Uj Szó, 1955. november (8. évfolyam, 262-287.szám)

1955-11-10 / 270. szám, csütörtök

4 UJSZ0 1955. november 10. A külügyminiszte A német militarizmus újjáélesztése összeegyeztethetetlen a béke megőrzésével Németorszá > gépies egybeolvasztása belső bonyodalmakat okozna Németországban Az Össznémet Tanács — Németország egységes felújításának útja Genf, (ČTK). Kedden, november 8 án 16 órakor tartották meg a négy nagyhatalom külügyminiszterei a Nemzetek Palotájában további ülésüket. Az ülésen John Foster Dulles, az USA államtitkára elnökolt; a miniszterek folytatták az első napirendi pont megtárgyalását Az ülésen A. Pinay, H. Macmillan és V. M. Molotov miniszterek szólaltak fel. A. Pinay francia külügyminiszter beszéde elején megállapító!

1 a. hogy „V. M. Molotov valamennyi nyilatkozatából, talán méginkább ezekből, mint az általa beterjesztett javaslatokból kitűnik, hogy lehetséges volna egvTsíteni a két fél nézeteit és kidolgozr: a biztonsági rendszer közös általános felfogását." Pinay azonban a továbbiakban megjegyezte, hogy a Szovjetunió és a Nyugat álláspontja között alapvető különbség áll fenn Németországnak a szabad választások alapján való egyesítése kérdésében. Jóllehet, maga megállapította, hogy e pontban még nem értek el megegyezést, mégis kitarf (mellett, hogy szerinte a kormányfők irányelvei megkövetelik, hogy a külürmireiszterek azonnal kezdjék meg a szabad választásokra, mint, Németország egyesítésének eszközére vonatkozó eljárás kidolgozását. Pinay a továbbiakban megkísérelte bizonygatni, hogy a nyugati hatalmak által kialakított szovjetellenes tömbök éllítólag „a Szovjetunió védelmét" is szem előtt tartják. „Amint már kijelentettük és több ízben megismételtük — mondotta Pinay — úgy véljük, hogy a nyugati védelmi szervezetek mindenki biztonságát biztosítják. A francia kormány főleg amellett foglalt állást, hogy azokban a keretekben, amelyeket ma ránkkényszerít Európa szétosztottsága, Németországnak a Nyugathoz való csatlakozása olyan feltételek között valósuljon meg, amelyek nemcsak Franciaország, nemcsak a nyugati hatalmak, hanem a többi államok biztonságát is biztosítani fogják." Pinay továbbá azt állította, hogy a nyugati hatalmak biztonsági terve nem szünteti meg az Eden-terv célkitűzését, amely szerint az egyesített Németország maga dönthet ilyen, vagy amolyan tömbökhöz való csatlakozásáról. Azonban nyíltan kijelentette, hogy a nyugatiak nézete szerint az egyesített Németország nem maradhatna e tömbökön kívül. „Elméletileg ugyan lehetséges — mondotta Pinay — hogy az egyesített Németország vonakodni fog ehhez, vagy amahhoz a félhez csatlakozni. Az a feltevés azonban, hogy az egyesített Németország Európa szívében elszigetelt, független maradhat bármelyik biztonsági tömbtől, teljesen kizárt." Végezetül Pinay azt állította, hogy a Nyugat által ajánlott biztonsági intézkedések „reálisak, konkrétak és materialisak." H. Macmillan brit külügyminiszter, aki Pinay után szólalt fel, beszéde bevezető részében kijelentette, arra törekszik, hogy kiküszöböljék a teljes megértés útjában álló akadályokat és egyengessék a kompromisszumhoz vezető utakat. Macmillan miniszter továbbá emlékeztetett arra, hogy V. M. Molotov kedvezőtlenül nyilatkozott a nyugati nagyhatalmak javaslatairól azzal az indokolással, hogy e javaslatokban azt követelik, hogy a Szovjetunió egyezzék bele Nyugat-Németország remiKtarizáiásába és az Északatlanti Tömbbe való bekapcsolásába. Macmillan azonban további kijelentéseivel megerősítette, hogy valóban így van. „Az ezen az értekezleten résztvevő nagyhatalmak közül egyik sem tartja lehetségesnek — jelentette ki —, hogy Németországra rákényszerítsék a lefegyverzést. Nincs kizárva, hogv a németek saját akaratukból határozzák el, hogy felfegyverzetlenül maradnak és az Eden-terv ezt lehetővé tenné nekik, ha óhajtanák. Okosabb volna azonban, ha a négv nagyhatalom terveiben abból iiidulna ki, hogy a németek érvényesíteni óhajtják majd normális jogukat, mint füqoetlen állam, és fegyveres erőket akarnak fenntartani védelmi céljaikra." A továbbiakban Macmillan megkísérelte bizonyítani, hogy a békeszerződésre tett előző javaslataiban állítólag a Szovjetunió is lényegében egyetértett Németország remilitarizálásával. V. M. Molotovnak ahhoz a megjegyzéséhez, hogy a nyugati javaslatokban nincs szó semmilyen más európai állam biztosítékairól, csupán a Szovjetunióról, Macmillan csak azt jegyezte meg, hogy „a nyugati hatalmak szándékosan nem sorolták fel a javasolt szerződés valamennyi részvevőjét, mert úgy vélték, hogy e szerződés résztvevőinek kérdését meg kell tárgyalni egyrészt a Szovjetunióval. másrészt saját szövetségeseikkel." Macmillan továbbá kijelentette, hog.v a nvugati hatalmak kívánatosnak, ha nem elkerülhetetlennek tartanák, hogy a szerződésben részt vegyenek mind Lenqyelország és Csehszlovákia, mind Németország nyugati szomszédai. V. M. Molotovnak további hozzászólásához, hogv mi történne, ha a remilitarizált és egyesített Németország összetépné valamennyi szerződését és maga kezdene katonai csoportosulásokat alakítani, Macmillan arra a kijelentésre szorítkozott, hogy „akciókat indítanának, hogv szembeszállianak a közös veszedelemmel". Macmillan továbbá azt igyekezett bebizonyítani, hogy maga az a tény, hogy az egyesített, remilitarizált Németország a NATO tagja volna, bizonyos korlátozásokat szabna Németországra és a többi európai országok felé bizonyos biztosítékokat jelentene. Ezen állításának támogatására azonban csak azzal érvelt, hogy a német aaresszió a Nyugateurópai Unió többi tag iáit nem kevésbé sú jtotta, mint a Szovjetuniót és ezért állítólag meg lehet bízni abban, hogy a párizsi egyezmények alapján a Nyuqateurópai Unió tagjai érvényesítsék jogaikat. hogy a német militarizmus felújítását megakadályozzák. Végezetül Macmillan annak a reményének adott kifeiezést, hogv V. M. Molotov tekintetbe focija venni az elhangzott hozzászólásokat és nyilatkozik az össznémet választások 1956 szeptemberében való megrendezésére tett javaslatról. Macmillan miniszter után V. M. Molotov miniszter szólalt- fel. V. M. Molotov beszéde után rövid szünetet tartottak. Ezután J. F. Dulles. az ülés elnöke kiielentette, hog.v Molotov szavai oly nagv jelentőségűek, hogy helyénvaló felettük qondolkozni és ezért azt javasolja, hogy az e kérdéssel kapcsolatos további vitát halasszák november 9-ére. A szerdai ülés kezdetét 16 órára tűzték ki. V. ML Molotov nyilatkozata az európai biztonság és Németország kérdéséről Elnök úr, uraim! Az előző, november 4-i ülésen Dulles úr, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország küldöttségeinek nevében javaslatokat nyújtott be a német kérdéssel kapcsolatban az össznémet választások megrendezésére vonatkozólag. A szovjet küldöttség ezeket a javaslatokat gondosan felülvizsgálta és szükségesnek tartja a következők kijelentését: Dulles úr javaslatában arról van szó, hogy ezt a javaslatot „azzal a tervvel összhangban nyújtják be, amelyet a három nyugati nagyhatalom október 28-án terjesztett elő". Ezt megerősíti e javaslat egész tartalma is. A három nagyhatalom október 28-i javaslatai magukban véve is azt mutatják, hogy céljuk nemcsak Nyugat-Németország, hanem KeletNémetország újrafelfegyverzése is, emellett nemcsak Nyugat-Németországot, hanem egész Németországot be akarják tagolni a Szovjetunió ellen és nemcsak a Szovjetunió ellen irányuló Északatlanti Tömbbe. Nem szükséges bizonygatni, hogy a Szovjetunió nem fograinat el pozitív álláspontot az ilyen célhoz és egyáltalán nem működhet közre e cél megvalósításában. Az előfeltétel mindig az volt, hogy a négy nagyhatalom a német nép saját törekvéseire fog támaszkodni. Németország területén nincs egységes állam, hanem két német állam — a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság áll fenn. Ezt a tényt elismerték az ismert nemzetközi dokumentumokban is. 1949 szeptemberében létrejött a Német Szövetségi Köztársaság, amely saját alkotmányt hozott, parlamentet, kormányt és más hatalmi szerveket alakított. Ez az állam, amelyben az uralmat megtartották a nagy monopóliumok és junkerek, a három nagyhatalommal — az Amerikai Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal — megkötötte a párizsi egyezményeket és csatlakozott a nyugati hatalmak katonai csoportosulásaihoz, az Északatlanti Tömbhöz és a 'Nyugat-Európai Unióhoz. A Szovjetunió nem ért egyet a Német Szövetségi Köztársaság fejlődésének egyes részeivel és a militarizmus felújítására tett lépéseket az NSZKban, amelyek a párizsi egyezményekből következnek, veszedelmesnek tartja a békére. A Szovjetunió a béke megszilárdítása érdekében mégis felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Német Szövetségi Köztársasággal, mert úgy véli, hogy ez bizonyos feltételek között hozzájárulhat a német kérdés végleges rendezéséhez, jóllehet egyáltalán nem vagyunk hajlandók arra, hogy lebecsüljük ezen az úton felmerülő nehézségeket. Másrészt 1949 októberében KeletNémetországban megalakult a másik német állam — a Német Demokratikus Köztársaság, ahol a dolgozók vették kezükbe a hatalmat: a munkások, parasztok és a dolgozó értelmiség és ahol egyúttal lehetőséget adtak a magánváilalkózásnak is. A Német Demokratikus Köztársaság megalakítása fordulatot jelentett Németország és általában Európa történetében. A német dolgozók a Német Demokratikus Köztársaságban először kaptak igazi hazát, olyan német államot, amelyben nem a nagy monopolisták és junkerek, hanem maga a dolgozó nép ura országának. Egyúttal Európában első ízben alakult egy valóban békeszerető német állam, amely semmiképpen sem veszélyezteti a többi európai népeket. Ez az állam, mint ismeretes, kijelentette, hogy kész részt venni az európai kollektív biztonsági rendszer építésében és az NSZK-hoz való közeledésre és a vele együttműködésre irányuló törekvésben, hogv kialakuljanak Németország békés és demokratikus alapokon való egyesítésének előfeltételei. Nem érthetünk egyet azzal, hogy Németország újraegyesítése előtt ne lehetné biztosítani az európai biztonságot. Az NDK és az NSZK részvétele az európai biztonsági rendszerben nagymértékben hozzájárulna az európai népek békés fejlődési feltételeinek biztosításához. A Német Demokratikus Köztársaság csakúgy, mint a Német Szövetségi Köztársaság, diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat vett fel több állammal. Szuverén állami jogai vannak és szabadon dönthet bel- és külpolitikájának kérdéseiben saját megítélése szerint. Nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy lebecsülni a konszolidált, 18 millió lakosú Német Demokratikus Köztársaság fennállását. Akár tetszik, akár nem egyeseknek, a Német Demokratikus Köztársaság szilárdan saját lábára állt és sikeresen fejlődik. Az NDK és a Szoyjetunió között nemrégen a teljes egyenjogúság, a szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvein alapuló szerződés jött létre. A szerződés részvevői céljukul tűzték ki az európai béke és biztonság megőrzésének és megszilárdításának, valamint Németország békés és demokratikus állammá való egyesítésének elősegítését. A Szovjetunió e szerződés alapján tovább fejleszti kapcsolatait az NDKval és ezért nem egyezhetünk bele e szerződésből származó kötelezettségek megsértésébe. Ez a reális helyzet Németországban, amely tíz évvel az európai háború befejezése után alakult ki. Ezt a helyzetet szükségszerűen tekintetbe kell venni a Németországra vonatkozó kérdések megtárgyalásában. Mindez azt mutatja, hogy a három nagyhatalom állásfoglalása a német kérdésben nem konstruktív, nem gya-i korlati, mert nem veszi tekintetbe a reális helyzetet. Nem kevés szó hangzott itt el a nyugati államok választási rendszeréről a pártok közötti választási harcokról a parlamenti helyekért. Azokban a választásokban, amelyekről nekünk Dulles, Pinay és Macmillan urak beszéltek, tulajdonképpen csak arról van szó, vajon a kormányt leváltják-e, vagy pedig további időszakra is uralmon marad. Amint ismeretes, a kormányok ilyen leváltására eléggé gyakran sor kerül új választások nélkül is. Az össznémet választások kérdése nemcsak a kormány leváltásának kérdése. Németországban ezek a választások az ország sorsát érintik, azt a kérdést, vajon az egyesített Németország békés, demokratikus államként fejlődik-e, vagy pedig militarista állammá válik és újból veszélyeztetni fogja szomszédait. Azt ajánlják itt nekünk, hogy fogadjuk el az össznémet választások tervét Németország egyesítésének eszközéül. Az ilyen terv egyrészt figyelmen kívül hagyja a jelenlegi németországi reális viszonyokat, mert az ilyen választások megrendezésének kérdése még nem érett meg. Másrészt, ha egyetértenénk az így megszerkesztett tervvel. a7t nem valósíthatnánk meg az NDK-ban és az NSZK-ban élő németek beleegyezése nélkül. Végül pedig Németország két részének mechanikus egybeolvasztása úgynevezett „szabad választások" útján, amelyeket még ezenfelül — amint azt az „Edenterv" feltételezi — külföldi csapatok jelenlétében tartanák meg, az NDK dolgozói létérdekeinek megsértésére vezethetne, s ezzel nem érthetünk egyet. Természetesen, nem lehet egyetérteni azzal, hogy a dolgozóktól az NDK-ban elvegyék a gyárakat és üzemeket, a földet és a természeti kincseket. Ebből látható, hogy az ún. „Eden-terv" megvalósítására irányuló kísérlet azonnal komoly belpolitikai bonyodalmakat vonna maga után Németországban, amit természetesen egyikünk sem akar megengedni. Jól ismert, hogy Németország két részének kapcsolataiban nincs olyan kölcsönös bizalom, amilyen szükséges volna Németország egységének felújításához. Németország egyik részének képviselői, mégpedig az NSZK képviselői. nem is akarnak találkozni Németország másik részének, vagyis az NDK-nak képviselőivel. Ilyen körülmények között a négy nagyhatalom feladata. hogy minden eszközzel elősegítsék olyan bizalom megteremtését, amely elősegítené a két német állam közeledését és együttműködésük megkezdését. Lehetséges és szükséges utakat találni Németország békés és demokratikus alapokon való egyesítéséhez, jóllehet a jelenlegi körülmények között nem hihetjük, hogy ezek az utak rövidek és könnyűek. Időre, türelemre és kitartásra lesz szükség. Nézetünk szerint ez az út az Össznémet Tanács megteremtése, amely először egybehangolhatná az NDK és az NSZK megfelelő lépéseit a politikai, gazdasági és kulturális élet terén az össznémet érdekekre vonatkozóan, valamint egybehangolhatná az európai béke és biztonság megszilárdítására irányuló akciókat is. Számos közös kérdés van — a kereskedelem, a Nyugat- és KeletNémetország közötti személyforgalom terén, amelyeknek egyezmény útján való megoldása előnyös volna valamennyi német számára. Mindebből az a következtetés folyik, hogy a Németország kérdésével kapcsolatos további tárgyalások akkor fognak előrehaladni, ha maguk a németek megtalálják a közös hangot és e kérdés megoldásának előkészítését saját kezükbe veszik. Az értekezlet tárgyalásai ismét megmutatták, hogy a német probléma megoldásához más út nem vezet. A nyugati nagyhatalmak képviselői még nem foglaltak állást az össznémet Tanács megalakítására tett javaslathoz. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ez a javaslat tekintetbe veszi a Németországban fennálló reális feltételeket és valóban a közeledésre és Németország újraegyesítése előfeltételeinek megteremtésére vezet anélkül, hogy kárára volna a most fennálló két német állam bármelyikének, anélkül, hogy érintené a jelenleg fennálló társadalmi rendszert az NDK-ban vagy az NSZK-ban. Ez egyben felelet Pinay úrnak Németország újraegyesítése belső előfeltételeihez fűzött megjegyzéseire. Ami azokat a javaslatokat illeti, amelyeket itt a három nyugati nagyhatalom nevében benyújtottak, ezek a javaslatok a valóságban az imperialista Németország felújítására, vagyis a párizsi egyezményeknek egész Németországra való kiterjesztésére, a nagy monopóliumok, junkerek és militaristák egész Németországban való uralmának felújítására, az NDK dolgozói által kiharcolt demokratikus és szociális átalakulások és szabadságjogok felszámolására vezetnének. Az ilyen imperialista, militarista Németország felújítása azonban összeegyeztethetetlen az európai béke és biztonság érdekeivel. Ezzel nem érthetnek egyet az európai népek, mert e népeknek érdekük a béke megőrzése és megszilárdítása. Dulles itt azt mondotta, hogy az Egyesült Államok nem ismeri el az NDK-t. Ez azonban nem változtat a valódi helyzeten. Az elismerés kérdése az idő kérdése, míg az NDK-nak, mint a német munkésok és parasztok államának, nagy jövője van, mert ez egész emberiség fejlődésének széles útján halad és erős, hűséges barátai vannak. Azt állították itt, főleg Macmillan úr állította, hogy a Szovjetunió megváltoztatta álláspontját a német kérdésben az 1954 januárjában megtartott berlini értekezlet óta, amikor is a szovjet kormány lehetségesnek tartotta, hogy beleegyezzék az általános választások megrendezésébe Németországban. Igen, akkor lehetségesnek tartottuk, hogy bizonyos feltételek mellett beleegyezzünk az össznémet választások megrendezésébe, javaslatunkat azonban nem vették tekintetbe. Azóta csaknem két év telt el és a helyzet lényegesen megváltozott: érvénybe léptek a párizsi egyezmények, Nyugat-Németország szembefordult Kelet-Németországgal és sok nyílt és leplezett intézkedést tett a militarizációra, katonai tömbökbe lépett be, közöttük a NATO-ba és a nyugati nagyhatalmak csoportjának közös katonai parancsnoksága alá került. Hogyan lehetne figyelmen kívül hagyni azt, ami e két év alatt történt? Hogyan lehet ilyen körülmények között össznémet választásokról beszélni? A kialakult körülmények között Németország egyesítésének feladatát már nem lehet úgy megoldani, ahogy azt á párizsi egyezmények előtt lehetett volna és emellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, ami ezen idő alatt Kelet- és Nyugat-Németország társadalmi és állami fejlődésében lejátszódott. Németország egyesítésének feladatát most csak fokozatosan, lépésről lépésre, az NDK és az NSZK közeledésével és együttműködésével lehet megoldani. A Németország két részének mechanikus egybeolvasztására irányuló terveket a szovjet kormány már világosan elutasította a négy nagyhatalom kormányfőinek értekezletén. Ez a Szovjetunió állásfoglalása ma is. Mindez arról tanúskodik, hogy a három nagyhatalom javaslatában a fő kérdés nem Németország újraegyesítésének kérdése, sem pedig az össznémet választások kérdése. Ez is, meg amaz is a három nagyhatalom javaslataiban alá van rendelve az október 28-án benyújtott dokumentumokban feltüntetett fő célnak, annak, hogy a szerződés „abban a pillanatban lép érvénybe, amikor az egyesített Németország elhatározza, hogy belép az Északatlanti Szerződés szervezetébe és a Nyugat-európai Unióba". Ez a terv tehát eszközként szolgál arra, hogy elérjék necsak Nyugat-Németország, hanem általában az egész Németország remilitarizálását és bekapcsolását a nyugati katonai csoportosulásokba. Az európai népekre nézve az ilyen Németország veszélyt jelent akár ťigja lesz a nyugati hatalmak katonai csoportosulásainak, akár pedig ö maga szervez katonai csoportosulásokat Európában. A Szovjetunió javaslatai tiszteletben tartják az európai államok érdekeit és a német nép nemzeti érdekeit. A reális helyzet mérlegelésén alapulnak. Nem ígérik a bonyolult, nemzetközi problémák, főleg a német kérdés könnyű megoldását, azonban ilyen megoldás a jelenlegi körülmények között, sajnos, nem is lehetséges. Az Össznémét Tanács megalakítására tett javaslatunk lehetőséget ad a két német állam igazi közeledésére. Meggyőződésünk, hogy az ilyen össznémet szerv, az első ilyen szerv a második világháború után, történelmi szerepet fog játszani Németország újraegyesítése külső és belső előfeltételeinek megteremtésében.