Új Szó, 1956. január (9. évfolyam, 1-31.szám)

1956-01-10 / 10. szám, kedd

Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. január 10. kedd 30 fillér IX. évfolyam 10. szám A beadások teljesítése a földművesek állampolgári kötelessége A tavalyi termés olyan ió volt, hogy minden szövetkezet és egyé­nileg gazdálkodó paraszt teljesít­hette a kötelező beadást, annál is inkább, mivel a hátralékot más termékfajtákkal is helyettesíthet­te. Az EFSZ-ek és a dolgozó pa­rasztok túlnyomó többsége eleget is tett kötelességeinek, sőt sokan a megszabottnál többet adtak be. Az ilyen ió gazdák érdeméből ta­valy teliesítettük és túlszárnyal­tuk a gabonaneműek, a cukorré­pa. a hús, a tei és más termékek beadási terveit. De nem minden EFSZ és egyé­nileg gazdálkodó - paraszt kezdte meg az úi évet tiszta számlával. Vannak olyan szövetkezetek és pa­rasztok, akik bizonyos termények­ből tartoznak az államnak. Mivel a tavalyi év rendkívül előnyös volt a mezőgazdasági termelésre, a kormány világosan kijelentette, hogy minden EFSZ és egyénileg gazdálkodó paraszt kötelessége ki­egyenlíteni az 1955. évi beadási tartozásokat. A kormány egyben olyan intéz­kedéseket hagyott ióvá, amelyek lehetővé teszik minden gazdának, hogy kiegyenlítse tartozását és a második ötéves tervet tiszta szám­lával kezdje. A tavalyi elmaradást be lehet hozni az idén is, sőt az egyes terményeket helyettesíteni is lehet. Azok, akik még az 1953­as és az 1954-es évekből tartoz­tak. ezt a tartozásukat kiegyen­líthették azzal, hogy teljesítették a tavalyi kötelező beadást. Az el­következendő napokban a nemzeti bizottságok tanácsai és a Bégyűi­tési Minisztérium meghatalmazott­jai a parasztok részvételével meg­tárgvaliák az 1953—1954-es évek­ből származó tartozás kiegyenlíté­sének kérdését azokkal a gazdák­kal kapcsolatban, akik ilyen nagy előnvnyúitás mellett sem teljesí­tették a tavalyi beadást. Azoknak a parasztoknak, akik biztosítékot adnak arra. hogy az elkövetkezen­dő években teljesíteni fogiák köte­lezettségeiket. lehetővé fogiuk ten­ni, hogy a második ötéves tervet a fent említett két évből származó tartozástól mentesen kezdjék meg. A kormány intézkedése nagy segítséget ielent azoknak a pa­rasztoknak. akik önhibájukon kí­vül nem teljesíthették minden kö­telezettségüket. A kormány vala­mennyi dolgozó véleményét fejezi ki. amikor bízik abban, hogy ezek a gazdák a iövő években nagyobb igyekezetet fognak tanúsítani a termelési és beadási feladatok tel­jesítésében. Ugyanakkor ezek az intézkedések csapást mérnek az olyan egyénekre, akik el akarták kerülni kötelességeik teljesítését és arra számítottak, hogy így könnyen és gyorsan meggazda­godnak. Már sokszor megmondtuk, de új­ra ismételni kell azt, hogy az állam iránti kötelezettségek min­denkire érvényesek. Csak akkor fogunk többet termelni, ha min­denki a maga munkahelyén tel­jesíti. sőt lehetőleg túlteliesíti a kitűzött feladatokat. Életünk alapja s iólétünk gya­rapodásának feltétele a munkás­osztály és a dolgozó parasztság kölcsönös együttműködése. A falu dolgozói nem lehetnek meg anél­kül. amit számukra a város dol­gozói termelnek, s viszont, a vá­ros dolgozóinak szükségük van az élelmiszerekre és más mezőgaz­dasági terménvekre. Csak ez a kölcsönös együttműködés teremt­heti meg a iobb holnapot. A falu dolgozóinak nagy előnye, hogy azt, amit termeltek, szilárd ára­kon adhatiák el, s számukra an­nál iobb. minél többet termelnek, t-v n él többet aÖnak be. A parasztok számára a munkás­osztállyal való szövetségük igen előnyös. E szövetségből eredő elő­nyök azonban kötelezettségekkel is