Uj Szó, 1955. november (8. évfolyam, 262-287.szám)
1955-11-06 / 267. szám, vasárnap
Az új módszer, a gép utat tört a felsőpalonyi VE már annak, i tte így szólt koiie- IGAZI GAZDA LETT BELŐLE >ács Vince. EFSZ-ben KÉT ÉVE már annak, hogy egy este így szólt kollegájához Kovács Vince. — Estére az irodába hívnak, nem tudom mit akarnak tőlünk? — Bizonyára megint valami újdonságot találtak ki — válaszolta. Mikor az ilnök és a zootechnikus közölték velük, hogy áj etetési- és feiési módszert vezetnek be, Kovács, Tóth, Rencés feiök nem nagy lelkesedéssel fogadtak a bejelentést. Háromszori etetés, férés és még tögymasszázs is, sokkal t'ibb munkát igényel, mint az eddigi módszer, és a iobb eredmény, az csak mese, így mondogatták egymásnak. — Hát csal: fejd ilyen módszerrel egyedül a teheneket, mert én bizony nem fogom. Vagy híviátok el Malinyinát — adta kurtán tudtul határozatát Tóth az elnöknek és a többiek is egyetértettek kijelentésével. Hiába volt minden beszéd, a hozam szerinti jutalmazás ígérete, nem fogott rajtuk a szó. Etettek és fejtek továbbra is a régi módszerrel, egyidöre még a munkát is abbahagyták és szégyenszemre a zootechnikusnak kellett megfejni a felsöpatonyi szövetkezet teheneit. Ekkor a helyi főbizottság elnöknője, Miklós lanka jött segítségül a szövetkezetnek. Két hétig fejt és etetett Malinyina módszer szerint és az ott lábatlankodó ieiőknek részletesen megmagyarázta a tögymasszázs és a háromszori etetés előnyeit Mikor egy hétig semmi eredmény nem mutatkozott a felesnél. Kovács Vince így szólt társaihoz: — Igazatok volt, csak több vele a munka, de eredménye nincs. AZ ELSŐ HÉT után azonban a napi tejhozam egy literrel emelkedett. A fejők, habár nem naavon szívesen, de mégis az úi módszer szerint kezdtek etetni-feini. Odaadással azonban csak akkor láttak hozzá az úi módszer alkalmazásához, amikor a hónap végén jutalom szerint kapták a fizetést. azaz, jóval többet, mint 600—700—800; nézd át jól még egyszer, mondja Rencés Sándor, a felsőpatonyi szövetkezet csoportvezetője Kovács Vince fejőnek, aki éppen most veszi át egy hónapi munkájáért az előleget eddig. Mégis csak jó az a szovjet módszer — mondogatták most már elégedetten. Kovács Vince még könyvet is ke rített valahonnan, amelyben Malinyina feiési, etetési módszerét tanulmányozta szabad idejében. Amit megtanult, azt társainak el is mondotta. A fejők között megindult a verseny, hogy ki fog többet kifejni. Gondosabban etették a teheneket, jobban törődtek tisztaságukkal. Nos az eredmény nem maradt el. Hatról előbb 7, majd 7,5 és végül 8 literre emelkedett a tejhozam. A fejögipek felszerelése után is hasonló volt a helyzet. Ezt is, mint Malinyina módszerét, bizonytalanul fogadták a fejők. — A fei'óqép elapasztja a tejet — mondották az elnöknek. És tényleg a tejhozam ismét visszaesett. Már-már azon a véleményen voltak, hoay rossz a qév. amikor valaki azt tanácsolta, hoqy a gép után próbálják mea kézzel kifejni a maradék tejet. És a próba után ismét emelkedni kezdett a teihozvm. Az új munkamódszer, a aév utat tört magának a szövetkezet munkájában. A FELSŐPATONYI szövetkezet udvarában ezekben a napokban nagy a sürgés-forgás. Az udvaron át takarmánnyal megrakott lovasszekerek járnak, a magtárháznál vetőmagot mérnek ki az őszi vetéshez, pár lépéssel odébb az úi kukoricaszárító tetejét fedik be széo viros cserepekkel. Az istálló felöl kisbajszú, magas fiatalember siet a szövetkezet irodája felé. Elaondolkodva halad el mellettem és sietve lép be az irodába. Bent már többen is álldogáltak, éppen fizetés volt. Megelégedetten vették át a borítékba készített vénzt. Kovács Vince fejő szeptemberben 90 munkaegységet szerzett. Az átlagos teihozam 9,5 liter. Előleaként 800 l oronát kapott, s ehhez még 225 kg búza, 295 kg árpa stb- iár. Kovács Vince átvette a 800 koronát, zsebrevágta és így szólt az elnökhöz: Elnök elvlárs, hogy állunk a takarmánnyal és a silóval, mert tudod jól, hoay mindnyájunk érdeke a nagyobb tejhozam. A silógödrök t előzésénél észrevettem, hogy a répaszelet nincs jól elföldelve és elromolhat. A tehenek pedig csak a jó, ízes takarmányt szeretik és ettől adnak több tejet. AZ ELNÖK megnyugtatta Kovács Vincét, hogy mindent elintéz. Aki két évvel ezelőtt ismerte Kovácsot, azt meglepte, hogy így tör jdik a takarmánynyal. Lám, hogy megváltozott ez a fiatalember. Igazi jó gazda lett belőle, azzá tette a Malinyina-módszer. Olyanná, aki nemcsak ä mával törődik, hanem a jövőbe is néz. Hisz ilyenre van szükség a szövetkezetben, aki nem fél az úi munkamódszerek használatától, hanem ellenkezőleg, lelkesen, odaadóan beszél a szovjet munkamódszerről, amellyel ilyen szép eredmény érhető el. Az átlagos tejhozam állandóan emelkédik. Most 8 liter es a szövetkezet, amely a múlt években nem tuclta beadását teljesíteni, ma már 9000 liter tejet adott terven felül és a tagok az év végéig ezt a mennyiségei 50 000 literre akarják emelni. Elkísértem ezt a lelkes 30 év körüli fiatalembert az istállóba. Nem hiába mondták róla, hogy egyike a legszorgalmasabb fejőknek. Az istállóban rend, tisztaság uralkodik. Az állatok kövérek, jóízűen kérődznek az etetés után. — Tudja elvtárs, ebben az istállóban hatan vagyunk, de majdnem mindnyájan egyformán 800— 900 korona előleget kapunk havonta. Megszerveztük a szocialista munkcversenyt; én magam a bátyámmal versenyzek, aki szintén re;o. A félévi elszámolásnál 24,5 mázsa gabonát, 2,30 q zabot kaptam és még 8 mázsa kukoricát is kapok. Fizetésemből egy t,zép tehenet vettem, hiszen kell ez is, mert három gyerekem van. M EGELEGELVE köszöntem el a szovjet munkamódszerek lelkes terjesztőitől, akik ma már nemcsak saját szövetkezeteikben, hanem másutt is odaadással, megbecsüléssel beszélnek a szovjet emberek sikereiről. Horváth Sándor Álkaimazzuk bátran a szovjet mezőgazdaság kincseket érő tapasztalatait ÚJ ÉLET LUKANÉNYÉBEN Köszönet a nagy segítségtekért! Egy pár évvel ezelőtt, amikor fejlődni kezdett a szövetkezeti mozgalom, állami gazdaságaink hatalmas területeken kezdtek gazdálkodni, sok elavult nézet ellen kellett harcolni a mezőgazdasági termelésben. Nagy lendülettel, de kevés tapasztalattal indultunk neki a szocialista mezőgazdaságnak. Akkor még távolról sem támaszkodtunk eléggé a Szovjetunió mezőgazdasága többéves tapasztalataira. A szovjet munkamódszerekben nem volt elég bizalmunk, habár tudományos téren be is volt bizonyítva, hogy ezek a módszerek a mezőgazdaságnak óriási előnyt jelentenek a hektárhozamok emelése terén. Mégis egyesek inkább a mezőgazdaság több ágazatában a régi módszert alkalmazták. 1954-ben például a dunaszerdahelyi traktorállomás még csak 6 hektáron alkalmazta a kukorica négyzetes-fészkes ültetését, mert a járás szövetkezetei kézzel-lábbal tiltakoztak az új munkamódszer ellen Egészen más már a helyzet 1955-ben. Ebben az évben a szovjet munkamódszerek kitaposott széles útján haladnak eíőre a járásban. Ebben az évben a traktorállomás már 1207 hektáron ültetett el négyzetes fészkes módszerrel kukoricát. A járásban ma már minden szövetkezet előtt ismeretes, hogy az ezzel a módszerrel ültetett kapásnövények ápolása sokkal könnyebb és gyorsabb és a hektárhozam jóval nagyobb. Jövőre a dunaszerdahelyi traktorállomás "már a kukorica vetésterületének 80 százalékát fogja négyzetes-fészkesen beültetni. A traktorállomásra új szovjet ültetőgépek érkeztek, például SZKG 4-es burgonyaültetőgép és a KZ kukoricaültetőgép, amelyek száz százalékra tökéletesítve vannak négyzetes-fészkes ültetésre. A tervezett vetésterület egy részét tehát szovjet gépekkel fogják beültetni. A gépállomás dolgozóinaK érdeme az is, hogy ma már a mélyszántást mindenütt előhántós ekével végzik, meg az, hogy a tavaszi vetés idejében jarovizált vetőmagot használnak. Ebben az évben például, amikor a talajvíz a duna-menti falvakban késleltette a vetést, nagyban segített a vetőmag jarovizálása, a vegetáció idejének megrövidítése. A dunaszerdahelyi traktorállomás mind a tavaszi, mind a nyári munkákat határidőre száz százalékon felül teljesítette. A traktorállomáson új emberek nőnek fel, olyanok mint Somogyi Mihály traktoros, a „Munkaérdemrend" viselője vagy Hegyi Sándor javító, akik nagymértékben használják a szovjet munkamódszereket. A traktorok csoportos módszerrel történő javítása ma már nem újdonság, hanem jól bevált munkamódszer a dunaszerdahelyi járásban. És ha benézel a traktorállomás fészerei alá, ahol új szovjet mezőgazdasági gépek várnak készen a tavaszi munkákra, vagy ha kimégy a földekre, hol S-80-as és DT-54-es szovjet gyártmányú lánctalpas traktorok szántják földjeinket a jövő évi termés alá, hálával gondolsz azokra a szovjet munkásokra, akiknek keze gyártotta részünkre is ezeket a kitűnő gépeket. Hálával gondolsz mindazokra, akik hősiesen életüket áldozták hazánk felszabadításáért, hogy boldogan élhessünk és fejleszthessük a Szovjetunió na?v segítségével hazánk jövőjét. év alatt — az EFSZ megalakítása óta, sokat változott az élet Nényében. A volt cselédek. Nemcsókok, Lenickwk. Fonódik. Öhajdák, Burisok és a többiek ma már büszke EFSZ-tagok és a becsületes kis- és középgazdákkal, Tótékkal, Molnárékkal. Hívesekkel. Zatykókkal és Tótokkal közösen építik az EFSZ-et, mindnyájuk biztos jövőjét! Az ő érdemük, hogy ma a nényei szövetkezet egyike a legjobbaknak a járásban, aminek bizonyítéka az is, hogy a JNB vándorzászlaja a szövetkezet irodáját ékesíti. A nényeiek 620 hektáron gazdálkodnak: 160 szarvasmarha (60 fejőstehén), 400 sertés. 200 birka és 1200 baromfi képezi á"z EFSZ közös állatállományát. És a nényei EFSZ napról napra erősödik, qyarapszik. Beadási kötelezettségeiket példásan, dicséretre méltóan teljesítik. Már július elején 140 százalékra teljesítették az egész évi sertés- és marhahúsbeadásukat és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulója tiszteletére még terven felül 155 mázsa sertéshúst, 9000 liter tejet és 500 tojást adnak be, éspedig NOVEMBER 7-IG. A qabonabeadásban is vezetnek a nényeiek, hiszen 17 vagon gabonát adtak be terven felül. Jól, becsületesen dolgoznak ám a nényei EFSZ-tagok, de meg is kapják a kellő jutalmat, amellvel mindnyájan megvannak elégedve. Például Tóth József (Róka), aki 16 éves fiával szarvasmarhagondozó, október l-ig ledolqozott 884 munkaegységet, amire kapott 26 mázsa búzát, 450 kg árpát és 6188 korona készpénzt. Tóth Józsi bácsi (Bakos) a volt 12 hektáros qazda is csak dicsérni tudja a szövetkezetet, azt mondja: „Soha többé az életben nem akarnék magángazda lenni és nem bírom megérteni azokat a gazdatársaimat, akik méq ma is gürcölnek a csip-csup parcellákon — maradiasan. Nekem azelőtt sem volt rossz sorom, de ma — mint EFSZ-taq — nem cserélnék semmilyen maqánqazdával. Nem, biz isten! Nem hiányzik semmim, igazán jó sorom van!" Nénvében már mélyen begyökerezett a szövetkezeti gondolat. Oj élet, új emberek vannak itten, akik már meqqyőződtek a naqyüzemi szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. A Klacsánszkyk, Cvengelek. Ocskók. Juhászok, Boldogok és jó néhány becsületes kis- és középqazda Nényében qondolkozzanak csak eqy kicsit papírral, ceruzával a kezükben, hogyan könnyebb, iobb élni... — A munkaegység értéke nálunk 14 korona — mondja Híres Vince, az EFSZ könyvelőie —, biztos, hogy A MÄSIK ÖTVEN SZÁZALÉKOT IS KIFIZETJÜK évzáráskor a tagsápnak. Sőt prémiumot is tudunk maid juttatni a taqoknak^ Jó néhány ezer koronás összeget kapnak majd taq iáink a zárszámadásnál. Ez lesz a mi válaszunk azoknak, akik még ma is félnek a szövetkezeti gondolattól. E szavak kell. hogy gondolkodóba ejtsék a becsületes nényei kis- és közápparasztokat! Ilyen az élet az új Nényében, amely napról napra szebb és örömteljesebb lesz. Ma már híre sincs a faluban a szegény, kizsákmányold egykori cselédeknek, zselléreknek. Antolik Jani bácsi. Balog Feri bácsi unokái ma már nem tudják, hr"iv mit jelent e szó — koldus — nyomor... — nemsokára kiqvúl a faluban a villany is — a szocializmus fénye, lesz ám öröm Nényében! Oj község, új fény, új élet és úi boldoa emberek — Ilyen ma Nénye! Bartók János, Starý Smokovec. Lukanénye a kékkői járás déli részén fekszik, elég nagy falu kb. 1200 lakossal. A közséqben 191 gazdasági egyséq van, ebből 72 család a III. típusú EFSZ tagja. Ezenkívül iónéhány munkáscsalád is él a községben, ahonnan keménymarkú, dolgos emberek járnak állandóan munkába: Besztercére, Martinba, Leštre és má6hova ... Valamikor Nénvében lakott és majdnem kétezer holdon uralkodott báró Maithényi, pwnek az uradalmán 42 kornmenciós cseléd, kocsis, béres és majd kétszáz nap-hónapszámos és idénymunkás-zsellér dolgozott a méltóságos báró családjára. — Bizony VÉKONYAN JUTOTT AKKOR a nényeieknek még a keserű cseléd, napszámos, vagy zsellér-kenyérkébol is. A faluban állandóan 100—150 ember volt munkanélkül. S hiába jártak heteken, hónapokon át dolgozni akaró munkások a kékkői mukaközvetitő hivatalba (fel a maqas. ósdi várba, amelyet annyiszor r^aS'koztak). hogy kapjanak valahol munkát — hií'^a ... V-icek — az akkori hivatal vezetője, rájuk förmedt: „Mit akarnak maquk — nényeiek, menjenek a fenébe, szó sem lehet arról, hogy maguknak munkát adjak, menjenek haza a báró-birtokra dolqozni — napszámba!" ... Véget ért az urak királysága. A Jfcjthényi báró ezer holdja azoké lett, akik valaha annvit gürcöltek rajta, mert hiszen annak jár a föld — aki meqdolqozza. Nénvében ma új élet lüktet. Amíq a múlt köztársaságban alig épült 20 év alatt pár új ház a faluban (azt is csak néhány kulák épített), az elmúlt 10 ÉV ALATT 1945-TÖL 68 CSALÄDI HÁZ épfllt fel Nényében. Főleq az utóbbi időben — három Oj szovjet KZ kukoricaültető gép. Jövőre már 2000 hektárnál is több kukorica lesz négyzetes-fészkes módszerrel elültetve a dunaszerdahelyi járásban Ilyen új szovjet burgonyaültető gépek várnak készen a tavaszi vetésre a dunaszerdahelyi traktorállomáson. Ez az újtípusú SKG-4-es iiltetőgép nemrég érkezett a Szovj'-t''n ,óbV