Uj Szó, 1955. december (8. évfolyam, 288-314.szám)

1955-12-29 / 312. szám, csütörtök

4 UJSZÖ 1955. december 29'. ÓT ÉV ALATT MEGKÉTSZEREZŐDÖTT ROMÁNIA NEHÉZIPARÁNAK TERMELÉSE Chivu -toicu elvtárs beszéde Románia másodľ: ötéves tervről Bukarest, december 27. (TASZSZ) — A Román Munkáspárt II. kongresszusának december 26-i esti ülésén Chivu Stoica, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke mondotta el beszámolóját: A II. kongresszus irányelvei a román népgazdaság fejlesztését célzó 1956—60. évi második ötéves tervre vonatkozóan. Chivu Stoica elvtárs ismertette a második ötéves terv ipari feladatait. A második ötéves terv végére az ország ipari termelésének volumene az 1948. évinek 5,5—5,6-szeresére növekszik. Az ország szocialista iparosítása politikájának töretlen megvalósítására a te.-melési eszkö*ök termelésének évi átlagos növelését 11—11,5 százalékban, a fogyasztási cikkek termelése növekedésének évi ütemét 8,5—9 százalékban kell megállapítani. Az ország népgazdaságának további fejlődése a kitermelőipar gyors fellendülését követeli meg. Az ásványolaj-termelés 28 százalékkal fog növekedni, azaz 1960-ra az évi termelés eléri a 13,5 millió tonnát. A széntermelés öt év alatt 80— 90 százalékkal növekszik, a földgáztermelés pedig 1960-ra eléri az 1955. évinek 2,8 szeresét. Az irányelvek tervezete megszabja a fémtermelés hatalmas növelését. 1960-ra a vasgyártás 1955-höz viszonyítva körülbelül kétszeresére, az acélgyártás 2—2,2-szeresére, a hengereltfém-gyártás majdnem 2-szeresére növekszik. — A vaskohászati ipar felemelése a népgazdasági szükségletek színvonalára megköveteli a saját nyersanyagbázis elmaradásának megszüntetését. A második ötéves tervben a vasérctermelés 1,8—2-szeresére növekszik. Az acélgyártás növelésére új vaskohászati kombinát építését kezdjük meg, s 1960. végére megkezdi működését az első nagyolvasztó. Egyidejűleg jelentékenyen növeljük a színes fémek termelését. 1960-ra a gép- és a fémfeldolgozó ipar termelése 1955-höz viszonyítva körülbelül 1,8—2-szeresére növekszik. Bevezetjük sok új gép- és berendezés gyártását az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés különböző ágazatai részére. Hatalmasan fejlődik a hajóépítő ipar. A második ötéves terv irányelvei megszabják a vegyiipar brutio termelésének 2,5—3-szoros növelését. Különleges figyelmet fordítunk az ásványolaj vegyi feldolgozására. Első ízben épül az országban szintetikus gumigyártó üzem. A mezőgazdaság műtrágyaellátásának biztosítására új, 100 000 tonnás évi kapacitású foszfát-műtrágyagyárat helyezünk üzembe és 150 000— —200.000 tonnás évi kapacitású nitrogén-műtrágyagyárat építünk. A második ötéves tervben 50 • százalékkal fog növekedni a könnyűipar és az élelmiszeripar termelése. Chivu Stoica elvtárs a második ötéves terv mezőgazdasági feladataira áttérve kijelentette: A mezőgazdaság fő feladata a második ötéves tervben a mezőgazdasági árutermelés jelentékeny növelésének biztosítása. A második ötéves terv rendkívül nagy figyelmet fordít a jószágállomány növelésére, különösen a jószágok hozamának fokozására. 