Uj Szó, 1955. november (8. évfolyam, 262-287.szám)
1955-11-19 / 278. szám, szombat
i 2 PARTEI. KT A jobb és gazdaságosabb termelés érdekében III SZO 1955. november 19. A barátság stafétájának útja Az emberek sorfala között, taps és .„Üdvözöljük a Szovjetuniót" kiáltások kíséretében haladt a béke és barátság stafétájának déli ága a nyitrai kerületen keresztül. Körülbelül 40.000 futó vett részt a stafétafutásban. Több mint százezer lakos jött el üdvözölni a barátság üzenetét vivő stafétát, akik 2500 üdvözlő szalagot és több mint 70 szimbolikus ajándékot küldtek a szovjet népnek. A besztercebányai kerület határában Viktor Strmeň elvtárs, a kerületi nemzeti bizottság alelnöke vette át a stafétát Kríž elvárstól, a nyitrai kerületi nemzeti bizottságnak képviselőjétől, majd átadta a futóknak. A staféta útja a Garam völgyében lévő falvakon és városokon át vezet. Mindenütt ifjak és öregek üdvözlik, mindenütt új kötelezettségvá'lalások várják. A staféta Žarnovicét elhagyva Selmecbánya felé veszi irányát, onnan pedig északra fordul. Hatalmas fáklyamenet kíséretében érkezik a staféta Besztercebányára. A kerületi nemzeti bizottság elnöke, Ján šipoš elvtárs rövid üdvözlöbeszéd után a Szolvák Nemzeti Felkelés terén lévő obeliszkhez helyezi a stafétabotot. A staféta déli ága Besztercebányáról Podbrezován és Losoncon át Rimaszombatba folytatta útját. • * * A béke és barátság üzenetét vivő staféta északi ága napról napra közelebb kerül hatalmas szövetségesünk, a Szovjetunió határához. Tegnap Zilináról Rjžomberokba ért, onnan folytatta útját Štrbára, majd Starý Smokovecre. Szovjet vendégeink Csehországban A jihlavai polgárok körébe, akik beszélgetést rendeztek a moszkvai összszövetségi mezőgazdasági kiállításról, ellátogatott K. Sz. Kiszljakov esztergályos. A. N. Zemljanszkij és I. N. Kidin, a kunčicei Klement Gottwald Üj Kohók dolgozóit látogatták meg. A kunčicei Cj Kohók megtekintése után A. N. Zemljanszkij a vítkovicei Klement Gottwald vasművek dolgozóit látogatta meg, míg I. N. Kidin a koprivnicei Tatra automobilgyár dolgozóinak körében időzött. I. A. Ljubeznov a pardubicei keletcsehországi színházat látogatta meg. A szovjet művész szívélyesen elbeszélgetett gazdag tapasztalatairól, a moszkvai Kis Színház munkájáról és kollektívájáról. V. N. Sztoletov professzor a libereci kerületbe látogatott el. Délelőtt a vratislavicei TOKO nemzeti vállalatba ment, ahol érdeklődéssel szemlélte meg a szőnyegek és bútortextil gyártásának menetét. Délután Sztoletov professzor a libereci gépipari főiskola vendége volt A. A. Makarova a pŕelouči Vivoj nemzeti vállalatba látogatott el. Megtekintette a modernül berendezett cukorkagyárat és elbeszélgetett az alkalmazottakkal a termelés automatizálásáról, a munkaszervezésről és dicsérőleg nyilatkozott a munkahelyek tisztaságáról. * * * Prágába érkezett a szovjet szakszervezeti dolgozók öttagú csoportja, amely részt vesz a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának ünnepségein. A küldöttséget Anatolij Fedotovics Agafonov, a Villanyüzemek Alkalmazottai Szövetsége Központi)Bizottságánek titkára vezeti. A küldöttség tagjai: Genadij Vlagyimirovics Maszlenynyikov kőműves, a Városi és Falusi Építkezések Alkalmazottai Szövetsége KB elnökségének tagja, Pjotr Alekszejevics Akinfijev, a Mezőgazdasági és Begyűjtési Alkalmazottak Szövetsége KB tagja, a Moszkvai Körzet Gép- és Traktorállomásának traktorosa és gépésze, Ivan Szergejevics Loszev, a Moszkvai Hőhajtású Villanytelep gépésze és Jelizaveta Nyikolajevna Naumavova vetőmagszakértő, a moszkvai körzet zöldség-szovhozának agronómusa. Befejeződött az atomenergia békés felhasználásának kérdésével foglalkozó szlovákiai értekezlet Tegnap a reggeli