Új Szó, 1956. március (9. évfolyam, 61-91.szám)
1956-03-15 / 75. szám, csütörtök
TELJESÍTETT VÁLLALÁS AZ SZKP XX. kongresszusára a Gömöri Vasércbányák dolgozói felajánlásokkal feleltek. Akik a fejtéseken dolgoznak, tonnákban, akik pedig az előtörésen dolgoznak, méterekben fejezték ki felajánlásaikat. A fejtésen dolgozó Lőrincz-csoport például vállalta, hogy 325 tonna ércet termel terven felül. Nem maradtak le az előtörési munkálatoknál dolgozók sem. A Lučko-csoport kötelezte magát, hogy 35 méterrel fokozza teljesítményét. Az üzemben sokan voltak, akik Lőrinczékhez és Lučkoékhoz hasonló felajánlásokat tettek és példásan megálltak helyüket. Csupán Kardosék maradtak le. Nem mintha ők nem dolgoztak volna. Kardos Benő, a csoport vezetője maga is öreg tapasztalt bányász. Több mint 26 éve dolgozik a föld alatt. Mesterségét alaposan érti. De valahogy az utolsó hónapban, amióta hárman dolgoznak a csoportban, nem ment úgy a munka, mint eddig. A többiek már nem egyszer megszólták. A minap is csipkelődve mondta a szomszéd csoport vezetője: — Valahogy nagyon lemaradtok. Tán meguntátok a munkát? — Dehogy is untuk — felelte Barna Pista, a Kardos-csoport egyik tagja. — Akkor miért van az, hogy a múltkori teljesítményeitekhez képest így visszaestetek. Januárban úgy felugrottatok, hogy azt hittem, senki sem ér utol. Ma pedig alig éritek el a szäz szá'zaiékot. Kardosék nem szóltak, pedig Bántotta őket az eset. Különösen Kardost, a csoport vezetőjét érték fájón a bíráló szavak. De hiába. Ami igaz, igaz. A tervet alig száz százalékra teljesítették. Ezért nem vállalhattak a nagy esemény tiszteletére sem kötelezettségvállalást. Pedig Kardos akart, de tartott attói, hogy kinevetik. A tervet is alig teljesítik és még felajánlásokat tegyenek? ... Nem is vállaltak semmit. Amikor a felajánlásokat tartalmazó íveket átadták a vájárok, Kardos csak ennyit mondott: — Mi még megbeszéljük — közben folytatta a munkát, hogy ne kelljen több szót váltania. A MUNKAHELY, ahol dolgoztak, kicsi volt. Szűken voltak el benner Munka közben egymás útjában állottak. így nem is végezhettek tökéletes munkát. A hiba tehát itt volt. Kardos látta, hogy ezen csak úgy segíthetnek, ha egyikük elmegy a csoportból. A csoport tagjai Barna Pista és Kovács Ernő mintha kitalálták volna Kardos gondolatait. Maguk is kezdtek rájönni, hogy munkabeosztásuk nem jó. Mikor Kardos fúrót ment cserélni, Kovács meg is jegyezte: — Ezt a munkát két ember jobban elvégezné, mint három. — £n is azt mondom — válaszolta határozottan Barna. — Kár így dolgozni. Csak ráfizetünk. Talán többet dolgozunk, mint mások és semmire sem jutunk. Barna igazat adott Kovácsnak és elmondta, hogy .januárban sem dolgoztak többet, teljesítményük mégis jóval száz százalékon felül volt. — De mit csinálhatunk? így osztottak be,' így kell dolgoznunk. — Ez nem igaz! Nem vagyunk kötelesek rossz munkabeosztással dolgozni. — Hogyan lehet ezen segíteni? — Ügy, hogy egyikünk elmegy a csoportból! Barnát meglepték Kovács szavai. Már több mint harmadik éve dolgozik Kardossal. Megszerette az „öreget" és rosszul esnék neki, ha itt kellene hagyni. Megnyugodott azonban, mikor Kovács ezeket mondta: — El is kérem magamat. Én jöttem később, nekem kell elmennem. A fiúk megállapodtak. Mire Kardos visszajött, eléálltak és elmondták, hogyan döntöttek. — Jó, jó — válaszolta kissé bizalmatlanul Kardos, — de előbb meg kell beszélni a bányamesterrel. Ki tudja, mit szól hozzá? — A bányamester sem akarhatja, hogy rossz munkabeosztással dolgozzunk, — mondotta magabiztosan Kovács. A MŰSZAK UTÄN a csoport az iroda