Uj Szó, 1955. október (8. évfolyam, 236-261.szám)

1955-10-08 / 242. szám, szombat

8 UI SZO 1955. október S. IAJN OK A tizennyolcadik forduló előtt Ä belgák és magyarok elleni válogatott mérkőzések után Ismét labdarú­góink elsőszámú vetélkedése: a Köztársasági Bajnokság lép előtérbe, mely­nek során csapataink már a 18. fordulóra készülnek. Október 8-án és 9-én a következő párosításban folytatódnak a pontktlzdelmek: szombaton Prágá­ban: Dynamo Praha— Červená Hviezda Bratislava. Vasárnap: Slovan Brati­slava ONV—Baník Ostrava, ÚDA—Spartak Trnava, Iskra Liberec—Tatran Prešov, Iskra Žilina— Tankista. Amint tehát látjuk, ún. „rangadó" ezúttal nem szerepel műsoron. A Slo­van Bratislava ŰNV a tabella 10. he­lyén álló Baník Ostravával találkozik, mely utóbbi 10 ponttal kevesebbel ren­delkezik, mint a tabella élén álló bra­tíslavai együttes. Emberi számítás szerint az otthoniak, akik eddig 17 mérkőzésen mindössze § gólt kaptak, megszerzik a két pontot s ezzel to­vábbra is a mezőny éllovasa marad­na. Az ODA a trnavai Spartakot látja vendégül. A szlovák együttes jelenleg a tabella 7. helyén áll, viszont azon a táblázaton, mely csak az őszi mérkő­zéseket tünteti fel, az Iskra Žilina és a Slovan mögött harmadik, ami a csapat jelenlegi; jó erőnléte mellett szól. Az ODA egyenlő pontszámmal (25), de rosszabb gólarányöval a Slo­van mögött második. Az ODA játé­kosai, akik válogatottunk zömét al­kotják, a magyarok elleni mérkőzésen igen jó teljesítményt nyújtottak s így valószínűleg a katonák nyerik a va­sárnapi találkozót. A sereghajtó Iskra Liberec saját otthonában a Tatran Prešowal méri össze erejét. Az otthoniak tizenhét forduló során eddig mindössze 5 pon­tot szereztek s tekintve azt, hogy az utolsó előtti Tankistától, amely egy mérkőzéssel kevesebbet jászott ed­dig, 7 pont választja el őket, biztos kiesők. Az ötödik helyen álló Tatran Prešov Liberecben határozottan na­gyobb esélyeikkel indul küzdelembe, annál is inkább, mert a Gwardia Kra­kowai vívott nemzetközi találkozón értékes döntetlent ért el a jó lengyel csapattal szemben. Az Iskra Žilina— Tankista mérkőzés a szlovák együttes győzelmét ígéri. A Tankista eddigi 5 őszi mérkőzésén összesen csak 1 pontot szerzett, míg ellenfele idá'g 3 győzelemmel és 3 döntetlenül végződött pontküzdelem után 9 ponttal veretlenül a tabella első helyét foglalja el. A jó formában levő Pažickýval az otthoniak csatár­sora lényegesen megerősödött, s így akár nagyobb gólaránnyal is nyerhet az Iskra Žilina. A Dynamo Praha— Červená Hviezda mérkőzésre már ma kerül sor Prá­gában. A Dynamo negyedik, a Červená Hviezda hatodik a tabellán, az előbbi­nek 18, az utóbbinak 17 pontja van, az erőviszonyok tehát nagyjában azo­nosak s így a valószínűség a döntet­len mellett szól. fof ": • \ <í >* # XJ ­Október 11-én kezdődik Mü nchenben a súlyemelő világbajnokság A jövő héten, október 11—16 a kö­zött München igen érdekes sport­események színhelye lesz, ott rende­zik meg a súlyemelő világbajnoksá­got. Már a tavalyi bécsi küzdelem is azt igazolta, hogy ez a sportág a Szov­vjetunió és az USA csaknem kizáró lagos párharca. Az eddigi tapasztala­tok azt bizonyítják, hogy a szovjet súlyemelők jobbak a kisebb súlyokban, míg az amerikaiak inkább a nehézsú­lyokban értek el kiváló eredményt Hegy ez a verseny is a két említett ország nagy küzdelmét • fogja hozni, ez annál valószínűbb, mert a 28 vi­lágcsúcs közül 13-at a szovjet súly­etnelök, 13-at pedig az amerikaiak tartanak és csak két világcsúcs ke­rült más nemzetek fiainak kezébe, akik közül az egyik Chams (Egyip­tom), a másik a koreai Yo In. Ho. A szovjet súlyemelők: A. Vorobev érdemes