Uj Szó, 1955. július (8. évfolyam, 157-183.szám)
1955-07-08 / 163. szám, péntek
1955. július 5. U J SZ 0 5 PERBilÉN ETÄ Negyvenöt ár cukorrépa Ez év április első hetében történt. Felhívás jött a CSISZ felsőpatonyi helyi szervezetétől, amelyben a dunaszerdahelyi járás CSISZ szervezeteit versenyre hívják ki a tavaszi munkák elvégzésében. Amikor Ágh elvtárs elolvasta a felhívást és megbeszélte a CSISZ bizottsági tagjaival, azt mondotta, hogy versenyezni csak úgy tudnak, ha ifjúsági csoportot alakítanak, amely külön munkaterületen dolgozik majd. A CSISZ bizottsági gyűlésén, amelyen a pártbizottság néhány tagja is ott volt, elhatározták, ho.qy megszervezik az ifjúsági munkacsoportot. Mivel ellenvetés egyik részről sem volt. taggyűlés elé vitték a dolgot, s így 1955. április 13-án a vásárúti egységes földművesszövetkezetben megalakult az ifjúsági munkacsoport. Az elhatározást a CSISZ járási bizottsága is jóváhagyta és a fiatalokat minden téren támogatja. Ha az ember a fiatalok munkája után érdeklődik, az EFSZ vezetősége is. meg a pártbizottsági tagok is jó véleményt mondanak róluk. Sőt az EFSZ elnöke még azt sem várja meg, hogy a kíváncsiskodó kittjén egyre-másra, maga dicsekszik a fiatalok munkájával. Most, hogy kint járunk a cukorrépaföldön, Ágh elvtárssal, a helybeli CSISZ elnökével, meg Piatnica elvtárssal, a CSISZ kerületi bizottságának titkárával, saját szemünkkel győződünk meg a fiatalok jó munkájáról, eredményeiről. Végighaladva a cukorrépa sorok között, az egyik még ott kapáló fiú felé igyekszünk. — Jó munkát! — köszönünk. Viszonozza a köszöntést, s bemutatkozik. — Bognár Lajos vagyok. Aztán elmondja, hogy még csak tizennégy éves. Kicsit csodálkozunk, mert jól fejlett legény, aki után már a lányok is nézegetnek. Elbeszélgetünk vele. Elmondja, hogy a fiatalok közül többen még a normáik elvégzése után is dolgoznak, tizenöt-húsz sor cukorrépát vállalnak. Bugár Terézia például 35 sort vállalt. Ismerik ezek a fiatalok egymás teljesítményét. Azt is megmondják, hogy a legjobb dolgozó Konkoly János, aki 45 ár cukorrépát kapált meg. Ágh elvtárs még megtoldja azzal, eleinte maguk sem hitték, hogy Konkoly János ennyit meg tud kapálni és azt gondolták, siet, hanyagul kapál. De meggyőződtek róla, hogy nem így van. Mindössze az a titka az eredményének, hogy ügyes, no meg valóban siet, megnyomja a gombot. Aztán úgy félig tréfásan, félig komolyan megkérdem Bognár Lajostól, hogy mennyit kapál a csoportvezető, aki egyúttal elnöke a helyi CSISZ szervezetnek. — Mennyit? — ismétli kérdésemet némi csodálkozással. — Anynyit mint más, amennyit vállal. Elbeszélgetünk még egyről-másról és utána búcsút veszünk Bognár Lajostól. Az úton visszafelé Ágh elvtárs elmondja, hogy' a fiatalok munkacsoportjában versenyt dolgoznak a lányok, s fiúk. A munkacsoport nagyobb volt. de közülük többen a kertészetbe mentek dolgozni, mert ott is szükség volt rájuk. Ott sem vallottak szégyent, sőt amint hallottuk. mióta a fiatalok ott dolgoznak, kevesebb a gyom. Még a dohányos csoportban is dicsérik őket. Jól megférnek az idősebbekkel, nincs rájuk panasz. Mindenből láthatjuk, hogy a vásárúti CSISZ tagok szép és dicséretre méltó munkát végeznek a szövetkezetben. És kultúrtéren sem tétlenkednek, jóllehet még csak ideiglenes kultúrházuk van. Van a kultúrteremben rádió, játékszerek, jó könyvek. Tanulnak, szórakoznak, vígadnak. A gyermeknapon is szép ^programmal léptek fel. A fiatalokat segíti a pártszervezet is. Ágh elvtárs, mint tagjelölt eljár a taggyűlésekre. A pártbizottsági gyűlésekre is többször meghívják. A CSISZ gyűlésre viszont rendszeresen eljár a pártbizottság egyik tagja, sőt a többi tömegszervezetek képviselői is nagy figyelemmel kísérik a fiatalok munkáját. Figyelemreméltó, amit a fiatalok Vásárúton végeznek. Születik, fejlődik szövetkezetükben az új szocialista gazda, a holnap formálója, megteremtője. Gérecz Árpád GALINA NYIKOLAJEVA: Elbeszélés a gépállomás igazgatójáról meg a főagronómusról A NAP MELEGEN szórja sug.irait Perbete utcáira. Szombat délután van, a falu lakóinak nagy része az utcán sétálgat. Rendszerint amolyan félünnepek a szombat délutánok Perbetén az aratás kezdetéig. A hangoskodás, a nagy forgalom a városra emlékezteti az embert. Különösen a több kilométer hosszú fő utcán nagy a sürgés-forgás. Autóbusz jön, autóbusz megy. Az egyikből ki, a másikba beszállnak az utasok. Egyszerre egy harmadik áll meg az utcasarkon. Hosszú, zöld kocsi, csupa bőrüléssel. Dolgozók szállnak ki belőle, a bajcsi állami gazdaság dolgozói. Minden reggel így viszik munkába őket és minden este haza. Mellettem az egyik bajszos bácsi meg is jegyzi, hogy bezzeg nem így volt ez azelőtt. Gyalog tették meg oda is, vissza is a tízkilométeres utat. Bizony így volt ez azelőtt Perbetén. Az a világ azonban megszűnt. A dolgozók már csak mint rossz álomra gondolnak vissza azokra az időkre. Most ünneplőben sétálnak a falun végig, s meg-megáUnak a lömött kirakatok előtt. Ott gyönyörködnek az ezerféle áruban. De nemcsak gyönyörködnek, az üzletek meg is telnek napról-napra a vevőkkel, és fogy a portéka minden boltból. Pedig ugyancsak van egynéhány belőlük. A rô- föskeresksdésben, a kész ruhaüzletben, vagy bármelyik boltban a múH rendszerben tíz év alatt sem adtak el annyi árut, mint most egy esztendő alatt. Havonta százszámra kél el a készruha, a méteráru végszámra fogy, s a cipők is tíz párjával kelnek el nap-nap után. MOST KÜLÖNÖSEN, az alig egy hónapja megnyílt vasáruüzletben nagy a forgalom. Van itt minden, amit csak az ember szeme megkíván. Maguk a perbetei lakosok is mondják, hogy a régi világban Érsekújvárott sem lehetett szebb ddlgokdt látni, mint ebben az üzletben. Rádiók, varrógépek, kerékpárok és hűtőszekrények, meg a jó ég tudná megmondani, hogy mi minden van itt felhalmozm. DŠ vevő is akad bőven. (11) Mi meg csak ott állunk és hallgatunk. Csend van. Egy hang se. Csak » a verebek csiripelnek mindenfelé. Szeretnék rákiabálni a verebekre, hogy hallgassanak. A területi párttitkár pedig csak megy az autó felé. Szürkekabátos háta széles, lépése kemény, nehéz, de a válla előreesik. És Nasztya olyan határtalan megbántottsággal, olyan ijedten és bánatosan áll, hogy ebben a pillanatban egyszerre kirepült a fejemből minden miatta való kellemetlenségem, minden veszekedésünk. Ütitársam lehajtotta a fejét, nem akaródzott az arcomba nézni..Hangja szakadozottabb és tompább lett... — Mi volt, ami úgy megindított? Gyermeki bizalma. A felnőtt embernek a szíve kérges, de a gyereknek ... p gyereknek nyílt, védtelen a szíve! Védtelen, mert olyan nagy a bizalma. A gyermek bánata a legkeserűbb bánat ... — Kialudt pipája kicsúszott kezéből és zajtalanul leesett az ülések közti szőnyegre. De útitársam nem emelte fel a pipát, nem változtatott tartásán. — Emlékszém egy gyermekkori bánatomra. Vagy négyesztendős kisgyermek lehettem. Anyám nagyon beteg volt. Este sírt. Nagyon megsajnáltam. Életem első