Új Szó, 1956. március (9. évfolyam, 61-91.szám)

1956-03-05 / 65. szám, hétfő

Zatopek ís indul a ľHumanité futóversenyén Az Állami Testnevelési és Sport­bizottság atlétikai szakosztályának edzői testülete a következő verseny­zőket jelölte ki az 1956. március 25­én Párizsban megrendezésre kerülő l'Humanité mezei futására: Zátopek, Koubek, Tomis, Takác, Stanko.vic, Šourek. Tartalék: Santrucek. lefejezték a Szlovákia Nagydíjáért folyó versenyeket A Magas-Tátrában befejezték a Szlovákia Nagydíjáért folyó hármas összetett síversenyeket. Teljes elismerést : érdemel a versenyek technikai bizottsága, mely a 30 cm magas friss hó időbér, történt eltakarításával és a pályák ismételt javításával lehetővé tette a versenyek zavartalan lebonyolítását. így a vetélkedés több értékes eredményt hozott, ám e teljesítmények nem utolsó­Emil Zátopek már két ízben 1954­ben nyerte meg a l'Humanité mezei futóversenyét. Az idén tehát Zátopek már harmadszor áll rajthoz e nagy nemzetközi vetélkedésen. 1955-ben Zátopeken kívül Ullsperger, Tomis és Koller is indult a versenyen. A csa­patversenyben is csehszlovák győze­lem született, megelőzve a Szovjet­unió és Lengyelország együtteseit. Felvételünkön Emil Zátopek a ta­valyi vetélkedés utolsó szakaszán. Meglepetés a nyitrai nemžetkozi ifjúsági asitciitenisí-törnan A Nyitrán megrendezett nemzet­közi ifjúsági asztalitenisz-torna, me­lyen csehszlovák és lengyel asztali­teniszezők vettek részt, több meg­lepetést hozott. Először is Dogovič fcsehszlovák) győzelme Rosland len­gyel bajnok felett. Dugovic 2:0-ra győzött. A torna további meglepeté­se Mikes 2:l-es veresége Mlkvýtol. További eredmények: Kuszinszki len­gyel) — Kadlec (csehszlovák) 1:2, Mlkv.y—Kubaóka 2:1, Mikes—Dresler 2:0, Dugovic—Gzerwinszki 2:0, Pej­char—Kuszinszki 1:2, Dresler—Mlkvv 0:2, Curiková— Butzová 1:2, Papežová —Smidtová 0:2, Tichá—Bodsianová 2:1, Kuszikowá— Tomovičová 0:2, Smidtová— Černá 2:0. ' I RÖVIDEN j mindenhonnan © A Bratislava nagydíjáért folyó kézilabda-torna során a Slovan Bra­tislava 3:l-re győzött Žilina felett, Prága válogatottja pedig 8:3-ra győ­zött Brno együttese ellen. ® Ostraván folytatták az iskolások jégkorong-tornáját, melven a követ­kező eredmények születtek: Huso­vice— Ostí nad Labem 6:1, Kopfiv­nice— Č. Budéjovice 5:2, Č. Budéjo­vice— Bratislava 3:3, @ A román Sztálinvárosban újabb gvözelmet ara'ott a román röplabda­együttes a Szovjetunió válogatottja felett. A honiak 3:2 arányban győz­tek a vendégek felett. • A Februári Győzelem serlegé­ért folyó síversenveken, melyek Špin­dlerűv' Mlýnben kerültek lebonyolítás­ra, a következő eredményeket érték el: az 5 km-es sífutásban: 1 Krasi­lová 23 p 10,4 mp, 2. Dušková 35 p 14 mp, A 15 km-es férfi sífutást Va­cek nyerte 1 6 30 p 53 mp, 2. Mejz­lík 1 ó 37 p 27 mp, 3. Marek 1 ó 40 p 42 mp. ® A Spartak Praha Sokolovo tor­natermében szombaton megnyitották a