Új Szó, 1956. március (9. évfolyam, 61-91.szám)

1956-03-05 / 65. szám, hétfő

OJ SZÖ 1956. március 5. A kontinens partjaihoz szorított jégtáblák A szél és a vizáramlat a jéghegyeket északjelé hajtja. Az Antarktiszt a közelmúltban a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának komplex expedíciója kereste fel. E kutató társaság a nemzetközi geofizikai évben a geofizika legfontosabb kérdéseinek tudományos kutató munkáját végzi. Ide tartoznak: a meteorológia, a nap melegítő hatásának tanulmányozása, a jég fizikai kutatása, az oceánugráfia, a kozmikus sugárzás .tanulmányozása stb. Ez a nagyszabású program feltétele a különböző tudományágakban működő szakemberek jól szervezett közös munkája. Harminchét állam, — köztük a Szovjetunió, — tudósai egyességet kötöttek, hogy a földgömb különböző vizein az északi sarktól egészen a déli sarkig közös program alapján végeznek kutatásokat. Első ízben 1882—1883-ban a nemzetközi sarki év keretében végeztek hasonló munkát, melyben 12 állam vett részt. Ötven évvel később, 1932—1933-ban a második nemzetközi s'arki év keretében végeztek kutatásokat. E munkában a Szovjetunió is tevékenyen részt vett. Az Antarktisz lakói, a pingvinek. A következő nemzetközi geofizikai év programjában nagyon fontos szerepet szántak az Antarktisz felkutatásának. 1955 szeptemberében Brüszszelben, a nemzetközi geofizikai évet előkészítő és rendező szakbizottság kongresszusán összeegyeztették a déli kontinens kutató munkáinak terveit. Az Antarktisz kutatásaiban 11 állam tudósai vesznek részt. Ezen államok: a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Argentína, Ausztrália. Chile. Franciaország, Beikai és ausztráliai itámaszponttól. Ez lehetővé teszi a szoros összeköttetés fenntartását, és a tapasztalatok kicserélését, ami természetszerűleg kihat e hatalmas közös munka pozitív eredményeire. E munka, a hatodik világrész titkainak kutatása, mélyet figyelemmel kisér a világ, megérdemli a fáradságot. M. Zoltin, a geográfiái tudományok kandidátusa A

NTARKTIKÄNAK nevezzük a földgömb déli felének sarkköri táját. Ezen a hatalmas földdarabon terül el a hatodik világrész, az Antarktisz, amelyet 135 évvel ezelőtt F. F. Bellinghauzen és M. P. Lazarev merész orosz utazók fedeztek fel. 1895-ben Borchgrevink norvég tudós lépett elsőként a hatodik világrészre. Később a XX. század elején Roald Amundsen norvég és egy hónappal később Róbert Scott angol ku.tató jutott el a Déli Sarkra. A déli sarkkör táján utóbb többen is hajóztak, ennek ellenére az Antarktisz a környező tengerekkel együtt mindmáig a földfelület legismeretlenebb területe maradt. gium, Oj-Zeeland, Norvégia és Jai pán. Javasolták 19 tudományos állomás felállítását, mind a tengerparton, mind a kontinens belsejében. Az USA a geografikus sark körzetében, a Szovjetunió a déli geomagnetikus sark és a viszonylagos megközelíthetetlenség sarka körzetében létesít állomásokat. Az amerikai expedíciót, ameiy „Operejns dip fris" (az erős fagy operációja) nevet kapta, Richard Bert neves sarkkutató vezeti, aki az 1928 —29-es években elsőnek kereste fel az An.tarktikát. Az expedíció 1955— 56 évi feladata a munkálatok első részének elvégzése: elszállítani a. berendezést és élelmiszert az amerikai főállomás körzetébe, amelyet a „Kis Amerika" telep közelében a Rossajégnyelven szerveznek. A francia expedíció Paul _Vlctor közismert tudós vezetésével až 1956 év első negyedévében az Adeli-föld „Geológia" nyúlványán létesít állomást. Nagyarányú délsarki expedíciót szervez Anglia Ausztráliával és ÜjZeelanddal együtt. A tervek szerint az expedició szárazföldi része áthatol a kontinensen és mintegy 2800 km utat tesz meg. A szovjet délsarki kutatótársaság az Ob és Len a különleges berendezésű Diesel-villanymotoros hatalmas jégtörő hajókon ment az Antarktikára. Az expedició