órákban Bratislavában folytatódott az atomenergia békés felhasználásának kérdésével foglalkozó szlovákiai értekezlet. Az értekezlet munkája három szekcióban, a A CSSZBSZ kerületi értekezlete előtt Szlovákiában Szombaton, november 19-én és vasárnap, november 20-án tartják meg Szlovákja összes kerületi városaiban a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség kerületi értekezleteit. Több mint 1900 küldött vesz részt ezeken az értekezleteken, akiket a CSSZBSZ járási értekezletein választottak meg. A kerületi értekezleteken értékelik a CSSZBSZ III. kongresszusa határozatainak teljesítését, amelyek a CSKP X. jcongresszusa által kitűzött feladatokból indultak ki, értékelik a CSSZBSZ szlovákiai kongresszusának előkészületeit, a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának menetét és megválasztják Szlovákiában a CSSZBSZ új kerületi bizottságait és a CSSZBSZ szlovákiai kongresszusának küldötteit. A CSSZBSZ prešovi és kassai kerületi értekezletein jelen lesz V. D. Karjakin, a Szovjetunió bratislavai főkonzula, Nyitrán és Bratislavában pedig N. I. Jefdokijev, a Szovjetunió alkonzula. fizikai-vegyi, a műszaki és az élettaniorvosi szekcióban összpontosult Neves tudósaink több értékes előadást tartottak. így például dr. J. Fischer, a Komenský egyetem természettudományi kara fizikai intézetének vezetője előadást tartott a természetes és mesterséges úton előhívott radioaktivitásról, a lánc- és a termonukleáris reakciókról. J. Kuba dr. államdíjas gyakorlati példákkal mutatta be a defektoszkópia eddigi eredményeit és dr. Šiling, a prágai endokrinológiai intézet docense az izotópok alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokról számolt be. Dr. Hupka, a bratislavai onkológiai intézet dolgozója beszámoló* jában foglalkozott a rádioaktív fősz* f o r alkalmazásával a rosszindulat^ daganatok gyógyítása terén. Az értekezletet M. šuška, a Szlovák Szakszervezeti Tanács Műszaki Házának igazgatója értékelte záróbeszédében. Idejében kell átadni a kész épületeket Novákytól nem messze a kora reggeli szürkületben úgy megbújik a dombok között a lehotai szénbányatelep hogy ha a kanyargó kövesút meg az útmenti táblák nem irányítanák az embert, talán oda sem találna. Reggel félhat lehetett, amikor Štefan Šimó, az üzemi pártszervezet elnöke átfutotta az előző napi eredményekről szóló diszpécseri jelentés. Megnézte az óráját — még van annyi ideje, hogy lemenjen az aknákba. A kimutatás szerint kevesebb szenet adtak, mint az előző napon. Igaz, a tervet így is teljesítették, de éppen csak hogy sikerült. Jó lesz körülnézni, egy pár szót váltani az elvtársakkal a munkahelyen. Bányászruhában, lámpával a kezében bandukolt az akna irányába, amelyen az égő vörös csillag jelzi, hogy a tervet teljesítik. Egy pár lépéssel odébb pedig a versenytábla látható, amelyen fel van tüntetve, hogy az évi tervüket határidő előtt, december 21-ig akarják teljesíteni. Ezek csak puszta számok, mögöttük azonban emberek vannak, becsületes, jószándékú, a családjukat, a hazát, mesterségüket szerető bányászok, és technikusok. Simkó elvtárssal azután beszélgettünk, amikor visszatért hajnali körútjáról. Elmondja, hogy véleménye szerint min alapulnak a mostani jő eredmények. — Mindenekelőtt a rendszeres, jól előkészített párttaggyűléseken — mondja Simkó elvtárs. — Ha a beszámoló részletesen foglalkozik a termelés és az agitáció kérdéseivel, a tagok pedig a vitában meghányjákvetik az elmondottakat, akkor nemcsak a szén, de a hibák is felszínre kerülnek. így volt ez a szerszám- és az ácsoláshoz szükséges fa ellátással, ami állandóan akadozott. Ez persze a terv és a bányászok keresetének rovására ment. Nem egy taggyűlésen beszéltek róla. Akadtak