Új Szó, 1956. február (9. évfolyam, 32-60.szám)

1956-02-19 / 50. szám, vasárnap

Az SZKP XX. kongresszusának tanácskozásai A Központi Revíziós Bizottság jelentése (Folytatás az 1. oldalról) hogy egy kérelmező bejusson egyik vagy másik vezetőhöz, gyakran nem kevés időt kell elvesztegetnie. Ezenkívül sok intézménynél olyan időpontra tűzik ki a fogadóórákat, amikor a munkások és alkalmazottak dolgoznak és nem tudnak megjelenni az őket érdeklő kérdések megoldása céljából. Ahhoz például, hogy valaki bejusson a Szovjetunió közlekedési minisztériuma panaszirodájának vezetőjéhez, külön engedélyre volt szükség. Ugyanebben a minisztériumban nem lehetett külön belépő nélkül eljutni a politikai osztályra vagy a szakmunkás-osztályra, amelyeket nap mint nap sok vasúti dolgozó keres fel. A közlekedési minisztériumban egészen a legutóbbi időkig ez voh a helyzet a felek fogadásával. Egészen nyilvánvaló, hogy Itt az ideje határozottan véget vetni az ilyen helytelen gyakorlatnak, amely nyilván ellentétben áll pártunk- ilyen vonatkozású ismételt útmutatásaival. Az a feladat, hogy a dolgozók leveleinek, bejei intéseinek és panaszainak felülvizsgálásánál még tapasztalható hibákat kiküszöböljük, szigorú rendet teremtsünk a felek fogadásánál minden oártszervezetben, szovjet szervezetben, gazdasági és egyéb szervezetekben. Ezzel kapcsolatban még egyszer utalnom kell V, L Lenin arra vonatkozó utasítására, hogyan kell foglalkőzni a dolgozók leveleinek, bejelentéseinek és panaszainak megvizsgálásával. V. I. Lenin ismételten rámutatott, hogy lényegében alulról jövő ellenőrzésről van szó, amikor a dolgozók ' anaszt emelnek a szovjet Intézmények rossz munkája miatt. Követelte: úgy szervezzék meg a dolgot, hogy valamennyi szovjet intézményt hasson át a gondoskodás a dolgozók lényeges szükségleteinek kielégítéséről, minden egyes szovjet intézmény figyelmesen intézze a dolgozók bejelentéseit és gyorsan reagáljon reájuk. V. L Lenin mindig arra hívta fel a pártot, hogy ne tűrje a bürokratikus munkamódszerek megnyilvánulását, bélyegezze meg egyes vezetők gorombaságát, önhittségét és a kommunista gőgöt. Rámutatott arra, hogy a vezetés bürokratikus, formális-irodai módszerei nem férnek össze a szovjethatalom természetével, s hogy állandóan harcolni kell a huzavona, a hanyagság, a felelőtlenség ellen, szembe kell szállni minden esetben azokkal, akik nem ki zei k figyelmesen, hanem elhanyagolják a dolgozók szükségleteit és igényeit. Elvtársak! A pártszervtkhef érkező olyan levelekkel és panaszokkal egy sorban, amelyekben a dolgozók jogosan hívják fel a figyelmet egyes párt-, szovjet, gazdasági s egyéb szervezetek munkájának hiányosságaira, vagy haladéktalan megoldást igénylő kérdéseket vetnek fel, az SZKP Központi Bizottsága, a Központi Revíziós Bizottság és a kerület pártszervek olyan — köztük névtelen — leveleket is kapnak, amelyeknek írói önző célokból ártatlan funkcionáriusokat próbálnak befeketíteni, különféle alaptalan vádakat agyainak ki, s párt- és szovjet szervezetek számos dolgozóját terhelik rágalmazó koholmányaik ellenőrzésével. Véleményünk szerint nem kell minden ilyesfajta levelet megvizsgálni. A párt és egyéb szervezetek olyan állampolgárok leveleinek, bejelentéseinek és panaszainak megvizsgálására összpontosítsák figyelmüket, akik jogosan bírálják valamely szervezetünk hiányosságait, s tevékenyen segíteni akarják a pártot és az államot a r-ürt-, szovjet, gazdasági és más szervezetek munkájában észlelhető ilyen vagy amolyan mulasztások kiküszöbölésében. (Taps.) Sajnos, vannak még nálunk egyes párttagok, akik olyan panaszokkal fordulnak a párt központi bizottságához és a Központi Revíziós Bizottsághoz, hogy a helyi párt- és szovjet szervek nincsenek segítségükre az elhelyezkedésben. Az ellenőrzés során kiderül, hogy ezek közül a párttagok