iárnak. Kötelezettségek és elő­nyök, ez ugyanazon érem két ol­dala. A kötelezettségek teljesíté­se nélkül nem lehet előnyökre számítani. Aki ezt nem akarja megérteni és csak magára gondol, aki mindenek fölé állítja szemé­lyi jólétét és így a város és a fa­lu dolgozóinak szövetségét meg­bontia, aki nem hagyja magát meggyőzni, azzal ennek értelmé­ben fog bánni a társadalom is. A beadások teljesítése minden becsületesen gondolkodó paraszt érdeke. Aki nagyobb iövedelemre akar szert tenni, annak többet kell termelnie. S ezért helyes az, hogy azok. akik tavaly nem • teljesítet­ték a kötelező beadást, egyenlít­sék ki azt az idén. Hiszen ezek közül sokan arra számítottak, hogy azt a termékmennyiséget, amely­lyel megrövidítették az államot és ezzel valamennyi dolgozót, majd magasabb áron fogiák most elad­ni. Aki komolyan veszi a dolgo­zók érdekeit, nem érthet ezzel egyet. Magasabb félvásárlási árakon azok adhatiák el terményeiket, akik többet termelnek, akik nem kerülik el kötelességeik teljesíté­sét, nem térnek tisztességtelen utakra, nem spekulálnak, hanem keresik a többtermelés módjait és így a jövedelem gyarapításának módiait. Ez a parasztok anyagi, kulturális színvonala növelésének egyedüli helyes útja. A falu dol­gozói ezen az úton haladva to­vábbra is a párt. valamint a kor­mány nagy támogatásában és se­gítségében fognak részesülni. Nemzetgazdaságunk fejlesztési tervének egy részét képezi az, , hogy minden egyes mezőgazdasá­i gi üzem valamennyi terményben teljesítse beadási kötelezettségeit. Ez döntő fontosságú életünk szem­pontiából. És mivel mi azt akar­iuk, hogy életünk még iobb le­gyen. feltétlenül meg kell kíván­nunk a tervezett feladatok teljesí­tését. Az egész év során szükségünk van az élelmiszerekre, s főleg az állati eredetű termékekre. Ezért fontos az. hogy a beadásokat ne halogassák, hanem már az év el­ső napiaitól kezdve egyenletesen teljesítsék. Az egyenlőtlen telje­sítés nehézségeket okoz gazdasá­gunknak. A nemzeti bizottságok­nak, a begyűitési dolgozóknak, természetesen a falusi kommunis­táknak is központi kérdésként kell foglalkozniok a kötelező beadás egyenletes teljesítésének biztosítá­sával. Nem lehett arra bízni ma­gunkat. hogv az év az hosszú. A beadások teljesítését a hűs, vala­mint a tei beadását már most meg kell szervezni, hogy a város fo­lyamatosan kapion a falutól élel­miszert. Az elmúlt évek beadási elma­radásának kiegyenlítése és az idei beadás egyenletes teljesítése: ez falvainkon most az egyik legfon­tosabb feladat. Minden dolgozó és elsősorban a kommunisták, a nem­zeti bizottságok tagiai és a be­gyűitési dolgozók kell. hogy meg­követeliék minden beadási köte­lezettség teljesítését. Gondoskodni fognak arról, hogy a kormány ez­zel kapcsolatos intézkedéseit he­lyesen alkalmazzák, hogy minden egves esetben igazságosan és a dolgozó nép érdekeiből kiindulva iárianak el. Ha ez ÍPV lesz. akkor ez az intézkedés, valamint a párt és a kormány további segítsége megmutatkozik a mezőgazdasági tnrm° 1és további fellendítésében. HAZANK ELETÉBŐL Pótjutalmazás címen 48286 koronát osztottak szét A tőrei szövetkezet tagjai jó mun­kát végeztek a múlt évben. A napok­ban sor került a pótjutalmazás szét­osztására. A terven felül termelt ter­mékek után a tagok — ahogy még tavasszal tervezték — pótjutalmazás­ban részesültek. Pótjutalmazás címén a szövetkezet 48 286 koronát osztott szét a tagok között. Az említett ösz­szegből minden egyes szövetkezeti tag aszerint részesült, ahogyan mun­kájával hozzájárult a többtermeléshez. No de ez így is van rendjén. Szlacsan István, Tőre Egy technikus találmánya Az acél köszörülésénél apró por ke­letkezik, amelyet hosszú éveken át használhatatlannak tartottak. A cho­mutovi Julius Fucík-üzem köszörűsei addig hordták a köszörülés után meg­maradt port a hulladék közé, amíg Vlastimil Helebrand technikus ff' nem fedezte, hogy ez az anyag kiválóan alkalm-'ha.