1960-ban körülbelül 1300 000 tonna húst fogunk nyerni, ebből 600 000 tonna sertéshúst; ezenkívül 25 millió hektoliter tejet fogunk fejni, 34 000 tonna gyapjút nyírni stb. Fokozott és felelősségteljes feladatokat állít a második ötéves terv a gép- és traktorállomások elé. A gép- és traktorállomások számát 1960-ig 380-ra emeljük, s növeljük traktorokkal és egyéb gépekkel való ellátottságukat. Nagy figyelmet fordítunk a mezőgazdaság szocialista szektorának fej'?sztésére és minden oldalú támogatására. Az ipari beruházások a teljes beruházási összeg 56 százalékát alkotják, ebből 50 százalék jut a termelőeszközöket gyártó iparra és 6 százalék a fogyasztási cikkeket gyártó iparra. A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás fejlesztésére a teljes beruházási összeg 12*5 százalékát irányoztuk elő. A dolgozók jólétéről való gondoskodást tükrözi, hogy a beruházási összegek 17,5 százalékát szocialista és kulturális rendeltetésű munkálatokra irányoztuk elő. A fő erőfeszítések elsősorban arra irányulnak majd, hogy befejezzük és üzembe helyezzük az épülőfélben levő objektumokat. A termelőkapacitás növekedése szempontjából igen fontos a meglevő ipari vállalatok kibővítése, és új technikával való ellátása, s csak másodsorban jön számításba új üzemegységek építése. A munka termelékenységének növekedése a népgazdaság minden ágában — folytatta az előadó — a második ötéves terv egyik legfontosabb feladata. Az irányelvek tervezete értelmében a munka termelékenységének az iparban legalább 40—50 százalékkal, az építkezéseknél 50—55 százalékkal és a mezőgazdasági állami szektorokban 40—50 százalékkal kell növekednie. Az ipari termelésben a második ötéves terv által előirányzott általános növekedés 75—80 százalékát a munka termelékenységének növelése útján kell elérnünk. A termejési önköltség szakadatlan és rendszeres csökkentését az iparban, a közlekedésben, az építkezéseknél, a mezőgazdaságban, az áruforgalomban, a második ötéves terv egyik központi feladatának kell tekinteni. A második ötéves tervben a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelésével kapcsolatos feladatokról szólva, az előadó rámutatott arra, hogy a nemzeti jövedelem körülbelül 50 százalékos növekedése alapján a dolgozók reálbére 30 százalékkal növekszik majd, főként a kiskereskedelmi árak leszállítása útján. Ezzel párhuzamosan az 1956—1960. közötti időszakban növekszik majd a dolgozó parasztság reáljövedelme is. A terv legalább 2 500 000 négyzetméter lakóterület építését irányozza elő. A bányamunkások részére állami költségek és kölcsönök segítségével legalább 25 000 lakást és családi házat építenek. A második ötéves terv teljesítését biztosítja dolgozó és alkotó képességgel megáldott népünk lángoló hazafiassága és munkalendülete, a párt bölcs vezetése, a Szovjetunió testvéri segítsége, a szocializmus táborához tartozó országokkal való baráti gazdasági együttműködés, a gazdasági kapcsolatok fejlesztése minden békeszerető országgal. A Román Munkáspárt II. kongreszszusának december 27—