Februári Győzelemért folyó röplab­da-tornát. Eredmények: Vysoké ško­ly—Tatran Isoxyl 2:0, Vysoké školy —Avia Čakovica 2:0, Dynamo Pra­ha—Avia Čakovica 2:0, Spartak Soko­lovo—Dynamo Praha 2:1, Dynamo Doprava—Spartak Sokolovo 1:2. ® A prágai vízilabda-tornán, me­lyen a Slávia Bratislava, Spartak Brno, Slávia Praha és Tatran Praha együt­tesei vesznek részt, a következő ered­mények születtek: Slávia Bratislava— Spartak Brno ZJŠ 11:1, (7:0), Slávia Praha—Tatran Praha 8:11 (5:0). ® A Főiskolai Világbajnokságokra készülő csehszlovák jégkorongegyüt­tes a Spartak Kolín csapatával mér­kőzött és gyengébb játék után 3:2-es vereséget szenvedett. •>orban versenyzőink jó felkészültségének is tulajdo­níthatók. Szombaton a hármas összetett verseny második szá­mát, a lesiklást bonyolították le. Először a nők álltak rajthoz. Az első futamban a lengyel Kubiczová került az élre, de a második futamban a fiatal kassai Richval­ská megelőzte és így meg is nyerte e versenyszámot. Eredmények: 1. Richvalská (csehszlovák) 1 p 21 mp, 2. Kubiczová (lengyel) 1 p 21,1 mp, 3. Schick (Ausztria) 1 p 21,8 mp, 4. Daniel (lengyel) 1 p 22,0 mp, 5. Merendová (csehszlovák) 1 p 23,0 mp, 6. Hochleitner (osztrák) 1 p j 23,1 mp, 7—8. Schöpf (osztrák) 1 p 23,4 mp, 7—8. Bajerová (csehszlo­vák) 1 p 23,4 n,p, 9—10. Kiecker (osztrák) 1 p 24,5 mp, 9—10. Gro­cholszká (lengyel) 1 p 24,5 mp. A férfi lesikló-k'üzdelemben az osztrák versenyzők indultak a leg­nagyobb esélyekkel. A versenyek fo- j lyamán ez be is bizonyosodott, mert első az osztrák Oberaigner lett. Ered­mények: 1. Oberaigner (osztrák) 1 p 37,6 mp, 2. Bozon (francia) 1 p 38,5 mp, 3. Schneider (osztrák) 1 p 38,6 mp, 4. Bogdálek (csehszlovák) 1 p 40,2 mp, 5—6. Hennrich (csehszlovák) 1 p 40,4 mp. 5—6. Patolka (csehszlo­vák) 1 p 40,4 mp, 7. Mark (osztrák) 1 p 41,0 mp. 8. Stiehl (csehszlovák) 1 p 41,3 nip, 9. Čermák (csehszlo­vák) 1 p .41,4 mp, 10. Krasul'a (cseh­szlovák) 1 p 41,6 mp, 11. Simond (francia) 1 p 42,9 mp, 12. Popieluch (lengyel) 1 p 43,0 mp. Vasárnap a hármas összetett ver­seny utolsó számára került sor és ezzel befejeződött a háromnapos nem­zetközi síverseny. Ügy, mint az előző napon, először a nők álltak rajthoz. Az óriás műlesíklásban 27 versenyző rajtolt, de csak 24-_en fejezték be a küzdelmet. Eredmények: 1. Grocholská (len­gyel) 1 p 36,2 mp, 2. Schöpf (oszt­rák) 1 p 36,6 mp, 3. Richvalská (cseh­szlovák) 1 p 37,8 mp, 4. Gaszieni­ca Daniel (lengyel) 1 p 38,6 mp, 5. Šolcová (csehszlovák) 1 p 39,0 mp, 6. Hochleitner (osztrák) 1 p 39,5 mp, 7. Kiecker (osztrák) 1 ' p 40,0 mp, 8. Schickl (osztrák) 1 p 40,8 mp, 9. Bujak-Waga (lengyel) 1 p Slovan Bratislava —Spartak Praha Sokolovo 45:51 (29:3í) A női kosárlabdázók Köztársasági Bajnoksága során a Slovan Bratislava főleg védelmének hibái miatt ma­radt alul ellenfelével szemben. A Siovan Plzeň otthonában váratlan ve­reséget szenvedett a Lokomotíva