Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-19 / 200. szám, csütörtök

Kommunisták az első sorban MIT TEHET A PÁRTRSZERVÉZET a tarv egyenletes teljesítésének és az önköltség csökkentésének érdekében? Erről volt szó még az év elején a kassai! II. téglagyár üzemi pártszer­vezetének bizottsági gyűlésén. A bi­zottsági gyűlés akkor alaposan meg­hányta-vetette a téglagyártás folya­matát. Tették ezt főleg azért, mert a múlt évben csaknem egy és fél millió téglával maradtak adósai épít­kezéseinkbek. A pártszervezet bizott­sága két legfontosabb feladatot álla­pított meg: Megszilárdítani a mun­kafegyelmet, s ezzel elérni, hogy megfelelően gondozzák a gépeket és a többi berendezéseket és így elejét vegyék a gépállomáson a mun­kaórakiesésnek. Közismert, hogy a gépek kapacitásának teljes kihaszna­lása nemcsak a termelés növelésének, hanem a takarékosságnak is fontos forrása. A határozatot már másnap tettek követték. A termelés jobb megszervezése ér­dekében mindenhova, ahol nehezebb vagy bonyolultabb a munka, kommu­nistákat osztottak be, hogy példamu­tatásukkal buzdítsák a dolgozókat a második ötéves terv nagy feladatai­nak valóra váltására. Persze a példás munka csak akkor jár eredménnyel, ha lelkesítő, felvilágosító agitációval párosul. Ezért a munkahelyeken meg­beszéléseket tartottak arról, milyen fontos a terv egyenletes teljesítése a lakások, gyárak, gyorsabb építése szempontjából. A beszélgetéseken csak úgy áradtak a szavak a dolgozókból, helyeselték pártunk erőfeszítéseit, a kényelmes és egészséges otthonok, üzemek és további mezőgazdasági épületek építését, amelyeket a má­sodik ötéves tervben pártunk és kor­mányunk feladatul tűzött. De rámu­tattak arra is, hogy az igyekvő, szor­galmas dolgozók munkáját a fegyel­mezetlenek akadályozzák, hátráltatják. A beszélgetések és nyilvános taggyű­lések azt eredményezték, hogy a part­tagok és pártonklvüliek együtt vívják a harcot a fegyelmezetlenség ellen s ma már atig van olyan munkás a téglagyárban, aki ne látná el becsü­lettel feladatát. Ennek eredménye, hogy az első félévben 10 lakásegy­séghez szükséges téglát adtak ter­ven felül építészetünknek. Tehát a téglagyárban is bebizonyosodott, hogy a párttagok akkor várhatnak munka társaiktól jobb munkát, több önfel­áldozást, nagyobb fegyelmet, ha min­denekelőtt maguk mutatják meg, ml ként kell kommunista módra dolgozni. Körtél József, az üzemi pártszer­vezet elnöke az odaadás és a fele­lősségérzet nagyszerű példáját mutat­ta Juraj Širankóval és Boris Meňhart­tal, amikor minden nehézség ellenére pt nappal lerövidítették a kazán ja­vítását. Körtél elvtársat, akit ezelőtt is szerettek a gyár dolgozói, mert bármikor fordultak hozzá, szívesen segített, most még inkább vezetőjük­nek, segítőtársuknak és tanítójuknak tekintik, még jobban elfogadják ta­nácsait. Tehát nem véletlen az sem hogy szinte szemmel láthatóan jiőtt ebben az esztendőben az üzemi párt­szervezet tekintélye, ami abban is megnyilvánult, hogy hét tagjelölttel gyarapodott a pártszervezet. SZÁZSZOR A FÖLD KÖRÜL 1956 első félévében a Csehszlovák Légiközlekedés repülőgépei 3 806 096 km-t repültek, ami megfelel a föld golyó száz esetten való körülrepülé­sének. A belföldi vonalakon ez alatt az 'dő alatt 80 941 személyt, a kül­földi vonalakon pedig 18 624 utast szállítottak. Kevés a kőműves a dunaszerdahelyi kórház építésénél (Tudósítónktól) — Tegnap délelőtt az Egészségügyi Megbízotti Hivatal és a kerületi nemzeti bizottság részéről ellenőrizték a dunaszerdahelyi nagy< kórház építését. Megállapították, hogy a munkálatok nem folynak kellő iram ban. A lemaradást főleg az építkezési szakemberek hiánya okozza. A duna szerdahelyi nemzeti bizottság vállal ta, hogy az építkezés számára néhány napon bélül 15 kőművest toboroz. Ter­mészetesen a nagymegyeri, somorjai és galántai járási nemzeti bizottságok seg'tségére is szükség van. His-'em ez a 290 ágyas kórház valamennyi csalló­közi llrSs S7ámára épül. n n J s ? rt A TÉGLAGYÁRBAN SOK KOMMU­NISTA azzal érdemelte ki a dolgozók megbecsülését, hogy tapasztalatainak átadásával gyarapítja munkatársainak tudásét. A munkások megismerik bennük a segíteni akaró embereket, akik nem rejtik véka a lé munka­módszereiket. Ilyen embernek ismerik az üzem dolgozói Lackó Gyula elv­társat is, az egyik géplakatost, aki zerénységével, hasznos javaslataival szinte észrevétlenül felébreszti ben­nťk a vágyat, az egyre jobb munka végezésére. — Vezetni csak az tud eredménye­sen, aki feltétlenül odaadó a párt és dolgozók ügye iránt, szükséges po­litikai és szakismeretekkel rendelke­zik, szorosan egybeforr az üzem dol­gozóival — mondja Pajor Ferenc, a pártbizottság egyik tagja. Az üzem dolgozói sok példát. ismernek, amikor kommunista vezetők fáradságot, nehézséget nem ismerve segítették társaikat a feladatok megoldásiban éppen ezért hallgatnak szavukra. A termelés eredményein mérhető le legjobban a kommunisták munká­ja. Ezért a gazdasági vezetés sikere érdekében az üzemi pártszervezet fel­használja a pártmunka minden esz­közét. Fokozott gondot fordítanak a párt országos konferenciája határo­zatai alapján a termelés pártellenőr-i zése módszereinek tökéletesítésére is. pártbizottság még jobban behatpl termelés részletkérdéseibe. A gaz­dasági munka ellenőrzésében az üzem ntnden e-yes dolaozójára támaszkod­va, észrevételeiket és tapasztalatai­kig felhasználva olyan intézkedéseket javasolnak, amelyek segítik a felbuk­kanó hibák kijavítását, az üzem mun­kamenetének további javítását. Az üzemd pártszervezet a termelés pártellenőrzésének elmélyítésével pár­huzamosan gondoskodik az egyszemé­lyi vezetés és az igazgató tekintélyé­nek megerősítéséről is. A párttagok minden munkahelyen olyan légkört teremtenek, hogy Ladislav Voltošln. az üzem igazgatója a termeléssel kapcsolatos kérdésekben bátran tá­maszkodhat a pártszervezetre, az üzem egész kollektívájára. A Jö SZAKMUNKÁS kincs a gyárban, de kétszeresen az, ha harcos kom­munista, aki példás munkáján kívül nevelő- és szervezőmunkát is végez. Az üzemi pártszervezetet egyetlen funkcionáriusa, de egyetlenegy párttag sem nyugszik babérjain, hanem még nagyobb eredmények elérésének útját egyengeti. Az üzemi pártszervezet bizottsága fontos feladatának tartja most, hogy az első félév eredményeit továbbfejlessze és ezzel hozzájáruljon pártunk országos konferenciájának és az SZLKP KB ülése határozatainak valóraváltásához. Erdősi Ede. Az indiai kulturális küldöttség vezetője a miniszterelnöknél Viliam široký miniszterelnök ked­den, július 17-én fogadta Anil Ku­már Csanda urat, az Indiai Köztár­saság külügyminiszterének helyette­sét, az indiai kulturális küldöttség vezetőjét és feleségét. A látogatáson jelen volt dr. Frantiä' k Kahuda, az iskola- és kulturális ügyek minisz­tere. A nemzetgyűlés külügyi bizottságának ülése A nemzetgyűlés külügyi bizottsága 1956. július 18-i ülésén, melyet Dr. Jaromír Berák képviselő, a bizottság elnöke irányított, két nemzetközi szerződést tárgyalt meg. Az első a Csehszlovák Köztársa­ság és a Jugoszláv Szövetségi Nép­köztársaság közötti egyezmény. Júlia Prokopová képviselőnő előadói beszá­molója után a vitában fölszólaltak a külügyi bizottság tagjai, A képviselők felszólalásaikban üdvözölték a Ju­goszláviával való hagyományos baráti kapcsolatok megújítását. A továbbiakban a külügyi bizott­ság a Csehszlovák Köztársaság és az Urjguay Köztársaság közötti keres­kedelmi szerződésről tárgyalt. Jirl •Fleiberk képviselő előadó hangsú­lyozta, hogy a szerződés lényegesen szélesebb alapokat teremt a kölcsö­nös kereskedelmi kapcsolatok to­vábbfejlesztésére, mint az eddigi volt. A külügyi bizottság elhatározta, hogy mindkét szerződést a nemzet­gyűlés ülése elé terjeszti jóváhagyás végett. Közlemény a Megbízottak Testületének üléséről Kedden, július 17-én a Megbízottak Testülete a pénzügyi megbízott be­számolója alapján a könnyű- és élel­miszeripar vállalataiban az igazga­tói alapok elemzésével foglalkozott. Az igazgatói alapok az említett re­szortok vállalataiban évről évre nö­vekszenek, de egyes kivételektől el­tekintve nem használják fel őket kellő mértékben a termelés kibővíté­sére, a dolgozók kulturális és szociá­lis életfeltételeinek megjavítására. Ezért az igazgatói alapok nem telje­sítik kellőképpen küldetésüket és nem minden esetben hatékony eszközei a vállalatok munkája, a dolgozók anya­gi érdekeltsége megjavításának. A Megbízottak Testülete ennek az álla­potnak kiküszöbölésére intézkedé­seket fogadott el, amelyek biztosít­ják az igazgatói alapok fokozottabb ki­merítését és ezzel nagyobb befolyásu­kat az állami terv feladatainak gaz­daságos teljesítésében. Az építészeti megbízott és a Víz­gazdálkodási Igazgatóság elnöke ismer­tette a Megbízottak Testületével a krpeľani, sučani, nosicei és skalka! ví­zierőművek építkezésén fennálló hely­zetet. Hála a dolgozóknak, az építke­zéseken a tervet egészbenvéve telje­sitik. bár előfordulnak hiányosságok, főként a föld elszállításában. A Meg­bízottak Testülete határozatokat fo­aadott el az említett vízierőművek rö­vidített építkezési határidejének be­tartására. 4 I Az ülés további részében a Megbí­zottak Testülete jóváhagyta a keres­kedelmi megbízott intézkedését a fo­lyó évi április 27-én kelt kormányha­tározat biztosítására vonatkozólag a közellátás színvonalának lényeges emelésével kapcsolatban. Szlovákiá­ban a közellátási hálózat állandóan bő­vül. A közellátási üzemekben napon­ta fölszolgált főételek átlagos száma a múlt évhez viszonyítva 4,1%-kal emelkedett. Szaporodik az üzemi ét­termekben étkezők száma is. A Megbízottak Testülete a további­akban megtárgyalta a kereskedelmi megbízottnak és a Fogyasztási Szövet­vetkezetek Szlovákiai Szövetsége el­nökének beszámolóját az 1955. május 17-én kelt határozat teljesítéséről, amely a szlovákiai állami és szövetke­zeti kereskedelemben fellépő hibák korlátozására vonatkozik. Mlg az ál­lami kereskedelemben a fogyatékos­ságok csökkenő Irányzatot mutatnak, addig a szövetkezeti kereskedelem­1 ben a hibák elleni harcban az intézke­djek nem érték el teljes hatást. A Megbízottak Testülete jóváhagyta á Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákia! Szövetsége elnökéinek intézkedéseit, amelyek hivatva vannak megakadás lyozni a további fogyatékosságok ke* letkezését. A Megbízottak Testületének ülése tudomásul vette a Forradalmi Szak­szervezeti Mozgalom Zdiaron épülő 150 ágyas rekreációs központjának I építéséről szóló jelentést is. Derűre ború EGY HÖNAP ALATT 102 600 LÁTOGATÓ Júniusban Szlovákia gyönyörű bar­langjait 102 600 érdeklődő nézte meg, csaknem 30 000-el többen, mint ta­valy ugyanebben a hónapban. Fi­gyelemreméltó a demenovai cseppkő­barlang látogatottsága, melyet 41400 turista keresett fel. A dobsinai jég­barlangot csaknem 17 000 személy, a domicai cseppkőbarlangot — az ős­ember egykori földalatti lakóhelyét pedig 11000 ember látogatta meg. — Biztosan megszerezzük a Fi­nomgépipari Minisztérium vörös zász­laját — kardoskodik temperamentu­mosán Hudeková elvtársnő, a bratisla­vai Tesla-üzem dolqozója —, mert az első félévi tervet 101.3%-ra teljesítet­tük. Hosszú Idő után sikerült ezt elér­nünk. A múltban volt mindig valami akadály, ami a terv egyenletes telje­sítését akadályozta. — Eddig még' csak ment — szól közbe Käšiaková elvtársnő, az üzemi tanács titkárnője — de nem tudjuk, mi lesz ezután! Prágai főosztályunk a második félévre üzemünk tervébe iktatta az „Opera A" rádiókészülék gyártását. A próbamodellt a prágai kísérleti állomás elkészítette, de nem felelt meg sem minőségileg, sem hangrezgés szempontjából. így kény­telenek voltunk a próbamodellt már három ízben visszaküldeni a kísérleti állomásnak. Lépéseket tettünk mi­nisztériumunknál is, kérve az illeté­keseket, hassanak oda, hogy valame­lyik rádiókészülékekkel foglalkozó kí­sérleti állomás állítson rendelkezé­sünkre olyan próbamodellt, amely el­fogadható és amely szerint a sorozat­gyártás megkezdhető. Mind ez ideig ez csupán az ígérgetések stádiumában van, de elintézést még nem nyert. Az üzem vezetősége már arra is kérte felettes szervét, ha nem sikerül meg­felelő próbamodellt kapniok, úgy vál­toztassák meg az évi termelési tervün­ké, tűzzenek elénk más feladatokat. A rendszertelen anyagellátás kö­vetkeztében a terv teljesítése sem egyenletes. — Amikor anyagot kapunk — mondja Kasiaková elvtársnő — hajszoljuk a tervteljesitést, túlórá­zunk, vasárnap és ünnepnap is dolgo­zunk, s ha az anyag elfogyott, tétle­nül várunk tovább. Ez természetesen a munkafegyelem rovására megy. Nem lehet a munkásoktól nagy teljesítmé­nyeket kívánni, ha nem látják előre munkájuk folytonosságát. Ezt bizo­nyltja az „Opera A" rádiókészülék gyártási terve is, mert mindaddig, amíg a próbamodellt nem fogadták el, nem lehet megkötni a gazdasági szerződést az egyes - alkatrészekre. Előfordul az is, hooy egyes alkatré­szek szállítási határideje 6—9 hónap! A vállalatnak sok és különféle alkat­rész-szállítója van, s bizony beálla­nak késések a szállítás terén. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy egyes alkatrészek szállitáSa a gaz­dasági szerződés megkötése után csu­pán 6—9 hónap leteltével vadítha­tó meg, úgy a Tesla-üzem ez évi tervteljesltése csaknem kilátástalan­nak látszik. Ez a nem éppen kedvező távlat ha­tást gyakorol a dolgozók Igyekezetére is. Vltálos elvtárs, elómunkás szerint az üzem dolgozói a termelési terv je­lenlegi állapota -szerint nem látják biztosítva prémiumaikat, s ez érthe­tőleg bizonyos fokú kedvtelenséget idéz elő. A prágai főosztálynak a vállalat vezetőségével karöltve kellene ezt az állapotot megoldani. Nem lehet egyik­nek sem érdeke, hogy az üzem ne teljesítse ez évi tervét. Több meg­értést kellene tanúsítani a kísérleti állomás technikusainak is, hogy a mű­szaki kérdést, a próbamodell elkészí­tését, kifogástalanul végezzék el. Szi­vükön kellene viselniök az üzem ér­dekeit és segíteni a munkásokat mindabban, ami előirt tervük teljesí­tését biztosltja. Csupán a közös mun­ka, megértés, jó együttműködés hoz­hatja meg a kívánt eredményt. A vállalat vezetősége igérte, hogy megtesz minden tőle telhetőt a terv hiánytalan teljesítésére. Arra fog tö­rekedni, hogy a második félévet ugyanolyan szép eredménnyel zárja, mrnt az elsőt. H. T. A SZEPESI VÁSÁRON 1956. július IS, LZ'mes sátrak százai tarkállanak az iglói Lenin téren és a Gott­wald-soron. A vásárlók tízezres tömege hullámzik a• város szivében, nem törődve a júliusi nap tikkasztó melegével. Szorosan egymás mellett állanak a sátrak, a polcokon roskadásig az áru. Szövetek, fehérnemű, készruhák, tex­til darabáru. A sátrak előtt mindenütt a vevők hatalmas tömege. Odébb var­rógépek, mosógépek, hangszerek, já­tékok. kozmetika, könyvsátor, bú­tor... A város hangszórói zenével fűsze­rezik a vásár vidám hangulatát. Időn­ként a bemondó nyújt tájékoztatót, felsorolja a vásár ipari és mezőgaz­dasági cikkeinek gazdag választékát. Itt van a legújabb típusú kombájn, a modern kis koffer-rádió,- a szőrmék sokféle fajtája. Mert gazdag ez a vá­sár, minienre gondoltak itt, az illat­vásárt, a mezőgazdasági gépeket, szerszámokat, lószerszámokat *em ki­véve. Van itt minden elképzelhető, nem hiányzik a királyhelmeci čs bod­rogszerdahelyi szövetkezet bora, a kistárkányi remek szilvórium, de a nagyszerű szepesi virsli és húsáru, s a leleszi cigánypecsenye sem. Mert ezek a távoli szövetkezetek is itt varinak a kerület legkeletibb csücskéből. F elújítottuk a szepesi vásárokat, amelyek egykor messze földön híresek voltak. Hétszáz évvel ezelőtt, amikor fal vette körül Igló városát, már vásárok voltak ezen a helyen. S ezek a vásárok egyre híre­sebbek, ismertebbek lettek. Minden év­ben, s az esztendő mind a négy év­szakában voltak itt vásárok. A gaz­dag szepesi bányák kincseivel, ezüst­tel, arannyal, rézzel, vassal keresked­tek, cserekereskedéseket űztek. Ide­gen országok kereskedői hozták ide portékáikat, textilt,., posztót árusítot­tak, gabonaféléket, nyers és szárított gyümölcsöt, lent, kendert, ércet, fé­meket jái-ároltak. Nem hiány-írtak a vásárokról a csizmadiák, a kerékgyár­tók, a teknő- és kosárkészítök, a mé­zeskalácsosok, cukrászok s a többi iharosok sem. S itt voltok a vándor­komédiások és cirkuszok is, hogy szórakoztassák, mulattassák a vásárok látogatóit. 4 három napig tartó szepesi vá­/4 sár hatalmas forgalmat bonyo­lított le. Mindjárt az el0 nap délelőttjén több mint egymillió volt a forgalom. Ez alatt a rövid idő alatt csupán kész öltönyökből és ruhqne­műekből mintegy 300 000 korona értékű árut, 43 mosógépet, sok kerékpárt és közszükségleti cikket adtak el. Fölkeltette az iglói vásár a külföl­diek érdeklődését is. Lengyelországból, a krakkói kerületből egy 50-tagú kül­döttség érkezett ide, jugoszlávok, an­golok és magyarok járják és szemlé­lik érdeklődéssel a vásár gazdagságát, eredetiségét. A vásári látogatók közül sokan keresik fel a vidék szebbnél szebb kirándulóhelyeit, a Szlovák Pa­radicsomot, a Magas-Tátrát, a dob­sinai jégbarlangot, a domicai cseppkő­barlangot, a szepesi várat S az est beálltával megsokszorozódik a Luna-park látogatóinak száma, meg­feí'V a cirkusz, a színházban felgördül a függöny, szárnyal a dal s szól a muzsika... Tűzijáték ragyogja be a várost. MÉSZÁROS GYULA Az elesett francia partizánok strecnő i emlékműve Ez év augusztusában ünnepeljük S Szlovák Nemzeti Felkelés 12. évfordu-: lóját. A hitleri fasizmus és a belföldi áru­lók elleni hősi harcban a szlovákok, csehek, a szovjet és más nemzetek hős fiainak oldalán franciák is ffar­coltak, akik a német fogolytáborok-' bői elszökve Szlovákiában katonai egy­séget képeztek. A Szlovák Nemzeti Felkelésben har-i coló 200 francia közül 55-en elestek. A nemzetek szabadságáért folytatott közös harc ezen áldozatai emlékére a Szlovák Nemzeti Felkelés 12. évfordu­lójának napján leleplezik az őket meg­illető emlékművet. A ZUinai kerület­ben, nem messze Streíno várától majd ez az emlékmű hirdeti majd, hogy a francia partizánok itt folytatták a leg­keményebb harcokat a hitleri meg­szállók ellen. Az emlékmű a jövő nenh­zedéknek a nemzetek barátságát és szövetségét fogja hirdetni, amelyek­ne klegjobb fiai a szabadságért, a szocializmusért és a békéért harcol­tak. Egyiptomi gazdasági küldöttség érkezett Prágába Július 17-én repülőgépen Prágába érkezett egy 14 tagú pgylptomi gaz­dasági földművesküldöttség, Moha­med Macidi Hasanein őrnagynak, at Tahrirnak, Egyiptom egyik legjelen­tősebb tartománya főnökének ve­zetésével. A küldöttség tlz napig tartózkodik Csehszlovákiában. Hogyan strandol a rozsnyói ifjúság Szép napsütésé® júliusi délután. Minden ember, öreg és fiatal eqvaránt a hűvösbe húzódik a nap meleg su­garai elől. A fiatalok csoportba ve­rődve, kigombolt ingben állnak a fák jótékony, hűvös árnyékban, állnak és álmodoznak. Az álmodozás tárgya egy szép, tiszta és üdítő strandfürdő. Fü­rödni óhajtanak a fiatalok és gondo­latban felidézik a strandot, ahol mun­ka után a szabad idejükben kellemes délutánokat tölthetnének el. Sajnos, ti Rozsnyón nincs — jobban mondva van, de nem ezt a célt szolgálja. Ugyanis pár évvel ezelőtt egyes emberek föl­vetették azt a gondolatot, hogy a rozsnyói uszoda betonmedencéje kiű­nő helye lesz egy nagyon hasznos és nélkülözhetetlen téli takarmánynak: a silónak. A gondolatot tett követte. A fél medencét elkerítették és besilőz­ták. Tudjuk, hogy az állattenyésztés szempontjából ez nagyon szükséges, de az is fontos lenne, hogy legalább a nyári Időszakra rendbehóznák' kitisz­títanák a medencét és visszaadnák e-" redeti rendeltetésének. Kérjük az illetékeseket, foglalkoz­zanak ezzel a kérdéssel és állítsák vissza Rozsnyón a strandfürdőt! Ez az Ifjúság és a dolgozók egyhangú kí­vánsága. Reméljük, hogy sokat han­goztatott kérésünket ezúttal teljesí­tik. Tímár Lajos, Rozsnyó.

Next

/
Thumbnails
Contents