sportmester, T. Lomakin, I. Udodov, R. Csimiskian, V. Sztogov, N. Kosztylev sportmesterek már elutaz­tak Münchenbe. A mi versenyzőink is gondosan fel­készültek az idei világbajnokságra. Hantych sportmester és Poula edző vezetése mellett Saitl, Belza, Kapai, Srstka, Pšenička és Spitzbart indul­nak Münchenbe. Ezek közül elsősor­ban Pšenička az, aki tisztes helyezést remélhet, — hiszen félnehézsúlyban tavaly is a negyedik helyen végzett. További versenyzőink közül Belza a hetedik, Saitl pedig nyolcadik volt a maga súlycsoportjában. Nem valószínű ugyan, hogy Spitzbart bele tud majd szólni az első helyek kérdésébe, de kedvező körülmények mellett részéről is számíthatunk a csehszlovák csúcs megjavítására. A szovjet súlyemelők a fentneve­zetteken kívül néhány fiatal verseny­zőt is indítanak, s minden súlycsoport­ban lesz képviselőjük, bér a szabályok értelmében egy ország részéről csak hét versenyző indulhat, s hogy melyik súlycsoportokban fognak rajtolni, ezt a helyszínen döntik majd el. Tatran Presov-Gwardia Krakov 2:2 (1:1) Prešovban barátságos mérkőzést ví­vott egymással a két csapat. Az ott­honiak jó teljesítményt nyújtottak, a vendégeknél a technikailag magas fo­kon álló csatársor tűnt ki, különösen az első félidőben. Szünet után az ott­honiak megszerezték a vezetést és a Gwardia Krakov csak az utolsó per­cekben egyenlített. A Tatran Prešov legjobb játékosai Semeši a védelem­ben, Eliášek a fedezetsorban, Siman­ský pedig a csatársorban voltak. A lengyel csapatból Jurowicz kapus, Piotrkowszki fedezet és Mordarszki csatár tűntek ki. Góllövők: Valášek és Elíáíek a Tatran Prešov részéről, a vendégek góljait pedig Poliakov és MachowszM szerezték. 5000 néző előtt Repeí vezette a mérkőzést A női világbajnok-jelöltek sakkfornája A moszkvai nemzetközi sakktornán szerdán a függőjátszmákat bonyolítot­ták le. Volpertová győzött Holujová­val szemben, a Heemskerk—Rubcová játszma pedig döntetlenül végződött. Boriszenkova bonyolult játék után megverte Gurfinkelovát, Ignatyeva és Heemeskerk pedig döntetlenben egyez­tek meg. A Zvorykinova— Halu j o vá játszma az orosz sakkozónő győzel­mével végződött. A további játszmák ismét függőben maradtak. A torna állása a harmadik forduló után tehát ez: Boriszenkova, Volper­tová (mindkettő szovjet), Graff — Stevenson, Gresser (mindkettő USA), és Lazarevics (jugoszláv) 2»/t—2»/t, — Zvorykinova (szovjet) 2 (1). Gurfln­kelova (szovjet), Nedeljkovics .(jugo­szláv), Keller-Hermann (NDK) 2—2, Ignetyeva (szovjet) lVi, Chaude de Sílans (francia) l l/«, Kertész (magyar) 1 (1), Rubcova (szovjet) és Heems­kerk (holland) 1—1, Suchá (csehszlo­vák) és Ivanova (bolgár) l!t—'/« pont. Október 26-án: Racing Párizs-Bp. Honvéd Frarria jelentés szerint a párizsi Parc de Prince-pályán játszák októ­ber 26-án a klubcsapatok Európa Ku­pájához tartozó mérkőzést, melynek során Franciaország és Magyarország két élenjáró labdarúgó-csapata talál­kozik egymással. A párizsi együttes­ben számos külföldi szerepel, köztük Ernst Happel, a bécsi Rapid volt vi­lághírű középhátvédje, aki már egy éve tagja a Racingnak. Ha a Bp. Hon­véd teljes csapatával indulhat küzde­lembe, igen érdekes mérkőzésre van kilátás, hiszen a budapestiek nagysze­rű csatársora a párizsiak bombavé­delmével kerül szembe. Ám nem le­becsülendő a franciák csatársora sem. Győzelem esetén a Bp. Honvéd min­denesetre a klubcsapatok Európa Ku­pájának egyik elsőszámú várományo­sává lépne elő. Motorkerékpár-verseny Kassán A Hadsereggel Együttműködők Szö­vetségének Városi Auto moto-klubja a Csehszlovák Néphadsereg Napjának ünnepségei alkalmából a Szlovák Nem­zeti Front városi bizottsága és a Vá­rosi Nemzeti Bizottság védnöksége alatt október 9.