányi harangocskát. A házak külsejéről ítélve az omisal­jiak elég jómódúaknak látszanak. Több helyen láttunk szépen berendezett szobákat, a konyhákban villany ház­tartási tárgyakat is. Beszélgettem Bu­bán Anton horvát halásszal. Egyeme­letes, bár elég kis házacskában él a falu szélén. Igaz, hogy a ház csak alulról látszik emeletesnek. Hátul a teteje alig haladja meg az emelkedő partot. A konyha nagyon egyszerű be­munka, mondja és megmutatja eve­zölapáttől feltört tenyerét. Hosszú éjszakákat, hajnalokat töltenek a ví­zen. Panaszkodik, hogy idén kevesebb a környéken a hal. Tavaly gazdagabb fogások voltak. Bort, háznái főzött rákiját ittunk a faluban. ízlett, de nekem azért job­ban esett az a pohár hűs víz, amelyet az alig kémény nagyságú, sziklába vájt kút'oól merített számomra egy omisalji menyecske. Nagyszerű fürdés esik az itteni ten­geroböl vizében. A fürdővendégek leg­nagyobb része németül beszél. A szi­geten úgy látszik nagyobb német nya­ralócsoport tartózkodik. Fürdés köz­ben tengeri csillagokra, kagylókra va­dásztunk. Egyik szerencsés társunk egy kő alatt két élő tengeri csillagot tálát. Irigyeltük is tőle a gazdag zsák­mányt mi, akiknek buzgó igyekeze­tünk ellenére is be kellett érnünk néhány szerényebb kagylóval. * * * Kéthetes nyaralásunk utolsó napjai nagyon gyorsan telnek. Gyorsabban mint szeretnénk. Jó lenne hosszabbra nyújtani a napokat, volt az általános óhaj egyrészt, másrészt viszont a na­pok múltával egyre gyakrabban buk­kant fel gondolatainkban a hazai táj képe. A honvágy a legnagy­szerűbb pihenés közben, a legszebb helyen is elfogja az idegenben tartóz­kodót. A tengertől való búcsúzásnak közelgő napja okozta lehangoltságot nagyban enyhítette- az otthoni kör­nyezet, az ismerősök, hozzátartozók közelgő viszontlátása felett érzett öröm. — Még négyszer fürdűnk, már csak háromszor — számolgattuk a napo­kat. — Csütörtökön* már apukánál le­szünk — nyugtatta meg kisfiát egy ostravai anya. Egyre gyakrabban ke­restük fel az üzleteket. Maradék pén­zünkön apró ajándéktárgyakat vásá­roltunk, részben magunknak emlékbe, részben az otthoniak számára. A fény­képezőgépekben megteltek felvételek­kel az utolsó filmek is. Az utolsó napok csaknem minden órájában a strandon tartózkodtunk. Fddig természetes volt számunkra a fürdés, most értékesebbnek tűnt min­den perc, amit a vízben töltöttünk. Pótolhatatlan veszteségnek számít a legutolsó nap, amikor legnagyobb csa­lódásunkra az egésznapos eső és az elég hűvös szél dugába döntotté-' e napra tervezett programunkat. Csu­pán estefelé derült ki annyira, hogy néhányan bemerészkedtünk a hullá­mokba. búcsút venni a tengertől. Az ünnepélyes búcsúvacsorán bor­ral kedveskedett a hotel igaznatósága. Hazai módon elkészített ételeket szol­gáltak fel. Köszöntök hangoztak el a csehszlovák és jugoszláv dolgozók ba­rátságára. Elközelgett az éjfél, de senki sem mozdult az asztalok mellől. A nyaralás során szerzett élmények­ről, benyomásokról folyt a társalgás. És hogy ezek az élmények milyen gazdagok voltak, azt bizonyítja, hogy' asztalbontás utánra is maradt balölük, amikor a kellemes, langyos éjszaká­ban az emeleti teraszon üdögéltünk. Vihar az Adrián rendezésű, kis fekete vastűzhely, ló­ca, szék, falakra függesztett tányérok és néhány fénykép összes bútorzata. A l.áz előtt hatéves lányka forgatja a tOző napon a száradó tengeri csil­lagokat, kisebb-nagyobb csillogó kagylókat. Bubník Anton a kony­ha közepén leterített szőnyegen ülve vaskaptafán reperálgat egy viseltes, sósvíz marta bakancsot. Sokáig beszélgettünk. Nehezen bár, de megértettük egymást. Két lánykája van, a hatéves, akit az előbb láttunk, i meg egy, kisebb, négyéves. Fia beteg, fent fekszik az emeleti szobában, meg­égette a lábát. Felesége távol lakó ro­konai meglátogatására utazott. A szi­kár. sľélcserzett arcú 45 éves ha­lász a halászok, életéről mesélt. Nehéz Alattunk s hotel kertjében a zenekar magyar nótát játszott, a jóhangú prí­más idegenszerű kiejtéssel énekelte a dalt. A betonparketten, a pálmák alatt egymáshoz simult párok keringtek. A távolban a világítótornyok színes fényjelzései villóztak, messze a parttól szentjánosbogarakként világítottak a halászcsónakok lámpásai. A zene szü­netében egészen hozzánk hallatszott a partot • verő hullámok morajlása. Szép este volt, egymás megszokott társaságában búcsúztunk az Adriától. Viszontlátásra, kék Adria. GÄL LÄSZL0. n.i szo ^ 1956. augusztus 29. V. G.

Next

/
Thumbnails
Contents