sajnálatával. Egész éjjel azon törtem a fejem, hogy fogok neki segíteni. Reggel elment vízért. Gyorsan kiugrottam az ágyból, fölhúztam kis nadrágomat... kisiettem ... Az anyám jön velem szemben a vödrökkel és rohanok elébe: „Mama, mama, add ide, add ide!" Vinni akartam helyette a vizet! A szívem csak úgy reszket, úgy sajnáltam! Hogy szeretnék védelmezője, segítsége lenni! S hogy hiszem, hogy örvendezek, hogy igen, most mindjárt segítek neki! De az anyám úgy látszik, nagyon rosszul érezte magát. Haragosan rámförmedt, (pedig különben nagyon jóságos volt): „Hová, te rondaság!" Még mindig nem értek semmit. Odafutok a lábához, el akarom kapni a vödröt, az anyám meg eltaszít a lábával: „Pusztulsz innen?" — Hány év telt el azóta! Mennyi Mosolyogva dicsekedik az üzletvezető, hogy mindjárt az eltö hónapban túlteljesítette az eladds Hrvét. Hogyisne, hiszen a megnyitás óu alig akad nap, hogy rádiót, kerékptrt, sőt varrógépet is ne adna a 1, de hűtőszekrényt is eladott egypárat, amit azelőtt a dolgozók csak nézhettek valamelyik nagyváros kirakatában. És ez nem minden, amit Perbete lakói a felsaabadulás óta kaptak. A falu közepén ott büszkélkedik az emeletes magyar és szlovák középiskola, amelyekben a szövetkezetben és üzemben dolgozók fiai, lányai tanulnak. Középiskolákba is több száz gyerek jár a fajikból, míg azelőtt alig kéthárom kuláknak a gyermeke engedhette ezt meg magának. Ezenfelül sok szövetkezeti tagnak és gyári munkásnak a fia s lánya dolgozik irodában. NÉZZÜK MEG a falu kulturális életét. Ezen a téren sem szenvednek hiányt Perbete dolgozói. A községházával szemben ott van a nagy, 300 ülőhelyes mozi, amelyben a legjobb filmeket tekinthetik meg a község lakói. Nem messzire tőle áll a gyönyörű ' kultúrház, amelyben színdarabokat és kultúrműsorokat rendez a fiatalság. Még különféle szórakozóhelyek és • könyvtár áll a dolgozók rendelkezésére. Hogy a község lakói képezik is magukat, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy sok könyvet kölcsönöznek a könyvtárból. Szépirodalmi és szakkönyvek mellett politikai irodalmat is olvas a falu népe. Rég elvetették azt a közmondást, melyet az' urak hangoztattak, hogy a parasztnak a földtúrás a dolga és semmi köze a politikához. Az újságokból pedig, amit többnyire minden család járat, pontosan értesülnek mindenről, ami az országban és a nagyvilágban történik. Megelégedetten, boldogan él a falu minden becsületes dolgozója. A jólétről tanúskodik a sok gyönyörű családi ház, melyek a felszabadňľäs óta épültek. A falu parasztsága tovább emeli jótétét a szövetkezetben, ahol jó gépekkel és szilárd munkafegyemegbántottsigot elfeledtem. De ezt, ezt nem tudom elfelejteni. Védtelen, nyílt szivet ért ez a bántás. Azt hiszem, akkor ért véget első gyerekségem. Elhallgatott. Én sem szóltam, váratlan szavai megdöbbentettek. Ez az egészen köznapinak látszó fiatalember, aki nem tudott két öszszefüggő szót mondani az értekezleten, ez a távol sztyeppi megállóhelyről való fiatalember ... Mi élesítette ki így érzelmeit, gondolatait, visszaemlékezéseit? Az a nyugtalanság, amely a Moszkvában átélt események következtében támadt benne? Vagy talán a szerelem, az a nagy, magával ragadó szerelem, mely csak egyetlen egyszer jön el az ember életében? Vagy oly válságos, döntő napokat élt át, amikor átgondol és felmér az ember mindent, ami a múltban történt? Vagy mindez együtt emelte fel őt, változtatta meg, s tárta fel benne az eddig szunnyadó erőt és