Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-29 / 180. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956, június 29, péntek 50 fillér IX. évfolyam, 180. szám A SZÖVETKEZETI MOZGALOM TOVÁBBFEJLESZTÉSÉÉRT Ä mezőgazdasági munkáknak abban a szakaszában vagyunk, amikor szorgalmas emberekkel és fürge gépekkel van tele a határ. Kevés épkézláb embert lehet ilyenkor otthon találni. Ez érthető. Most van a növényápolási munkák zöme, az idő is sürget, hiszen né­hány nap múlva megkezdődik az aratás, a termésbetakarítás, s üd­vös, ha addig befejezzük a nö­vényápolást. Égetően sürgős tennivalók ezek, hiszen az ötéves terv első évének megnövekedett feladatait csakis úgy teljesítheti dolgozó paraszt­ságunk, ha mind a növényápolást, mind a termésbetakarítást a ma­ga idejében sikeresen elvégzi. Ez az egyik alapfeltétel. A másik: ah­hoz, hogy megteremtsük a hektár­hozamok fokozásának és az állat­tenyésztési termelés növelésének szilárd alapjait, s az ötéves terv végéig elérjük Szlovákiában a me­zőgazdasági termelésben az átla­gos 39,8 százalékos növekedést, szükséges, hogy egyre több kis- és középparasztot nyerjünk meg a szövetkezeti gazdálkodásnak. A termelés növelésének tehát egyik fontos tényezője a nagyüzemi gé­pesített gazdálkodás. A most folyó nagy munkák alatt sem szabad tehát egy pillanatra sem megfeledkeznünk a szövetke­zetek bővítéséről, új szövetkezetek alakításáról. Felvetődik a kérdés: Hogyan, milyen módszerrel dol­gozzanak a nepnevelők a nagy munkák idején? Pedig dolgozniok, tevékeny­kedniük kell, hiszen a szövet­kezeti mozgalom nem állhat meg, s ezt megértették a kommunis­ták, a népnevelők, a szövetkezeti tagok. Ellenben nehezen képzel­hető el, hogy a népnevelők most házról házra járjanak és elbeszél­gessenek az egyénileg dolgozó pa­rasztokkal, mert nekik is akad bőven munkájuk a határban. így a meggyőzési munka látszatra sok­kal nehezebb, mint mondjuk télen, a zárszámadások után. Azért lát­szatra, mert sokan úgy vélik, hogy a zárszámadások idején sokkal könnyebb a meggyőzés, beszélnek a tények, a szövetkezetek egész évi eredményei, a részesedés stb. De amint már szóltunk is róla, ez csak az első gondolatra vélhető így. A széles látókörű, okos, tü­relmes népnevelő még a legna­gyobb munkák idején is megtalál­ja a helyes utat, a jó érveket ah­hoz, hogy megvilágítsa az egyé­nileg dolgozó parasztoknak a nagyüzemi gazdálkodás felsőbb­rendűségét. Aratás idején például a legjobb alkalom nyílik arra, hogy a nép­nevelő a határban is végezze szer­vező munkáját. A nagy táblákon forgó gépek látványa már magá­ban is vonzó az egyénileg dolgozó parasztokra, és még jobb, ha em­lékezetébe idézzük, mennyi keser­ves munkától menti meg a gép a szövetkezeti tagokat. Jó, ha az egyénileg dolgozó paraszt arról is meggyőződik, hogiy a kézi aratás­sal, keresztberakással, hordással sokkal nagyobb a szemveszteség, mint a kombájn esetében. Be­bizonyosodott tény, erről a múlt évben is sokan meggyőződtek, hogy a kombájnaratással csak 3 százalékos a szemveszteség, vi­szont a kézi kaszálásnál a gabona 8 százaléka szóródik el a határban, a hordáskor pedig az útszéli fák nyirbálják meg a termést. Hogy ez így van, ezt a tapasztalatok alapján példákkal is bizonyíthat­juk. Kézi aratás