Új Szó, 1956. március (9. évfolyam, 61-91.szám)
1956-03-17 / 77. szám, szombat
A Magyar EMgOZÓk Pártja K¥ tiiése! Kövessünk el mindent az EFSZ-ek ez évi tervének teljesítéséért A Magyar Dolgozók Pártja Kózponli Vezetőségének március 12-13-1 ü'ésén Rákosi Mátyás, a Központi Vezetőség első titkára beszámolót tartott az S'ZKP XX kongresszusáról. Beszédében hangsúlyozta, hogy a XX kongresszusnak a lenini tanulságok következetes felhasználása segítségével kidolgozott megállapításai a marxizmusleninizmus értékes továbbfejlesztését jelentik, óriási elvi jelentőségük van a szocializmus megvalósításáért folytatott helyes politika kidolgozásában és biztos irányvonalat jelentenek a kommunista és munkáspártok számára. Rákosi elvtárs a továbbiakban a szocialista építés eredményeivel foglalkozott a Szovjetunióban és rámutatott a hatodik ötéves terv irányelveinek hatalmas távlataira. Hangsúlyozta a személyi kultusz káros befolyását és megállapította', hogy a személyi kultusz szelleme befolyásolta a népi demokratikus államokat is, közöttük Magyarországot, ahol ebből káros következmények eredtek. „Az utolsó két évtized folyamán elhomályosult, háttérbe szorult és elmosódott Lenin szerepe. Ez nemcsak a Szovjetunióban történt így, har.em a népi demokratikus országokban is, köztük Magyarországon is. Most gondoskodni kel! róla, hogy Lenin szerepét minden téren érdemeinek megfelelően kihangsúlyozzuk, és Marx, Engels mellett elfoglalja azt a helyet, amelyet zseniális műveivel, forradalmi alkotásaival méltán megérdemel." Ezután Rákosi rámutatott arra, hogy ma előtérbe kerül a marxista elmélet gazdasági része, a konkrét gazdasági kérdések megoldása. „Pártunk és kormányunk mindenütt jelen lesz, ahol az államok békés egymás mellett élésének ügyét kell elősegíteni és védeni. Ez a magatartásunk persze nem jelentheti azt, hogy gyengítjük a harcot a burzsoá ideológia ellen, vagy elhanyagoljuk honvédelmünket." Rákosi a továbbiakban rámutatott arra, hogy a szocializmusba való átmenet lehetséges a parlament útján. A szocializmusba - való polgárháború .nélküli átmenet példája volt^ 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte is. A polgárháború csak akkor kezdődött, amikor az imperialisták megtámadták a Magyar Tanácsköztársasagot. Hangsúlyozta, hogy a munkáspártok együttműködése az egész világon fontos feltéteie a béke megvédésének és az új háború megakadályozásának. A szociáldemokratákkal való együttműködésről a békeharcban megjegyezte : „A XX. kongresszus határozatai egyáltalán nem .jelentik azt, hogy elmosódnak a különbségek a szociáldemokratizmus. reformizmus, a szociáldemokraták egész tevékenysége és a kommunista párt forradalmi politikája között." „Most, hogy a szociáldemokratákkal való egységfront újra napirendre kerül, erősen hangsúlyoznunk kell, hogy a magyar kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben a döntő kérdésekben, a politikai és taktikai kérdésekben. kisebb hibáktól eltekintve, minden vonalon igazuk volt." „A szocialista tábor gazdasági együttműködése lehetővé teszi mondotta Rákosi a továbbiakban — ma már nem szükséges, hogy minden ország okvetlenül a nehézipar valamennyi ágát fejlessze, mint ahogy a Szovjetunió kénytelen volt ezt tenni akkor, amikor a kapitalista környezetben hosszú ideig az egyetlen szocialista ország volt. Ezt nálunk egyesek úgy értelmezik, hegy nincs szükség többé a nehézipar fejlesztésére, s nem volt helyes pártunk Központi Vezetőségének tavalyi márciusi határozata, mely a jobboldali elhajlókkal szemben követelte, a szocialista ipar, benne külön a nehézipar fejlesztését." „A szocialista tábor államai közti együttműködés eredményeképpan megindult a termelés komoly kooperációja. Ez annyit jelent, hogy ha például Lengyelországban lényegesen job*. bak, gazdaságosabbak a széntermelés feltételei mint nálunk, akkor mi szívesen