-én Kassán „Gyorsa­sági motorkerékpár-versenyt" rendez a Szövetségi Vasútvonal díjáért. A versenyzők minden csoportban 15 kört tesznek meg, egy-egy kör távja 3 000 m. Az indulók között ott szere­pel Delimán Tibor, a Sárosi serleg és egyéb vándordíjak nyertese is. Levelet kaprunk Varga Ervintől a füleki 11 éves iskola tanulójától, akinek sorait az alábbiakban szó szerint közöljük: Pártunk és kormányunk minden lehetőséget megad, hogy sportol­hassunk. Ezzel a lehetőséggel él is a füleki 11 éves iskola tanuló­ifjúsága. Iskolánk ifjúsága szeret sportol­ni, ezért nálunk a sport magas színvonalon mozog. Kézilabdázásban, itlétikában, labdarúgásban egyaránt jelentős sikereket érünk el. Kézi­labdasportunk magas színvonalát azok a győzelmek bizonyít iák, ame­lyeket iskolánk válogatottjai el­értek. Atlétikánk is igen fejlett, ha bár nincs is annyi kedvelője, mint a kézilabdázásnak. Ez kitűnt az osztályok közötti versenyeken, amelyeknek a legnagyobb sikert Tuba Gyula 11. osztályos tanuló aratta, aki öt szám közül négyet megnyert. Különösen szépen futott 1000 méteren, amit 2 p 27 mp-cet ideje is bizonyított. Az ilyen ered­mények nagyobb figyelmet is érde­melnének. A sportunk általános fejlődését az is bizonyítja, hogy az /. Orszá­gos Spartakiádon csak a felsőbb osztályokból negyvenen vettek részt. E szép eredmények eléréséhez nagyban hozzájárult Tóth Lajos testnevelő tanár elvtárs, aki a test­nevelést éppen olyan szigorúan veszi, mint a többi tantárgyakat. Nála nincs szimulálás" és kibe­szélés. A vártunk és kormányunk adta sportolási lehetőséget és azt, hogy iskoláink tanulói olyan nagy szám­mal vehettek részt a spartakiádon, azzal köszönjük meg, hogy jól fo­gunk tanulni. Köszönjük Varga Ervin levelét és örömmel vennénk, ha a jövőben is tájékoztatna minket az iskola sportéletéről. Kínában is a tömegsport révén sorra emelkedtek a nagyszerű sportteljesít­mények, minden nagyobb városban testnevelési főiskolák nyíltak. Az üzemi és vállalati sportkörök sok tagja már eredményesen űzi a kü­lönféle versenysportágakat. Különösen a labdajátékok népszerűek, a labdarú­gás, a kosárlabda, a kézilabda. Egyre többen foglalkoznak a többi sport­aggal is, főként az atlétikával, a tonnával és az úszással. A régi Kínában a falvak dolgozói egyáltalán nem ismerték a sportot. Hat év alatt a kínai parasztfiatalság milliói kapcsolódtak be a sportmozgalom­ba Hasonló forradalmi változást jelent a nők sportolása. A fejlődés meggyorsítása érdekében nagyon sok tehetséges fiatal spor­tolót küldöttek a Szovjetunióba és a népi domokráciákba, hogy a tanultak felhasználásával segítsék egyre magasabb színvonalra emelni szabad ha­zájuk sportéletét. Képünk egy kínai úszóverseny ünnepélyes megnyitóját mutatja. Nagyszabású nemzetközi atlétikai verseny Lyonban A viadal a melbournei olimpia egyik főpróbája A franciaországi Lyonban október 23-án könnyüatlétikában olyan ellen­felek találkozására kerül sor, amely méltán kelti fel e szép sportág hívei­nek érdeklődését nemcsak Európában, de az egész világon. Nem indokolatlan némely szakértők véleménye, amely szerint ez a küzdelem az 1956. évi melbournei olimpia egyik atlétikai fő­próbájának ígérkezik. Nézzük meg, kik indulnak az egye^ versenyszámokban: 100 m: Fütterer (nyugatnémet), Goldoványi (magyar), 200 m: Lombar­do (olasz), Ignatyev (szovjet), Fütte­rer (nyugatnémet), Goldoványi (ma­gyar), Wehrli (svájci). 400 m: Haas (nyugatnémet), Wheeler (angol), Igna­tyev (szovjet). 800 m: Stracke (nyu­gatnémet), Ivakin, Maricsev (szovjet) Moens (belga), Boysen (norvég), Johnsson, Henderson (angol), Liška (csehszlovák), Szentgáli (magyar), Steger (svájci), Diján (francia). 