Új Szó, 1956. március (9. évfolyam, 61-91.szám)

1956-03-22 / 82. szám, csütörtök

Este sosem fekszik le tíznél előbb, de reggel fél ötkor mindig kel. Mit csinál ily korán ? Tesz-vesz a ház körül, fát készít áz asszonynak, megeteti az állatokat, vizet hoz a vödrökbe, fél hatkor pedig elindul munkába. A gömöri vasércbányában dolgozik, pár hónap híján 30 éve. Munkáját ma is úgy végzi, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Vájár és semmiben sem marad le a fiataloktól. Munkahelyére maga hordja a fúrógépet, a fúrókat, a lőszert. Mint 20 vagy 30 évvel fiatalabb kollégái, Ha segítségére sietnek felpattan: — Nem kell nekem segítség 1 Ti csak végezzétek a magatokét! £n még húzom a lábam, elvégzem ami rám vár. Munkahelyén maga fúr, s ha készek a lyukak, a csillerakáshoz fog. Es hogyan fúr, hogyan rakja a csillét! Keresni kell párját. r Pedig már túl van ötvenen. Alakja sem beszél erőről. Szikár testalkata inkább gyengeségre vall. Sápadt, beesett arcán látszik a 30 év bányamunka ... Es mégis ... s Bányásztársai közül kevesen dolgoznak tőle jobban, nagyobb lendülettel, lelkesedéssel. A házi munkát nagy körültekintéssel, aprólékosan elvégzi, egyébként halkszavú ember. A bányában ha munkahelyére ér. teljesen kicserélődik. A kemény kőzetben, amelynek évmilliós múltja van, de amelyet még soha nem látott senki, naponta szeretne métereket haladni. Es nemcsak akar, halad is. Olyan a teljesítménye, hogy kevés csoportnak hasonló. Legutóbb 150 százalék körül mozogtak. Szép szám! Nagy teljesít mény van mögötte. A csoportot mindenki dicséri, egyesek csodálkoznak, mert a vájár, akinek a szép munkaeredmények elsősorban köszönhetők, tovább törekszik. Azt mondja: — Ha jól megy, jövő hónapban lesz még 200 százalék is. Kétszáz százalék? Két csoport normáját egy csoport teljesíti? Lehetséges ? VAJ AIR — Minden lehetséges, —jön a válasz. — Lehetetlen nem létezik! Akarni és küzdeni kell. Csodák is müvelhetők! Lehet. Az emberi akarat valóban mindenre képes. S a bányásznak van akarata, mindennél nagyobb akarata! Hogy ma 150 százalék, jövő hónapban meg talán 200 lesz — hisszük. Kíváncsiságra csak az sarkal: hogyan? Olyan lenne a norma, hogyha megszorítják, négy ember munkáját ketten . is elvégzik ? Ez egyszer sem mondható! A norma szilárd. Éppen eleget kell dolgozni száz százalékra is. De hát újítani, a munkát átszervezni lehet. Az történik itt is. Évek, sót évtizedek óta úgy van a bányában, hogy amikor a lyukakat felrobbantották, veszik a vaskosarat, a kapát és hozzáfognak csillét rakni. Nehéz, fárasztó munka ez. A bányászatnak talán a legnehezebbje Képzeljük el: a láb elé tett vaskosarat előbb telekaparják érccel, aztán a kosár tartalmát mellmagasságig emelve szórják a csillébe. Amellett, hogy nehéz, lassított a munkafolyamat is. Mennyivel