Bratislava ellen vívott küzdelmé­ben, a Spartak Košice pedig bizto­san győzött a Spartak Praha Soko­lovo együttese felett. Jelentéseink: Slovan Bratislava—Spartak Praha Sokolovo 45:31 (29:31). A bratislavai Pihenés és Kultúra Parkjában a ven­dégek jó teljesítményt nyújtottak, míg az otthoniak védelme többször is hibázott. A Spartak csatársora, mely egyébként is jó összjátékával tünt ki, e hibák jó kihasználásával megérde­melten győzött. Siovan Plzeň —Lokomotíva Bratisla­va 54:71 (29:28). Az otthoniak részé­ről a legtöbb kosarat Nová (14), a ven­dégek részérő! pedig Javorský (27) dobta. Spartak Košice—Spartak Praha So­kolovo 61:52 (27:23). A vendégek vá­ratlan vereséget szenvedtek. Slavia Bratislava—Spartak Praha Sokolovo 30:116 (16:56) A bratislavai Kultur- és Pihenés­Parkban került sor vasárnap délelőtt e bajnoki kosárlabda mérkőzésre. A Spartak Praha Sokolovo fő'eg gyors és ötlf^tes összjátékával biztosította győze'ittét. A legtöbb kosarat a Slá­via részérő! Prikazská és Smetanova dobták, a Spartak részéről pedig Šte­) panová és Mázlová voltak a legered­1 ménvesebbek. 41,3 mp, 10. Merendová (csehszlo­vák) 1 p 43,1 mp. A férfiak óriás műlesíklásában az osztrákok újból bebizonyították jó felkészültségüket, mert az első két helyen osztrák versenyző végzett. Eredmények: 1. Oberaigner (oszt­rák) 2 p 03,4 mp, 2. Schneider (oszt­rák) 2 p 05,9 mp, 3—4. Pasvuier (francia) 2 p 06,3 mp, 3—4. Mark (osztrák) 2 p 06,3 mp, 5 Boson (fran­cia) 2 p 06,6 mp, 6. Bogdálek (cseh­szlovák) 2 p 07,6 mp, 7. Perret (francia) 2 p 07,8 mp, 8. Hennrich (csehszlovák) 2 p 07,9 mp, 9. Simond (francia) 2 p 09,5 mp, 10. VI. Kraj­ňák (csehszlovák) 2 p 09,8 mp. A háromnapos nemzetközi síverse­nyen végeredményben az osztrákok győztek. A nők vetélkedésében a I végleges sorrend a következő: 1. Schöpf 3,03 p, 2. Grocholská 4,07 p, 3. Hochleitner 5,85 p, 4. Šol­cová 10,84 p, 5. Rubešová 15,41 p, 6. Bajer 20,11 p, 7. Merendová 23,50 p, 8. Erny-Moris 23,77 p, 9. Slavíč­ková 30,20 p, 10. Králová 37,45 p. A férfiak végleges sorrendje: 1. Oberaigner 0 p, 2. Schneider 4,56 p. 3. Boson 5,66 p, 4 Mark 7,87 p, ô. Bogdálek 8,44 p, 6. VI. Krajňák 11,59 p, 7. Hennrich 15,95 p, 8. Šlkch­ta 21.53 p, 9. Stanco 27,41 p, 10. Mohr 29,00 pont. Gyetvai Anglia bajnoka Az angliai Manchesterben befejezték a nemzetközi asztalitenisz-mérkőzése­ket, melyek egyúttal Anglia bajno­káért is folytak. A férfi egyesben an­gol bajnokságot nyert a magyar Gyet­vai, amennyiben az angol Venner fe­lett 3:1 (18:21, 21:19, 21:16, 21:11) arányú győzelmet aratott. További eredmények: Gyetvai—Sidó 3:2, Ven­ner—Leach 3:1. A női párosban a D. Rowe, Haydon-pár 3:0 arányú győzel­met aratott a Farkas, Kerekes magyar pár felett. Iskra Žilina —Baník Vítkovice 2:0 (0:0) Az Iskra Žilina labdarúgó együttese vasárnap már a negyedik előkészítő mérkőzést játszotta, ellenfele az or­szágos