Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)
1956-07-11 / 192. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1"56. július 11, szerda 30 ífllér IX. évfolyam, 192. szám Nem szűnünk meg ébereknek lenni Naiv és káros dolog volna úgy vélekedni, hogy az osztályharc terén történt hibák és túlikapások korrigálása, főleg annak a tételnek az elvetése, amely szerint a szocializmus sikereivel párhuzamosan egyre élesebbé válik az osztályharc, népi demokratikus rendszerünk ellenségeit valamiféle „jobb belátásra", uszításuk és ellenséges ténykedésük megszüntetésére bírta volna. Nem, ilyesmiről szó sincs, és nem érti meg sem az SZKP XX. kongresszusának, sem pedig pártunk országos konferenciájának tanítását az, aki az egyre élesedő osztályharc elméletének elvetését úgy fogja fel, hogy az osztálybékét, elveink és célkitűzéseink, az ellenséges elemekkel szembeni éberségünk feladását jelenti. Az egyre élesedő osztályharc téziseinek elvetésével még nem adtuk fel és nem is adjuk fel sem a marxista-leninista tanításokat, sem azt a célkitűzésünket, hogy hazánkban felépítjük a szocializmust, nem kenjük el az osztjlyellentéteket és nem szűnünk meg ébereknek lenni ellenségeinkkel szemben. Arról van szó, hogy pártunk a megváltozott feltételeknek, az adott helyzetnek megfelelően mérte fel az osztályerők viszonyát és kölcsönhatását, bebizonyítva, hogy a szocializmus erőinek növekedésével a reakció társadalmi bázisa mindinkább összezsugorodik. A volt kizsákmányoló osztályok tagjai közül nem egy, látva a szocializmus erőinek szüntelen gyarapodását, abbahagyva a mindinkább reménytelennek látszó ellenállást, képességeinek, tudásának megfelelő munkát vállalva, annak jövedelméből élő dolgozó emberré válik. Ez azonban még nem jelenti azt. hogy minden volt kizsákmányoló belenyugszik a megválto.zott helyzetbe. Vannak még, akik . visszasírják a munkanélkül szerzett jólétet, s álmaik eléréséért sok mindenre hajlandók. Éppen ezért ellenségeink — a külföldi reakció biztatására és az onnan kapott segítségre támaszkodva — bár megváltozott körülmények között és más formákban, de a népi demokratikus rendünk elleni bomlasztó tevékenységüket tovább folytatják. Tapasztalhattuk az utóbbi időben, hogy ellenségeink mily nagy igyekezetet fejtettek és fejtenek ki még ma is,' hogy az oly nagy horderejű eseményeket, mint amilyenek az SZKP XX. kongresszusa és pártunk országos konferenciája voltak, való igazságukból kiforgassák, az egyes megállapításokat félremagyarázzák, bi. zalmatlanságot és zűr-zavart akarva ezzel előidézni dolgozó népünk körében. Nem véletlen, hogy az SZKP XX. kongresszusának anyagából az ellenséges elemeket semmi más nem ragadta meg és nem érdekli, csupán a személyi kultusz és az ezzel kapcsolatos hibák bírálata. Mi célt követ ezzel a reakció? Nemcsak azt, hogy elterelje dolgozóink figyelmét a XX. kongresszus oly nagv jelentőségű megállapításairól, mint például a két társadalmi rendszer békés egymás mellett élése és a háború elkerülhetőségének reális lehetősége, hanem az is a célja, hogy a személyi kultusz és a belőle eredő hibák szüntelen hangoztatásával, íitorzított felnagyításával megingassa a dolgozó embernek a szocialista társadalomba vetett bizalmát és hitét Azt is tapasztalhattuk, hogy az ellenséges elemek mennyire igyekeztek kihasználni a XX. kongresszus nyomán támadt bátor kritikai szellemet, s a kritika zászlaja alatt a maguk ellenséges nézeteit becsempészni dolgozóink körébe. Az országos pártkonferencián feltárt hibákat az ellenség úgy állította be és úgy propagálta, mintha az elmúlt 11 év munkája csak a hibák és tévedések halmaza volna, s ezzel igyekezett bizalmatlanságot ébreszteni népi demokratikus rendünk iránt, éket verni