könynyebb, ha a kitermelt anyagot nem előbb vaskosárba, s csak aztán a csillébe, hanem a földről egyenesen ' a csillékbe rakják? De hát a szokás szokás. Vaskosárral dolgozlak apáink, talán nagyapáink is, dolgozzunk így mi is. Ez a vélemény számtalan csoportban. A szokások azonban néha elavulnak és ha lassan is, helyüket újak töltik be. Különösen akkor, ha azok a szokások lényegesen előnyösebbek elődjüktől. Jelen esetben pedig az, hogy a kitermelt ércet vaskosár helyet villával rakják egyenesen a csillébe, olyan előnyös, hogy a teljesíttnény lényegesen emelhető. így történt, hogy a mi vájárunk is félretette a régi módszert és elővette az újat. Vaskosár helyett villával fogott a csillerakáshoz. Az eredmény megmutatkozott a teljesítményben. Ez lenné hát a kimagasló teljesítmény titka? Ez, de ezen felül más is. Ahogy az öreg vájár elbeszélte, a csillét villával rakni, ha akarják sem lehet mindig. Sokszor nem férnek, s az alapzat sem olyan, hogy villával rakhatnák a csillét. Ilyenkor ismét a vaskosár kerül elő. A munkaidő azonban így is kihasználható. Ezt teszi a vájár, s az átszervezések mellett a munkaidő jó kihasználásának köszönheti, hogy olyan magas a teljesítménye. A lényeg tehát: gazdaságosan kihasználni a munkaidőt s ahol lehet, átszervezni a munkát. Halk, szűkszavú ember a vájár és jobban szeret dolgozni, mint beszélni. Szokásait csak úgy tudom, hogy valamikor együtt dolgoztunk és sokáig figyeltem, milyen otthon és milyen a bányában. Azt, hogy munkaátszervezést hajtott végre munkatársaitól hallottam. Ö nem szeret dicsekedni, csak akkor beszél ha kérdezik. Akkor is kimért, csak a legfontosabbakat mondja. A nevét sem szereti ha emlegetik, most azonban kell, hogy^ leírjam: Kovács Istvánnak hívják. (b.) 672 dol~ozó tért vissza az építészetbe Január és február folyatnán a prágai kerületben 672 építészeti dolgoz^ tért vissza az építészetbe, akik mindnyájan szakképzettséggel rendelkeznek. 155-en közülük kőművesek. A munkaerőügyi osztályok feladata, hogy az építőipari vállalatokkal karöltve igyekezzenek minél több építészeti szakembert megszerezni az építészetbe való visszatérésre. Csak a prágai kerületben ez ideig több mint 2500 kőműves dolgozik olyan munkaszakaszokon, ahol tudásuk és tapasztalataik nincsenek eléggé kihasználva. A második negyedév folyamán az orlíki vízierövnü építkezéseinek munkahelyein, valamint a kiadnói Prúmstav és a Brezové Hory-i építkezéseken további 550 építészeti dolgozót nyernek meg az építkezések számára. A bratislavai Magasépítészeti Vállalat a múlt hét végén brigádokat szervezett a tervben keletkezett lemaradás behozására. A vállalat valamennyi dolgozója részt vett a brigádon. A 3000 munkás és 720 brigádos a szombati műszak folyamán jó munkát végzett. A legtöbb brigádos - 345-en - a br