felé tartott. A bányamester előtt Kardos beszélt. Elmondta, hogy mi volt eddigi lemaradásuk oka, és hogy ezt kiküszöböljék, munkaátszervezést hajtanak végre. — Kötelezzük magukat, — mondocta — hogy azt a munkát, amit eddig hárman végeztünk, holnaptól kezdve ketten végezzük. — Fogják bírni? — kérdezte a bányamester. — Hogyne! Elhatározásunk keresztülviteléhez erőt ad az is. hogy kötelezettségvállalásként tesszük. Létrejött a megállapodás. A bányamester beleegyezett Kardosék elhatározásába. Másnap már ketten dolgoztak. Számításuk bevált. Több volt a hely, jobban tudtak dolgozni, többet 's termelhettek. Első heti tervüket 5 nap alatt teljesítették. A szép eredmenyek tovább sarkallták a csoportot. Igyekezetüknek meg is volt az eredménye, amit az bizonyít legjobban, hogy az SZKP XX.- kongresszusa tiszteletére tett felajánlások kiértékelésénél a Kardos-csoport került az első helyre. (b) Százötven százalék A rudüanyi vasércbányák Ferenc János munkaérdemrendes vezette kollektívája napi feladatait átlagosan 150 százalékra teljesíti. Képünkön Ferenc János munkaérdemrendest (baloldalt) és Gál János bányászt láthatjuk munka közben. •iiBiiaiiaiiBimiiBuaiiBiiaiiaiiaitaiiinaiiaiiBiiaimiiBiiaiiBnBiiaiiaiiairasiBitmsiiiiisiiaiiafiaiiaiiaüiaini •IIIIIIIÜIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII IIIIIIIIIIIIIIIII)'iiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiii:I!IIIIIIIII!iiii!IIIII;:iiiiniiiini ! SÜTIK A KENYERET Látogatás az érsekújvári péküzemben | Éppen áruvételkor érkeztem Ér| sekújvár új kenyérüzemébe. A 'er herautóról kövér liszteszsákokat Z emelgettek az izmos dolgozók, s | mintha csak tollal lennének tele, | oly kényelmes léptekkel hordták Z őket az átvevő helyiségbe. Egy ? dolog azonban sehogy'se ment a | fejembe. Miért jönnek oly sokára I vissza ezek a zsákolók ? Nem is | állhattam meg, hogy a legközeleb| bi zsáknál utána ne osonjak egy- nek. Mikor aztán beléptem az át = vevő helyiségbe, akkor csodálkoztam csak igazán. Mert ott bizony | minden egyes zsákot külön-külön | kibontott, egy tömzsi fehérköpe- nyes ember, és olyanokat kostól| gat ott belőle, mintha valami fí- nom cukorkafélével lett volna feji le. Végül is vezetőm, Szloboda Ru£ dolf árulta el, hogy Bánovszky | Dezső, az üzem minőségi ellenőre = bizony minden zsák tartalmával 1 így tesz, felülvizsgálja, nem do| hos-e a szállítmány, vagy nincs-e | másegyéb hibája. Ezenkívül még | mintát is vesz belőlük, amit a = nyitrai anyavállalat laboratóriu1 mában • vizsgálnak felül. I A feldolgozásra jónak talált | lisztet aztán egy hatalmas faal| kotmányban, az úgynevezett sziZ tába öntik. Ez a masina a nyitrai üzem dolgozóinak javaslatára kéI szült, s a régi rendszerű szitákkal | szemben két igen hasznos tulajdonsággal rendelkezik. Még a leg= parányibb mennyiségű lisztet sem szórja el és a legkisebb piszkot sem engedi keresztül szűrőjén. A gép egyébként nemcsak szitál, hanem egy boszorkányos szerkezet révén fel is viszi a megszitált lisztet az emeletetí levő nagy munkaterembe, ahol egy sereg fehérbe öltözött dolgozó fogadja érkezését. Persze, nem üdvözlő beszédekkel, hanem egy csomó furcsábbnál-furcsább gép kíséretében. Gép csinál itt mindent, gép dagaszt, gép méricskél, gép formál, az ember csak irányítja. Nagyon tetszett nekem többek között az az ügyes kis masina, amelyekbe csak bele kellett rakni a tésztát, s egy gombnyomásra 50 egyenlő súlyú szépen formált kiflit adott vissza. Hanem a kemencék is másfélék ám itt, mint amilyeneket a kis pékműhelyekben láthattunk. Egy kemence tulajdonképpen három különböző, egymás felett