Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-28 / 179. szám, csütörtök

99 r r AZ ÖNTÖDE még a papok poklánál is rosszabb volt. Sötétségébe, komc'- ságába vadul belényaláboltak az olvasztókemencéből kiömlő és a tégelyekből szerteáramló izzóvas vörös fénycsóvái. Az emberekben összegyűlt kín még pokolibb volt a pokolinál. Ha csak a munkát vesszük, még a rabszolgáknak is jobb soruk lehetett. Tizenkét órát dolgoztak naponta az öntök. Tizenkét órán át izzadták Milota zsebébe a pénzt és a gyönyört, hogy utána, amikor néhány órára pihenésre térnek, agyonnyúzott, lázálmukban vergődő testükön újra kiüssön a hideg verejték. Itt nem volt úgy, mint más, modern, nagy öntödékben, hogy síneken futó, vashordós kocsikban gördítik az öntökhöz a formákba kívánkozó folyékony vasat. Erről nem is álmodoztak. Amikor a vaskeretek között a puha mintázó homokban kiformázták a tűzhely-részeket, kútfejeket, a különböző őrlőket, az öntőpárok egymással versengve megindultak az olvasztókemencéhez. Még sorba is álltak, hogy egymás után fogják fel a kemence szájából sisteregve, izzón kibuggyanó vasat. Csak bizonyos időközökben, — amikor a kemence gyomrában tejfehérre ízott a sok hulladékvas — •csapolhattak. Az öntök a tégelyeket úgy nyújtogatták a hosszúkás lefolyó csatorna alá, mint a templomok eiött kalapjukba filléreket esdeklő koldusok. Tudták, munkájukért ők sem kapnak többet. De a vas sürget, mint ahogy a hirtelen jött eső is megfuttatja a koldust. Megtörtént, hogy a vas a nagy sietségben kiloccsant s haragos, véres cseppjei az öntők kezére, lábára fröccsentek. A szájakból fájdalmasan zúdult ki ilýenkor a jaj és a pőrére vetkőztetett szidalom ... Görnyedtek a testek a vas súlyától. S ahogy a tégelyből a formázó szekrényekbe öntötték az izzó vasat, gyötrelmükben úgy érezték, hogy szívük vérét csurgatják... A műhely sötét és lapos volt. Ha az ember belépett ide, bokáig érő porba süppedt a lába, s orrát megcsapta a gáz és por keveréke. Az ablakocskák melletti sáv kivéteiéve' lámpafény pislákolt be az öntők munkahelyén, és mégis olyan panaszos szürkeség töltötte be az egész öntödé

t\ t .. DÉLTÁJT, mintha villám sújtott volna, úgy csapott közéjük a hír: Mától kezdve tíz százalékot levonnak a bérükből! A mesterek magyarázták: Milota nem tehet másképp, csak úay konkurrálhat, ha olcsóbban tud termelni és eladni. Máskülönben kénytelen lesz becsukni a gyárat... Nyugodjanak ebbe bele és dolgozzanak tovább becsületesen ... Milota már a tavaszkor kezdte nyirbálni a béreket. Műhelyről műhelyre ment. Váratlanul csapott le rájuk. Még szervezkedni sem tudtak. Csak kisebb-nagyobb ellenállásba, ösztönösen kitörő gerillasztrájkba ütközött az igazgató. A bádogosok három-négy órára, a csiszolók két napra is leálltak, — de ez mit sem változtatett Milota tervén. Utoljára az öntödét hagyta. Ez volt a legkeményebb fa, melybe fejszéjét vágta. Pedig, ha csak a munkások szervezettségére lett volna tekintettel, itt még nagyobb érvágásba is merészkedhetett volna. Az öntők, homoktisztítók, rámoiök fele sem volt tagja a szakszervezetnek és csak két kommunista volt köztük. Az egyik Szvoreny Laco, akit az ósszel választottak meg az üzemi b zottság elnökévé. Az öntöde munkásainak csaknem a fele a falvakból járt be, többen csak a téli hónapokra, hogy tavasszal igába fogott tehénkéjével túrhassa újra feldscskájét... És