1500 m: Lueg (nyugatnémet), Hermán (bel­ga), Nielsen (dán). Iharos, Tábori, Ró­zsavölgyi, (magyar), Lewandowszki (lengyel), Hewson, Wood (angol), Jungwirth (csehszlovák), Kakko (finn), Barthel (luxemburgi), Okorokov (szov­jet), Eriksson (svéd). Bemard (fran­cia). 5000 m: Kuc (szovjet), Schade (nyugatnémet), Reiff (belga), Kovács, Szabó, (magyar), Chromik (lengyel), Zátopek (csehszlovák), Taipale (finn), Chataway, Pirié, Norris (angol). Rúdugrás: Landström (finn), Cser­nobaj (szovjet), Schneider (nyugat­német), Adamczyk (lengyel), Krejcar (csehszlovák), Lundberg (svéd), Elliot (angol). Gerelyvetés: Sidlo (lengyel), Kuznyecov (szovjet), Witl (nyugatni­het), Danielsen (norvég), Krasznai (magyar), Nikldnen (finn). Mint a fentiekből látható, a 800-as futók mezőnye igen népes lesz, hiszen 11 versenyző indulására számit a ren­dezőség. Ebben a versenyszámban a legnagyobb figyelem talán Ivakin felé irányul, mert ez a kiváló atléta emel­kedő formát mutat. Még népesebb az 1500-asok mezőnye, amelyben már egy Iharos—Rózsavölgyi—Hewson ta­lálkozó is az új világcsúcs reményével kecsegtet, — s a további ellenfelek­kel való küzdelem ezeket a legnagyob­bakat is nyilván a legteljesebb erőki­fejtésre fogja késztetni. Az 5000 m­ben már maga az a tény, hogy Kuc Chromikkal találkozik, olyan esemény, amelyre feltétlenül felfigyelnek az egész világ sportbarátai. E nevek között nem látjuk sem Amerika, sem a többi világrész kép­viselőit, s ezért a találkozó amolyan „fiók"-Európa-bajnokságnak tűnik, de az atlétikában jól informáltak nem ok nélkül remélik a 800, 1500 és 3000 méteres futás világcsúcsának megjaví­tását, mert e számokban Európa fölé­nye kétségtelen. Az is valószínűnek látszik, hogy a rúdugrásban új Euró­pa-csúcs, a gerelyvetésben pedig ta­lán szintén új világcsúcs születik majd Lyonban. SPORTHÍRADÓ • A romániai Sztálinvárosban októ­ber 18-án és 19-én nemzetközi motor­kerékpáros-versenyt rendeznek. Szov­jet, finn, lengyel, magyar, csehszlo­vák, jugoszláv és bolgár motorosokat hívtak meg. • Rio de Janeiro: BttezíMa—Chile C 0. Sao Paulo: Brazília—Chile 2:1. Labdarúgó-mérkőzések. • Az Ausztria—Jugoszlávia válo­gatott labdarúgó-mérkőzést október 3'J-án Bécsben az olasz Liverani ve­zeti. A B csapatok találkozójának Zág­rábban a görög Diamantopulusz tesz a játékvezetője. • Condoti, az Argentin Labdarúgó Szövetség elnöke közölte a sajtóval, hogy 1956-ban szovjet, német, fran­cié, oiasz és jugoszláv labdarúgó-csa­patok szerepelnek Argentínában, Bra­zíliában és Uruguayban. • Az Idei vívóvilágbajnokság októ­ber 9—21-e között Roméban kerül megrendezésre. • Az angol férfi és női asztalite­nisz válogatott október 27-e és no­vember 18-a között Közép-Európában vedégszerepel. Az angolok első ver­senyére október 29. és november 2. között kerül sor. Ezután Jugoszláviá­ban, Magyarországon, majd Csehszlo­vákiában játszanak az aingol sporto­lók. Az együttesben helyet kap töb­bek között Leach, Kennedy, Rosatinda Rowe és Diana Rowe. • A magyar labdarúgó NB I-ért: légierő—Salgótarjáni Bányász 0:0. Játszatták Szolnokon 3500 néző előtt. ® Október 9-én Dubrovnikfcan Ju­goszlávia—Magyarország válogatot* vízilabda-mérkőzés lesz. í® A brazil labdarúgó válogatott 1956. április 8. és május 9. között európai portyája során Portugália Svájc, Ausztria, Csehszlovákia, Olasz­ország, Törökország és Anglia ellen játszik. „ÜJ SZO" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 8—10, telefon; 347-16. 352-10. Kiadóhivatal Bratislava, Gorkého 8, telefon: 337-28. Előfizetés) díj havonta Kčs 6.60 Terjeszti a Posta Hírlap szolgálata. Megrendelhető minden postahivatal­D-53549 nál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents