Uj Szó, 1955. augusztus (8. évfolyam, 184-209.szám)

1955-08-04 / 186. szám, csütörtök

1955. augusztus 4. UISZO 7 • MM A születésnap az ember életében egyik legszebb napja az évnek. Ajándékok, figyelmességek, a szokottnál jobb ebéd, vagy egy szép színházi este — valamivel biztosan megkülönböztetik ezt a bensőséges ünnepnapot a többitől. Hazánk májusban ünnepelte újjászületésének tizedik évfordulóját. A rendkívüli események sorozatával tette emlékezetessé polgárai számára ezt a kerek jubileumot. Nem feledkezett el azokról sem, akik valahol külföldön elhagyatva, nyomorban tengődnek és minden vágyuk, hogy még egyszer viszontlássák hazájukat. A legszebb születésnapi ajándékot talán ezek számára készítette. Köztársasági elnökünk a kormány javaslatára úgy határozott, hogy mindazok a személyek, akik 1945 májusa után ellenséges propaganda hatása alatt bármilyen módon elhagyták az ország területét és nyugatra szöktek, vagy nyugaton maradtak, 1955. november 9-ig visszatérhetnek. Hazatérésük után ismét visszanyerik csehszlovák állampolgárságukat, mindazon joggal és kötelességgel, mint bármelyik más polgár. Az amnesztiarendelet híre mintha szárnyra kapott volna, nyomban elterjedt a nyugaton élő volt csehszlovák állampolgárok között. Az ellenséges' propaganda ellenére is — hogy itthon munka helyett börtön várja őket stb. —, már az elsó napokban néhányan visszatértek, még annak árán is, ha itt csakugyan büntetést rónának ki rájuk. Ez azonban nem következett be. Még olyan is, mint Kucera, a Szabad Európa munkatársa, teljes amnesztiát kapott. Több sem kellett a többieknek, megrohanták a külföldi csehszlovák követségeket, tömegével írták a leveleket itteni hozzátartozóiknak, hogy segítsenek, mert egyetlen kívánságuk hazajönni. Kínzó honvágyról, gyökértelenségről, csalódásokról szóltak ezek a levelek, s mindegyiknek a végén visszatér ugyanaz a gondolat — tévedtem, becsületes dolgozó polgára szeretnék lenni Csehszlovákiának, kövessetek el mindent, hogy mielőbb hazajuthassak. Kormányunk annak érdekében, hogy e megtévedt emberek csakugyan mielőbb hazatérhessenek, és életüket most már helyes alapon újból kezdhessék, bizottságot létesített, amelyHív az otthon írta: Kis Éva nek feladata az amnesztiarendelet alapján visszatérő polgárokról gondoskodni. Felkerestük a Prágában székelő bizottság irodáját. Egy délelőtt elegendő volt ahhoz, hogy betekintést nyerjünk munkájukba. Václav Valtr, a bizottság titkára, éppen égy idősebb síró nénivel tárgyalt. Leánya M. G. és veje J. G. két gyermekkel 1950-ben hagyták el az ország területét. Brazíliában, Rio de Jar.eiróban kötöttek ki. Amint az amnesztia híre fülükbe jutott, írtak édesanyjuknak és a bizottságnak is, hogy megszaporodva, most már három fiúgyet mekkel szeretnének mielőbb hazajönni. Kérik segítségüket. J. G. olvasztó a töbjji között ezt írja: „Én is egy vagyok azok közül, akik elhagyták hazájukat és rövid idő alatt megállapították, hogy tévedtek. Minden vágyam, hogy visszatérhessek hazámba, és biztosíthassam gyermekeimnek a jobb- jövőt, s visszaadhassam nekik hazájukat. Mert ma már tudjuk, mi a haza, és mi a Nyugat. Munkás vagyok. Az a gonífolat vezérel, hogy otthon ismét szakmámban dolgozhassak és példás polgára lehessek hazámnak. A viszonyok itt hihetetlenek. Hogy rövidebbre fogjam levelem, egy mondattal megmagyarázok mindent. Aki a köztársaságban a rendszer és a haza ellen dolgozik, az gyermekeinek gyilkosa. Nyugodt lelkiismerettel állítom, sajátmaguk ellenségei azok, akik azt hiszik, hogy itt rózsás az élet. A végén kiderül a keserű és kemény valóság. Nap nap után írhatnék innen, de most már csak Önökben van bizalmam, hogy kérésemet teljesítik és segítségemre lesznek, hogy családommal együtt hazajussak ..." Valtr elvtárs megnyugtatja az unokáiért remegő öregasszonyt, hogy az amnesztia vonatkozik a Rio de Janeiróban élő családjára is. Válaszoljon nekik ebben az értelemben, és egyúttal adja meg az ottani csehszlovák követség címét, a többi pedig már megy magától, másra ne legyen gondja. ^íBiiBnaiiviiBiiBiiBiiaiiaiiBMsiiaitaiiariaiiaiiBiiaiiaiiauBiianaiiBtiitiBiiBiiafiaitBiiBiianBiiaiiviiBiiiMBiiBiiaiiaiiariatiBitajiaiiBiianmiiBii vir« •Gsle a varos szelevi éléi Az aznapi postából kihúzunk találomra kettőt. Az egyiket K. J. írja Nyugat-Németországból, a másikat J. N. a dél-afrikai Johannesburgból. Tartalmuk körülbelül ugyanaz, mint a fent idézett levélé. A lényege: „Haza szeretnék menni". Megkérdeztük Václav Valtrt, mi történik a visszatértekkel hazajövetelük után. — Elsősorban alapos orvosi vizsgálaton mennek keresztül, különösen azok, akik bányamunkára jelentkeznek. Ugyanis sok visszatért szervezete olyan állapotban van, hogy egészségügyi előírásaink szerint tilos bányában dolgozniok. Utána megbeszéljük velük, mij)ez szeretnének fogni. A legtöbben regi munkájukat akarják folytatni. Elutaznak volt lakhelyükre (szülőkhöz, feleséghez, testvérekhez), és magukkal viszik az általunk kiállított ún. munkaelhelyezési bizonyítványt. Ezt átadják az ottani nemzeti bizottságnak, amely aztán a lehető leggyorsabban gondoskodik elhelyezésükről. Ha pénzre van szükségük, kölcsönözünk, és ha végképp nincs hol lakniok, lakásról is gondoskodunk. Letelepedésük után azonnal jelentkeznek és új személyazonossági igazolványt kapnak. Naponta igen sok levelet hoz a posta, amelyből főleg az iránt érdeklődnek, vajon tényleg vonatkozik-e rájuk az amnesztiarendelet. Minden levélre válaszolunk. Az itt élő hozzátartozók pedig személyesen keresik fel irodánkat, és segítségünket kérik ahhoz, hogy mielőbb viszontláthassák övéiket. A hazájukba visszatérni akarók száma egyre nő. Az amnesztiarendeletet ugyanolyan örömmel fogadták az itthoniak, mint azok, akik a világ minden táján szétszórtan tengődve, felismerték tévedésüket. Örömkönnyeket hullatva borul egymás nyakába feleség a férjével, szülő a gyermekével, testvér a testvérrel. Jó iskola volt a „nyugati Eldorádóban" való tartózkodás ezeknek az embereknek, akik hagyták magukat félrevezetni, és szerencséjüket mindenütt keresték, csak ott nem, ahol elég lett volna lehajolni érte. Már megtalálták. Legszívesebben kalitkába zárnák, nehogy elrepüljön. De erre nincs szükség. A szerencse a becsületes munkában rej- . lik. Pratolini: Szegény szerelmesek krónikája Vasco Pratolini a mai olasz irodalom egyik legismertebb írója. írásaiból őt, mint az emberi haladás bátor harcosát ismerjük meg. Realista művei Olaszország határa . túl is ismertek. S a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó is dicséretet . -demel, hogy a Szegény szerelmesek krónikájának kiadásával a szlovákiai magyar olvasóközönség kezébe adta az író egyik legjelentősebb rnűvét. Pratolini Firenze szülötte, s ott él a nagymúltú városban. Könyve is egy firenzei utca életét tárja elénk. Azonban hangsúlyoznunk kell, hogy ez az ábrázolás nem felszínes, naturalista pepecselés. Nem szakítja ki hőseit az életből, s noha az utca lakóinak életét veszi mikroszkóp alá/ feltárva problémáikat — a mű cselekménye messze túlnő az utcácska határain. Ezek a problémák az első világháború utáni évtized Olaszországának problémái. A könyvet nemcsak cselekménye teszi érdekessé és izgalmassá, hanem sajátságos szerkezete is. ,Á regény élesen megrajzolt kis jelenetek sorozata, melyek filmkoakaszerűen sorakoznak egymás után. Noha a regény szerkezete ennyire széttagolt, mégis sikerült az írónak a mű mondanivalójával egységes egésszé kovácsolni a regényt. Az írói hitelesség már az első lapoktól kezd\te lebilincseli az olvasót, s kényszeríti, hogy az íróval együtt vizsgáigássa az eldugott kis utca lakóinak: Corrardo kovácsnak, Ugo piaci árusnak, Mario nyomdásznak, a cukorárusnak, a kubikosnak, az utcaseprőnek és a szénkereskedőnek látszólag szürke életét. Az író azt a világot ábrázolja, amikor Itáliában tombol a fasizmus, azonban még itt, ebben a sötét korszakban, ezen a mélyponton is túllát, s megmutatja, hogy merre vezet a haladás, a felemelkedés útja. A fasiszta terror lelket bénító póklábán vannak azok az emberek, akik tisztábban látják a célt, akik életük kockáztatásával is szembeszállnak a terroral. A társai megmentése közben agyonlőtt Corrardo alakjának mesteri megrajzolásával az író olyan olasz munkásnak a típusát ábrázolja, aki ellenáll a fasizmusnak. De tette több mint egy ember ellenállása. Ez az egész olasz munkásosztály ellenállása és állásfoglalása a fasizmus ellen. A Corrardok még kevesen vannak, nem képesek nagyobbszabású szervezett ellenállásra, de mégis övék a jövő, s az ő tetteiken keresztül vezet az út a kommunista mozgalom felé, s ez az a szilárd alap, amelyre Olaszország felemelkedését alapozni lehet. Ezek a kommunisták egyszerű emberek. S az a közvetlen ábrázolás, ahogy Pratolini ábrázolja őket, nagyban hozzájárul a könyv élethű légkörének megalkotásához. Kétségtelen, hogy a regény szerkezetének ilyen filmkockaszerű felosztása nem formai fogás. Ez a szerkezet a regény által felvetett életanyagból szükségszerűen nőtt ki, mert az írónak csak így sikerült művében sűríteni mindazokat a problémákat, amelyek az akkori olasz társadalomig jellemzőek voltak. így _ indokolt, sőt meggyőző ez a szerkezet, mert a társadalomnak oly sokrétű és gazdag sodrában így tudta az író leghitelesebben ábrázolni a sok kis mozzanatot. Ez a mű nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is. Határ Győző fordította magyar nyelvre. Szabómihály András Lévai színjátszók Párkányban A Csemadok lévai színjátszó-csoportja július 31-én nagy sikerrel mutatta be Párkányban Kálmán Imre „Csárdáskirálynő" című nagyoperettjét Nagy László rendezésében. A lelkes csoport, amelynek tagjai munkások és értelmiségiek, tudása legjavát adta. A zene terén itt-ott előforduló hiányosságokat pótolja az a kedves és vidám atmoszféra, amelyet az együttes a színpadon teremtett. Az egyes szereplők, — mint például Zorád Aladár, Kabáth Béláné, Gasparek Rózsa — játékán azonnal meglátszik, hogy a szinjátszó-csoport tapasztalt színjátszókra támaszkodik, akik