a párt és dolgozó népünk, a vezető szervek és a párttagság közé. Látnunk kell, mennyire igyekeznek a célkitűzéseik valóraválthatóságában még mindig bízó ellenséges elemek belekapaszkodni az országos pártkonferencia azon megállapításába, hogy az osztályharcot ma elsősorban ideológiai fronton vívjuk. Ügy vélekedik a reakció, hogy ezzel szabad katedrát kapott az ellenséges nézetek terjesztésére, népi demokráciánk elleni kirohanásokra. Pártunkat nem érte váratlanul az ellenség raffinált támadása. Nem először fordult elő, hogy hibáink feltárásából, az adott új helyzetnek megfelelő megállapításokból és irányelvekből az ellenség tőkét igyekszik kovácsolni magának. Pártunk országos konferenciája a leghatározottabban visszaverte az ellenség támadásait, és rámutatott arra, hogy súlyos tévedés azt hinni, mintha az ellenséges néaetek és törekvések visszaverése, azoknak még csírájukban való elfojtása, a demokratizmus megsértése, a kritika szabadságéinak elnyomása volna. A párt arra figyelmeztetett, hogy tudni kell különbséget tenni a jóakaratú, de téves nézetek és az osztályellenségtől származó ellenséges nézetek és törekvések között. Az a körülmény, hogy az osztályharcot ma főleg az ideológiai fronton vívjuk, még semmiesetre sem jelenti, hogy kaput nyitunk az ellenséges nézeteknek. Ideológiai és nevelő munkát végzünk a dolgozó ember gondolkozásában fellelhető és megnyilvánuló burzsoá csökevények ellen, de a leghatározottabban fellépünk a népi demokratikus rendünket, pártunk egységét, célkitűzéseinek valóra váltását nyíltan vagy burkoltan támadó minden ellenséges kísérlet ellen. Anélküi, hogy bárki körül is a gyanakvás, a bizalmatlanság légkörét teremtenénk, anélkül, hogy gátolnánk a hazája sorsáért, feladatainak és célkitűzéseinek mielőbbi valóraváltásáért aggódó ember bíráló hangját, anélkül, hogy összetévesztenénk a jóakaratú tévedést a tudatos ellenséges törekvésekkel, ébereknek kell lennünk az ellenség mindennemű megnyilvánulásával szemben. A kommunisták feladata és kötelessége, hogy minden dolgozó emberben felébresztve a hazája iránti felelősséget, annak tudatát, hogy ennek az országnak mi vagyunk a gazdái, minden egyes dolgozót eddigi vívmányaink, mindennapos munkánk eredményeinek védelmére, az országos pártkonferencia kitűzte feladatok következetes teljesítésére neveljék és vezessék. CSÉPELIK AZ ŐSZI ÁRPÁT A tanyi szövetkezet a nagymegyeri járás egyik legjobb szövetkezete. Jól gazdálkodnak és a tagság határtalan szorgalma, SZÍVÓS munkája arra enged következtetni, hogy ebben a községben jó a munkafegyelem, a falu egyemberként küzd az országos cél megvalósításáért, a mezőgazdasági termelés fellendítéséért. E napokban kezdték meg a tanyiak az esztendő egyik legszebb munkáját, az aratást, s utána nyomban hozzáláttak az őszi árpa csépléséhez. Huszonnégy hektáron termett őszi árpát kell kicsépelniők. A cséplési csoport vezetőjének, Kollárik Istvánnak szava szerint az ősziárpaföldek jól fizetnek. A cséplés első napjának eredményei azt mutatják, hogy 30 mázsát elérnek hektáronként. Képünk Kollárik István csoportját ábrázolja cséplés közben. Teljes ütemben folyik az aratás Szlovákia nyugati rónáin A bratislavai és nyitrai kerületben már kasza alá érett a rozs, a búza, az árpa, igy megindulhattak a gépek a termésbetakarításért folyó harcra. A ndnai állami gazdaság határában 21 kombájn és 22 aratógép dolgozik. A hét első napján örömmel állapították meg a gazdaság dolgozói, hogy összesen 300 hektárnyi területen arattak már le rozsot, búzát és árpát. A rozs igen buján fejlődött s nagyon megdőlt, nehéz is az aratása, úgyhogy a traktorosok minden tudására szükség van, hogy munkájukat siker koronázza. Az eddig kicsépelt mennyiségből megállapították, hogy az átlagos hektárhozam 25—26 mázsát tesz ki. Az újudvari gazdaságban 22 hektáros területen 30 mázsás az átlag őszi árpából. 430 hektárnyi földön arattak le búzát, rozsot és árpát a hét első napjáig a kálnai traktorosok. A gabona már beérett a járás minden szövetkezetében, ilyenformán a traktorállomás traktorosai teljes erővel munkához láttak, Lehotkay Béla kombájnos kezdeményezésére 86 kombájnos között bontakozik ki a szocialista munkaverseny a legjobb és a legnagyobb teljesítmény elérésére az idei aratásban. **** yy jemeni kormányküldöttség. amelyet Sajf ul-Islám Mohammed al-Badr, jemeni trónörökös, miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter vezet, csehszlovákiai tartózkodása folyamán a napokban ellátogatott Karlov.v Varyba is. Az egész országban az elsők a naqvkaposi járás dolgozó parasztjai a korai burgonya beadási tervének teljesítésében. A járás a hét első napján 102,4 százalékra tett eleget burgonyabeadási kötelezettségének. Ez az eredmény leginkább annak tudható be, hogy a deregnyöi, vajáni, izkovcei dolgozó parasztok jő példát mutatnak a beadásban és a begyűjtési dolqozókat a falusi pártszervezetek és a helyi nemzeti bizottságok segítik meggyőző munkád jukkái. A harmadik turbinakerék az Ifjúsági Védőgáton Hétfőn, július 9-én a nosicei Ifjúsági Védőgátra szállították a harmadik ötlapátos turbina-forgókereket, melyet a nosicei védőgát részére a blanskői Jurái Dimitrov Üzem dolgozói készítettek. A hatalmas 58 tonnás rotor a blanskői turbinagyártó dolgozók utolsó szállítmánya a Vág középfol.vásán épülő úi vízierőmü számára. Az első turbinablokknak a turbinaaknába való elhelyezése után a brnói Eléktrostroj Üzem vezető szerelő iének, Jozef Pasának 8-tagú csoportja most a függő csapágy szerelésén dolgozik, míq a plzeňi V. I. Lenin Üzem dolgozói az első generátor statorát és rotorát eaészítik ki. Az Eléktrostroj dolgozói egyúttal megteszik az előkészületeket a turbinafedél és a másod'V üirbinablokk alkatrészeinek szerelésére, melyet a harmadik negyedévben helyeznek el a nosicei vízierőmt gépházában. Begyűjtési versenyre hívja a trnavai járás az eqész ország járásait az aratás és a begyűjtés gyors befejezéséért. A trnavai járás alaposan felkészült a nyári munkákra, ezért bátor helytállással hívia ki versenyre hazánk járásait. A verseny feltételei a többi között a következők: augusztus 20-ig a iárás 102%-ra teljesíti a gabonabegyűjtés tervét. A traktorállomások dolgozói a múlt évihez viszonyítva 5 százalékkal csökkentik az aratás és cséplés idején a qéphibák és egyéb, a betakarítást qátló üzemzavarokat. A cséplést két_ műszakban yéqzik. amivel a határidőt két nappal lerövidítik. A szövetkezet tagjai és az egyénileg dolgozó parasztok a termésbetakarítás ideién eqy pillanatra sem feledkeznek meq az állettenyésztési termékek beadási tervének egyenletes teljesítéséről. Az aratás sikeréért Míg Kelet-Szlovákia egyes járásaiban most kezdődik az aratás, addig a királyhelmeci járásban már rég búgnak az aratógépek. Az őszi repce után, amely a járásban nagyjából már le van aratva, javában végzik az őszi árpa aratását. Az árpa aratását Zemplénben, Ladamocban, Poljanban, Battyánban és Leleszen kezdték meg. A báttyáni EFSZben kévekötőgépekkel két nap alatt 40 hektáron aratták le az őszi árpát. A kelet-csehországi rónákon is megkezdődött az aratás Az utóbbi napok kedvező időjárása lehetővé tette, hogy Csehország keleti részében is megkezdjék az őszi repce betakarításának munkáit. Az aratást elsőnek a pardubicei kerületben lévő jedousovei szövetkezet tagjai kazdték meg és már keresztbe is rakták a 6 hektárnyi területről learato'.t repce termését. Szép termésre számítanak: előzetes becslések szerint