versenyben szereplő Baník Vítkovice együttese volt. A mérkőzés ideje alatt esett az eső és így a pálya elég nehéz volt, ami nagy megerőlte­tést követelt a játékosoktól. A hon: együttes újból bebizonyítot­ta, hogy alaposan felkészültek a baj­nokságra, mert az egész mérkőzés alatt jól mozogtak. A žili-nai csatársor, mely többször túlzásba vitte az össz­játékot. sok jó lehetőséget kihagyott. Az Iskra góljait Banovec és Drexler szerezte. A žilinai együttes ez évben j először Iskra Čadca ellen szerepelt és I 9:l-re qyőzött, majd a Lokomotíva Češka Tŕebovát ugyancsak 9:0-ra ver­te és az Iskra Trenčín Odevával 1:1­es eredményt ért el. ffi Mint már közöltük, a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbizott­sága meghívására magyar úszó-csapat utazott Moszkvába. A magyar úszó­szakosztály a következő versenyzőket küldte Moszkvába: Nők: Hunvadfy, Novák, Szőke, Pajor. Férfiak: Fejér, Dobai, Magyar, Till, Ipacs, Dömötör, Tumpek, Záborszky és Kunsági. Versenybírák olimpiai esküje A melbournei olimpia rendező bi­zottsága közli, hogy az olimpián ez idén a versenybtrátaiak (időmérők, já­tékvezetők stb.) is éppen olyan foga­dalmat, illetve esküt kell tenniök, mint maguknak a sportolóknak. Az olimpiák történetében ezúttal először kerül sor a versenybírák fogadalomtételére, amelyet különben egy nappal a meg­nyitás előtt egynapos szabályismertető előadás után tesznek majd le. ® A szovjet kosárlabda-szakosz­tály meghívására bolgár kosárlabdázók utaztak Moszkvába, ahol több barát­ságos mérkőzést vívnak. KÉTSZER IS MEGHALT — mégis él Alfréd Dahlquist, a svédek híres sífutója, aki 1941-ben a 18 kilomé­teres távfutás világbajnokságát nyer­te. A jelenleg 40 éves Dahlquist de­cember vége felé vakbélgyulladással az oestersundi kórházba került, ahol dr. Ake Andersson, aki annak idején kiváló atléta volt, műtétet hajtott végre rajta. Közben egyszerre csak megállapította, hogy a páciens szíve már alig-alig működik. A szebész azonnal felnyitotta Dahlquist mellka­sát, szabaddá tette a szivet, mely már nem dobogott és szívgyúrást végzett, ami eredménnyel is járt. Két perccel később azonban Dahl­quist újra „meghalt", immár má­sodszor, de a megismételt szívgyú­rás ismét visszahívta az életbe. A volt világbajnok néhány hét múlva elhagyta a kórházat és hálájának je­léül sportpályafutásának legértéke­sebb emléktárgyát: az 1940-ben meg­nyert Holmenkollen-serleget nyújtot­ta át életmentőjének. DICK CLEVELAND, a kiváló ame­rikai gyorsúszó jelentette ki e na­pokban az újságírók előtt: — Elhatároztam, hogy rövidesen lemondok amatőrség emről. Látom, hogy meglepődnek, de nincs más kiút számomra. Egyetemi tanulmá­nyaim befejezésével megszűnnek az „ösztöndíjak", már nem jelentek reklámot az egyetemnek, már nem érdekes, ha 54,8-at úszom... És tudhatom, hogy a jövőben mi vár rám? Hiszen tudják, hogy az örökös Pdíú' fféSfotufa pénzhajszában rendszeres edzést már nem folytathatnék. Ezért már tárgyaltam egy hivatásos úszókból álló csoporttal, mely cirkuszban mu­latságos vízijelenetekkel szórakoztat­ja a nézőket... Tehát bohócnak csap fel az úszó­bajnok, kényszerűségből — Ameriká­ban. Vajon, kell-e még ehhez kom­mentár ...? KÜLFÖLDI LAPJELENTÉSEK arról számolnak be, hogy szakkörökben fel­merült az Európa—Dél-Amerika vá­logatott labdarúgó-mérkőzés gondo­lata. A mérkőzés színhelye Brazília fővárosa, Rio de Janiero lenne. Egyébként ott van a világ jelen­leg legnagyobb spSrtlétesítménye, a 200 000 néző befogadására épült Ma­racana-stadion. A találkozó időpont­járól még nem esett szó, annyi azon­ban máris bizonyos, hogy az idei olimpiai évben időhiány miatt semmi esetre sem kerülhet sor a mérkő­zésre. Ennek ellenére egyes lapok máris szűkebb keretről írnak, mely­nek tagjait a nemzetközi szakértők az év különböző válogatott mérkőzé­sein figyelik meg. A 24 tagú „Eurő­pa-keret" tagjai között 7 magyar já­tékos szerepelne. EGY PERC ALÁ szorítható-e a hátúszás olimpiai világcsúcsa? — ezt kérdezte egy francia lap munkatár­sa Bozontól, az ismert világcsúcs­tartótól. Bozon erre a következőket válaszolta: — Kétségtelenül! Hiszem, hogy Melbourneben éppen én nyomom majd egy perc alá a világcsúcsot. Éppen ezért máris komoly edzésben vagyok. Az olimpián olyan eredmény­nyel szeretnék búcsút mondani sportpályafutásomnak, amelyre joggal büszke lehetnék ... KÉSŐI VALLOMÁSRÓL szóljon mai utolsó hírünk. Dempsey, az ökölvívás egykori nehézsúlyú világbajnoka ve­retlenül fejezte be sportpályafutá­sát. Utolsó harcát a két méter ma­gas és 120 kilós nehéz délamerikai Firpo ellen vívta, aki rettenetes ere­jű ütései miatt a „pampák bikája" nevet kapta. Nos, Dempsey, aki an­nak idején kiütéssel győzött, most, három évtizeddel később, érdekes val­lomást tett Buenes Airesben, az Ar­gentin ökölvívó Szövetség vezetői" előtt, amikor fogadást rendeztek Dempsey látogatása alkalmából. A volt világbajnok kijelentette, hogy annak ide'én Firpo egyik szabályos ütése után kiesett a szorítóból, s a kötelek közé csak versenybírói téve­dés következtében térhetett vissza. A bíró ugyanis Firpo ütését szabályel­lenesnek minősítette. — Enélkül alig­ha folytathattam volna a küzdelmet — vallotta Dempsey. — Ügy érzem, hogy kijelentésemmel tartozom az argentin sportnyilvánosságnak ... Buenos Airesben nagy megelégedés­sel fogadták a volt bajnok szavait — annál is inkább, mert a nagy harc körüli viták sihasem némutak el. Melich finnországi sikere A finnországi Lahtiban lebonyolítás­ra kerülő nemzetközi síversenyek so­rán színeink képviselői közül Melich érte el a legjobb teljesítményt, ameny­nyiben a férfiak 18 km-es futásában negyedik lett. Az eddigi eredmények: 10 km-es női sífutás: 1. Edström (Svédország) 41 p 53 mp, 2. Rantane (Finnország) 43 p 26 mp, Patočková * . Melich futás közben 47 p 58 mp-cel .18. lett, Lauermanová pedig 48 p 22 mp-cel a 20. helyen vég­zett. 18 km-es férri sífutás: 1. Hemäläi­nen (Finnország) 1 ó 03 p 38 mp, 2. Brenden (Norvégia) 1 ó 04 p 09 mp. Versenyzőink közül Prokeš 1 ó 09 p 42 mp-cel a 30. Melich 1 ó 10 p 35 mp-cel a 38., Matouš pedig 1 Ó 11 P 01 mp-cel a 42. helyen végzett. Bolgár és jugoszláv röp­labdátok Bratislavában Az ÜDA röplabda-együttesének bul­gáriai vendégszereplése után április 6-a és 8-a között Bratislavában nagy nemzetközi röplabda-tornát rendeznek a „Duna-pohár" serlegéért. E tornán részt vesznek a bolgár női válogtott, valamint a Crvena Zvezda Belgrád röp­labda-együttese is. A rendezőség előre­láthatóan a magyar röplabdázó-válo­gatott részvételére is számít. Április végén a csehszlovák férfi és női válo­gatott röplabda-együttes Lengyelor­szágba utazik, ahol férfi együttesünk részt vesz a krakkói nemzetközi ver­senyen, női csapatunk pedig Stettin­ben vendégszerepel. A lengyelországi nemzetközi torna után válogatottjaink Bulgáriába utaz­nak, ahol Szófiában ugyancsak részt vesznek az ott megrendezésre kerülő nemzetközi tornán. Augusztus végén válogatottunk Párizsba utazik a világ­bajnokságokra. Szeptemberben pedig együtteseink részt vesznek a Prága nagydíjáért folyó nemzetközi tornán. Rajt a magyar N B l-ben Az 1956. évi magyar labdarúgó-baj­nokság első fordulójának mérkőzései mély, sáros talajon kerültek lebonyolí­tásra s ennek is tulajdonítható, hogy több váratlan eredményt hoztak a ta­lálkozók. Jgy a Bp. Honvéd csak nehe­zen győzött a Csepeli Vasas felett, a Bp. Dózsa pedig az újonc Tatabánya ellen megérdemelten vesztett. De ki­tett magáért a magyar NB I. másik újonca is: Szegeden az ottani Haladás' legyőzte a Szombathelyi Törekvés együttesét. Lapzártáig a mérkőzések­ről ezeket jelentették: Bp. Honvéd—Csepeli Vasas 2:1. A magyar bajnokcsapat csak nehéz küz­delem után szerezte meg a két baj­noki pontot. Tatabányai Bányász—Bp. Dózsa 2.0. A forduló legnagyobb meglepetése. A lelkesen küzdő tatabányaiak megérde­melten győztek. Pécsi Dózsa—Bp. Kinizsi 1:3. Pé­cset 20 000 néző előtt a budapestiek Orosz, Vilezsál és Kertész góljaival biztosan nyertek. Az otthoniak telitalá­latát Hegyi fejessel szerezte. Bp. Vörös Lobogó—Dorogi Bányász 1:0. A Bp. Dózsa pályáján a Vörös Lobogó csak nehezen döntötte el a maga javára a mérkőzést. Szegedi Haladás—Szombathelyi Tö­rekvés 2:1. Szegeden a magyar NB I. újonca ugyancsak mély talajon értékes sikert aratott a jól játszó szombat­helyiek felett. „ÜJ SZÖ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség Bratislava, Jesenského 8—10. telefon: 347-16, 352-10, sportrovat 235-01, 241-03. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8. telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta K čs 8.—. Terjeszti a Pos ta Hírlap szolgálata. Megrendel­A-72503 * hetö minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents