Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)

1955-09-15 / 222. szám, csütörtök

/ 1955. szeptember 15. UJSZO tytágjai Imii VELÜK ÜNNEPELTÜNK írta: Kis Éva Éppen ma egy hete felemelő ünnepségnek volt színhelye a prágai Karolinum fényesen kivilágított aulája. A Békevédök Csehszlovákiai Bizottságának határozata szerint, minden évben, Július Fucík nemzeti hős halálának évfordulóján békedíjjal tüntetik ki azokat a polgárokat, akik az egész világon ismert és szeretett Július Fucík szent hagyományát hűen őrzik és hirdetik, akik közéletünk bármeiy szakaszán rendkívüli tevékenységet fejtenek ki, és maradandó érdemeket szereztek a béke megszilárdításáért folytatott harcban. Az idén immár ötödször részesülnek hazánk legkiválóbb polgárai és odaadó békeharcosai e magas kitüntetésben. A Karolinum, amely a Károly Egyetem legősibb székhelye (innen Karolinum a neve), a történelem folyamán többször volt szemtanúja a tudás fegyverét használó cseh hazafiak felvilágosító harcának, többször játszódtak le ódon aulájában mindenkor az igazságért és a nemzeti kultúra megőrzéséért küzdő cseh nép tollforgató fiainak viharos tiltakozásai az idegen elnyomók önkénye ellen. Azóta néhány évszázad telt el. Ma is léteznek elnyomók és elnyomottak, kizsákmányolók és kizsákmányoltak. Vannak még olyanok a földkerekség™, akik a mindent elpusztító és elsöprő háborúnak borzalmaitól sem riadnak vissza, csak azért, hogy erszényük még jobban megduzzadjon, hogy még több embert, egész népeket kényük-kedvük szerint kizsákmányolhassanak. Ezek ellen harcol megállás nélkül, egy percig sem lankadva, a békeszerető emberek szazmilliónyi hada. Ezek ellen harcol egységesen, szilárd sorokba tömörülve hazánk öntudatos, szebb és igazságosabb jövőt követelő népe. Feltartóztathatatlanul nő azoknak a száma, akik előtt világos az út, és tudják, mi a teendőjük e nemes cél megvalósításáért. Ezek soraiból kerültek ki a békedíjjal kitüntetettek. Alkalmunk volt beszélgetni velük, megkérdeztük tőlük, mely téren fejtenek ki olyan rendkívüli munkásságot, hogy a sok százezer ismeretlen harcos közül éppen őket tartották méltónak ilyen magas megtiszteltetésre. Alois Gavlas Munkaérdemrenddel kitüntetett kombájnkezelő bányász J7 éve dolgozik megszakítás nélkül az ostravai bányákban. Élen jár az új munkamódszerek alkalmazásában. Először használta Csehszlovákiában a Donbasz kombájnt ferde szérifalon. Kezdetben persze nem voltak az eredmények olyanok és nem is keresett annyit, mint a megszokott körülmények között. Később azonban már ment a munka, mint a karikacsápás. igaz, ez a hasonlat a bányászmunkában talán nem a legtalálóbb, mert mindig vannak meglepetések, minden nap közbejöhet valami váratlan akadály. Ennek ellenére egy műszak alatt fejenként 20 tonna szenet termeltek csoportjának tagjai. A Vítézny únor-bányának Gavlas elvtárs egy hónapja átmenetileg búcsút mondott, hogy a különböző aknákból összetoborzott kilenc kivalá bányásztársával együtt ismét kísérletezni kezdjen. Jupa cseh mérnők kombájnját próbálják ki az Eduárd Urxaknában, amelynek ferde szénfala a legalka.masabb e célra. A Jupa kombájn prototípus. A csoport hozzászólásai alapján a tervező nyomban feljegyzéseket készít, hogy a következő széria darabok kifogástalan kivitelezésben kerüljenek a dolgozók kezébe. Aloi« Gavlas őszinte szeretettel beszél munkájáról. — Aki tanulni és fejlődni akar, annak nem szabad visszariadnia az újtól. A munkához való helyes viszony a legfontosabb — mondja egyszerűen. Mint az Ostravai Körzeti Nemzeti Bizottság tagja módot talál arra, hogy választói és polgártársai körében táradhatatlanul terjessze a béke megőrzéséért való harc gondolatának rendki /üli fontosságát. A Munkaérdemrend és a békedíj kitüntetése mellett ott csillog mellén a Vörös Csillag Érdemrend is, amelyet a bányászatban kifejtett hosszúéves munkásságáért az idei bányásznapon ka- , pott. Az egyébként szűkszavú, komoly embernek örömtől ragyogó arcán nem ' csodálkozunk. Nem mindenkit ér t*8-1 vid pár nap leforgása alatt két ilyen ( kitüntetés. Rozália Gajarská, a bratislavai kerületben lévő jaslovcei EFSZ sertésetetője hét gyermek anyja. Lesült arcát fejkendő keretezi. Fiatalos megjelenése, erőt, optimizmust sugárzó lénye buzdítőan hat környezetére. Munkájában elért eredményei kitűnőek. Férjével együtt 321 sertést látnak el. Hét hónap alatt 960 munkaegységet szereztek. A legfiatalabb gyermeke 3 éves, a legidősebb 13. Ő maga pedig 38, de nem néz ki anynyinak. — A leghűségesebb munkatársaim a gyerekek. Nemcsak otthon segítenek, hanem a hizlaldában is. Mert nem csekélység ám annyi gyerek, meg a munkám — meséli büszkén. — Azt hiszem természetes, hogy egy hétgyermekes családanya, akinek öt fia van, békét akar. A magam módján/ harcolok érte. Igyekszem becsületesen elvégezni a szövetkezet és az állam iránti kötelességemet. Igazán nagyon szeretem a szövetkezetet és semmi pénzért nem hagynám ott, még ha bottal akarnának kikergetni, akkor sem — teszi hozzá tréfásan. — Tudja jól Gajarskyné, hogy ettől nem kell félnie, — szól közbe a szövetkezet elnöke, Anton Hutta, — hiszen a maga kitüntetése az egész szövetkezet megbecsülését jelenti. Osztozunk a dicsőségben és az örömben. Mudr. Viliam Thurzó, a bratislavai rákkutató intézet igazgatója, a Szlo-. vák Tudományos Akadémia levelezőtr.gja, a „Ceskoslovenská Onkologia" orvosi szaklap főszerkesztője nagyfokú mindennapi elfoglaltsága mellett igen értékes közéleti tevékenységet is folytat. Alelnöke a Vöröskereszt Szlovákiai Bizottságának és elnöke a Békevédők Bratislavai Városi Bizottságának. Haladó szellemű orvos már hivatásánál fogva sem lehet a háború barátja. Dr. Thurzó a legrosszindulatúbb betegség, a rák ellen küzd. Intézetükből indult ki annak az akciónak a kezdeményezése, amely ma már az egész országban kötelező: minden negyven éven felüli nőnek vizsgálat alá kell magát vetnie, vajon nem támadta-e meg a rák allattomos betegsége. Az idejében való felismerés sok esetben megelőzi az elkerülhetetlen véget. Az intézet Thurzó igazgató irányításával nagyjelentőségű kutatómunkát végez. A rákmegbetegedéseket vírusfertőzés szempontjából kémlelik és bizonyos téren komoly eredményeket értek el. Szlovákiában az egyetlen hely, ahol izotópokkal dolgoznak és pedig rádióaktív jóddal és foszforral. Rosszindulatú pajzsmirigydaganatoknál és fehérvérűségnél alkalmazzák. Thurzó elvtárs három éve elnöke a Békevédők Bratislavai Városi Bizottságának és tíz éve dolgozik a Vöröskeresztben. A béke megőrzéséért folytatott harcot mindennapi munkájában és közéleti működésében egyaránt, teljes erejéből és legszentebb meggyőződéséből támogatja. A békedíjjal kitüntetettek száma ez idén tizenkettő volt. Akármelyiknek mondanánk el dióhéjban az életét, azonos szándék és törekvés jellemzi őket. A haza és az embertársak iránti szeretet, nemzetiségre, fajra, nemre, vallásra, foglalkozásra való tekintet nélkül. Szocialista államunk ezeket a nemes tulajdonságokkal rendelkező embereket megbecsülése jeléül kitüntetésben részesíti. A második világháború előtt is akadtak olyan bátor emberek — még a nem kommunisták között is — akik vállalva minden kockázatot, nyíltan harcoltak a fasizmus aljassága, a háború kitörése ellen. Ma már sokan, rengetegen vagyunk. Akkor győzött a háború gondolata. Ma pedig mi győzünk. Tántoríthatatlan akarattal haladunk a megkezdett úton. y^m Aaoftssjr áaláp he

lyen jj — — " ' : — - r(11) — Nekem csapatvezető létemre az a feladatom, hogy munkámat elvégezzem csakúgy, mint minden más tag, ezenkívül a mezei csoport 18 tagjának a munkáját kell ellenőriznem. Ezért száz elismert munkaegység után kettőt kapok. Az ellenőrzés úgy megy végbe, hogy a tag, aki a csapatomhoz tartozik, jelenti nekem, hogy elvégezte napi munkáját. Erre én a helyszínre megyek és meggyőződöm róla, kielégítő-e a munkája vagy sem. Ha igen, beírom javára az elvégzett munkaegységet, ha nem, akkor figyelmeztetem, hogy itt meg amott feltétlenül javítania kell az egyelési és kapálási munkálatokon. Szóval a csapatomban a munka minőségéért én vagyok felelős. Naponta beszámolok Marosinak arról, mit végeztünk. Ma már mindenki természetesnek és helyén valónak találja ezt a módszert és a tagság zöme már tisztában van vele, hogy szövetkezetünkben nincs helye a felületes munkának. Mindaz, amit Nagy János mondott, megfelel a valóságnak. Tudok például egy esetről, amikor a szövetkezeti tagság egyöntetű felháborodással ítélte el Lietavecéket, akik rosszul egyelték ki a répájukat. A rossz munka híre futótűzként terjedt el. Azt hiszem, nem akadt ember, aki titokban meg nem tekintette volna ezt az elriasztó példát. Az üggyel már az ellenőrző bizottság is foglalkozott, és a döntés előreláthatólag az lesz, hogy először is nem írják be a teljes munkaegységet, ezenkívül a betakarításnál megmérik a hozamot és a termésnél megmutatkozó különbséget levonják az osztalékból. Az Ifjúsági Falu szövetkezetében ma nagy súlyt fektetnek a munka minőségére, és a rossz munka elriasztó példává vált a tagság előtt. Ez kétségtelenül a párt helyi szervezetének köszönhető, amely kiadta a jelszót, „soha többé 1952". Szakadatlan éberséggel azon fáradozott, hogy a szövetkezet vezetősége egyre nagyobb gondot fordítson a munka megszervezésére és ellenőrzésére. Ma nincs tag a szövetkezetben, akinek ne lenne naponta konkrét feladata, amelyet haladéktalanul el kell végeznie. Az 1952-es esztendő az Ifjúsági Falu szövetkezetének az a fejezete, amelynek megírására Zatykó Istvánnak kellene vállalkoznia. A szapora drótférgekkel együtt ez az év termette a névtelen leveleket is, amelyek veszélyességükben és ártalmasságukban felveszik a versenyt a drótférgekkel Amikor most erről az évről próbálok számot adni, úgy érzem, hogy igen nagy fába vágtam fejszémet. Elsősorban tehát arra kell támaszkodnom, ami biztos, amihez nem fér kétség. Mindenki kivétel nélkül egyetért abban, hogy az ifjúságnak kevés része volt az 1952-es katasztrofális drótférges termésben, különösen pedig az ellentétek szításában, amely a szövetkezetet komoly válságba sodorta. A többség ugyanakkor elismeri, hogy éppen a felnőttek, az új tagok hanyag és felelőtlen magatartása rendítette meg a szövetkezet alapját, amelyen az ifjúság éjjel-nappal, fagyban és lucsokban fáradhatatlanul munkálkodott. Végül abban is megegyeznek a vélemények, hogy a kommunisták, tehát a helyi pártszervezet tagjai voltak azok, akik idejekorán példásan összefogtak és a szövetkezet legjobb, leghűségesebb dolgozóira támaszkodva megteremtették azt az egységet, amely forrásává vált a szövetkezet által eddig elért eredményeknek. Egyébként az ellentétek igazi eredőjét, az osztályharcot senki sem tárja fel konkréten, az ellenséges elemeket nem sikerült leleplezni, ellenben eltávolítottak a szövetkezetből néhány embert, akik szerintem inkább csak az ellenség szócsövei voltak. Marosi, aki ma a mezei munkacsoport vezetője, azt állítja, hogy az ellentétek azért robbantak ki, mert a drótféreg pusztította a kenyérgabonát; a drótférgek pedig azért szaporodtak el, mert a szövetkezet vezetősége minden munkát géppel akart sikeresen ellensúlyozta a vezetőség becsületes törekvéseit. Zatykó nyíltan és teljes határozottsággal állítja, hogy az 1952-es esztendő válsága az osztályharc kiéleződését jelentette az Ifjúsági Faluban. De amikor nevek után érdeklődöm, igen tartózkodóan viselkedik, azt válaszolja, ha érzései után menne, akkor megmondhatná... A pártszervezet oly módon ütötte ki az ellenség kezéből a fegyvert, hogy a nyilvánosHorváth István traktoros elvégeztetni és a fogatos munkákat teljesen elhanyagolta. Azóta a vezetőség belátta hibáját és nagy gondot fordít a lótenyésztésre. így állítja Marosi, a szövetkezet egyik legbecsületesebb embere, aki a párthatározatok végrehajtásáért a tűzbe menne és bár van is némi igazság indokolásában, a századrészét sem fedi a valóságnak. Králik a drótférgek elszaporodásának okát abban látja, hogy akkor még nem tudta, hogy maró műtrágyával kell őket pusztítani. Ez az indokolás sem tárja fel a valóságot, mert 1951ben is voltak drőtférgek, a termés még sem volt katasztrofális, névtelen levelek és vad rágalmak sem szaporodtak el. Ahhoz sem fér kétség, hogy amióta a nedves, mocsaras talajból mésznitrogénnel és kainittel sikerült a drótférgeket kiirtani és nagy gondot fordítanak a talaj megművelésére, a szövetkezet minden termésben gyönyörű eredményeket ér el. Nagy és Kele • János sok objektív hibára mutattak rá, ezenkívül beszéltek az új tagok hanyag, közönyös magatartásáról, akik inkább a munkaegységek szaporításával törődtek, mint a munkával. Biztos, hogy ez így is volt, viszont az a tény, hogy a szövetkezet vezetősége nem bírta az új tagokat rendes útra téríteni, azt bizonyítja, hogy egyfelől a vezetőség nem volt elég erős, másrészt, működött egy másik erő is, amely igen ság előtt, tehát a taggyűléseken porrázúzta mindazokat a rágalmakat, amelyeket az ellenség terjesztett a széthúzás, az egység megbontása érdekében. Ezek után hadd mondjam el az eseményeket, ahogy bennem kialakultak, rendeződtek a hallottak, véletlenül elejtett megjegyzések és határozott feleletek alapján, amelyeket négyheti ott-tartózkodásom során a helyszínen összegyűjtöttem. 1951 őszén Kele Gábor, aki megkapta végre a hőn óhajtott hernyótalpas traktort és újjongó örömmel fogott a munkához, Zatykó bízf-tására azért küzdött, hogy a traktoros is beléphessen a szövetkezetbe és érdekelve legyen a közös munkában. Célját el is érte, de néhány traktoros, aki ellenezte a tagságot, otthagyta az Ifjúsági Falu brigádját. Helyükre fiatal, tapasztalatlan traktorosok kerültek, akik bizony csak üggyel-bajjal tiídtak megbirkózni a nehéz tereppel. Kele Gábornak ebben az időszakban két-három ember helyett kell a munkát elvégeznie, de ő fáradhatatlan, segít mindenütt, ahol tud és ahol bír. Emellett a nem elég alapos munkához még az is hozzájárult, hogy a répa és a kukorica betakarítását elég későn fejezték be, s a befejezetlen őszi szántást el kellett halasztani tavaszra. (Folytatása következikX