Milota mégis tőlük félt a legjobban. Az öntők előtt nagy garmadában piramisszerűen hevertek egymásra rakosgatva a leformázott vasszekrények. Itt volt már a csapolás ideje, hogv csordultig teli tégelyeikből a formák kiálló részén nyitva hagyott levezető lyukba önthessék a tejfehérből vörös izzásba halványuló folyékony vasat. Akkor szivárgott ki az itedábó! a lelket marcangoló hír. Az öntök futottak a mesterekhez, leverten vitték hozzájuk még csodálkozni tudó testüket és megfeketedett, durva zsákkötényükkel sóhajtva törölgették maszatos arcukról a verejtéket. — Igaz-e, hogy bennünket is meglopnak ?! A mesterek vigasztalták őket, csak nyu -odjanak meg ... — Egy krajcárt sem engedünk, értik?!... Milota nem fog fehér kalácsot zabálni a mi vérünkből! Ügyi Í | torkig vagyunk már vele ... Nem fog még jobban kiszipolyozni bennünket' Egy krajcárt sem engedünk! — ordito- ák felkorbácsolt lélekkel a munkások. — No, Szvoreny, most mutasd mag, Irta: Petrőci Bálint mit tudsz!... Téged választottunk meg elnöknek, most védd meg a jogainkat! — szólt Szvorenyhoz a szomszédja, öntőtársa. — Mint a vércse a csirkére, úgy csap az emberre az a Krisztusfejü, hogy a nyavalya törné kii... Most már csak úgy segíthetünk magunkon, hogy leállunk ... S a tömzsi. szélesvállú Szvoreny kormos sapkáját a kezébe gyúrve, maga is az iroda felé döngette lépteit. Ősz haja úgy villogott a szürkeségben, mint csillag a lila égbolton. AZ IRODA s előtte a folyósó sohasem látott napvilágot. A huzatban imbolygó lámpafényben már vagy ötvenen gyűltek össze a négy mester körül. Szvoreny utat tör magának az ágaskodók között, mert mindegyikük látni akarja a mesterek arcát és hallani a várva várt feleletet. — Ne okoskodjanak emberek! Maguk is tudják, hogy a szél ellen mi sem fütyülhetünk. Ezt rendelte el a? igazgató, hát tartsák magukat ehhez! — Ezt maguk mondják, ugye?! — lépett eléjük Szvoreny. — De mi meg azt tudjuk, hogy az eddigi keresetből is nehezen tudtunk megélni ... — Ügy van! Csak beszélj Laco! — bíztatták többen is. — A maguk papírosa olyan türelmes. sok mindent elbír. De tétednek, ha azt hiszik, hogy mi meg mindent beveszünk... — Nc. no, ne olyan nagy hangon Szvoreny! — fújt rá mérgében az egyik mester. — Mi olyan jóindulattal vagyunk magukhoz... Be sem fejezhette mondanivalóját, szava belefúlt az öntők morgásába. Szvoreny hangja mint a kürtszó hasított bele a zsongásba: — Itt aztán nem fogják a béreket nyirbálni! Itt csak béremelésről lehet szó! Igaz. szaktársak? Egy igenlésként hallatszott az öntők jóváhagyása. — Ügy van! Emeljék a béreket! — Kész a vas! ordította valaki az olvasztókemence felől. — Menjenek emberek! Csapoljanak! Majd utána tárgyalunk! — mordultak fel a mesterek és örültek is, hogy egy időre kiszabadulhatnak a szoros gyűrűből. Kifelé taszigálták az öntőket. — Gyerünk a tégelyekkel! — Egy lépést sem! — dühödött meg Szvoreny. — Majd ha visszavonják a levonást! — Fulladjon meg a vas! Azt nem ehetjük meg ... Kenyerünkről van szó, elvtársak! — piroslott fel a korom alól is a nagyfalusi Pál József arca. Ö volt a másik kommunista az öntödében. Görnyedt testével a mesterek útját állta. VÉZNA ÉS SOVÁNY ember volt ez a Pál József. Hatvan évesnek :s mondhatták volna, pedig még ötven sem volt. Régi, régi öntő, mestere a vasnak. De már alig bírta vonszolni testét. Karjára fonnyadtak az izmok is. Az évek óta tüdejébe fészkelődött betegség lopta erejét, ette húsát, szívta vérét. A Tátra fenyvesei közé egyszer sem küldték. És nem is ment volna. Ki gondoskodott volna akkor négytagú családjáról? Lábon hordta a betegségét. Akadozva lélegzett és beesett arcán mindennapos vendég volt az alattomos 'láz piros rózsája ... — Elvesztették józan eszüket? Menjenek szépszerével, majd azután tárgyalunk — sürgették őket újra a mesterek. — Egy tapodtat sem! Maguk könynyen beszélnek, maguknak egy fityinget sem vonnak le! Nem döglesztenek éhen bennünket! — futott ki Pál József ajkán a sikoly. Még a társaiban is megdermedt a vér. — Az anyjuk mindenit, hát megmutatom én maguknak! Oszoljanak! — kiáltotta Üjváry, a legtestesebb mester és nekirugaszkodott az embereknek. — Nyugalom, hidegvér, Üjváry úr! — emelte fel öklét Pá! József. — Egy tapodtat sem megyünk, amíg vissza nem vonják! — és egyenesítgette qörbe hátát. De hiába. Erőlködésében még szaggatottabban lélegzett. — Nem? — röffent disznó módra Üjváry és tenyerével Pál arcába sújtott. — Itt pofozkodni is lehet? — Bizony lehet... — Na akkor, tessék... — és a sovány öntő úgy beléje vágott, hogy az egy mázsát nyomó Üjváry nyögve zuhant a lába elé. A nagy lendülettől Pál József homlokán kikönnyezett a veríték. És szeqény csak köhögött, köhögött, de olyan halkan, erőtlenül, mintha mainem is kívánná az életet, mintha csak valahonnét mélyről, talán a naqyfalusi temető sírjai közül lebbent volna fel sóhajköhögése és elsatnyuló foszlányokbban tévedt volna be ide az öntijdébe... Egyszerre elfehéredett és vért köpött. Megszédült s a feltápászkodó Üjváry helyére rogyott ... AKKOR TOPPANT közéjük Milota a főüzemvezetö, Baranyai kíséretében. Nem tudott, nem hallott még semmiről, csak azt sejtette, hogy az iroda körül tolongó munkások a levonás miatt zúgolódnak. Ilyenkor nem tetetheti a jószívűséget. Erélyes fellépés, fél siker, — ez volt a jelszava. — Nem szégyenlik magukat! Maguk öntők? Lopják ezt a drága jó napot. Takarodjanak azonnal a vashoz! I így köszöntötte őket Milota. Az emberek nem mozdultak. Szemükben haragos fény gyúlt. — Na mi lesz? Meg sem moccannak? — nézett velük farkasszemet az igazgató. És egyszerre, mintha csak parancsszóra tennék, utat nyitottak Pál Józsefhez. — Megnézheti az igazgató úr! Itt van a maga bérpolitikájának eredménye! — mutatott a vérében fetrengő emberre Szvoreny Laco. — Ki az? ...Ja, a beteg Pál József! Hát ezt várhatták... Ott a kocsim az udvaron, vigyék be a kórházba. De vigyázzanak, be ne piszkítsák az ülést! — Milyen kegyes az igazgató úr. A haldokló munkás legalább egyszer utazhat hintón. Köszönjük a könyöradományát... Na fiúk, ki viszi be a szaktársat? ...Én még maradok tárgyalni... Szvoreny szavára többen felemelték Pál Józsefet és kivitték a műhelyből. — Na most indulás, emberek! Munkába! — vette át a parancsolgatást Baranyai. — Várjanak csak kérem, előbb tárgyalunk ... Igazgató úr, itt szó sem lehet levonásról. Ahogy szegény Pál József mondotta, egy tapodtat sem enaedünk! — szakadtak ki a nehéz szavak sőhajszerűen Szvoreny szájából. MILOTA a mesterekre meresztette szemét. Amikor látta arcukon a tehetetlenséaet, undorral félrenézett. — Mafiák^.Jjiuták, mint a marhák! — súgta Baranyainak. — Nézzék, maguknak joguk van harcolni, de nekem is jogom van arra! Gyerünk tárgyalni! Válasszanak négy-öt