közül sokat annak idején azért mentettek fel vezető vagy felelős munkakör betöltése alól, mert azt nem tudták ellátni és kompromittálták magukat: most pedig továbbra is ugyanolyan tisztségre tartanak igényt, amilyent korábban töltöttek be, s más munkát határozottan visszautasítanak. Ezek az emberek, akik saját hibájukból nem dolgoznak már huzamos ideje, különleges előjogokat követelnek maguknak, s várják, mikor hivatják gket, s ajánlanak fel nekik nem kisebb munkakört annál, amelynek ellátása alól annak Idején felmentették őket. Ideje felfigyelni az ilyen párttagokra, s helytelen magatartásukat minden egyes esetben azok a pártszervezetek bírálják el, amelyek nyilvántartásán szerepelnek. Elvtársak! A Központi Revíziós Bizottság megismerkedett az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Pártellenőrző Bizottság ügyintézésével, s megállapította, hogy a Pártellenőrző Bizottság a XIX. pártkongreszszus óta eltelt időben a párttagok és tagjelöltek több mint 44 000 fellebbezését és bejelentését vizsgálta meg. Mégis jelenteni kell a XX. pártkongresszusnak. hogy az SZKP Központi Bizottsága a XIX. pártkongresszus óta felfedte a Pártellenőrző • Bizottságnak azt a helytelen gyakorlatát, hegy Sok esetben a kommunisták személyes ügyeit azoknak távollétében, a Pártellenörző Bizottság egy-egy tagja, agy a nem teljes létszámú Pártellenőrző Bizottság vizsgálta meg. A Pártellenőrző Bizottság az utolsó két évben jelentősen megjavította a hozzáérkező bejelentések és személyes ügyek megvizsgálásának munkáját, kijavítja a korábban elkövetett hibákat. Moszkatov elvtárs ezután a pártokmányok kicserélésének munkájával foglalkozott, majd befejezésül hangsúlyozta: A pártszervezetek feladata az, hogy továbbra se csökkent-C sék figyelmüket a pártügyvitel kérdései iránt, szigorúan tartsák be a kommunisták nyilvántartásának, B pártokmányok kiadásának és megőrzésének az SZKP Központi Bizottsága által megállapított rendjét, rendszeresen magyarázzák meg a párttagoknak és tagjelölteknek, hoqy felelősek a pártnak a tagkönyvek és a tagjelölti lapok gondos megőrzéséért. D. T. Sepilov elvtárs felszólalása Elvtársak! A központi bizottságnak a XX kongresszus elé terjesztett beszámolója a mai nemzetközi helyzet mélyreható, mindenre kiterjedő marxista—leninista elemzését tartalmazza. A beszámoló tudományosan általánosítja gazdasági, állami és kulturális építésünk eredményeit. Ugyanakkor kitűzi az elkövetkező évek nagyszabású népgazdasági feladatait, tovább fejleszti a marxista—leninista elmélet fontos títeleit, amelvek a tudományos kommunizmus eszméinek .győzelméért folvó további harc táviatait tárják fel. A központi bizottság beszámolója tÖkrozi az új iránti fogékonyságot, az alkotó kutatás és kezdeményezés szellemét, a fogyatékosságokkal szembeni kérielhetetlenséget. Ez jellemzi a lenin stílusú pártvezetést, ez hatja át a központi bizottság és pártunk egész tevékenységét. Valóban Igv van ez. Nézzük a nemzetközi kapcsolatokat. A központi bizottság mennyi bátor kezdeményezést és fontos lépést tett az utóbbi időben, hogy elérje a nemzetközi feszültség enyhülését. És ez meg is hozta a kedvező eredményeket, a Kelet és a Nvuqat néptömegei érzik is ennek hatását. Nézzük a belpolitikát. A központi bizottság igen józanul és birálóan értékelte a szocialista gazdaság különböző területeinek helyzetét, feltárta a gazdaságunk mélyében rejtőző óriási kiaknázatlan tartalékokat, mozgósította a szovjet haza dolgozóit, hogy nagy épltőmunkával újabb hatalmas fellandülést ér.ienek el a Szovjetunió gazdaságának és hatalmának alapját alkotó szocialista termelés minden ágazatában. A központi bizottságnak ez a kezdeményezése, éppen úgy, mint a pártnak a tömegek között végzett óriási szervező és nevelő munkája aazdag eredményeket hozott. Van egy döntő és objektív jele annak, hogy