hektáronként elérik a 20 mázsát. Köszöntjük a cseh traktorosokat és komhájnosokat! I smeretes, hogy Csehországban jóval később érik be a gabona, mint nálunk, így néhány nappal eltolódik az aratás megkezdésének ideje. Ezért kisegítésképpen, úgy mint a múlt évben is, a csehországi traktorállomásokról kombájnok, aratógépek jönnek Szlovákiába a személyzettel együtt, hogy a cseh, szlovák és magyar traktorosok közös erővel elvégezzék az esztendő legnagyobb, legtöbb munkáskezet igénybevevő munkáját, az új termés betakarítását. Amellett, hogy ez a baráti segítség felbecsülhetetlen támogatást jelent, áldásos dolog, ha a különböző vidékekről összejött traktorosok megismerkednek; mondjuk a csehországi traktoros elbeszéli, hogy náluk miként dolgoznak az EFSZ-ek, milyen a traktorállomás és az EFSZ-ek közti viszony, s nem utolsósorban a gyakorlatban megmutathatják, hogyan szervezik a munkát, s hogy a gép szakszerű kezelésével, milyen módon lehet a kombájn erejét a leggazdaságosabban, a dolgozó parasztság teljes megelégedésére kihasználni. Ne értsük félre a dolgot. Nálunk is vannak kiváló, élenjáró, jól dolgozó kombájnosok, hogy e_ak néhányat említsünk: a királyhelmeci traktorállomás munkaérdemrendes kombájnosa Štefan Orechovský, aki versenyre hívta a járás minden kombájnosát a legkisebb szemveszteséggel való aratásra, a Bajcsi Aliami Gazdaságban Szeifert Ferenc kombájnos, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, és felsorolhatnánk még többeket, hiszen a múlt nyáron faluszerte elégedettséggel beszéltek a szövetkezeti tagok a kombájnosok kiváló munkájáról. A tapasztalatcsere hasznára lesz a csallóközcsütörtöki traktorállomáson dolgozó magyar, a žabokr.ki traktorállomáson dolgozó szlovák traktorosoknak, viszont kölcsönösen sokat taníthatnak az itteni kiváló traktorosoktól a Csehországból jött kombájnosok. Annyi bizonyos, — erre igen sok példát hozhatunk fel a múltból is — hogy a csehországi kombájnosokat megszerették a falvak dolgozói a múlt években. Kiváló munkájukról, becsületességükről, készségükről az aratás után is hosszú hetekig beszélgettek szövetkezeteinkben, traktoraílomásainkon. A múlt év júliusában Mészáros N. Királyrévről így írt szerkesztőségünknek a cseh kombájnosok munkájáról: „Alig végeztünk az őszi árpával, megkezdtük a rozs, búza és a tavaszi árpa aratását. Az olomoucl traktorállomás hat kombájnosa példás munkát végez, csak dicséret illetheti munkájukat. Az ő érdemük, hogy ma már a királyrévi szövetkezet tsgjai nem idegenkednek a kombájnoktól, megszerették a gép munkáját olyannyira, hogy -mint mondják, ezután már csak kombájnnal aratnak". Nemcsak a királyréviek megbecsülését vívták ki a csehországi traktorosok, hanem Szlovákia széles rónáinak minden falujáét is. ahol dübörgő gépeikkel megfordultak. Nem felejtik el egyhamar a szenei járás szövetkezeteinek tagjai sem Václav Schleis, Václav Regner, Jozef Šesták nevét. A chrasti trakotrállomásról először idejött Václav Benesről is sokat, de sokat beszélgetnek, talán még most is. A múlt esztendei aratás alatti jelentés így ír munkájáról: „Václav Beneš kombájnjával úgyszólván megállás nélkül vágja 30 fokos melegben a beérett búzát. Naponta 14 hektárt learat, a szenei szövetkezetesek elismerően nézik utána a tarlót, amely olyan alacsony, mintha kézi kaszával vágták volna le." Az idén is eljöttek 410 kombájnnal, traktorral, aratógépekkel, hogy a „régi' barátságot még szorosabbra fűzzék, s hogy a szlovák és magyar kombájnosokkal, szövetkezeti tagokkal baráti, testvéri egyetértésben harcoljanak a közös célért, az aratás sikeréért, az ország kenyér- és gabonaellátásának biztosításáért. Sok sikert az elkövetkezendő nehéz munkához, az aratáshoz! " » i M£RY FEKEJSifi