a

t;

s!avai 71

2_

es üzemböl érkeze

tt. A bratislavai Miletič utcai építkezésnél két műszakban végezték a betonozást. Egy másik csoport a víztároló építésénél (képünk) a földeitakarítási munkálatokat végezte. A vasárnapi műszakokon 196 brigádos vett részt az építkezéseken. I. P. OCOOOOO<XXXXXXXXXX?OOOOOOOOOCOCXXX>^^ B eyiger a föld lati Több mint fél évszázada annak, hogy Ostrava—Zábfehben a bányavíz 643 perc alatt elöntötte az űj Bedfich-tárnát. Az esemény után nyolc évig harcoltak a szakemberek a víz ellen, munkájukat azonban nem fejezték be. A Bedrich-tárna máig is befalazva áll. Jóval később a hydrogeológusok megállapították a tárna elöntésének okát. A bányászok ráakadtak a detritre. A detritet homokból és kavicsból álló nedves rétegek képezik. Ezekben a rétegekben, amelyek nagy mélységben húzódnak az Ostrava-karvini szénkörzet bányái között, nagy mennyiségű földalatti víz és gáz van. A víz-, gáz- és a detrilrétegek több száz millió tonna kiváló minőségű szenet tesznek hozzáférhetetlenné. A bányászati szakemberek kü** lön e kérdés megoldására alakított bizottsága a közelmúltban kidolgozta a detrit réteg szélső zónája áttörésének első tervét. Április elsején kezdik meg a terv valóraváltását, a karA detrit veszélyes szakaszát, amely 10 méter magas és 400 méter mélyen fekszik, fokozatosan vágják át. Elsősorban ártalmatlanná teszik a gázokat. A tárna aljába és oldalaiba mély furatokat fúrnak, amelyeken elvezetik a mérges gázokat. A mélyítést néhány méterrel a gáztalanított detrit felett abba hagyják. Ekkor a vájárok cementtejet injektálnak a földrétegbe. A tárna körül így négy méter vastag védőburkolatot építenek, amely ellenáll a víz nyomásának. A védőfal vizállóképességét állandóan ellenőrzik. Az ellenőrzést teleszkópszerű vasbeton csővel végzik, úgy hogy besüllyesztik a detritrétegbe. Abban az esetben, ha a betonburkolat nem bizonyulna elég erősnek, fagyasztókészülékeket helyeznek üzembe, s így a vasbeton burkolatot jégpáncéllal helyettesítik. A merész terv megvalósítására az ostravai aknafúró vállalat vezetősége a legtapasztaltabb bányászokat választotta ki. Annak ellenére, hogy a tárna teljes befejezéséhez már csak 200 méternyi mélyítés hiányzik. a vinai Suchá Stonava-új tárna te- munkálatok még két évig eltarrületén az akriatörő bányászok, tanak. Brigádok az építkezéseken naihoz, alkotó politikát folytatott és nem igazodott dogmatikusan a történelmi analógiákhoz. Hasonló módszerrel, bizonyos specifikus vonások és sajátosságok megőrzésével győzött Lengyelország, Románia, Bulgária, Magyarország és más népi demokratikus országok munkásosztálya. _ A XX. kongresszus jelentősége többek között abban is rejlik, hogy a különféle országok szocializmusba való átmenetének formáiról szóló elméleti tanokat, amelyeket a jelenlegi helyzetből és a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalataiból ' vezetett le, ismét visszavezeti a gyakorlatba. Ezek a tanok a tőkés országok munkásosztályainak iránytűként^ szolgálnak, amelyhez helyesen igazodhatnak. P. Togliatti elvtárs, ezt megerősítette már a XX. kongresszuson mondott beszédében is. Éppen Olaszország az. ahol megvannak a feltételek a kapitalizmusból a szocializmusba való békés átmenetre. Ez a következtetés abból indul ki, hogy až olasz nép többsége, amelynek akaratát a mai parlamenti többség tolmácsolja, „a baloldalra való áttolódás" politikáját, vagyis a mélyreható gazdasági és szocialista reformok politikáját követeli a városokon és falvakon egyaránt. Palmiro Togliatti emellett azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a szocializmusba parlamenti úton való áttérésnek ez az irányvonala csupán bizonyos feltételek között érvényes, vagyis akkor, ha azokban a pártokban, amelyek hivatalosan szembe helyezkednek a társadalmi változásokkal — nem győznek azok az irányzatok, amelyek erőszakot és fasiszta önkényt vezetnének be. Ebben az esetben, — hangsúlyozta P. Togliatti — a pári állásfoglalását az adott helyzethez kellene idomítani. A szocializmusba vezető békés útról szóló marxi tanítás összeegyeztethetetlen a reformizmussal A marxisták és revizionsták közötti elvi ellentét e kérdésben elsősorban abban rejlik, hogy a marxisták, ha a szocializmusba vezető békés útról beszéltek és beszélnek, mindig az egyes országok nemzetközi és belső helyzetének konkrét elemzéséből indulnak ki. Sohasem mondották és nem mondják, hogy ez az út a munkásosztály számára minden körülmények között alkaljnas. A Kautsky, Scheidemann és Tusár típusú revizionisták és reformisták minden országra, minden időszakra és minden körülményre nézve egyet ismertek el: megszerezni a parlamenti többséget és akkor a szocializmus győzelme biztosítva van. Először is világos, hogy a szocializmusba vezető útnak ez a „perspektívája" esztelenség és a proletariátus ügyének. árulása ott, ahol a burzsoázia erős, ahol kezében erős állami apparátus, csendőrség stb. van. Másodszor meg kell ér.tenünk, hogy e szociáldemokrata parlamenti többség tevékenységének mi képezi a tartalmát. A reformista pártok, amenynyiben a választásokon parlamenti többséget szereztek és ezzel a többséggel egyes országokban ma is rendelkeznek, a burzsoáziával