pártunk politikája helyes, hogy az egész állam alapvető érdekeit, a nép érdekelt fejezi ki. Ez a jel: a dolgozó tömegek egységesen támogatják a párt minden intézkedését, a munkásosztály, a kolhozparasztság, a szovjet értelmiség a legszorosabban tömörül a párt s központi bizottsága körül. (Taps.) Nem kétséges, hogv kongresszusunk nyomán az egész párt, az egész szovjet nép, a világ minden haladó ereje lelkes helyesléssel fogadja a központi bizottság. beszámolóját, amely világosan bizonyítja a marxizmus—leninizmusnak, ennek az örökké élő és örökké fejlédö tanításnak nagy, mindent legyőző erejét. (Taps.) A szocializmus példátlan gyorsasággal vált világrendszerré N. Sz. Hruscsov elvtárs beszámolójában erőteljesen és meggyőzően jellemezte a két ellentétes rendszer — a szocialista és a kapitalista rendszer fejlődési el< törvényszerűségeit. A történelmi feil dés egész menete vitathatatlanul alátámasztotta a nagy Leninnek azt a tételét, hogy a jelen korszak a ka~ltalista rendszer bomlásának és pusztulásának, az új, a szocialista rendszer keletkezésének és viharos fejlődésének a korszaka. Ma már nem elegendő azt mondani, hogy a kapitalizmus többé nem egységes, világot átfogó rendszer. Ez a tétel helyes volt addig a világtörténelmi fordulatig, amelv a második világháború nyomán következett be. A szocialista viszonyok most nemcsak nálunk, hanem Európa és Ázsia több országában is megszilárdultak, a szocializmus pedig növekvő és erősödő világrendszerré vált. A második világháború előtt a szocialista rendszerhez a földkerekség területének 17 százaléka, a lakosság- nak körülbelül kilenc százaléka és a világ ipari termelésének mindössze hét százaléka tartozott. A szocialista tábor országai jelenleg a földkerekség területének több mint 25 százalékát foglalják el. lakosságuk a vilán népességének több mint 35 százaléka, ipari termelésük pedig az egész világénak körülbelül 30 százaléka. A szocialista rendszer kialakulása olyan ütemben megy végbe, amely példátlan a .társadalmi rendszerek változásának történetében, A feudalizmusnak több mint 200 esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy bebizonyítsa fölényét a rabszolgatartó gazdasági rend felett és. mint uralkodó termelési mód megszilárduljon. A tőkés rendszernek körülbelül másfél évszázadra volt szüksége ahhoz, hogy bebizonyítsa fölényét a hűbéri rendszerrel szemben, elérje az ipari fejlődés magas színvonalát és világrendszerré váljék. A szocialista rendszer egy évszázad harmadrésze alatt nemcsak teljes fölényét bizonvltotta be a kapitalizmus felett, hanem szakadatlanul fejlődő világrendszerré is vált. A kapitalista termelés növekedésének kovásza ma: a mihtcrizálás Ezek történelmi tények, A burzsoázia ideológusai azonban a tények ellenére megpróbálják cáfolni azt a tudományos értékelést, hogv a mai kapitalizmus rothadó és halódó, a tőkés rendszert egészségesnek és virágzónak igyekeznek feltüntetni. Az Egyesült Államok kongresszusához intézett január 5-i elnöki üzenetben ezt olvashattuk: „Gazdasági életünk.., soha nem látott virágzást ért el." Igaz ez? Lássuk a számokat. Az elmúlt 26 év alatt a tőkés világ ipari termelésének volumene 93 százalékkal növekedett, tehát még kétszeresére sem, viszont a Szovjetunióban több mint húszszoros volt a növekedés. Mindenekelőtt felmerül azonban a Kérdés, milyen alapon érte el a tőOJ SZÖ 1956. február 19. kés ipar ezt az igazén szerény növekedést? N. Sz, Hruscsov elvtfcrs beszámolójában elemezte azt a négy alapvető tényezőt, amely ezt a csekély növekedést lehetővé tette, Szeretnék tüzetesebben foglalkozni az egyik tényezővel. Nézzük a legfejlettebb tőkés országot: az Amerikai Egyesült Államokat. ahol az említett negyedszázad alatt 134 százalékkal növekedett az ipari termelés. A tények azt mutatják, hogy a termelés növekedésének