türelmetlenek is, akik elvesztették bizalmukat, kilátástalannak látták a helyzetet. Nem vették észre, hogy a dolgok megvitatása után, ha nem is történt mindjárt nagy változás, de mindegyik munkája, az övék is szervezettebbé vált. S addig „rágódtak" a problémák felett, amíg minden egyes dolgozó munkája, mint a fogaskerekek, egymásba kapcsolódott. Ha vannak is még megoldásra váró kisebb hibák, a sorozatos panaszok már megszűntek. A szállítás, ami ezelőtt a legnagyobb gondot okozta, ma már órapontossággal működik. A bányakovácsok, lakatosok, szerelők sokszor lehetelennek látszó feladatokat oldanak meg, ha kell, egyedül készítenek el hiányzó alkatrészeket is. Az egyik esztergagépük bizony már elég rozoga, de azért nem dobják el. „Az új mellett használható még ez is" mondja Julius Špankó elvtárs, a mechanikus műhely pártcsoport bizalmija. Az üzemi pártszervezet bizottsága nem feledkezik meg a szakszervezetnek kommunisták segítségével való irányításáról sem. A szakszervezeti bizottságában dolgozó párttagok és pártonkívüliek érdeme, hogy a műszakok között lelkes munkaverseny folyik. Sőt a pótori bányászokkal is versenyeznek. Tehát a szakszervezeti tagokat nemcsak a tagdíjfizetés fűzi a szervezetükhöz, hanem mindenekelőtt az, hogy részt vesznek a szakszervezeti munkában is. Ez a jelentősebb, sőt döntően jelentős oldal. De van egy másik oldal is. A szakszervezeti bizottsági tagok, és a szakaszbizalmiak, akik közvetlenül részt vésznek a termelésben és szervezik a versenyt, megismerkednek a bányászat A mezőgazdasági A besztercebányai kerületben már több mint két éve működik a mezőgazdaságban alkalmazottak szakszervezeti szövetsége mellett az újítók és technikusok kerületi bizottsága. Tagjai a gép- és traktorállomásokon és állami gazdaságokban az újítási köröket képviselik. A bizottság megszervezése óta felülvizsgálta és propagálta a mezőgazdasági dolgozók néhány jelentős újítási javaslatát. Ilyen például a réti gyalú, amely egyszerre három munkaegységet végez és ma már az egész besztercebányai kerületben és részben a nyitrai kerületben is minden problémájával. Gyarapodik műszaki és gazdasági tudásuk. A versenyfelajánlások szervezésével és teljesítésük ellenőrzésével megismerik a gazdasági mutatószámok jelentőségét, megtanulnak szélesebb körben látni és gondolkodni, megismerik az összefüggéseket saját munkájuk és a vállalat érdeke között. Az üzemi pártszervezet bizottsága gyakran hangsúlyozza a szakszervezeti mozgalom jelentőségét, nevelő és tanító jellegét. Ezért az üzemi szekszervezet bizottságának kommunista tagjai ebben az évben még nagyobb megfontolással segítették előkészíteni a szakszervezet évzáró gyűlést. Az egészüzemi gyűlésen is alaposan megfontolták, kit választanak be a szakszervezeti bizottságba. Minden egyes jelölt munkáját, viselkedését, adottságait külön mérlegelték. A választások eredménye biztató. A bánya legjobb dolgozóit bízták meg a szakszervezet vezetésével. Például František Šlosarčik vájárt, aki a 760-as szénfalon dolgozik. Továbbá Štefan Kmeť, Teodor Ešer, Vida, Šesták kitüntetett bányászokat. Jelen voltam amikor Šlosarčik elvtárs társaival beszélgetett. Körülbelül ezt mondta: „Az igazi bányásznak szeretnie kell és jól ismernie foglalkozását, a természet cselfogásait a föld mélyében, hogy hogyan lehet könnyebben fejteni a szenet. De még jobban kell ismernie az embereket, munkatársait, hogy kötelességtudó kollektívát kovácsoljon egybe, mert csak úgy eredményes a munka". Nagy gondot fordítottak a szakaszbizalmiak megválasztására is, mert a szakaszbizalmiak nagyon sokat segíthetnek. Az igaz, hogy a bizalmi nem tud minden esetben azonnal intézkedni, de feladata, hogy a dolgozók ész revételeit illetékes helyekre ideiében eljuttassa, kérdéseikre megfelelő, ki elégítő választ adjon. — Fokozott felvilágosító munkát akarunk végezni a technikusok és a bányászok körében is. Általában arra törekszünk, hogy megjavítsuk a szaKszervezet és a műszaki vezetők együttműködését, mert ez egyik elengedhetetlen feltétele a további jó munkának és jó eredményeknek — mondja Valent Danis elvtárs, a pártbizottság tagja és az üzemi szakszervezeti bizottságának elnöke. A politikai munka megjavítása azonban csak akkor lesz tartós, ha az üzemi bizottság az öntudatos bányászokból széleskörű aktivista hálózatot épít ki, s bátran támaszkodik rájuk. Bebizonyult, hogy Šlosarčik elvtárs jó bá nyászokat nevelt a toborzott dolgozókból, s nemcsak Slojai oik képes erre, mások is szívesen megteszik, ha megbízatást kapnak rá. így aztán a toborzott dolgozók többet keresnek majd és'javul a teljesítményük is. Hiszen a terv teljesítése elválaszthatatlan a dolgozókról való gondosko dástól. A további eredmény nem marad el, ha a bánya kommunistái állandóan figyelmük központjában tartják ezek után is azt a szabályt, hogy nem szabad az elért eredményekkel megelégedni. Ezért különös figyelmet kell szentelni a bányagépek kihasználására és az új technika kérdéseire is. Sajnos még mindig varrnak, akik nem támogatják a jó kezdeményezéseket. Néha egyenesen félnek az újítástól, amely szerintük „kellemetlenséggel" jár. A pártszervezetnek feladata, hogy elősegítse az újat, a haladót, a jobb és gazdaságosabb termelés érdekében. Erdősi Ede. újítók munkájáról használják. Ezt a gépi újítást Valent Antal, a tornaijai gép- és traktorállomás dolgozója adta be. Az utóbbi hónapokban felülvizsgálták Ján Holožek újítási javaslatát, aki a Rimaszombati Állami Gazdaságban dolgozik. Egy közönséges burgonya ültetőgépet úgy módosított, hogy el lehet vele végezni a négyzetes-fészkes ültetést. A többi hasonló újítási javaslatoktól eltérően nem alkalmazza a vászonzsákot, hanem fémből készült kibocsátó berendezést, ami pontosabban és nagyobb teljesítménnyel dolgozik. A Kassai Városi Nemzeti Bizottság nemrégen tárgyalta le plenáris ülésén a városépítés kérdéseit. Kassán, Szlovákia második legnagyobb városában a felszabadulás óta eltelt 10 év alatt új lakónegyedek, gyárak, üzemek épültek. A München előtti köztársaságban a városban átlag 60 lakásegység épült évente. Ezzel szemben a felszabadulás utáni 10 év alatt 2136 lakásegységet épített fel államosított építészetünk. Míg az első köztársaság idején Kassán gyárak egyáltalán nem épültek, ma több, mint ötezer dolgozónak nyújtanak munkalehetőséget a tíz esztendő alatt épült új üzemek. Az építkezés terén nagy feladatok megoldására volt szükség az iskolaügy fejlődésével kapcsolatban. Az óvodák száma megháromszorozódott, szakiskolák. főiskolák, internátusok elhelyezése vált. szükségessé. A városépítési akció keretében utcákat és tereket rendeztek, több mint százötvenezer négyzetméter területet parkosítottak, felépült a csermelyvölgyi Gyermekvasút, megszépült a Városliget s épül a hatalmas amfiteátrum. Évről évre likvidálódnak az egészségtelen, rossz lakások, hogy helyükön egészséges, modern, kényelmes lakások épüljenek. De ez a folyamat még mindig lassú ütemű, még mindig nem biztosítja a város építkezésének tervezett méreteit. Mindazok a hiányosságok, amelyek a CSKP Központi Bizottságának októberi ülésén Pašek elvtárs beszédében az építészet jelenlegi állapotával kapcsolatban elhangzottak, teljes mértékben Kassán is fennállnak. Ennek bizonyítéka, hogy az Építészeti Minisztérium egyes üzemeinek versenyében éppen a kassai Magasépítkezési üzem áll az utolsó helyen. Milyen a városépitkezés jelenlegi helyzet ? Ebben az évben 835 lakásegység éo't ének megkezdése volt tervbevéve. Azonkívül több hivatal, raktárhelyiség, internátus s ipari célokat szolgáló építkezés. Amint Mihovčik elvtárs, a VNB alelnökének beszámolójából megtudtuk, egyáltalán nem kezdték meg 120 lakásegység építését, hatvan lakás építéséhez pedig 3 hónapos késéssel fogtak hozzá. Ugyancsak í hónapos késéssel kezdték meg az Energotrust részére 20 lakás felépítését. Késnek az augusztus és szeptember hónapokra tervezett építkezések is. Mik azok az okok, melyek az építkezések tervbevett ütemét hátráltatják? A technikai tervek elkészítésének lassúsága, a tervező irodák és az építő'- vállalat közötti hosszadalmas tárgyalások, a rossz szervezés. Nem történik gondoskodás a nehéz testi munkálatok gépesítéséről, nem kielé-'tő a meglévő gépek karbantartása, kihasználása. Nagy akadály az énítkezési anyagok, különösen a tetőszerkezetekhez szükséges fürészeltfa, s egyéb anyagok hiánya. Ezeknek a hiányosságoknak tudható be, hoo" a 278 lakásegység helyett ez év október elsejéig az építőipar csak 216-ot adhatott át rendeltetésének. Az év végéig 533 lakásegységnek kell a terv szerint készen lennie, 317 lakás befejezése és átadása van tehát- még hátra. Itt hatékony intézkedésekre van szükséi! Az építőiparban nagyobb figyelmet kell fordítani a gépi berendezésekre, azok karbantartására, alapos kihasználására. A magasépítkezési vállalat dolgozóinak az eddigi lagymatag munkán változtatnia kell. A kőművesek, ácsok és iparosok hiányán a bizottsági tagok és utcai szervezetek sokat seoithetnek, ha ilyen szakmunkásoknak nemzeti vállalatoktól való kikölcsönzését elősegítik. Az eddigi lemaradás még behozható. Az idei év építkezési terve teljesítésének megvannak a lehetőségei. De ahhoz az építőipar szerveinek jobb szervezőmunkájára, alaposabb technikai felkészültségére, a gépesítés és az új munkamódszerek haladéktalan bevezetésére van szükség. Az építészet pártszervezeteinek munkáján javítani kell, erélyesen hozzá kell fogni a hibák kiküszöböléséhez. A jövő év építkezési terve Kassán ismét nagy feladatokat tűz ki. Megkezdik a- ezer személyt befogadó Művészet Házának építését, az Állami Színház színpadi részének kibővítését, iskolák és óvodák építését. Hozzáfognak a 35 ezer embert befogadó népstadion építéséhez, és sor kerül egy hatalmas nyári strandfürdő és műjégpálya, valamint a Csermelyvölgyben sípálya, felvonó és két síugrósánc építésére is. A Városi Nemzeti Bizottság az 1956. évben ismét 250 lakásegységet építtet.. Felépül egy mosóüzem, vegyi tisztító és festőüzem. Kibővül a város vízvezetékhálózata s a csatornahálózat. Az üzemek, vállalatok és a kereskedelem által jelenleg igénybevett lakásegységek felszabadítása sokban enyhítené a jelenlegi lakáshiányt. A Zdroj n. v. követendő példát mutatott ebben, barakk építésével megoldotta helyiségeinek kérdését. Kívánatos lenne, hogy példáját a Technokov, az Uhoľné sklady, az Odevný ohehod, a Hutná odbytová základňa s mások is követnék. A városépítés és lakáskérdés eddigi hiányosságainak megszüntetésére a VNB most lefolyt ülésének határozati javaslata feladatokkal bízta meg tanácsát. Ellenőriznie, értékelnie kell hetenként a beruházási építkezések menetét, a régi épületek javítását, karbantartását, s operatív intézkedésekkel kell biztosítani az építkezés tervének betartását. A jövő év városépítésének programját az előkészítő tervmunkálatok ellenőrzésével, konkrét intézkedésekkel ugyancsak biztosítani kell. Az elkövetkező feladatok teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az építkezési dolgozók a párt vezetésével s a város részéről nyújtott segítséggel lerövidítsék az építkezési határidőket, s idejében adják át a kész épületeket rendeltetésüknek. Mészáros Gyula.