lehetőségeket? Feltörik a meszes héj és a mozdulatlan tojásokból kibúvik a még nedves, pelyhetlen, ügyetlen, de már élő szárnyas kis teremtmény ... Lehetséges, hogy az a szerencse ért, hogy épp ebben a rövid, de mindig érdekes és megható pillanatában figyelhettem meg egy embert? Úgy rémlett, mintha látnám, hogyan ver a gépállomás igazgatójának szíve. Mit rejtett magában ez a szív? Traktormárkákat, a sekélyszántás hektárjait, üzemanyag tonnáit? A gyermekkor el nem halványult benyomásait, a jelen és sors hirtelen megváltoztatására való adottságot, érzelmek váratlanul feltörő áradatát. lemmel harcolnak a mezőgazdasági termelés gyarapításáért. És ebbe a közös nagy harcba bekapcsolódnak az asszonyok is. Kint a földeken versenyt dolgoznak a férfiakkal. Hogy hová teszik napközben csecsemőiket, apróbb gyermekeiket? Erről is gondoskodott népi demokratikus államunk. Pénzt, építőanyagot juttatott a községnek, hogy a csecsemők számára bölcsődét, a nagyobbak számára óvodát építhessen. Húsz szoptatós anya és több mint száz kisgyerek anyja dolgozik gond nélkül a munkahelyeken. Mindenük megvan a csöppségeknek, amire csak szükségük lehet. Gondosan ügyelnek rájuk az óvónők. SOK MINDENT említhetnénk még, amit a felszabadulás 10. esztendeje adott a perbetei dolgozóknak. Igen sok dolgozó jár a faluból vasútra és üzemekbe dolgozni, ahol tisztességes fizetést kapnak munkájukért. Az otthon maradt parasztság legnagyobb része pedig a szövetkezetben dolgozik, ahol ugyancsak megtalálják számításukat. A legmodernebb mezőgazdasági gépek segítik őket a dús termés, a bő kereset eléréséhez. Nagy összegeket kapnak a falu parasztjai azon terményekért, amit államunk raktáraiba szállítana h ''saka tíz vagon gabonán kívül a n, / évben is eladott a falu parasztsága több mint 24 vagon húst, 400 000 liter tejet és több mint 200 000 tojást. Ehhez számítva még sok száz vagon cukorrépát, kukoricát, krumplit és másfajta terményeket. Az ember ugyancsak számolhatna, hány millió koronát is kaptak mindezekért. CSAK RÖVIDEN emlékeztünk Perbete lakóiról. Senki se higyje azonban, hogy csak ennyit láttunk a faluban. Egy egész újság is kevés volna, csak a tizedrészét is megírni annak, amit láttunk. Könyveket, wskos köteteket lehetne írni mindarról, ami tiz év alatt végbement Perbetén. Arról az örömről és boldogságról, amelyben a falu dolgozói élnek. HALÁSZ AMBftUS Még a levegő is feszültséggel lett tele a fülkében, ahol kettőnkön kívül senki sem tartózkodott. A vonat, mintegy sohse látott erejű óramű, számolta a perceket. — Utas elvtársak, húzzák fel az ablakot, hídhoz közeledünk ... Utas elvtársak .,. A kalauz hangja élesen vágódott fülünkbe a folyosóról. A vonat zakatolva tört a hídra. A sötétben elmosódó hídnyílások suhantak el az ablakok előtt. Majd megint csend lett. — S aztán... — kérdeztem útitársamtól. Rámtekintett. — És ezt a számomra oly ismerős ... gyermeki fájdalmat, ezt az elkeseredett, végtelen bizalmat láttaťn én meg ebben a pillanatban. Nasztaszja szemében, az „ellenségem" szemében. Ügy nézett akkor a területi párttitkárra, mint akinek ebben a pillanatban fejeződik be az ifjúsága! Ügy nézett rá, mintha valami nagy bánat küszöbén állna, már látta, már félt tőle, de még nem hitte, hogy van a földön ekkora szomorúság. Szergej Szergejevics meg kinyitotta a kocsi ajtaját. Egyik lábát már feltette a hágcsóra. Dermedten álltunk ... nemcsak Nasztaszja, mindnyájan úgy néztünk rá, mintha minden mozdulata ki tudja, milyen