embert és jöjjenek az irodámba! — szólt most a munkásokhoz és hátat fordított nekik. Az öntöde súrü porában óvatosan lépkedve kifelé 'indult. — Velünk tárgyaljon az igazgató űr! Itt, mindnyájunk előtt! — indultak utána az öntök. — Nem félnek az istentől?! — fordult meg Milota és mérgében ujjai között pörgette ezüstnyelű botját. — Kihűl az a drága vas és maguk csak ácsorognak, mintha milliomosok lennének!... Milyen kárt csinálnak nekem! — és Baranyaihoz hajolt. Mondott neki valamit és kisietett a műhelyből. — A kutyaúristenüket maguknak, hát nem értik a szép szót?! Még a drága jó igazgatónkat is kihozzák a sodrából... Na gyerünk öreg Szvoreny, válasszon ki négy-öt embert és meníünk az igazgatóhoz! — Mi együtt dolgozunk, együtt is tárgyalunk, Baranyai úr! Minek ment el az igazgató? Azt gondolja, azzal kijátszhat bennünket? Azt itt is megmondhatják, hogy visszavonják a bérlevonást és megyünk dolgozni... — Ügy van! Mondják meg a szemünkbe! — kiáltották több felől a kormos arcú öntők. — Hitvány banda! Maguk nem tíz, hanem ötven százalékot is megérdemelnének! — gurult dühbe a magas, testes Baranyai. — Ügy? Hát megmutatjuk, hogy milyen hitványak vagyunk! — kiáltott fel Szvoreny mellől az egyik öntő. — Addig tégelyt nem veszünk a kezünkbe, amíg írásban nem kapjuk, hogy nem vonnak le egy fél százalékot sem! — Mit kerepelnek annyit. Mondottuk, hogy jöjjenek az igazgatóhoz tárgyalni! — dühöngött Baranyai. — Mit kell erről tárgyalni?! Maguk lopják az időt! Mondják ki, hogy nem és el van intézve! — röpködtek 3 határozott szavak. — Méq könyörögni is fognak! — fenyegette meg őket Baranyai s ő is. otthagyta őket. — Velük nem lehet beszélni, de észhe' térítiiik őket!... Sztrájkolunk, szaktársak?! Csak íqv nyőzhetünk! — hanazott véqin a műhelyen Szvoreny •"nqja. — Igen! Sztrájkolunk! (Részlet a szerző ..Határváros" c. készülő regényéből.) Megoldjuk az iskolai nevelés kérdését Dr. Franíisek Kahudának. az iskolai és ku'turáüs üayek miniszterének bs?zédéből A kommunista párt és köztársaságunk kormánya abból kiindulva, hogy tanítóink joggal érdemelnek nyilvános elismerést, és nagyfontosságú küldetésüket anyagilag is biztosítani kell, megtárgyalta és jóváhagyta az új fizetésrendezést, mellyel 1956. szeptember 1-től kezdődően megjavul az altalános iskolák 76 740 tanítójának és a szakiskolák 7944 tanítójának anyagi helyzete. A széleskörű iskolai szakaszon nem lehet egyszerre megoldani az összes pedagógiai dolgozók fizetésének kérdését. A fizetésrendezést fokozatosan valósítjuk meg. Először a főisko'ai tanítók és egyes ipariskolákon dolgozó műszaki szakemberek — tanítók fizetésének rendezésére került sor. Most azoknak a tanítóknak a fizetését emeljük, akik tanítói közösségünk legnagyobb részét képezik. Természetesen aránytalanság keletkezik a tanítók és az igazgatók fizetése és az iskola igazgatásában dolgozó pedagógiai szakemberek, főleg tanfelügyelők fizetései között. Ezt az aránytalanságot jelenleg nem sikerült megszüntetni, mivel ezzel újabb komoly aránytalanságok keletkeznének a nemzeti bizottságok alkalmazottainak fizetéséhez viszonyítva. Arra törekszünk, hogy most legalább részben enyhítsük ezt az ellentétet a szisztemizáció keretében. Az előírt szakképesítéssel rendelkező tanítói alapfizetés az I. munkaosztáiyban most 1150—1620 korona lesz, a II. osztályban 1260—1760 korona, és a