vezetője M. N. Szomov a nevezetes sarkkutató, a geográfikai tudományok doktora, a Szovjetunió hőse. Az Ob 1956 január elején érkezett az Antarktisz partjához, a Davis tenger körzetében, ahol a szovjet expedició „Mirnij" nevű állomását létesítették. Repülők segítségével még két állomást szerveznek a viszonylagos megközelíthetetlenség sarka közelében a Szovjetszkaját és á geomagnetikus sark közelélébén a Vosztok nevű állomást. Az Antarktika kutató munkálatait szorosan együttműködve más államok tudósaival végzik. A brüsszeli értekezleten pontosan megállapították az állomások munkájának, az időjárás megfigyelési szolgálatának, a kölcsönös segélynyújtásnak stb. formáit. A szovjet expedició fö állomása néhány kilométernyi távolságra lesz az ameriAz Antarktika kontinensének és tengereinek átkutatása nagy jelentőségű. A szárazföldet vastag jégpáncél borítja, melynek átlagos vastagsága helyenkint eléri a másfél kilométert. A délsarki szárazföld sajátságos jégország, amelynek nagy befolyása van a föld légkörére és ezáltal az éghajlatra. A hőmérséklet még a legmelegebb nyári hónapokban sem emelkedik a fagypont fölé. így például 1908 december 24-én (a déli földgömbön ilyenkor nyár van) Shakleton angol expedíciója a 85 déli szélességi körön mínusz 32 C fokot mért. A legnagyobb hideget -"61.1 C fokot 1934 július 21-én a Rossa jégnyelven tapasztalták. Az egyes délsarki terüíetek átlagos hőmérsékletét —25 C fokban állapították meg. Ezek a mérések nagyobbrészt a tengerparton történtek. Lehetséges, hogy a kontinens belsejében más lesz a hőmérséklet megállapításának eredménye. Az Antarktika éghajlata renkívül kedvezőtlen. E tájakon gyakran heves hóviharok dúlnak, ez természetesen nagyon megnehezíti a kontinens átkutatását. Pedig a hatodik világrész sok természeti különlegességgel rendelkezik. Ezek közül néhányat ismertetünk. A jég és vulkánok országa A jégpáncél Az Antarktiszt borító jégpáncél felső és alsó rétegből áll. A felső réteget jégszemecskékkel kevert hóréteg képezi. Ez alatt van az alsó réteg, a kristálytiszta jég. A jég saját súlyának nyomására cseppfolyóssá válik és lassan a tengerbe folyik. Mivelhogy a cseppfolyóssá váló jég mozgásának gyorsasága helyenként eltérő, a jégpáncélban mély rianások képződnek. Ha ezeket a rianásokat hó fedi, emberre nézve nagy veszedelmet jelentenek. A jégtömegek a kontinensről hosžszú jégnyelvek alakjában húzódnak a tenger felé. Az Adeli-föld körzetében fekvő Merca-jégnyelv száz kilométer hosszú. Előfordulnak még nagyobb méretű jégnyelvek is. Ha a jégnyelAz Erebus vulkán hamuval kevert gáz- és füstfelhőket ont magából A délsarki út Az Antarktisz tulajdonképpen egy Í4 millió négyzetkilométernyi fennsík. Ezt a fennsíkot helyenkint 4000— 4500 méter magas hegyláncok szelik át. Az egyes magaslatok a 6000 métert is elérik. A Mery Bertföldön lefényképeztek egy hegyet, amelynek tengerszintfeletti magassága 7000 méter Ez az Antarktisz eddig ismert legnagyobb hegycsúcsa. A jég felületből kiemelkedő hegyláncok nagy mértékben akadályozzák a tudományos kutatók behatolását a kontinens belsejébe. Amundsen és Sott délsarki útjukon a Rossa-tenger felöli utat választották. Ez a tenger mélyen beékelődik a szárazföldbe. A tenger déli részét jég borítja, és így viszonylagosan kényelmes utat biztosít. A szárazföldbe más oldalról az Unedella-tenger ékelődik be. A két tenger úgyszólván két részre keleti és nyugati részre osztja a kontinenst. Az Antarktisz kontinens átlagos magassága mintegy 2200 méter. Összehasonlításul megjegyzem, hogy a többi 5 világrész átlagos tengerszintfeletti magassága mintegy 725 méter. Az Antarktiszon vannak a föld legmagasabb tűzhányói. Közülük az Erebus állandóan működik. Magassága 4023 méter. A kráter átmérője egy kilométer, mélysége 300 méter. Az Erebus vulkán nagymennyiségű hamuval kevert gázt lövel ki magából. A gáz és hamukeverék vörösbe játszó felhők alakjában gomolyog a vulkán felett. vek oldala letörik, jéghegyek keletkeznek, amelyeket a szél és az áramlat észak felé hajt. A kontinens rartján jégtorlasznk láthatók. Hatalmas jégtömbök ezek, melyek részben a szárazföldön fekszenek, részben a vízben úsznak. Ezek a .jégfelületek óriási kiterjedésűek. A tizenkét legnagyobb jégtömb felülete 905 420 négyzetkilométert tesz ki. A legnagyobb a Rossa-jégnyelv, amely 500 000 négyzetkilométer nagyságú. E hatalmas jégmezők egyike, a ja 1946—1947-ben sok ilyen oázisra bukkant. Az oázisok közül a legnagyobb az Uilksa földön volt. Ettől a helytől nem messze szervezik a szovjet sarkkutatók az expedició parti állomását. Az oázis 750 négyzetkilométer kiterjedésű. E területen három nagyobb és 20 kisebb tó található. Nyáron át a tavak jégmentesek, kék és zöld színben tündökölnek. 1947-ben e tavak egyikére hidroplán ereszkedett. Megállapították, hogy a tavak színüket apró vízinövényektől nyerik. Más, kisebb oázisokat találtak az Uilksa földtől nyugatra, az Ingrid Christensen parton, valamint a Rossajégnyelv partján. Az oázisok képződése mindeddig még nem egészen világos. Lehetséges, hogy a jégtömbök elmozdulása után keletkeztek. A havat a szél helyenkint elfújta, és így maradhatott viszsza a hómentes föld. Az oázisok felkutatása választ ad sok kérdésre, és a kutatókat az Antarktisz földtani ismereteivel gazdagítja. Shakleton, a szovjet tudományos kutató állomás körzetében fekszik. A jégtömbök a tenger felé napi 1—4 méter sebességgel mozognak. A Rossa-jégnyelven elhelyezett „Kis Amerika", amerikai expedició kutató állomás 1941-től 1946-ig észak-nyugati irányban 2780 méter távolságra került. A jég sebessége mintegy 550 métert tett ki évente. Ezenkívül megállapították, hogy az Antarktisz szárazföldi jege is mozgásban van. Az egyik jégtöb 1841-től 1899-ig déü irányban 25—30 kilométernyi utat tett meg. E jelenség megfigyelése igen értékes, mert részletes vizsgálata megkönnyíti a jelenlegi és régebbi jegesedési folyamat megismerését. Oázisok Az 1938—1939-es években egy német sarkkutató társaság repülőgépről • lefényképezve az Antarktisz egyes tájait, megállapította, hogy e kontinensen jég- és hómentes száraz területek is találhatók. Berda expedicióAz Antarktisz a legtávolabbi világrész. Dél-Amerikától ezer kilométernyire, Ausztráliától 3100 kilométerre és Afrikától 3980 kilométernyire van. A déli sarkvidékre tartó hajónak ezt a távolságot nagyon nehéz körülmények között kell legyőznie. A kontinenst védőövezet gyanánt minden oldalról jégtorlaszok veszik körül. A védtorlaszt 97—98 százalékban úszó jégdarabok alkotják. Az úszó jégtáblák északi határa az 55-ik déli szélességi fokig terjed. Nyár végén (a déli féltekén februárban) a jégtáblák száma és nagysága csökken, szabad jégmentes területek képződnek, ami megkönnyíti a hajózást. Az úszó jégdarabok között nagy számban jéghegyek is előfordulnak, amelyek néhány kilométeres hosszúságot is elérnek. A jéghegyek magassága a víz felett 40—50 méter. A víz alatti rész 3-5szörte nagyobb a vízfelettinél. A jéghegyeket a vízáramlat hajtja, de a kisebb jégdarabok a szél hatására is megváltoztatják helyüket. Sokszor megfigyelhető, hogy a jéghegy más irányba halad, mint a kisebb úszótáblák, néha teljesen ellenkező irányija. Egyéb akadályok is tornyosulnak a tengerjárók útjába. A 40-ik déli szélességi fokon igen gyakran hatalmas szélvihar, "az uragan dühöng. A Szlava cetholász-flotta tíz útja közül csak ke.ttő volt viharmentes, a többi nyolc utat naav viharban tette meg. A tenger hullámai viharban 16—18 méter magasra is felcsapnak. A Szlava flotta egyik útján a hullám tönkretett egy fényszórót és egv fő iránytűt, amelyek a víz szintje felett 22 méter magasságban voltak elhelyezve.