Új Szó, 1956. április (9. évfolyam, 92-120.szám)

1956-04-20 / 110. szám, péntek

Emlékezés Leninre A FINN SZÉNAKASZÁLÓ írta: N. JEMELJANOV Iróakfíva után - írókongresszus előtt llll!!l!!llll;:l!lllllllllllllll!llllllll!|lll!!ll!l!!|!:|ll|!|m|||||||!|||||H|||||l||||||inii;| lll|ll|ll|i;I!||ll|"| | | | I llll • • | • |||| • llllllilli'l I I | ) II1S Először 1905 őszén láttam Vlagyimir lljicset. Annak idején a szesztrorecki fegyvergyárban dolgoztam, mint géplakatos. Másodszor 12 esztendő múlva nyílt alkalmam látni lljicset, amikor 1917. áprilisában mi, szesztroreckt munkások a belosztrovi pályaudvaron fogadtuk öt. Harmadszor akkor találkoztam vele, amikor júliusban a központi bizottság határozatot hozott, hogy Vlagyimir Iljics vonuljon illegalitásba. A központi bizottság határozatának végrehajtásával engem bíztak meg. A pétervári Sztroganov hídnál találkoztam Leninnel. A biztonság érdekében a teherpályaudvaron át mentünk a személypályaudvarra, s közben egy vasúti szerelvény alatt kellett átbújnunk. A vonat utolsó kocsijában foglaltunk helyet. Amikor a vonat megindult. Iljics így szólt: — Maradjon itt, én tnajd a lépcsőre ülök... — Veszélyes dolog, Vlagyimir Iljics, könnyen leeshet az ember! — nyugtalankodtam. — Sebaj — válaszolt Lenin —, szükség esetén menetközben is leugorhatok. így hát Vlagyimir Iljics egészen Razvilig a kocsi lépcsőjén utazott. Lenin Razviliban egy tóparti, ágakból tákolt kis kunyhóban lakott. Szénán aludt. A sűrű cserjésben vágtam számára egy kis tisztást, s két tuskót állítottam oda, egy magasabbat, meg egy alacsonyabbat. Ez volt Vlagyimir Iljics asztala és széke. A tisztást tréfásan „zöld dolgozószobának" nevezte. Vlagyimir Iljics hosszú órákon át dolgozott itt „Állam és forradalom" című könyvén, s cikkeket írt. Vlagyimir Iljics jól értett a konspirációhoz. Amint kaszáltam, egyszer csak ott termett mellettem, nézte a lekaszált füvet, a szénaboglyát, s így szólt: — Tudja mit, Nyikolaj Alekszandrovics, itt nem nagyon látni, hogy ketten dolgoztunk! Eddig még nagyon kis területet „kaszáltunk" le. Ezzel fogta a kaszát s velem együtt dolgozni kezdett. BONCS-BRUJEVICS: JKájfiiil elsején M

oszkvában 1920-ban szokatlanul kezdődött a május elsejei ünnep: már kora reggel a város minden részén hosszú sorokban meneteltek a munkások és alkalmazottak. Munkaruhában, vattakabátban, lapáttal, csákánnyal a kezükben vonultak és forradalmi dalokat énekeltek. Ragyogó arcok, ujjongás — minden, nagy-nagy lelkesedésről tanúskodott. Katonásan, ütemes léptekkel meneteltek a komszomol isták osztagai is. Ezen a reggelen mindenütt egy szót lehetett hallani. Ez a szó: szubbotnyik, vagyis kommunista szombat. Vlagyimir Iljics Lenin nagyon szerette a proletárok boldog ünnepét, május elsejét. Mindig részt is vett az ünnepségen. De ebben az évben, amikor a tömegek kollektív munkával akartak ünnepelni, Iljics különösen boldog volt. A vöröskatonák a Kremlben, a téren sorakoztak fel. Elhatározták, hogy ők is csatlakoznak, hiszen munka volt bőven. A parancsnokok elosztották az embereket meg a szerszámokat. Körülbelül kilenc óra lehetett, amikor Lenin kilépett lakásából. Arcán különös meghatottság tükröződött. Elindult a térre, ahol a vöröskatonák álltak. Odalépett a parancsnokhoz és katonásan üdvözölte: — Engedje meg, parancsnok elvtárs, hogy önökkel együtt részt vehessek a munkában. A parancsnok zavarba jött. Első pillanatban nem is tudta, hogy mit válapen nem ís lehetne — vita követte. A vita őszinte volt, a húsznál több felszólaló nyíltan és becsületesen beszélt azokról a kérdésekről, amelyeket a legégetőbbeknek, legsürgősebben megoldandőknak érez. Örömmel állapíthattuk meg, hogy — ellentétben nem egy irodalmi értekezlet vitájával — a hozzászólásokban nyoma sincs a személyeskedésnek, a mondanivalót a segítő jószándék, igaz útkeresés hatja át. Ugyanakkor az íróaktíva megmutatta, hogy nem kevés a megoldásra váró kérdés irodalmi életünkben. Komoly eredménynek tekinthetjük, hogy tisztázódott a csehszlovákiai magyar irodalom lényegének problémája. Nem egy felszólaló hangsúlyozta, hogy a csehszlovákai magyar irodalom helyi adottságainál fogva a csehszlovákiai irodalmi élet része, ugyanakkor azonban a nyelvi közösség a magyar irodalom egészéhez kapcsolja. E különleges helyzetből — három nemzeti kultúra érintkezési felületén — adódik elsősorban az a feladat, hogy elmélyítsük kapcsolatainkat a cseh és a szlovák irodalommal, közvetítővé váljunk népeink között, még jobban megszilárdítsuk barátságunkat. Ugyanakkor törődnünk kell azzal, hogy a magyarországi irodalmi kritika — mivel másnyelvűségénél fogva a cseh és szlovák irodalmi kritika nem teheti — érdemében megbírálja a csehszlovákiai magyar írók alkotásait, és ne szorítkozzék csupán semmitmondó, regisztráló recenziókra. A csehszlovákiai magyar irodalomnak, íróinknak nem kizárólagos feladata, hogy foglalkozzanak a nemzetek együttélése felvetette problémákkal. Ez csupán helyzeti adottságból eredő kötelesség, de ugyanakkor teljesíteni kell az irodalom általános társadalmi küldetését is. Irodalmunktól elsősorban azt várjuk, hogy a mienk legyen, hogy azokkal a sajátos és jellegzetes problémákkal foglalkozzék, amelyeket népünk élete vet fel, íróink találják meg egyéni hangjukat, jelenítsék meg műveikben a való életet, specifikus és jellemző vonásaival. Nem egysíkú ábrázolásokat, egyfunkciójű alakodat kívánunk tőlük, hanem az itt élő és alkotó ember képét, fejlődésének minden bonyolultságával, sokrétűségével. Az íróoktíva vitájának egyik súlypontja a magyar irodalmi fórumok kérdése volt. A felszólalók többsége hangsúlyozta, irodalmunk további fejlődését komolyan akadályozza, hogy nincs olyan hetilap vagy havi folyóirat, amely elsősorban irodalmi kérdésekkel foglalkoznék, teret biztosítana fiatalabb és idősebb íróknak. Jelenleg négy lap, illetve folyóirat közöl kulturális rovatában időről időre verseket, elbeszéléseket, kritikákat. A művek terjedelme azonban korlátozott, hosszabb novellák vagy tanulmányok közlése gyakorlatilag lehetetlen — nyilvánosságrahozataluk egyetlen útja —> a könyvkiadás. Már pedig az író fejlődését, érését, lényegesen elősegíti, ha írásait előbb lapban vagy folyóiratban teheti közzé és okul, tanul a kritikából, írótársainak és az olvasóknak megjegyzéseiből, észrevételeiből. A Szlovákiai írószövetség keretében már évek óta működik a magyar írók munkaközössége. Az aktíván felszólalók ismételten rámutattak arra, hogy meg kell javítani a munkaközösség működését, ismeretterjesztő előadások helyett sokkal többet kell foglalkozni az írói alkotómunka problémáival. A munkaközösség — illetve a belőle alakuló szövetségi szakosztály — élére olyan vezetőséget kell állítani, amelynek minden tagja részt vesz a munkában és nem ró minden felelősséget egy ember vállára, aki természetesen egymaga nem tehet eleget a vezető kollektívára váró feladatoknak. Az írószövetség vezetőségének is hathatósabban kell támogatnia munkájukban a magyar írókat, elősegítenie a magyar irodalom fejlődését, olyan irodalmi szervezőmunkát végeznie, amely megteremti a szükséges gyarapodás, előrehaladás feltételeit. Lehetővé kell tennie a csehszlovákiai magyar írók számára is, hogy cseh és szlovák kartársaikkal együtt megismerhessék a baráti országokat, a külföldet, hisz mind ez ideig csupán egyetlenegy esetben jutott hazai magyar író külföldi tanulmányútra. Elvégre nem mindegy írószövetségünk vezetősége és a cseh, szlovák írótársak számára, hogy a velük egy célt szolgáló, hangjukat egy orkesztrumban szólaltató magyar írók értékes munkát végeznek-e, vagy selejtes, silány írásokat tesznek-e közzé. Gondoskodni kell az írók neveléséről, minél széleskörübben bekapcsolni az írókat a megalakítandó magyar szakosztály munkájába. Nem szabad engedni, hogy elkallódjanak a jelentkező tehetségek, állandó kap- • csolatot kell fenntartani a vidéki írókkal. Esetleg vándorgyűléseket rendezni — évente legalább egyszer vagy akár többször is. Az irodalmi fórum és az irodalmi szervező munka problémája- annyira a vita előterébe került, hogy az írói alr kotó munka alapvető eivi kérdéseit csupán a beszámoló vetette fel, de sajnos nem vitatták, nem boncolgatták, és tisztázták. A sematizmus és az antisematizmus problémája az irodalom társadalmi küldetése, az írók múltbafordulása, a pártosság és a pártirányítás szükségessége, az úgynevezett örök emberi témák jogosultsága, a költő ösztönösségének és tudatosságának viszonya, a nyelvi gazdagság és a stílus kérdései, az ifjúsági irodalom speciális problémái — mindezek részletes megvitatásának és tisztázásának feladata a csehszlovákiai magyar irodalom sajátos viszonyaiban kritikusainkra és esztétáinkra, ugyanakkor azonban elősorban magukra az alkotó írókra vár. Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy egyes felszólalások — az egész íróaktívát jellemző nyíltsággal és jószándékkal — az irodalmi életben nem k!s szerepet játszó, fontos kérdéseket ve-, tettek fel és elemeztek. Dobos László a csehszlovákiai magyar költészet fejlődésének megakadásával foglalkozott, amit annak tulajdonít, hogy a költők elszakadtak az élettől, az élet megismerése és tanulmányozása helyett meddő kávéházi vitákba, pletykálkodásba estek. Az ok elsősorban az, hogy hiányoznak a termékenyítő, elvi irodalmi viták a magyar írócsoport összejövetelein. Rácz Olivér a szocialista hazafiság és a nemzeti öntudat eltéphetetlen kapcsolatára mutatott rá, az író feladata, hogy mindkettőt ébressze, erősítse, Mács József részletesen elemezte és bírálta Egri Viktor és Szatió Béla írásit, majd hangsúlyozta, ne siettessük a fiatal írókat, ne igyekezzünk rávenni őket arra, hogy koraszülött müveket hozzanak világra. Hagyjunk időt, hogy az élmény megérjen, hogy az író nemcsak ismerje, hanem meg is értse až életet. Ne támasszanak a szerkesztőségek maximális követelményeket, né várjanak kezdő íróktól tökéletes munkát. Türelemre, segítő készségre van szükség, fejlesztenünk kell kezdő prőzaíróink önbizalmát, írói bátorságát. Turczer Lajos részletesen elemezte irodalmi kritikánk helyzetét és problémáit, főleg a fiatal kritikusok fejlődésével foglalkozott, akik nem egyszer nem mernek a nyilvánosság elé lépni írásaikkal, mert attól tartanak, hogy amúgysem érik e-l a „befutott' neves kritikusok színvonalát. Csanda Sándor a csehszlovákiai magyar irodalom haladó hagyományaival foglalkozott felszólalásában és kifogásolta, hogy többen az idősebb írónemzedék tagjai közül, akik országunkban élnek, nem vettek részt az összejövetelen. • « * A csehszlovákiai magyar írók aktívája az elért nem lebecsülendő eredményekről tett számadásával, a még nem kis számban meglevő hibáik bátor és őszinte feltárásával fontos állomás irodalmunk legújabb fejlődési szakaszán. Az aktíva ösztönzésül szolgál, hogy íróink még szorosabbra fűzzék kapcsolataikat a cseh és a szlovák irodalommal, szervesen beleilleszikedjenek hazánk irodalmi életébe, hallassák szavukat országunk irodalmi, művészi fórumán. Kiinduló pont ez az aktíva a további még igényesebb, még igazabb alkotó munkához, miután a nyílt, tartalmas vita lényegesen hozzájárult a konkrét feladatok tisztázásához, annak az útnak kitűzéséhez, amelyen íróinknak hazánk dolgozó népét szolgálva haladni ok kell. A küszöbön álló írókongresszus újabb tanulságokat hoz, és hazai magyar íróink belőlük okulva még határozottabban haladhatnak előre társadalmi küldetésük teljesítésének, a művészi fejlődésnek az útján. TÓTH TIBOR ÜJ SZÓ 1956. április 20. K szoljon. De aztán magához tért s így felelt:. > — Tessék, Vlagyimir Iljics. Lenin a jobbszárnyra ment és beállt a sorba. Boldogan mondogatták egymásnak a katonák: „Iljics velünk van". Vezényszó hallatszott. Az oszlop vigyázzba merevedett, azután zeneszóval elindult a munkahelyre. Lenin szürke sapkában, könnyű kabátban együtt menetelt a vöröskatonákkal — egyszerű volt és nagy, közvetlen és szeretetre méltó. Aztán szaporán munkához láttak. Deszkát, gerendát, rönköt válogattak és hordtak rakásba. A parancsnokok és katonák rá akarták^ beszélni Iljicset, hogy ne erőltesse meg magát, s csak a könnyebbjét fogja meg. Mindenki tudta, hogy sebesüléséből még nem gyógyult fel teljesen. De mindhiába, Iljics erről hallani sem akart. Ellenke- j zőleg, odament, ahol legnehezebb volt I a munka, bátran vállára vett akármi- i lyen terhet, lelkesen énekelte a fórra- j dalmi dalokat és szívből örült a mun- j kalendületnek, amely mindenkit magá- • val ragadott. A

mikor a parancsnok szünetet . rendelt el, a katonák szoros ; gyűrűben vették körül. Lenin tréfál-' kozott, kérdezgetett, s maga is sokat i mesélt. Mindannyian családias hangú- j latban voltak, s szerettek volna valami j nagyot tenni, hogy Iljics megdicsérje! őket. S mikor újra munkához láttak, < újult erővel dolgoztak: Lenin példamu- , tatása mindenkit felvillanyozott. i Bár a tisztás magányos, félreesi. volt, mindig résen kellett lennünk mert a legkisebb mulasztás is gyanm kelthetett. Egyszer láttam, hogy valaki a tisztásunk felé tart. A szomszédos parcella tulajdonosa volt. Nézi a mái boglyába rakott szénámat s megszólal: — l'akaros kis boglya. Ügy látszik munkaszeretö legény ez a finn kaszás Egy fél napra átkiildhetnéd hozzam is. Már nem emlékszem, hogyan sikerült kitérnem. Amikor a szomszéd eltávozott, Vlagyimir Iljics elnevette magát és megjegyezte: — Köszönöm Nyikolaj Alekszandrovics, hogy nem adtál ki munkára ... Negyedszer 1919-ben látogattam meg Vlagyimir Iljicset. Éppen akkor, amikor parasztküldöttség érkezeit hozzá. Amikor a parasztok beléptek a dolgozószobába, Lenin felállt és eléjük sietett. A parasztok panaszkodni kezdtek, hogy minden gabonájukat elviszik. Iljics érdeklődött, van-e közöttük olyan, akinek a fia a Vörös Hadseregben szolgál. Egyikük elmondta, hogy fia a fehérek ellen harcol. Ekkor Iljics megkérdezte, mit ír a gyerek, sok kenyerük van-e a vörös katonáknak. A paraszt azt felelte, hogy bizony nincs. Iljics ekkor rámutatott: — Ez az elvtárs pétervári. Ott a munkások nyolcadfont (körülbelül 6 deka) zabot kapnak egy napra, mégsem hagyják ott a gépeket, hanem dolgoznak a frontnak. A parasztok figyelmesen hallgatták Iljicset és bólogattak. Aztán Lenin megkérdezte tőlük: — Nos, hát mi legyen a gabonával? — De hiszen találunk mi magunknak, Vlagyimir Iljics — válaszolták. — Minél előbb végezni kell a fehér generálisokkal. Ha kell, hát mi is kimegyünk a frontra ... Iljics mindig meg tudta találni az utat a munkás és a paraszt szívéhez, értett ahhoz, hogyan kell a legnehezebb kérdést is világosan és egyszerűen megmagyarázni! I

j Április utolsó hetében ül össze Práf gában a nemzetgyűlés épületében a j csehszlovák írók II. kongresszusa, j A termekben, ahol hazánk építésének, • az új társadalom megformálásának kérdéseit vitatják és alapvető irány• j elveit kitűzik, egy héten keresztül azok szólanak majd munkásságuk jj' problémáiról, gondjairól, akik ugyaniig ezen építőmunka intellektuális vetüjjf letét, az emberek lelkének formálárjj sát, nemesítését vállalták. Jfc Irodalmi életünk utolsó évtizedének jj' legfontosabb eseménye lesz e kongijj resszus. Szabad fórumán feltárják jlj nemcsak az eredményeket, amelyeket íjj hazai