kovásza a militarizmus volt, hogy a második világháború aranybányát jelentett az amerikai monopóliumok nak és éppen emiatt az Ipari termelés 1943-ban érte el a legmagasabb színvonalát. De az amerikai ipar a háború után azonnal kénytelen volt majdnem 30 százalékkal csökkenteni termelését, Azután kétszer — 1948 -1940-ben és 1963-ban - válságjellegű visszaesés állt be, jelenleg pedig az amerikai ipar alig valamivel haladja meg az 1943-ban elért szinvonalat. Az amerikai monopóliumok a fegyverkezési hajsza fokozásával, a gazdasági élet mllitarlzálésával mesterségesen próbálnak gazdasági konjunktúrát teremteni. A nemzeti jövedelem hatalmas részét az állami költségvetésen keresztül katonai megrendelések fedezésére fordítják. Jelentékenyen erősödnek az államimonopolkapitalizmus különböző formái. Hatalmas készáru- és nyersanyagkészlet-tömegeket, improduktív katonai célokra használnak fel, vagy stratégiai tartalék formájában holtkészletként tárolnak. A háború utáni években az Egyesült Államok katonai kiadásainak összege együttvéve meghaladta a 340 milliárd dollárt. Az óriási fegyverkezési kiadások az állami költségvetések Idült deficitjére vezetnek, felbomlasztják a valutarendszereket, A forgalomban levő pénzmennyiség 1954-ben a háború előttihez viszonyítva a következő arányban nőtt: Angiiéban 3,5szeresére, az Egyesült Államokban 4,7-szeresére. Kanadában 6-szorosára, Franciaországban 23-szorosára, Olaszországban 80-szorosára, Japánban 200-szorosára. A pénzegység reálértéke 1964-ben 1938-hoz viszonyítva a következőképpen alakult: az amerikai dolláré 46 százalék, az angol font sterlingé 31 százalék, a francia franké 3,7 százalék, az olasz líráé 2 százalék, a japán jené pedig alig fél százalék. A különböző állami és magánadósságok összege az Egyesült Alllamokban 1953-ben (amerikai források szerint) több mint 600 milliárd dollár volt, Ez az összeg meghaladja az Egyesült Államok nemzeti vagyonának kétharmadát. Mindez ttikrőzi a kapitalista fejlődés jelenlegi szakaszainak törvényszervi vonásét: a kapitalizmus állandó militarista ösztökélésre szorul. Az élet azt mutatja, hogv a milliárdos állami katonai megrendelések és a közvetlen katonai agresszió némlI

leg fel tudja tartóztatni a gazdasági válság előrehaladását, sőt ideig-óráig meg is tudja szakítani fejlődését. Ig.v I történt ez az Egyesült Államokban a koreai háború idején. így van ez most is, amikor hozzákezdtek a nyugatnémet hadosztályok talpraállításához, és a felfegyverzés nagyszabású terveinek végrehajtásához. De más ideiglenesen feltartóztatni a válság kibontakozását, és megint más leküzdeni az objektív qa/dasági törvények érvényesülését. Loomer, haladó amerikai közgazdász írja erről: „A monopoltőke a gazdasági válságok ellen általános gyógyszerként a haditermeléshez folyamodik. Ilyenformán a kábítószerélvezőre emlékeztet, akinek a kábítószer eleinte kellemes őrzést nyújt. Később azonban ennek olyan fájdalmas következményei lesznek, amelyektől csak ú.1, nagyobb kábítószeradag használatával lehet megszabadulni. A kellemes érzés minden újabb dózissal gyengül, viszont a következmények egyre fájdalmasabbak lesznek, A kábítószerek rabja végül is a mind gyakoribb és mind nagyobb méregadagokkal elpusztítja szervezetét," « A háború utáni időszak gazdasági fejlődésének egész menete a tőkés fejlődés egyenlőtlenségének és ugrásszerűségének további fokozódására vezetett. A gazdasági élet széleskörű militarizálása, amelyet m. dolgozó tömegek kizsákmányolásának fokozása árán hajtanak végre,_az adóterhek növekedése a fizetőképes kereslet még nagyobb arányú csökkenésére, a fogyasztási cikkeket gyértó ágazatok pangására, a város és a falu ellentéteinek éleződésére, az egész gazdaság egyoldalú fejlődésére vezet, elkerülhetetlenül megérleli a komoly gazdasági válság feltételeit, továbbá más társadalmi megrázkódtatásokat. A gazdasági nehézsége^ elmélyülésének láttán, különös élességgel bontakozik ki a harc a nyersanyagforrásokért és az árupiacokért. A belső kapitalista piacok a munkásosztály viszonylagos és abszolút elnyomorodisa és a parasztság tönkremenetele törvényének érvényesülése folytán mind jobban összeszűkülnek. Az a tény pedig, hogy több ország a szocialista fejlődés útjára lépett és hogy folytatódik az imperializmus gyarmati rendszerének széthullása — a külső piacok szűkülésére vezetett. Az amerikai monopóliumok szántszándékkal megszakították a világ különböző országainak történelmileg kialakult piaci kapcsolatait és akadályozzák a kereskedelmet a szocia* lista országokkal. Politikájuk még inkább kiélezi a piac-problémát és csökíkenti a monopóliumok manőverezési lehetőségeit. Az imperialista. erők harca a piacokért és a nyersanyagforrásokért — ezt a harcot mindenekelőtt az Egyesült Államok és Anglia vívja — éppen ezért különösen kiéleződött, most pedig bekapcsolódott ebbe a harcba a háborús megrázkódtatások után talpraálló Nyugat-Németország és Japán is. fgy fest a helyzet a tőkés rendszer fejlődésével, ha a külső konjunkturális jelenségek mögött rejtőző mélyreható folyamatokat vizsgáljuk, Ezért most, a húszas évek közepével ellentétben, nem lehet a kapitalizmusnak semmiféle stabilizációjáról, még részleges, feltételes vagy korlátozott stabilizációjáról sem beszélni. De ebből neVn szabad azt a túlságosan leegyszerűsíthető következtetést levonni, hogy a kapitalista termelés hanyatlása töretlen vonalú. A leninista marxisták mindig határozottan elutasították a kapitalizmus „stagnálásának" elméletét, ezt a hibás, tudománytalan nézetet, amely szerint a kapitalizmus rothadása az imperializmus korában a termelőerők „megrekedését", ftiindenfajta műszaki haladás megállását jelenti. A hajsza a maximális profit után, a piaeösszeszűkülés hallatlan mértékben kiélezi a tőkés országok és monopóliumaik versengését, a konkurrencia pedig elkerülhetetlenül ösztökéli az állótőke felújításának folyamatát. Több iparágban jelentékeny a műszaki haladás, új nagy termelékenységű berendezéseket honosítanak meg, a legkülönbözőbb találmányokat alkalmazták. Az Imperializmusra — hangsúlyozta Lenin — két Irányzat harca jellemző. Az egyik a technikai pangás, a rothadás tendenciája, az ellentétes irányzat pedig: a technika fejlődése a monopóliumok konkurrencla-harca és a legmagasabb profitért folytatott hajszája következtében. A tőkés monopóliumok támadása a dolgozók létérdekei ellen, a teljes és részleges munkanélküliség nagy aránya a legfontosabb tőkés országokban, « drágaság óriási növekedése, a kisárutermelők tönkretétele folyamatának erősödése, az adóterhek növekedése; mindez elkerülhetetlenül a munka és a tőke ellentételnek erős fokozódására vezet, arra, hogy a dolgozó tömegek mind nagyobb erővel harcolnak a feqyverkezésl hajsza politikája, a tőkés elnyomás egész rendszere ellen. Szemünk láttára roskad össze a gyarmati népek leigázásának piramisa Elvtársak! A központi bizottság beszámolójából kitűnik, hogy ugyanakkor, amikor kiéleződnek az ellentétek a tőkés rendszer fő központjaiban — az anyaországokban — egyszersmind kibontakozik a világtörténelmi folyamat: a roppant méretű gyarmati világ népei győzelmes harcot indítanak szabadságukért és függetlenségükért. Lenin rámutatott: „A kapitalizmus olyan világrendszerré fejlődött. amelyben maroknyi „előrehaladott" ország gyarmati elnyomásban tartja és pénzügyileg fojtogatja a föld lakosságának óriási többségét." A kapitalizmus a gyarmati elnyomás óriási piramisát építette fel. A gúla csúcsán csekélyszámú fehértíjú hatalom helyezkedett el, lejjebb a különböző országek kaptak helyet ahhoz mérten, hogy mennyire függenek a gyarmatosító „urak"-tól, az (Foljrtatájs a 3. oldalon.) /