1 és a nagybirtokosokkal kötött kompromisszum politikáját folytatják a termelőeszközök magántulajdona megőrzésének e« megszilárdításának alapján. A politikai és gazdasági hatalmat nemcsak meghagyják a kizsákmányoló osztályok kezében, hanem azt támogatják is. ső.t forradalmi helyzetben segítenek megvédelmezni is. A szocializmusról csak demagóg módon beszélnek, de azt nem építik. Csak reformokra szorítkoznak és elvben elutasítják a társadalom forradalmi átalakítását. Nem támaszkodnak széleskörű forradalmi mozgalomra. Ebben rejlik a kérdés lényegének reformista felfogása. Amikor a marxisták a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet parlamenti útjainak felhasznásáról beszélnek, akkor ez azt jelenti, hogy a keletkezett parlamenti többség, amely a munkásság és a dolgozó nép forradalmi erőire, a munkások és parasztok szövetségére támaszkodik, kell hogy nem látszólagosan, hanem ténylegesen kezébe vegye az államhatalmat. Ezen alapvető feltétel teljesítése nélkül egyáltalán nem lehet semmilyen szocializmusról beszélni. Csupán az a munkásosztály, amelynek a kezében van az állami politika irányítása, foszthatja meg a kapitalista osztályt a termelőeszközöktől, veheti azokat társadalmi tulajdonba és visszaverheti — parlamenti talajon vagy azon kívül — a reakciónak az események megfordítására irányuló összes kísérleteit és kezdheti meg a szocialista társadalom építését a nép többségének támogatásával, a konkrét feltételek szerint rövidebb vagy hosszabb idő alatt. A kauitalizmusből a szocializmusba való átmenet e döntő feltételének elismerésében rejlik a marxizmus és a revizionizmus közötti alapvető különbség. A forradalmi marxizmus—leninizmus így értelmezi ezt az egész kérdést. Munkásmozgalmunk története, első köztársaságunk története beláthatatlan dokumentációs anyagot nyújt a jobboldali reformisták áruló politikájáról, amelyet akkor is folytattak, amikor úgynevezett felénél nagyobb többséggel rendelkeztek a parlamentben. Emlékezzünk például az 1918— 1920-as évek eseményeire. Akkor hazánkban az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlása után lényegében nemzeti és demokratikus forradalom zajlott le. Ennek kellett megfelelnie a munkásosztály eljárásának, a munkásosztály forradalmi élcsapata stratégiájának és taktikájának is, amely a szocializmus megvalósítására irányult. A szociáldemokrácia vezetősége azonban, amelyet opportunizmus hatott át, nem használta ki a forradalmi hullám óriási felemelkedését és a munkásosztályt vezetés nélkül hagyta. Annak ellenére, hogy a szociáldemokrata párt a köztársaságban a legerősebb párt volt és az úgynevezett szocialista pártoknak többségük volt a parlamentben és a dolgozó nép széles'tömegei támogatták őket, a nemzeti forradalom irányítását a burzsoázia kezében hagyták. Meghagyták a burzsoáziának a kulcspozíciókat és megszilárdították az államban elfoglalt hatalmi helyzetüket. A szocializmus építése, a dolgozók érdekeit keresztülvivő politika helyett a burzsoáziát segítették megrendült uralmának megmentésében. És mindnyájan jól tudjuk, hogyan végződött mindez: alkalmas pillanatban a burzsoázia hatalmas apparátusa elnyomta a nép többségének akaratát, véget vetett a szocializmusba való átmenetről Szőtt álmoknak és illúzióknak. Előkerültek a gumibotok, bikacsökök, napirenden volt a lövöldözés, megszólaltak a puskák. Hasonlóképpen történt ez a többi európai országokban — Németországban, Ausztriában és másutt is. Äz ilyen típusú szocialisták „elméletei" és „gyakorlata" a későbbi években sem változott. Nagyon jól tudjuk, mivel végződött pl. az angol munkáspártiak politikája, akik 1945-ben a szocializmus és az államosítás jelszavával léptek porondra. Jóllehet a Labour pártnak a parlamentben kétharmados többsége volt, ebből bizony nem született semmilyen szocializmus és az egész államosítás csak az angol monopolistáknak hajtott hasznot. • * * Hangsúlyozni kell egy fontos dolgot: jóllehet a XX. kongresszus előtérbe emelte a különféle országok kanitadlizmusből a szocializmusba valő átmeneti formáinak kérdését, ez csupán a hatalom megszerzésének formáira, de semmi esetre sem e hatalom tartalmára vonatkozik. A békés átmenetnél éppúgy, mint a fegyveres felkelés útján valő átmenetnél fennmarad az az elv, hogy a dolgozó tömegek élén a jelenkor legforradalmibb osztályának — a proletariátusnak kell állania, élcsapata, a kommunista párt vezetésével. Ezen átmenet tartalma a munkásosztály uralma maradt és marad, amelyet a dolgozó parasztsággal és az egész néppel szövetségben gyakorol — vagyis a proletariátus diktatúrája. Hiszen, amint arra a marxizmus klasszikusai rámutattak, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet több fajta politikai formát alakít ki, de az osztálylényeg emellett rendületlenül ugyanaz — a proletariátus diktatúrája. Nem feledkezhetünk meg továbbá arról, hogy a revizionizmus valamint a marxisták—leninisták által értelmezett szocializmushoz vezető békés utak azonosítása megengedhetetlen abból az okból is, mert a szocializmushoz vezető békés út éppúgy, mint a fegyveres felkelés által való átmenet a szocializmusba mélységes fordulat, forradalmi ugrás, forradalom. Ha a munkásosztály győzni akar, fáradhatatlanul harcolnia kell a reformizmus ellen és azon illúziók ellen, amelyeket a reformizmus a dolgozók soraiba elhint. Ezt az igazságot teljesen megerősítik a mi elmúlt években szerzett tapasztalataink is. Nagyon nehéz felbecsülni a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet formáiról szóló elméleti tanok jelentőségét, amelyeket a XX. kongresszuson elhangzott központi bizottsági beszámoló tartalmazott. Egy azonban nyilvánvaló: a világ átalakításának, a kommunista és munkáspártoknak a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harci felvértezése hatalmas eszközévé válnak. MTPOSrav roTTriFB O 1 S 7 O r 1956. március 17.