bátran felvehetik a versenyt a hivatásos színészekkel is. Külön dicséretej; érdemel a Miskát alakító Zorád Aladár kedves és közvetlen játéka, s Kabátné kitűnő arcjátéka. Fűri elvtárs, aki egyébként könyvelő, először szerepel színpadon, s kezdőnek bizony nagyon jó. Szép teljesítményt ért el Lakatos Éva is. A zenekar Hevesi elvtárs vezetésével szintén jól megállta a helyét, bár itt-ott nem volt meg a harmónia a zenekar és a színészek játéka között. Július 31-én nyolcadszor mutatták be a „Csárdáskirálynő"-t. A kitartó háromhónapos munka meghozta gyümölcsét, a sikert, amelyben az együttes nem szűkölködik. Eddig már sikerrel adták elő Dunajevszkij Szabad szelét, Moliére Úrhatnám polgárát, Urbán Ernő Tűzkeresztségét, és több más játékot is. A közeljövőben ellátogatnak Nyitrára, Zólyomba, Besztercebányára. A Párkányban látottak után példaképül állíthatjuk a Csemadok lévai színjátszó-csoportját sok más színjátszó-csoport elé. Hetényi Róbert A csönd selyemuszályán fodrok a csobbanó habok, fényes szemek az ablakok. t A homályban úthenger pihen, aranyhíd a holdfény a vizén. Frissen vakolt magas házak törpítik az öreg fákat. A kertben hintáz a ringó gallyakon a virágbimbó. A játszótéren áll a hinta, a homokvár tája kihalt. Csak reggelig. Akkor a víg, kurtanadrágos várőrség újra birtokba veszi majd. Nádi rigó hangja hallik, vele üzen a messzi rét, halk, távoli ugatások hozzák alvó tanyák hírét. A gyáriroda asztalánál még számolnak szorgos emberek; alszik a gép s a raktár sok teli ládával ölében, szendereg. Fülkéjébe az éjjeli őr pár- percre leülni betér. Az asztalon nyitott könyv várja, mint éhest a puha kenyér. Zongoraszó. Egy ablakból árad. Szőke leány játszik. Ha kinéz, látja a holdat, az ezüst felhőt, a gyárat, a fiatal asszonyt s a férfit, kik egymás kezét fogva — mint egymásra talált mesehősök — mennek s egymás szemébe néznek inkább, mint a csillagokba. Minden nyugodt és minden fényes. Mint a mécsvirág, nyílik a boldog szerelem. Ó, nem igric az, kinek a kobza néma s nem dobog szíve melegen, mikor az estét nézi — s ki csak a szép estét látja s benne nem a békét tudja, érzi. Ő, béke: virágok, csókok, ölelésre tárt karok, szonátát szóró ablakok! Béke! Légy végtelen, mint a csillagos ür! Legyünk tervvel, dallal roskadásig, mint ősszel a megrakott csűr. Reggel majd verhetetlen sugár-sereggel tör be a nap, s a robogó élet himnusza megint szárnyra kap. — Most este van. Itt benn a család ül együtt. Vidám fészek a szoba. Kint a sok csillag. S a legszebb az, mely a gyár falán ég, ahogy József Attila képzelte oda. Veres János. H amiovua | Ne félj a haláltól, a természetben = nem pusztul semmi, csak alakul. | Hő lesz a szénből, a vízből pára, | fa lesz a magból, mi a földre hull. 1 | Az energia tovább él, várja | \ évezredekig, mi is lesz vele. És minél szorosabb a bilincs rajta, i annál hatalmasabb az ereje. 1 | Nem vész el semmi. Az a kis hamu, = mi belőlem lesz, új hegyet emel, | | az a sok könny, amit elsírtam, | egy kis hullám lesz a tengeren. | aÜ | Az én lángom gyertyaláng csupán, | — árnycsizmák néha letapossák — | de ilyen kis fények millióitól | lesz a sötétből világosság. f l Simkó Margit. I iiaiiBuaiiaiLaiiaiiauBiiaMBiiaiiaiiSjiBiiatiaiiaiiatiaiiaiiaiiaiiaiiaii eiiaKBiiaiiai >• tiana üb iteiiaiiaiiaiiai.'a^aiiaii •HBKBiiaiiaiLaiiatianauaiiáL