Uj Szó, 1955. szeptember (8. évfolyam, 210-235.szám)
1955-09-22 / 228. szám, csütörtök
6 "1520 t 1955. szeptember 22'. Valami csodálatosan jó illat kavarog a levegőben. Az öreg Gergely bácsi nem érzi ezt soha máskor, csak szeptember elején. Pedig a naptár szerint -még nyár van, de a nap már bágyadtan veti sugarait este és reggel a nagyrétre, a mezőre, rátelepszik ködével az ősz. Babszedéssel, rózsakrumpli ásással, szántással, vetéssel telnének a napok Csíkon, ha forróbb, perzselőbb lett volna a nyár. De így csak szántani, trágyát hordani lehet. Más munkának késik az ideje. Ködös reggelből indul az idő, s az ember ködös estébe ér. Napközben százfelé sietnek a parasztok, hol a Sziklákon, hol a Dárominál bukkannak fel, csak Gergely bácsi nem siet sehová, csak ő marad egész nap az udvaron. Olyan árva szegény öreg napjaira, mint az egy újja. Csak a pipája nem hagyja cserben, azt szívja, lógatja mindig a szájában. Semmi sem, csak a hosszú beszédes este az övé. S ha eljön, ha ködcsomók terülnek szét a mezőn, rátolt mégegyszer a pipára és kutyagol a harmadik szomszédba. A háziasszony ezen az estén is helyet töröl neki az udvarra kitett lócán. De Gergely bácsi nem ül le. A pipáját fogja, szívja erősen és a nagyrétre kémlel. Nincs ott mit kémlelni, hiszen a csordás már nem terelget, mégis néz, bámul. Talán azért, mert a rét hajdani fárasztó munkájából juttat eszébe valamit. S ahogy így áll az estében, a haja ködcsomónak, vagy hetvennyolc éve hósapkájának tűnik. Aztán mozdul, az udvar mélyebb részébe biceg, ahol Früstök, az ördöngőskezü mester éppen kemencének ver alapot — Hagyj fel már vele, lesz még holnap is nap, hallod! — Lesz hát — felel szűkszavúan a mester és a szerszámokat bedobálja a színbe. Együtt ülnek le aztán a lócára időjárásról, a kukorica éréséről beszélgetni. Gergely bácsi nagy szál ember. És beszédes. Míg él, nem fogy ki belőle a í sző. Kétszer megjárta Amerikát. Rendes, családját szerető embernek ismerik a faluban. Nem iszik, csak pipázik, s annak idején a menyecskéket is csak csínyjával édesgette magához. Egyszer történt meg vele olyasmi, amire nem szeret emlékezni, amiért sokáig idegen szavakkal köszöntötték. Onnan kell kezdeni, hogy egyszer a szükség vitte a nagy útra. Eladósodott, meg olyan földes házban lakott, hogy másoknak a marhája különbben. Másszor viszont a behívó elől menekült el. És Amerika, a jó keresés földje — akkor még a meggazdagodás felé vivő út első állomása — anynyira beivódott vérébe, hogy visszatérvén a vén Európa földjére, Amerikával feküdt, s avval ébredt. S mert házat, földet vehetett, mindig áldotta az idegen földrészt. Hogy őszinték legyünk, hazajönni sem volt kedve, de felesége és az öreg szülők hazaparancsolták. Hazajött hát, élt, asszonyának, földjének rendesen és ő maga lett Amerika a faluban. Ezt úgy kell érteni, hogy bárhová ment: disznótorba, lakodalomba, keresztelőre, halotti torba, ő mindig Amerigo Vespucci és Kolumbusz nevét emlegeté. E két név volt alfája, ómegája. Innen indult el a beszéd fonalán és ide tért vissza. Nem volt olyan hely a faluban, ahova a két név általa be ne szűrődött volna. Kivéve az omladozó templomot. Mert oda hallgatni jár ez ember és nem beszélni. Hanem amikor presbiternek megválasztották, kötelességévé tették a templombajárást. Add ;g ünnepnap Is ment, ahová a legsürgősebb munka hívta, azután pedig nem. Vasárnaponként a négy fal hűvösén töltötte a délutánt. Elharangozták a hármat és beült az elöljárók padjába. Olyannyira énekelte a zsoltárokat, hogy mire Balogh, a nyolcvanéves öreg pap fellépegetett a tisztességtévő helyre, már elbágyadt. Átengedte magát szempillát nehezítő érzéseinek és míg az öreg prédikátor beszélt, beszélt, ő a tengeren háborgott, vagy Amerika földjén barangolt. Ez nem is lett volna baj. De történt egyszer, hogy az öreg pap a miatyánkba belegabalyodott. Az utolsó soMÁCS JÓZSEF: Kifürkészhetetlen élet rokat, ahol arról volt sző, hogy „tied az ország, a hatalom, a dicsőség", összetévesztette. Az őszhajú aggastyán hiába nézett a menyezetre, az elszenderedő presbiterekre, a hatalomnál és dicsőségnél nem jutott tovább. Gergely bácsi persze szundított és képzeletét, gondolatát Amerika tartotta fogva. De a ráboruló nagy csend — ami a pap elhallgatása után következett — megdermesztette benne a vért. Ijedten meredt a semmibe, a mozdulatlan gyülekezetre, és mert a pap még egyszeri kísérletre a hatalom és a dicsőséget említette, felemelkedett a helyéről és az idegen földrészről egyszerre a templomba ocsúdván, félhangosan súgta a szószék felé: — Vivát Amerika! A gyülekezet megmozdult, az aszszonyok megborzongtak, a lányok, legények összemosolyogtak és mert az öreg pap más mentő körülményt nem tudott megragadni a továbbjutásra, rámondta: — Ámen. A kántor sem ült tétlenül, intett a fújtató kisbírónak és megszólaltatta ^ orgona sípjait. Gergely bácsi istentisztelet végeztével nem maradt meg a templomkertben, hanem ráeszmélvén cselekedetére, igyekezett haza, nem ebédelni, nem vacsorázni — a haját tépni. Persze az emberek sokáig nem felejtették a> esetet és azután nem is köszöntötték Gergely bácsit sem jónappal, sem jóreggelttel, csak úgy: Vivát Amerika! Ennyi a történet, amire az öreg nem szívesen emlékezik. Azt hiszi, még mindig azt beszélik, emlegetik. Pedig az idő nemcsak hegyeket koptat, hanem eseményeket, történéseket is. De hogy a dolognál maradjunk, megunván az ácsorgást, leült a lócára, Friistök pedig melléje telepedett. A konyhából a lámpa világa, az égboltról viszont a sápadt hold sugara vetődött rájuk. Állhatatosan néztek a holdra, hej, pedig de sokszor látták már. Mégis az öreg pipáját szívogatva hunyorog az éji lámpára és azt mondja: — Ugyan, mi tarthatja azt? Früstök azonban nem szól, bár hozzá intéződött a kérdés. Ha az ember bizonytalan valamiben, hallgasson, ne szóljon. Gergely bácsi nem is sürgeti a feleletet, mert eszébe jut a tenger, a hajó. — Az óceánon a vízből jön fel — mutat a holdra. Erre már Früstök nyelve is viszketni kezd. — Osztán csurog-e róla? — Mi? — Hát a víz. Az öreg lopva pislog a házigazdára, mintha azt fürkészné, tréfálni akar-e vele. Aztán közömbösen veti oda: — Csurog, ha onnan jön fel. Közben a hold fodros felhő mögé rejtőzik és nagy, megfoghatatlan árnyék borul a házakra. Früstök vár-vár az öregre, hogy majd mond megint valamit. Gergely bácsi viszont azt fontolgatja, hogy ha már a tengert említette, ráléphet-e egyből Vespucci és Kolumbusz földjére. Azért hallgat. Ami nehezíti benne a szót, az az, hogy eddig csupán dicsérő jelzőkből állt nála Amerika idézése, az utóbbi időben pedig akarva-akaratlan elmaradoznak ezek a jelzők. Ennek több oka var.. Köztük a legnyomósabb, hogy kevés földjét, amelyet az idegen földrészen szerzett pénzből vásárolt, a harmincas években amerikai gabona miatt fuserálti el az idő. Megint eladósodott, mert búzájának nem volt értéke. A föld ráment hát az adóra, sőt még a felesége egészsége is. Aztán jött az embertnyüvő napszámos élet, a háború, a pusztulás négy éve és az ő élete úgy fordult egy másik világba megrokkantán, összetörten, hogy azt sem tudta, hová, merre tartson. Pedig semmi különös nem történt. Legalább az nem, amire ő számított: koldusbotra, vagy neadjisten rokonok támogatására. Mostanáig tíz esztendővel lett öregebb föld nélkül, marha nélkül, feleség nélkül és nem koldul egy falat kenyérért, pénze van, élelemre, pipadohányra. Ez az egyik ok, ami megingatta benne az Amerikába vetett hitet. A másik sem kisebb. Míg a tíz hold megvolt, úgy beszélt Früstöknek is, másoknak is Amerikáról, nogy ott nem életrevaló az az ember, aki öreg napjaira nem szerez annyit, hogy belőle lábát lógatva éljen. Ezt vette észre idegen földön és ez boldogította, töltötte el reménnyel. Ez a körülmény annyira megrészegítette, hogy a toprongyos öreg embereket nem látta meg sem a külvárosok piszkos kövén ülve, alamizsnát kéregetve, sem a piszkos vityillókban. De nem látta a törtetést, a gyengébbek eltiprását sem, csak azt, hogy a távoli föld neki házra, földre való pénzt adott. És most összerezzen, ha arra gondol, hogy mi lett volna vele a tengeren túl, ha ott eszi meg földjét az adó. A hold fuldokol a felhőkben, aztán győzedelmesen áttöri a habos ködfátylat és ezüst színre festi a falut, a rétet. És most Gergely bácsinak a természetet szemlélve az jut eszébe, hogy lám a vüág is, akárcsak az égbolt, vagy a mező, állandóan változtatja köntösét Sötét gondjait riogatva néz az estébe és hangja a szunyókáló Früstököt ébresztgeti: folytassuk ott, hogy Gergely bácsi llllllllllllllllltllllllllllfllillttlltlllllflllllllillltllllllllllllfltllltllltlllllllllllllltlllflIIlllflIllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIllllIIIIIVIIlllIIIIUIIIIIlllIIIlil azaoiheh saját hangja : — Kitűnő szendvicsek, francia sailéta, hideg szárnyasok, finom cseme• gt borok és más különlegességek i kaphatók első emeleti büfénkben — [hallatszik Prága legszebb és legna| gyobb gaszitronőmjában a hangszórójból. A csábító felhívást kellemes női i és férfi hang váltakozva intézte a : vásárlóközönséghez. Miután nagyobb : bevásárlást bonyolítottam le, hosszabb | ideig tartózkodtam a csupa finom i dolgot kínáló pultok regáljai előtt : A felhívás néhányszor megismétlődött, í Gondoltam, jő lenne megismerkedni a : csalogató hangok tulajdonosaival, i talán bővebb felvilágosítást kaphatnék ] tőlük, mit adjak váratlanul érkezr : vendégeimnek vacsorára. Felfedező körútra indultam, amely egy fekete gramofonlemeznél végződött. Forgott, forgott szüntelenül, de sajnos, tanácsot nem adott. Viszont felcsigázta kíváncsiságomat, vajon hol született, ki csinálta. A nyomok a Gramofon Üzemek felvételi stúdiójába vezettek A Fotophan stúdió Prága légion-^ gaimasabb helyén és azt lehet mondani, legforgalmasabb házában, a három utcát összekötő Lucerna átjáróba* ötödik emeletén található meg. Csengetésemre — mivel ott jóformán minden gombnyomásra működik — az ajtó is magától kinyílt. Magas, szikár, őszes hajú férfi, a stúdió vezetője fogladott. Egy kisebb helyiségen át máris fc stúdióban találtam magam. Kminek elvtárs beszélni kezdett a stúdió mun ká,iáról, feladatairól) de váratlanul kigyulladt egy vörös lámpa és csendre intett bennünket. A következő pillanatban megszólalt a gramofon és pontosan ismételte Kminek elvtárs szavait, megszakítva az én nahát, tényleg, hm és ehhez hasonló hozzáértő közbeszőlásaimmal. Még a köhögésem és halk sóhajtásom, amiről írta: Kis Éva magam sem tudtam, erősített formában visszhangra talált. A kedves cselt Jan Valenta mérnök, a hangfelvételek mindent tudó irányítója és rendezője, a szomszédos rendezőszobában szőtte ellenünk. Mosolyogva őszinte meglepetésemen, előjött rejtekhelyéről, és most már hármasban folyt a beszélgetés. — Megrendelőink a legkülönbözőbb közületekből és magánemberekből állnak. — Színházak, bábszínházak, reklámvállalatok, énekegyüttesek, zenekarok, tudományos akadémia, gyermekek, akiknek első önállóan elmondott versét a szülők meg akarják örökíteni, emberek, akik azt hiszik, hogy pályát tévesztettek, és legalább saját maguk számára akarják „csodálatos" hangjukat, zongora-, vagy hegedűjátékukat megőrizni — egyszóval gazdag, változatos és néha mulatságos felvételekben van részünk — mondja vidáman Zdenék Kminek. Valenta elvtárs, aki harminc éve foglalkozik a hangfelvételek technikájával és szakmájának igazán otőlérhetetlen mestere, jogos büszkeséggel meséli, hogy gyűjteményükben több mint 3000 hanghatás szerepel. Az összes gyakorlatban létező hangok, mint például állati hangok, gépek, természeti .jelenségek, óciánjáró hajó búgása stb. azonnal, várás nélkül kaphatók. Az aznap érkezett három megrendelő levélben a Kniha nemzeti vállalat kétszáz darab azonos szövegű lemezt kér reklám céljára, a Műkedvelő Hivatal ötven ismertető szöveggel ellátott lemezt a különböző kastélyok idegenvezetői részére és a Realista Színház a „Strakonicei dudás" című darabhoz erdei madarak énekét, templomi ha— Azért Amerikában is vagy-vagyra megy minden. A gazda bólint, nincs kedvére a beszéd. De Gergely bácsi csak elmélkedik tovább. — Aki szerencsés, milliomos, a m£sik meg koldus. Nagy hallgatás, füsteregetés következik. Az öregnek remeg már a keze, sípol a tüdeje, de azért szívja a pipát, sőt a füstöt úgy eregeti, hogy a Früstök orra alatt fodrosodjék. Pedig a mester nem dohányzik, a füstöt nem bírja. Krákog is, köhécsel is és lerázván magáról andalító álmosságát, elkapja a beszéd fonalát, mivel tudván tudja, hogy akár szundít, akár felvan, Gergely bácsi Amerika földjén tartózkodik. — Azt mondogatta, hogy jő ott és mégis hazajött — szól Früstök, hogy mondjon valamit. — Mert feleségem vót. — Kivitethette volna. — Azt nem akartam. Persze hogy nem akarta. Családdal ott sem gazdagodott volna. De ezt csak gondolja Früstök és nem mondja. Inkább a szobába réved a tekintete. A felesége már nyugodni tért. ö sem várhatja meg lócán ülve a reggelt. Azért meg sem moccan, nem akarja sérteni Gergely bácsit. Inkább szólogat hozzá. — Mi lett volna, ha ott marad és tönkremegy? Mert ott egyszer fel a kerék, másszor le. Azóta az utcán tarisznyázgatna. Itt meg a házában van, az udvarában van. Senki se háborgatja— Ez igaz — motyogja megértően az öreg. — Sose ment ,még államkasszából annyi pénz öregeknek, rokkantaknak, betegeknek, mint mostanában. Gergely bácsi, mert nincs szava, a pipáját szívja szaporábban. A kupa száját nyomogatja, égő gyufaszálat dug bele. A pipájával menti ki magát, valahányszor értelmes mondat nem kerekedik a fejében. Most azonban gyorsabban pislog a kelleténél, mert tromfot kellene tenni Früstök szavaira. Meg kellene védeni Amerikát. HiE szen gazdag föld az, a fél Európa odaE járt földre, házravaló pénzt gyűjteni. = Öt is az a földrész segítette a törte5 tés, a vagyonszerzés útjára. E De a védelemre sem gondolatja, sem E érve. E Früstök pedig ötven év eseményei= ben keresgélvén, megakad a templomi E történetnél és az öreghez fordulva rangszót és éjjeli mesebeli erdei han- E megjegyzi: gokat rendel. = — Ma már nincs Vivát Amerika. Az elvtársak a felvétel technikai E Az öreg összerezzen és szótalan részét is elmagyarázták. Az amyl E marad. acetát lakkal bevont fémlemez tör- = _ v ivát Európa van! De csak a jobhetetlen és sokkal tartósabb, mint E bik felérii ahol ilye n tehetetlen véna közönséges gramofonlemez. Ami= emberek asztalá n ^ mcgterem a ketermészetes, mert a fotophon-leme- E n Vér zek lényegesen nagyobb megterhelés-1 A z elérzékenyedetten feláll és nek vannak kitéve, mint.a közönséges = e, köszön A ezért vi£ z_ lemezek. Ha a megrendelő csak e9yS szas zö[. példányt akar, akkor a felvételt rög- = ...... tön lemezre veszik, ha azonban ugyan- E ~ KeSO r* jár az ldo> ha9yJunk ho 1" azzal a szöveggel több másolatot kí- E napra 15 va!ami t" * k oP°S hazafeI é" ván, akkor először magnetofon sza- § A 011,3905 éj szakába n ^^ a l é" lagra veszik fel a programot. A spar- =P és e' annyi a 3°ndolatja. Mert a Vivát takiád kísérőzenéjének lemezei is a E Amerika igazában csak a húsz év Fotophon-stúdióbar, készültek. A Va- E elottinek SZÓ L Akkor meg még nem lenta mérnök mellett dolgozó két E sejtette, hogy az öreg Európa egyik technikus, mialatt a másolatok ké- E " szé l' ^ eszm € kerekedik, szültek, annyiszor hallptták a meló-= amely nem sf 9eti m ai d a Vándordiákat. hogy még álmukban is aztE lás t; hanem hazai föWö n teremt nadúdolták. Kétféle nagyságú lemez van, E 9 y ' csodasa t" 25 és 30 centiméter átmérőjű. A 25 E A kiskapuban dörömböl már. kulcs cm-es egyik oldala 2 és 3/„ percig, aE nyÍk0 r° 9 a zárba n" ^ely bácsi ár30 cm-es 4 percig játszik. E nyéka a íalr a> az 6Ir a vetődik, mert A Fotophon-stúdió szolgálatait Igen E " em nyit még be a házba, hátramegy sokan igénybe veszik. A kis kollektí-E é s ™?mt vissza előre. Olykor va tagjai készségesen teljesítik a = ^g-megáll minttoa múltjában, jelenémegrendelők minden kívánságát. Va- E ^hallgatózna. Percek alatt járja be lenta elvtárs például még oroszlánnál ' T' f 9y éS k' S eSCm é" is hajlandó volt átvedleni. mivel a z= ^'"e'. ^ csak néhány pillanatig egyállatkerti - talán mert érezte. hogy§ e9y heIyC n; mert a nyomo r- P is z<*hangját meg akarják örökíteni - na-E Sz €" y> a™Iy hozzátapadt, menekülésI I *<•> * x . * J = r e kenyszeríti. pokon keresztül némaságot fogadott.— Az imitáció tökéletes, ha hallanák azE A mába n P fhe n betakarózva oroszlántársak, biztosan nyomban vá- = gondtalanságába. S ha pénze, segélye Iaszolnának. De azért kellemesebb az E öt,ik eszé be, azt nem meri állítani, a megrendelő, aki gyermekének hang- E hogy tengerentúlról küldik. Azt meg járói minden születésnapján lemezt E restelli kimondani, hopv ez az ország készíttet Az utolsón már bátran E neki már most több, mint Amerika, énekli a kisfiú: „Na tom prazskémzr így hát csak azt mondja az ajtónak, a mosté, konvalinka rosté..." E szobában tátongó sötétségnek: Fotophon-stúdió Prágán kívül ki-E — Az ördög érti ki magát benne, sebb méretekben Bratislavában, Brnó-E Valóban vannak dolgok, amelyek ban és Ostraván is működik. Tehát, = ilyen vénembert sírásra görbítenek, aki akarja, hazaviheti saját hangját. E bár értelméig soha el nem jutnak. iái \