hozzájárulunk az ottani szénlelö' helyek feltárásához, és onnan fedezí zük szénszükségletünk egy részét. De ugyanakkor a márciusi határozatok' nak megfelelően tovább fejlesztjük saját nehéziparunkat is, elsősorban azokat az ágakat, amelyeknek növelésére hazánkban jók az előfeltételek, például az alumínium-termelést, a kőolajtermelést, miközben tovább fejlesztjük a hazai szén- és vasérc bányászatát is. Itt tehát arról van szó, hogy a szocialista kooperáció segítségével a nehézipar általános növelése mellett a -legerőteljesebben azokat az ágakat fejlesszük, amelyekre országunkban legmegfelelőbbek az adottságok. Ilyenek a gépgyártás azon ágai, amelyeknek' hazánkban régi tradíciói vannak és megfelelő szakkáderek állnak rendelkezésre." Rákosi elvtárs beszámolójában rámutatott továbbá arra, hogy a XX. kongresszus munkáján vörös fonalként húzódott végig a dolgozókról való gondoskodás és az életszínvonal állandó emelésének kérdése. Rákosi elvtárs továbbá azt mondatta; „Remélhető, hogy a szocializmus többi országával való konzultáció és összeegyeztetés után ez év májusában a második ötéves terv irányelveit a Központi Vezetőség és a dolgozó nép elé tudjuk terjeszteni." „Mi nem vagyunk megelégedve a dolgozók jelenlegi anyagi és kulturális színvonalával. Tovább akarunk és tovább fogunk menni. Ennek megfelelően a második ötéves terv irányelveibe bele kell munkálnunk mindazokat a rendszabályokat, melyeket a dolgozó nép életszínvonalának emelése céljából meg akarunkyvalósítam. A megfelelő határozatok értelmében már ebben az esztendőben megvalósítjuk a bérek olyan korrekcióját, mely egész esztendőre kivetítve 800 millió forinttal emeli a dolgozók jövedelmét." „A XX. kongresszus anyagából láttuk — mondotta Rákosi elvtárs, — hogy a Szovjetunióban az elmúlt két esztendő alatt 750 000 fővel csökkentették az adminisztratív apparátust. Nálunk is átgondoltan, szervezetten, tovább kell csökkenteni az igazgató és irányító apparátus létszámát. Meg kell javítani a termelésben dolgozók javára a termelésben és a termelésen kívül dolgozók arányát." Beszédének befejező részében hangsúlyozta, hogy minden erővel törekedni kell a párt kollektív vezetésének további megerősítésére, a párt vezető szerepének érvényesítésére és a dolgozó néppel való kapcsolatok elmélyítésére. Bagdadi vasút —bagdadi szerződés A Berlin—Bagdad-i vasút tervét még a 20. század elején Bismarck kancellár idején Berlinben gondolták ki. A terv jő érdekeltje a Deutsche Bank- illetve a német kőolajtársaságok voltak. A bagdadi vasút, melynek a célja Törökország és Kis-Ázsia gazdasági meghódítása és a kőolaj megszerzése volt, s amely mint revolver irányult India ellen, 1914-ben a német imperializmus háborús céljaihoz tartozott. Akkor is azt hirdették, hogy Németország van hivatva megmenteni Európa kultúráját a Keletről jövő barbár veszedelem ellen. A második terv Hitler kísérlete volt ÉszakAfrika meghódítása után rávetni magát a Közép-Kelet olajmezőire. Kömmel tankhadserege azonban még Egyiptomot sem tudta megszállni, megtorpant kapui előtt. Ez a terv sem sikerült. Amit Hitler nem tudott elérni, azt igyekezték a nyugati imperialisták megvalósítani. Összetákolták tehát a bagdadi szövetséget. Ézzel a szövetségi rendszerrel egyszerre két legyet akartak agyoncsapni. A bagdadi szerződés részben katonai szövetség, mely nyíltan a Szovjetunió, illetve annak — ahogy nyugati diplomáciai nyelvert mondják, — úgynevezett „puha részei" ellen irányul. Ügy képzelik el tudniillik az imperialisták, hogy a Szovjetunió dél-ázsiai határterületei könnyen sebezhetők. ' A politikai „dróthúzók" közül sokan azt sem tudták elfelejteni, hogy a bakui köoiaj valamikor külföldi részvényesek kezében volt. Es nem tudnak még morf sem oeletörődni abba, hogy ez az olaj ma azoké, akik bányásszák és feldől gozzák. O J S Z O 1956. március 17. A bagdadi egyezmény másik éle az arab államok népeinek érdekei ellen, az ottani rendkívül gazdag kőolaj lelőhelyek biztosítására irányul. Már az első világháború után próbálkoztak hasonló kísérlettel. Akkor Szíriát akarták Irakhoz csatolni. Az iraki kőolajat angolok birtokolják, s az ország mind katonailag, mind gazdaságilag az angolok zsebében van. tgy nem csoda, hogy a szíriaiak, akik évtizedekig azért harcoltak, hogy felszabaduljanak a franciák igája alól, a legkevésbé sem mutattak hajlandóságot arra, hogy újból angol iga alá hajtsák fejüket. Ez a terv sem sikerült. Ennek helyére lépett tehát a bagdadi szerződés. Résztvevőinek szánkékai ismeretesek. Törökország a NATO "gyík fő oszlopa és hajlandó kalandokba bocsátkozni. Ismeretes a második világháború alatti magatartása. A sztálingrádi döntő ütközetig erősen kacsingatott a hitlerista Németország felé. Csábította őt a Kaukázus, az olajmezők. Irak a szerződés megkötésekor a londoni City hü csatlósa volt. Pakisztán pedig azt gondolta, hogy a szerződésből folyó segítséggel a szomszédos Afganisztánban vagy Kasmírban a zavarosban halászhat'. De ne gondoljuk, hogy ezek az országok oly könnyen kötöttek szövetséget. Náluk is sok politikai nyomásra és gazdasági zsarolásra volt szükség, amíg beadták derekukat. A többi fiatal arab államnál a katonai fenyegetések sem használtak, sót politikai ellenállásuk az angol-amerikai imperializmussal szemben • megszilárdult. Jordánia állásfoglalása klasszikus példa. Glubb tábornok elmozdítása az Arab Légió parancsnoki tisztjéből határozott lépés volt. Glubbot nem hiába hívták „Jordánia császárának". Az egykori John Bagót Glubb még mielőtt pasa lett volna, az angol hadsereg ezredese volt. Elődjének, Lawrencenak nyomdokain haladt, s 17 évig állt az Arab Légió élén. Egyúttal a jordániai hadsereg vezérkari főnöke is volt. Igazában ő irányította angol parancsra Jordánia politikáját. j Eőparancsnoki tisztjét úgy tarthatta meg ily sokáig, hogy áttért a mohamedán hitre, ami bizonyos vallási aktussal is együtt járt, de ezzel szemben négy jeleséget is tarthatott. Glubb Jordánia kormánya megkerülésével kilencmillió angol fontot kapott az Arab Légió céljaira. Jordániában, de Jeruzsálem arab részében is ismertek az Arab Légió katonái zöldszínű egyenruhájukban, piros-fehér kockás „kefilájukkái", vagy jellegzetes, a beduinoknál hagyományos fekete kecskeszőrből fonott fejdiszükkel. Glubb majdnem 20 000 főnyi jól felszerelt, gépesített hadsereget szervezett. Nagyrészük beduin-arab. A Daily Mail szerint Glubb elmozdításának napja Anglia számára a Közel-Keleten a legszerencsétlenebb nap. A jordániai események nem elszigeteltek. Kairóban most fejezték be Egyiptom, Szíria és Szaúd-Arábia államfőinek ötnapos megbeszélését. Az államfők kijelentették, hogy kitartanak a bandungi konferencián elfogadott alapelvek mellett. Felajánlották segítségüket Jordániának, hogy kikerülhessen az Angliától való függő viszonyból. Már Irak is más hangokat hallatt. Az iraki külügyminiszter kijelentése szerint hajlandó Jordániának minden támogatást megadni és helyesli Glubb elbocsátását. Ha már Anglia egyetlen arab szövetségese is így nyilatkozik, akkor joggal feltehetjük a kérdést, mit ér a bagdadi szerződés. Nem egyéb, mint egy darab papír — mint elődje, a bagdadi vasút halva született terve. — g-k — A tervkészítés és a tervszerű gazdálkodás jelentősége ma már mind az EFSZ-ek, mind az EFSZ-eket irányító szervek előtt ismeretes. A terv jelentősépét nem szabad lebecsülni, de azt is tudnunk kell, hogy a terv nem csodaszer, mert bármilyen jól is el van készítve, csak annyit ér, amennyit belőle megvalósítanak. A párkányi járás szövetkezetei részére kidolgozott terveket e napokban hagyta jóvá a iárási nemzeti bizottság. Éppen ezért szeretném, a járásunkban lévő EFSZ-ek és az irányításukkal megbízott szervek dolgozóinak a figyelmébe