ö a kohászatban. Vlasti­mil Helebrand találmányát már alkal­mazzák és nagy megtakarításokat ér­nek '1 ssgitségével. * ..hsmutovi Julius Fucík-üzem a kladnói kohászoknak ez idén már 700 tonna hulladékot kül­dött, aminek vastartalma 80 százalék. A kladnói kohászok saját köszörűseik­től is több mint 200 tonna hulladékot halmoztak fel. Ezen újítás alkalmazá­sával nemzetgazdaságunk évente 10 000 tonna vasat nyerhet csak olyan hulladékokból, amelyek eddig értékte­leneknek látszottak. Bevezetik az üzemen belüli önálló elszámolást Az 1955-ös év befejezésével egyidő­ben a Málasi Állami Gazdaság tehén­gondozói is számot vetettek azzal, mit tettek, milyen eredményeket értek el az elmúlt évben és új tervekkel ké­szültek fel a második ötéves terv első évének feladataira. Az állattenyésztés­ben dolgozók versenyéből a múlt évben Barkóczi József került ki győztesen. Barkóczi büszke arra, hogy az elmúlt évben ő fejte ki a legtöbb tejet a gond­jaira bízott 10 tehéntől. A múlt évben a terv szerint 31 640 liter tejet kellett volna kifejnie, az év végi kimutatás azonban azt bizonyítja, hogy e helyett 36 922 litert fejt ki vagyis 5282 liter­rel többet, mint amennyit a terv elő­írt. Ez átszámítva tehenenkint 3692 liter átlagos tejhozamot jelent. A tejtermelés állandó növelése mel­lett növekszik a tehénállomány is, amellyel bátran állnak ki az elkövet­kező ötéves terv első évének verse­nyére. Ez év január elsejétől beveze­tik az üzemen belüli önálló elszá­molást is. Ober János, Málas Szövetkezeti építkezések a királyhelmeci járásban A királyhelmeci járás egységes föld­művesszövetkezetei a gazdasági épü­letek építésének tervét 1955-ben 149 százalékra teljesítették. A múlt évben terven felül megjavítottak 2,5 km utat, 9 kutat ástak és felépítettek 1 sertéshizlaldát 200 sertés részére, 6 kukoricaszárítót, egy 10 vagon be­fogadóképességű, 300 köbméteres trágyalémedencét, 4 hídmérleget, 2 méhest 60—60 család részére, 3 autó­garázst, a bacskai szövetkezetben iro­dahelyiséget és műhelyt 92 000 koro­na értékben, örösben 1 barakkistál­lőt 145 000 korena értékben és 3 ki­sebb mezei hidat. Mindezekben a szép eredményekben legnagyobb része van a szövetkezeti tagoknak, akik tudatában vannak a közös épületek mielőbbi felépítése fontosságának, ezért az idén is fo­kozott figyelmet szentelnek a közös építkezéseknek. Szövetkezetünkből minta­szövetkezetet csinálunk Mi, a jánoki EFSZ tagjai is látjuk azokat az eredményekei, melyeket a többi szövetkezetek elértek az elmúlt évek során. Mi is értünk el eredmé­nyeket. Mondhatnánk úgy is, hogy a termelés egyes ágazataiban kiváló eredményeket tudunk elérni. Most azonban a második ötéves terv küszö­bén elhatároztuk, hogy a jövőben még sokkal hagyobb eredmények elérésére törekszünk, és igérjiik, hogy szövet­kezetünket mintaszövetkezetté tesz­szük. Domin Pál, Jánok f I Lapunkban már hírt hoztunk a kassfli téglagyár udvarán épülő paneleket gyártó részlegről. A napokban fejezték be a panel-gyártó részleg épí­tését, szintén panelekből. A csarnokok felépítése nem tartott egy hónapig sem. Képünk az előregyártott alkatrészek szerelését mutatja be. Bányászaink az egyenletes tervteljesítéséri harcolnak A szlovákiai szénbányák tiszta számlával indulnak a második hétbe A Francia Kommunista Párt