nagy problémákat oldana meg gondolatainkban és életünkben egyaránt. Csak néztünk rá mozdulatlanul. ö pedig így állt egy pillanatig, keze az ajtó kilincsén, egyik lába a hágcsón, aztán hirtelen Nasztaszja felé fordult: — Maga tudja mivel itatja kislányát Varvara kolhozparasztasszony az ,,Október"-kolhozban. Nagyon jó, hogy tudja ezt. De azt tudja-e, hogy éltünk mi ezelőtt ott a szikesen túl? Ezt nem tudja. Én odavalósi vagyok. Nem hogy tejet, de kenyeret se láttunk ... Mindenfelé csak nomád sátrak, meg ökrösszekér... És nem látszik már rajta se harag, de felháborodás ... Mi minden futott végig agyán ez alatt a perc alatt, mit küzdött le magában? Ott áll... emlékezik... Nem ránk néz, hanem a gépállomásunk kerítésén túl elterülő hóekéktől felszántott sztyeppre. És én egyszerre magam előtt láttam ezt a sztyeppet gépek nélkül, hóekék nélkül, emberek nélkül, gépállomás nélkül. És ott áll* ezen a sztyeppen Szergej Szergejevics terepjárója nélkül, kalap nélkül, durva ruhában, egyedül a néptelen sztyeppen. És egyszerre miért, miért nem, sokkal jobban megértettem ezt az embert. Némán hallgattuk, ö pedig kérdést kérdés után intézett Nasztyához! — Tudja maga, hány férfi nem tért vissza a frontról az „Október"-kolhozba? Nem, nem? De mi tudjuk. Hát azt tudja-e, mennyi kölcsönt kapott pénzben és kenyérgabonában a kolhoz, milyen segítséget nyújtottunk neki? Még többet kellett volna ... No, de ... Tudja maga, milyen ipar volt .a mi területünkön, amikor annyi esztendős' voltam mint maga? Egy falusi kovácsműhely. Ez volt az egész akkori „vaskohászat" a mi terülttünkön! És most a mi vasunk és a mi gépeink mindenhova eljutnak. Kínától Albániáig ... Most jobban tudunk segíteni a kolhozoknak. Hibákat is követtünk el... Mind a mai napig nem sikerült felemelni ezeket az elmaradt kolhozokat. Tudjuk. Gondolkodunk rajta ... keressük a megoldást, igyekszünk cselekedni. Ezért küld ide a pártunk gépeket, vetőmagot, szakembereket és küld ide majd még .többet is. Ezért ftüliiték magát is ide Kovsova elvtársnő, éppen ezért küldték, hogy felemelje ezeket a kolhozokat és nem azért, hogy ilyen üvegeket mutogasson nekünk. Lassan, nehezen ejtette ki a szavakat, mintha köveket fordítana ki a földből, majd egyszerűen és tárgyilagosan így fejezte be: — Nos, hát akkor menjünk, tárgyaljuk meg a maga elképzelését. Ügy látszik abban a percben, abban az egy pillanatban, amíg lábát feltette a hágcsóra, mindent lemért és Nasztya meggondolatlan szavai mögött megérzett valami jelentőset, valami értékeset. Megérezte, felmérte és legyőzte önmagát. Át tudott lépni a saját ingerültségén. Egyetlen mozdulattal eldobta Nasztya csacsiságát és kicsiségét, de azt, ami értékes volt benne, megfogta és egy teljes fordulatul maga felé fordította. Nagy eszű, nem sekélyes jellemű ember! — Menjünk be a helyiségbe, elvtársak, — mondja — ott kényelmesebben beszélgethetünk. Nasztya kiejtette kezéből az üvegecskét, szeme vörös lett, mint sírás előtt, mindnyájan egyszerre zajongani kezdtünk, össze-vissza beszélve igyekeztünk befelé a helyiségbe. Micsoda öröm töltött el mindnyájunkat, hogy megkönnyebbültünk'. Hányszor jött már hozzánk Szergej Szergejevics! Hányszor folytattunk vele hivatalos megbeszéléseket. Tisz-> teltük, de valami hivatalos tisztelettel, ebben a pillanatban azonban mindnyájunkat a kezében tartott. Nem hivatalosan, nem tekintélyénél fogva, csak úgy belső meggyőződésből ismertük el, hogy erősebb, okosabb nálunk. (Folytatjuk.)