ajánlani a következőket: A kidolgozott tervek általában megfelelnek követelményeinknek. Hosszú lenne részletesen felvázolni mindazt, amit a tervek távolabbi célkitűzéseikben magukba foglalnak, meg kell azonban jegyezni, hogy ebben az esztendőben az EFSZ-ek tervei főleg a közös állattenyésztési termelés elmaradottságának behozására irányulnak. iA terv előirányozza a közös állatállomány mennyiségi és minőségi fejlesztését, visszatükrözi továbbá a közös gazdálkodás álló alapjainak és a szövetkezeti tagok jövedelmének további növekedését. Egyszóval a szövetkezetek tervei a tagság érdekeit szolgálják, megvalósításuk a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás fölényének újabb bizonyítékait fogják felsorakoztatni. Ez pedig egyike a legmeggyőzőbb érveknek, amivel a dolgozó parasztokat a nagyüzemi gazdálkodás útjára lehet vezetni. Éppen ezért, mert a tervek megvalósítása az elmondottak szempontjából is nagy jelentőségű, szívós, körültekintő munkát kell kifejteni annak érdekében, hogy a szövetkezetek az elkészített termelési és pénzügyi terveket maradéktalanul minden munkaszakaszon teljesítsék, sőt túlteljesítsék. j árásunkban az elmúlt évek során szerzett tapasztalatok alapján több szövetkezetet sorolhatnánk fel, ahol a ' terveket jóváhagyás után nem tették a fiókba, jelentőségüket nem becsülték le, hanem a tagok munkájukban e'gész esztendőn keresztül a tervhez igazodtak. Ezekben a szövetkezetekben nem is maradtak el a termelési és pénzügyi tervben előirányzott gazdasági eredmények. Ezekben a szövetkezetekben nemcsak a tervkészítés volt jó, -hanem egész gazdálkodásukat rendszeretet és fegyelem jellemezte. Ahol pedig rend és fegyelem van, ott nlunkaközben fel tudnak figyelni az esetleg előforduló hibákra és idejekorán kiküszöbölik őket. Szövetkezeteinkben nem annyira a növénytermesztési feladatok teljesítésében mutatkoznak hibák, hanem inkább az állattenyésztésben, de leginkább a pénzbeli bevételek és kiadások körül. Természetesen minden EFSZben nagy gondot kell fordítani a termelési tervek teljesítésére, a legtöbb figyelmet azonban a pénzügyi gazdálkodás kérdései igényelik, mert ezek körül szokták elkövetni a legtöbb hibát. Az elmúlt esztendőben e téren is javulás volt tapasztalható, bár még mindig gyakori e téren a tervszerütlenség és ösztönösség. Ez a gyakorlatban abban nyilvánul meg, hogy az EFSZ-ek vezetői évközben nem kisérik figyelemmel a termelésből eredő bevételeket és kiadásokat, és általában többet fordítanak előre nem számított kiadásokra és előlegek kifizetésére, mint amennyi megengedhető. Ez a probléma egyben rávilágít arra is. hogy a szövetkezeti könyvelők még nem állnak hivatásuk magaslatán és a pénzügyi 'természetű kérdésekben nem adnak megfelelő szaktanácsot a szövetkezet vezetőségének. Ez a jelenség arra int és a felelős szövetkezeti funkcionáriusok kötelességévé teszi, hogy szakszempontbői tovább képezzék magukat, hogy a pénzügyi gazdálkodáshoz szükséges tudást megszerezzék. A kiadások és bevételek tervszerűtlen kezelése miatt már sok szövetkezetben merültek fel pénzügyi nehézségek, melynek eredményeként sokszor a pénzbeli kötelezettségeknek nem tudtak eleget tenni és ezáltal a tagságnak a szövetkezethez való viszonya meglazult. A tervszerű gazdálkodás számos feladatai közül ki kell emelni a nyilvántartást, a számvitelt, mert ennek az állapota nemcsak a járásunkban, hanem általában még e' é93 é elhanyagolt. Világos, hogy az olyan szövetkezetben. ahol a nyilvántartásban rendetlenség uralkodik, ott a vezetők azt sem tudják, hogy a közös gazdálkodás milyeri anyagi eszközökkel rendelkezik, mennyi a bevétel, a kiadás, és mire költötték a pénzt. Világos az is, hogy az ilyen szövetkezetben csak találomra, nem pedig a terv alapján költik a pénzt és adják az előleget a munkaegységekre. Még tavaly is előfordult, hogy több