választási győzelme tiszteletére zói elhatározták, A handlovai Nagy-bánya szom­baton nem teljesí­tette a napi fejté­si tervet. A szlo­vákiai szénbányák­j ban az év elejétől néhány százalék hiányzott a terv teljesítéséhez. Ezért a szlovákiai szénbányák dolgo­hogy az elmaradást a Francia Kommunita Párt győzelmé­nek tiszteletére vasárnapi műszakok­ban behozzák. Handlován és Pótoron sikeresen fej­tettek a vasárnap folyamán. Az el­maradást már a reggeli műszak be­hozta. Handlován a reggeli műszak befejezéséig 300 tonnát fejtettek ter­ven felül. Kékkőn 150 tonnát. A no­váky-i Lehota és Béke-bányákban a vasárnapi műszakokon karbantartási munkálatokat végeztek. A szlovákiai szénbányák ez év má­sodik hetét tiszta számlával kezdték meg. Gyorsvájárok — az ostravai bányák építői Második ötéves tervünk folyamán lényegesen növekszik a kőszénfejtés. Ezért szükséges lesz nagy mértékben rekonstruálni az eddigi bányákat és újakat építeni. Az ostrava-karvinai szénkörzet bányáinak építői a gyttrs­vájárok és technikusok vasárnap, ja­nuár 8-án értekezletet tartottak, hogy megvitassák, hogyan teljesítik felada­taikat. Az ostrava-karvinai bányák építése a tavalyi átlaggal szemben 153 száza­lékkal, termelékenységük pedig 42 százalékkal növekszik. E feladat tel­jesítéséhez meg kell gyorsítani a tár­nák fúrását, mégpedig elsősorban a gyorsfejtés módszerének terjesztésé­vel. A magasabb feladatok teljesíté­séhez hozzájárul a jó gépesítés és an­nak teljes kihasználása. Ebben az év­ben tovább tökéletesítik a millszekun­domos robbantást. A vibrációs fúró­gépekkel meggyorsítják az eddig leg­hosszadalmasabb munkálatot, a fúrást is. Alois Boháč, a Petr Cingr-bánya kiváló elővájára felajánlotta gazdag tapasztalatai átadását. A hermanicei bánya és a Sztálin-Nagybánya gyors­vájárai szívesen elfogadták ezt az ajánlatot. Az 1021-es számú fejtés bányászainak vállalása A nováky-i Béke-bánya első fejtő­részlegen az 1021-es fejtésen dolgo­zik Štefan Milčevič, Ján Kučera és Štefan Hanidžiar. E három elővájár kollektívái a műszaki, ipari és pénz­ügyi terv megvitatásánál kötelezett­séget vállaltak, hogy ez évi tervüket az Államosítás Napjáig, tehát október Szovjet módszerekkel A partizanskéi Augusztus 29. cipö­ovár második ötéves tervünk első évében is meg akarja tartani az üze­men belüli önálló elszámolás példás üzeme címet. Ezért széles körben mozgósítják a dolgozókat a terv egyen­letes teljesítésére. A tavalyi jó tapasz­talatok alapján tovább fejlesztik a rosztovi A. I. Mikojanról elnevezett cipőgyár dolgozóinak versenymódsze­rét. Ezt a módszert legjobban a ci­pötalpgyártó részleg dolgozói alkal­mazzák, akik kötelezettséget vállaltak, hogy havonta 36 000 korona értékben takarítanak meg nyersanyagot. | 28-ig teljesítik és az év végéig még 4400 tonna szenet fejtenek ki terven felül. Vállalásuk teljesítését eddig el­ért eredményeik támasztják alá. Hi­szen már pénteken kollektíváik hoz­zájárulásával a nováky-i első fejtő­részleg 128,7 százalékra teljesítette napi tervét. í^égy taggal gyarapodtunk A királyhelmeci járás a szocialista mezőgazdaság építése terén már nagy Jtat tett meg. A járás területén már csak két községben nincs EFSZ. A kiváló eredmények, amelye­ket a szövetkezetek elértek, egyre kö­zelebb viszik a még egyénileg gazdál­kodókat a szövetkez: 'iez. Bizonyítja ezt az, hogy a múlt év második felé­ben 174 új taggal gyarapodtak a meg­lévő szövetkezetek. Borsiban előkészí­tő bizottság alakult. Kisgéresen pedig már az új évben 4 földművessel sza­porodott a szövetkezeti tagok száma. Bodnár Viktor, Kassa

Next

/
Thumbnails
Contents