i délelőtti ülésén végetért Chivu Stoica miniszterelnök -beszámolójának megvitatása a Román Munkáspárt II. kongresszusának az 1956—1960-as második ötéves tervvel kapcsolatos irányelveiről. A vitáiban felszólaltak Alexandru Moghioros és Petre Borila, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága politikai irodájának tagja, M. Bergianu, a párt sztálini körzeti bizottságának titkára és mások. A kongresszus egyhangúlag jóváhagyat az 1956—1960. évi, a népgazdaság fejlesztésére irányuló második ötéves terv irányelveit. A kongresszus ezután meghallgatta a Román Munkáspárt alapszabályzatának módosításáról szóló beszámolót. A beszámoló rámutatott, hogy a párt tapasztalatai alapján egyes módosításokat és kiegészítéseket kell eszközölni az alapszabályzatban, amelyek biztosítják a munka olyan szervezési formáit és módszereit, amelyek szükségesek azon nagy feladatok teljesítéséhez, amelyek a jelenlegi időszakban a párt előtt állanak. A beszámolóról vita indult meg. A küldöttek egyhangúlag jóváhagyták a Román Munkáspárt alapszabályzatának javaslatát. A kongresszus ezután meghallgatta Nagy-Britannia Kommunista Pártjának, a Koreai Munkáspártnak, Belgium Kommunista Pártjának, a Koreai Munkapártnak, Németország SzoOialista Egységpártjának, az Albán Munkapártnak, Mongol Forradalmi Néppártnak és Ausztria Kommunista Pártjának üdvözleteit, amelyeket a kommunista és munkáspártok külföldi küldöttei adtak elő. AMERIKAI KÉPEK Nemrég héttagú szovjet újságíróküldöttség járt az Egyesült Államokban. Az újságírók most hazatérésük után színes útleírásokban számolnak be a látottakról. Boris Polevojnak a Pravdában, A. Adzsubejnek a Komszomoljszkaja Pravdában és N. G r iba c s o vnak a Lityeratur- naja Gazetában megjelent írásaiból közlünk néhány részletet. Az amerikai egyetem A szovjet újságírók néhány napot töltöttek New Yorkban. A többi közt meglátogatták a Columbia-egyetemet. A látogatásról Gribacsov a következőképpen számol be. „A professzorok közül néhányan egy évet vagy még többet töltöttek a Szovjetunióban, ahol különböző kérdéseket tanulmányoztak. Beszélgetésünk barát! volt és az egyetem sok dolgozója fejezte ki azt a kívánságát, hogy szeretne ellátogatni a Szovjetunióba Érdekelt minket, mi az egyetem irodalmi programja. A modern amerikai írók közül Hemingway, Faulkner, Steinbeck, Miller, O'Neil, ezenkívüi Henry James, whitman műveit tanulják. Azzal az ürüggyel, hogy „utánzó" (bár, hogy kit utánoz, azt nem sikerült kideríteni), majdnem egyáltalán nem ismertetik O. Henry műveit. Longfellowról Wallace professzor azt mondta: Versei sokkal jobban és költőibben hangzanak orosz fordításban, mint eredetiben. Az orosz irodalom programjában tanulják Majakovszkij, Solofiov, Leonov, A. Tolsztoi. Kataiev. Erenburq. Blok. Furmanov, N. Osztrovszkij, Fagyejev, Pavlenkov munkásságát, vagy egyes müveit. A mai költők közül csak Tvardovszkijt ismerik. — Nagyon nehéz a

1 versek fordítása panaszkodott Wallace professzor. — Nálunk nincsenek olyan ügyes fordítók, mint önöknél." Tetszett a szovjet újságíróknak az egyetem újságírőfakultása. „Ahhoz, hogy valaki beiratkozzék az újságírófakultásra — írja Gribacsov — négy évig kell előzőleg az egyetem bölcsészeti fakultásán tanulnia. Ez idő alatt már kiderül, mire van hajlama a hallgatónak, mennyire tehetséges. A jelentkezőt két-három személynek, lehetőleg újságírónak kell ajánlania. Nem tartják helyesnek, hogy valakit egyenesen az iskola elvégzése után vegyenek fel, mert mint mondották, ez „zsákbamacska". A tanulmányi idő egy év. Ezalatt a hallgatók újságírók előadásait hallgatják, tanulmányozzák a lapmunkát, a rádió és televízió-tudósítások készítését. A fakultásnak saját kis nyomdája van, ahoi a diákok maguk szedik ki és nyomtatják újságjukat. A hallgatóknak tudniok kell gépírni, fényképezni, magnetofont kezelni, s jegyzeteket készíteni gyorsan és pontosan. A diákok csoportjait rövid időre kisebb New York-i lapok szerkesztőségeibe küldik, ahol elejétől végig elkészítenek néhány egymásután következő lapszámot. A lap első oldalán közlik, hogy a lapot diákok készítették, a fakultáson pedig megvitatják a számot. Ügy gondoljuk, hogy a Columbia-egyetem módszere az újságírók előkészítésére figyelmet érdemel. Adzsubej megjegyzi erről a látogatásról, hogy itt is, mint a többi egyetemen is, csak a tanárokkal beszélhettek az újságírók. Majdnem egyáltalán nem találkoztak hallgatókkal. S ami szintén nem tetszett: a Columbiaegyetem drága. A tanulás 1000—1200 dollárba kerül évente, vagy még többe. (Az ellátással együtt 2000 dollár). ..Mindenért fizetni kell: az előadásokért, azért, hogy a tanár megnézi a rajzot, azért, hogy a hallgató leteszi a vizsgát, ösztöndíjat nagyon kevesen kapnak". Az ösztöndíjakat leginkább a különböző társadalmi és magánszervezetek adják, összegük kicsi. Az orosz intézetben „az orosz kérdés" szakértőit nevelik, főleg az állami hivataloknak. Nehéz megállapítani — írja Adzsubej —, mennyire mély és objektív ismereteket kannak a hallgatók a Szovjetunióról. A hallgatókon látszott, hogy érdeklődnek a Szovjetunió iránt, de a kérdések, melyeket az újságíróknak feltettek, azt mutatták, hogy elferdített képet kapnak a szovjet életről. A kaliforniai egyetemen például az orosz-szovjet irodalom „fő specialistája" és tanára egy bizonyos Sztruve — az áruló Pjotr Sztruve fia, akinek hazugsággal és gyűlölettel teli cikkei jelennek meg az újságokban a Szovjetunióról. Brodway Természetesen meg kellett nézniök a szovjet újságíróknak New York főútját és büszkeségét, a pazar fénnyel kivilágított Broadwayt is. A Broadway nemcsak esti fényeiről híres: .tt v=n a város legtöbb színháza, mozija, mulatóhelye. Az újságírók a „Zenedoboz" nevű kis színházba tértek be. Modern amerikai darabot játszottak: az „Autóbuszmegállót". Nem csalódtunk — írja Adzsubej •—, ho^y éppen ebbe a színházba mentünk be. Tudtuk, hogy a Broadwayn sok az olcsó, kiabáló előadás. A mozik plakátjairól revolveres mozihósök arca néz a járókelőkre. Az éjszakai mulatókban revüket adnak e'd. melyekben kevés a valódi művészit és sok a pornográfia. Az előadás azonban, melyet végignéztünk, előnyösen különbözött ezektől. Kedves, egy kicsit talán kilátástalan és szomorú szerelmi történetet játszottak. Kim Stanley valódi realizmussal, jó ízléssel játszotta a főszerepet. Az előadás után a színfalak mögött felkerestük és megköszöntük érdekes, tehetséges játékát. Azt felelte, hogy igyekszik a színpadon a Sztaniszlavs -kii-rendszer szellemében játszani. s legnagyobb álma. hogv meglátogassa a Szovjetuniót, és találkozhassék n szovjet művészekkel és rendezŐK! el Kim Stf'.nley néhány másodperec gjndolkoüctt, azután azt mondta: a művészet hivatása, hogy feiemclje az emoert és azt hiszem, ez a legfontosabb M űvészetben. Elbúcsúztunk. Hazatérve szobámba, még egyszer el akartam olvasni a színlapot. Csak akkor vettem észre, hogy nagy betűkkel rá volt írva: „Lé-,itámadd-- ecetén valamennyi néző köteles a helyén maradni és a polgári védelmi megbízott parancsát teljesíteni „ ." Mi ez? Megfordítottam a lapot, azt reméltem, talán még a második vile ghóború idején nyomtatták ki a p:oyamot? De nem, most adták ki és egyik reklámja az 1956. évi autókat hirdette. A progm felhívását nem az állampolgárokról való gondoskodás diktálta. Senkinek a repülőgépei sem fenyegetik Amerikát és ezt maguk az amerikaiak is jól tudják. De vannak az Egyesült Államokban emberek, akik mindenáron el akarják rontani az emberek hangulatát, még az éjszakai Broadwayn is". A clevelandi Ford-gyárban New York után Cleveland-et. az Erie-tó mellett fekvő nagy iparvárost látogatták meg a szovjet újságírók. A clevelandi látogatásról azt írja Gribacsov, hogy a szovjet újságírók egész idő alatt úgy érezték magukat, mint aki a túz mellett ül és egyik oldala melegszik, a másikat pedig átjárja a hideg. Ezt érezték a clevelandi Fordgyár meglátogatásakor is. A tiszteletteljes figyelem melegét és a nyílt óvatoskodás hidegségét. Figyelmet a munkások részéről, óvatoskodást a vezetők részéről, akik megtiltották, hogy az újságírók a munkásokkal beszélhessenek, és hogy az üzemben való valóságos végigrohanás közben egy percre is megálljanak. Gribacsov kiemeli, milyen szép a gyár, milyen rend és tisztaság uralkodik kívül-belül az épületben, a gépeket gazdaságosan helyezik el és magas fokú az automatizálás, de — írja — asajátságos fordi vendégszeretet következtében sajnos, egyikük sem tudna bővebben felelni a kérdésekre: milyen ott a motorgyártás menete, milyen új technikát alkalmaznak stb. Ha megálltak kérdezősködni, kísérőik „gyerünk, gyerünk" felkiáltással tessékelték tovább őket". „Visszatértünk a gyár irodájába — írja Gribacsov —, ahol a titkárnő viszszaadta a belépéskor elvett fényképezőgépeinket és közölte, hogy a beszélgetést a gyár vezetőivel — amelyre pedig számítottunk — nem tudják megtartani, S minthogy már a legelején figyelmeztettek minket, hogy a gyárban tilos a munkásokkal beszélgetnünk, csak külső benyomásokat szerezhettünk a gyárról. Ha olvasóinkat nem elégíti ki elbe- j szélésünk, kérjük, Mr. Fordnak tegyenek szemrehányást. Ami minket illet, úgy gondoljuk, hogy személyünkben a gyár vezetősége elszalasztott egy alkalmat, hogy publicityt, vagyis reklámot csináljon. Minthogy rejtett titkaiba úgysem tudtunk volna behatolni, de a gyárról és vezetőiről talán több jót mondhattunk volna, mint így • • •" Külföldi specialista elvtárs... Érdekes találkozásuk volt az újságíróknak Clevelandban a helyi újság, a Cleveland Press külpolitikai rovatvezetőjének házában, ahová egyik este vacsorára voltak meghíva. Vacsora után beszélgetés közben a házigazda barátja, André Mayer megviselt, öszszeragasztott papírlapot vett elő a zsebéből. Ez állt rajta: „Díszoklevél. Drága Mayer André külföldi specialista elvtárs! Tevékeny, élenjáró munkádért, az elsajátított bolsevik tempódért, öntudatos magatartásodért, a szocialista tulajdon lelkiismeretes megőrzéséért és megerősítéséért, a bányakitermelés új módszerének bevezetéséért, amelylyel a kibányászott tonna-érc önköltségét csökkentetted — felírunk a szocializmus építőinek piros táblájára. 1934. december 31." Mayer sokat mesélt a Szovjetunióban végzett munkájáról — írja Adzsubej, és idézi az amerikai mérnök szavait: „Örültem a díszoklevélnek. Üzenem azoknak, akik esetleg még emlékeznek rám, hogy az oklevelet becsben tartom. Ó, nagyon is megértem az önök mérhetetlen sikereit. Már akkor is— Mayer űr a másik szoba felé intett, mintha ott rejtőznének a harmincas évek — már akkor is világosan látszott, hogy hamarosan elérik ezeket, a sikereket". A beszélgetés az amerikai újságírónál eleinte nehezen indult. „Csodálkoztunk — írja Gribacsov —, de később megértettük házigazdánkat: előző este fasiszta tüntetők figyelmeztették, hogy megbánja, ha fogadja a szovjet újságírókat. Mai napig sem tudom megérteni, az amerikaiak azt erősítgetik, hogy szabad országban élnek. De miféle szabadság az, ha nem urak a saját házukban? És ki szabadabb itt: maguk az amerikaiak, akik a kölcsönös megértést, akarják a szovjet néppel, vagy néhány hazátlan fasiszta bandita, akik össze akarják veszíteni őket a szovjet néppel? ... A beszélgetés lassan megélénkült — írja Gribacsov. Az amerikai újságíró élénken érdeklődött a szovjet élet és az ottani újságírói munka iránt és a beszélgetés egyre közvetlenebb, barátibb lett. „Barátsággal — írja Gribacsov —, őszinte tisztelettel búcsúztunk el ezektől az emberektél, az amerikai értelmiség képviselőitől." Az együttműködés és a béke mindig együtt járnak Mi volt a szovjet újságírók benyomása Amerikáról? „Az iskolában úgy tanultuk — írja Polevoj az utazásról írt levélben a Pravdában —, hogy Amerikának egyenletes éghajlata van. Földrajzilag ez így is van. De társadalmi értelemben meg kell cáfolnom. Utazásunk egész ideje alatt két ellentétes áramlat hatását éreztük: egy me'eg és egy hideg áramlatot, A szerkesztőségben, a múzeumokban, a polgármestereknél és a kormányzóknál, az üzemekben és a gyárakban, az amerikaiak otthonaiban melegen fogadtak mmket. De egész idő alatt éreztük azt is, hogy valaki, valószínűleg igen befolyásos személyiség, akinek nem tetszett ezeknek a találkozásoknak melegsége, a kölcsönös megismerkedés, a kulturális csere iránti vágy — mindenképpen igyekezett megmérgezni a beszélgetéseket, gyengíteni, és ha lehet, rágalmakkal elrontani azt a benvomást, melyet az Egyesült Államokban járt három delegáció gyakorolt az amerikaiakra". Hogy az amerikai nép szeretettel fogadta az újságírókat és akarja a két nép barátságát, arról tanúskodik a számtalan levél, virág, meghívás és ajándék, melyet a szovjet vendégek kaptak. „Jobb meggyújtani egy kis gyertyát, mint gyűlölni egymást a sötétben" — idézett a San Fraciscő-i kereskedelmi kamara egyik tagja egy kaliforniai közmondást. Ugyanazt mondta más szavakkal egy arizonai farmer az újságíróküldöttségnek: „Tudják, sokkal jobb volna, ha inkább küldöttségeket küldenénk oyakrabban egymáshoz, nem pedig szemrehányásokat és gyanakvó kijelentéseket. Megismerni egymást, az annyit jelent, mint megérteni egymást. Ha megértjük egymást, megtaláljuk a közös nyelvet, hogy megbeszélhessük a kölcsönös előnyös együttműködést. Az együttműködés és a béke pedig, mint ismeretes, mindig együtt járnak". „Nem, nem felejtjük el a tüntető banditák dühtől eltorzult arcát — írja az egyik újságíró a látogatásról. — De nem ők maradtak meg elsősorban az emlékezetünkben, hanem azok az igazi amerikaiak, akik mélyen szeretik hazájukat, é^ mivel hazájuk javát akarják, keresik a kölcsönös megértést más népekkel. A komoly és becsületes emberek mindenütt méltók az őszinte tiszteletre!"