esetén 10 ezer hektáron 8—9 százalékos szem­veszteséget számítva, 16 mázsás termésátlagot figyelembe véve 14 ezer mázsa gabona menne veszen­dőbe. Ez a nagymennyiségű ga­bona több mint 6000 ember évi kenyérszükségletét fedezi. Tehát láthatjuk, hogy mennyi ember ke­nyerét mentjük meg, ha tízezer hektáron nem kézzel, hanem kom­bájnnal aratunk. És ha az egész ország gabonavetésének túlnyomó részét — a szövetkezeti gazdálko­dás keretében — kombájnokkal arathatjuk majd, ez az összeg még jóval többet tesz ki. Emellett a közösben, a közös érdekekért folyó munkaverseny, a csoportos vidám munka még job­ban vonzza az egyénileg dolgozó parasztot. A szövetkezeti tagokon, a kommunistákon, a népnevelő­kön tehát a sor, hogy jó példamu­tatással, a meglevő szövetkezetek állandó fejlesztésével megkedvel­tessük az egyénileg dolgozó pa­rasztokkal a közös munkát, a szö­vetkezeti vagyon megbecsülését. Sok olyan érvet is hozhatunk fel, amely világosan bizonyítja, hogy az ötéves terv mezőgazdaságra vo­natkozó célkitűzéseit csakis a gé­pesített nagyüzemi gazdálkodással válthatjuk valóra. |Ha ezek a fel­adatok nagyok is, teljesíthetők az ötéves terv végéig, sőt az olyan já­rásokban, — mint például a so­morjai — amelyekben túlsúlyban van a nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás, határidő előtt is megvalósítható. A somorjai járás szövetkezetei az irányelvtervezet megvitatásakor egyöntetűen elha­tározták, hogy négy év alatt tel­jesítik az ötéves terv feladatait Nagyszerű tervek ezek s ha továbbra is előtérbe helyezzük a fokozott meggyőző, felvilágosító munkát, ha az aratás idején sem hanyagoljuk el az egyénileg dol­gozó parasztságot, egészen bizo­nyos, hogy az okosan gondolkodó egyénileg dolgozó parasztok mi­előbb az egyedüli helyes utat, a szövetkezés útját választják. Az első őszi árpaszállítmány Andrej Križka, a dunaradványi begyűjtési raktár vezetője kedden dél­után átvette az első őszi árpaszállltmányt az idei termésből. Az őszi árpát id. Gót János és ifj. Gót János — tehát apa és fia — egyénileg dolgozó parasztok adták be. Id. Gót két hektár földön gazdálkodik. Beadási kötelezettsége őszi árpából 117 kg. Az ifjabb Gót földterülete csaknem négy íektár. ez után a kötelező beadás 289 kg. Mindketten eleget tettek ebből a rményből beadási kötelezettségüknek. A szlovákiai szénbányák sikeres napja A Lehota-bdnyc bányászai teljesítették féléves tervüket Czerdán, június 27-én a handlovai Nagy-bányán kívül a szlovákiai szénbányatröszt összes bá­nyavállalatai jóval túlhaladták a napi szénfejtési tervet. Kétszáz tonna szenet fejtettek a napi terven felül. Csütörtökön, június 28-án a kora reggeli órákban a novákyi bányakörzet Lehota-bánya bányászai kifejtet­ték az utolsó tonna szenet, mely féléves fejtési feladatuk teljesítéséhez hiányzott. E sikert a legjobb kollektívák szorgalma eredményezte. Kitűntek az 1122-es számú munkahely vájárjai, Ján Bartoš, Tornoczy László, Bo­humil Vávra éhnunkások, továbbá az 1126-os sz. mun­kahely dolgozói Szécsényi Gyula, Lehotszky József és Zsidek Imre élmunkások vezetésével. Hasonlóan ered­ményesen dolgoztak az előkészítők is Magyar Pál, Balázs József és Vida József élmunkások vezetésével. Szlovákiában tíz GTÄ és négy állami gazdaság kezdte meg az aratást J' |úr.ius utolsó hetében Szlovákiában tíz gép- és traktorállomás és négy állami gazdaság kezd­te meg az őszi repce és az őszi árpa aratását. Ezek: az ógyallai, az érsekújvári, zselízi, köbölkúti, vágsellyei, nagymegyeri, szeredi, komáromi, csallóközcsütörtöki, nagykürtösi GTÁ-ok, továbbá a nánai. komáromi, bajcsi és gomba-' állami gazdaságok. A Bajcsi Állami Gaz­daságban 13 gabonakombájnnal kezdték meg az őszi árpa aratását 610 hektárnyi területen. A szlovákiai ál­lami gazdaságok eddig összesen 200 hektár őszirepcét arattak le. A mezőgazdasági munkák első félévi tervét a szlo­vákiai GTÄ-k 104,3 százalékra teljesítik. A tavalyi át­lagteljesítményhez viszonyítva ebben az évben komoly átlagos emelkedés mutatkozik. Emellett a sorközi nö­vényápolást 45.061 hektárra emelték. Meg kell gyorsítani a szénabetakarítást A Földművelésügyi Megbízotti Hi­vatal jelentése szerint Szlovákiában százalékban kifejezve az egyes kerü­letek a következőképpen teljesítették a szénakaszálás tervét: Banská Byst­rica 53 százalék. Nitra 52,6. Kassa 49,3 Prešov 43,2 Bratislava 38,5, Ži­lina 5,6 százalékra. Szlovákiai méret­ben a szénatermő területek 47,9 szá­zalékán végezték el a kaszálást, a betakarítást pedig 36.6 százalékra. Amint látható a szénabetakarítás­ban a B. Bys'ricai kerület vezet, ellenben lemaradtak a munkákkal a bratislavai és a žilinai kerület szö­vetkezetei. A bratislavai kerületben a leggyorsabban be kell fejezni a szé­nabetakarítást, hiszen már annyira „beérett", hogy a lábán kiszárad, s bizony az ilyen széna sokat veszít tápértékéből. A žilinai kerület szövet­Megtariottu szavunkat A Vodostav n. v. dolgozói a CSKP országos konferenciája tiszteletére azt a felajánlást tették, hogy félévi tervüket határidőre teljesítik. Ez kissé merész felajánlás volt, mivel a téli fagyok következtében a válla­lat az első negyedév végén 2 414 000 koronás elmaradást mutatott. A szo­cialista munkaverseny és a vállalá­sok teljesítése segítségével sikerült a lemaradást behozni és június 28­án, tehát két nappal a határidő előtt a félévi tervet teljesíteni. KUNOSIK ISTVÁN, BRATISLAVA. kezeteinek rétjein is kasza alá való a szénatermés. Ezért égetően fontos, hogy meggyorsítsák a szénabetaka­rítást. Három éve üzemzavar nélkül A Karlovy Vary-i villanyerőmű igazgatóságához tartozó löketi vízi­erőmű gépészegyüttese az ez évre szóló tervet, amely 23 százalékkal magasabb termelést tűz ki mint a tavalyi, ez év december 15-re tel­jesíti. Gépészegyüttesünk teljes tu­datában van kötelezettségének, amit az is bizonyít, hogy az első félévi tervét már június 7-re teljesítette. A három vezető gépész: Domej Ja­roslav, Mihalik Zoltán és Lavička Václav azon igyekszenek, hogy nép­gazdaságunknak minél több villany­áramot adjanak. Eddig is becsületes munkát végeztek, pénzjutalomban és más elismerésben részesültek. A lö­keti üzemben több múlt három esz­tendeje egyetlen üzemzavar sem volt. M. Z. Cseresznyes z üret Alig pár héttel ezelőtt jelent meg a korai cseresznye a piacon, de ma már a vásárlók a legkülönbözőbb cse­resznyefajtákban válogathatnak. Hogy mindennap elegendő gyümölcsöt kap­jon a város, ahhoz hozzájárulnak cseresznyeszüretelőink is. 427 hektáron aratták le az őszi árpát a besztercebányai kerületben. Szép eredmény ez, hiszen az őszi­árpa aratását e hét elején a kerü­letnek csupán a déli járásaiban és­pedig az ipolyságiban, a kékkői­ben, a fülekiben, a tornaijaiban, a krupinaiban, a rimaszombatiban AZ UKRÁN DOLGOZOK NEPMUVESZETI VERSENYE * A napokban tar­tották meg Svid­nikben az ukrán nemzetiségű dol­gozók népművé­szeti versenyét. A versenyen 80 együttes vett részt több mint 2000 szereplővel. Ké­pünk az egyik uk­rán iskola együt­tesét mutatja be. A gyermekek ked­ves műsorukkal rngy sikert arat­tok. és a losonci járásokban kezdték meg. A gépek segítségével az EFSZ-ek és az állami gazdaságok e hét szerdájáig összesen 427 hek­tárnyi őszi árpát arattak le. Leggyorsabb ütemben halad az őszi árpa aratása a rimaszombati járásban, amelyben néhány nap alatt 150 hektár földön aratták le az új termést. Áz itteni állami gazdaság dolgozói tíz önkötözőgép­pel 10 nap alatt 68 hektárnyi őszi­árpát vágtak le. A brnói kerületben is felkészültek az aratösra E hét szerdáján Brnőban a traktor­állomások 200 legjobb dolgozója és az EFSZ-ek képviselői összeültek, hogy megbeszéljék, megvitassák a ter­mésbetakarítás nagy feladatait. Kivált­képpen az újfajta gépek gazdaságos kihasználásáról esett szó. Az elhangzott vitákból leszűrve a tanulságot, örömmel állapították meg, hogy a kerület traktorállomásai jól felkészültek az idei bőséges termés betakarítására. EGYIPTOMI CSERKÉSZEK AJÁNDÉKA PIONÍRJAINKNAK Június 27-én a Július Fučík Pionír­otthonban kisebb ünnepséget rendez­tek. Dimitri Rízq Hanna, az Egyipto­mi Köztársaság követe átadta a cseh­szlovák pioníroknak az egyiptomi cserkészek ajándékát — szervezetük zászlaját és jelvényét. UJ INTERNÁTUS 640 F0ISK0LÁS SZÁMÁRA Valaki a Hegyi-parkot Bratislava kertjének nevezte. És bizony jog­gal. Hiszen a nyári hónapokban zöld szőnyeg, mezei virágok és bokrok díszítik. Illatos levegő, kellemes környe­zet. így jellemzik a Hegyi-park yékét azok, akik itt töltik sza­bad perceiket és így beszélnek ró­la azok 'J, akik itt laknak. És rövid 15 hónap múlva 640 fiatal­lal, a bratislavai főiskolák hallga­tóival gyarapodik a Hegyi-park lakóinak száma. Július 15-én már munkához lát­nak az építkezési gepek, hogy az­tán a Magasépítkezési Vállalat 711­es üzeme építészeinek munkája nyomán felépüljön a bratislavai főiskolások újabb, mutatós inter­nátusa. — A beruházási terv alapján az építkezést csak ez év szeptembe­rében kellett volna megkezdeni, úgyhogy 1958. decemberében már készen állt volna az új interná­tus, — mondja Leopold Gregor építész, a vállalat technikai cso­portjának vezetője. — Hála az elő­készítő munkák gyors elvégzésé­nek, az ásatásokat már a jövö hó­nap közepén megkezdhetjük, úgy­hogy 1957 októberében már beköl­tözhetnek az új lakosok. A főiskolás internátus építése a Hegyi-parkban a „Mladá garda" internátus után újabb bizonyítéka annak, hogy pártunk és kormá­nyunk nagy gondot fordít tanuló­ifjúságunkra. Zöld fűszőnyeggel, mezei virá­gokkal tarkított gyönyörű környe­zetben épül a főiskolások új ott­hona, ahol a gyakorlati életre és a második, valamint a következő öt­éves tervek feladatainak teljesí­tésére készülnek majd a fiatal szakképzett emberek — a jövő mérnökei, orvosai, tudósai és ne­velői. Ivan Pohovej.

Next

/
Thumbnails
Contents