III. osztályban 1380—1900 korona. Az alapfizetések tehát havi 164— 310 koronával emelkednek. Annak a tanítónak a fizetése, aki már sok éve tanít és akinek értékes pedagógiai gyakorlati tapasztalatai vannak, most sokkal magasabb lesz, mint azelőtt volt. Az igazgató és az igazgatóhelyettesek fizetése az eddiginél szembeötlőbben tagozódik. Egy nyolcosztályos középiskola igazgatójának alapfizetése — az osztályok száma és az iskolai gyakorlat évei szerint — 1600 —2175 korona lesz. Ha az Igazgató főiskolai végzettséggel rendelkezik, további 5 százalékos fizetésemelésben részesül. A tizenegyosztályos középiskola igazgatójának fizetése 1800 —2455 korona. A fizetésrendezés nem csorbítja meg a végzett munka menynyisége, nehézsége és felelőssége szerinti jutalmazás alapelvét sem. A tanító alapfizetése emelkedhet — éspedig az eddigihez viszonyítva elég nagy mértékben — kötelezettségen felüli iskolaórák átvételével. Például a III. munkaosztályban levő tanító, aki már 25 éve tanít, négy kötelezettségen felüli iskolai óra vállalásával kb. 2300 korona fizetést kap. Az alapfizetést még differenciális és egyéb pótlékkal is emelhetik. A fizetésrendezéssel Csehszlovákia Kommunista Pártja teljesíti a tanítóknak adott ígéretét. Bizonyára az összes tanítók nevében beszélek, ha köszönetemet fejezem ki pártunknak és kormányunknak ezért az elismerésért. Iskolaügyünk szervezéséhez Általános iskoláink szervezésével és tartalmával kapcsolatosan az iskolai és kulturális ügyek minisztere ezt mondotta: Az 1953. évi iskolareform okozza időnként a nevelésben és tanításban fennálló jelenlegi fő hiányosságokat. Különféle változtatásokat javasolnak iskolaügyünk szervezésében. Például a kötelező oktatás 15 éves korig való meghosszabbítását, a régi 12 évfolyam visszaállítását, az 1948. évi rendszer, sőt a volt nyolcosztályos gimnázium rendszerének visszaállítását követelik. Kahuda miniszter elvtárs beszédének további részében kijelentette, hogy az ellenvetések bizonyára középiskolánk új funkciójának és küldetésének téves értelmezéséből fakadnak. Már nem csupán a főiskola, de a gyakorlati élet számára kell előkészítenie a növendékeket. Figyelmezteti arra, hogy az iskolai "évek növelésének követelménye nem áll összhangban lehetőségeinkkel. Például egy kilencedik évfolyammal való meghosszabbítás esetén még 7000 tanítóra és 4700 tankönyvre lenne szükségünk. Ma 12 évfolyamos iskolára gondolni annyit jelent, hogy a távol jövőbe tolnánk a mindenki számára elérhető teljes középiskolai végzettség megvalósítását. A kötelező iskolai oktatás kilenc évre való meghosszabbítása és a magasabb fokú középiskoláknak pedig csak az ifjúság részére való korlátozása azt jelenti, hogy tudatosan elhagyjuk a teljes középiskolai végzettség eszméjét Fontos feladatunk tehát nem az iskolai oktatási idő egy vagy két évve! való meghosszabbítása,' hanem az, hogy nagy energiával megteremtsük a;, anyagi és káderfeltételeket a mindenki számára elérhető középiskolai végzettség bevezetésére. . A második ötéves terv irányelvei szerint a kilenc—tizenegy osztályokben 35 000-re emelkedik a növendékek száma. Tovább terjesztjük a rendkívüli tanulmányi módokat, melyek a felnőtteknek is lehetővé teszik a középiskolai végzettség megszerzését. Ezekben az években arra is megteremtjük a gazdasági, káderéi pedagógiai feltételeket, hogy a harmadik ötéves tervben már ifjúságunk túlnyomó része teljes középiskolai végzettséget nyerhessen. A jövő iskolaévi tanítás kérdéseiről a miniszter ezt mondotta: A tanítók, iskolaigazgatók és aS összes iskolaügyi dolgozók fő feladata a jövő iskolaévben még következetesebben bevezetni az általános iskolákban a politechnikai nevelést és az ifjúság rendszeres munkára nevelését. Ifjúságunk politechnikai felkészültsége emeléséhez fontos lépést jelentenek azok az intézkedések, amelyeket a jövő évben megvalósítunk. Hogy már az elkövetkező iskolévben legalább részben kialakítsuk a szükséges egyensúlyt az iskolai nevelés tartalmában, azokban az iskolákban, ahoj erre megvannak a megfelelő anyagi és munkafeltételek, bevezetik az új tantárgyak tanítását, úgy, ahogy azt már az irányelvtervezetben meghatároztuk. Az 1—3 évfolyamok növendékeinél bevezetjük önálló tantárgyként a kézimunkát, a hatodik évfolyam növendékeinél a műhelyekben és az iskolai kertekben való gyakorlat: munkát, a kilencedik évfolyam növendékei számára a gépipar, elektrotechnikai ipar. mezőgazdasági gyakorlati munkákat. A jövő iskolaévekben ezeket az új tantárgyakat fokozatosan bevezetik az összes általános iskolákba. 1 A második tévedés, melytől óvakodnunk kell, az a feltevés lenne, hogy az úi tantárcivak bevezetésével elec; - tettünk már a politechnikai nevelés feladatainak, és hogy már nem kell megvalósítani a politechnikai nevelés elemeit a természettudomány,.,, a matematika, a földrajz, mértani rajz stb. tárgyakban. Az iskola és a termelés jobb együttműködéséért Az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelnünk az iskolák és a termelő üzemek közötti együttműködés fejlesztésének. Az iskolák és a terme'ľnsk közötti szoros epvütttn iködés megkönnyíti a tanulmányi kirándulásokat az iskolák számára, melyek nélkül elképzelhetetlen a politechnikai oktatás. Ismert dolog, hogy a növendékeknek több mint 20 százaléka nem jut el az általános iskola nyolcadik évfolyamáig, s nem teljes középiskolai végzettséggel indul az életbe. A tanulók e 20 százalékánál kimutatás szerint főleg olyan gyermekekről van szó. ahol mindkét szülő dolgozik, és ezért nem kísérhetik állandóan figyelemmel, hc~-m készülnek fel a nyermekek. Ezek a gyermekek munkások és kisparasztok gyermekei. Ha lényegesen nem javítjuk meg ezt az állapotot, semmit sem érnek törekvéseink a tizenepyosztályos, szak- és főiskolák szociális összetételének megjavítására. Az iskolaügy irányításának kérdései Dr. František Kahuda az iskolaügy irányításának kérdéséről többek között ezt mondotta: A jövőben a minsztérumnak továbbra is megmarad a központi hivatal hármas funkciója: irányító funkció, mely az eszmei irányításban és a távlatok meghatározásának "iláqos koncepciójában rejlik, továbbá a normatív funkció, melyet a legszükségesebbre kell korlátozni és az alapvető kérdések megoldására kell összpontosítani. valamint az ellenőrző funkció, melynek jelentősége a fokozottabb decentralizációnál még jobban emelkedik. Ami az általános iskolaügyet illeti, az ünvvitel túlnyomó része a minisztériumból átmegy az iskolaigazgatás alacsonyabb szerveire, esetleg az iskolákra. E-zel természetesen inen nagymértékben emelkedik a szervek ionköre és felelőssége is. A miniszter beszédének befejező részében a tanítók önművelődésének k<r<K>séve! foglalkozott. 0.7 ——— S Z Cľ 1956, június 28,'