irodalmunk fejlődésének leg| újabb szakaszán elért, hanem mindy azokat a nehézségeket és gátakat, amelyekbe az alkotó művész munkásíj sága során ütközött, mindazokat a fe"íl lemásságokat és botlásokat is, ame! j lyek éppen az ú/ út keresésének, új jj' és merész kezdeményezéseknek múlijj hatatlan kísérő jelenségei. |j A múlt eredményeinek és hibáinak $ számbavétele, a további munka irányáoí nak, céljainak megszabása — ez lesz r a kongresszus fő feladata. S hogy telijj jesíthesse, immár közel egy esztende|j je készülnek rá hazánk tollforgatói, ji hogy a számadás teljes, a célkitűzés <jj helyes és szabatos legyen. Az írói aljj* kotó munka egyes szakaszain, költéjjj szetben, prózában, drámaírásban és «j kritikában, ifjúsági irodalomban és |j műfordításban egymást követték az írók munkaértekezletei, amelyeken a maguk sajátos problémáiról vitatkoztak, a maguk különleges feladatait, a jj meglevő hibák leküzdésének módját ^ igyekeztek tisztázni. A szlovák és ttj cseh írótársak példáját követve, ha'jj zai magyar irodalmunk művelői a kojí zelmúltban ugyancsak aktívára ültek jj» össze, egyazon eltökéltséggel és szánŰ dékkal: válaszolni munkánk elvi, alap•b vető kérdéseire s a mások, de elsösorw ban a magunk hibáin okulva megha<jí tározni, mik a legfontosabb megols dandó feladatok, mit vár a csehszlo'•l vákiai magyar íróktól dolgozó népünk. Sajnos, a magyar írók aktívája nem i mindenben váltotta be a hozzá fűzött -íj reményeket. A vitaindító beszámoló ugyan valóban felvetette a sürgető, válaszra és megoldásra váró probléáj mákat, de éppen a legfontosabb elvi kérdések, az alkotó munka kérdései jih megválaszolatlanul maradtak, az íróíj' aktíva vitája túlságosan gyakorlati, szervezési kérdésekre összpontosult. Amikor Sas Andor bevezető,szavai \] után körülnéztem az írószövetség •j klubhelyiségében, mindenekelőtt az le!)' pett meg, milyen számosan vagyunk. Kj Félszáznál több íróember, tollforgató jh gyűlt össze a csehszlovákiai magyar írók első aktívájára a felszabadulás j' óta. Maga a szám is örvendetes, de ii még inkább az, hogy majd minden jj egyes ember mögött ott áll munkájú jának eredménye: verseskötetek, no<í vellás könyvek, regények, műfordítá\ sok, esetleg lapokban és folyóiratoktjj ban megjelent hosszabb-rövidebb íráaj sok. Tizenegy esztendő munkájának w számadására jöttek el, amiből ugyan alig nyolc év a termés időszaka, de a j' kezdés bátortalansága után az utóbbi bi három-négy esztendő egyre komolí lyabb, számottevőbb eredményekkel M jelzi a fejlődést. «i' De a sok jelenlevő között mégis jjj elsősorban a távolmaradottakra figyelje tünk fel: Fábry Zoltánt köszöntöttük gondolatban, akit betegsége tartott !)' odahaza, Stószon, a költő Forbát ImJí rét kerestük, akinek az első polgári ttj Csehszlovák Köztársaság idején halaj]í dó és merész költői mondanivalója jjj volt s akiről tudjuk, itt él ma is y országunkban, a műfordító Siposs L Győzőt, aki nemrég készült el Petr i(j Bezruč Szilézia dalainak magyar forrta dításával s aki a múltban nem egy oj szlovák és cseh költő mindanivalójáJj' nak magyar tolmácsolója volt. Vannak ijí talán még többen is, akik irodalmunk jjj indulásának és első hősi korszakáig nak tanúi voltak, akik talán ma is Sj itt élnek valahol, de nem tudunk róI' luk, nem jelentkeztek, nem kapcsolj lódtak még be a munkánkba. Az akM tíva után az írószövetség magyar Vi szakosztályának egyik fontos feladata lesz e téren is pótolni a mulasztáli- sokat. íjj A csehszlovákiai magyar irodalom U harmadvirágzásáról, legújabb fejlődéíj si szakaszának eredményeiről Egri r. Viktor számolt be. Részletes összeL foglalójában szinte teljes képet adott Jj az elmúlt évtized fejlődéséről s igyeU kezett kijelölni az egyes írók helyét i|j és szerepét irodalmunkban, f* A beszámolót — amint az máskép-