levő kemencéből áll, úgyhogy a kenyérféléket itt három különböző hőfokon sütik. Az alsó kemencében, az úgynevezett gőzkamrában az elősütést kapja a kenyér, a 320 fokra Hevített középsőben történik a tulajdonképpeni sütés, míg a felső kamrában „lehűtik" a forró kenyeret. Végül még egypár szót az 1955 novemberében létesült új üzem dolgozóiról is. Illetve néhány dolgozóról, mert amint már említettem, ebben az üzemben bizony a gépek végzik a nagyobbik munkát. Persze nem akarom én ezzel = az üzem lelkes kollektíváját lebecsülni, hiszen nélkülük akár vit- rinbe is állíthatnák ezeket a más- ^ különben ügyes és nagy szolgála- § tokát tevő gépeket. Marad itt még § bizony az ember részére is elég | ügyeskedni való, csak győzzék. Dehát az érsekújváriak mindenben | pontosan teljesítik kötelességüket, \ éjjel-nappal felváltva dolgoznak, | sőt az éjszakai műszak még szocialista munkaversenyben is áll a I nappalival. Azt azonban, hogy me- 1 'lyik csoport áll az első helyen, 1 egyik csoport vezetője se, sem Pál | Béla, sem Sáry János nem tudta | megmondani. No nem hanyagság- | ból, hanem mert igen egyformán = dolgoznak. Fonnyadozni kezdtek már az | épület falán virító napsugárvirágok, | amikor végre kezet szorítottam az | üzem vezetőivel, Ruszka Gézával, = Bánovszky Dezsővel, Klein Lajos ŕ mesterrel, meg a többiekkel. Ha- | nem még egy kérdés nagyon kikí- | vánkozott belőlem. Mondja már Klein elvtárs, — rukkoltam ki vé- J gül, — mennyi kenyeret sütnek | naponta? — Oh, mi még nem dolgozunk | teljes erővel, — válaszolt szeré- | nyen a mester. — Mi még csak az | érsekújvári lakosság szükségleteit | elégítjük ki. Csak egy egész vá- | rosét. Neuman János I •iiat<BiiaiiaiiB:.aiiBiiaiiaiiBiiaiiBitBiiaiMnaiiniaitaiiBiiBilaiiaiiaiiBiiailBiiaiiBiiBiiaiiaiianaiiaiiBimtaiiaiiaiiBtiBiia;iB![a!iai!aiiBitariaiiaim ia[taiia..aiiauaiiaiiauaiiaiiaiiaiiaiiBiiaii*iiaiiaiiaiiaiiat!»iiaiiaiiaiiBiia NEM LESZ LEMARADÁS A Megbízottak Testülete és a Szlovák Szakszervezeti Tanács felhívása a fagyok okozta elmaradás behozására Szlovákia szerte nagy visszhango keltett az építészeti dolgozók körében. A bratislavai 711-es építő-üzem dolgozói március 11-én vasárnapi műszakot tartottak a Malinovský utcai lakótelep építésén. Képünk a 711-es üzem vasárnapi műszakán készült. Az üzemi klub törődik a fiatalok nevetésével Az ostravai Hlubnaa bánya üzemi klubját ma már minden bányász ismeri. A hlubinai bányászok művelődésére és szórakoztatására épült. A klub bizottsága ezenkívül az ez idei munkatervében nagymértékben fölkarolta a fiatal bányászokkal való együttműködés ügyét, és több akciót kizárólag nekik szentelt. Ezért az év folyamán a CSISZ-tagok számára néhány előadást rendez. Az előadások tárgyköre: A komszomol élete. a Szovjetunió fiatal bányászainak munkája, az atomenergia lesz. Ezenkívül meghívja a Hlubina bánya előmunkásait, hogy a fiataloknak sok évi tapasztalataikról és munkamódszereikről beszéljenek. A klub meghívja az ismert ostravai tudományos dolgozókat, hogy előadást tartsanak az élet keletkezéséről a földön, a vallási babonákról és tévtanokról, valamint' a természettudományokról. Ez évben három irodalmi estet rendez a fiatal bányászok számára, amelyekre, neves írókat hív meg. Az első összejövetel K. F. Sedláéek államdíjassal nagy sikerrel végződött. A fiataloknak megvan a lehetőségük arra, hogy az összes körökben érvényesülhessenek. F. Piechnik karmester vezetése alaitt a fúvószenekarban a fiatal bányászokból jő zenészei- válnak. Hasonlóképpen a filmkör, a fényképészek köre és a táncegyüttes is szívesen fogadja az érdeklődőket. A klub a legkisebbek számára is meglepetést készít elő. A hlubinai bányászok jól tudják, hogy a gyermekekből idővel bányászok lesznek, és már most vezetni kell az ifjúságot kulturális téren. Ezért már most megkezdték a gyermekműhelyek építését, amelyeket különféle szerszámokkal láttak el, továbbá gyermek-klubhelyiség, gyermek-énekegyüttes, valamint gyermek-fúvószenekar felállítását. A drámai szakkör a gyermekek számára további előadásokat rendez, és televízor bevásárlásával a klubhelyiség számára lehetővé teszi, hogy a gyermekek látványos műsorokban is gyönyörködhessenek. A nők köre a gyer-r mekek számára mese-olvasó délutánokat rendez. A hlubinai üzemi klub működését a múlt év folyamán példásnak minősítették, A kiub ez idei munkaterve például szolgálhat a többi üzemi klubok számára. A klub tevékenysége arra irányul, hogy a fiatalokat megnyerje a kulturális munka számára. Milan Oanék, Ostrava. A füleki gyár ötven éves Most van ötven éve annak, hogy Fülek történetében új fejezet kezdődött. A várrom körül meghúzódó kis házak mellé nagy épületek aiapjait kezdték íerakni. A gazdák kíváncsian nézték a környező szőlőkből, hogyan emelkedik az új épület. Bejárta a hír az egész vidéket: Füleken zománcgyár épül. A törököt, tatárt látott vén várrom mellett karcsú gyárkémények kúsztak a magasba, hogy nemsokára fekete füstfellegekkel hirdessék: megkezdődött a munka a gyárban. Lassan aztán kezdtek megismerked-" ni Fülek nevével Árui csakhamar eljutottak messze idegenbe is. Megismerték az arabok, törökök, négerek, kínaiak; öt világrész lakói vásárolták a füleki árut. A gyár hamarosan jó nevet vívott ki magának és gyarapodott. A füleki szőlőmunkások egy része és a környék szegényei örömmel álltak munkába a gyárban, ahol kereset és állandó munka ígérkezett. Lassan azonban megismerték munkaadójukat és rájöttek, hogy ki vannak szolgáltatva azok kénye-kedvének. Elég volt, nem jó arccal fogadni a szidást vagy a káromkodást, máris kitették a munkából. Krónikát lehetne írni arról, mennyi átalakuláson, válságon ment keresztül a gyár. Ha valamilyen árut kerestek a piacon, a füleki gyárhoz hozzáütöttek egy deszkabódét és máris kezdték gyártani. Hogy aztán a bódé minden oldalán süvített be a szél, a tetején becsurgott az eső, a gyár ural ezzel nem sokat törődtek. A munkások azonban szervezetten védekeztek és sikerrel sztrájkoltak. Azóta nagyot fordult a történelem kereke. A régi megpróbáltatás már a múlté. Oj korszak előtt áll a füleki gyár: munkásai már maguknak kezdtek dolgozni. Egyik változás a másikat követte. Eltűntek a fatákolmányok. és helyettük tágasabb, egészségesebb műhelyek születtek. A régi "glaépületeket is felemelték, hogy egészségesebb legyen a munkahely. Aztán a Vöröskó tövében újra építőmunkások jelentek meg. Akkora új kémény emelkedik, hogy majd eléri a basa sírját a Vöröskő tetején. Az új zománcozó azonban már nem Is hasonlít a régire. A műhely nagy, tágas, benne villamosenergiával fűtött kemencék működnek, amelyek a legkorszerűbbek hazánkban. Itt már kiküszöbölték az egészségtelen és megerőltető testi munkát. Van itt korszerű öltöző ruhatárral, külön reggeliző helyiség, fürdő, mosdó, hideg, meleg vízzel. Oj gyártmányaik is szebbek, korszerűbbek. Ebben az évben, a füleki zománcgyár fennállása 50 évfordulóján kezdődött meg teljes ütemben a munka az új üzemrészben, amely Európa egyik legnagyobb és legmodernebb zománcozója. Derűit arccal, bizakodva nézünk a második ötéves terv elé, mert tudjuk, ez a félszázad már szebb, boldogabb lesz. Ágoston Tibor, Fülek. O J SZO c 1956. március 15. **