szövetkezetben az éwégi zárszámadásnál azért nem osztottak ki pénzbeli részesedést, mert a mérleg elkészítése után, csak zárszámadáskor látták az igazi helyzetet, hogy nincs mit osztani, mert a jövedelmet az előlegben már kiosztották. I ehet-e tűrni az ilyen állapotot, hogy a szövetkezetek egy részében csak az év végén értesülnek arról, lehet vagv nem lehet ^részesedést ad-. ni? Sajnos elég sok szövetkezetben ma még ez a helyzet, sőt sok helyen hiába gyakorolnak önkritikát, hiába fogadkoznak, hogy a következő éyben megjavítják gazdálkodásukat, reiWbehozzák nyilvántartásukat, mégis megismétlődnek a múlt hibái. Ebben az esztendőben el kell érnünk azt, hogy járásunkban ne legyen olyan szövetkezet, ahol a termelés és az egész évi gazdálkodás eredményét csak zárszámadáskor ismerik meg anélkül, hogy évközben tisztában lennének gazdasági helyzetükkel. Szükséges, hogy minden szövetkezetünkben mind a vezetőség, mind a tagság tisztában legyen a terv. jelentőségével. A leghelyesebb az, ha a tervet felbontjuk hónapokra, munkacsoportokra és szakaszokra. Ha ily J módon felbontjuk a tervet, akkor havanként könnyebben ellenőrizhetjük az egyes csoportokban és munkaszakaszokban a munkaegységek kimerítését, a tervezett jövedelem és kiadás alakulását és általában az elvégzett munkákat. Ha a hónapokra szétosztott tervet grafikai ábrázolással felvázoljuk és ha a terv teljesítését havonta ellenőrizzük, akkor tudni fogjuk minden esetben, hogyan állunk és. azt is, hogy mit kell tenni a hibák kiküszöbölése érdekében. A z EFSZ-ek elmúlt évi megszi** lárdulása, megerősödése mindenki számára bebizonyított tény Tavaly az élenjáró szövetkezetek száma megnövekedett, ami azt bizonyítja, hogy ez a gazdálkodási forma ott, ahol rend uralkodik már kigyógyult a kezdeti nehézségek okozta betegségéből. Emelkedett a közepesen gazdálkodó szövetkezetek száma is. Emellett azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy több szövetkezet fejlődése még nem érte el a fentebb felvázoltak kívánt színvonalát. Fő feladatunk most az, hogy a fejletlen és I az újonnan alakult szövetkezeteknek megadjuk a szükséges segítséget. E komoly segítséget rendkívül megkönnyíti az a tény, hogy élenjáró szövetkezeteink tapasztalatai birtokunkban vannak, amelyeket helyesen kell alkalmazni minden EFSZ-ben. E tapasztalatok alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges, hogy elemezzük, tanulmányozzuk az élenjáró szőve tkezetekoen azokat a •módszereket, amelyek megindították fejlődésüket és megerősítették gazdasági helyzetüket. Ennek nyomán felismerjük, hogy a példás, alapszabályzat szerinti tervszerű gazdálkodás mellett e szövetkezet élenjáró voltát termelésük magas színvonala és a sokoldalúság jellemzi. Más szóval ezek a szövetkezetek nemcsak egyes növényeknél és termelési ágaknál érnek el kimagasló eredményeket, hanem *a gazdálkodás minden szakaszán, amit előre beterveztek. így volt ez tavaly is Karván, Bélán, Ebeden és még néhány szövetkezetben. A szövetkezetekben az egész éven keresztül a tervek teljesítésére kell mozgósítani a tagságot. Ismétlem, minden feltétel meg' van ahhoz, hogy szövetkezeteink terveiket minden részletében teljesítsék, sőt túlteljesítsék.! Meg lehetünk győződve arről, hogy a párt é6 az állami szervek a szakemberek segítségével, a szövetkezeti vezetők megfelelő oktatásával, jó szervező és ellenőrző munkával nagyban elősegítik, hogy a szövetkezetek ez idén újabb sikereket érjenek el a közös gazdálkodás felvirágoztatásában. Mindez nem könnyű, de felemelő, nagy horderejű feladat. Szövetkezeteink gazdálkodásának ez évi újabb sikerei döntő mértékben járulnak majd hozzá ahhoz, hogy járásunkban és az egész országban az egyénileg gazdálkodó földművesek százai győződnek meg a szövetkezeti gazdálkodás fölényéről és -övidesen maguk is ezt az utat választják. SOÖKY LAJOS, a búcsi EFSZ elnöke.